Heves Megyei Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-17 / 64. szám
HÍRLAP, 1994. március 17., csütörtök HATVAN ÉS KÖRZETE 5 A daganatok fejlődésük korai szakaszában is felismerhetők, s akkor még jó eséllyel gyógyíthatók. Ezért a hatvani Albert Schweitzer Kórház szakorvosai rákszűrést szerveznek. Kérik a 30 év feletti felnőtteket, hogy aki élni kíván e lehetőséggel, jelentkezzen háziorvosánál Kesédre várják a tűzoltókat Szombaton délelőtt 10 órától Ecséden tartja küldöttgyűlését a Heves Megyei Tűzoltó Szövetség. A találkozón Bóta Lajosné, a szövetség elnöke számol be a múlt évi munkájukról, valamint ismerteti az idei költségvetési- és munkatervet. Vasutas cukorbetegek klubja A napokban ismét összejöttek Hatvanban a cukorbeteg vasutasok. Klubjuk tavaly alakult, s azt tervezik, hogy a jövőben rendszeresen találkoznak. Meghívnak majd szakorvosokat is, akik erről a betegségről megelőzéséről és kezeléséről tartanak előadásokat A klub leendő tagjai a MÁV Művelődési Házban Sas- vári Bélánál, illetve az állomáson Laczkóné Kassa Máriánál jelentkezhetnek. Munkalehetőség Lőrinciben Már megszokott, hogy a lőrin- d polgármesteri hivatal munkalehetőséget biztosít az állástalanoknak. Ezúttal közmunkások jelentkezését várják a város- gondnokságnál végzendő feladatok ellátására. Szavalóverseny Hat és tíz év közötti gyermekeknek hirdetnek szavalóversenyt a hatvani művelődési központban. A nevezők március 19- én délelőtt 10 órakor mérhetik össze tudásukat. Bezárták a dögkutat A herédi polgármesteri hivatal értesíti a község lakosságát, hogy a dögkút üzemeltetése szünetel. A későbbiekben az elhullott állatokat a Tamota-pusztai telepen található konténerben kell elhelyezni. Múzeumává tás Szűcsiben Nemzeti ünnepünk alkalmából felavatták Szűcsiben Bajza József emlékházát A múzeum ezentúl nyitva áll a nagyközönség előtt, így bárki megismer kedhet az író életével, munkásságával. Kossuthra emlékeznek Kossuth Lajos halálának 100. évfordulója tiszteletére március 19-én 18 órátóla /wr warn Damjanich János Szakképzési Intézetben megemlékezést tart a Fidesz. Az előadók között lesz Németh Zsolt, a párt alelnöke, ár. Maróién György, nyugalmazott alezredes, hadtörténész, ár. Barcza Béla, történelem szakos tanár, evangélikus lelkész és Nagy Gyula, a Fidesz hatvani országy- gyűlési képviselő-jelöltje. A gyöngyöspatai Jesse-fa oltár előtt A Pávakör munkája és tervei Csizma sincs, pénz sincs A Mátrai Egyesült Pávakört három falu — Szűcsi, Gyöngyöstarján és Gyöngyöspata— dalosai alkotják. Negyvenötén tagjai az együttesnek, vannak köztük tizenévesek, de idősebb emberek is, akik már túl vannak a nyolcadik X-en. Legfőbb támogatóik: s községek önkormányzata, a Mátra Energia Trans Kft., valamint a Gyöngyszöv ÁFÉSZ. A pávakör vezetője, Németh- né Süveges Zsuzsanna elmondta, hogy93-ban 22 alkalommal léptek színpadra, szerepeltek az Attila című rock-operában, részt vettek egy nagysikerű erdélyi körúton, s meghívást kaptak egy filmforgatásra — a Móricz Zsigmond művéből készült Fáklya című filmben láthatja majd őket a közönség. Pályázatukat elfogadták, s ennek köszönhetően húsz perces hanganyaguk megtalálható a magyarországi hagyományőrző együtteseket bemutató magnókazettán. Hazai fellépéseik közül szívesen emlékeznek vissza a feldebrói és az egri bemutatkozásokra, továbbá a gyöngyöstarjáni országos minősítő találkozóra. Az énekes asszonyok maguk varrják és tisztítják jelmezüket, ami — népviseletüket ismerve — nem kis dolog. Vezetőjük elpanaszolta, hogy hiánycikk a vastag harisnya, s a tagok tíz százalékának nincs fellépő cipője és csizmája, ami a nemzetközi versenyeknél elég kínos. Az idei elképzeléseikről megtudtuk — szerepelnek majd a •SzücHÖe/r megrendezésre kerülő Bajza-napon és szeretnének eljutni Gyulára, az országos fesztiválra. Ez az esztendő az erőgyűjtés éve is lesz, ugyanis már most vannak elkötelezettségeik, például — a 96-os Expóra. Kívánságuk csak annyi: megtudni, hol lehet pályázni, mert tavaly — véleményük szerint — csak az „ismerősök” kaptak pénzt az ország kincstárából. A horti dinnyések Csak a napszámosnak fáj a dereka Csalókák a feliratok nyár derekán a dinnyekupacok tetején. Ugyanis az, hogy „csányi” vagy „horti” nem mindig a méregzöld »ágyúgolyók” illetőségét jelöli, hanem — sok esetben — kertészük szülőfaluját. Horton az idevalósiak többsége már kora gyermekkorában belekóstol a dinnyenevelés tudományába. A földterület azonban véges, így aztán aki ezt a tevékenységet választja hivatásául, tavasszal felkerekedik, s az ország különböző tájain üt tanyát. Az Ambruzs család immár 21. esztendeje nomádkodik, Kaposvártól hét kilométerre, Órában találták meg számításukat. Korábban a Somogy megyei téesz- től bérelték a földet, s a termés 60 százalékával fizettek érte. Most már sajnos mindenért külön kapják a számlát, kevesebb a haszon, de meg sem fordul bennük, hogy visszatérjenek eredeti szakmájukhoz. A férj, Árpád kőműves, az asszony, Irénke a cukorgyárban dolgozott, nagyobbik fiuk autószerelő, a kisebbik most áll a pályaválasztás előtt — mezőgazdász lesz, „akárki meglássa.” Ambruzsnétól megtudom, a dinnyetermesztés családi feladat. Bizonyos fázisait — magvetés, palántázás — kizárólag asz- szonykéz végezheti. A gyeptéglát — amibe a mag kerül — a férfiak szállítják, s később a termés betakarításának oroszlánrésze is az övék. Ennek a kívánatos gyümölcsnek nem felel meg akármilyen föld, vegyszerezett talajba nem ültethető. Lehetőség szerint olyan helyre tanácsos telepíteni, ahol előzőleg gabona nőtt — osztja meg tapasztalatait velünk az asszony. Ambnizsék nem félnek attól, hogy a téesz-földek privatizálása után nem találnak területet — városi embernek aligha akaró- dzik majd megdolgozni a földet. Családjuk 10-13 hektárnyi táblán munkálkodik, s az időjárás függvénye, mekkora lesz a termés. ósi titok, hogy az öntözött dinnye sosem olyan édes, mint az, amely a természettől kapja a vizet. Aki maga műveli a földjét, annak nem fáj annyira a dereka, mint a napszámosnak — hallom a másik bölcsességet, s hajlamos vagyok rá, hogy el is higgyem. Irénkén nem látszik éveinek száma, s kétkedve fogadom, hogy a karjában tartott kisbaba az unokája. Menyük Őreiből való, s ó is kétlaki életet él. Télen mindnyájan Horton laknak — ezt a községet vallják az igazi hazájuknak — márciusban pedig irány Somogy. Felpakolnak a teherautóra, s ha majd egy napos zötykölódés után megérkeznek, már ott van- nakotthon. (négyessy) A boldogi önkéntes tűzoltó, mint... A hivatásos vőfély A boldogi Budai Zoltán duci ember. Idegenek is feltételezhetik: „számtalan tál töltöttkáposztát leeregethetett a torkán”. S ez így is van. Budai urat — szakmai ártalomként — aranyló levesek, ízes főtt és sült húsok, cubákos káposzták, habos torták kísértik, ó ugyanis a környék hivatásos és megbecsült vőfélye. A 39 éves férfit magas vérnyomása miatt rokkant-nyugdijaz- ták, ezért csak napi négy órában végez karbantartói munkát a helyi polgármesteri hivatalban. Ha néhanapján tűz üt ki a faluban, oda is riasztják — ő az önkéntes tűzoltók alparancsnoka. De legérdekesebb foglalatossága a vőfélység. Pályafutása alatt csaknem háromszáz lakodalomban látta el a ceremóniamesteri teendőket. A forgató- könyvet — 22 gépelt oldal — betéve tudja. Találkozásunkkor rögtönzött előadást tart: „Örömmel virradt ránk e mai szép reggel, / örömmel üdvözlöm ártatlan szivemmel. / Szerető szívemet most bánat fogja el, / mert a házas élet útjára lépek fel * A boldogi lakodalomban — tudjuk meg Budai úrtól — a vőfély beszél az ifjú pár helyett, ő mond hálát a szülőknek, vezeti az esküvői menetet, s vezényli a zenekart A dínom-dánomnál is ő a hangadó, versel a leves, a bor, a marhahús tálalásakor. Feladatai különösen azóta szaporodtak meg, amióta külön a lányos- és külön a fiúsházaknál is szórakoztatnia kell az egybegyűlteket. A vőfély kötelessége a vendégek zsebéből kicsalogatni a szakácsnőnek valót, s az újházasok útra- valóját a menyasszonytánc alkalmával... A vőfély nem egyenlő a násznaggyal. Az utóbbi — rendszerint a keresztapa — „feladata” mókázás helyett a pénztárcába nyúlás. Manapság minimum egy konyhabútor vagy egy fagyasztóval kombinált hűtőszekrény dukál. A jól sikerült lagzik hajnalig, másnap délig tartanak. Már hónapokkal előtte készülődik a A ceremóniamester, nélkülözhetetlen kellékeivel család. Ilyenkor felkeresik Budai Zoltánt, s ő sárguló füzetébe jegyzi a pár adatait, s az esküvő dátumát. Immár 17. esztendeje vezeti a listát, s ha netán elveszne az anyakönyvvezető naplója, még mindig lenne egy bizonyíték: kik és mikor esküdtek örök hűséget egymásnak. Budai Zoltán húsz éve kötötte be felesége fejét, házasságukból egy lány született Büszkeségük kis unokájuk. Roland aprócska még, de máris látható — nagyapjára ütött. Budaiék nem bánták meg, hogy annak idején Péter bácsi az oltár elé vezette őket. Nem úgy, mint azóta néhány, akiket főszereplőnk kormányzott... Történt egyszer, hogy az ifjú férj eltűnt a mulatság forgatagában. A buszmegállóban érte őt utói hősünk: „Most már hiába mennél vissza Hatvanba! Megesküdtetek...” — terelte vissza a szökevényt. Ha végleg megromlik egy kapcsolat, a vőfély már semmit sem tehet. Talán csak any- nyit: felidézi a hajdan volt szép napot... Négyessy Zita Szemétdomb A szemétdombok telhet etlenek:\v& valahol esélyt látnak a gyarapodásra, úgy élnek az alkotómmal, hatalmassá duzzasztva mindent befogadó bendőjüket S amikor kinövik önmagukat, osztódással szaporodnak, akár a papucsállatkák. Arra készülnek, hogy egyszer ellepik az egész világot... Ma még nem sok van belőlük. Persze több, mint mondjuk Németországban vagy Svájcban, de kevesebb, mint a Balkánon. Azért így is lépten-nyomon beléjük botlunk. Elég, ha csak Wertóirányából autózunk Hatvanba és körülnézünk az autópályán átívelő híd lábainál, vagy a Petőfibányát Selyppel összekötő út cukorgyári szakaszán. Nem valószínű, hogy a látványért a cukorgyár, esetleg a felüljáró tartozik felelősséggel. Maga a szemét sem — mivel nem „önjáró”, valakinek oda kellett szállítania. „A szemétdomb a szemét otthona" — énekelte Illés Lajos majd negyedszázaddal ezelőtt. De hol van a szemétdomb otthona...? (-rí) Nincs gőz, bezár az üzem Egy gumigyár végnapjai? Néhány évvel ezelőtt szerencsésnek mondhatták magukat a Selypi- medence lakói. A környéken számos munkalehetőség akadt, mindenki számára elérhetővé téve a — ha nem is fényűző, de biztos — megélhetés lehetőségét. A gazdaságot és ezen belül az ipart érintő problémák azonban ide is eljutottak, nem kímélve az addig úgy- ahogy talponmaradt vállalatokat sem. Üzemek sora zárt be, kényszerült létszám-leépítésre, dolgozók ezreinek a sorsát téve bizonytalanná kényszerből vagy racionális érvekkel indokolva. A folyamatnak — úgy tűnik — koránt sincs vége. A napokban felröppent a hír bezárja kapuját a Dunaplast Műanyag és Gumiipari Szövetkezet lőrinci telephelye, vagy ahogy a köznyelv nevezi — a gumigyár. Nem tették ki a város végét jelző táblát, pedig jócskán a prérin járunk már. A Mátravidéki Erőmű — lágerpalánkra emlékeztető, szögesdrótos — kerítését elhagyva, aszfaltúton haladunk még egy darabig, mire elérjük úticélunkat. Innen tovább már csak az egykori hűtőtóhoz meg a pemyehányóra vezet keskeny ösvény, de ezek a helyek az itt élők többségének is a világ végét jelentik. Maga a gumigyár nem tartozik a település legismertebb vállalatai közé. Az aug harminc esztendeje létesített üzem első látásra a mülenniumi idők iparát idézi rozzant épületeivel, a fekete gumiporral, temérdek rozsdájával. Szűk utcácskák vezetnek a barakkok között, imitt-amott egy munkás tüsténkedik. Az udvaron hajdani termelőeszközök rothadnak, a környéket benőtte az elburjánzó gaz. A portás nem kérdezi, ki vagyok, talán tudomást sem vesz érkezésemről. Bennfentesnek tűnő alkalmazott vezet készségesen az irodába, majd magamra hagy, boldoguljak egyedül... Megtalálok szinte mindenkit, aki számít, aki érdemben informálhatna. Mégsem tudok meg semmit A gumigyárnál ugyanis hírzárlat van! Senki nem nyilatkozhat a szövetkezet budapesti elnöke, Brosch Tamás engedélye nélkül, s ez alól a helyi vezető sem kivétel. Az elnök pedig elérhetetlen, külföldön tartózkodik. Elgondolkodtató ez a titokzatosság, a legtöbben az okát sem értik. Arra jó csupán, hogy bizonytalanságban tartsa azt a csaknem ötven dolgozót, aki a korábban alkalmazott ezer emberből mára még itt maradt hírmondónak. A legtöbben sejtik már a környéken, hogy az üzem sorsa megpecsételődött: az erőmű a fűtési szezon végén megszünteti a gőzszolgáltatást, lehetetlenné téve ezzel a folyamatos munkavégzést. Márpedig ha nincs munka, el kell bocsátani az embereket. Egyetlen megoldásként talán szóba jöhetne a saját gőztermelés — amire évekkel ezelőtt lett volna mód —, ám a mai körülmények között erre nincs pénz. Ki gondolta valaha, hogy így alakulnak a dolgok? Valaha? Még néhány hete sem tudták, mi vár rájuk. Volt egy szerződésük az erőművel, amely ennek értelmében folyamatosan biztosította a technológiához szükséges 6-8 Bar nyomást, a vulkamzálás alapfeltételét. Áz egyezséget szükség szerint megújították, egészen az idei év elejéig, ám ekkor egyszerre húzni-halasztani kezdték az aláírás időpontját. Január végén az erőmű vezetése küldött egy udvarias levelet, amelyben elnézést kértek a kellemetlenségért. A „kellemetlenségért”, melynek következtében a gumigyár működését meg kell szüntetni... Köztudott, hogy az erőműnek is megvannak a maga gondjai. Az egykor jól menő cég ma Vi- sontához tartozik, áramot már rég nem termel, tevékenysége kimerül a hőszolgáltatásban. Pa- tócs István, a vezérigazgató megbízottja elmondta: munkájuk 75 milliós ráfizetéssel jár évente, s ezt a részvénytársaság már nem tudja vállalni. Mindez érthető, ám a módszer, amellyel „helyzetbe hozták” a tőlük függő gazdálkodó egységeket — az önkormányzatot és a gumigyárat is — nem kevés kívánni valót hagy maga után. Az utóbbi esetében egyenlő a kegyelemdöféssel. A dolgozókat persze elsősorban az érdekli, hogyan tovább. Lélekben már leszámoltak az illúzióval, hogy valamilyen csoda életben tarthatja az üzemet. Az sem valószínű, hogy más munkahelyre irányítják őket, miután a szövetkezet többi telepén egészen más profilú tevékenységet végeznek, s különben is telített a létszám. Abban bízhatnak csupán, hogy tisztességgel eresztik szélnek őket, a törvény szerint járó végkielégítéssel a zsebükben. Elszomorító ez az egész... Napjainkban sem megszokott eset, hogy az ember testközelből látja egy valaha életerős gyár agóniáját. Van, aki szerint ennek a félszáz embernek a sorsa már csak egy csöpp mindazok tengerében, akiket az elmúlt évek recessziója közvetlenül is érintett. Valóban így van, mégsem tudok megnyugodni Veszem a telefont, hívom a szövetkezet budapesti központját. A főnök tényleg házon kívül van, helyette a főkönyvelő, Dejczőné Czirják Éva jelentkezik. Amikor megtudja, miért keresem, udvariasan visszautasít Nem nyilatkozik, mert még minden bizonytalan. Ha már segíteni nem tudunk — mondja —, legalább ne ártsunk. Számomra ez egyértelmű beszéd. A kérdés csupán annyi: ki az, aki ebben az ügyben tényle- gesenártott? TariOttó