Heves Megyei Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 101-126. szám)
1994-05-25 / 121. szám
1994. május 25., szerda Cigánylakodalom Gyöngyöspatán Látványosnak ígérkezik a május 28-i cigánylakodalom Gyöngyöspatán. Felelevenednek az ősi hagyományok, a hivatalos szertartásokat követően a községi művelődési házban sorra kerülő vacsorán páratlan folklór teszi muzsikával, nótával, tánccal is emlékezetessé az eseményt. Pünkösdi bál lesz nyugdíjasoknak Az egri Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezete május 27-én, pénteken délután 5 órától a Munkáspárt Mindszenty Gedeon úti székházában pünkösdi bált rendez hagyományos módon, melyre mindenkit szeretettel várunk. Kampányzáró KDNP-gyülés Csépe Béla, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője tart kampányzáró gyűlést Gyöngyösön, a Török Ignác út 1. szám alatti Kolping-házban ma este 7 órai kezdettel. Csépe Béla a gyűlés előtt részt vesz a Challenge Day sportrendezvény gyöngyösi programjain. Fogadóórát tartanak cukorbetegeknek Ma délután öt órától a Tele- kessy út 2. szám alatt a 115-ös szobában fogadóórát tart a Heves Megyei Diabétesz Szövetség. A vezetőség minden érintettet szeretettel vár, akik úgy érzik, hogy gondjaikon segíteni tud a szövetség. Születésnap immár 104. alkalommal Sokadik, immáron 104. születésnapját ünnepli holnap a hevesi özv. Mihályi Józsefné. Ebből az alkalomból hozzátartozói, ismerősei köszöntik. Egy Egri Est a rádióról, az IH-ban „A 169. óra” címmel a Fekete Doboz Alapítvány filmjét tekinthetik meg az érdeklődők ma 19 órától az egri Ifjúsági Házban. A vetítést beszélgetés követi, melynek vendégei: Bölcs István, a hajdani Gondolat-jel volt főszerkesztője, Várnái Júlia, valamint Nagy Izabella volt rádiós szerkesztők lesznek. „Ki nyer ma?” a Kopcsikban A népszerű rádiós vetélkedő színhelye lesz május 27-én, pénteken a Kopcsik cukrászda Egerben, a Kossuth Lajos utca 28. szám alatt, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. A játékra - melyet a Kossuth rádió egyenes adásban sugároz - déli 12 órakor a helyszínen lehet jelentkezni. Az egyiptomiak természetesen nem játékra használták, hiszen ez az ősi ezotérikus eszköz megkönnyítette számukra azt, hogy feltérképezzék önmagukat, pásztázzák esélyeiket, vallassák jövőjüket. Később szinte világszerte elterjedt, csak hazánkban ismerik meglehetősen kevesen. Kezelésének avatott mestere Váczi Klára legnevesebb grafológusunk, aki egyben a számok világában is igen jártas. Ez azt jelenti, hogy komplex módon készít analíziseket a hozzá fordulók számára.- A numerológiát Pitagorasz népszerűsítette korábban, ösz- szegezve Nílus-völgyi utazásainak tapasztalatait. Már akkor bebizonyította, hogy a számok szimbolikus jelentőségűek, és kapcsolatban állnak az asztrológiával.- Vagyis nem mindegy, hogy Megyei Körkép 3. oldal Tarabócz József Tarnamérán az elmúlt héten megnyitotta családi kisvállalkozását. Egy helyütt található hizlaldája, vágóhídja és húsboltja. Tervezi töltelékáru készítését is. Ezenkívül kínál majd birka- és borjúhúst is. Termékeiket diszkontáron értékesítik. (Fotó: Perl Márton) A húsiparnak ma a felvásárlási árak emelkedéséhez kell alkalmazkodnia (Folytatás az 1. oldalról)- Az előzetes árváltozásokról szerződéseink szerint nyolcnapos bejelentési kötelezettségünk van partnereink számára. Erre az elkövetkező hetekben nem kerül sor, egyelőre nem is tervezzük - említi Vancsó Tibor. — Mégis a húsipari termékek áremelkedéséről keltek lábra hírek. Mi indokolná a döntést?- A húsiparnak szinkronban kell maradnia a felvásárlási árak emelkedésével. A növendék marhahús élőállat-ára drasztikusan emelkedik, egy hónap alatt harminc százalékkal nőtt, a sertések felvásárlási árai pedig várhatóan két hét múlva emelkednek. Ha a termelők akár húsz forinttal többet kapnak az élő állatokért, akkor az abból készült termékek is annyival többe kerülnek majd. Az állam egyelőre nem részesíti a gyártókat, feldolgozókat támogatásban, melyből a differenciát fedeznék, elkerülve a szükséges árváltozásokat.- A szarvasmarhaár-robba- nás mikor érezteti hatását a fogyasztói árakon?- A közeljövőben semmiképpen sem, de előbb-utóbb sor kerül a fogyasztói árak emelésére. Meghatározott százalékú áremelést nem tervezünk, tekintettel arra, hogy egyes termékek nem egyformán kelendők, nem egyforma a keresettségük sem. (szegedi) A mentősök felkészültek a hőség miatt megnövekedett rosszullétek ellátására Az elmúlt napok időjárása ízelítőül szolgált a meleg júniusi napokból. Balesetekről nem kaptunk hírt megyénk fürdőhelyeiről, a rosszullétek száma sem több még, mint az előző hónapokban. A mentőállomás dolgozói azonban már felkészültek a hőség miatt megnövekedett rosz- szullétek ellátására. Az orvosok javaslatai szerint fokozottan vigyázzanak, ha az utcára lépnek a szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedők. Mivel az élővizek hőfoka még nem érte el a húsz fokot, mindenkit óvnak attól, hogy felhevült testtel vessék magukat a hullámok közé. A melegben a gépjárművezetők is ingerlékenyek, figyelmetlenek lehetnek. Az ünnepek alatt két személyi sérüléses balesetről tájékoztatta lapunkat a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési osztálya. Szombaton a délutáni órákban Andomaktálya község belterületén Sz. Sz. egri lakos az általa vezetett személygépkocsival egy útkereszteződésben nem biztosított elhaladási elsőbbséget a jelzőtáblával védett útvonalon a segédmotor-kerékpárjával szabályosan haladó M.-né T. A. andomaktályai lakosnak. A baleset következtében a segédmotor-kerékpár vezetője nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett. Pünkösdhétfőn Heves város belterületén szintén a figyelmetlenség volt az oka annak a balesetnek, amelynek előzménye, hogy J. I. helyi lakos nem az előírt sebességgel közlekedett gépkocsijával. Jobbra kanyarodás közben járművével megcsúszott és felborult. A személygépkocsi vezetőjét nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel szállították kórházba, a keletkezett anyagi kárt 50 ezer forintra becsülik a szakértők. A Hang, amely reményt ad (Folytatás az 1. oldalról) Kovács Győző: - Egy pszichiáter nemrégen azt mondta, rettentően irigyli a helyzetemet, mert ő valakinek meg tudja oldani a problémáját gyógyszerekkel, terápiákkal, és ha nem sikerül, van lehetőség más szanatóriumba utalni a beteget. Egyet viszont nem tehet, hogy a bűnöket megbocsássa. A másik esetben egy orvos küldte hozzám páciensét, hiszen a hitbéli problémáit, az Isten-képet tisztázni csakis a papnál lehet. Itt értettem meg, hogy meddig tart az én felelősségem, mi a határ, amikor már azt kell mondjam, keressen fel egy szakembert gondjával. Azt tapasztalom, hogy az egyház féltékeny a pszichológus-szakmára, nagy ellenfelet lát benne, pedig a mi szigorú törvényeink között is találunk olyat, amely kimondja: a határterületek tudományait is be kell vonni az egyházi életbe. A gyakorlatban viszont ezzel nem mindenütt élnek. Végső soron, amiért az embernek a felelősséget kell vállalnia, az a saját lelkiismerete. Ez alól senki nem adhat felmentést, sem a püspök, sem a pápa, egyedül csak az ember. Nekünk éppúgy szükségünk van arra, hogy valakinek „kiöntsük” a lelkünket, mint azoknak, akik igénylik a beszélgetést, vagy a telefonnál teljesítenek szolgálatot. — A szem a lélek tükre, tartja a mondás. A szemkontaktus hiánya mennyire könnyíti vagy gátolja a segítő munkáját? Dr. Cserhalmi Magda: - Erről inkább az ügyelőink tudnának beszélni, nincs annyi saját élményem, hogy hiteles képet adjak. Számomra egyébként is fontos, hogy a beszélgetésnél lássam a partneremet. Persze az is kóros állapotot jelent, amikor a társam le nem veszi rólam a szemét, szinte állandó kontroll alatt tart. A tekintet hiányában szerintem az lehet az egyedüli jó, hogy a már említett függéshelyzet nem alakulhat ki. K. Gy.: - A metakommunikációban nemcsak a szem, hanem a hang, annak tónusa, hangzása is hordozza az információt. A jó szolgálattevőnek éppen ezért kifinomul ebbéli érzéke is.- A segítők hatékonysága mérhető, kapnak visszajelzést a hívóktól? Dr. Cs. M.: - Ritkán keresik az ügyelőket azért, mert egy csapásra megoldódott a gondjuk. De az is igaz, hogy egy beszélgetés alatt is lehet hatékonyan dolgozni. Vannak „krónikus” jelentkezések is, de ezek egyáltalán nem az eredményességet tükrözik. A legnagyobb öröm számunkra, ha valaki csak any- nyit szól vissza: boldog vagyok, köszönöm... Szüle Rita Berze-gyűjtőpályázatok Az 1993-94. évi Berze Nagy János néprajzi, nyelvjárási gyűjtőpályázat felnőtt tagozata kiemelt első díját Maruzs János (Mátraderecske), a másodikat Molnár Tivadarné (Fedémes) érdemelte ki. Zagyva Lajosné Bükkszékről pedig munkajutalomban részesült, harmadik helyezett nem akadt. Az ifjúsági tagozaton első Sári Zsolt (Eger, Gárdonyi Géza Gimnázium), második Tóth Krisztina, harmadik Szabó Kinga és Szalmási Gabriella (mindhárman a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium tanulói) lett. A történeti pályázaton - a felnőttek között - első helyezett Hacsavecz Béla (Márkáz), második Kovács Károly (Poroszló), harmadik Demény Dit- tel Lajos (Hatvan) lett, könyv- jutalomban Maruzs János részesült. Az ifjúsági kategóriában nem érkezett be e tárgyban egyetlen munka sem. Szőlészeti barangolás távoli kontinenseken A szőlőtermeléssel és a borászattal nemcsak Európában, hanem más, távolabbi kontinenseken is foglalkoznak. Hogy ezt miként csinálják, ahhoz nyújtanak betekintést azok az előadások, amelyeket ma délután három órakor tartanak Egerben, a Megyei Művelődési Központban. A Kertészeti és Élelmiszer- ipari Egyetem egri Szőlészeti és Borászati Kutatóállomásának, az Egri Szőlő- és Bortermelők Egyesületének, valamint az Egri Lokálpatrióta Egyletnek a szervezésében neves szakemberek tartanak élmény- beszámolót. Szendrődi Győző, a Balatonboglári Borgazdaság Rt. igazgatója, valamint dr. Balogh István, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem tanszékvezetője Dél-Afrika, val- mint Dél-Amerika szőlőtermelését és borászatát mutatja be az érdeklődőknek. A két neves szakember tanulmányútja során számtalan színes diafelvételt is készített a helyszínen. Természetesen ezekből is bemutatnak néhányat előadásuk színesítésére. mikor születtünk, s az se közömbös, hogy szüléink milyen nevet választottak nekünk. Ha az összhang hibátlan, akkor az egyén zavartalanul boldogulhat. Ha nincs harmónia, feltétlenül szükségeltetik a helyreállító korrekció A szakember az Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület meghívására Egerbe érkezik, s május 28-án, szombaton reggel 9-től délután 2 óráig a Bornemissza Gergely Szakképzési Intézet Kertész utca 128. szám alatti kollégiumának első emeleti nagytanulójában találkozik az érdeklődőkkel. Pécsi István, lapunk olvasószerkesztője készít vele nyilvános riportot, melynek keretében mindenki választ kaphat kérdéseire. Az egyesületi tagok a helyszínen, a program kezdete előtt még hozzájuthatnak a belépőkhöz. Zsúfoltság a gyöngyösi belvárosban. Mint felvételünk is mutatja, napközben eleget bosszankodhanak az autótulajdonosok Gyöngyös centrumában. (Fotó: Perl Márton) Borverseny ’94 a Mátravidéken Befejeződtek a községi borversenyek. A helyezést elért, illetve azokkal közel azonos értékű nedűk seregszemléjét a Mátraaljai Szőlő- és Bortermelők Egyesülete június 3-án ren1 dezi a főiskola tanüzemében - tudtuk meg Kiss Sándortól, az egyesület titkárától. - A versenyre az évjárattól függetlenül benevezhetnek nagyüzemek, vállalkozások, társaságok és kistermelők kereskedelmi forgalomban lévő és muzeális értékű nedűi, ha a mintákat három palackban május 30-ig leadják a Mátrai úti „Nádtetős épületben”, befizetik a nevezési díjakat. A minősítést országos hírű szakemberekből álló bírálóbizottság végzi. Az eredményhirdetésre szeptember 15-én Gyöngyössoly- moson a szüreti napok rendezvényén kerül sor. Miben segít a tarotkártya?