Heves Megyei Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-24 / 70. szám

SZOBROK HÁBORÚJA, AVAGY ERŐFITOGTATÁS? (4. oldal) HEVES EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, 1994. MÁRCIUS 24., CSÜTÖRTÖK MEGYEI HÍRLAP LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA V. ÉVFOLYAM 70. SZÁM ÁRA: 16,30 FORINT h—ujjaiMm——vmmmmiww—B HBB3BSBBSQE Nyerünk vagy veszítünk? A Parlamentben továbbra sincs egyetértés abban, hogy Ma­gyarország nyer vagy veszit-e az­zal, ha megépíti a Szigetköz víz­ellátását lehetővé tevő fenékkü­szöböt. Az illetékes államtitkár szerint furcsa mód az lenne a leg­kevésbé rossz megoldás, ha a szlovák fél által kierőszakolt C-variáns valósulna meg. IEB-részvények Jelentős túljegyzéssel zárult az Inter-Európa Bank részvényei­nek kárpótlási jegyes cseréje, bár a jegyzést három nap után lezár­ták. A befektetők zöme a kiosz­tás során csupán három rész­vényhez juthat — közölte az MTI-vel szerdán a Budapest Ér­tékpapír és Befektetési Rt. A jegyzési tájékoztató szerint az IEB 10 ezer forintos névértékű részvényeiből három darabot négy kárpótlási jegyért lehetett jegyezni. Ellene és mellette Az ÁV Rt. indokolatlannak és korainak tartja Schamschula György közlekedési, hírközlési miniszter kedden nyilvánosságra hozott állásfoglalását, amelyben a Matáv Rt. részvényeinek érté­kesítése és tőzsdei bevezetése el­len emelt szót. Csépi Lajos, az ÁV Rt. igazgatója sajtótájékoz­tatóján szakmailag megalapo­zottnak tartja a Matáv Rt. több mint 5 milliárd forint értékű részvényének kárpótlási jegy el­lenében tervezett felajánlását és a cég* tőzsdei bevezetését. Tapasztalatok Mongóliának Boross Péter miniszterelnök hivatalában fogadta a mongol miniszterelnök-helyettest. Ene- bis a tárgyalás után kijelentette: a magyar privatizációs gyakorlat tanulmányozása és a magyaror­szági tapasztalatok alkalmazása rendkívül sokat jelent Mongólia számára. A „pakisztáni” Választási tudnivalók Az 1994. évi választás nem­csak politikai, hanem átfogó nemzeti ügy is, mivel a választá­sokon való részvétel és a válasz­tás eredménye garantálja az Or­szággyűlés, valamint az ennek felelős állami szervek legitimitá­sát. Ezért fontos, hogy minél több polgár éljen választójogával — hangsúlyozta Zsuffa István, a BM helyettes közjogi államtitká­ra szerdán Budapesten, az Ala­pítvány a Választásokért szerve­zet kuratóriuma rendezett ta­nácskozáson. Tóth Zoltán, a választási iroda vezetője kifejtette azt a vélemé­nyét: kevés az esélye annak, hogy az egyéni jelöltek közül va­laki már az első fordulóban man­dátumhoz jusson. A 152 listás hely sorsa viszont nagy valószí­nűséggel már az első fordulóban eldől. Az úgynevezett töredék­szavazatok alapján elérhető 58 mandátum pedig akár még a vesztesek számára is kedvező le­het. Bejelentette azt is, hogy az OVB április 20-án kitűzi a vá­lasztás második fordulójának időpontját. (MTI) Kérelem április 1 -jén EU-csatlakozás Jeszenszky Géza külügymi­niszter — a kormány döntése és az Országgyűlés jóváhagyása alapján — Theodorosz Panga- losznak, az Európai Unió Taná­csa soros elnökének nyújtja át a Magyar Köztársaság hivatalos csatlakozási kérelmét az Európai Unióhoz. Ennek egyeztetett idő­pontja 1994. április 1-je — tájé­koztatta az MTI-t Herman Já­nos, a Külügyminisztérium szó­vivője szerdán. (MTI) Horti panasz a privatizáció kapcsán „Az áfész lenyelte hárommilliónkat. • •’9 Felszámolás alatt áll a Hatvan és Vidéke Áfész. A folyamat az ilyenkor megszokott eljárás szerint zajlik, vagyis értékesítik a java­kat, kifizetik a hitelezőket. Ahol lehet, ott megtalálják a — sokszor kompromisszumokkal járó — megoldást, hogy valamennyi fél jól járjon. Kassa László, Hort polgármestere mégis elégedetlen. — Persze, hogy az vagyok — panaszolja beszélgetésünkkor. — Hárommillió forintot veszít­het a településünk, azokról már nem is szólva, akik kisebb össze­gekkel segítették annak idején a szövetkezet megalakulását. Ecsédtől Hatvanig ők is több ez­ren vannak. — Miből adódik ez a hatalmas kár? — Önkormányzatunk elődje, az egykori tanács még 1985-ben megállapított hárommillió forin­tot, hogy az áfésszel közösen fel­építsenek egy ABC-t. Két év múlva pont került a megállapo­dásra, így az üzlet a mai napig működik. Közben tönkrement a Hatvan és Vidéke Áfész. A hite­lezők — köztük mi is — bejelen­tettük az igényeket. Az épület alatti telek a mi tulajdonunkat képezi, ám a pénzünket is vissza­várjuk, sőt szeretnénk elérni, hogy valamennyi résztulajdonos kárpótlást kapjon. — Utóbbiak esetében mekko­ra összegről van szó? — Névértékben néhány száz­tól néhány ezer forintig szálltak be annak idején, de nem is a nagyságrend a lényeges, hanem a bánásmód, amivel elutasítják őket. Honiak is vannak közöt­tük, csaknem ezren. Az igény a részükről is jogos! — Lát reményt arra, hogy mind a tagok, mind az önkor­mányzat visszakapják a pénzü­ket? — A felszámolóbiztos — a je­lenlegi törvényekre hivatkozva — nem hajlandó fizetni. Indoklá­sul úgy érvelt, hogy annak idején mi ezt a pénzt ajándékba adtuk. Miután az áfész jogutód nélkül szűnik meg, fennáll a lehetőség, hogy privatizálják az üzleteket. Többet meg is hirdettek már. El­képzelhető, hogy az ABC-ből az új tulajdonos diszkót vagy egyéb szórakozóhelyet létesít, a kör­nyék pedig élelmiszer-ellátás nélkül marad. Ezekbe az ügyle­tekbe a törvény nem enged bele­szólást az önkormányzatoknak. A cél, amire annak idején „ösz- szekalapoltuk” a pénzt, megszű­nik, és ők ezt nem hajlandók tu­domásul venni. (Folytatás az 5. oldalon) Az előretekintés alternatívái A Köztársaság Párt fóruma Egerben kézre került Kézre került R. László 34 éves hajléktalan, aki alaposan gyanú­sítható azzal, hogy március 3-án a Pasaréti úton betört a Pakisztá­ni Iszlám Köztársaság nagykö­vetségének rezidenciájára, és mintegy 2,5 millió forint érték­ben vitt el értékes porcelánokat, valamint műszaki cikkeket. A rendőrség a tettest őrizetbe vette. Negyven kilogramm marihuána Negyven kilogramm marihuá­nát találtak a rendőrök március 21-dikén egy svájci rendszámú Ford Escort gépkocsiban a Váci úton. A nagy fogás K. Sidik 39 éves török állampolgár közleke­dési rutinellenőrzésekor történt. A Köztársaság Pa'« választási nagygyűlést rendezett tegnap es­te Egerben, a Hotel Flórában. A jelenlévők előtt bemutatkozott Madák László, 41 éves mérnök­közgazdász, az egri körzet köz­társaságpárti kepviselőjelöltje, aki hangsúlyozta: a választópol­gárok bízzanak abban, aki egyé­ni életében már bizonyított. Ezt követően a párt elnöke, Palotás János emelkedett szólásra, s ki­fejtette: a KP egy országosan lé­tező, új típusú politikai erő, ame­lyik igyekszik minél jobb ered­ményt elérni májusban. Amikor — 1992-ben — a párt létrejött, nem az volt a fő cél, hogy az adott pártpaletta kritizá­lójaként lépjenek fel. Palotás szerint ma már egyértelmű: az 1994-es választások idején a po­litikai erők három értékrend kö­rül csoportosulnak, a keresztény, a liberális, illetve a baloldali szo­ciáldemokrata irány mentén. Azonban a KP szerint a hátrány­ból előnyt kell csinálni, tehát az a döntő, milyen lesz később, a jö­vőben Nyugat-Európa politikai struktúrája. Ennek megfelelően arra jutottak, hogy 5-10 év múl­va a különböző pártok levetik ideológiai béklyóikat, és válasz­tási programpárttá alakulnak: ilyen most a Köztársaság Párt is. Az értékrend, a világnézet, a po­litikai felfogás — amire egyéb­ként szükség van és helye is van — az emberek magánértékrend­je, s fontos, hogy ezek közül kor­mányprogram szintjén egyik se jelenjen meg. A szélsőséges poli­tikai erőket pedig nem kritizálni kell, hanem ellehetetleníteni. Palotás János elmondta: nagy előny, hogy több mint négyszáz kiemelkedő szakember tevé­kenykedik a Köztársaság Párt programján. Ha egy új politikai erő megjelenik, mindegy, milyen a napi helyzet, az a lényeg, hogy mi lenne a kívánatos, hogy egy négyéves ciklusban miképpen lehetne odáig eljutni. (Folytatás a 3. oldalon) ■ Vita a vidék jovojerol TAVASZVÁRÁS. Kissé hideg, zimankós még az idő, de a tavasz- várás jelei már mutatkoznak, miként ezt Hatvanban az állatvá­sáron tetten értük. A körzet életéről további anyagok olvasha­tók az 5. oldalon. Bemutatjuk Lőrinci új őrsparancsnokát is. (Fotó: Szabó Sándor) Befejeződtek az agrárökonómiai tudományos napok Gyöngyösön Mint lapunkban beszámol­tunk róla, kedden plenáris ülés­sel kezdődött a nagy érdeklődés­sel kísért IV. agrárökonómiai tu­dományos napok rendezvényso­rozata Gyöngyösön, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Főis­kolai Karán. Ezen hazánk — a mezőgazdaság gazdaságtana té­makörében érintett — tudósai nagy számmal vettek részt. Még aznap délután, illetve tegnap négy szekcióban vitáztak a me­zőgazdaság jövőjéről, a falvak, a vidék holnapjáról. A rendezvénysorozatot levél­ben köszöntötte Göncz Árpád köztársasági elnök is. A beveze­tő előadásokat követően az el­múlt két napban 148 értekezés hangzott el, és 30 posztert mu­tattak be a szakértők. Ez az eddi­gi legtöbb a gyöngyösi tudomá­nyos konferenciák történeté­ben. (Folytatás a 3. oldalon) Egymillió a nyomravezetőnek A Békés Megyei Rendőr-fő­kapitányság nyomozást folytat emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki március tizennyolcadi- ka éjfél és huszonharmadika reg­gel hat óra közt megölte Dudás Zoltán harmincöt éves békéscsa­bai vállalkozót. A bűncselek­mény elkövetése során az isme­retlen elkövető eltulajdonította az áldozat Peugeot-ját, de a kocsi szerdán megkerült. Az autó rozs­dabarna színű, négyajtós, 305 tí­pusú, CKR-157 forgalmi rend­számú. Az Országos Rendőr-főkapi­tányság vezetője az emberölés tettesének (tetteseinek) felderí­tése érdekében egymillió forint jutalmat tűzött ki a nyomraveze­tőnek. Az utóbbi személyét a rendőrség bizalmasan kezeli, ti­tokban tartja. (MTI) Kiemelt napidíj, valutában Áprilistól szeretné kifizetni a Népjóléti Minisztérium Magyar ENSZ-katonák kerestetnek Április 15-éig lehet jelentkez­ni ENSZ-katonának, 6-12 hóna­pos külföldi katonai szolgálatra. Tikos László alezredes, a HM Sajtóosztályának vezetője el­mondta, hogy a kiképzés július 1-jén kezdődik egy századnyi erő, azaz mintegy 120 katona számára. A külföldi szolgálat várható időtartama 6-12 hónap, amit egy itthoni kiképzés előz meg. A ma­gyar ENSZ-katonák a külföldi tartózkodás ideje alatt kiemelt napidíjat kapnak valutában. ENSZ-katonának jelentkez­hetnek hivatásos és továbbszol­gáló tisztek, tiszthelyettesek, tar­talékos katonák, valamint az idén augusztusban sorkatonai szolgálatukat befejező fiatalok. A jelentkezés általános feltétele: a büntetlen előélet, illetve fizikai, pszichikai és egészségi alkalmas­ság. Előnyt jelent az angolnyelv­ismeret. Jelentkezni a Megyei, il­letve a Fővárosi Hadkiegészítő Parancsnokságon lehet, vala­mint az illetékes parancsnokok­nál. Minden jelentkezőt nyilván­tartásba vesznek, és túljelentke­zés esetén későbbi alkalommal másokat is számításba vesznek. (MTI) Emelt bérek az Napokon belül megjelenik az a kormányrendelet, amely 1994. ja­nuár 1-jétől visszamenőleg 24 milliárd forintot fordít az egészségügy­ben, valamint a szociális agazatban dolgozók béremelésere. Az ösz- szeget úgy osztja szét, hogy pótlékot állapít meg a járó- és fekvőbe­teg-szakellátásban a legnagyobb fizikai és pszichés megterheléssel já­ró munkakörökben dolgozók számára — tájékoztatta lapunkat Ve­ress Pálma, a Népjóléti Minisztérium szóvivője. A pótlékok összege a következőképpen alakul: 8 ezer forintos béremelést kapnak: — a röntgenben — a laboratóriumban — az intenzív terápiás osztályokon — a fertőző osztályokon — a tüdőgondozókban — az elmeosztályokon dolgozó orvosok és asszisztensek, — a vérkészítmények előállítását végző orvosok és asszisztensek — a műtős szakasszisztensek — a boncolást végző orvosok és boncmesterek, valamint — a teljes munkaidőben a szennyes ruha átvételével foglalkozók. egészségügyben Legalább 4 ezer forintos béremelést kapnak: — a három műszakban az ágy mellett dolgozó ápolónők — az Országos Mentőszolgálat kivonuló állománya — a szülésznők és — a műtőssegédek. Legalább 2400 forintos béremelésben részesülnek: — a szakasszisztensek. Hozzá kell tennünk azt is, hogy a helyi kollektív szerződésekben természetesen az említetteknél magasabb munkahelyi pótlék is meg­állapítható. Ä béremeléshez szükséges összegből 17 milliárd forint az egész­ségbiztosítás költségvetéseben rendelkezésre áll. A fennmaradó 5 milliárd forint kifizetésére pedig a kormány vállalt garanciát, az eh­hez szükséges törvénymódosítást elkészítette és benyújtotta'a Parla­ment elé. A Népjóléti Minisztérium szeretné, ha az emelt bérek kifizetését az Egészségbiztosítási Pénztár áprilisban megkezdené.

Next

/
Thumbnails
Contents