Heves Megyei Hírlap, 1994. április (5. évfolyam, 77-100. szám)

1994-04-19 / 91. szám

1994. április 19., kedd Megyei Körkép 3. oldal Verpeléti búzaszentelés Az idén Szent György napján a verpeléti határban rendezik az országos búzaszentelést. Va­sárnap szentmisével kezdődik a ceremónia, majd a menet a bú­zaföldekre vonul. A 4 égtáj felé fordulva Somodi János espe­res-plébános szenteli meg a ke­nyéradó búzatáblát. Orgonista-szóló A művészpályára lépő Szabó Viktor Gábor orgonakoncertjét hallhatja a közönség szerdán délután 6 órakor, az egri tanár­képző főiskola zenetermében. A műsorban Lübech, Bach, Louis Vieme és Lemens művei szerepelnek. Holland környezetvédő Ma délután hat órakor környe­zetvédelmi fórumot rendeznek Egerben, a Megyei Művelődési Központban, ahol a vendég Gábor Dzsingisz, holland kör­nyezetvédelmi államtitkár, vendéglátója pedig dr. Lukács Tamás, országgyűlési képvi­selő lesz. Börtönmonológ A Thália Szekerén Alapítvány és a Komédia Színház szerdán délután fél 6-kor az egri Ifjú­sági Házban mutatja be: Heinz Sobot, Kurvapecér című bör­tönmonológját. Előadja Nagy Miklós, a József Attila Színház tagja. Borverseny Tarjánban A szőlőtermeléséről régóta hí­res Gyöngyöstarjánban először rendeznek községi borversenyt. A ma 10 órakor kezdődő nedű- vetélkedőnek a polgármesteri hivatal, illetve a szomszédos könyvtár ad helyet. A legsike­resebb italokat további szerep­lésre is benevezik. Pollenek a levegőben A légkörben található pollenek közül a legtöbb allergiás pa­naszt a nyírfáé okozza. Virág­zása az idén a megszokottnál sokkal hamarabb kezdődött, és napsütéses időben intenzíven szórja pollenjeit. A gyertyán és a juhar pollenje is észlelhető a levegőben. Aranyoklevél Az Eszterházy Károly Tanár­képző Főiskolán a volt érseki római katolikus tanítóképzősök április 27-én, délelőtt 10 órakor 50. jubileumi találkozóra gyűl­nek össze, ahol aranyoklevele­ket adnak át a jubilálóknak. MMK: szívesklub Kérdés-felelet a szívbetegek gyógyszereléséről. Ezzel a címmel - videovetítéssel - tartja következő foglalkozását a Megyei Művelődési Központ szívesklubja. A Kodály sétány 10. szám alatt található a Galyatetői Nagyszálló. Nem véletlen az utca névadása, hiszen húsz esztendőt élt itt a nagy magyar zeneszerző. A szállóban lévő lakosztályát - emlékeivel, használati eszközeivel, bútoraival - hamarosan megnyitják a közönség előtt. (Fotó: Perl Márton) Nem lesz elbocsátás Lőrinciben (Folytatás az 1. oldalról) Ez utóbbi azért kedvező, mert a lakók kedvezményesen magántulajdonhoz jutnak, és nem kényszerülnek életük vé­géig lakbért fizetni. A lakók szabadon alakíthatják környe­zetüket, és ha valaki el akar köl­tözni, eladhatja lakását. Ha­sonló elképzelésünk van az üz­leti bérleményekkel is. - Mi­lyen elképzelései vannak a részvénytársaságnak a Mátra- vidéki Erőmű létesítményeivel?- A társaság célja, hogy eze­ket a létesítményeket haszno­sítsa. Azt kell azonban látni, hogy ennek első feltétele a veszteségek megszüntetése, hi­szen minden érdeklődőt elriaszt a mai veszteség, és a lakók által remélt erőművi fejlesztés szempontjából is hátrány, ha egy új létesítményt veszteségek terhelnek. A telephelyet a Ma­gyar Villamos Művek Rt. stra­tégiai telephelyként tartja nyil­ván. Amíg ez a státus fennma­rad, addig a telephelyet őriz­zük, meglévő infrastruktúráját - olajtároló kapacitását - hasz­nosítjuk, a működéshez nem szükséges létesítményeket pe­dig bérbe adjuk vagy értékesít­jük, lehetőséget teremtve a hasznosításra, a foglalkozta­tásra. Ha a tulajdonos megszün­teti a fenti státust, a telephelyet bérbe adjuk vagy eladjuk, lehe­tőséget adva a mobilizálásra, az iparfejlesztésre, mely az itt élőknek biztosít munkahelyet. Összességében tehát a társa­ság jelenlegi lépései a jövőt alapozzák meg, és sajnálatos, hogy ennek segítése helyett so­kan a jelenlegi helyzetet akar­ják konzerválni, ami az ott élők jövőjét bizonytalanítja el. Naponta olvashat a kedves olvasó az erőművek küszöbön álló privatizációjáról. Ha a Mátrai Erőmű Rt.-t privatizál­ják, úgy gondolják a mai bírá­lók, hogy az új tulajdonos vi­selné egy lakótelep évi 80 mil­lió forintos veszteségét? Alig hiszem. Ezért mondom azt, hogy amit teszünk, az átgon­dolt, megalapozott, és az ál­lampolgárok javát szolgálja.- Mi lesz a Mátravidéki Erőmű jelenlegi dolgozóival, elbocsát­ják őket?- Nem. Tovább dolgoznak a lakótelepi karbantartó csoport­ban, illetve a többieknek Vison- tán ajánlunk fel munkahelyet. Ma is sokan járnak át Lőrinci­ből a bányába és az erőműbe dolgozni.- Végezetül: az rt. vezetése eddig miért nem lépett a nyil­vánosság elé elképzeléseivel?- Azért, mert a telephely működési modellje most van kidolgozás alatt, korai olyan el­képzelésekről nyilatkozni, me­lyek kiforratlanok - nyilatkozta lapunknak Valaska József. Korcsog Béla Markazi dalosok Szlovákiában Négy esztendeje egy bogácsi közös vendégszereplésen szüle­tett a Markazi Asszonykórus kapcsolata a szlovákiai Csécs község műkedvelőivel. Több találkozó után szombaton tettek a mátravidékiek újabb látoga­tást a szomszédos országban a megyei önkormányzat kedvez­ményes kisbuszával. A markaziakat - mint vissza­érkezésük után hétfőn Szekré­nyes Gézáné önkormányzati népművelőtől értesültünk - a testvéregyüttes tagjai és a CSEMADOK területi, kassai képviselői - fogadták, kísérték a szállásadó családokhoz. Az esti órákban köszöntötték ismét egymást a művelődési házban, ahol ez alkalommal hagyo­mányteremtő, sajátos program­ban volt részük. Tulajdonképpen tavaszi bál teremtett keretet a színpompás összejövetelnek, amelyen a táncot egymás után szakította meg a Kassa környéki 15 köz­ség, illetve Márkáz együttesei­nek színpad előtti 5-10 perces szereplése. Mindez páratlan hangulatot teremtett a nagyte­remben, s a hajnali 3 óráig tartó- mulatságot még emlékezete­sebbé tette az éjjeli - erőgyűjtő - közös vacsora. A már csupán a csécsiekkel közös vasárnapi istentisztelet utáni ebéden szolidabb nótá- zással búcsúztak a vendéglátók és vendégek. S hogy legköze­lebb még több magyarországi dal is zendülhessen a Szlováki­ában élők ajkain, a markaziak újabb hazai - ezúttal gyöngyös­patai - nótacsokrot nyújtottak át emlékül a magukkal hozott magnókazettán. Francia filmhét az IH-ban Az egri Ifjúsági Házban tegnap­tól egy héten keresztül a mozi­vásznon francia produkciókat láthat a közönség. A Francia In­tézet attaséjának, Jean Paul Guidecoq-nkk tegnapi megnyi­tója után levetítették A Pont-Neuf szerelmesei című francia filmdrámát, amely két hajléktalan, egy tűznyelő és egy különösen nagyon szépen raj­zoló lány megható szerelmi tör­ténetéről szól. Ma este 9 órakor Kösz, meg­vagyok címmel folytatódik a program, amely egy tengerpari városban kezdődik. A fiatal és magányos Camille találkozik az eltángált „menyasszony­nyal”... Szerdán este 7 órakor A kis tolvajlány című filmet vetítik, amely az ’50-es években ját­szódik. A zongorakísérő című drá­mát csütörtökön este 9 órakor láthatják a filmkedvelők. A tör­ténet helyszíne Párizs, az idő 1942-43. Pénteken este 9 óra­kor A élet egy hosszú, nyugodt folyó című filmet vetítik, két, egymástól teljesen eltérő család életének mindennapjait tárják a néző elé. Szombaton délután 5 órakor az Apám dicsősége című produkcióval jelentkeznek. Eb­ben egy felnőtt férfi emlékezik vissza boldog gyerekkorára. Az egy hétig tartó rendezvényso­rozat vasárnap délután 5 órakor ér véget, az Anyám kastélya című filmmel. A gyorshajtás ellenére is szerencsés ütközés Szombaton a reggeli órákban az M3-as autópályán H. Zs. mogyoródi lakos az általa veze­tett gépkocsival balra kanyaro­dás során nem adott elsőbbsé­get a P. L. által vezetett sze­mélygépkocsinak, és összeüt­köztek. A baleset következté­ben P. L. súlyos sérülést szen­vedet. Ezen a napon, a reggeli órákban S. Cs. kerecsendi lakos az általa vezetett személygép­kocsival a község belterületén szabálytalan fordulás következ­tében nem biztosította az el­sőbbséget az Sz. A. füzesabonyi lakos által vezetett mikrobusz- nak, és összeütköztek. A bal­eset során Sz. A. súlyos sérülést szenvedett. Szombaton a délutáni órák­ban Eger belterületén F. Z. po­roszlói lakos az általa vezetett személygépkocsival egy jobbra ívelésű útkanyarban gyorshaj­tás következtében áttért a me­netirány szerinti bal oldalra, és összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő, B. T. ál­tal vezetett gépkocsival. A bal­eset következtében a vétlen gépkocsi utasa, K. E. egri lakos 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett. A balesetek ügyében a rend­őrség folytatja a vizsgálatot. Zagyva-parti hajómentés - döccenők nélkül Nem helyi jelenség, hiszen országszerte nehéz gazdasági viszonyok közepette kell a közművelődési intézmények­nek munkálkodniuk. így van ez Hatvanban is, ahol a cukorgyári művelődési otthon már meg­szűnt, hasonló sors fenyegeti a vasutasok kulturális hajlékát, s a városi művelődési háznak sem rózsásabbak a működési feltételei. Az immár országosan szá­mon tartott galéria ugyancsak kritikus helyzetbe került, ám úgy tűnik, hogy ezen intézmény létét, kulturális munkáját éves viszonylatban továbbra is sike­rül döccenők nélkül biztosítani. Fentiekre mi a garancia? Nos, már az új esztendő első napjaiban körlevelet intézett a galéria vezetője azon művé­szeknek, akik önálló tárlattal mutatkoztak be Hatvanban, vagy éppen visszatérő szereplői a galéria falai közt meghonosí­tott országos portré-, illetve táj­festészeti biennáléknak. E levelek vitték a vészhírt, kérve a művészeket egy-egy munkájuk felajánlására, ame­lyeket kiárusítás formájában ér­tékesít az intézmény, így fe­dezve a fenntartási költségeket. Miként reagált a körlevélre a művészvilág? A segélykérésre szinte azonnal reagáltak festők, szobrászok, grafikusok, ipar­művészek egyaránt, s nincs olyan nap azóta, hogy az ország különböző tájairól ne érkezne valamilyen műalkotás a galéria zavartalan murtkájának biztosí­tása végett. S amiként minden idősebb vagy fiatalabb, kitünte­tett, netán egyszerűen rangos művész neve bekerült a kiárusí­tási anyag leltárába, úgy vált mind bizonyosabbá, hogy a mentőakció abszulút sikerrel zárult. Amit persze fogalmaz­hatunk úgy is, hogy a művész­világ fontosnak tartja Hatvant, fontosnak tartja a bő húsz esz­tendeje működő galériát. (dór) KAMPANYHÍREK Szihalom. A Nemzeti De­mokrata Szövetség képviselő- jelöltje, dr. Berecz József ma délelőtt fél 12-kor az idősek klubjában találkozik a válasz­tópolgárokkal. Erdőkövesd. Polgár Imre, az Agrárszövetség képviselő- jelöltje programját ma este 6 órakor ismerteti a helybéliek­kel a művelődési házban. Tarnalelesz. Horváth László, a 2. sz. választókerület | fideszes képviselőjelöltje falu­járás keretében ma az óvodába látogat, majd este 6 órakor bi­liárdversenyen vesz részt. Petó'fibánya. A helyi mű­velődési házban ma délután 5 órakor a 4. sz. választókerület­ben induló valamennyi párt képviselőjelöltje találkozik a választópolgárokkal. Gyöngyöstarján. Az Ag­rárszövetség képviselőjelöltje, Kaszás György ma este 7 óra­kor a művelődési házban is­merteti programját. Demjén,"Kerecsend. A 6. sz. választókerület fideszes képviselőjelöltje, Halász Ká­roly ma 18 órakor a demjéni kultúrházban, este 7 órakor pedig a kerecsendi Közösségi Házban várja eszmecserére a választópolgárokat. Felsőtárkány. Lakossági fórumot tart ma este 6 órakor az általános iskolában Korózs Lajos, a Szocialista Párt képvi­selőjelöltje. Eger. A Munkáspárt képvise­lőjelöltje, dr. Vasas Joachim „lépcsőházi beszélgetés” kere­tében találkozik a választópol­gárokkal ma este 6 órakor, a Hell Miksa út 7. sz. alatt. Adács. Dr. Gyulavári And­rás, az Agrárszövetség Heves megyei képviselőjelöltje ma délután 6 órakor a művelődési házban várja a helybélieket. Gyöngyösoroszi. Válasz­tási nagygyűlést tart ma este 6 órakor a helyi művelődési házban Benei Csaba, az Egye­sült Történelmi Kisgazda- és Polgári Párt képviselőjelöltje. Apc. Dr. Sepsey Tamás, a Heves megyei 4. sz. választó- kerület MDF-es képviselője­löltje a művelődési házban ma este 7 órakor találkozik a vá­lasztópolgárokkal. Aldebró', Tófalu. Az Ag­rárszövetség képviselőjelöltje, dr. Gondos István ma este 6 órakor a művelődési házban ismerteti kampányprogramját. Novaj. A SZDSZ képviselő- jelöltje, dr. Puha Sándor ma este 7 órakor tartja választási fórumát a művelődési házban. Tárnáméra. A helybéli nyugdíjasokkal találkozik ma este 7 órakor az MDF képvise­lőjelöltje, dr. Andrássy Tamás, az idősek klubjában. Egerbakta. Az SZDSZ képviselőjelöltje, dr. Szendrey András a kultúrotthonban tartja programbeszédét ma este 6 órakor. Kompolt. Választási gyűlést rendez ma este 6 órakor az ál­talános iskolában dr. Farkas Gabriella, a 6. sz. választóke­rület MDF-es képviselője­löltje. Mezótárkány. A művelő­dési házba ma 18 órára dr. Molnár János, a 6. számú vá­lasztókerület MSZP-s képvi­selőjelöltje várja a választókat. Mátrafüred. Az MDF or­szággyűlési képviselőjének, Pokorny Endre képviselője­löltnek a meghívására szerdán az Avar Szálló éttermében 18.30-tól kezdődő mana- ger-klub vendége lesz dr. Szabó Iván tárca nélküli mi­niszter és dr. Balsai István igazságügyminiszter. T [ Nemzetközi kereskedelmi vállalat keres direkteladásra L előadókat! Ez nemcsak egy munka, hanem egy kihívás az Ön számára Nálunk:- dinamikus előadói munkát végezhet- saját gépkocsijával egész Magyarország területén fog dolgozni- magas színvonalon és jó beszédkészséggel nagy kedvét fogja lelni az emberekkel való érintkezésben- önálló munkát végezhet vállalkozói igazolvánnyal Amit nyújtani tudunk:-beiskolázási idő alatt fix juttatás- teljesítményorientált, átlagon felüli díjazás,- folyamatos csúcsteljesítmény esetén magánhasználatra is gépkocsit ajánlunk fel Jelentkezésüket kérjük a Hl 1)11 Hungária Kft címére: 9028 Győr, Fehérvári út 75., valamint időpont-egyeztetés céljából hívja fel Szalontai Katalint a 96/316-891-es telefonszánion

Next

/
Thumbnails
Contents