Heves Megyei Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-15 / 139. szám
1994. június 15., szerda Tudomány es Világa 7. oldal A népszerű folyóirat szerkesztője, Szily Kálmán Szerkesztő és nyelvújító Érdekes tulajdonságokkal megáldott ember volt a Természettudományi Közlöny indító szerkesztője, Szily Kálmán. Elsősorban kiváló tudományszervező, a fizika elismert tudósa és nyelvtörténész. Tanított a Műszaki Egyetemen, volt akadémiai főtitkár, szerkesztő, könyvtáros egy személyben. Mérnök volt, aki fizikát adott elő a pesti József Ipartanodában, miközben továbbképezte magát, és tanult Clausiusnál, valamint Kirch- hoffnál, akik nagy nevek voltak a kor fizikusai között. Rektora és dékánja is volt a műegyetemnek. Fő kutatási területét a hőtan jelentette, miközben azon gondolkozott, miként vezethető le a termodinamika második fő tétele az elsőből. Néhány írása maradandó értékű volt, így például a ma alapműnek számító A Magyar Nyelvújítás Szótára című, kétkötetes munkája. Cikkeinek száma meghaladta az ezret. Azt kevesen tudják, hogy Szily segítségével indult meg a Természettudományi Társulat első könyvsorozata. Ezek között voltak Darwin alapvető művei, továbbá fizikai, csillagászati művek, nem kevésbé Hermann Ottó csaknem minden munkája. Mi is a kultúra alapja? A 125 éves jubileumát köszöntő Természettudományi Közlönynek lényegében a Bugát Pál-i örökség teremtett táptalajt. Az 1840-es évek közepén a reformkor lázában égő hazai társadalomban Bugát 1841-ben hívta életre a Magyar Természettudományi Társulat intézményét. Ennek feladatai, céljai közé sorolta: „hazánk fiait minél nagyobb mértékben részeltetni kell a természeti tudományok jótékonyságában...”. Újra és újra a tagok emlékezetébe idézte: a társulatnak könyveket, illetve egy folyóiratot kell kiadnia, amelyek a természettudományok népszerűsítését szolgálnák. Ez a gondolat jó két évtized múltával öltött testet. A Királyi Magyar Természettudományi Társulat 1868. július 1-jén megtartott közgyűlésén a kiváló mérnök, Sztoczek József elnökölt, és jóváhagyást kért, illetve kapott a társulat új működési irányával kapcsolatban. Ennek lényege a tudomány népszerűsítésének hangsúlyozása volt, hogy a közönség minél szélesebb rétegeit bekapcsolják a társulat munkájába. E célt egy igényes folyóirat megjelentésével remélték elérni, amely állandó kapcsolatot tart a tagokkal, és összefogja az azonos érdeklődésű embereket. „Havi folyóirat, közérdekű természettudományi ismeretek terjesztésére” — így szólt az első tömör megfogalmazás. Az elhatározást követően fél év kellett a gyakorlati megvalósításig. 1869. január 10-én jelent meg az első szám. Ezt követően havi rendszerességgel került a nyilvánosság elé az új folyóirat, amelynek életrehívását és szerkesztését a társulat akkoriban frissen megválasztott titkárára, Szily Kálmánra, az akkor éppen harminc esztendős, kiváló fizikusra bízták. Érdemes felidézni a Természettudományi Közlöny első évfolyama első számának az olvasókhoz szóló beköszöntőjéből: „Az, mit eddigelé magyar természettudományi irodalomnak lehet nevezni, majdnem kivétel nélkül, akadémiai és ha- sonnemü kiadványokból, vagy tankönyvekből, iskolai kézikönyvekből áll. Akadémiai kiadványok, ha rendeltetésöknek valóban megfelelnek, ha fejlesztik, előbbreviszik a tudományt, bármennyire becsesek legyenek is a szakembereknek, nem számíthatnak, nemcsak nálunk, de másutt sem a müveit nagyközönség részvételére. Iskolai kézikönyvek a dolog természetéből folyólag, még kevésbé tarthatnak erre igényt. Oly nyelvű, s oly modorú természettudományi munka pedig, amely a művelt nagyközönség számára íratott, sokat mondunk, talán öt, vagy hat látott magyar nyelven napvilágot, s ezek között is kettő vagy háromnak bizonyára abban van a legfőbb érdeme, hogy ha kelendőségre nem talált, legalább tévútra nem vezette a tájékozatlan közönséget...". Az ifjú szerkesztő a továbbiakban a következőkre hívja fel a figyelmet: „A választmány a független felelős szerkesztő tisztjét reám, a társulat titkárára ruházta. Senki sem érzi jobban egyfelől a nehézségeket, mikkel az ily folyóirat szerkesztőjének nálunk meg kell küzdeni, s másfelől a tehetség csekély mértékét, mit a jelenlegi szerkesztő a másik serpenyőbe vethet. És mindemellett kötelességemnek ismertem a nagy megtiszteltetéssel, de roppant felelősséggel is járó bizalomnak hódolni.” így született meg a világon is az első között egy közérdekű és közérhető írásokat tartalmazó, tudományos ismeretterjesztő folyóirat, és vált egycsapásra a társulat húzóerejévé. Hat esztendő leforgása alatt a tagok száma hétszeresére növekedett, amely elsősorban az új természettudományos folyóirat érdemének tudható be. A századik füzetben az alapító, Szily Kálmán így összegezte a lap sikerét: „Bizony most kilenc éve, amikor az első füzethez írtam az előszót, magam sem mertem hinni, hogy a századikat is megéri... Most már nincs többi jogunk azzal mentegetni magunkat, hogy a közönség nem olvassa a természettudományi munkákat, hiába írunk nekik, úgysem veszik meg. Azt igen is mondhatjuk, hogy nagyon elvagyunk foglalva, hogy nekünk, mint tanároknak, sok dolgunk van az előadásokkal, a kormány sok egyéb dolgot is reánk bíz, de azzal, hogy a közönség úgysem venné meg, nem szabad mentegetőznünk...”. Szily Kálmán a közlöny érdemeit felsorolva, kiemelte, hogy a csaknem kétszáz szerző között megtalálható a tudósoktól kezdve az egyetemre járó ifjúságon át az egész tollforgató természettudományi írói nemzedék. Képes volt maga köré csoportosítani a meglevő - és egyre gyarapodó számú - szakértőket. A folyóirat a további évtizedekben sokféle vihart ért meg. Lényegében 1944-ig jelent meg folyamatosan, a 76. kötet utolsó számát pedig csak később adták ki, de a szedés megsemmisült Budapest ostromakor. 1945-ben szünetelt a lap, és egy évvel később, 1946 januárjában indult újra Természettudomány címmel. 1949-ben újabb címváltozás következett: Természet és Technika, a régi címet alcímként tartották meg. Ám ez sem volt hosszú életű. 1953 novemberétől Természet és Társadalom lett a folyóirat neve. 1957 márciusában tértek vissza a régi névhez, és 1968-ig ismét Természettudományi Közlönyként jelent meg. Akkor kapta a mai, Természet Világa címet, de alcímként ismét szerepel az eredeti név, és a hagyománynak megfelelően feltüntetik, hogy: „Megindította 1869-ben Szily Kálmán”. A közlöny sikerét elsősorban az alapozta meg, hogy igen nagy szerzőtáborra támaszkodhatott. Ha valaki végiglapozza Andorkó Kálmánnak a folyóiratról készített névjegyzékét és tárgymutatóját, szinte minden számottevő hazai természettudóst megtalál abban, aki több-kevesebb írással képviseltette magát. A Természettudományi Közlöny hatásáról a ’90-es évek elején Beck Mihály akadémikus érdekes történeti összefoglaló tanulmányt írt. Érdemes ebből is idézni: „Úgy vélem, hogy a folyóiratnak ... oroszlánrésze volt a századforduló hatalmas - és hatásában máig érezhető - természettudományos fellendülésében. Sőt, az is bizton állítható, hogy az említett iskolák kiváló tanári karának színvonalában is meghatározó szerepe volt. Alig akadt olyan gimnáziumi fizika-, biológia- és vegytantanár, aki ne lett volna tagja a társulatnak, és olvasója, számosán közülük pedig munkatársai a közlönynek...”. Á folyóirat, amelyet elődeink 125 éve bocsátottak útjára, ma is élő valóság, és egyre többen figyelnek a hangjára. A világon kevés lap van, amely olyan szerzőkkel dicsekedhet, akik fél évszázadon keresztül hűséges munkatársai voltak, folyamatosan írtak, hogy megosszák tudásukat az olvasókkal. Ezért a szerkesztőség Szily Kálmán Emlékérmet alapított a régi szerzők elismerésére. Ezt kapta meg Bay Zoltán, Kunfalvi Rezső, Szurovi Géza, Vermes Miklós és Barta György. Ha az egykori alapító, Szily Kálmán ma kezébe venné a folyóiratot, bizonyára elégedetten nyugtázná, hogy nem munkálkodott hiába. Kétségtelen, hogy 125 év eltelt, amely azt is jelzi, hogy még közelebb került az ember a természet jelenségeinek feltárásához. Tény, hogy amit az elődök elkezdtek, az folytatókra talált... Mentusz Károly A Természet Világa 1979. augusztusi számában a nemrég elhunyt, kiváló fizikus, Bay Zoltán a következőképpen fejtette ki gondolatait a tudomány és áz emberiség kapcsolatáról: „Az emberi kultúrának a tudomány az alapja. Ez nem kétséges, ennélfogva, ha emberi kultúrát akarunk terjeszteni, akkor a tudományt kel! a legszélesebb körökben terjeszteni... most ne az emberi kultúrára gondoljunk, hanem arra, hogy valahol van egy másik bolygó, ahol öntudatos élet fejlődött ki... Ha azoknál az élőlényeknél, akik nyilván csak a tudomány segítségével tudtak felemelkedni egy magasabb kultúrára, a tudomány szere te te abbamarad, akkor annak a kultúrának vége... Elég, ha egyszerűen elhagyja a tudományos érdeklődést, akkor már lefele megy a lejtőn...”. Két tudós a közös gondolatról írta A tudomány határain túl is... A Természettudományi Közlöny 1937. decemberi számában az azóta elhunyt No- bel-díjas tudós, Szent-Györgyi Albert a következőket írta: „Ami engem végtelen nagy örömmel tölt el, ha a vizsgálataimra visszatekintek, hogy azokat elejétől végéig a nagy nemzetközi tudományos testvériség tette lehetővé. Felemelő érzés tudni, hogy a mai világban a tudomány magaslatain a testvériségnek és az emberi szolidaritásnak ez a szelleme él. Én csak azt kívánhatom, hogy valamikor ez a szellem a tudomány határain túl is terjessze sugarait, és ezzel az egész emberiséget egy, a mainál jobb jövő felé vezesse...” Bay Zoltán, a nemrég Amerikában elhunyt kiváló fizikus akadémikus a Természet Világában fél évtizeddel ezelőtt, 1989 augusztusában a következőképpen írt a kultúra és a tudomány kapcsolatáról: „Az emberi kultúrának a tudomány az alapja. Ez nem kétséges, ennélfogva, ha emberi kultúrát akarunk terjeszteni, akkor a tudományt kell a legszélesebb körökben terjeszteni. Most ne az emberi kultúrára gondoljunk, hanem arra, hogy valahol van egy másik bolygó, ahol öntudatos élet fejlődött ki... Ha azoknál az élőlényeknél- akik nyilván csak a tudomány segítségével tudnak fölemelkedni egy magasabb kultúrába- a tudomány szeretete abbamarad, akkor annak vége. Elég, ha egyszerűen elhagyja a tudományos érdeklődést, akkor már lefelé megy a lejtőn...” Hasonló elvekről írt - nem sokkal később - 1980 novemberében a Természet Világában Simonyi Károly fizikus akadémikus is, aki kifejtette nézeteit az említett kérdéskörről: „Nem érezzük, sehogyan sem akarjuk tudomásul venni, hogy a természettudományos ismereteknek van egy nagyon szigorúan szakmai része, és van egy nagyon tág, valamennyi müveit ember érdeklődéséhez szükségszerűen hozzátartozó része, ami az egyetemes műveltségnek és kultúrának is része. Ugyanakkor minden humán tárgynak is van egy tipikusan szakrésze, és ha valaki azt tudja, akkor ő is szakbarbár...” Ritka jubileumot ünnepelnek a természettudományok iránt érdeklődő olvasók. Ebben az esztendőben jelenik meg a Természet- tudományi Közlöny - mai nevén a Természet Világa - 125. évfolyama. Napjainkban, amikor több évtizedes múltra visszatekintő, népszerű lapok szűnnek meg és tűnnek el egymás után, a közlöny 125 éves folyamatos megjelenése szinte a csodával határos. Világviszonylatban is egyedülálló az a lapfolyam, amellyel a tudományos ismeretterjesztés e havi folyóirata dicsekedhet. Maradandó értéket őrző, örökifjú lap Egy különlegesség a közelmúltból. 1992 novemberében Pápua Új-Guinea lakói viszontláthatták magukat a Természet Világában
