Heves Megyei Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-17 / 64. szám

4. HORIZONT HÍRLAP, 1994. március 17., csütörtök A barátság hozta a barokk városba Mit lát meg a festő? A. Varga Imre festőművész nagyméretű térplasztikáját, jó- néhány festményét, grafikai anyagából csak kóstolót sora­koztatott fel februárban a Me­gyei Művelődési Központ Galé­riájában. Ahány kép, metszet, ábrázo­lás — mind-mind külön világ. Szemléletük, színviláguk vala­hogyan egybeköti valamennyit, de erősen elkülönülnek, mintha a kereten kívül és azon felül is a tér egy darabja kellene nem egy­hez, hogy önmagáért a látvá­nyért vizsgáljuk meg az alkotó szándékát. Nincs semmi össze­tettség ezeken az ábrákon, köny- nyen olvashatóak, fény is világít belőlük, a még robbanékonyán fiatal ember derűje, aki önfeled­ten belefog valamibe, kedvét leli benne. Mire térül-fordul, körül­néz, vakar egyet a fejebűbján, máris megszületett a harmónia, a vonalakkal erőteljesen körülha­tárolt ábra. Aminek lehet ilyen vagy olyan nevezetet odatenni alája, mert valahogyan — még áttételesen is — mindig az em­berről van szó. Arról, hogy meg­mutathassa a rendelkezésre álló eszközeivel A. Varga Imre azt az élményvilágot, ami őt, ott, Kecs­keméten, barátai társaságában körülveszi. Barátság? Már az is föltűnik a jámborabb tárlatlátogatónak, hogy egy ilyen szellós, alig né­hány, bár nagyobb méretű dara­bot is magába foglaló festői él­mény-sorozatot színész mutat be. Nyilván az együtt töltött órák, a meghitt lelki együttes okából vállalta Horváth Károly, a Kecskeméti Katona József Színház tagja, hogy idejöjjön, és elmondja nekünk egrieknek, ho­gyan is áll ez a festő, a festőnek a dolga a világgal és az esztétiká­val. És még egy barátság! A falon olyan alkotást is láthatunk, amely Szepesi Györgynek szól, a zongorista show-man-nek. Sőt! A szövegbeli ajánláson túl olyan ihletésű kép is lóg a paravánon, amely annak illusztrálása, ho­gyan fejezi ki, örökíti meg az egyik műfaj megszállottja azt a hangulatot, amit a másik nyúj­tott, szerzett neki. Itt ugyanis ar­ról van szó, hogy a zenész, a zon­gorista önfeledten, azaz a maga módján táncoltathatta valahol a zongora billentyűit, hogy hatásá­ra a festő újjai megmozdultak, és „visszakottázta” vonalakban, színekben azt a harsány jóked­vet, amit a könnyű muzsika, az amerikai dzsessz, a klasszikus számok teremthetnek poharazás és tánc közben. Akár nem egé­szen fiataloknál is! Azt eddig is tudtuk, hogy a műfajok közötti átjárhatóság a valóban alkotói vénákkal rendel­kező embereknél nyilvánvaló, mert a pesti Fészekben Ny dry Éva bemutatta és teljes sikerrel azokat a munkáit, amiket a Kos­suth díjas zeneszerző Szokolay Sándor zenedrámáinak, vagy akár csak kisebb lélegzetű kama­radarabjainak a hatása alatt fes­tett. Jól eső érzés, ha a társadalom­ban ilyesfajta lelki mozgás is vég­bemegy. Mert ez azt is jelenti, hogy az emberekből nem veszett ki még az egymásra-találás kész­sége, az összetartozásnak az egy­más mellé húzódásnak az a kí­vánsága, amit közönségesen sze­retetnek szoktunk nevezni. Ta­lán annyi sok-sok megpróbálta­tás, sok-sok lelki görcs után — nem is beszélve az egyre terjedő kór, a szegénység átkáról! — vég­re nem marakodnának az embe­rek. Sem szakmán belül, sem azon kívül S ha most A. Varga Imre itteni kiállítása kapcsán műveiről, mint kiváltó okként ír­tuk le gondolatainkat, ahelyett, hogy belterjesen, vagy akár nagyképűen elemezgettük volna az egyes bekeretezett vallomá­sok, képek, térplasztikák ho­gyanját és értelmét, az azért van, és úgy érezzük, helyesen van, mert az ilyen barátság megér egy misét Ahogyan a francia törté­nelemből kölcsönöztük is e szó­lást. (farkas) Az egyik alkotás HANG-KÉP Tisztes tollal Ismerem, becsülöm Bajor Nagy Emöi, a neves újságírót, azt a toliforgatót, aki évtizede­ken át szolgálta az olvasókat. Méghozzá úgy, hogy soha nem feledkezett meg küldetéséről. Egyszer sem sodródott — önér­dekből — klikkekhez, non töre­kedett arra, hogy bármifele meg­alkuvás árán is, de közel kerüljön ahhoz a bűvös húsosfazékhoz, amely oly sokak álma vök és lesz is jóidéig. Nemcsak vallotta, nemcsak hirdette, hanem tettekkel is bizo­nyította, hogy ráérez a kisember gondjaira, hogy felháborítja mindenfele-fajta igazságtalan­ság, hogy bármikor kész sík rá­szállni — persze lehetőségeihez képest — a megnyomorítottak, a kisemmizettek ügyéért Az elmúlt négy év során sem változott, hiszen azt csinálja amit korábban. Nem váltott köntöst, nem cserélt hitet, s nem alakos- kodik mint annyi más gerincte­len, jellembeteg pályatársa. Épp ezért élvezet hallgatni jegyzeteit Amit megfogalmaz, aligha vi­tatható, hiszen benűlsejéből fa­kadó gondolatokat formáz meg frappánsan — ez egyébként nem véletlen, hanem törvényszerű—, meggyőző erővel telítetten. A legutóbb ez a babérokra kü­lönösebben nem vágyó zsurna­liszta nemzeti ünnepünk alkal­mából a hírlapírók felelősségéről beszélt. No nem úgy általában, hanem önmagát, tevékenységét is mérlegre téve. Arra keresett választ, hogy tel­jesítettük-e missziónkat, kiáll­tunk-e a bajbajutottak érdeké­ben, szóltunk-e, ha visszaélést, fonákságot, elvtelen összefonó­dást, korrupciót érzékeltünk. S tovább is kérdezett a kitar­tásról, a következetességről, a bennünk szunnyadó bizonyta­lanságról a bujkáló félelmekről, az apróbb és nagyobb megtorpa­násokról. E pár perc alatt ki-ki szembe­sülhetett önmagával Megvizs­gálhatta honnan, meddig jutott el és hová tart. Kell az ilyen sajtónapi meditá­ció, mert az efféle töprengés nem torzító tükör, azaz csak az igazat mondja. Bárkinek... Két jó film A hétvégén legalább két alko­tás erejéig fellélegezhettünk, s messze űzve problémáinkat, há- boríthatatlanul kikapcsolódhat­tunk, szórakozhattunk. Március 12-én este a Duna TV-n tekinthettük meg A kulcsszzó: félelem című ammeri- kai krimit. Mestermunka volt A műfaj rutinos szakértői készítették, akik sejtették, hogy milyen ütemben, ritmusban szükségel­tetik adagolni az izgalmat, a for­dulatosságot. S az sem mellékes, hogy vérbeli katarzissal is meg­ajándékoztak bennünket: azt nyomatékoltákszámunkra, hogy Jusztícia nem hagyja cserben hí­veit, s diadalra juttatja őket. Bár így lenne... Az 1-es adón a Pretty Woman, ez az amerikai cégjelzésű foly­vást giccsbehajló, ám azzá soha nem váló alkotás üdítette fel a nézőt. Sőt a háklisabb (tés Ízt is, aki harsányan felnevet, ha valaki ar­ról ábrándozik, hogy az a herceg csak megjön hófehér paripán. Nos, ebben az esetben mégis ez történt, atomkori körítéssel. A szupergazdag, de magányos pénzteremtő összeakad a talpra­esett utcalánnyal, s a néhány órá­ra tervezett viszony végül is „örök” egybeborulássá változik. Közben a partnerek évődnek, önérzeteskednek, civakodnak, hogy aztán elkövetkezzen a nagy-nagy kibékülés. Számosán próbálkoztak en­nek szuggerálásával, ám ilyen ügyesen, rafinálton, talpraeset­ten, mint e stáb tagjai, kevesen boldogultak. Ez indokolja a külhoni s a ha­zai elismerést, s azt, hogy milliók töltötték a készülék előtt ezt a valamivel több mint két órát. Az se baj, ha a vetítés után sza­márságnak minősítették az egé­szet. Gyorsan tegyük hozzá: ennek ellenére is odatelepednének ah­hoz a bűvös dobozhoz, ha hason­lóra invitálják őket. Majdhogy kivétel nélkül... Pécsi István Moby Dick: tervezik a még lemezre nem került dalok megjelentetését is Ugrás a mélyvízbe Moby Dick: lemezbemutató koncert Egerben A Moby Dick több mint tíz éve alakult Sopronban, s mostanra e ze­nei stílus egyik legnépszerűbb honi művelőivé nőtték ki magukat Ez nem kevés energiát emésztett föl s óriási kitartást igényelt. A Moby Dick-et az különböztette meg más zenekaroktól, hogy nagy hangsúlyt fektettek a koncertekre, még a korai időkben is. Bárhol, bármikor, bármennyi ember előtt is léptek fel, minden lehetőséget megragadtak, hogy meghódítsák a közönséget, s en­nek meg is lett az eredménye: a fiatalok között lassan elterjedt a zenekar híre. Demóikat számta­lanszor át- meg átmásolták, kon­certjeik kalózfelvételeinek tucat­jai forognak közkézen még ma is, főként &W-88-as időszakból, de akad például 1983-as is. Először 1989-ben szerepeltek lemezen, a Nagy Feró által összeállított Ga­rázs-válogatás első részére ke­rültek föl a Kiválasztottcímű da­lukkal. Ekkorra megszilárdult az a felállás, amely aztán az első há­rom lemezzel igazán sikeressé tette a csapatot: Schmiedl Tamás — gitár, ének; Mentes Norbert— gitár; GóbiGábor— basszusgi­tár; Rozsonits Tamás — dobok. Még ebben az évben sikerült szerződést kötniük a Proton cég­gel, s kisvártatva stúdióba kerül­tek, hogy felvegyék első nagyle­mezük, az Ugass kutyái anyagát. Ez 1990-ben jelent meg, s azon­nal sikert aratott, bár a fiúk sze­rint: „...gondok voltak a terjesz­téssel, a reklám sem volt megfele­lő. Ha a kiadónk többet törődött volna velünk, sokkal többet is el­adhattunk volna." A srácok tehát — mihelyt le­hetőség nyílt rá — átszerződtek az EMI- Quint-hez, amely akkor még egyszerűen csak Quint Kft. volt. A kiadóval együtt szöveg­írót is cseréltek, ettől kezdve Pusztai Zoltán írta a szövegei­ket, aki azóta is velük dogozik. (Korábban a szövegeket Kun Árpád költő hozta, vagy ők ma­guk írták.) Eza kiadó megfelelő­nek bizonyult, itt jelent meg a második és a harmadik lemezük is: Kegyetlen évek — 1991; Kör­hinta — 1992. A következő év­ben merész ötlettel keresték meg kiadójukat: egy dupla koncertal­bum kiadását tervezték. A lemez sikert aratott, bár a dupla hosz- szúság miatti magasabb ár követ­keztében „csak” 15 ezer fogyott belőle, szemben a stúdiólemezek 20-25 ezres eladásával Ez volt az Atomtámadás című „Lp”. Ebben az évben a turné elma­radt, csupán néhány nagyobb budapesti fellépésük volt, illetve Romániában egy rövid koncert- körútjuk. Az év vége felé bevet­ték magukat az „E” stúdióba, hogy felvegyék ötödik lemezük, a Fej fa helyett dalait. Ez 1994. ja­nuár 20-án jelent meg, s néhány hét alatt több ezer példányt ad­tak el belőle. A lemez érdekessé­ge, hogy a CD-változaton a Ba­bilon című dal két különböző változata is megtalálható. Ezen a lemezen dolgozott először velük a stúdióban Hoff er Péter dobos, aki egyébként a Körhinta című lemez után kiszállt Rozsonits he­lyére került.. A banda egyébként március 4-én turnéra indult, hogy élőben is bemutassa az új anyagot: Egerben március 25-én játszanak az IH-ban. Terveik szerint tevékeny évük lesz: szó van egy könyv kiadásá­ról, amely a zenekarról szól. To­vábbá még egy országos turné­ról, s az év végén egy új südióle- mez kiadásáról van szó, s ezen kívül tárgyalnak — ha minden összejön — a nyár közepe felé egy olyan „Lp” megjelentetésé­ről, amely eddig lemezre nem ke­rült, klasszikus Moby Dick-dalo- kat tartalmazza: Prométeusz, Nem vagyok idegen, Rosszfiúk, stb. S hogy mindez még nem elég: angolnyelvű felvételeket is szeretnének készíteni, hogy Nyu­gatra is betörhessenek... Szilvás Gergely Film — videopreniierek Egy jelenet a Nicsak ki beszél most című filmből NICSAK. KI BESZEL MOST 103 perc önfeledt szórakozás várja a Nicsak, ki beszél... családi vígjátéksorozat harmadik részé­nek nézőjét. Legutóbb Julie ér­kezése dúlta fel a família békés hétköznapjait A 3 éves cserfes kislány és 4 éves, bőbeszédű bátyja között nem ültek el a bel- villongások, ha azonban közös célról van szó, összefognak. Egy szülői ballépés következtében ugyanis kutya kerül a házhoz, mégpedig egyszerre kettő is. Sa­mantha (feltupírozott pudli) és Roks (menhelyről szalasztott korcs) mindent elkövet, hogy a maga képére formálja a családot. A család poedig mindent meg is tesz, hogy ez sikerüljön nekik... A vígjátékot az egri Uránia mozi mutatja be. MENNI VAGY MEGHALNI Az első világháború befejezé­se után játszódik a légiós kaland­film cselekménye. Marco Segra­in (Terence Hill) profi kasszafú­ró, akinek nyakában liheg a rendőrség. A légióban talál me­nedéket, ahol Foster őrnagy (Gere Hackman), a szigorú, de nem igazságtalan parancsnok keze alá kerül. A légionáriusok­nak egy pazar kincset rejtő sír feltárásában kell segédkezniük, Marokkóban... Az expedíciót baljós előjelek és sötét árnyak kí­sérik. A P. Howard legjobb ha­gyományai szerint készült ka­landfilm megtalálható a Video- top videotékában.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents