Heves Megyei Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 101-126. szám)
1994-05-25 / 121. szám
6. oldal Horizont 1994. május 25., szerda A Macskajáték egri bemutatójában - a „figura”, aki nem macska Örkény István Macskajátéka a hetvenes években végigfutott Európán, groteszk hangvétele, látásmódja vetekedni látszott néhány órára lonesco-év al, párhuzamosokat emlegettek akkortájt Mrozek és Örkény között, a szemlélet okából. Mára megállapítható, hogy minden méricskélés kissé felemás eredményre vezet, mert néha még egy tisztességesebb hasonlat is többet ér, mint egy fölényes kézmozdulattal odatapasztott egybevetés. Magyarként közép-európai figurákat írt meg Örkény István magyar író közép-európai figurákat írt meg, hazáját ajánlotta be az európai köztudatba, amikor jellemeket és drámát alkotott. Itt vannak ezek a Szkalla-lányok. Az egyik itt maradt az országban, ez az Orbánná, a Giza nővére, itt gyötri magát a múltjával meg a Viktorral, a nem is olyan nagyon titkos szeretőjével, a nagy hasú énekessel. S közben Egérkével, ezzel a társadalmi-cirkuszi kis helyeske untermannal macskát játszanak. Keret ez a játék, majdnem a dráma végére sül ki, milyen fontos keret, hiszen a játék nyilvánvaló ostobasága teszi egyáltalán elviselhetővé ezt a cudar életet. Azaz, hogy még valami. Giza Nyugat-Németországban él, a háború után „felvitte az Isten a dolgát”, mindene pneg- van, csak - nyomorék. Tologatják a kocsiban ide meg oda, nekünk pedig azért lökik be alkalmasint a színpadra, hogy mondhassa a magáét. A testvérének, Orbánnénak a telefonba - no meg nekünk, mert azért vagyunk a zsöllye rabjai, hogy odafigyeljünk. Mára a darabnak ez a hősnője, a Giza, senkit nem lep meg, az sem, hogy az író legelemibb adottságaitól, kifejezési formáitól fosztja meg őt. Ül moccanatlanul, bepréselve a tolóba, s rendezői intésre mondja a magáét. Mint egy szócső, veretes szentenciákat, érzelmeket, aggodalmakat küldözget oda, a távolba, belenéz a messzeségbe, talán a semmibe is, ahol néha olyan kecses arabaszkek szoktak ugrándozni a figyelő-fülelő emberek szórakoztatására. Giza nem jön zavarba, Giza nem ejti el a fonalat. Ezt a nőt, ezt az asszonyt Örkény tudatosan, olyan nagy empátiával fogalmazta meg, hogy az egész játék összeomlana, ha ez az asszony kiesne abból a belső fegyelemből, abból a kíméletlenül okos belső feszültségből, amelynek a táptalaja, kerete, arénája - az emberi szeretet. Nem női szeretet, nem a családban megszokott, a családból hozott szeretet, hanem annál sokkal több. Ez a szeretet azért olyan mély, azért olyan megmásíthatatlan, mert nem a jelent óvja vele, nem a jelent félti attól, hogy elmúlik, hanem a múltat, a kincset, ami már kint, a világban semmiképpen nem létezik, csak benne. Giza a másik Szkalla-lány- ban, a testvérében nemcsak a nyomorúságos helyzetben lévő rokont támogatná, hanem segíti élni, fennmaradni - merő önzésből is. Mert addig és akkor van, létezik az ő múltja, az ő múltjának az értelme is, ha az a másik visszaköszön neki az emlékekkel. Ez a lehetőség, mármint a telefon, az írás, tehát a szavakba beszőhető tartalom az az elixir, amit kapni akar a testvérétől, az Örbánnétól. Akinek ő, azaz a Giza ugyan testvére, közös múltjuk miatt az életének egy darabja is, noha Orbánnénak ez a Giza nem az első helyen tárolt problémája. De nem ám! Giza ezt tudja is, látja is, hogy „ez a féleszű tyúk” nem az anyagiak miatt szenved elsősorban, még csak nem is a társadalmi „ran- gon-aluliságtól”, hiszen már többé nem a tekintélyes Szkalla család egyik „folyománya”, csak e hatvanon túli özvegy, aki ragaszkodik a szerelemhez. Okos és méltóságteli- ott a tolószékben Kényes egyensúly vesződik itt a két asszony között. Örkény maga is sokat tipródha- tott azon, hogy ez a Giza mennyire legyen hűvös, szenvedélyes, okos és méltóságteli- ott a tolószékben. Olykor bizarmak is érezzük a két nő között lefolyó szópárbajt: Orbánné kiabál, tyúkeszével, tenyeres-talpas modorával neki-nekiugrik a semminek, azaz az ő belső nyomorának, mármint a Viktor miatt. Észre sem veszi, hogy minden mondatával kétségbeejtheti Gizát, de hát ő nincs senkire tekintettel, ő igényt tart rá, hogy vele törődjenek, hogy megmentsék őt. El is éri célját. Giza hazajön hozzá. Kizsarolja tőle ezt a mutatványt. Mi nézzük ezt a játékot, ahogyan Orbánné csapja-rakja magát. Ahogy a negyedórák pörögnek egymás után, ahogyan a jeleneteket az író akaratából a színészek egyre beljebb forgatják. Belénk is döbben a felismerés: már inkább azokra a közbeszúrt mondatokra fülelünk, amiket ez a Giza mond. Már azt az arcjátékot, azt a nyugalmat árasztó arcot, a konty alatt megbúvó egyéniséget kutatjuk, honnan ez a szikárság, honnan ez a méltóság, ez az elegancia, hogyan tudja elviselni ez a puha hangon folyton közbeavatkozó asszony a múltjából és rusztikus jelenéből hozzá forduló társának, ennyi türelemmel, ekkora jósággal, ilyen valahonnan szerzett bizalommal tanácsot adni, életerőt átszivattyúzni - a távolság ellenére. Vagy talán éppen emiatt!? A zsöllyében ülve - noha ismerjük az Örkény által megírt históriát - azt várjuk, hogy ez a Giza is kifakadjon már egyszer, ha az Orbánné, ez a másik Szkalla-lány nem bír magával! Nem! Giza - azaz Losonczy Ariel, ez a pályáján a csúcs felé közelítő kitűnő színésznő — rezzenéstelen arccal, a belső szilárdság imponáló erejével állja az ostromot. És győz - minden vonatozásban. Óriási feszültség támadt ebben a bemutatóban Mára - amikor ezeket a sorokat írom - lecsitulnak bennem azok az apró háborgások, amiket akkor éreztem feltü- remkedni magamban, amikor láttam: a rendező hagyta Or- bánnét, harsányan harsogva elmenni jócskán a leírt szöveg szellemétől, mert hatásosnak vélte a színésznő is, a rendező is, hogy mindazok az energiák, amik az Orbánnét alakító színésznőben előtaláltattak, érvényesüljenek. S ettől az „elmenéstől” támadt akkora feszültség ebben a bemutatóban, amit nem is reméltem, a két stílus, a két egyéniség ösz- szecsattanásától vagy szétválásától. Giza egy európai magyar asszonyt alakított egy könyvtárszobában, a rendelkezésre álló eszközeivel, az arcával, a hangjával, miközben észre sem akarta venni, hogy a testvére nem is Szolnokra képzeli magát vissza, hanem csak egy konyhában főz - a szeretőjének. Remélem, kiviláglik, mire gondolok. Sajnálom, hogy Örkény már csak „felülről” nézheti ezt a villódzást, ami itt folyt az egri színpadon. Losonczy Ariel tavaly már tíz percre a Szomory-darab- ban lejátszotta a mezőnyt. Most megint csinált valamit, ami színpadi nagyszerűségnek tűnik. Hogyan van az, hogy a Gárdonyi-színházban nem veszik tudomásul, ki van közöttük? Farkas András Az erdőtelki Tasi Barbara és Holló Henrietta az újraélesztést mutatja be Bartus Imre mentőápolónak (Szilvás István felvétele) A bajban segíteni - emberi kötelesség... Hosszú idő óta minden év tavaszán megrendezik Hevesen az elsősegélynyújtó és a csecse- mögondozási-ápolási versenyeket. Ezúttal a város és a környékbeli települések kilenc iskolája küldte el 5-5 fős csapatát, hogy összemérjék tudásukat. A vetélkedés két részből állt. A versenyzők először egy totót töltöttek ki, amely a Vöröskereszt történetével, valamint az elméleti " elsősegélynyújtással foglalkozott - igen széles körű tudást feltételezve. A második részben a gyerekek számot adhattak a gyakorlati elsősegélynyújtásban való jártasságukról. A feladatok között szerepelt többek között kötözés, újraélesztés, égések kezelése, ájulások szakszerű ellátása. A csapatok munkáit egy, a mentőállomás dolgozóiból és a vezető ápolónőből álló zsűri értékelte. A továbbiakban a csecsemő- gondozási-ápolási verseny résztvevői „mérkőztek” meg egymással. Versengésük szintén két részből állt: először elméleti tudásukról számoltak be a „Csecsemőgondozás és -nevelés" című vöröskeresztes kiadvány alapján. A téma az egészséges csecsemő fejlődése és gondozása volt. Ezután az elméleti tudást a gyakorlatban kellett hasznosítani, be kellett mutatniuk a különböző pelen- kázási módszereket, a fürdetést és az etetést. A versenyzők teljesítményét - a hagyományokhoz híven - a hevesi Arany János úti bölcsőde gondozónői gárdája, valamint egy védőnő bírálta el. A versenyek eredménye: az elsősegélynyújtó versenyt Kisköre csapata nyerte. A csecse- mőgondozásban-ápolásban viszont Tiszanána végzett az első helyen. Az első magyar zsidó imaház jövője A II. világháború során hazánkban talán az egri zsidó polgárság szenvedte az egyik legsúlyosabb veszteséget. így azután a dr. Hibay Károly utcában álló, s a 19. század elején épített imaházuk sorsa is a lassú enyészet lett. Végül 1987-ben az akkori városi tanács február 1-jé- vel olyan adásvételi szerződést kötött a Miokkal, illetve az áfésszal, valamint a Heves Megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalattal, hogy az ortodox zsinagóga vételárát a város helyett kifizetik, s ezért 2005. december 31-ig a két értékes épületet bérletként hasznosítják. Azzal a feltétellel, hogy az állagmegóvási, javítási kötelezettségnek eleget tesznek. S így is lett: több tízmilliós költséggel ott úgynevezett „török bazárt" alakítottak ki, viszont a Hibay utcai épület évről évre magárahagyatottan vészesen pusztult, ezt a városvédők minden lehető fórumon és alkalommal - szóvá is tették. A közeli napokban Habis László alpolgármester úr örömmel közölte, hogy az áfésszel a tárgyalások teljes sikerrel zárultak, és aláírásra került az a rendkívül fontos szerződés, miszerint ismét a város kezébe jut vissza az évtizedek óta használaton kívül álló zsidó kultúrház! A város tárgyalást folytatott az Országos Műemlékvédelmi Hivatal elnökével, aki ígéretet tett arra, hogy az egykori zsinagóga belső falán található ószövetségi, azaz talmudi témákat ábrázoló freskókat helyreállítja, restauráltatja. Farkas Imre a műszaki iroda képviseletében arról tájékoztatott, hogy az elkészített statikai szakvélemény szerint a régi épület károsodásával nem kell számolni, bár szükségesek lesznek bizonyos beavatkozások. Az épület egyes helyeken megerősítésre szorul a további esetleges mozgások megakadályozására. Úgy Habis László, mint Farkas Imre is minden félreértést elkerülendő kijelentették: az épület munkálatai még az idén kezdetüket veszik, s a becses műemlék épület mindenképpen kulturális célokat fog szolgálni! Az egykori két zsidó ingatlan sorsával kapcsolatban érdmes megjegyezni továbbá: miután a Kossuth Lajos utcai egykori zsinagóga 2006-ban végleg visszakerül Eger város kezelésébe, mostani tulajdonosa, illetve az azt hasznosító cég az addig elvégzett munkák ellenértékét, 2 millió forintot megkapja majd a várostól. Mindenképpen örömmel nyugtázhatjuk az egri városi önkormányzat mostani akciójának sikerét, hogy a dr. Hibay Károly utca 7. számú, s tulajdonát képező becses épületet végre-valahára saját kezébe vette! Sugár István Susan, a lámpalázas ír asszony története Warrington angol iparvárosban ír terroristák bombája megölt egy hároméves kisfiút. Az ír Köztársaság fővárosában, Dub- linban egy harminchét éves háziasszony, Susan McHugh számára ez volt az a pillanat, amikor úgy érezte: valamit tennie kell. Életében nem politizált, semmilyen gyűlésen nem vett részt. Mégsem kérdezte senkitől, mit tegyen és hogyan kezdjen hozzá. Susan először felhívta a dublini Szentháromság Egyetem dékánját. Elmondta neki, hogy 13 éves volt, amikor Észak-Írországban elkezdődött a máig tartó vérfürdő. Elmondta, szerinte írnek lenni nem jelenthet közösségvállalást a vak gyilkosságokkal, de az emberek félnek ezt bevallani... A rektor azonnal rábólintott, a hölgy megkapta az egyetem legnagyobb termét, ingyen. Susan utána a rádiót hívta, mondják be a tervezett gyűlés helyét és időpontját. És jött a második csoda: bemondták, méghozzá örömmel. Írországban ez volt az első ilyen gyűlés, és a dublini háziasszonynak igaza lett. Nemcsak a folyosókon, még az egyetem előtti téren is százan álltak, akik már nem fértek be a terembe.- Fantasztikus lámpalázam volt - emlékezik Susan. - Soha életemben nem beszéltem nyilvánosság előtt. Talán ezt érezték meg a hallgatók: hogy most végre azok szólalnak meg, akiknek ez szokatlan. De akik éreznek és gondolkodnak.- Azt mondom, elég a vérből és a gyűlöletből. Ez így nem mehet tovább — mondta a törékeny asszony, akinek a nevét egyik napról a másikra együtt emlegette a sajtó két belfasti asszonyéval, Betti Williamsével és Maired Corriganével, akik 1976-ban megkapták a Béke Nobel-díjat. Susan azt mondja, ő máris olyan jutalmat kapott, ami felér egy Nobel-díjjal. Amikor a,minap Warringtonban eltemették egy ír bomba áldozatát, a hároméves kis Jonathant, a keserűen gyászoló angol városban már egyszerűen nem lehetett a múlthoz hasonlóan sommásan szidni „az átkozott íreket”. A szívszorító temetésre ugyanis négyezer csokor virág érkezett „az ellenség földjéről”. És mind a négyezer csokrot ingyen szállította a Ryan Air nevű ír légitársaság egy angol kisfiú sírjára. Susan valamit megmozdított. Valamit, ami eddig is létezett, de talán éppen egy lámpalázas háziasszonyra várt: nem is csak Dublinban és Warringtonban. Négyszemközt Varga Lászlóval: „Beszéljünk inkább az irodalomról!”- Beszéljünk inkább az irodalomról... - próbál eltéríteni eredeti szándékomtól a kereszténydemokrata tárca nélküli miniszter, míg én a vesztes hangjának árnyalatait igyekszem tetten érni. - Vagy beszéljünk a remény magvairól, amilyen ez a mai este is - gördül tovább az ügyvéd Varga László.- A megvalósult csodákról szóljunk, arról a pár óráról, amelyben Mészáros György vallott önmagáról. Egy példá- zatos élet tárult ki, amikor egy gazdasági szakember vázlat- fiizetet tesz elénk arról, miként csinált ő 20 dollárból egymilliót. Időzzünk el most a tehetség tiszta erejénél, s képzeljük el azt a vonatot, amelynek tengelyére 1948-ban felkapaszkodik egy fiatalember, és itt hagyja ezt az országot. Colorado fővárosában, Denver- ben mutatja meg, mit veszített ez a haza vele, aki csak egy volt a hozzá hasonló képességű és sikerű százezrekből. És most visszatér,, hogy élete alkonyán Göncz Árpádtól átvegyen egy állami kitüntetést.- Ugye, érthető, hogy a mai napokban inkább ezeken a példákon gyűjtöm az erőmet, és kevesebbet beszélek a politikáról? Még viselem a földcsuszamlás stresszét magamon, de talpon maradva naponta kérdem: gondolhatunk-e úgy a jövőre, mint ahogy a tizenegy apostol tette, Jézus halála után? Reményt vesztve úgy hitték: nincs tovább! Én nem hiszem, hogy visszarendeződés lesz ebben az országban! Ha a régiek reménykednek is, a múltat nem fogják a jelen lapjaira kopírozni. Az átmenet, persze, nem lesz könnyű, de tavasz van, és a virágok reményt illatoznak. Amikor a Fülöp-szigetekről elűzték a japánok McArtur államfőt, lehajtott fővel szállt hajóra, majd felemelte a fejét, és így szólt: „Visszajövünk!” És visszajöttek. Ez a példa nagyon erősen él bennem.- De inkább beszéljünk az irodalomról... — fejezte be a rövid beszélgetést Varga László.- Jó — mondom —, akkor ott folytatjuk, ahol évekkel ezelőtt abbahagytuk, szeptemberben újra kezdjük. Sziki Károly
