Heves Megyei Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-17 / 64. szám
6. EMBERKÖZELBEN HÍRLAP, 1994. március 17., csütörtök Csokrai ámulatba ejtenek A virágáruslány esztenoeje Pető Mónika: - Nincs kedvenc virágom, mindegyiket szeretem (Fotó: Szántó György) A céhmesterek hajdanán iparosok voltak, akik két kezük munkájával kápráztatták el megrendelőiket. Mit keres akkor egri utcájukban egy virágárus lány? A kérdés csak addig kérdés, amíg nem sétálunk be Pető Mónika szalonjába. A Florentin nevet viselő ízléses boltocskában nemcsak a színpompás virágokon legelészik szemünk, hanem a berendezésen is. Vesszőből font spanyolfal mögött zajlik az előkészítő munka, a vásárlók kényelmét szolgáló lóca fölötti polcon gusztusos köcsögök, a kövezeten farönkök, ezeken állnak a vázák, a szobanövények háncskosarakban kínálják magukat, a teret egy hatalmas, faragott keretű tükör „tágítja”. A pult mögött dolgozik a lány, s míg a nem minden napi csokrok kézülnek, csivitel. Beavatja vásárlóit a titokba, mit s miért köt úgy, ahogy. Az obiigát kívánsággal, „egy szál szegfű aszparátusszal, celofánba”, nem érdemes idejönni. Mónika persze ezzel is szolgál, de egy ilyen kérés úgy hat, mintha Gundeltől tökfőzeléket rendelnénk. Okosabb, ha megmondjuk, kinek (életkor, rokoni vagy egyéb érzelmi kapcsolat), s milyen értékben szeretnénk virágot. Nem csalódunk! A huszonhat éves lány hetedik eje virágkötő. Kis kanyarral Mezőkövesdről érkezett Egerbe. A szakmát - esetében helyesebb művészetet említeni - többek között Budapesten tanulta Imre Katától és Kiinka Hajnalkától, a virágkötés mestereitől. Kettejük szeretete és szigora megtette hatását, igazi leckét kapott, hogyan ejthető ámulatba a megrendelő. Dolgoztak a tévének is - stúdiódíszeket készítettek, sztárvendégeknek kötöttek csokrokat —, de forgalmas üzletükben naponta adódtak olyan kívánságok, amelyeket csak azok tudnak teljesíteni, akik e mesterség csinját-binját ismerik. Pető Mónika alapvégzettsége dísznövénykertész technikus, s arra készül, hogy virágkötész szakoktatói vizsgát tegyen: szeretné másoknak is átadni tudását. Szívesen foglalkozna kert- tervezéssel is, de az külön tudomány, ha ideje engedi, ebbe is beleássa majd magát. Egyelőre azonban marad a csukrétáknál, s azt forgatja a fejében, hogy mint a Magyar Virágkötők Szakmai Egyesületének tagja, dolgozna az Interftórának is, katalógusból választható kompozíciókat készítene. S most beszéljünk a csokrokról, melyek kezei között születnek. A virágokat még csak véletlenül sem drótozza! Kerüli a mű dolgokat, „túl sok utánzás van az életünkben”, mondja. Fenyőfélékkel, örökzöldekkel, fűszálakkal, eukaliptusz levéllel, gyógynövényekkel, apró, pici virágokkal, papír vagy selyemszalagokkal tarkítja a bokrétát. Asztali díszeit kosárkákba, egyszerű vázákba rendezi, hogy a növény szépsége érvényesüljön. Nagyon szereti a száraz virágokat is. Koszorúkat fon belőlük, szalmakalapokat, háncslegyezóket ékesít velük. Falidíszeiben a szántott virágokon kívül mákgubót, „megkövült” gombát és egyéb terméseket is találunk, s mindezt oly szín- és formaharmóniában, hogy láttukon gyönyörűség költözik a szívünkbe. Megértem, hogy munkája egyben szenvedélye is, de féltem őt. Kezei vörösek, kisebesedtek, s ha fájnak sem vesz róluk tudomást. A hét minden napján nyitva van az üzlete, s a hivatalos munkaidőn túl is dolgozik. Egyedül van, s ha leereszti a rolót, „pihenés” gyanánt takarítja a boltot, rendezgeti virágjait, és készül a másnapra, hogy akkor is öröm legyen hozzá belépni. Négyessy Zita Hatvanból indult Az énekművésznő Szabó Krisztina egyike azoknak a hatvani fiataloknak, akik nemcsak tehetséggel születtek, hanem már bizonyítottak is, megtették az első lépéseket művészi pályájukon. A zene iránti fogékonyságát anyai nagyapjától örökölhette, aki a családi hagyomány szerint kizárólag önképzéssel tanult meg hegedülni. O maga hároméves lehetett, amikor énekesnőt játszott. Harangozó Terit látva: egy fadarabot fogott a kezébe mikrofonként, úgy énekelgetett. Neki nagyobb szerencséje volt, mint a nagyapjának. Pedagógus szülei kellő időben felismerték tehetsgét, és biztosították számára a lehetőséget. Szerencsésnek mondható azért is, mert szülővárosában, Hatvanban több évtizedes múlttal rendelkező zeneiskola működik, amelyben kiváló pedagógus zenészek oktatnak, és amely ennek következtében alapképzést tud nyújtani ahhoz, hogy a továbbtanulni szándékozó zenészpalánták megállják helyüket a felsőbb zenei iskolákban. Ehhez olyan kiváló elődök példája bátorította őket, mint Kocsis Albert, Radnóti Tibor vagy Pánczél Éva. Krisztina 1965. november 30- án született. Apja Szabó Lajos tanár, anyja Kiss Kornélia tanítónő. Ekkor már mindketten az I. számú belvárosi általános iskolában tanítottak. Itt kezdte meg ó is tanulmányait, amit a Baiza gimnáziumban folytatott 1980- 84-ben. Középiskolás korában sokáig nem tudta, a zenei pályát válasz- sza vagy a szülei példáját kövesse. Az érettségi vizsga után eredményesen felvételizett Egerben a tanárképző főiskolán, de jelentkezett a zeneművészeti főiskolára is, és amikor kiderült, hogy ott is sikerrel tett eleget a felvételi vizsga követelményeinek, mártétovázás nélkül az énekesi pálya mellett döntött. Egy pénteki napon, 13-án hozta meg a postás az értesítést, azóta nem fél a péntek 13-tól. 1987-ben, amikor kézhez kapta a magánének tanári oklevelet, megint válaszút elé került Állást vállalhatott volna énektanárként valamelyik zeneiskolában vagy középiskolában, de Rosner Melánia arra biztatta, hogy folytassa tanulmányait a legmagasabb szinten. A szülei szívesen vállalták a továbbtanulással járó áldozatokat, ezért megpáíyázata a drezdai zene- akadémiai ösztöndíjat, amit meg is kapott Két évi kemény tanulás után 1989-ben megszerezte az énekművészi diplomát. A két év alatt nemcsak az énekművészi ismeretek elsajátításával kellett megbirkóznia, hanem a német nyelvvel is. Énektanárától, Renata Hárteltől tanult legtöbbet. Az idegen környezetbe való beilleszkedésben a zongoratanára, Hugo Raitel nyújtott legtöbb se- gítségct. 1989-ben tehát befejeződött az iskolarendszerben folyó tanulása. Nem kellett sokáig várakoznia, még ebben az évben hivatásos énekesként léphetett pódiumra: szerződtették az altenbur- gi városi színházhoz mezzoszoprán szóló énekesnek. Közben vendégszerepeit a drezdai operettszínháznál, majd Svájcban a berni városi színházhoz szerződött. A legutóbbi három évben Bad Wörishofenben énekelt Italában áprilistól októberig vállal énekesi szerepeket, a téli zeneművészeti foiskoli^ Szabad idejében olvas és nyelveket tanul. Járatos az orosz és az olasz nyelvben, németből már felsőfokú nyelvvizsgát tett. Eddigi életpályája zavartalanul ívelt felfelé. A felületes szemlélő szerint gondtalan az élete. A valóságban azonban keményen kell dolgoznia, rendszeresen gyakorolni, gazdagítani a repertoárt. A piacgazdaság viszonyai a művészek életében is éreztetik hatásukat. A nyugati országokban sok évtizede ki£ ültek a művészek szerződteté- megszervező intézmények. Nálunk ez is átmeneti állapotban van, ezért aztán maguknak is keresni kell a szerződtetés lehetőségeit, nem várhatják ölbe tett kezekkel az ajánlatokat. A szülői házból, Hatvanból jár Budapestre tanítani. Megnyugtató érzés számára a háttérijén az otthoni fészek, amely mindig várja. Felkérésre szívesen fellép szülővárosában is. Többször énekelt a Hatvani Galéria rendezvényein és a Bajza gimnázium jubileumán. Legutóbb a „hatvani gála” műsorában, legközelebb pedig a Kossuth Lajos Általános Iskola centenáriumi ünnepélyén láthatják, hallhatják a zenekedvelők. Németi Gábor Egy zagyvaszántói világjáró Az idill, avagy amikor a kamionos hazatér Pihenő a Kárpátokban Ha nem tudnám, hol lakik, akkor is könnyedén odatalálnék. Sok vihart megélt, ütött-kopott LIAZ áll a háza előtt, rajta az utolsó napok sok száz kilométerének a nyomai: sár, jég- és hódarabkák. A ház asszonya kedvesen invitál befelé a szobába. Éppen pe- lenkázás közben érkeztem. Kisebb gyermeküket, a kéthónapos Gergőt kell tisztába tenni, aznap már sokadszor. Gyula, a családfő éppen az oviba ment Boglárkáért, aki már igazi nagylány. Hétköznapi, megszokott idill lehetne mindez, csakhogy Molná- réknál ritka esemény, ha együtt az egész família. A férj ugyanis kamionos.- Éppen jókor jöttél! - toppan be fertályóra elteltével. Ismeretségünk nem újkeletű, innen a tegeződés.- A kollégám, Lövei Jancsi hazajött Olaszországból, úgyhogy napokon belül útrakelek. Ismerem Gyulát, tudom, hogy szereti a szakmáját; mi több, jártam is már vele néhány helyen. Mégis, a félesége jelenlétében kissé bátortalanul kérdezem tőle: a többiek mit szólnak hozzá, ha csak hébe-hóba látják? Mónika, a nej válaszol helyette.- Megszoktuk, már amennyire meg lehet szokni az állandó távollétet. Eleinte gondoltam arra, hogy rábeszélem, keressen valami „tisztességes” elfoglaltságot, de ő egy reménytelen eset. Egyszerűen szereti, amit csinál, ezért kénytelen vagyunk vállalni az ebből adódó nehézségeket. Szerencsénk, hogy a rokonokra és a szomszédokra mindig számíthatunk, ha netalán valami rendkívüli történne.- Hogy miért csinálom? - tűnődik el Gyula. - Túl azon, hogy a munkámnak köszönhetően szét tudtam nézni a világban, megismerkedhettem idegen emberekkel és távoli kultúrákkal, elhatározásomban a pénznek is szerepe volt. Hosszú parasztházban lakunk, amelyre igencsak ráférne a tatarozás. És hát a gyerekek is növögetnek... Szóval, élni kell valamiből. Közben odakint bealkonyul. Gergő elaludt, Mónika -Bogi aszisztálása mellett - kimegy a konyhába odakészíteni a kávét. Az évek során összegyűjtött tapasztalatairól kezdem faggatni beszélgetőtársamat.- Nem készítettem leltárt, hány országban jártam eddig - gondolkodik el Gyula —, de megfordultam néhány helyen. Voltam valamennyi szomszédos országban, eljutottam Hollandiába, Belgiumba és Németországba is. Mostanában az olaszokhoz szállítok. Nápolyban többször is láttam a tengert, de Szicíliáig még nem sikerült lemenni. Nagy vágyam, hogy egyszer ez is összejöjjön, mint ahogy kíváncsi vagyok Angliára és a Skandináv-államokra is. Utóbbiakra főleg nyáron.- Milyen impresszióid maradtak a megismert helyekről?- Hát azt hiszem, a környező országokat sokaknak nem kell bemutatni. Mit mondjak? Ezekben kamionosként még több problémával kell megbirkózni, mintha turistaként járna ott az ember. Moszkvában már kétszer is voltam, de ha nem muszáj, nem megyek oda többé. Közhely, de a Nyugat tényleg egy egészen más világ. Ott inkább az a gond, hogy a helyi forgalom kívánalmainak nem minden esetben felelnek meg a szocialista relációban készült gépjárművek. A horti szerelő kollégák - Major Tomi és a csapata - mindent elkövetnek, hogy felkészítsék a „technikát”, ám a lehetetlenre ők sem képesek. Hiába, nem minden anyag alkalmas a várépítésre...- A kamionosok között sokan vannak, akik szívesen választják úticélul a Közel-Keletet. Te nem szeretnél arrafelé is szétnézni egy kicsit?- A háború miatt a volt Jugoszlávia területét nem szívesen használjuk tranzitra, a romániai közállapotok pedig az oroszországihoz hasonlíthatók. Akkor inkább már a Lajtán túl keresek munkát.- Több dokumentumfilmben is látható volt, amint a sofőrök ki vannak téve a „ rosszlányok "zaklatásainak, akik megostromolják az autót, felkapaszkodnak a fülkére, így kínálva fel portékájukat...- Bizony, az embernek jól meg kell gondolnia, hol hajtsa nyugovóra a fejét. A csirkefogók, tolvajok mellett a kurvák is egyre naygobb számban tűnnek fel. Ha nem mutatsz hajlandóságot a közreműködésre, könnyen megeshet, hogy a ponyvád vagy a rakományod bánja. Egyébként nincs sok idő a szórakozásra, mert ha keresni akarsz, igencsak nyomni kell a gázpedált. Móni visszatér a kávéval, amikor Gyula - talán véletlenül - adomázásra vált.- Az első moszkvai utamon történt, hogy az egyik parkolóban egy elhanyagolt külsejű fazon lefelé fordított hüvelykujjal integetni kezdett felém. Kiugrottam az autóból, hogy megtanítsam tisztelni a magyar rendszámot. Csak nehezen értettem meg, hogy errefelé így jelzik, ha gázolajat szeretnének eladni. Eltettem hát a pajszert, és megtankoltam a járgányt.- Gondolom - cserélek témát —, a fizikai és idegi megterhelésetek óriási Menet közben hogyan töltődtök föl?- Azért néha megállunk. Ilyenkor én főleg aludni és főzni szoktam. Van úgy, hogy tévézek vagy olvasok egy kicsit, esetleg elvégzem a szükséges javításokat a gépkocsin. Ha végre hazaérek, időnként ellátogatok Józsi barátom preszójába, aminek a feleségem nem örül ugyan, de a felgyülemlett feszültséget le kell vezetni valahol... Móni az utóbbi kijelentést nem állja meg szó nélkül. - Ami azt illeti, néha igencsak sok feszültségben lehet részed...- Meló közben nincs piálás - folytatja Gyula. - Néhány nyugati országban engedélyezik ugyan a pofa sört, de a rengeteg balesetet látva az ember inkább visszafogja magát. Már veszem a kabátom, amikor sóhajt egy nagyot.- Tüdőm, sokan irigyelnek bennünket - mondja. - Főleg azért, mert jobban keresünk, mint az átlag. Aki nem ismeri ezt az életformát, az csak a romantikát látja benne. Ennél azért lehangolóbb a kép... Jugóban háború van, az Alpokban meg méteres a hó. Ilyen körülmények között nem öröm a defekt szerelés. Nincs húsvét, nincs karácsony. Ha menni kell, akkor menni kell. A kapunál járunk, amikor cinkosan elmosolyodik.- Nem bánnám, ha már nyár lenne végre. Úgy fürödnék egyet az Adriában... Tari Ottó
