Heves Megyei Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 101-126. szám)

1994-05-25 / 121. szám

2. oldal Világtükör 1994. május 25., szerda Nő a lefoglalt kábítószerek mennyisége, nemzetközi dicséret vámhatóságunknak Gratulálunk a magyar vámhatóságnak a kábítószer elleni küz­delemben az elmúlt 18 hónapban elért eredményeihez. Tevé­kenységük jelentősen csökkentette az Európába irányuló kábí­tószer-forgalmat - mondta Sandy Russell, a brit vámszolgálat helyettes vezetője kedden a Budapesten tartott sajtótájékozta­tóján. Az újságírókat abból az alkalomból hívták össze, hogy megkezdődött a brit vámigazgatás szakemberei által szervezett kábítószer-felderítői tanfolyam a magyar vámhatóság és rend­őrség középszintű szakemberei számára. A tájékoztatón rámutattak: rohamosan nő a magyar hatá­rokon lefoglalt kábítószer és különösen a heroin mennyi­sége. 1991-ben még csak mint­egy 17 kilogramm kábítószert foglaltak le a vámosaink, 1992-ben 86, 1993-ban pedig már 691 kilogrammot. E növekedés azóta is sajnála­tos módon töretlen: 1994 első öt hónapjában már 530 kilo­grammnál is több kábítószer át­szállítását akadályozták meg a vámhatóság szakemberei. Az adatok egyrészt rávilágítanak arra, hogy növekszik a magyar vámosok munkájának haté­konysága, másrészt azt bizo­nyítják, hogy jelentősen emel­kedett az úgynevezett balkáni útvonal szerepe a világ kábító­szer-kereskedelmében, s annak egyre északabbra tolódása ré­vén Magyarország is e főútvo­nal részévé vált. Az Európába érkező heroinnak mintegy 80 százalékát szállítják már ezen az útvonalon. A nemzetközi felmérések szerint, miközben 300-350 tonnára tehető az éves heroin­termelés, addig tavaly mintegy 27 tonnányit foglaltak le szerte a világon. A magyar felderítési arány - habár ezt igen nehéz megbecsülni - mintegy 10 szá­zalék körül mozoghat, de Ar­nold Mihály vezérőrnagy, a VPOP parancsnoka szerint ta­lán még nagyobb arányú. A saj­tótájékoztatón elhangzott, hogy a Magyarországon átmenő ká­bítószer-forgalom emelkedésé­hez hozzájárulhat az a jelenség, hogy a volt szovjet kö­zép-ázsiai országok területén is egyre több kábítószert termel­nek. Amint azt Arnold Mihály elmondta: a magyar vámszer­veknek szükségük van a tech­nika fejlesztésére, ami jelentős beruházásokat igényel. Ugyan­akkor igen nagy jelentőségű, hogy részei legyünk a nemzet­közi információs rendszerek­nek - hangsúlyozták az illeté­kesek. Az elmúlt napokban csatla­kozott egyébként Magyaror­szág a Nemzetközi Vám­együttműködési Tanács ilyen jellegű számítógépes rendsze­réhez. (MTI) Mekka: tömeges zarándokhalál Egyelőre ismeretlen számú za­rándok vesztette életét hétfőn délután Mekkában egy ördög­űzési szertartás alatt - jelentet­ték a hírügynökségek a szaúd-arábiai szent városból. A hírek szerint a szertartáson résztvevő zarándokok tömegé­ben eddig ismeretlen okból lök­dösődés kezdődött, s a szemta­núk szerint több tucat ember maradt a helyszínen holtan. A szaúdi egészségügyi ható­ságok tájékoztatása szerint a zarándokok egy részénél szív- bénulás okozta a halált, mások­nál a magas életkor bizonyult végzetesnek. A szertartás részt­vevői már hetekkel ezelőtt megérkeztek Mekkába, ahol a szertartás pénteken kezdődött el. Az egészségügyi miniszté­rium szerint ebben az eszten­dőben 829 személy vesztette életét a zarándoklat, a külön­böző szertartások alatt. A legt­ragikusabb ilyen esemény 1990-ben történt: akkor több mint 1400 ember halt meg a za­rándoklat során. (MTI) Ha -Ön kiegyensúlyozott kormányt akar, május 29-én szavazzon az SZDSZ jelöltjére. Ön szerint melyik a biztonságosabb? A pápát továbbra is a kórházban ápolják Az előzetes bizakodással ellentétben II. János Pál pápa nem hagyhatta el a római Gemelli-klinikát, ahol a combnyaktörése miatt április 29-én végrehajtott protézisműtéte után ápolják. A pápa így hiányzott a Szent Péter-bazilikában tartott ünnepi mi­séről, ahol pünkösd ünnepe alkalmából felszenteltek 39 papot. A felszentelt papokhoz szóló pápai üzenetet Camillo Ruini bí­boros, az olasz püspöki konferencia elnöke, a pápa római hely­tartója olvasta fel. Földrengés az égei-tengeri szigetvilágban Erős földrengés rázta meg hétfőn az égei-tengeri szigetvilágot és Görögország déli részét. Az első jelentések szerint a földlö­kések csupán kisebb anyagi károkat okoztak, senki sem sérült meg. A mérések alapján a Richter-skála szerinti 6,1 erősségű földrengés középpontja Athéntől 300 kilométerre délkeletre volt Kréta és a Peloponnészoszi-félsziget között. Kréta szigetén a lakosság kimenekült a házakból, néhány épület összeomlott, de személyi sérülés nem történt. Távoznia kell a japán kisebbségi kormánynak Nem érheti meg a most folyó parlamenti ülésszak befejeződését a hivatalban lévő japán kormány: a költségvetés elfogadása után mindenképpen távoznia kell. Hata Cutomu a múlt hónap­ban alakította meg kisebbségi kormányát, amelynek nem hagy­nak hosszú működési időt a parlamentben többségben lévő el­lenzéki pártok. Az 511 tagú alsóházban a kormánypártok 178 képviselő támogatására számíthatnak, míg az ellenzéki Szoci­áldemokrata Párt (SZDP) 74, a szintén ellenzéki Liberális De­mokrata Párt (LDP) 206 képviselővel rendelkezik. Az SZDP vezetői arra sürgetik Hata Cutomut, hogy a most folyó költség- vetési vita befejezésekor azonnal mondjon le, ne váija meg, amíg az ellenzék bizalmatlansági indítványt nyújt be ellene. Rákban szenvednek a csernobili gyerekek A csernobili atomerőművi baleset idején az erőműt övező tele­püléseken élt gyerekek rendkívül magas arányban szenvednek pajzsmirigyrákban - ezt igazolta a japán és orosz orvosokból álló kutatócsoport. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete már korábbi vizsgálatok alapján gyanította, hogy a rákos meg­betegedés a Csernobil környéki településeken magasabb ará­nyú, de széles körű felmérés csak most támasztotta alá e gyanú­jukat. Marxista gerillák pokolgépes merénylete Pokolgépes merénylet áldozata lett öt rendőr Medellinben, Ko­lumbia második legnagyobb városában. Medellin a kolumbiai kábítószer-maffia fellegváraként ismert, ám a rendőrség a rob­bantást illetően politikai indítékra gyanakszik. Feltételezi, hogy azok a marxista gerillák követték el, akik hasonló akcióikkal az elnökválasztást akarják mindenképpen megzavarni a dél-ame­rikai országban. Fatos Nano fellebbviteli pere Tiranában Rendkívül szigorú biztonsági intézkedések mellett kezdődött meg Tiranában Fatos Nanónak, az ellenzékben lévő Albán Szocialista Párt áprilisban sikkasztás és okirat-hamisítás vádjá­val 12 év szabadságvesztésre ítélt elnökének fellebbviteli tár­gyalása. Nanót és három társát tavasszal a bíróság abban találta bűnösnek, hogy kétes üzletekbe bonyolódott egy olasz üzletem­berrel: miniszterelnöksége idején - 1991. február és június kö­zött - élelmiszersegélynek szánt árukat adott el saját számlá­jára. Nano hangsúlyozta, hogy politikai hatalmi harc áldozatá­nak tekinti magát. Ügyvédei az ítélet megsemmisítését követel­ték. Arra hivatkoznak, hogy már eredetileg is megalapozatlan volt az első döntés. Eltemették Jacqueline Kennedy Onassist A volt first ladynek a washingtoni National repülőtérre megér­kező koporsóját fehér házi motoros kísérettel egyenesen az ar- lingtoni temetőbe vitték. A repülőtéren az amerikai elnök is csatlakozott a gyászmenethez. A temetésre ugyancsak szűk ro­koni és baráti körben került sor. Bili Clinton rövid gyászbeszé- dében kiemelkedő személyiségnek nevezte Jacqueline Ken­nedy Onassist, akinek „példamutató életére, személyes bátorsá­gára és magasztos eszményeire az amerikaiak mindig is emlé­kezni fognak”. A néhai első asszony holttestét félje, John F. Kennedy elnök mellé temették el, az örökmécses közelében. Ott nyugszik két gyermekük is. Az Államok támogatja Ukrajna területi egységét Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet ke­retében vállalt kötelezettségei­vel összhangban az Egyesült Államok a leghatározottabban támogatja Ukrajna területi egységének a fenntartását je­lenlegi határai között — jelen­tette ki hétfőn este az amerikai külügyminisztérium szóvivője a krími parlament döntésével kapcsolatban. Közlése szerint Warren Christopher külügyminiszter levelet küldött ukrán kollégájá­nak, és abban elismerését fe­jezte ki azért a felelősségteljes és békülékeny magatartásért, amelyet a kijevi kormány tanú­sít a krími kérdés kezelésében. Az amerikai diplomácia irá­nyítója további önmegtartóz­tató, visszafogott hozzáállást kért az ukrán vezetéstől. Mike McCurry szóvivő le­szögezte, hogy az EBEÉ-köte- lezettségekep túlmenően az Egyesült Államok garanciát vállalt Ukrajna területi épsége fölött abban a háromoldalú egyezményben, amely Wa­shington, Moszkva és Kijev között született az ukrán tulaj­donban maradt atomrakéták le­szereléséről. Az Ukrajnához tartozó Krím félsziget parlamentje - mint ol­vasóink előtt bizonyára ismere­tes - olyan határozatot fogadott el a múlt héten, amely az össze­tartozás lazítására irányul. En­nek kapcsán egyébként a hét végén katonai mozgásokra is sor került, ám sikerült elejét venni egy esetleges összecsa­pásnak. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents