Heves Megyei Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-03 / 52. szám

6. EMBERKÖZELBEN HÍRLAP, 1994. március 3-, csütörtök Fanni és örök szerelme — a dal Sokan egyetérthetünk a zenei szakma véleményével, miszerint a legutóbbi táncdalfesztivál leg­nagyobb erénye: ismét felfedez­tünk egy tehetséges, kitűnő éne­kesnőt. Ezt hallva jutott eszembe az egri táncdalfesztivál és Völ- gyessy Szomor Fanni, akire elő­ször kóristaként figyeltek fel Egerben, de tavaly már szólista­ként lépett újra a pódiumra. Nem rajta múlott, hogy nem győzedelmeskedett, hiszen dala nem a klasszikus értelemben vett sláger, amit másnap már min­denki énekel, dúdol. Mégsem búcsúzott szomorú szívvel a ba­rokk várostól, sőt ha teheti, szí­vesen kirándul ide barátaival. Legutóbb, egy ilyen alkalommal futottunk össze, és természete­sen beszélgetésünk újra csak örök szerelméről, az éneklésről és a színpadról szólt. És erről Fanninak mindig van mondan­dója... A muzsika életének elmarad­hatatlan és ipegunhatatlan „tár­sa”, és hiába vívott ki magának más szakmában elismerést — ki­tűnő korongozó, fazekas —, mindig a dalamok világához tért vissza, és azokhoz, akik hittel és szeretettel segítették őt pályá­ján... (A nővéremnek gyönyörű hangja van, és büszke voltam, amikor kislánykoromban engem választott partnerül duettjében. Később, a gyülekezetem kórusá­ban folytattam, ahol megismer­tem a többszólamú éneklés cso­dáját. Olyan kincset, amiből a mai napig is meríthetek. A közös éneklés fegyelmezettségre, alkal­mazkodásra, a másik tiszteletére tanított meg. Az énekesi pályára készülőknek tanácsolom, ne hagyják ki a zeneirodalom e fon­tos műfaját.) A Jubilata amerikai egyházi kórussal sokáig turnézott az or­szágban, így tovább csiszolta, fej­lesztette angol nyelvtudását, ki­ejtését is. Aztán egyszer próbára tette bátorságát, kíváncsi volt ar­ra, hogyan boldogul egyedül... (Gitárral a kezemben kimen­tem az utcára. Az ötletből végül egyéves, önként vállalt „szerző­dés ” lett. Örömmel álltam ki nap mint nap, mert éreztem, szívesen időznek mellettem az emberek, és nagy kedvvel hallgatják akkori kedvenc dalaimat, a spirituálé­kat. Az éneklés mellett az izgat leginkább, mennyire tudok hatni az emberekre. A szép hang, a mu­zikalitás mit sem ér, ha nincs ki­hez szólni, ha nincs közönség. Különféle klubokban folytattam tehát tovább.) Egy újabb megmérettetés kö­vetkezett Fanni életében, a dzsesszkonzervatórium. Hirte­len ötlet volt ez is, és talán őt lep­te meg legjobban, amikor meg­kapta az értesítést.. (Sokat hibáztam a felvételin, de nem csoda, hiszen e műfajjal addig sohasem foglalkoztam. A tanáraim észrevették ezt, mint ahogyan az adottságaimat, a te­hetségemet is felfedezték a bakik mögött. A dzsessz szakot sikerrel fejeztem be, és a mai napig is az a célom, hogy minden műfajban a stílusnak megfelelően adjam elő a produkciókat. Nagyon kedve­lem a népdalokat, és szeretném mindig úgy megszólaltatni, hogy senkinek se jusson eszébe, rock­zenész is vagyok. Nincs kedvenc szerzőm, inkább az egyes dalok és azok szövegei ragadnak meg, állnak közel hozzám. A monda­nivaló számomra nagyon fontos, az üzenet, amit a muzsikával közvetítek, és persze a színvonal, amit legszigorúbban magamtól követelek meg.) Erre legjobb példa, hogy Bu­dapesten, a Fiatal Művészek Klubjában gyakran koncertező énekesnő legújabb repertoáijá- ban két ír ballada is szerepel, amelyeket eredeti nyelven éne­kel olyan tökéletességgel, hogy még egy angolt is meghökken­tett, megtévesztett az egyik elő­adáson. (Többnyire angolul énekelek, hiszen a mai rock-pop stílushoz is jobban illik e lágy hangzású nyelv. így érzik ezt zenésztársaim is, akikkel közösen írjuk szerze­ményeinket. Nem népszerű zenét játszunk, és elsősorban azért mu­zsikálunk, mert van mondaniva­lónk, „kiénekeljük” magunkból örömeinket, bánatainkat. A tö­kéletességre törekszünk. Azt sze­retnénk, ha az emberek sohasem csalódnának bennünk. Egyszer — talán a legközelebbi egri tánc­dalfesztiválon — bemutathatom, mit is tudok valójában.) A koncertek, a nyilvános fel­lépések egymást érik, és ez fon­tos Fanni életében. A You and I együttes tagjai — Dorogi Károly, Kosztyu Zsolt, Hajas László, Re- menyik Tamás — nemcsak alko­tótársai, hanem barátai is, ami­kor csak tehetik, minden percet együtt töltenek.. (Jó érzés tudni, mennyien sze­retnek. Szinte mindig társaság­ban forgok, de valójában szo­morkás, magányos típusú ember vagyok. Abban a pillanatban vi­szont, amikor a színpadra lépek, minden megváltozik. Az egyet­len hely, ahol igazán jól érzem magam, ahol gátlásaimtól meg­szabadulva azt is elhiszem: én vagyok a legszebb, a legjobb...) Szüle Rita Egri gyerekek izraeli nyaralása Testőrrel a Negev-sivatagban Tél végén jólesik felidézni a forró nyári napokat, a nagy uta­zásokat, kirándulásokat, kalan­dozásokat. A találkozást egy tá­voli ország kultúrájával, a múlt hagyományai között élő néppel. Hangulatok, fények, idegen tá­jak es emberek között barango­lunk Schmotzer Angéla izraeli emlékeiben. A színes fényképek, képeslapok masukba zártak a tenger morajlását, a pillanatot — amikor a nap lemenő sugaraitól aranytűzben ragyog a Sziklame­cset, az időtlen fehér köveken mozdulatlan a fény-árnyék, a Nfegev-sivatag fenséges szikla- alakzatait látva eddig vissz­hangzik az ének: Halleluja, halleluja... — Rég készültél az útra, ahová többedmagaddal érkeztél. — Tíz, angolul beszélő 10-14 éves egri gyereket vittem izraeli családokhoz a CISV, a gyerekek nyári üdültetésével foglalkozó nemzetközi szervezet segítségé­vel. 80 ország tagja a szervezet­nek, ők döntik el, mikor melyik ország lépjen kapcsolatba egy­mással. Két évvel ezelőtt az izra­eli gyerekek jártak nálunk, ma­gam szerveztem és bonyolítot­tam programjaikat. Ismerkedtek Magyarországgal, Egerrel és környékével, Budapesttel, Zán- kávaí. Szlovákiában három na­ot töltöttünk. Most mi utaztunk ozzájuk. Ismerős gyerekek vár­tak szüleikkel Tel-Avivban a re­pülőtéren, és otthonaikba vittek. A szép lakásokhoz hozzátartozik ott az autó, a telefon, a mosoga­tógép, a bejárónő és a baby-sitter is, hogy esténként el tudjanak menni társaságba, partikra. — Ti is bejártátok Izraelt, mint ők Magyarországot? — Nagyon sok helyre elvittek a szülők, ahol kellett, testőrről is gondoskodtak. A Negev-sivata­on keresztül fegyveres őr kísért ennünket. Láttuk a beduinok lakhelyeit: ők a régi közösségi szellem szerint sátrakban lak­nak, kecskét legeltetnek. Fák jel­zik telephelyeiket, ahová vissza- visszaternek vándorlásaik során. Jártunk a Holt-tengernél. Szinte le sem lehet merülni a vízben, annyira sós, csak lebegtünk a te­tején, és óvtuk szemünket, szán­kat, hogy ne érje a maró víz. Fan­tasztikus sóalakzatok emelked­nek ki a sószigeteken, virágzik a természetgyógyászat, a kozmeti­kai ipar. — Ezek után valóságos „édes­víznek” tűnhetett a Vörös-tenger. — Elatban voltunk, a fiatalok városában, a víziparadicsomban. Láttuk a delfin-showt és a víz alatti obszervatóriumot, ami a tenger szintje alá épített torony, üvegfalakkal. Félelmetes és egy­ben csodálatos víz alatti táj tárult a szemünk elé. Korallzátony csi­f ákkal, kagylókkal, különös ala- ú és színű állatok: hosszúkás és tömzsi, tüskés, lapos, sárga-fe­kete csíkos, kicsi ezüst és foszfo- reszkáló halak úsztak, rákok ara­szoltak, gomba alakú növények hajladoztak a vízben. Az elkerí­tett terráriumbán kis cápák ci­káztak, óriásteknősök haladtak méltóságteljesen. A delfinek szintén elkerített területen vol­tak. A bátrak pénzért bemehet­tek közéjük fürödni. — Látványos és emlékezetes napjaitok voltak. — Mi is szerveztünk magunk­nak egy „emlékezetes” napot. Nagy kalandunk volt fent észa­kon. Egy sportkülönlegességet próbáltunk ki. A lényeg: autógu­mi-kerékben ülve, a folyó sodrá­ban kellett leérkezni a víziparkig. Kb. egyórás az út, aminek az ele­jén minden óvintézkedést tudo­másul vettünk: faágba, liánba, egymásba nem kapaszkodha­tunk, a part felé nem sodródha­tunk. A legjobban a kisebbek jártak: kezük-lábuk, ülepük be­lefért az autógumiba, nem ütőd- tek folyton a vízből kiálló kövek­be. Persze ahol kicsit gyorsabb volt a víz folyása, ijedtében min­denki kapaszkodott. Én gyorsan feladtam a küzdelmet a folyóval, a gyerekek viszont vígan, de an­nál fáradtabban értek a célba. — A szárazföldön is baran- oltatok, a városokban, falvak­on, emlék- és szent helyeken. — Jellegzetes településforma a kibuc, a falu lakóinak vagyona közös tulajdonban van. Mi a Ginnosar-kibucban voltunk, megcsodáltuk a struccokat és a banánültetvényt. A gyerekek a madarakat dísztelennek, muris­nak találták a hosszú nyakukkal, furcsállották rekedtes hangjukat. A banánültetvényen minden fürt végestelen-végig be volt takarva az erős napfény miatt. — Ettetek különleges ételt? — A legkelendőbb a városok­ban furcsa módon a pizza volt, a gyerekek is ezt szerették. De et­tünk kaktuszt, ami csupa mag volt, a nektarin íze a szilva és őszibarack keverékére emlékez­tetett. — Említetted, hogy az ősök szokásainak tiszteletben tartásá­val élnek sokan az országban. — Az ortodox zsidók Mea Shearimban — a száz kapu váro­sában —, Jeruzsálem egyik ne­gyedében XVIII. századi hagyo­Arcok Egerből Dely György Ez az egyéniség, ez ajellem, ez a szakember — akár egy több­szintes épület tervrajza: az alap a család, az apa negyvenkét évi szolgálat után megy nyugdíjba az Erdőgazdaságtól, az édesanya közel harminc évet dolgozott le az OTP-nél. Negyvenöttől élnek Egerben. Dely György majdnem újévi gyerek, 1952. január másodikán látja meg a napvilágot. Az egri Il-esben ismeri meg az alapfo­galmakat, a Dobó-gimnázium­ból — itt Bérezés László az osz­tályfőnöke, és ezt fontosnak tart­ja megjegyezni! — a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmér­nöki Karára jut be, miután a ka­tonaságnál lenyomta a kötelező évet, azaz a 11 hónapot. Diplo­mával zsebében, 1976-ban még öt hónapot hozzáragasztott eb­ből az állampolgári kötelezett­ségből. 1976-1981 között a taná­csi építőknél egy évet a kivitele­zésben „húz le”, majd tervez. 1982-1989 között a tanácsi ter­vezőknél is működik. Itt kény­szerült bele abba a küzdelembe, amely évekig tartott. Hozzá akarták szoktatni olyan gyakor­lathoz, amikor a magántervezők által benyújtott terveket egy, a hatóság által létrehozott és fenn­tartott bírálóbizottság minősítet­te. Ennek kapcsán olyan elfo­gultságok és félreérthetetlen ér­dekbejátszások halmozódtak fel, amelyeket már nem lehetett szó nélkül hagyni: a szakma ifjú gár­dája alapos felkészültséggel ér­kezve a városba, ebbe a rendkí­vül kényes műemléki környezet­be, szerette volna magasabb szintre felemelni itt a magánépít­kezések nívóját is. A „kaptafánál ülők” jól összeszokottan működ­tek össze egymás javára. Az újabb szemlélet, a megjelenő „if­jú törökökkel” szemben. Kezük­ben volt a hatósági szerep elő­nye, a meglévő kapcsolati rend. Dely György is, a silánysáp vagy inkább mondjuk azt, az építésze­ti ötlettelenség láttán felhorkanó barátai is lazadoztak, rendet akartak a tervezői vállalaton be­lül és azon kívül is. írták cikkei­ket, beadványaikat, gondolatai­kat közölte a Magyar Építőmű­vészet, a Műszaki Tervezés, a Magántervezés. Előadásokat tartottak szakmai fórumokon az ICOMOS-nál, egyetemeken fel egészen az Amszterdami Építési Akadémiáig. Kiállításokon ér­veltek, propagáltak, szóltak ma­mányok szerint élnek. A férfiak minden évszakban egyforma fe­kete kabátban, nadrágban, ka­lapban járnak. A nők csak kísé­rővel mehetnek az utcára, az ar­cukat kivéve teljesen takarja őket a ruha. Nincs rádió, tv, az iz­raeli újságokból kivonatot szer­kesztenek, azt olvassák. — A 10-14 éves gyerekeknek milyen élmény volt látni kortár­sainkat régi, fekete öltözetben? — Egy más világ tárult a sze­mük elé. Sokat beszélgettünk a megtartó hagyományokról, a szokások továbbéléséről, felfe­deztük benne a jót, a lehetőséget a megmaradásra. Mi is megmu­tathattuk magunkat, szokásain­kat nemzeti estünkön. Együtt főztük a paprikás krumplit, nem­zetiszín szalagot tűztünk a gyere­kekre, népdalokat és játékokat tanítottunk. A „Kerek a káposz­ta...” körjáték volt a sláger. — Jeruzsálemről keveset be­széltél. — A szent helyek városa, mű­emlékváros, ahol csak egyfajta kőből lehet építkezni. Az embe­reket legjobban vonzó Siratófal­hoz a szülők féltő aggodalma mi­att nem mehettünk el. De láttuk Dávid múzeumát, a stációk templomait, a Szent Sír-bazili­kát, a Getsemáne kertet, a Mennybemenetel-kápolnát. — Sok időt töltöttetek távol. Milyen érzésekkel jöttek el az utolsó napok? — Nagyon megszoktuk ott az életet, de vágytunk már haza. Amikor földet ért a repülőgé­pünk, az egyik rádióadón éppen a Sing Halleluja című szám szólt. Gyorsan szóltam a gyerekeknek, keressék a 9-es csatornát. így nagy üdvrivalgás közepette az utolsó közös emlékkel gazdagon integettünk a türelmetlenül vá­rakozó szülőknek. Császi Erzsébet guk mellett és teljes nyíltsággal azok ellen, akik akadályozták, visszaszorították őket. Mármint az Egri Építész Kör tagjait. 1984-től 1989-ig hét tárlatuk ilyenformán jött össze, öt Buda­pesten, egy Kecskeméten és Egerben. Minden kiállítás fó­rumként is működött egyben! A „székekben ülők ellen” fo­lyó vitát végül is a teljesítmények döntötték el az Egri Építész Kör oldalára. 1982-83 megtervezi az egri Kossuth Lajos u. 5. — Jókai u. 1. tömbrehabilitációját, 1985- ben a Hevesi Gimnáziumot re­mek pavilonrendszerével, 1987- ben a Tihaméri lakótelep újabb tömegjét veti papírra, 133 lakás együttesét; 1987-88-ban Thoma Emőkével a Kossuth Lajos u. 15- ös foghíjbeépítést illesztik be kor­szerűen a kényes adottságú kör­nyezetbe, 1990-ben megtervezte az ómassai üdülőt, ami nem épült meg, 1992-ben a sarudi üdülőt képzeli el. A rend kedvéért — egy mérnöknél mindenütt minden­kor rendnek muszáj lenni — leír­juk: a családi házakkal együtt idáig mintegy ezer lakás terveit álmodta meg, mire negyvenéves lett. Szeretett és ismert városától 1988-ban kapta a kitüntetést, az Egriek a városért címűt. 1989- ben a szakma abszolút hitelesítő elismerését, az Ybl-díjat, profesz- szorával egyidejűleg. Mi is a közélet ey ilyen típusú ember számára? 1958-tól 1970- ig úszott és vízilabdázott a Dó­zsában, 1976-tól 1992-ig az Egri Vízművek csapatában pólózott, ahová a mai napig lejár, 1985-től tagja, titkára az Egri Építész Körnek, ugyancsak 1985-től el­nökségi tagja a Városszépítő Egyesületnek. 1993-tól az Eger Városkörnyezeti Kultúrájáért Alapítvány kuratóriumi tagja. Bár nem gyűjthetett össze szívderítő tapasztalatokat a ha­tóság embereiről a diktatúra pu­hább éveiben sem, a rendszervál­tás után 1991-ben elvállalta a vá­rosnál a főépítészi teendőket. Ez „a házasság” 1993-ig, az év vé­géig tartott, amikor úgy érezte, hogy nem maradhat tovább. Nincs panasza! Okára nem is kérdeztem rá, nem nyilatkozós és főként nem panaszkodós em­ber Dely György. Ha ő úgy érez­te, hogy vennie kell a kalapját, és 1994-től ismét meg kell újulnia az Egri Építész Irodának, annak komoly szakmai és lelkiismereti okai adódhattak. Bizonyára sú­lyos érvei álltak össze ahhoz, hogy ne belülről, azaz a hatósági szintről szemlélje a tennivalókat. Döntése azért támaszt bennem aggodalmakat, mert mint annyi­szor bebizonyosodott — az épí­tészek vitájából, az esetleges megalapozatlan, netán helytelen döntésekből olyan állapot kelet­kezhetik, amely a város, vagy a város egy részének arculatát hát­rányosan változtatja meg, netán javíthatatlanul elrontja. Es nem egészen mindegy az érzékeny lelkűiét, a szakmai lelkiismeret számára annak eldöntése, aláírá­sa, hol legyen templom, hol le­gyen áruház, uszoda, szabadidő- központ, piac vagy iskola. És mi­lyen stílus, milyen felfogás ural­kodjék azon a fejlődési vonalve­zetésen, amely nem hozza zavar­ba a holnap emberét, amikor a barokk szépségekkel gazdag vá­rosban a tévedéseket, az „ördög lábnyomát” vélik felfedezni utó­lag egy-egy épületoromzat lát­tán. Szokták mondani: bízzuk mindent az utókor döntésére. Ezzel a mondással, ezzel a meg­alkuvással csak az a bajom, hogy magam is jól tudom, közíróként, vagy e város rajongójaként, hogy a lelkiismeret, ez a furcsa szer­kentyű éppen most és éppen ak­kor izgul, amikor a felelősséget kell vállalni. És ha valaki azért megy el az asztaltól, mert véle­ménye szerint ő nem írhatja alá a döntést, akkor meg kell adni neki a szabadságot, hogy vehesse a kalapját. Mi csak remélhetjük: a közé­lettől nem húzódik vissza, látni- hallani fogjuk. Előadást tart majd, kiállítást rendez, és nem létező karmesteri pálcáját fel­emeli ott, ahol be kell majd in­tenie. Hiszen alig múlt negy­ven! Farkas András NÉZZEN, VÁLASSZON, AJÁNDÉKOZZON TŐLÜNK! £.v • • • nÍMmemímcd í.99b. mámwj 8-<m! HASZNOS AJÁNDÉKOK KÖZÜL VÁLASZTHATNAK, díszcsomagolást kényeik szerint készítünk! A PARTI KFT. ÜVEG-PORCELÁN, ILLATSZER BOLTJÁBAN 3200 Gyöngyös, Fő tér 17. sz. Tel: 37/311-864 NEZZEN, VÁLASSZON, AJÁNDÉKOZZON TŐLÜNK! „Mindig a tökéletes­ségre törekszem...”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents