Heves Megyei Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 101-126. szám)

1994-05-04 / 103. szám

1994. május 3., kedd Megyei Körkép 3. oldal Morvái nem bont, de leleplez Célba lövés, vízágyúval. A gyerekeknek játékos versenyt rendeztek (Fotó: Perl Márton) Szent Flórián-napi ünnepség Sarudon Ragyogó napsütésben, a sa­rudi Tisza-parton tartotta a hét végén a megyei tűzoltó-pa­rancsnokság a Szent Flórián- napi ünnepséget. Mint ismert, Flórián a vörös kakas megfé- kezőinek védőszentje. A jeles rendezvény délelőtt tíz órakor kezdődött a helyi templom előtt, ahol pávakörök léptek fel és szavalatok hang­zottak el. A község plébánosa megszentelte a tűzoltók zász­laját és a járműveket. Ezt követően dr. Rab János, Heves megye tűzoltóparancs­noka öt főt részesített a Szé­chenyi Ödön-emlékéremben: két hivatásos és három önkén­tes tűzoltót, köztük a sarudi önkéntesek parancsnokát is. Ezután a vízparton folyta­tódott a program: az itt felállí­tott szabadtéri színpadon a környékbeli népdalkörök sze­repeltek nagy sikerrel a kö­zönség előtt, a tűzoltóság szakemberei pedig bemutatták legújabb technikai eszközei­ket. Külön versenyt rendeztek a gyermekek számára is: célba lövést vízágyúval. A hajdani majálisok hangu­latát idéző talpalávalót a helyi tűzoltózenekar szolgáltatta, hatalmas tetszést aratva ezzel. Ugyanakkor benépesült a közkedvelt sarudi Tisza-part is: horgászok, s a vízi sportok szerelmesei lepték el a terüle­tet. A helyi őrs rendőrei is ki­tettek magukért, motorcsónak­jukkal rövid túrákra invitálták a gyerekeket. Kis István, a falu polgármestere bízik abban, hogy a nyáron is hasonló ren­dezvényeknek adhat helyet a település. Húsz környezetbarát autóbusszal... Gyöngyösön tegnap kora dél­után a Mátra Szálló étterme vá­lasztási kampánygyűlésnek volt berendezve. A kissé késve ér­kező Morvái Ferenc, a Mega- morv Kft. tulajdonosa a sajtó képviselői előtt ezt nem is tit­kolta, majd utána elmondta, hogy lényegi változások történ­tek a már-már országosan is ismert Körtvélyesi-tanya ügyé­vel kapcsolatban, ahol a keres­kedelmi centruma található a Megamorvnak. A Gyöngyös város vezetőit és a kormányt élesen bíráló szavai után egy vaskos tájékoz­tató kiadványt mutatott be a nagyrédei vállalkozó, amely­nek címlapján szó szerint ez áll: „E tájékoztató tartalmazza a gyöngyösi polgármesteri hiva­tal polgármestere által irányí­tott hivatali beosztáson és visz- szaélésen alapuló öncélú tör­vénytelen intézkedéseinek főbb dokumentumait.” A vaskos könyv az összes iratot, levele­zést magában foglalja a Körtvé­lyesi-tanya ügyében, amelyet - mint elhangzott - 20 ezer csa­ládnak meg fognak küldeni a 3. számú választókörzetben. „Be­„Az jó hírért, névért!S az szép tisztességértlOk mindent hátra hadnak'/Emberségből pél­dát,/Vitézségből formát! Minde­neknek ők adnak. ” Természetesen Balassi is­mert gondolatait választották mottóul a költőről elnevezett egri iskolában, amely tizenöt éves születésnapját ünnepli. A tegnap kezdődött Ba- lassi-napok rendezvénysoroza­tát az intézmény igazgatója, Dobó Katalin nyitotta meg, majd kiállításra invitálták a vendégeket, amelynek rende­zője a technikai munkaközös­ség. Délután a jubilálok a vár­ban megkoszorúzták a poéta szobrát.A csaknem egy hónapig A szerencse istenasszonya, Fortuna nem marad adósa hű­séges hódolóinak. Tegnap dél­ben Egerben „jutalmazta” meg egyiküket. A házaspár az egyik város­környéki községből érkezett a Széchenyi utcai totózóba, ahol átvehették a 15. héten elért 6-os lottó 5+1-es találatáért járó nyereményt Barta Endréné ki­rendeltségvezetőtől .- Mennyit ért ez a nyertes szelvény? - kérdeztük a szen­vedélyes játékos férjtől.- A hat hármassal együtt pontosan 2 millió 657 ezret.- Miként fogadták a nyere­mény hírét? letettem a tulajdoni lapot is” - jegyezte meg Morvái a Mátra Szálló adásvétele kapcsán, mert szerinte a vásárlás után gyűltek meg bajai a „helyi hatalmassá­gokkal” és a hatóságokkal. A kereskedelmi centrum kapcsán ötven feljelentés érkezett Mor­vái ellen, és mint elmondta, 250 állami hivatalnok, négy minisz­ter, huszonöt államtitkár fog­lalkozott az üggyel, szerinte több esetben korrupt módon. Annak ellenére, hogy kétszintes csomópontot, felüljárót tervez­tek a kereskedelmi centrumhoz. A továbbiakban szó volt Morvái Ferenc adótartozásáról, amely szerint ez az összeg nem 200, hanem 36 millió forint, de még ez sem jogerős, mert fel­lebbezés alatt áll az ügy. Újság­írói kérdésekre elhangzott, hogy eddig Morvainak 700- 750 millió forintba került a ke­reskedelmi centrum, és enge­dély nélküli építkezésről van szó. Végül is, mint Morvái kije­lentette: „Nem lesz bontás, a kereskedelmi centrumot nem zárom be." (k. b.) tartó programban résztvevők ta­lálkoznak - többek között - Ki­rály Róbert szobrászművésszel, aki Balassi szobrának születé­séről, műhelytitkairól beszél. Az idegennyelv-tanításnak fon­tos szerepet tulajdonítanak eb­ben az iskolában is, nyílt napot szánnak e témának május 11-én. A gyerekek rajzaiból rendeznek kiállítást május 16-án, míg 26-án Suli-bulira várják a szülőket, a tanárokat. Mindezt tanulmányi versenyek, szakmai tanácskozás és játszó­ház egészíti ki. Az évfordulót gálaest zárja - május 26-án, este 6 órától -, ahol a vendég Katona Józsefné alpolgármester lesz.- Akkor szombaton még úgy tudtam, hogy „csak” ötösöm van. A hétfői Hírlap hozta a jó hírt a plusz egy találatról. Ad­dig nem is beszéltem róla. A feleségem ugyanis nagyon el­lenezte, hogy „nagyban” ját­szom. Egyébként a nyolcéves lányom adatait variálgattam, eddig változó sikerrel...- Hogyan tovább...?- Mindig is totóztam, négy-öt éve lottózom is. Ezt nem lehet abbahagyni - mondja, aztán a feleségével együtt avatnak be a milliók sor­sába. Vesznek majd egy szép házat... (s) (Folytatás az 1. oldalról) így ez év végére, illetve a jövő év közepére 45 helyi járatos kocsiba környezetkímélő mo­tort szerelünk be. Jelenleg már 14-ben van ilyen. Ez összessé­gében 45 millió forintot jelent. — Úgy tudjuk, hogy a múlt évi mérleget az alapító elfogadta. A többleteredményt felhasznál­ják az idei beruházásokra. Megtudhatnánk erről többet is?- A közgyűlésen elfogadásra került az a szándékunk, hogy az árbevételt ebben az évben 1,1 milliárdra irányozzuk elő. A nyereségtervünk pedig 6,8 mil­lió forint. Az érdekvédelmi tes­tületekkel megállapodtunk a bérfejlesztésről, amely 20,3 százalék. Jelentős létszámleépí­tést nem tervezünk, ám a mun­kafegyelem megsértőivel szem­ben következetesen eljárunk. így a létszám folyamatos pótlá­sára szakképzett embereket ve­szünk fel, pályázat alapján. Ami pedig a fejlesztési célkitű­zéseinket illeti, az idei elő­irányzataink minden eddigieket meghaladó mértékűek, miután 270 millió forintért vásárolunk autóbuszokat. Figyelembe véve a saját pénzügyi forrásainkat, továbbá az állam által biztosí­tott rekonstrukciós támogatást és a kormánygaranciával felve­hető hitelt igyekszünk éssze­rűen felhasználni.- Hány autóbusszal gyara­podnak?- Előreláthatólag hússzal, amelyek a korszerű igényeknek megfelelnek. Valamennyi hazai termék lesz, hiszen az Ikarus néhány típusáról van szó. Vár­hatóan októberben már ezek is bekapcsolódnak a forgalomba. Természetesen Eger tömegköz­lekedésének további javítására is gondolunk, noha új csuklós kocsit nem tudunk vásárolni, mert egynek a beszerzési ára 24 millió forint. Ezért a kocsipark „fiatalítására” törekszünk 1990-ben gyártott, jó állapotú csuklós autóbuszok beszerzé­sével. Ezeket környezetkímélő motorokkal szereljük fel.- Milyen üzletpolitikai tö­rekvéseik vannak?- Szervezett munkával na­gyobb figyelmet fordítunk az utasok kiszolgálására. Szigorít­juk az üzemanyag-elszámolási rendszert: aki megtakarít, an­nak az elismerését növeljük. Az új menetrend kialakításánál fi­gyelembe vettük partnereink igényeit. Bővítjük a menetjegy- és a bérletváltás lehetőségeit. Vizsgáljuk a kihasználatlan ko­csik üzemeltetését, és azok át­szervezésére törekszünk. A tá­volsági járatainkon április el­seje óta az utasok csomagjait ingyenesen szállítjuk. Az idén, a Család Éve jegyében a három gyermekkel utazó felnőtteket ötvenszázalékos kedvezmény­nyel visszük a járatainkon. Azt hiszem, a tavalyi év fegyelme­zett munkája garancia lehet az idei folytatáshoz. Mentusz Károly A lodzi vajda Egerben Tegnap Egerbe érkezett Andr­zej Pecak, a lengyelországbeli Lodz vajdája. A délelőtti, Habis László alpolgármesterrel foly­tatott megbeszélésen - többek között - a lengyel és magyar civil kapcsolatok erősítése is szóba került. / Átépítés a csomóponton Szerdán megkezdődnek Eger­ben a Törvényház út - Bar- kóczy út csomópont átépítési munkálatai. A megyeszékhely polgármesteri hivatala által fi­nanszírozott beruházás várható időtartama egy hónap lesz. Hangok, képek, versek Szerdán 19 órakor Egerben, a Líceum 3-as előadójában Ré­vész Ágnes előadóestjére kerül sor „Hangok, képek, versek" címmel. Közreműködik Bol- dogh András zongorán és Schweigert György bőgőn. Béres-csepp akció A Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete 4-én, szerdán dél­előtt kedvezményes Bé­res-csepp akción várja a rászo­rultakat. A helyszín: Eger, Klapka u. 9„ a Vöröskereszt irodája. Claude Hermitte estje Szerdán este 7 órakor kerül sor Claude Hermitte zongoraest­jére, az egri Ifjúsági Házban. Itt saját szerzeményeket, francia és magyar népdalfeldolgozáso­kat, impressziókat hallhatnak az érdeklődők. Chopin, Bach, Vivaldi Ma délután 6 órakor lépnek fel az egri Ifjúsági Házban a mis­kolci Bartók Béla Zeneművé­szeti Szakközépiskola növendé­kei. A műsoron többek között Chopin, Vivaldi, Liszt, Bach művei szerepelnek. Képviselői fogadóóra Kalmár Péter, Eger város ön- kormányzatának képviselője 4-én, szerdán délután 4 és 6 óra között képviselői fogadóórát tart a Polgármesteri Hivatal ta­nácskozótermében. / MAS-klub, más zene Az alternatív zene kedvelőit várják az Ifjúsági Ház MÁS-klubjába 5-én, csütörtö­kön este 8 órától, ahol is a rot­terdami Stinksisters, valamint az egri Flag of Hate és Forcas együttesek lépnek fel. Tv-müsor csütörtökön A választás kampányfinise mi­att a jövő heti rádió-tévé mel­lékletünket - kivételesen - pén­tek helyett már a csütörtöki számunkban találhatják meg ol­vasóink. Jubilál a Balassi Bálint Általános Iskola Egerben Fortuna hálája a hűségért... KAMPÁNYHÍREK Poroszló. Murányi János, az MSZDP jelöltje ma, 18 órakor választási fórumot tart a tö­megszervezetek házában. Nagytálya. Az SZDSZ jelöltje, dr. Puha Sándor ma 19 órakor tartja választási fórumát a népházban. Mezőszemere. Dr. Szabó Já­nos (FKGP) 19 órakor találko­zik választóival az iskolában. Rózsaszentmárton, Ape. A Fidesz képviselőjelöltje, Nagy Gyula ma 18 órakor a rózsa- { szentmártoni könyvtárban, | majd este fél 8-tól az apci J Coca-Cola bárban várja a vá- j lasztókat. Este 7 órakor dr. Sepsey Tamás (MDF) találkozik vá­lasztóival a rózsaszentmártoni | művelődési házban. Zagyvaszántó. A KDNP je­löltje, Szinyei András tart fó­rumot este 7 órakor a művelő- ! dési házban. Kerecsend, Mezőtárkány. Tó­falusi Emil, a KDNP jelöltje 17 órakor a kerecsendi Közös­ségi Házban, majd 19 órától a mezőtárkányi művelődési házban tart fórumot. Eger. Ma délután 6 órakor a Kopcsik cukrászdában várja a választópolgárait dr. Lukács Tamás, a KDNP képviselője­löltje. Munkáspárti kampányzáró gyűlésre kerül sor ma a lila is­kolában, 18 órától. Előadó: dr. Vasas Joachim képviselője­lölt. Korózs Lajos, az MSZP je­löltje ma 18 órakor a Család- segítő és Információs Iroda épületében tart előadást „Miért Eger a legdrágább város?” címmel. Ma 17 órakor tart kampány­záró nagygyűlést a Líceum épületében az MDF. Dr. Nyíri Iván független képviselőjelölt ma 17 órakor a tanárképző főiskola B-épüle- tének aulájában találkozik a hallgatókkal, majd 19 órától választási beszélgetésre invi­tálja az Almagyar-domb lakóit a Korona presszóba. Szihalom. Ma 18 órakor a mű­velődési központban Blahó István, a Munkáspárt képvise­lőjelöltje mutatkozik be. Domoszló. Benei Csaba, az EKGP jelöltje találkozik vá­lasztóival este 7 órakor a mű­velődési házban. Tenk. Peti Tamás (EKGP) ma 19 órakor tart választási fóru­mot a kultúrteremben. Hatvan. Bényei Tamás, az NDSZ jelöltje találkozik vá­lasztóival ma 18 órakor a Hat­vani Galériában, vendége Ló­ránt Károly, a párt gazdasági szakértője lesz. Gyöngyössolymos. Ma 18 órakor Bágyi Ferenc, az NDSZ, és Morvái Ferenc, az FKGP jelöltje találkozik vá­lasztóival a helyi művelődési házban. Egerfarmos. Dr. Farkas Gab­riella, az MDF képviselője­löltje tart kampánygyűlést a művelődési házban 18 órától. Gyöngyös. Pokorny Endre MDF-es képviselőjelölt meg­hívására választási gyűlést tart Szabad György, az Országgyű­lés elnöke a Mátra Művelődési Központban, ma fél 5-kor. Tárnáméra. Az Agrárszövet­ség jelöltje, dr. Gyulavári András ma 18 órakor találko­zik választóival az iskolában. Makiár. Dr. Gondos István, az Agrárszövetség jelöltje este fél 7-kor várja választóit a műve­lődési házban. Halmajugra. Godó Lajos, az MSZP képviselőjelöltje ma este 7 órakor tart választási fó­rumot az általános iskolában. Visszaadni az emberek hitét A Köztársaság Párt elnöke, Pa­lotás János tegnap este Heve­sen találkozott az itt élőkkel. A Gyermekházban összegyűlt szépszámú közönségnek bemu­tatkozott Bodnár Tibor, a vá­lasztókerület képviselőjelöltje is. A pártelnök beszédében töb­bek között azt fejtegette: - Má­sok szerettünk volna lenni, mint ami a ma politikáját jellemzi. Pártja programjáról kifejtette, hogy azon 400 szakember dol­gozik, mert aki most bejut a Parlamentbe, az számíthat a bi­zalomra, de nincs türelmi idő. Azonnal cselekedni kell, s a Köztársaság Párt cselekedni fog. A munkanélküliséggel kap­csolatban elmondotta, hogy ez mind a gazdaságnak, mind a társadalomnak megoldandó kérdése. Az emberedben azt kell tudatosítani, hogjc a mun­kanélküliségben is létezik egy jó válasz a gazdasági-társa- dalmi-politikai növekedésre. Vissza kell tudni adni az embe­rekben a hitet, meg kell terem­teni azt a feltételrendszert, ahol tényleg nem lefelé, hanem fel­felé megy a társadalom. Hama­rosan egy olyan hitel-, adó- és pénzügyi szabályozást kell ki­dolgozni, amely segítségével talpra állhat a farmergazdaság, elindulhatnak a szövetkezetek, elindulhat az agrárszektor. Egy időben kell megteremteni az esélyét és lehetőségét a gazda­sági növekedésnek, legyen szó agrárpolitikáról, szolgáltatás­ról, vagy az idegenforgalomról. De ugyanebben az időben meg kell jeleníteni a belső piacot és egy belső gazdaságot, a belső vásárlóerőt. Induljon be egy gazdasági növekedés, mert ez­zel párhuzamosan az életszín­vonal emelkedése is növeke­dik. (cseh)

Next

/
Thumbnails
Contents