Heves Megyei Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 101-126. szám)
1994-05-26 / 122. szám
1994. májas 26., csütörtök Bűnügyi Kaleidoszkóp 7. oldal o-j co Köddé foszlott sajna már a milliók biztosítéka Egy üzleti vállalkozás dicstelen befejezése: lefoglalt személygépkocsik, betétkönyvek és kárpótlási jegyek, nem utolsósorban pedig büntetőeljárás. Ha valaki azt gondolná, egyedi esetről van szó, az bizony téved. Manapság sokan vágnak bele ilyesmibe anélkül, hogy meglenne a kellő felkészültségük. Azután meg, hogy immár hatályba léptek a gazdasági bűntényekkel kapcsolatos üj törvényi rendelkezések, be- és feljelentések tömkelegére lehet számítani. A tanulságok kedvéért jegyeztük le Czakó Gábor r. százados, a megyei főkapitányság gazdaságvédelmi osztályvezető-helyettese segítségével az alábbi jellemző esetet.- Mikor és hogyan kezdődött az ügy felgöngyölítése?- A verpeléti takarékszövetkezet jogi képviselője útján március 31 -én tett feljelentést J. Géza 36 éves egri lakos ellen - hallhattuk Czakó Gábor r. századostól. - Eszerint az illető egy korlátolt felelősségű társaságot üzemeltetett. Még 1991-ben az említett takarék- szövetkezetben kétmillió forint folyószámla-hitelt, s egymillió Start-hitelt vett fel.- Ami ilyen esetekben mindig lényeges kérdés: mit ajánlott fel biztosítékul?- A kölcsön fedezetéül a teljes árukészletét ígérte. O ugyanis ruházati cikkek forgalmazásával foglalkozott, a cégéé volt Egerben az Adi- das-bolt, az S-modell üzlet és a Katona téri Áfész-áruház első emeleti része.- Mikorra kellett volna visz- szatérítenie a kft.-jének a hitelt?- A megállapodás szerint egy év elteltével. A kamatokat természetesen folyamatosan kellett volna fizetnie. Ám sem erre, sem a teljes összeg lerovására nem került sor. Holott a mintegy 20 millió forintnyi áru bőven elég lett volna rá.- Miért nem bizonyult végül mégsem elégségesnek?-Az általa vezetett társaság időközben csődöt jelentett, majd felszámolás alá jutott. Amikor a pénzintézet többször is bejelentette igényét a nyújtott hitelre, kiderült, hogy nincs miből megadni a kölcsönt. Teljesen kiürült a raktár! Onnan legfeljebb már csak a bútorzat értékesíthető...- Mivel gyanúsítja a rendőrség J. Gézát?-A Büntető Törvénykönyv 330. szakasza szerint hitelsértés vétségének alapos gyanúja miatt folytatjuk vele szemben a vizsgálatot. Ennek szövege szerint, aki a hitel fedezetét részben vagy egészben elvonja, az egy évig terjedő szabadság- vesztéssel, illetve közérdekű munkával büntethető.- A gyanúsított mivel magyarázza a történteket?- Beismerő vallomást tett, amelyben elmondta, tudja, hogy ő hibázott. Ugyanakkor hivatkozott arra is, hogy a három üzlete után havonta több mint 900 ezer forint bérleti díjat kellett fizetnie, ezért volt kénytelen pénzintézetektől hiteleket felvenni, s már nem bírta törleszteni azokat. A dologhoz hozzátartozik az is, hogy összejött F. Ervin szintén egri vállalkozóval, akivel közös kereskedelmi betéti társaságot alapított üzletek vételére, kibérlésére. Oda is kellett a pénz. A verpeléti hitel például ebbe a bt.-be vándorolt. F. Ervinnel szemben egyébként a vizsgálati osztályunk folytat eljárást nagy ösz- szegű csalás alapos gyanújával.- Az ilyen esetekre leginkább az a jellemző, hogy nehezen vagy sehogyan sem térül meg a kár. Most is erre lehet számítani?-Kétségtelen, a takarékszövetkezetben is jobban utánanézhettek volna, kivel kötnek szerződést. Tanulság lehet az is, hogy érdemesebb biztosítékként ingatlant elfogadni, semmint árukészletet, ami - mint látható - egyhamar köddé válhat. Osztályunkon nagyon fontos szempont, hogy lehetőleg ne érje kár a sértettet. J. Gézától lefoglaltuk két autóját, az Alfa Rómeót és egy Ford Sierrát, továbbá betétkönyveket és kárpótlási jegyeket. De sok esetben erre nincs mód, így valóban kétséges, mikor kapja vissza a pénzét a hitelező. (-lay) Kifizetetlen szép számlát hagyott a szállodában A különféle szállodákban, panziókban manapság meglehetősen gyakori, hogy egyébként udvariasaknak látszó lakók angolosan távoznak. Ez a fajta úriemberi mivolt persze, kis hazánkban nem igazán nyerő. Erre bizonyíték a következő eset. Az ügyben feljelentés-kiegészítés történt, s így derült fény arra, hogy március 20-29. között valaki Gál Lajos néven az egri Unicornis Szálló vendége volt. Az illető végül úgy távozott, hogy majdnem 22 ezer forintos számláját nem rendezte. (~y) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Heves Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás pályázatot hirdet az Eger, Szövetkezet u. 4• sz. alatti 949 7/3. hrsz. 1694 m2 területű nem lakás céljára szolgáló ingatlanának ÉRTÉKESÍTÉSÉRE. > Az ingatlanon két épületben 412 m2 összterületen több helyiség található. Az induló értékesítési ár: Hétmillió Ft, amely nem foglalja magában az általános forgalmi adót. A lízingbe adás lehetősége nem kizárt. A pályázati tájékoztató átvehető és felvilágosítást nyújt az állomás gazdasági vezetője, az alábbi címen: Eget Szövetkezet u. 4. sz. Tel.: 312-388. Apályázat benyújtásának határideje: 1994. június 10. VA pályázat elbírálására i 994. június 20-án kerül sor ..................................... M egelőzhető a bűn, főképp akkor, ha az egész lakosság tudja: hogyan Összefoglalnád egyetlen bővített mondatban, mi is tulajdonképpen a bűnmegelőzés definíciója, lényege? - A kérdés Gyurkó Géza r. alezredesnek, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság bűn- megelőzési osztálya vezetőjének szól. A közvetlenebb hangvétel érthető, hiszen az alezredes úr épp tíz éve elhunyt, egykori áldott emlékű főszerkesztőnk fia.- Igazán szabatosan, pontosan még keveseknek sikerült megfogalmazni - lepődik meg egy pillanatra -, de rendőri szempontból egyértelmű: a bűnmegelőzés azoknak az okoknak, körülményeknek a feltárása, közzététele, amelyek a bűncselekmények megvalósulásához vezetnek. Azt szolgálja, hogy ne kelljen alkalmazni a büntetőjogi és -eljárási szabályokat. Próbáljuk meg a lakosság figyelmének felhívásával, a megelőző magatartási formák bemutatásával biztosítani a visszatartó erőt a bűnözéstől, mintsem a büntetésekkel!- A bűnmegelőzés persze, nem mindig volt annyira nyílt, mint napjainkban...-Az osztályunk tavaly december 1-jétől létezik - válaszol, alaposan megfontolva mondandóját -, én idén január közepétől kerültem az élére. A csúcson az ORFK ugyanilyen nevű osztálya áll, ezt követik a főkapitányságiak, majd a kapitánysági hasonló szervek. A megelőzés persze, összrendőri feladat, ennek összehangolása, a súlyponti témák megjelenítése a szolgálatunk teendője.- Milyen út vezetett eddig a beosztásodig?- Egerben érettségiztem, mint elektromos műszerész. A tartalékos tisztképző után 1979-ben végeztem a Rendőr- tiszti Főiskolán, bűnügyi szakon. Ezután négy évig a Békés megyei főkapitányságon foglalkoztam ifjúságvédelemmel és körözési munkával. Egerbe 1983-ban kerültem vissza, egészen mostanáig kiemelt fővizsgálóként több emberölési és vagyon elleni ügyön dolgoztam.- Netán a belefásulástól való félelem is közrejátszott abban, hogy más területre váltottál?-Inkább fontos megméretés ez számomra. A vizsgálati munka van annyira változatos, hogy ne vegyen erőt az emberen a fásultság. A frissen létesült osztály irányítása komoly erőpróba, már a megszervezése is vonzó feladat volt.- Eszerint mindez már megtörtént. Miből tevődik össze az osztály munkatársainak feladatköre? Melyek munkájukGyurkó Géza: „Ne elsősorban büntetésekkel, sokkal inkább megelőző munkával hárítsuk el a bűncselekményeket!" (Fotó: Perl Márton) nak a legfőbb, sarkalatos pontjai?-Elég széles körű a „választék”: az ifjúság megóvásától a kábítószerrel kapcsolatos rendőri teendők ellátásán, a megfelelő és hatásos propagandán át a vagyonvédelem megszervezéséig.- Vegyük sorra ezeket!- A fiatalság a bűnözés szempontjából a leginkább veszélyeztetett korcsoport, hiszen a legkönnyebben befolyásolható. Épp ezért rendszeresek a felvilágosító foglalkozásaink az alsófokú tanintézetekben. Osztályfőnöki órák keretében, de az iskolai formuláktól eltérően igyekszünk csepegtetni a nebulókba a bűnügyi és jogi ismereteket. Megállapodásunk van a megyei pedagógiai intézettel, hasonló kialakítására törekszünk a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézettel. E körbe tartozik a deviáns, antiszociális fiatalkorúak, továbbá csoportjaik és nézeteik megismerése, felvilágosítása. Szükség van erre, igazolják ezt a következő adatok: a gyermekintézetekből rengetegen megszöknek, tavaly 402 ilyen esetben kellett körözést kiadni a megyében. A fiatalkorú bűnelkövetők aránya 15,6 százalék volt, magasabb az országos átlagnál! Meg kell említenem még a DADA-programot, amelyet az egri 12-es iskolában erre a tanévre bevezettünk.-A hivatalos közlés szerint a kábítószer-kereskedelem egyelőre nem jellemző Hevesben...-Valóban így igaz, de bizonyos jelek egy fogyasztói réteg kialakulására mutatnak. Egy szál marihuánás cigaretta például 300 forintba kerül. Megjelent a hasis is. Feltétlenül érdemes rajta tartanunk a szemünket! Az elhallgatása e jelenségnek rendkívül káros, hiszen ha van igény, ott előtérbe kerül egyhamar a terjesztői hálózat. E téren sem a büntetésen van a hangsúly, elsősorban az árusítást kell megakadályoznunk. Bár a népegészségügyi és tisztiorvosi szolgálattal ebben jól együttműködünk, más egészségügyi intézményektől sajnos, nemigen kapunk jelzéseket. Holott közös fellépéssel, nagyobb bizalommal hatékonyabban előzhetnénk meg a bajt.-A sajtó hasznos eszköze lehet a jó propagandának. Milyen viszonyra törekedtek a lapokkal?- A sajtóval nyílt, őszinte a kapcsolatunk, ma már egyáltalán nincsenek tabu témák. Az állampolgárokat érintő ügyekről kendőzetlenül adunk tájékoztatást. A célunk ugyanis pont az, hogy mindenki számára elkerülhető legyen az áldozattá válás! Ezt fejezi ki a jelmondatunk is: Együtt a lakossággal, a lakosságért! Most az idegenforgalmi idény kezdetére magyar-angol-német nyelvű kiadványokban a hozzánk érkező turisták figyelmét is felhívjuk arra, hogyan kerüljék el a számukra kényelmetlen helyzeteket. Vannak alapítványaink is, ám az utóbbi időben sajnos, szűkült a szponzoraink köre, ahogyan nehezült a megélhetés. A szolnokiakkal közösen, alapítványi támogatással jelenik meg havonta a Rendőr-kék című magazin, amely igyekszik közelebb hozni az egyenruhásokat az állampolgárokhoz. Bár a propaganda inkább csak nyeli a pénzt, de a helyes megelőzés révén talán kevesebb pénz megy el a bűnüldözésre. S ez mindenképpen haszon. Szalay Zoltán Lengyelpiaci razzia Meglepetésben volt részük azoknak, akik május 14-én a hatvani lengyelpiacra látogattak. Rendőrök és kommandósok tűntek fel, igazoltatva az árusokat és a kelleténél sietősebben távozni szándékozókat. Dr. Jusztin Ferenc r. alezredes, a város kapitánya elmondta, az utóbbi időben a vásártéren jelentősen megnőtt a kisebb-nagyobb bűncselekmények - zsebtolvajlások, csalások - száma. A lakosság szerint olyan - közbiztonságra veszélyes - eszközök is feltűntek, melyek használata Magyarországon engedélyhez kötött. E visszásságok kiszűrésére szervezték meg az említett razziát.-Az volt a tapasztalatunk - vonta meg a mérleget dr. Jusztin Ferenc -, hogy különösen Romániából érkeztek többen illegális árusítók. Közöttük sajnos, nemcsak székely néniket és bácsikat találunk, akikkel szemben - érzelmi okokból - elnézőek lehetnénk. A fő problémát a kereskedelmi mennyiségű áruval üzletelők jelentik, azok, akiknél több tízezer forintnyi magyar pénz, illetve árukészlet van felhalmozva. Például bőráru és zárjegy nélküli kávé, cigaretta.- Az akcióban más szervek is közreműködtek?-A Rendőri Ezred miskolci zászlóaljától kaptunk segítséget. Hatvan rendőrt mozgósítottunk, s velünk tartottak a Vám- és Pénzügyőrség szakemberei.-Az ellenőrzés kiterjedt a számlaadásra is?- Ez nem a mi feladatunk, kifejezetten az adó- és pénzügyi ellenőrzés hatáskörébe tartozik. Tervezzük, hogy a későbbiekben őket is bevonjuk a hasonló feladatokba. Az APEH megyei hivatalával kitűnő a kapcsolatunk, amikor vizsgálódni jönnek a piacra, az attro- citások elkerülése végett megfelelő rendőrlétszámot biztosítunk a számukra.- Összegezve: milyen eredményekkel járt az akció?- Lőfegyvert, lőszert nem találtunk, s körözött személy elfogására sem került sor. Viszont negyvenöt embert előállítottunk a vám-, a deviza- és a jövedéki szabályok megsértése miatt. Egy részüket a szükséges intézkedések megtétele után elengedtük, a többieket - portékájukkal együtt - Egerbe, a vámhivatalba szállítottuk. Százezres értékben leltünk „gazdátlan” árut, melyek tulajdonosai az intézkedés láttán kereket oldottak, hátrahagyva a holmijukat.- A jövőben lesz hasonló kezdeményezés?- A célunk azoknak a kereskedelmi jellegű szabálysértéseknek a megakadályozása, melyek az adófizető, becsületes kereskedők esélyeit rontják. Az elkövetkező hónapokban többször is lehet számítani ilyen intézkedésre. (tari) MOGüRT KERESKEDELMI ntSIVÉHYTÁnSASÁB IKARUS autóbusz- és kamion- alkatrészek börzéje! Egyes alkatrészek rendkívüli árengedménnyel! Időpont: 1994. május 30-31-én, a továbbiakban minden hónap utolsó hétfőjén és keddjén, 8-tól 14 óráig. Törökbálint, Depó MOGÜRT-raktár Tel./fax: 209-2147 Pályázati felhívás; Az Egerszóláti Mezőgazdasági Szövetkezet pályázat útján | értékesíti az alábbi ingatlanjait: ! • irodaház, Templom tér 14., 1 központi műhely Esri utca 4., 'újnevelő, kutrica, hrsz. 0102/1. (külterület), • Rókatelep, hrsz. 090/1í\ (külterület), \ • Bori-tanya (hodály), | hrsz. 015/b (külterület). A pályázat benyújtási határideje: 1994. június 24. A pályázat elbírálása: 1994. június 27. Érdeklődni és ismertető anyagot átvenni a szövetkezet központjában lehet: 3328 Egerszólát, Templom tér 14. Telefon: 360-177, 360-183. í taxival kényelmesen, telefonhívásra ingyenesen. sKIOSZ, [TEHER; EGER 11—20 t-ig vállalja bútor, homok, sóder, beton, tüzelőanyagok, fa-, raklapos áruk stb. szállítását! MTZ CENTRUM Piros, kék traktorok: MTZ 550, MTZ 552, MTZ 80, MTZ 82 alkatrész, felújítás, műszaki tanácsadás bizományos vétel és eladás. Mindent egy helyen, kedvező áron MOBILITÁS BT. 3300 EGER, KISTÁLYAI U. 1. Tel.: 36/313-675.