Heves Megyei Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-01 / 26. szám
HÍRLAP, 1994. február 1., kedd MEGYEI KÖRKÉP Véradás Hevesen Véradást szervez február tizedikén Hevesen a Magyar Vörös- kereszt városi szervezete. A délelőtt kilenc órakor kezdődő eseményre mindazokat várják, akik ilyen módon kívánnak segíteni embertársaikon. A véradást — amelyet a szabadidőközpontban tartanak — koleszterinszint-mé- réssel is összekapcsolják, így az önkéntes véradók nemcsak másoknak segítenek tettükkel, de információt nyernek saját egészségi állapotuk egy fontos összetevőjéről is. Ismét nyitva a gótikus palota Mától ismét látogatható az egri várban, a gótikus püspöki palotában berendezett állandó kiállítás, amely a vár és a város 11- 18. század közötti történetét mutatja be. A tárlatot még a karácsonyi ünnepek előtt zárták be, januárban pedig felújították a kiállítótereket, amelyeket ma ismét birtokba vehetnek a látogatók. Várkűtra — gyalogszerrel A Bükki VM SE természetjárói február másodikán, szerdán túrát szerveznek nyugdíjasok részére. A gyaloglás idősebb kedvelőit reggel háromnegyed kilenckor várják az autóbusz-állomáson, ahonnan busszal közelítik majd meg a célt, aztán pedig gyalogosan folytatják az utat, Bikkbérc és a Nagy-Eged érintésével vissza Egerbe. A Da Motus Gyöngyösön A mátraalji városban lép fel február 2-án és 3-án a svájci avantgárd táncegyüttes, a Da Motus. A kéttagú csoport az elidegenítés eszközével igyekszik közönségét ráébreszteni a modern világ által okozott magányosságra, a civilizációs ártalmakra. Az előadás mindkét napon délután fél hatkor kezdődik a Mátra Művelődési Központban. Kitüntetések az egészségügyben dolgozóknak Nyugdíjas egészségügyi dolgozókat tüntettek ki a napokban. Megyénkből hárman kaptak díszoklevelet az egészségügyben kifejtett évtizedes munkásságukért. Dr. Czirner József, a megyei kórház orvosa, Oláh Vil- mosné, a hatvani szociális otthon igazgatója és Molnár Jánosné, az andornaktályai szociális foglalkoztató intézet gazdasági vezetője Budapesten vette át az oklevelet. Színházi busz a Micimackóra Telt házakkal játsszák Pesten, a Radnóti Színpadon Milne örökzöld meséjének, a Micimackónak színpadi változatát. Most az egrieknek is alkalmuk nyílik arra, hogy megtekintsék az előadást, az Ifjúsági Ház ugyanis buszt indít február hatodikán az előadásra. A különjárat a Do- mus Áruház melletti parkolóból indul reggel nyolc órakor, és várhatóan délután három óra körül ér vissza. A színházlátogatásra az Ifjúsági Házban lehet jelentkezni. A nevelésügyről tanácskoztak Pénteken ülésezett Egerben a Magyar Pedagógiai Társaság Heves Megyei Tagozata. A tanácskozáson dr. Nagy Andor számolt be a VI. Nevelésügyi Konferencián elhangzottakról, majd megvitatták a résztvevők az Egerben létesítendő pedagógiai múzeummal kapcsolatos tennivalókat is. Borsodi üzletrészeket vásároltak A Flott Transszal az ország útjain Március végén lesz négy esztendeje, hogy elkezdte munkáját az egri székhelyű Flott Trans Szállítmányozó és Fuvarozó Kft. Azóta is megmaradtak, és folyamatosan fejlődtek. Tavaly a tervezettől jobb évet zártak. Mint Kricsfalusi Margit ügyvezető igazgató elmondta, nem végle§ es adatok szerint százmilliós ár- evételt értek el, és szerény nyereséggel zárták az esztendőt. A három tulajdonos aktív dolgozója a cégnek, és fő feladatuk, hogy a tulajdonukban lévő 7 teherszállító kocsit nap mint nap céltudatosan irányítsák, miközben folyamatos piackutatást is végeznek. Az idén január elején megvásárolták a Borsod Volán Trans Kft. üzletrészének 50 százalékát. Ezzel jelentősen bővül a kocsiparkjuk, és az üzemképesek közül 12-15-öt meg is tartanak. Autóik éjjel-nappal az utakat járják, miután Szombathelytől Tuzsérig, illetve Záhonyig kizárólag belföldre végeznek szállításokat. Kereskedelmi árukat visznek, zömében élelmiszereket: étolajat, margarint, cukrot, lisztet, csokoládét, különféle megrendelésekre. Ezek mellett az említett élelmiszeripari termékek csomagolóanyagait, papírokat, kartondobozokat, továbbá műanyagipari termékeket is szállítanak. Megrendelőik közé tartozik a Tiszai Vegyi Kombinát is, amelynek különböző mű- anyagipari termékek alapanyagait viszik. Egy-egy kocsijuk havonta átlagosan nyolcezer kilométert tesz meg a hazai utakon. Ebben az évben — a továbbélés érdekében — több mint százmilliós árbevételt terveznek, nyereségesen. Sikerült megőrizniük az eddig szerződött partnereiket is, ám további folyamatos piackutatással újabbakat is szeretnének meghódítani. Hatvani remények (Folytatás az 1. oldalról) Egyébként az igazgatósági elnök azt is fontosnak tartja, hogy az 1994-es év indításaként 2000 hektárnál több őszi kalászosuk került földbe, s jelenlegi állapotát tekintve hozama biztatóbb zz. előző évinél. Nem jöhettünk el Józsa Páltól anélkül, hogy az előttük álló tavaszi munkákról ne váltsunk szót. Ezzel összefüggésben megtudtuk, hogy kiemelten fontos a tavaszi növények talaj-előkészítését szolgáló munkák mielőbbi elkezdése, melynek során kétszáz hektárnyi cukorrépa, 500 hektár napraforgó, s mintegy 600 hektár kukorica az előirányzott vetésterület. Ezekhez — termelési szerződések kapcsán — már biztosított a szükséges vetőmag, az alapvető növényvédő szer, valamint a műtrágya, aminek a szerződését szintén időben megkötötte az elnökség. Még egy hasonlóan fontos területet érintettünk beszélgetésünk során, ez pedig az árbevételek várható alakulása. Erről nyilatkozva kifejtette Józsa Pál, hogy bízik abban, miszerint az 1994. év nem lesz olyan aszályos, mint az előző volt, s így az árbevételek fedezetet nyújtanak a felmerülő költségek finanszírozására, ezen felül pedig még pluszhozamra is szert tehet a szövetkezet. Moldvay Győző Nyugdíjas-találkozó Füzesabonyban (Tudósítónktól) A Füzesabonyi Mezőgazdasági Szövetkezet nem feledkezik meg azokról a tagjairól, akik nyugdíjba menetelükig igencsak kivették részüket a szövetkezeti munkából, s erejüket nem kímélve azon munkálkodtak, hogy — az egyéni boldogulásukon túl — a közös vagyont is gyarapítsák. A közelmúltban a szövetkezet igazgatósága találkozóra hívta a 202 nyugdíjast. Éltek is a felaj án- lott lehetőséggel, és mintegy száznyolcvanán el is mentek az összejövetelre, ahol Antal László, az igazgatóság elnöke köszöntötte őket, majd tájékoztatást adott a szövetkezet és egyben a mezőgazdaság helyzetéről. Ebből kiderült: a vidék lakosságának nem sok jót hozott az 1993-as esztendő. Szólt a továbbiakban arról is, hogy jelentős a munkanélküliek száma. Arra számítottak az illetékesek, hogy Továbbfejlődik a közlekedésrendészet Hatvan térségében igen jelentős a forgalom, s ebből eredően gyakoriak a közlekedési balesetek. Mégis jó hírrel fogadott bennünket Kovács József százados, a kapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője. Eszerint a napokban kaptak egy'80- as Audi-Golf gépkocsit, amely igen sokat lendíthet az osztály munkáján. Megtudtuk továbbá, hogy a forgalom-ellenőrzés technikai feltételei rövidesen még tovább javulnak, így még hatásosabbá válik a rendőrök megelőző munkája. Ez különben hangsúlyt kap azáltal is, hogy immár az M3-as autópálya jelentős szakaszán is a hatvani kapitányságnak kell helytállnia. — De az elkövetkező hónapok, évek a rendőri munka további fejlesztését, hatékonyságát is ígérik — mondotta Kovács százados. — Kapitányságunk ugyanis rövidesen egy Siemens- Alcomat típusú, zárt rendszerű berendezéshez jut, amely az it- tas-ság fokának, az illető véralkoholszintjének mérését is biztosítja. Tehát a rendőrök már az elkövetett szabálytalanság, bűn- cselekmény helyszínén fontos, bizonyító adatokhoz jutnak. ígéretet kaptunk továbbá arra vonatkozólag is, hogy a közeljövőben sebesség-ellenőrző traffi- paxszal ellátott gépkocsit kap kapitányságunk. Ez lehetővé teszi már a helyszínen annak megállapítását, hogy egy-egy balesetnél a gyorshajtás, a sebesség foka milyen mértékben motiválja a különböző baleseteket, illetve azok okozóit. (moldvay) 1994. A CSALÁDOK ÉVE! HA FEBRUÁR HÓNAPBAN CSALÁDJÁVAL VÁSÁROL 30 %-KAL OLCSÓBBAN KAP SZŐNYEGET, PADLÓSZŐNYEGET. Kárpótlási jegyét a címletérték 100 %-án beszámítjuk. (Bútor esetén 70 %) Egyéb ajánlatunk: 60 + 15 % árengedmény belga filc padlószőnyegekre. Tapétáink 50 %-kal olcsóbbak. Eger, Pacsirta út 2. Tel.: 36/311 -699 NE FELEDJE: A SULÁKKAL JÓL JÁR! // HASZNÁLTRUHA KERESKEDŐK! Őszi, téli összetételű holland kisbálák. Férfi, nőt, vegyes 250 Ft/kg Gyerek 375 Ft/kg Pulóver AKCIÓ! 200,-Ft/kg Gyöngyös, Deák F. a 38. Tfelefon- 37/311-713 Nyitva: H-P 9-19 óráig Hétvégi balesetek Ütközések, szemből Viszonylag csendesen telt a hétvége megyénk közútjain, szerencsére nem történt egyetlen halálos baleset sem. Szombaton a délutáni órákban Ludas közelében L. P. ken- deresi lakos az általa vezetett személygépkocsival nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel haladt, ezért egy balra ívelő út- kanyarban átsodródott a menetirány szerinti bal oldalra, és ösz- szeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő, N. M. román állampolgár által vezetett személygépkocsival. Az egyik utas nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, az anyagi kár körülbelül 110 ezer forint. Ugyancsak szombaton Egerben egy útkereszteződésben a piros jelzés ellenére továbbhaladva, B. A.-né egri lakos az általa vezetett autóval összeütközött a V. L. egri lakos által vezetett gépkocsival. A vétlen személygépkocsi vezetője könnyű sérülést szenvedett, az anyagi kár mintegy 35 ezer forint. Szombaton este a 31-es számú főút Dormánd és Heves közötti szakaszán B. J. hevesi lakos az általa vezetett személygépkocsival egy útkanyarban átsodródott a menetirány szerinti bal oldalra, és összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő, P. J. gyömrői lakos által vezetett autóval. A balesetet okozó gépkocsi vezetője nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett, az anyagi kár körülbelül 180 ezer forint. A balesetek ügyében a rendőrség folytatja a vizsgálatot. Metszenek a határban Ragyogó napsütéssel búcsúzott a január, megszaporodtak a kerékpárok és gépkocsik a Gyöngyös környéki szőlőültetvények mellett, ami már jelzi, hogy megkezdődtek a metszési munkálatok. Visonta határában a hetvenhét éves Petes Mátyásné szorgoskodik. (Fotó: Perl Márton) Mától — adásszünet Üj helyre költözik a Rádió Eger Márciustól új helyen, új műsorstruktúrával jelentkezik a Rádió Eger. A Művelődési Minisztérium információja szerint nemcsak a középhullámon, hanem az URH-sávon is — a Mozart Rádióval közösen — sugározhat a jövőben a Rádió Eger. A mától kezdődő adásszünetet nemcsak a költözés, a stúdiók beszerelése indokolja, hanem a műszaki berendezések felújítása, kicserélése is, hiszen az elmúlt Falunapok Február 9. és 12. között kerül sor a címben jelzett eseményre a Besenyőtelki Általános Művelődési Központ, a Heves Megyei Művelődési Központ, valamint a helyi önkormányzat szervezésében. A Falunapok 1994 programjai négy napon át várják az érdeklődőket, az előzetes tervek szerint változatos, érdekes kínálattal szolgálnak. A rendezvényt a Szabadművelődési és Művészeti Alapítvány is támogatja. Február 9-én, a nyitónapon délelőtt 11 órakor Szemerei László bűvész mutatja be tudományát, majd másnap, csütörtökön 17 órai kezdettel a Táncstúdió 13 növendékeinek bemutatóját és aerobic-foglalkozását — amelyet Bart a Dóra vezet — tekinthetik meg a nézők. Február 11-én, pénteken 18 órától az MMK Lajtha László Néptáncegyüttesének műsora következik, amelyen a Gajdos népzenei együttes működik közre. A falunapok utolsó eseménye szombaton lesz este 20 órától, amikor farsangi bált rendeznek. A nyitótáncot a Füzes társastánc-klub tagjai járják. Persze lesz tombolasorsolás is. Megint a „gyerek” jár rosszul? A híd utáni terület a tulajdonképpeni „Rúgott Sári” (Fotó: Perl Márton) (Folytatás az 1. oldalról) A három nemmel szavazó pá- losvörösmarti szerint ez nem feltétlenül egyezik meg a törvénynyel, s hivatkoznak dr. Szecskó Józsefnek, a köztársasági megbízott megyei hivatala osztályvezetőjének levelére, amelyből a következőt idézzük: ’’Tisztelt Polgármester úr! A határvonal kijelölésénél tekintettel kell lenni a vitatott területrész lakóinak akaratára. A községegyesítés megszüntetését követő polgármester- és képviselő- választásokra is figyelemmel, mindenképpen az az ésszerű, hogy a határvonalat ennek megfelelően húzzák meg. E kérdésben tehát egyezségre kell jutni, és ezt követően kerülhet sor a már megküldött iratok felterjesztésére a Köztársasági Elnök felé”. Ugyanezt a véleményt erősíti meg a Fábián és Szabó Ügyvédi Iroda jelentése, amelyet az előkészítő bizottságnak küldtek el. Ebből is idézünk: ”A törvényi rendelkezésből kitűnik, hogy a törvény a megállapodást tekinti elsődleges megoldásnak. Ez felel meg egyébként is az önkormányzatiság elvének és a helyi közakarat megvalósításának is. (...) Az érintett település lakossága többségi akaratát fejezte ki helyi népszavazás kezdeményezése formájában az iránt, hogy a községegyesítés megszüntetése után Pálos- vörösmarthoz kívánnak tartozni. Ezt a lakossági akaratot pedig politikailag sem helyes figyelmen kívül hagyni.” És hogy ez még mindig ne legyen elég, a Belügyminisztérium Önkormányzati Főosztályának vezető helyettese, dr. Fürcht Pál november 10-én kelt levelében a következőket írta Abasár polgármesterének: ”A leveléből az állapítható meg, hogy van egy lakott területrész, amelynek választópolgárai az egyesítés megszüntetése esetén Pálosvörösmarthoz kívánnak tartozni. Ha ez az érintett lakosság többségi akarata, akkor indokolt, hogy a közigazgatási terület megosztásában így állapodjanak meg.” Több szakvélemény megerősíti tehát a rúgott sáriak óhaját, hogy amennyiben Pálosvörösmarthoz kívánnak csatlakozni, úgy azt a törvény szerint megtehetik. Ennek ellenére Abasár polgármestere úgy küldte el tovább a felterjesztést, hogy leszögezte: a terület kérdésében nem jutottak megegyezésre. Kérdésünkre elmondta, hogy törvényesen jár el, ő ugyanis úgy értelmezi a törvényt, hogy az a rész mindig is Abasárhoz tartozott, és legfeljebb csak az egész község lakóinak népszavazása dönthetne róla. Az előkészítő bizottság két tagja, Bernáth Attila és Kovács Agnes szerint ez az álláspont legfeljebb csak lassítja az ő elképzeléseik megvalósulását, hiszen abban a pillanatban, ahogy Pálos- vörösmart önálló településsé válik, a rúgott sáriak újból kifejezhetik óhajukat, hogy egy már önálló községhez kívánnak csatlakozni. Doros Judit a munkanelkuhek majd a mezőgazdaságban találnak megélhetési lehetőséget. Ez a számítás tévesnek bizonyult. Ugyanis a füzesabonyi szövetkezet példáját véve, még az aktív tagságnak sem tudnak folyamatos munkát biztosítani. Még mindig a túlélés lehetőségét kell — borotvaélen táncolva — megteremteni. Némi biztató jelet az őszi vetések állapota jelent a jelenlegi állapotuk szerint. Az igazgatóság elnökének sommás értékelése után Bágyi Ferenc az állattenyésztés, majd Oravecz Péter pedig a növény- termesztés helyzetét elemezte, mely egyáltalán nem sok jóval kecsegtet az idén sem. A szövetkezet vezetése szerény keretek között megvendégelte a nyugdíjasokat, mindenki 10 kilogramm lisztet is kapott ajándékba. Pólyák Pál évek alatt szinte szünet nélkül működtek. A rádió stábja — riporterek, műsorvezetők, zenei szerkesztők — a jövő hónaptól reggel 10-től este hét óráig várják a hallgatókat a készülékek mellé. A napi események mellett — a rádiózás műfajgazdagságát kihasználva — rendszeres rovatokkal jelentkeznek, és — a korábbi sugárzásokhoz hasonlóan — sok-sok játék teszi még izgalmasabbá az adást.