Heves Megyei Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-23 / 69. szám
4. AZ OLVASÓK FÓRUMA - A TUDOMÁNY VILÁGA HÍRLAiP, S994. március 23., szerein Küldjön egy fotót! így ünnepeltek... A szerkesztőségünkhöz eljuttatott fotó az egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola március 15-i ünnepségén készült... Egy szülő levele Miídl drágább a színházlátogatás? Nagyon szeretném, ha soraimat azok, akiket illet, jó szívvel fogadnák, kicsit elgondolkodva lényegén, levonva a következtetést is! Többszörös nagyapa vagyok. Két unokám az egri Malomárok úti (6-os) iskolába jár. Hasznos szórakozásaik között szerepelt az egri Gárdonyi Géza Színház „Lúdas Matyi” c. előadásának látogatása. Az anyagiakkal jobbára nem dicsekedhető szülőknek sem okozott nagyobb problémát a jegy árának kifizetése, ugyanis igen kedvező, csak 30 forint volt személyenként. Idáig minden rendben, de most jön valami, ami igencsak megemeli a színházjegy árát — a 35 forintos utazás, buszon. Kérdésem egyszerű, világos: miért kellett egy, amúgy sporttagozatos iskolának a színházig teijedő utat, ami nem hosszú, a mozgékony, egészséges gyerekekkel buszon megtenni? A 8-10 órát padban ülő, keveset mozgó gyerekeknek egyszerűen jót tett volna a séta, arról nem is szólva, hogy a szülőt nem terhelte volna gyerekenként 70 forint pluszkiadással. Nem nagy ügy? Én bátran merem mondani, igenis az! Amikor a tisztességes megélhetésért úgy meg kell dolgozni, ahogy ma dol§ óznak a szúlők, akkor nem léét az ilyen történések mellett szó nélkül elmenni. A Volán illetékesei is elgondolkodhatnának azon, hogy az iskolásoknak diákbérlete van, viszont a buszon teljes árú jeggyel utazhat az a diák, akinek nincs bérlete. Szeretném remélni, hogy jóindulattal, megértéssel veszik soraimat, akiket illet. id. Horváth Sándor Eger, Bercsényi u. 11. Ne csak a rosszat, a jót is írják meg... Mai rohanó, nyugtalan világunkban az embereknek jólesik a törődés, a figyelmesség, a készséges ügyintézés. Ilyen esetről szeretnék szólni, amikór is a Füzesabonyi Takarékszövetkezet egri kirendeltségét (Eger, Malomárok u. 31.) említem példaként. Az ott dolgozók tisztában vannak kötelességeikkel, s tudják azt is, hogy ők vannak értünk — nem pedig fordítva. Bármilyen jellegű problémával kerestem fel ezt a fiókot, mindig megértésre találtam, és elutasító választ még nem kaptam. (Lakossági folyószámlánkat is itt nyitottuk meg.) Ezúton is szeretnék köszönetét mondani a kirendeltség vezetőjének, valamennyi dolgozójának az udvarias, gyors, pontos ügyintézésért. Munkájukhoz további sok sikert kívánok. Nemes Lajosné Eger, Malomárok u. 62. Tisztelt Szerkesztőség! Lapjuk március 5-6-i hasábjain olvastam, hogy felháborodott szülő kereste meg Önöket annak kapcsán, hogy a 4. sz. általános iskolában WC-papírra pénzt kérnek a szülőktől. Ezt én is felháborítónak tartom, mivel nagyon nehéz a helyzete amúgy is annak a szülőnek, aki 1-2 gyermeket nevel. Nagyon sok szülő nehezen tudja előteremteni kevés jövedelméből családjának nemhogy a WC-papírt, de még az igen szerény napi élelmiszert is. Pedig a családoknak nem állami költségvetésből, hanem sokaknak a létminimum alatti ösz- szegből kell gazdálkodni. Az iskolák viszont, hajói tudom, állami költségvetésből gazdálkodnak. Vannak alapvető dolgok, amelyek nemcsak a családban, hanem az iskolában is szükségesek. Higiénés szempontból szerintem a WC-papír is annak számít. Sajnálatos, hogy a 4. sz. iskolának éppen ebből adódnak anyagi problémái. Pedig sok gyermek szinte egész napját az iskolában tölti, így ehhez elengedhetetlen a szappan, a tisztálkodóeszköz. Természetes, hogy ez igen sokba kerül az iskolának, de a gyermekeknek nem lehet mondani, hogy ne menjen WC-re, ne egyen, stb. Az étkezési dijak is lassan már olyan magasak, hogy 1-2 gyermeknek már arra sem telik, vagy ha igen, mégis délután éhesen megy haza. Persze, nem minden diáknak egyforma az étvágya, de ha lenne is, néha az is elmegy. Tudom, az iskolai étkeztetés nem „hizlalda,” de igencsak sok anyagot kispórolhatnak a konyhai dolgozók a teából, májkrémes kenyérből, meg amiből lehet. Elképzelhető, hogy a WC-papírral is spórolnak, akikre rá van bízva. Mindezek csúnya dolgok, szinte vádként is hangozhatnának. Ezt azért voltam kénytelen leírni, mert mi, jó páran, dolgozó szülők, réges-régen felháborodottan tapasztaltuk, hogy az iskola konyháján dolgozók közül vannak, akik olyan hatalmas, teli, arra alkalmas jó nagy, megpakolt táskákkal távoznak munkahelyükről, hogy majd megszakadnak a súlya alatt. Ráadásul még el is dicsekednek vele, hogy hiába kevés a fizetés, de duplája a „haszon”. Tisztelet a kivételnek, akik csak a konyhai hulladékot hordják házzá. Közel a buszpályaudvar, az iskola onnan szinte a kirakatban van. Amikor ezek az emberek eljönnek munkahelyükről, az iskolából, nagyon sokan látjuk, hogy alig bírják elcipelni a buszig megpakolt táskáikat, amelyben éppen a gyermekek elől elspórolt „alapvető” élelmiszereket viszik hazafelé. Irritáló dolognak tartjuk, hogy amíg mi, szülők fizetjük a magas étkezési dijakat, hetente több ezer forintot otthagyunk az ABC-ben élelmiszerre, WC-pa- pírra, az ottani dolgozók ingyen hazavihetik azt családjuknak, hozzátartozóiknak, sőt jut belőle ismerősöknek is. Éppen ezért, ha javasolhatom, körül kellene nézni az iskolában saját házuk táján. Ellenőrizzék a felhasználókat, és ha kell, munkahelyükről való távozáskor ellenőrizzék azokat a dolgozókat, akik „segítenek” előteremteni ezeket a problémákat. (Név és cím a szerkesztőségben) Egy szülő: C. B.-né A bürokráciáról... Nekem nem kell könyveket olvasnom ahhoz, hogy megtudjam, mit ki nem talál az ügybuzgó ember. Nem. Én magam is voltam jogfosztott, mellőzött honpolgár. S mégis (vagy falán éppen ezért).»sünikor hallottam az APEH által üldözöttek szövetségéről, az első gondolatom az volt: ugyan kérem, ez már a ló másik oldala. S nevettem. Amint kis történetem mutatja: korán. 1991-ben, 4600 forintos öregségi nyugdijam mellett munkát vállaltam. Nem volt rendszeres, a betegek helyettesítését végeztem, s bár az első hónapban szerződést kötöttünk, általában nyugtát kaptam a fizetésemről, s rajta az adóról. A bevallásnál sajnos azt az egy hónapban befizetett 1351 forintos adót nem jól írtam be, tehát tartozásként jótt ki, s kaptam róla egy felszólítást. A munkahelyemen megnyugtattak — kár idegeskedni, a gép majd kimutatja. Aztán kaptam még egy felszólítást, de mar meg volt fűszerezve 531 forint késedelmi kamattal. Ekkor mentem be a hivatalba, ahol egy gombnyomás, két gombnyomás, s agép valóban kimutatta a tévedést. Mázsás kő esett le a szívemről, ugyanis azt gondoltam: most ki fogunk tölteni egy papírt, én aláírom, s a dolog el van intézve. A hivatalnok azonban ráébresztett: a dolog nem olyan egyszerű- Kell írni egy önellenőrzesi bevallást, és még egy kérelmet a késedelmi pótlék elengedése végett. Vettem egy önellenőrzési lapot (még ott az épületben, mondanom sem kell, nem jót adtak, s a végén nem vettek yissza), kitöltöttem, ►írtam egy kérvényt, s beadtam. Személyesen. Az ügyintéző elolvasta, rajta a hivatkozási szám; átvette. Pár nap múlva kapok egy levelet, hogy mennyi a tartozásom, s mivel a méltányossági eljárás illetékköteles, rójak le 344 forint illetéket. Tetszenek érteni? A nem létező tartozásom után összegyűlt késedelmi pótlék elengedéséért illetékköteles vagyok. Kétségtelen, hibás vagyok, a „kormos” megillet. Idáig még érteném is, csak az a talány előttem: ha rajta a hivatkozási szám, miért nem keresték elő az iratokat, miért nem nyomtak meg egy-két gombot, s vajon miből állapították meg az összeg nagyságát? Nos, amíg influenzában betegen feküdtem, s azon törtem az agyam, mi legyen a következő lé- és, valaki meglátogatott. S aki ecsengetett, nem volt más, mint a polgármesteri hivatal környezettanulmányra kijelölt hivatalnoka. Ekkora megtiszteltetéstől meg kell hatódnia az embernek. Ö aztán kikérdezett. Neki is elmondtam a dolgok mikéntjét, megértőén bólogatott, de úgy látszik, mégsem hitt egészen, mert közben tudni akarta, menynyit ér a fejem felett a tető, van-e kertem, mennyit ér, van-e értékpapírom, stb. És én mindenre válaszoltam, csak hogy túl legyek a dolgokon. Később kezdtem csak újra gondolkozni... szóval, én most le vagyok „káderezve”. Holott nem is olyan régen keletkezett egy határozat a vagyoni átvilágítás jogtalanságáról De mint örök optimista, ^túltettem magam. Azt mondták, ezzel le van zárva az ügy, s k8ll-e ennél több? A levelem talán meg sem születik,' ha három nap múlva nem kapok egy újabb levelet. Arról..., hogy az ügyem intézését 30 nappal meghosszabbítják... Most nevessek, ha tudok. Eszembe jutott a fiatalember szava, ott egy egész rubrika, elmondhatok mindent. S én neki is csak annyit mondtam, miért kell a bolhából elefántot csinálni? S valószínű sokat, mert csak amíg én az ablaknál várakoztam, három ügyfélnél volt hasonló a helyzet. Miért kell ennyi embert foglalkoztatni a semmiért, s miért vannak akkor a drága gépek? És a sorstársakat is sajnálom, akik még nálam is gyengébb idegekkel rendelkeznek. En elhiszem, hogy vannak adócsalók, de azok „nrkásabbak” nálam, s a nagyok (uram bocsá) talán az APEH-nél is. E kis történet után azt hiszem, az sem lenne csoda, ha bármilyen jövedelmező munkára hívnának: én nemet mondanék. Mert nekem a jelen pillanatban a lelki nyugalmam többet ér, mint a betevő falat. Hagy Lajosné Eger, Hatvani Kapu tér 8. Tegnap volt száz esztendeje annak, hogy az olaszországi Torinóban elhunyt a hazai reformkor egyik vezéregyénisége, Kossuth Lajos. Az ipar- és gazdaságfejlesztés nagy hatású szervezője, az első független magyar kormány pénzügyminisztere, majd hazánk kormányzó-elnöke volt. Kossuthot elsődlegesen mint politikust és államférfit ismeri a közvélemény, noha emigrációjának utolsó három évtizede alatt behatóan foglalkozott a természettudományok különböző ágaival is. Leginkább a növénytan érdekelte. A gondosan kezelt herbáriumát ma Budapesten, a Természet- tudományi Múzeum növénytárában őrzik. Kossuth Lajos „kevésbé ismert” oldala A természettudományokban menedéket talált Kossuth Lajos nevét manapság utcanevek, szobrok, emlékművek, iskolák és intézmények sokasága őrzi. Csak kevesen és keveset tudnak arról a más Kos- suthról, aki — ha sorsa más pályára vitte volna — talán a természettudományok több ágában is hírnevet, elismerést szerzett volna. Széles látókörével, számos természettudományban észlelhető meglepő tájékozottságával és olvasottságával tűnik ki. Mindezt a nyomtatásban is megjelent írásaiból, illetve a máig fennmaradt és hazánkban őrzött néhány gyűjteményéből, jegyzeteiből, valamint könyvtárából ismerjük. Kossuth természettudományos érdeklődésének „kivirágzása” az 1867-es kiegyezés egyenes következménye volt, amelyről így írt: „Midőnaz 1867-ijogelal- kuvás bevágta előttem azon politikai tevékenység útját, melynek életem akkorig a számkivetésben is szentelve volt: természettudományokban kerestem vigasztalást... Sokat foglalatoskodtam a növénytannal is, amit szeretetre méltó tudománynak neveztek el. Meg is érdemli e minősítést... ” Az olaszországi önkéntes száműzetésben élő politikus 1870-től egyre behatóbban érdeklődött a természettudományok több ágának eredményei iránt. Számos beszerzett szákkönyv ismeretében kellő jártasságokra tett szert a csillagászat, az őslénytan, az ásványtan, valamint a növénytan területén. Mindezekről a hazánkban megjelent leveleiben számolt be. Például: az aggteleki barlang ásatásairól, a színkép- elemzésről, az életerőről, a növényi nevek magyarosításárólírtki- sebb-nagyobb tanulmányt. 1876-ban a Magyar Természettudományi Társulatnak — amely örökös tagjává választotta — az akkor már leányát és feleségét is elveszített idős „turini remete” többek között ezeket írta: „...A természettudományok iránt személyileg is kiváló előszeretettel viseltettem. Viszontagságos életem sok keserves csapásai folytán... kerestem a természet csodás nyilatkozványainak tanulmányozását a végtelenség világaitól, a lábam alatti porszemig... Csak vigasztalást kerestem, de lelki kincset is találtam, melynek becsével semmi sem mérkőzhetik... Ekként a természettudományok kultusza lelkem szükségévé vált...” Az 1870-es évek elején Kossuth már levelezett Herman Ottóval, a néprajztudóssal és polihisztorral, valamint Szontágh Miklós árvái orvossal és növénygyűjtővel. Nem sokkal később pedig Janka Viktorral is — korának kiemelkedő flórakutatójával —, akivel növénycserét folytatott. Ennek bizonyítékai a levelezésen kívül Kossuth herbáriumában is fellelhetők. 1894. március 20-át — a halálát — követően csaknem tíz évvel könyvtára, az őslénytani és növénytani gyűjteményei a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonába kerültek. Kossuthnak a Közép- és Észak- Olaszországban gyűjtött fosszilis kagyló-, illetve csigagyűjteménye az 1956-os forradalom és szabadságharc idején sajnos nagyrészt megsemmisült. Fennmaradt viszont a mintegy 4 ezer 300 lapot számláló herbáriuma, amely ma a Természettudományi Múzeum növénytárának féltett kincsei közé tartozik. Azokban az eredeti faszekrényekben helyezték el, amelyek egykoron Kossuth torinói dolgozószobáját is díszítették. Az a két szekrény őrzi azokat a fáradhatatlanul gyűjtött, majd gondosan preparált és felragasztott herbáriumi példányokat, amelyek az idős Kossuth nö- vényszeretetének és nem mindennapos turistateljesítményének a bizonyítékai. Ma is elismeréssel és csodálattal töltik el a herbárium látogatóját a tudós 65-70 éves korában megtett, havasi gyűjtőútjairól magával hozott, majd szakszerűen meghatározott és gyűjteménybe helyezett ritka alpesi növényei. Ezek többsége 120 év múltán is jó állapotban van. A főként északolasz magashegységi fajok herbáriumlapjainak mindegyikén ott találni gondos, szép írással a növény latin és magyar nevét, valamint rendszertani hovatartozását. Sok esetben a lapok alján rövidebb- hosszabb feljegyzéseket is találni Kossuth Lajos gyöngybetűs írásával. Bár ezeket magának készítette, mégis rendkívüli művelődéstörténeti értékük miatt Mo- esz Gusztáv 1915-ben részletes ismertetést állított össze belőlük. A Kossuth által „alkalmi jegyzeteknek” nevezett — olykor tréfás hangú kommentárok — igen sokat elárulnak botanikai ismereteiből és gondolatvilágából. A magát mindig dilettáns növény- tanosnak nevező férfiról kiderült, hogy nemegyszer kritikus szemmel vizsgálta, vagy éppen elítélte a korában is már gyakorivá vált „fajfaragást”, illetve sokszor túlzottnak vélte az egyes növényekről közölt gyógynatáso- kat is. A XIX. század vége felé hazánkban még nem fejeződött be teljesen a nyelvújítás. Ide kívánkozik Kossuth Lajosnak A természettudományi nem- és fajnevek magyarosításának működéséről című részletesebb dolgozata, amelyet érdemes megemlítenünk. Kossuth ezt a tanulmányát 1871-ben vetette papírra, de csak csaknem másfél évtizeddel később jelent meg nyomtatásban. Több — már említett — herbáriumi lapján olvasható megjegyzéséhez hasonlóan ebben is nyelveredeti és nevézéktaA már idős Kossuth Lajost 1876. október 18-án tagjává választotta a Pesten működő Királyi Magyar Természettudományi Társulat. Erre az eseményre és Kossuth természettudományos érdeklődésére így emlékezett vissza később az elnökség: „Kossuth Lajos 1876-tól 1894-ig örökítő tagja volt társulatunknak. Az 1876. június 13- án tartott választmányi ülésen Szily Kálmán titkár jelenti: abból az alkalomból, hogy Herman Ottó tagtársunk „Magyarország pókfaunája” című munkájának eddig megjelent általános részét Kossuthnak megküldte, tőle egy éppoly terjedelmes, mint gyönyörű és beható levelet kapott. Noha e levél legnagyobb részében magántermészetű, mégis némely része, főleg az, amely a természettudományi társulat törekvéseiről ítéletet mond, olyan, mely kétségkívül messze körben érdeklődésre és figyelemre fog találni...” ni kérdéseket érintett. Elhatárolta magát a kémiában — akkoriban — eluralkodott túlzott magyarosítástól, de túlzónak vélte azt is, hogy kizárólagosan latin növényneveket használjanak az irodalomban. Helyesen mutatott rá arra, hogy az oktatásban és a gyakorlati eleiben szükség van a jó és találó magyar faj- és nemzetségnevekre. Éppen a nevezetes herbáriumában igen sok példát találunk arra, hogy maga is „gyártott” jelentős számú maf yar növénynevet — zömében érti és üvegházi fajokra —, amelyek viszont még ma sincsenek összeállítva, illetve publikálva. Az is érdekességnek számít, hogy a nagy magyar államférfi emlékét nemcsak utcanevek, vagy éppen a Kossuth-díj őrzi, hanem néhány hazai növénynév is. Időrendileg közülük az első nem éppen hízelgő, de logikus keletkezésű. A szúrós szerbtövist — ezt, az Alföldön éppen az 1848-as évek táján mérhetetlenül elszaporodott veszélyes gyomot — Békés és Szolnok megyében a népnyelv forradalmi fűnek, valamint Kossuth-tövisnek nevezte el. Ennek az elterjedésében — mint azt Borbás Vince, a neves botanikus kutatásai kiderítették — szerepet játszhatott az is, hogy a szemtanúk állításai szerint az Erdélybe behatolt kozák lovasság paripái tele voltak ennek a fajnak a kapaszkodó terméseivel. A másik Kossuth-nö- vény már jóval szebb. A XIX. század vége felé már hazánkban is sokfelé termesztett, szépen virító dél-amerikai egyéves dísznövény volt a kerti porcsin. Első adatunk 1903-ból származik arról, hogy ezt Kossuth-virágnak vagy Kossuth-rózsának nevezte el a nép. Elképzelhető, hogy a néhai államfő hamvainak a század végén történt hazahozatalakor újult meg a népszerűsége úgy, hogy dísznövényt neveztek el róla. A néhai Soó Rezső Kossuth- dtjas akadémikus — a botanikus Kossuth kutatója — említette, hogy Debrecenben egyes kertészed a sárga virágú sziklakerti évelőt kossutkának hívják, míg ő maga egy bennszülött fajt nevezett el tiszteletére Kossuth- hölgymálnak. Van még egy élő növenyemlék is Kossuthról, amely az egykori Torino melletti kertjében díszlett sokáig. Annak a perui oszlopkaktusznak egyik ága, amely később a kolozsvári botanikuskertbe, majd onnan Szegedre került. Ma is élnek — a vegetatív úton elszaporított — utódai, őrizvén az említett történeti ereklyét. A felsorolt érdekességek is jelzik a széles látókörű férfi gazdag hagyatékának értékeit. Rendki- vüu képességei révén példaként szolgálhat a ma alkotó ifjú természettudósoknak. "... ‘ *»*V <•A botanika dicsérete Természettudományos vizsgálódásai során Kossuth „megfordult” a sziklarétegek, a kövületek „műhelyében” is. Kortársához, Szontágh Miklós árvái orvoshoz intézett egyik levelében arról számolt be, hogy „azt az egypercnyi féregatomot, amit embernek nevezek, nevetségesen parányi arányokra szállítják le az önbecs érzetben, minden örömével és fájdalmával egyetemben. S ha jólesett is lelkemnek megismerni Istent a természetben, melynek bámulatos törvényeiből a végtelen bölcsesség minduntalan felénk kiált, de örömet, pozitív és örökkön megújuló örömöt a természettudományok egyik ága sem nyújtott annyit, mint a botanika...” Összeállította: Mentusz Károly A színképelemzésről ••• Kossuth lelkesedéssel és szakavatottan szólt a színképelemzésről, mint tudományos módszerről, amely — mint írta — „ lehetővé tette vegybontás alá venni a végtelenség még azon világait is, melyekből ezer meg ezer év kell, hogy másodpercenként több mint háromszázezer kilométernyi sebességgel utazó fénysugár hozzánk érkezzék...” Szembeszállt a német kutatók egyoldalú és túlzó materiáliz- musával, amelyet az élőkkel szemben vallottak, hogy „az élet csak kémia és mechanika, csak szervesanyag-kombinációk szüleménye”. A társulat tagja lett
