Heves Megyei Hírlap, 1994. április (5. évfolyam, 77-100. szám)
1994-04-19 / 91. szám
2. oldal Világtükör 1994. április 19., kedd Gorazde: újabb koncentrációs tábor? Gorazdéban az orosz közvetítések és a vasárnap délután megkötött egyezmény ellenére sem jött létre tűzszünet, a kelet-boszniai városban még a késő éjszakai órákban is harcok voltak. Az ígért szerb visszavonulás nem történt meg, csupán a kórház mellett lévő harckocsi tért vissza a kicsit távolabb lévő szerb állások mögé. Gorazdéban - amelynek lakossága amúgy is ötszörösére nőtt a korábbi menekülthullámok miatt - most újabb húszezer ember érkezett a város- központba. A hatóságok és a segélyszolgálatok tehetetlenek, sem menedéket, sem élelmet nem tudnak adni a tömegnek. Az emberek többsége a szabad ég alatt töltötte az éjszakát. Ejup Ganic boszniai alelnök vasárnap esti nyilatkozatában, amelyet New Yorkban adott, de amelyet a szarajevói rádió is ismertetett, kijelentette, hogy kérdésessé vált az ENSZ, a NATO szerepe és szavahihetősége, s kérdéses annak a szándéknak az őszintesége is, hogy egyáltalán védelmet akartak-e adni a gorazdei körzetnek. Most, amikor a harckocsik már benn vannak a városban, arra hivatkoznak, hogy semmit sem tudnak tenni ellenük (a lakott körzetek miatt), amikor pedig előnyomultak, s mi időben figyelmeztettünk erre, semmit sem tettek - hangoztatta a muzulmán politikus, aki szerint most újabb koncentrációs tábor jön létre. Az első Patriotok Dél-Koreában vannak Lang: el kell utasítani a fasiszta minisztereket Jack Lang volt francia (szocialista) kulturális miniszter vasárnap felszólította az európai országok kormányait: hozzák az olasz hatóságok tudtára, hogy nem hajlandóak elfogadni újfasiszta miniszterek részvételét a soron következő olasz kormányban.- Európai országainknak meg kell mondaniuk Olaszország elnökének: „nem fogadjuk el, hogy neofasiszta miniszterekkel kelljen tárgyalnunk” - közölte az AFP szerint Lang egy rádióműsorban. „Meg kell mondani az olasz elnöknek és (Silvio) Berhisco- ninak, (a nemrég lezajlott parlamenti választásokon győztes Forza Italia vezetőjének), hogy az emberi jogok, a demokrácia és az igazság Európája nem fogadhat el egy olyan kormányt, amelynek tagjai között fasiszta miniszterek vannak” - jelentette ki határozottan a volt francia miniszter. (MTI) Megérkeztek Dél-Koreába az amerikai Patriot légvédelmi rakéták első darabjai. Összesen mintegy 48 rakétát fognak rendszerbe állítani április végéig az országban lévő amerikai katonai támaszpontokon. A szöuli vezetés az ország védelmi képességének javulását várja a Patriot rakéták rendszerbe állításától, azután, hogy kiéleződtek a Koreai-félszigeten a feszültségek. A hírek szerint a Patriotok az 1991. évi Öböl-háborúban bevetett rakéták javított változatai. Leszállításuk minden bizonnyal tovább élezi a helyzetet, a KNDK ugyanis élesen elítélte a „háborús lépést”. Dél-Korea a koreai atomlétesítmények ellenőrzésével kapcsolatos vitát részben a KNDK-ra gyakorolt nyomás fokozásával kívánja megoldani, részben viszont diplomáciai engedményt is tesz Phenjannak. Eszak-Korea nem nyitotta meg teljesen gyanúsnak tartott atomlétesítményeit a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szakértői előtt, és eddig még nem is reagált az ENSZ BT ezzel kapcsolatos felhívására. Bízom benne KUNCZE GÁBOR az SZDSZ miniszterelnök jelöltje BÁLINT GAZDA Eleget rombolták a falut ideológiával, egyszer innen, egyszer onnan. Inkább segíteni kell végre, hadd boldoguljon a nagy- és a kisgazdaság, meg sokféle szövetkezet! Bízom a magyar termelőben. Ha megbízhat a kormányban, a többit megcsinálja ő maga. Bízom az SZDSZ földönjáró agrár- politikájában. Kuncze Gáborék tudják, a falu népe a lehetőségre vár. Hitelekre, kamatengedményre, türelmi időre, piacvédelmi szerződésekre. Azt is tudják, hogy a többit ránk bízhatják, magyar mezőgazdászokra. Mezőgazdaságunk újra talpra áll. Együtt sikerülni fog SZDSZ Golyóálló mellény, gyerekeknek. New Yorkban felhívták a szülők figyelmét, hogy - a rendszeres rabló- támadások kivédésére - szerezzenek be golyóálló mellényt és iskolatáskát a gyermekek számára. Felvételünkön e „ruhadarab” egyik prototípusa látható... Japán sürgeti az EBRD alaptőke-emelését Japán sürgetni fogja az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) alaptőke-emelését, a volt szovjet köztársaságok és a kelet-európai országok növekvő hitelszükségletére való tekintettel - közölték tokiói pénzügyi illetékesek. Jelenleg 10 milliárd ECU-t tesz ki a kelet-európai országok piacgazdasági átállását támogató bank alaptőkéje, amelyet a japánok szerint 5-6 milliárd ECÜ-vel kellene bővíteni. (Egy ECU durván 117 forinttal egyenértékű). Japán vélemények szerint tőkeemelés hiányában az EBRD nem lesz képes kielégíteni az érintett országok hiteligényeit. A nemzetközi pénzintézet kölcsönzéseit tavaly az előző évi 1,1 milliárd ECŰ-ről 2,3 milliárdra növelte. Pestises sertések megsemmisítése Szlovákiában Több mint másfél ezer, pestisben megbetegedett sertést semmisítettek meg a hét vegén a Rimaszombathoz közeli Serke község mezőgazdasági szövetkezetében. A sertéspestises megbetegedések hónapok óta fel-felbukkannak Szlovákiában. Külön gondot okoz, hogy a fertőzött, vagy éppen állategészségügyi megfigyelés alatt tartott sertéseket helyenként ellopják, és gyanútlan vevőknek eladják. A rendőrség szombatra virradóra a serkei megfigyelési zónában elfogott két tolvajt, akik 16 sertést loptak el és adtak tovább poprádi orgazdáknak. Korábban Iglón lepleztek le hasonló esetet. Kihasználtak az USA vállalatainak kapacitásai- Csaknem öt év óta a legkihasználtabbak az Egyesült Államok vállalatainak kapacitásai, a feldolgozóipar termelése immár tíz hónapja töretlenül nő - jelentette a Reuter az Egyesült Államokban központi bankszerepet játszó FED adataira hivatkozva. Márciusban 0,5 százalékkal nőtt az ipari termelés, a bányák és a közüzemek 83,6 százalékos kapacitás-kihasználtsággal működtek. Ennél magasabb arányra legutóbb 1989 júniusában volt példa. Az AP szerint számos elemző úgy véli, hogy a FED ismét kamatlábat emel, így akarva megelőzni az infláció gyorsulását. Izetbegovic bírálta Akasit, s Gáli lemondását kérte Alija Izetbegovic szerint „ha Gorazde elesik, akkor Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár erkölcsi kötelessége, hogy lemonjon”. A bosnyák elnök ezt az ENSZ-főtitkárhoz intézett levelében fejtette ki. Ebben Izetbegovic azt írja, hogy „az elmúlt húsz napban furcsa játék folyik, amelyben a legnyilvánvalóbb dolgokat nem veszik észre. Az úgynevezett biztonsági övezet a világ legveszélyesebb helye lett.” A levelet a szarajevói rádió ismertette. A bosnyák államfő Akasi kü- lönmegbízottat is bírálta, miután vasárnap este Szarajevóban megbeszélést tartottak. Izetbegovic Akasiról a sajtónak elmondta, hogy a japán diplomata „hagyja magát manipulálni” Karadzic szerb vezetőtől, akivel vasárnap a boszniai szerbek fővárosában, Palában tanácskozott. Izetbegovic kijelentette: Karadzic egész nap visszatartotta Palában Akasit, hogy megakadályozza a légicsapások elrendelését, miközben a szerb csapatok Gorazde belvárosa felé vonultak. Az AFP emlékeztetett arra, hogy Karadzic szerb vezetővel lezajlott találkozása után Akasi elismerte, hogy csupán szerény eredményeket ért el, és csalódottnak mondta magát. Haris Silajdzic bosnyák miniszterelnök pedig kijelentette, hogy a kialakult helyzetért a világszervezet döntéshozóit tartják felelősnek. - Nagyon attól tartok, hogy a szerbek zöld jelzést kaptak a muzulmán enk- lávé elfoglalására - idézte Si- lajdzicot a Reuter.