Heves Megyei Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-15 / 62. szám
6. SPORT HÍRLAP, 1994. március 15., kedd Tornacsarnokot avattak Yámosgy örkön Nemzeti ünnepünkre impozáns sportlétesítménnyel gazdagodott Vámösgyörk. Meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója előtt, vasárnap került sor az általános iskolához illesztett új, korszerű tornacsarnok avatására. A délelőtti istentiszteletet, illetve a templom melletti kopjafánál tartott koszorúzást követően gyülekezett a község közönsége a várva várt esemenyre. Az oktatási intézmény legfiatalabb épületszárnyának bejáratánál illusztris vendég — Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok, a kétszeres Európa-bajnok magyar vízilabda válogatott tagja — vágta át az ajtó előtt kifeszített nemzetiszínű szalagot, s Utassy Vilmos plébános végzett szentelést, hogy a település számára hivatalosan is megnyíljék az emeletes építmény. Birbaumné Pintér Mária kö- szöntöte a résztvevőket — közöttük dr. Szecskó Józsefet, a Köz- társasági Megbízott Területi Hivatalának helyettes vezetőjét, Molnár Miklósné dr.-t, a Heves Megyei Közgyűlés alelnökét, Pongrácz József országgyűlési képviselőt — a teremben, majd Varga D. István, a helyi önkormányzat polgármestere mondott ünnepi beszedet. Szólt a sport jelentőségéről, képviselőtestületük egyetértéséről és támogatásáról, amellyel a 27,7 millió forintos beruházás — 7,6 milliós központi segítséggel— megvalósulhatott. Elismeréssel említette a fővállalkozó gyöngyösi Grafit Kft., illetve a kivitelező HÁÉV Fuga Kft. munkáját, s a berendezésben Közreműködő békési Bútor és Belsőépítészeti Kft. szerepét. Zárszavában pedig megismételte a vendégkoszorú feje fölött elhelyezett transzparens buzdítását: ” Legyen ez a terem a siker forrása!” A polgármester után Gyarmati Dezsőlépett a mikrofonhoz méltató szavakkal, biztatással, hangsúlyozván — többi között —.hogy ”...a rendszeres testedzés a jövőszáloga.” Szikra Ferenc, a szomszédváros, Jászárokszállás polgármestere kedves ajándékokkal — három sportág labdáival, s egy valamikori győztesnek kijáró serleggel — tette emlékezetesebbé az avatást. Az ünnepség a továbbiakban látványos sportbemutatókkal folytatódott. A legkisebbek tornája után a nagyobbacskák pom- ponos gyakorlata, a Közösségi Ház Shotokán-csoportjának produkciója következett, illetve kondicionáló mozgást, lendületes aerobicot láthattak az érdeklődők, valamint fiúk ügyességi gyakorlatait, a budapesti Központi Sportiskola két ifjú élversenyzője, Krausz Nikolett és Zi- sis Phaedra magasabb színvonalú vendégszereplését, végül pedig a vámosgyörki leányok sporttáncát élvezhették. A tornacsarnok avatásán a vasárnapi — már hagyományos — 1848 méteres futás eredményhirdetésére, díjazására is sor került. Az általános iskolások közül Ba- ranyi Gábor, a felnőtteknél Lóc- zi István lett a vándorserleg őrzője egy évig. Gy.Gy. Sífutó OB Panyik lett a bajnok Jó hóviszonyok mellett zajlott le Szlovákiában a hosszútávú sífutó országos bajnokság. A férfiak 30 kilométeres versenyében Panyik János (Gyöngyösi Zalka) végzett az élen, klubtársa Molnár T. ötödik lett. A nők 20 kilométeres futását a budapesti Bo- zsik Anna nyerte, mögötte viszont két gyöngyösi sífutó, Palkó Edit és Markovics Gyöngyi került bajnoki dobogóra. A gyöngyösi síelők edzője Gál Ágota. Amit lehetett, megkaptam a sporttól Mindent a gyermekekért, a jövőért tettem Kisiskolás koromban rendszeresen tornavizsgával zártuk a tanévet, ami látványos bemutatóval ért fel. Az egyik közös gyakorlatot próbáltuk éppen a községi futballpályán, amikor vendég érkezett. A szakfelügyelő bácsi hamarjában aktivizálta magát, bekapcsolódott a munkába, keményen osztogatta utasításait, a sorok között járva figyelmeztetett bennünket, hogy miben hibáztunk, miként javítsunk a gyakorlaton. Szigora örök emlék maradt. Gerzovich József egri testnevelő nevét később volt alkalmam megismerni. Évtizedek távlatából, az egykor történtekre utalva kezdtük a beszélgetést. — Szigorú voltam mindig a gyerekekhez, de végtelenül szerettem őket. Következetes módszerekkel igyekeztem közelükbe férkőzni, a javukra dolgozni. Nálam nem volt felmentés, mert aki mozogni képes, az nem ülhet tétlenül. Felnőttként kezeltem a nagyobbakat, lányokat, fiúkat egyaránt. Lehet, hogy olykor féltek is tőlem, mert nem tűrtem a lazaságot, a rendetlenséget. Elég volt, ha csípőre tettem a kezem, és határozottan rájuk néztem, máris csend lett. Fontos, hogy megtaláljuk a büntetés, valamint a jutalmazás helyes arányát. Ha ez sikerül, akkor a pedagógust tisztelni fogja a gyermek. Példakép kell a diáknak olyan, aki ért a nyelvén. — Egykor nagy egyéniségei voltak a testnevelő szakmának a megyeszékhelyen. — Mert elkötelezettek voltak a hivatásuk iránt. Bakonyi, Ré- dei, Csányi neve fogalom volt annak idején, de később Gönc- ziné, majd a közelmúltban Galambos Jancsi marandandót alkotott. Az általános iskolák szintjén Lisztóczky Péter volt a legjobb testnevelő tanár az én időmben. — Milyen alapvető módszereket tartott elsődlegesnek a munkájában ? — Minden iskolának kötelező volt két sportágat választani, és az részét képezte a tanmenetnek. A községekben arra törekedtünk, hogy a település hagyományos sportját segítsük utánpótlással. Ezen túl minden sport fontos volt. Minden sportágnak volt versenyrendszere területi, körzeti bajnokságokkal, aztán a megyei és az országos következett. Az általános iskoláknál az úttörő olimpia volt a legmagasabb szinten, a mozgalomban igazán virágzott a sportélet. Kitűnő atléták, tornászok, vívók, birkózók, asztaliteniszezők, tájfutók és még sorolhatnám a sportágakat, nőttek ki az iskolai sportból. Nagy hibának tartom, hogy most már csak egy sportágat műveltetnek a testnevelők, így ha vannak is időnként kiugró sikerek, számos gyermek kiesik a sportból, ha az adott sportág gyakorlására nem alkalmas. — Hibák és hiányosságok bővebben is vannak, ha összehasonlítjuk a jelen és a közeli vagy távolabbi múlt ezen történéseit. — Olyan sportágak tűntek el az iskolai sportból, mint az atlétika és a torna. Ez kétségbeejtő, megbocsáthatatlan bűne a testnevelésnek. Sokan arra hivatkoznak, hogy nincsenek létesítmények. Kérdem én: akkor mi hogyan csináltunk sportot 30-40 évvel ezelőtt, amikor valóban em voltak olyan edzőtermek, csarnokok, mint most? Mint nyugdíjas, volt alkalmam a lányom munkáján keresztül tavaly betekinteni egy iskolai sportprogram dolgaiba. Egyes emberek mindenért anyagi ellenszolgálgatást kémek. Ez a mi időnkben nem így volt. Annak idején az Egri Sport Iskola, a harmadik hasonló intézmény volt az országban. A testnevelők ott pénz nélkül dolgoztak, társadalmi munkában vállalták a többletmunkát. A művészeteket, a testnevelést, a sportot, a pedagógusi feladatokat elsődlegesen szívből kell csinálni. Akit csak az anyagiak ösztönöznek, annak nem lehet maradéktalanul eredményes a munkája. — Nyilván, egykor más mércével mértek... — En a sportra, a gyermekek nevelésére tettem fel az életemet. A család ezt tudomásul vette, sőt segítette. Ez volt a szenvedélyünk, az örömünk, a boldogságunk. Amit lehetett, megkaptam a sporttól, az úttörő mozgalomtól, ahol a gyermekekért dolgoztam. Elégedett és büszke vagyok. Számos kitüntetést kaptam folyamatosan, mert mindenkor értékelték azt a munkát, amit elvégeztem, illetve elvégeztünk a kollégákkal együtt. Tisztelnek, szeretnek az emberek. Nem tudok úgy tízet lépni az utcán, hogy valaki ne köszönjön rám. Ettől Gerzovich József, a testnevelő pedagógus nem kell nagyobb elismerés. A gyerekek is mindig szerettek, ennek számos tanújelét adták, pedig nem voltam velük szemben soha elnéző. — Magánéletében már mesz- sze nem volt ennyire kegyes Önhöz a sors. — Húsz éve, hogy meghalt a feleségem, aki mindenben társam volt. Két lányom éli a maga életét, így természetes. Kilenc éve súlyos szívműtéten estem át, hál Istennek, most azt sem tudom, hogy szívem van. Bár nem mindenki volt segítségemre a műtét után, szerencsére még 4-5 évig taníthattam. Nagyon rossz egyedül lenni, így kissé céltalan az ember élete. Kijárok a sporteseményekre, igyekszem magam fenntartani, amíg csak erővel és egészséggel bírom. — Úgy hallottuk, egyéb sérelem is érte a közelmúltban. — Bátorkodtam szép szóval figyelmeztetni olyan fiatalokat, akik a Dobó téren nem tudták mi a rend. Elégtételt vettek rajtam, tíz napig voltam kórházban. Nem hiányzott, de már túltettem magam az eseten. Sajnos, ez van, és nem látok semmi biztatót. — A megyei diáksport fórumon elcsukló hangon köszönte meg az akkor kapott elismerést. — Meghatódtam, mert ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy ez számomra a búcsút jelenti. Negyvenöt éven át voltam hivatalosan vezetője az iskolai sportnak. Mindenről tudtam, sőt mindent irányítottam, szerveztem. Az úttörő olimpiákat, iskolai bajnokságokat nem lehet feledni. Nekem ez volt a világom. Rengeteg barátra, diákra, sportolóra emlékezhetek vissza, jó szívvel. Én magam is érzem ezt a szeretetet, és ez nagyon jó dolog. Az viszont elkeserít, hogy az anyagiassá vált világgal sok minden összedőlt, amit az iskolai sportban felépítettünk. A háború után a cserkészélet alapjait vette át az úttörő mozgalom. Kirándulásokat, sportversenyeket rendeztünk. Ha úgy helyes, váltsunk vissza ismét a cserkész formára, csak legyen valami. Nem tragédia, ha megváltoznak a keretek, csak a tartalom legyen értelmes és gazdag. — A sok fáradozás és keservek ellenére ma is olyan lüktető az egyénisége, mintha nem lenne túl a hetvenedik esztendőn. — Amikor Budapesten megműtötték, az egyik orvos azt mondta, hogy ezzel a szívvel még élhetek akár 10-15 évet is. Arra én azt válaszoltam: szándékaim szerint 2015-ben akarok meghalni, mégpedig április elsején. Azért, hogy ismerőseim azt gondolják: ez a Gerzovich Jóska még mindig hülyéskedik. Fesztbaum Béla A gyerekeket a sportra is tanítani kell Kézilabda, Bornemissza-kupa Középiskolások a döntőben Országos iljúsági szabadfogású birkózó-versenyt rendeztek Budapesten. A rangos eseményre öt egri birkózóval utazott el Lakatos András edző, és valamennyien pontszerző helyezést értek el. A legutóbbi kötöttfogású válogató versenyen Virág Lajos a 74 kg-ban birkózott, és szoros küzdelemben nyert. Ezúttal nem fogyasztott, és a 81 kg-ban lépett szőnyegre. Edzője szerint magabiztos versenyzéssel tűnt ki a mezőnyből, a döntőben is tussal verte ellenfelét, így ismét első lett. Az Egri Vasas többi versenyzője közül Török S. szerzett meg érmet, harmadik helye szintén értékes. Gáspár H. és Hegedűs ötödik lett, Papp pedig hatodikként végzett. Lejátszották a Bornemisszakupa elnevezésű hagyományos ifjúsági leány kézilabda-torna selejtezőit. Az egri körcsarnokban sorra kerülő döntőbe a Gyöngyösi Kereskedelmi és a Füzesabonyi Postaforgalmi középiskola csapata került. Eredmények: Füzesabonyi SC — Mátraderecske 19:10, Füzesabonyi Postaforgalmi — Sírok 18:11, Gyöngyösi Kereskedelmi — Füzesabonyi SC 17:5, Novaj — Füzesabonyi Postaforgalmi 18:33, Mátraderecske — Gyöngyösi Kereskedelmi 10:22, Sírok — Novaj 45:23. A fiúk eddigi eredményei: GMSZ — Heves 5:23, Heves — Egri Közgazdasági 24:18, Egri Közgazdasági — GMSZ 18:12. MAI MŰSOROK ( rádió ) KOSSUTH 8.30 Magyar muzsika. 9.05 Társalgó. 9.50 Országos ünnepi körkép. 12.00 Déli Krónika. 12.30 Harminc perc alatt a Föld körül. 13.05 Bem József 200 éve született. 13.30 Tanúim lesztek! 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 15.00 Hírek. 15.05 Tanúságtevők (ism.) 16.00 Délutáni Krónika. 16.20 Verbunkosok, 48-as dalok. 17.05 Történelmi tükör. 17.25 A Szabó család. 18.00 Esti Krónika. 19.05 Sportvilág. 19.40 „Boldogasz- szony Anyánk...” 20.00 Hírek. 20.05 Népi táncmuzsika. 20.30 Határok nélkül. 21.00 Hírek. 21.05 A kőszívű ember fiai, 2. rész. 22.00 Késő esti Krónika. 22.30 Operarészletek. URH: 6.30-6.45 A BBC magyar műsora. 6.55-9.00 Körzeti információs magazinok. 10.00 Országgyűlés. 17.00-18.00 Az AmerikaHangja magyar műsora. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 22.30 A BBC magyar műsora. PETŐFI 8.07 Kalandozások Ihajcsuhajdiá- ban. 2. rész. 9.03 Daljátékokból. 10.00 Portré. 11.00 Hírek. 11.06 Ünnepi koktél. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírpercek. 13.15 Pás- kándi Géza: Kormorán. 14.00 Rádiószínház. Nem mese az, gyermek... 15.04 Szalonzene. 16.00 „Egy vallás van a földön: szabadság!” 17.03 Hazám, hazám, Te mindenem 17.52 Táncházban. 18.30 A magyar rock archívumából. 19.03 Március indusán történt. 20.00 Maradok tisztelettel. 20.20 Irodalmi gyöngyhalászat. 21.00 Hírpercek. 21.10 A Rádió Dalszínháza. Erkel: Névtelen hősok. Vígopera két részben. BARTÓK 8.05 Együttesek Verdi-operákból. 9.05 Pódium. 10.05 Szimfonikus zene. 11.05 Mi van itt? 11.40 Magyar daloskert. 12.05 Hangverseny délidőben. 13.23 Rádiószínház. Kastély csillagfényben. 14.35 Deutsch —warum nicht? 26/6. 14.50 A magyar zene évszázadai. 16.05 Ünnepek és hétköznapok. 17.00 Kapcsoljuk a Gyulai Erkel Ferenc Zeneiskola nagytermét. Kb. 18.05 Régi magyar muzsika. 18.27 200 éve született Kármán József. 20.05 Kapcsoljuk a Budavári Mátyás-templomot! 21.30 A hét zene műve 22.05 Barokk muzsika. 23.00 Nevek ürügyén/Emberi dolgok MISKOLCI RÁDIÓ 8.30: Műsorismetetés, hírek. Információ, időjárás. Március idusán... Szerkesztő Jakab Mária. 9.55: Műsorelőzetes. ( televízió ) TV 1 8.20 Ahol a folyók eltűnnek. 9.21 „Fényesebb a láncnál a kard...” (ism.) 9.24 Naptár. 9.55 Ünnepköszöntő. 10.35 Tükör. 10.45 Nemzeti dal (ism.) 10.55 Ünnepköszöntő. 12.00 Hírek. 12.05 Ünnepköszöntő. 13.30 Társulatépítéstől a színháznyitásig. 13.55 Nagylátószög. 14.40 „A falut Tardonának hítták...” Riport- film. 45.20 Ünnepköszöntő. 16.20 Liszt: II. magyar rapszódia (ism.) 16.35 Válogatás a Magyar Televízió Archívumából: A lámpás. Tévéfilm Gárdonyi Géza regényéből. 18.10 hANGOLka (ism.) 18.25 Cimbora különkiadás. 18.58 Katolikus krónika. 19.13 Esti mese. 19.30 Híradó. 20.15 Özvegy és leánya. IV/ 2. rész: Fejedelmi vadászat (ism.) 21.05 Kossuth Lajos (1802-1894). II/1. rész. 22.00 Örökölt kísértetek. Francia-spanyol-német tévéfilmsorozat, IV/2. rész: Aki eltűnt a bezárt szobából. 22.50 TS-Sportvarázs. 24.00 BBC-híradó. 0.20 Képújság. TV 2 8.20 Irodalom. 8.40 Kamasztükör. 9.00 Turpi úrfi. Amerikai rajzfilmsorozat. 9.25 Kakasviadal. Angol rajzfilmsorozat. 9.30 Cigánykerék (ism.) 10.00 Macska-kalandok. Amerikai rajzfilm. 11.10 Minden piros, fehér rózsát... 11.40 Az egymillió fontos album. Angol dokumentumfilm. 12.40 Ükunokák. II/2. 13.30 Hagyományőrzők. 13.45 Tükör. 13.55 Lámpás domb. Kandai film (ism.) 15.55 Híres erdélyi prímások, 16.15 Mit ér az ember, ha vidéki? 16.30 Gyerekeknek. 17.05 Tessék hívni! 17.20 Vendégvárók. 17.50 Privatizációs történetek. 18.00 Körzeti híradók. 18.13 Válogatás a határainkon túli magyar szerkesztőségek műsoraiból. 18.45 Csengetett, Mylord? Angol komédiasorozat. VII/7. Egy nap a szabadban. 19.35 Zöldpont. 20.00 Stúdió94. 21.00 Híradó. 21.25 Mindent vagy semmit! 21.55 Erkel Ferenc: Bánk bán. Opera három felvonásban. DUNA TV 9.55: Helyszíni közvetítés a Kossuth térről. 11.00: Történelmi, nemzeti megemlkezés a Múzeum-kertben. 13.00: Koszorúzás a Petőfi-szobor- nál. 13.30: A forradalmak kora és Magyarország. 14.05: Emlékek a magar szabadságharcról. 14.25: Föltámadott a tenger. Magyar Film. 16.00: Hírmondó. 16.30: Kodály Zoltán: Psalmus Hungaricus. 16.55: „1848, te csillag”. 17.35: Magyar népmesék. 17.55: Műsorismertetés. 18.00: Híradói 18.10: Bánk bán. 20.40: Illyés Gyula: Fáklyaláng. 21.00: Híradó. 21.40: Petőfi73. SZLOVÁK 1 9.00 Óvodások meseműsora. 9.20 Dick Tracy. 9.25 Farsangi népszokások. 10.05 Családi magazin. 10.35 Vera. Tévéjáték (ism.) 11.40 Music box. 15.10 A vadon birodalma. Yellowstone télen. 16.35 Egészségügyi magazin. 15.45 Pinocchio. 16.10 Kontaktus Stúdió. 17.10 Szlovák helységnevek enciklopédiája. 17.30 Szlovákia műemlékei. 17.40 Románc a rókáról. 17.55 Stookie. Skót kalandfilmsorozat, 6/1. 18.25 PC- revü. 18.45 1994 a család éve. 19.00 Esti mese. 19.10 Dick Tracy. 19.15 Főzőlecke. 19.30 Időszerű események, sport. 20.05 San Francisco utcáin. Amerikai bűnügyi sor. 20.55 Rendőrmagazin. 21.00 Press Club. 22.00 Időszerű események, sport. 22.35 Deutsche Welle magazin. SZLOVÁK 2 17.20 Francia nyelvlecke (11.) 18.20 Regionális műsor. 18.30 Esti mese. 18.40 What does it mean, Harvepí- no? As poor as a church mouse. 18.55 Family service. 19.30 Időszerű események, Sport. 20.00 Globetrotter. 20.35 Teleshopping. 20.40 Trezor. 21.05 Sportmagazin. 21.55 Cocteau: Bacchus. Tévédráma, 2/2, PRO 7 8.10: Igazi boszorkányság. 8.40: Dinasztia. 9.40: Harang, könyv és gyertya. 11.30: Másvilág. 12.00: Bili Cosby-show. 12.30: Scarecrow és Mrs. King. 13.25: Dinasztika. 14.25: Hardcastle és McCormick. 15.25: Három dundi nővér. 15.55: Igazi boszorkányság. 16.25: Flinstone család. 16.55: Simpsonék. 17.20: Tapsi Hapsi. 17.25: Batman. 17.50: Tapsi Hapsi. 17.55: Parker Lewis. 18.25: Szárnyak. 18.55: Más világ. 19.25: Bili Cosby-show. 20.00: Híradó. 20.15: Halálos repülés. Amerikai film. 22.05: Riporterek. 23.00: Hírek. 23.10: Reop Jake. 0.40: Starsky és Hutch. 1.30: Hírek. 1.40: Gulliver három világa. 3.15: Flírek. 3.25: Riporterek. 4.05: Az elefánt-sziklától keletre. TV 5 9.05: Kanadából nézve. 10.10: Geo- polis. 11.00: A történelem sebei. 12.05: Sanzonok. 13.05: A miniszter úr. 13.35: Dokumentumfilm. 15.00: Nőkrőlnőknek humorral 16.25: Egészségünkről. 16.50: Főzőcske. 17.05: Pokoli horgászat. 17.35: Diát. 18.00: Kvízjáték. 19.00: Párizsi magazin. 20.00: A század nagy napjai. 21.35: Rendkívüli tudósító. 23.00: Játékfilm. 1.00: Négyszemközt. SUPER CHANNEL 12.00: Pénzügyi hírmagazin. 13.00: Mai témák. 14.30: Pénzkerék. 17.30: Financial Times. 18.00: Mai témák. 19.00: Hírek. 19.30: Élővi- deoshow. 20.00: Dokumentumműsor. 21.00: Kalandos rövidfilmek. 22.00: Hírek. 22.30: Financial Times. 22.50: Piacgazdaság. 23.00: Jay Leno-show. 24.00: Talkshow. 1.00: Politikai magazin. 1.30: Dante. SAT 1 9.00: Alf. 9.30: Bonanza. 11.20: Fiatal és nyugtalan. 12.15: Szerencsekerék. 13.00: Szerelemhajó. 14.00: Szomszédok. 14.30: Alf. 15.00: Bonanza. 16.00: Űrszekerek. 17.00: 5x5. 18.00: Mindent vagy semmit. 19.00: Hírek. 19.15: Szerencsekerék. 20.00: Élő sportközvetítés. 22.15: Tiltakozás. 23.15: Spiegel TV. 23.50: vigyázat, kamera! 0.20: Mackenna aranya. Amerikai western. 2.30: Űrszekerek. 3.20: Jux és Dallerei. 4.10: tiltakozás. 5.10: Egy bajor Rügen szigetén. RTL 9.00: Vészhelyzet. 10.00: Gazdag és szép. 10.30: Hétköznapjaink. 11.00: Forró nyeremény. 11.30: Családi párbaj. 12.00: Déli magazin. 12.30: A Springfíeld-sztori. 13.20: Kalifornia klán. 14.10: Gyilkosság a hobbija. 15.00: Ilona Christen. 16.00: Hans Meiser. 17.00: Ki itt a főnök; 17.30: Borzasztó kedves család. 18.00: Telefontéma. 18.45: Híradó. 19.10: Robbajékony. 19.40: Jó idők, rossz idők. 20.15: Columbo. 22.10: Quincy. 23.10: Gottschalk-show. 24.00: RTL — Éjszakai hírek. 0.30: Éjszaka! 1.00: Borzasztó kedves család. 1.30: Ki itt a főnök? 2.05: 227. 2.35: Családi kötelék. 3.05: Robbanékony. 3.30: Hans Meiser. 4.30: Ilona Christen. 5.30: Gazdag és szép. Birkózás Virág Lajos ismét nyert