Heves Megyei Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-24 / 70. szám

2, VILÁGTÜKÖR HÍRLAP, 1994. március 24., csütörtök A 76 áldozat között nem volt magyar állampolgár Légiszerencsétlenség Szibériában Fokozott harckészültség a dél-koreai hadseregnél Jogellenes-e a Hitler-portrés sör? A koblenzi bíróság képtelennek bizonyult annak eldöntésére, hogy jogellenesnek, követke­zésképpen büntetendőnek szá- mít-e az egyik német sörgyár tette, hogy a Kelet-Európába és az Egyesült Államokba expor­tált palackjait horogkereszttel és Adolf Hitler portréjával „ékesí­tette”. Németországban tilos ugyan a náci jelképek terjesz­tése, de állítólag nem tilos ipari előállításuk. Az így keletkezett joghézagot kihasználva, Dieter Kunst sörgyára busás haszonra tett szert 1990-ben és 1991-ben, mindaddig, ameddig a rendőr­ség véletlenül fel nem figyelt rá egy rutinellenőrzéskor. Most az ügyész indítványára Rajna-vi- dék-Pfalz igazságügy-minisz­tere levelet írt Sabine Leutheus- ser-Schnarrenberger szövetségi igazságügy-miniszternek, az ide vonatkozó törvény módosítását sürgetve. Soros György és a SZER tervei A Szabad Európa Rádió privati­zálni akarja kutatóintézetét és központi archívumát, és azt ter­vezi, hogy Münchenből Prá­gába telepíti - közölték Mün­chenben, a SZER székhelyén. Az AP-DJ úgy értesült, hogy a SZER a magyar származású So­ros Györggyel folytat tárgyalá­sokat az intézet privatizálásáról. A Soros-alapítvány vetette föl annak gondolatát, hogy az inté­zetet telepítsék Prágába, fel­adata pedig az legyen, hogy előmozdítsa a demokratikus fej­lődést Kelet-Európábán, és se­gítsen nekik abban, hogy nyitott társadalommá váljanak. A So­ros-alapítvány nemcsak a kuta­tóintézetet, hanem a SZER-t magát is Prágába telepítené, erre vonatkozó konkrét terv azonban ez idáig még nem szü­letett. Hetvenhat halálos áldozatot követelő légiszerencsétlenség történt tegnap hajnalban a szi­bériai Mezsdurecsenszk város közelében. Hajnali fél kettőkor lezuhant, majd felrobbant az Aeroflot orosz légitársaság Moszkva-Hongkong útvonalon közlekedő, 593-as járatszámú Aerobus A-310-es típusú repü­lőgépe. A fedélzeten tartózkodó 26 külföldi utas között nem volt magyar állampolgár. Tegnapra virradóra munkaláto­gatásra Moszkvába érkezett Klaus Kinkel német külügymi­niszter. Mint az orosz hírügy­nökség jelentette, a bonni dip­lomácia vezetője a műkincsek visszaszolgáltatásával foglal­kozó vegyesbizottság ülésére érkezett az orosz fővárosba. Emellett kollégájával, Andrej Kozirjevvel a kétoldalú kapcso­A boszniai szerb tüzérség negy­venharmadik napja tartja tűz alatt az északnyugat-boszniai muzulmán terület déli részét - közölte a szarajevói rádió. Az elmúlt huszonnégy órá­ban több száz tüzérségi lövedék csapódott be Bihac és Cazin vá­rosok külső negyedeiben - számolt be a rádió, de áldoza­tokról nem adott hírt. A bosnyák rádió beszámolt arról is, hogy kedden Mostar­ban a boszniai horvát erők 207 A repülőgép 64 utassal és 12 tagú személyzettel a fedélzetén kedden este indult Moszkvából. Négyórai repülés után a két haj­tóműves légibusz eltűnt az irá­nyítók képernyőjéről. A repülő­gép roncsait hajnalban fedezték fel a helyszínre küldött helikop­terek, amelyek viszont nem tud­tak leszállni a nagy hó miatt. Az első mentőbrigád szánon érte el a katasztrófa helyszínét, de a robbanás következtében latokról folytat megbeszélése­ket, különös tekintettel Borisz Jelcin ez évre tervezett bonni lá­togatására. A külügyminiszteri találkozón áttekintik majd a nemzetközi problémák széles körét is. Kinkel indulása előtt az ITAR-TASZSZ tudósítójának nyilatkozva elmondotta, hogy Bonn erőteljesebben akarja ösz­bosnyák hadifoglyot bocsátot­tak szabadon a múlt héten kez­dődött fogolycserék folytatása­ként. Mostar muzulmánok ellenőrizte keleti részét viszont a horvát szélsőségesek rakéta­vetőkkel lőtték - ismertette a szarajevói rádió beszámolóját az AFP hírügynökség. Az észak-boszniai Zepcében (Magiajtói 30 kilométerre) le­rombolták a horvát többségű város utolsó mecsetét is. A boszniai horvátok és bos­két kilométeres körzetben szét­szóródott, égő roncsok között nem talált túlélőt. A helyszínre utazott Moszk­vából egy tizenöt tagú különle­ges mentőbrigád is, valamint Mezsdurecsenszkbe repült az orosz polgári védelmi minisz­ter, Szergej Sojgu. A halálos áldozatok közül 38 orosz, 4 angol, 17 kínai, egy-egy pedig amerikai, indiai, lett és kanadai állampolgár. tönözni a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat. A német kül­ügyminiszter kiemelte annak je­lentőségét is, hogy augusztus 31-én az utolsó orosz katonai egységek is elhagyják Németor­szág területét. Azt akarjuk, hogy az orosz katonák barátok­ként távozzanak Németország­ból - hangsúlyozta Klaus Kin­kel. nyákok között február végén létrejött tűzszünet - amit, ki­sebb incidensektől eltekintve, betartanak a felek - lehetővé tette a Maglaj térsége körüli szerb ostromzár feloldását. Á város körüli enklávé déli részét a boszniai horvátok ellenőrizték egészen a múlt hétig, és a bos- nyákokkal létrejött tűzszünet előtt gyakorlatilag összejátszot­tak a helyi szerb erőkkel, hogy harapófogóba szorítsák a mu­zulmán várost. • Uj • -f-í Fokozott harckészültséget ren­deltek el tegnap a 650 ezer fős dél-koreai hadseregben, tekin­tettel arra, hogy az államfő kül­földre utazik. Szöulban azt is bejelentették, hogy a külügyminiszter nem kí­séri el Kim Jung Szám államfőt ma kezdődő japáni és kínai lá­togatására. Han Zsung Dzsu nyilvánvalóan a Koreai-félszi­geten éleződő feszültség miatt marad otthon. Kim Jung Szám eredetileg a gazdasági kapcsolatok szoro­sabbra fűzéséről tárgyalt volna Tokióban és Pekingben, a ki­újult hidegháborús légkörben azonban előtérbe kerülnek Szöul diplomáciai törekvései. Kim arra igyekszik majd rá­venni a japán és még inkább a kínai vezetést, hogy bírják rá Phenjant atomsorompó-szerző- désből fakadó kötelezettségei teljesítésére. Némi turizmus és rengeteg pro­tokoll jellemezte a belga Le Soir szerint Jean-Luc Dehaene két és fél napos magyarországi látogatását, amely nem indított útjára látványos politikai kez­deményezéseket. Bőven adott viszont alkalmat arra, hogy a magyar partnerek kifejezzék az európai integráció iránti elköte­lezettségüket, s hogy behatóan ismertessék vendégükkel két A félszigeten hidegháborús a hangulat, amióta Phenjan ismét elzárkózik a Nemzetközi Atom­energia Ügynökséggel való együttműködéstől, illetve meg­szakította a Korea-közi párbe­szédet. „Nem lehet kizárni azt a lehe­tőséget, hogy Eszak-Korea ka­tonai offenzívát indít Dél-Korea ellen” - közölte Ri Bjong Te védelmi miniszter, aki tegnap tájékoztatta a parlament vé­delmi bizottságát a Patriot-raké- ták már eldöntött telepítéséről, illetve a közös amerikai-dél-ko- reai hadgyakorlatokról meg­kezdett konzultációkról. Az észak-koreai hírügynök­ség szerdán - a Patriotok telepí­tésére reagálva - azt írta, hogy az Egyesült Államok „provoka­tív lépésével a háború szélére sodorja a Koreai-félszigetet”. alapvető gondjukat: a bizton­sággal, valamint a szomszédos országokban élő magyar ki­sebbségek helyzetével kapcso­latos kérdéseket - teszi hozzá budapesti tudósítása első olda­las indításában a belga lap, amely sokatmondóan már írá­sának is azt a címet adta: „Eu­rópai rapszódia Magyarorszá­gon”. (MTI) Klaus Kinkel Moszkvában tárgyal Muzulmán területek, szerb tűz alatt (MTI) Némi turizmus és rengeteg protokoll „Európai rapszódia Magyarországon 55 A német fiatalok és a Schindler listája A zsidó állam anyagi veszteségei Legalább 133 millió dollártól esik el a zsidó állam a megszállt területek lezárása miatt, amely a hebroni vérengzés óta van ér­vényben — közölte az izraeli munkaerőpiacot átfogó orszá­gos szövetség (Hisztadrut). Az izraeli hatóságok az esetleges bosszú megelőzése végett vág­ták el a külvilágtól a nyugati partot és Gázát a február 25-i tömeggyilkosság után, s egye­lőre nincs hír a zárlat feloldásá­nak időpontjáról. A Hisztadrut felmérése szerint elsősorban az építőipar szenvedi meg az ösz- szesen mintegy 60 ezer palesz­tin munkavállaló távol maradá­sát. Tesco-tervek Magyarországon A Tesco, az egyik legnagyobb brit ABC-áruházlánc 12 millió fontért 45 százalékos részese­dést akar vásárolni a Global nyugat-magyarországi élelmi­szerbolt-hálózatban. A tárgya­lásoktól azt reméli, hogy az üz­letet áprilisban nyélbe ütheti, s a privatizáció közben emelik a Global alaptőkéjét, és- a cég részvényei a budapesti tőzsdére kerülnek. - A Tesco évek óta figyeli Kelet-Európát, és azért választotta Magyarországot első lépése számára, mert úgy tűnik, hogy az az ország fejlő­dött a legtöbbet a piacgazdaság felé - mondta a brit láncolat szóvivője. A Két Lotti játék 12. heti nyereményei A Két Lotti játék nyerőszámai: 5, 9, 39, és 2, 52, 56. A héten 3+3 találatos szelvény nem volt, így a 6-os nyerőosztályban a nettó nyeremény 28.374.613 fo­rintra halmozódik. A 3-asok egyenként 78.505, a 2-esek 372 forintot érnek. Steven Spielberg legújabb film­jének, a Schindler listájának kö­szönhetően végre azok a német fiatalok is megtudhatják, mit je­lentett a Holocaust, akik ezzel a fogalommal csak az iskolában mint kötelező tananyaggal ta­lálkoztak - írja az AFP tudósí­tója. Berlin város szenátusa egy gimnázium mintegy 400, 15-18 éves tanulójának vetíttette le Spielberg alkotását. Az előadás után a diákok többsége a filmet megrázónak és megdöbbentő­nek nevezte.- A Schindler listáját látva, végre ráébredtem, hogy mi tör­tént valójában annak idején. Az iskolában mindig áldozatok mil­lióiról beszéltek nekünk, akik azonban személytelenek marad­tak - vélekedett a gimnazisták többsége. Meglepő módon egy ameri­kai rendezőre volt szükség ah­hoz, hogy a háborút követően feledésbe merült Schindler is­mét beszédtéma legyen Német­országban. — Először ismerhet­Egyelőre nincs megállapodás a horvát és a krajinai szerb kül­döttség tűzszünetről folyó tár­gyalásain. A legutóbbi, tegnap hajnalig tartó megbeszéléseket a két fél elnapolta, s abban álla­podott meg, hogy a küldöttsé­gek a jövő héten kedden ismét a tárgyalóasztalhoz ülnek. A 13 órás, „keménynek” minősített tárgyalások helyszíne a zágrábi orosz követség épülete volt, s ugyanez lesz a helyszíne a kö­vetkező megbeszéléseknek is. tem meg egy olyan német törté­netét, aki zsidók életét mentette meg - állította egy diáklány a vetítés után. Míg egy társnője szerint ezt a filmet látva megle­hetősen kényelmetlenül érez­heti magát az a rengeteg német, aki a háború alatt - arra hivat­kozva, hogy nem tud semmiről — nem tett semmit. Az iskola igazgatója viszont azért találta hasznosnak Spielberg alkotását, mert véleménye szerint a néme­tek filmjeikben előszeretettel ábrázolják magukat áldozatként- írta az AFP. Ugyancsak részt vett a vetíté­sen a németországi zsidó közös­ség vezetője, Ignatz Bubis, aki szerint az amerikai rendező filmje kiválóan alkalmas arra, hogy ne engedje feledésbe me­rülni a történteket. - Fontos, hogy ezt az alkotást világszerte bemutassák, hiszen egyre na­gyobb teret hódítanak a szélső­séges nézetek, és szaporodnak a nemzetiségek közötti ellensé­geskedések is - vélekedett Bu­bis. Mint Vitalij Csurkin orosz közvetítő kijelentette, a leg­utóbbi megbeszéléseken a még tisztázatlan részletekről volt szó. Az orosz diplomata ke­ménynek, ugyanakkor nyu- godtnak és tárgyszerűnek minő­sítette a találkozót. Peter Galb­raith amerikai nagykövet szerint a felek hasznos munkát végez­tek. A közvetítők egybehang­zóan haladásról számoltak be a tegnap hajnali, konkrét ered­mény nélkül zárult forduló után. Igen kemény tárgyalások, konkrét eredmény nélkül A BORSOD FALAZÓELEMRŐL arról, miről csak beszélnek, az újságok ritkán írnak Az építkező és a kivitelező közös dön­Manapság az építkező sokfajta falazó­elem közül választhat, de szűk azoknak a termékeknek a köre, amelyek jók és egy­idejűleg olcsók is. A három évtizedes jubileumát ez év­ben ünneplő kazincbarcikai falazóelem­gyár termékei ebbe a szűk termékkörbe tartoznak. A közkedvelt falazóelem története 1964-re nyúlik vissza, amikor Kazincbar­cikán megkezdődött a kiváló hőszigetelő képességű falazóelem gyártása, amely hosszú időn keresztül GÁZSZILIKÁT né­ven került forgalomba. Ennek a terméknek soha nem kellett reklám, önmaga reklámja volt. Az építkezők egymásnak ajánlották az építkezés során szerzett tapasztalatok alapján, valamint az ebből épült házak rendkívül alacsony fűtési költsége miatt. Nem véletlen tehát, hogy eddig több mint 200.000 családi ház épült ebből a termékből. A korszerűsített technológa alapján gyártott, és a megye neve után BORSOD falazóelemre átkeresztelt termék válto­zatlanul keresett. Amerre utazik az ember, ma is sokfelé látja: ebből építkeznek. tése ez, hiszen alkalmazása mindenki számára előnyt jelent, mert: hőszigetelő képessége felülmúlhatatlan, hővezetési tényezője 2 = 0,16 W/mk. Nem kell utólagos hőszigetelés, de még hőszigetelő vakolat sem ahhoz, hogy egy kimagaslóan jó, energiatakaré­kos épület épülhessen meg. Egyedüli konkurense az YTONG fala­zóelem, melynek hőszigetelő képessége hasonlóan kiváló. A másik, költségcsökkentést eredmé­nyező előny, hogy a falazás nagyon gyor­san végezhető. Egy falnégyzetméter megépítéséhez csak 9,5 darab elem szükséges. Sokkal kevesebb a fuga, kevesebb a habarcsszükséglet. Az elemek könnyen megmunkálhatok, hulladékmentesen felhasználhatók. Az épületgépészeti, épületvillamossá­gi vezetékek helye könnyen, roncsolás- mentesen kialakítható. A vezetékek be­helyezése után gyerekjáték a fal felületé­nek helyreállítása.. E sok jó tulajdonság mellett még az ára is kedvező. Ha bővebb információra van szüksé­ge, hívjon, vagy kérje ismertetőanyagain­kat. BORSOD FALAZÓELEMGYÁR 3700 Kazincbarcika, Ipari u. 17. Levélcím: 3701 Kazincbarcika, Pf. 171. Tel/fax: 48-310 122 Telex: 6-4226 (X) 79711

Next

/
Thumbnails
Contents