Heves Megyei Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 101-126. szám)
1994-05-26 / 122. szám
6. oldal Horizont 1994. május 26., csütörtök A színek a lírát szólaltatják meg Egy sajátos kompozíció a művészetkedvelő közönség elé tárt alkotások közül Az Ifjúsági Ház „r’-Galériájá- ban első alkalommal rendeztek önálló kiállítást Paparó Ibolyának, az Egerben hosszú évek óta tevékenykedő, s a gyűjteményes tárlatokon már nemegyszer sikerrel szereplő festőművésznőnek. Mi magunk, fontoskodó férfiak, akár az esztétikum vizsgálata alkalmával is figyelmen kívül hagyjuk, vagy inkább ki is rekesztjük számotadásaink- ból azt a lényeges körülményt, hogy a nők elsősorban a bennük lévő, megjeleníthető érzelmeket fogalmazzák meg. Akkor is, ha csak csendes körben, baráti társalgásban nyilvánulnak még, akkor meg különösképpen. ha a nagy nyilvánosság elé terelik őket vagy a munkáikat. Magam is úgy gondolom, és nem csak ezzel az alkalommal, hogy az esztétikumról szóló férfi-ítészek, vagy azok, akik annak merik mondani magukat, rendszerint saját férfi-alkatuk szerint szólnak bele a nők dolgaiba, és elfelejtik, hogy a leglényegesebbet, a női pszichét vegyék fontolóra. A nők pedig elsősorban a színekkel fejezik ki magukat, drámaiaknak tűnő érzéseiket is, s csak másodlagos szerep jut náluk az ésszel is szerkeszthető, szerkesztendő alakzatoknak. Paparó Ibolya is ilyen. Apró, pamacsszerű színfoltokból állít elő térségeket, a gomolygást úgy tünteti fel. Itt minden a mozgásban kapja meg az értelmét, ha egyáltalán az érzelmi életben lehet hangulati logikát, célt, okot, okságot feltételezni. De minek is. A harsongó színek, a sárgák görcsösen feleselnek a kékeknek, az ellentétpárok a mozgásban levéssel is elárulják, hogy ebben a művész által keletkeztetett életben, térben és - mert irdatlan mennyiségű történések állnak a szenvedélyek hátterében - az időben minden átrendeződik, átértékelődik. A szenvedélyek és az érzelmek alanya nem fontos abban a pillanatban, amikor a kép, a harmónia, a művész által elképzelt vagy elfogadott befejezettségi állapot beállt. Beáll. De mindörökre. Igen. Mert a mű elválik az ő teremtőjétől, és élni kezdi a maga önálló életét. Hogy ez a változás meg- hozza-e a művész számára a katarzist, a megtisztulást, esetleg a pillanatnyi megnyugvást - az egy egészen más kérdés. De azért nem kell hinnünk, hogy Paparó Ibolya nem veszi észre a saját szenvedélyein túl, a lírán felül azt a környezetet, a természetet, amelyben rendelése szerint élnie kell. Elkomolyodik olykor, megmakacsolja magát, odahagyja a füstölgést, a lélek izgalmát, a lírát, és - talán saját megnyugtatására is - jelzetet készít arról a környezetről, amelyben végigéli, végigmulatja a földi élet talán szabályszerűnek is mondható hatásait. Nem feledkezik meg arról, hogy itt, a közelben házak, utcák, terek, az ember által belakott térségek is léteznek, és hogy ezeknek az állapotoknak némi közük van mindahhoz, amit sorsnak, életnek, végzetnek neveznek. Ki hogy veszi őket. Azt azonban mindenképpen meg kell állapítanunk, hogy az elsődleges indítéka Paparó Ibolyának - hosszú idők óta - az a haragoskék égboltozat, ahol a viharfelhők utaznak veszedelmet rejtegetve-tologatva maguk előtt. S még akkor is igaz ez, ha nem egy képen tűzhányószerű alakzatok fortyognak, lávaszerűen ömlenek ki valahonnan, a földkéreg alól azok az izzó tömbök, amelyek - ha metaforára gondolok - a lélek, a vágyak, a szenvedélyek nekitüzesedését kötelesek ábrázolni. Ha hinni lehet a női lélek és az emberi élet mitológiai jelzéseiben. Amiket úgyszintén örököltünk, mint az ananké, a ránk mért teher, a sors tiszteletét is. Az sem véletlen, hogy a tárlatra belépve egy költőnő verse olvasható, főleg az nem, hogy a nagyon tehetséges Révász Ágnes énekelt a tárlatnyitón. Aki nemcsak hanggal, verssel, zenei kompozícióval tör rá a világra, de színekben tomboló festményeivel is. Jó párosításnak látszik ez a két egyéniség. Farkas András Miről tanúskodnak a tarot titkai? Jó néhányan hiszékenynek tartanak, holott mindig a kétkedés lendített előre. Aggályaimmal legsikeresebben akkor birkózom meg, ha a számomra ismeretlen jelenségeket tapasztalataim alapján vizsgálom, értékelem, minősítem. így ugyanis a legkisebb a tévedés esélye. Eveken át vitattam a grafológia igazságait, aztán találkoztam azzal a Rákosné Acs Klárával, a nemrég elhunyt, nemzetközileg is ismert szakemberrel, aki tényeivel győzött meg, zsenialitásával bűvölt el. Barátnője volt Váczi Klára, a Budapesten élő „írástudor”, aki mostanság a legkiválóbbnak számít, azaz kiemelkedik abból az átlagmezőnyből, ahol a kevésbé hozzáértők, a csakazértis érvényesülni, illetve módo- sodni vágyók tülekszenek. Ót tartják a tarotkártya legavatottabb honi ismerőjének, s emellett igen otthonosan mozog a számok szimbolikus, varázslatos világában, azon a területen, amelyen még a bennfentesek is elbizonytalanodnak. így aztán érthető, hogy precízen áttanulmányoztam a készséggel adott anyagot, ám nem jutottam előbbre. Magnóra vettem a diskurzusainkat. Nemcsak a tanítvány kíváncsisága vezérelt, hanem a kontroll aligha fékezhető óhaja is. Először arra döbbentem rá, hogy az Egyiptomból származó ezotérikus kártya lapjai a múltról, a jelenről és a jövőről egyaránt vallanak. Izgalmas szellemű portyák részese lehettem, mégis csak akkor tettem le a fegyvert, amikor a felvételek rám vonatkozó részeit visszahallgattam, s észre kellett vennem, hogy minden előrejelzés bevált. A legutóbb külföldi utazást emlegetett, tiltakoztam, megmosolyogtam, aztán eltelt két hét, s értesültem arról, hogy nem is olyan sokára indulhatok Spanyolországba. Ez az érzés megborzongatott, s közelebb vitt az ezotérika másik szférájához: Pitagorasz tanaihoz. A mumerológia tényleg varázslatos birodalom, s elvezet minket a jelképek régiójába. Itt sincs se köd, se homály, legfeljebb azt tanuljuk meg, hogy azonosuljunk az Univerzum, a Teremtő törvényeivel, s némi számítások után - bíbelődve a születési dátummal, a vezeték- és a keresztnévvel - felismerjük ezeket, igazodunk hozzájuk, szabad akaratunktól függően irányítjuk, módosítjuk sorsunk alakulását, kikerülve a ránk leselkedő veszélyeket, korrigálva a jellemhibáinkat, , harmonikusabb, sikeresebb, viszonylag boldogabb holnapokat biztosíthatunk mind magunk, mind szűkebb, illetve tágabb környezetünk számára. Mindezt ettől a folyvást szívélyes, állandóan segítőkész, lefegyverző egyéniségű személyiségtől leshettem el, aki nem őrzi féltékenyen azt, amit tartalmas és hosszú élete során elsajátított, hanem arra törekszik, hogy ezt a tudást átadja azoknak, akik fogékonyak rá, akik nem önző, hanem humánus cé- lok szolgálatába állítják. Úrrá lesz a test bajain, legyőzi azokat, s ha módja adódik rá, akkor - igaz, hogy igen ritkán - vidékre is eljut. Teszi ezt azért, mert népszerűsíteni kívánja mindazt, ami a Jó felé vezérel valamennyiünket. A bennünk rejtetten is munkáló isteni szikrához, a tökéletes megújuláshoz, megtisztuláshoz. Becsülendő önzetlenséggel... Pécsi István ooo Az előbbi írás alanyával találkozhatnak az érdeklődők május 28-án, szombaton reggel 9-től délután 2 óráig - az Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület szervezésében - a Bornemissza Gergely Szakképzési Intézet kollégiumának első emeleti nagytanulójában, a Kertész út 128. szám alatt. A fentebbi cikk szerzője készít vele nyilvános riportot. Ennek során a megjelenők bepillanthatnak azokba a fortélyokba, amelyek Ariadné-fonalat kínálnak nekik. Az egyesületi tagok a helyszínen, a rendezvény előtt még hozzájuthatnak a belépőkhöz. A „MATRA” ÁFÉSZ megvételre felajánlja az alábbi ingatlanait:- Pincemulató Sírok Irányár: 2 millió Ft +ÁFA.- 20. sz. Vegyesbolt Parádsasvár Irányár: 1,5 millió Ft +ÁFA.- Gyopár presszó Párád Irányár: 4 millió Ft +ÁFA.- 6. sz. Bisztró Mátraballa Irányár 4 millió Ft +ÁFA. Az irányár az üzletek berendezési tárgyait is magában fogled ja. Pályázatokat 1994. május 31-ig kérjük benyújtani „MÁTRA” ÁFÉSZ 3240 Párád, Kossuth út 71. sz. címre. Érdeklődni: 36/364-301 telefonon. h ( 5 (598) ^^^^^^^^^ '^9---^—CT A FÜZES SZÖVKER Rt. 10. sz. ÁRUHÁZÁBAN (Füzesabony, Rákóczi út 64.) a JÁTÉKOSZTÁLYON GYERMEKNAPI VÁSÁR május 28-án minden gyermekjáték 20 %-os engedménnyel kapható. KÖSZÖNJÜK, HA NÁLUNK VÁSÁROL! W Wí ^ (1402) ( __J UU / ■tü) Hogyan lehet nálunk hallásjavítóhoz jutni? A fül romlása kezdetben alig érzékelhető. Először csak egyes szavak tűnnek nehezen érthetőnek, később pedig fokozatosan „csöndesedik” a környezet... A szakemberek szerint ezért nehéz pontosan megállapítani, mekkora a rosszul hallók és a siketek köre. Becsült adatok szerint a károsodottak száma mintegy félmillió. Közülük hozzávetőlegesen 300 ezren olyan stádiumban vannak, hogy a károsodás már visszafordíthatatlan, nekik tehát mielőbb, de lehet, hogy immár sürgősen hallásjavító készülékre van szükségük. Ezeket a berendezéseket kizárólag az audiológiai állomások szakemberei írhatják föl. Egyidejűleg helyben méretet is vesznek a megfelelő illesztőkről: a különböző gyártmányú és márkájú készülékeket ugyanis minden esetben a páciens füléhez igazítva, beszabályozva adják ki. A készülékek azonban ma még meglehetősen drágák, s áruk - többek között - a kivitelezéstől függően változó. A fül mögött elhelyezhető készülékek például jelenleg 20-25.000 forint közötti áron kaphatók. A szemüveg szárába épített hallásjavítók 24-25.000, míg a fülbe helyezhetők 19-23.000 forintba kerülnek. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár - s ezt az érintettek figyelmébe ajánljuk - a hallásjavító árának 85 százalékát kifizeti a rászoruló helyett. A működtetéshez szükséges gomb- vagy rúdelemeket, illetve akkumulátorokat orvosi vényre, szintén 85 százalékos tb-támogatással lehet kiváltani. Az audiológiai állomások egyébként részletes tájékoztatást adnak arról, hogy az egészségbiztosítással kötött szerződés alapján hol kaphatók kedvezményesen az elemek. A készülékekhez mellékelt útmutatóban pedig megtalálható, hogy a hibás, elromlott berendezéseket hol lehet megjavíttatni. E heti film- és videopremierek Szökésben Doc (Alec Baldwin) és felesége (Kim Basinger) talán már nem is emlékszik, mikor lépték át a törvényest a törvénytelentől elválasztó mezsgyét. Egy mexikói banda főnöke ráveszi őket, hogy hozzanak ki valakit a börtönből. Ám csapdába kerülnek, s a férj egy mexikói tömlöcbe kerül, ahol biztos pusztulás várna rá. Az asszony latba veti lenyűgöző érzékiségét, és kihozza a férfit. Ettől a perctől kezdve folyamatos hajszává válik az életük. Az ördögi ügyességgel kitervelt bankrablások, viharos szeretkezések, pisztolypárbajok és eszeveszett menekülések közepette már csak egyetlen céljuk van: valahogy túlélni az egészet. A rendkívül fordulatos és lélegzet-elállítóan izgalmas krimit az egri Uránia mozi mutatja be. Avalon Barry Levinson nagyon ért az érzelem húrjainak pengetéséhez. Ezt korábban bebizonyította a Jó reggelt, Vietnam vagy az Esőember rendezésével. Á boldog békeéveket elmesélő megható, felemelő és kedves történet világszerte a közönség kedvence lett. A film a Kri- chinsky család nyolc évtizedes történetét meséli el. A férfi 1914-ben Lengyelországból vándorolt ki Amerikába. 0 és testvérei hamarosan apák lesznek, a család terebélyesedik, miközben telnek a boldog békeévek... A film megtalálható a Video- top videotékában. Kim Basinger és Aiec Baldwin a „Szökésben” egyik jelenetében (AÍIaÍI^ VÁROSGONDOZÁSI RT GYÖNGYÖS 3200 Gyöngyös, Kenyérgyár u. 17. Telelőn: 37/311-731 Kertbarátok f figyelem! Kiváló minőségű, erős szép egynyári Pethunia 10,- és 15 Ft/tő I Salvia (paprikavirág) 10,-és 15 Ft/fő 1 Bojtocska lOFt/fő 1 Tagetes (bársonyka) 10,-és 15 Ft/tő 1 Nyári gerbera 1 5 Ft/tő Kakastarély 10 Ft/tő I Egynyári dália 40 Ft/tő § Árusítás Gyöngyös több pontjain: Felsővárosi temető 8-16-ig 1 Egri úti temető 8-16-ig | 80-asi Virágbolt fél 10-től fél 6-ig Fő téri virágbolt 7-18 óráig Zöldségpiac 6-12.30-ig 1 / 000 tő feletti igénylőknek házhoz szállniuk! Jöjjön! - Vegyen! Természetesen | telephelyünkön is várjuk továbbra is a kedves vásárlókat! Városgondozási Rt. Gyöngyös, Kenyérgyár u. 17. Üvegház (1429) | I . . .............................. .