Heves Megyei Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-22 / 44. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1994. február 22., kedd r Látószög ötcsillagos találgatás Az elegáns szakma külföldről választott országos vezetőjéről kiderítették, hogy átmeneti otthona, rendes szálláshelye: ötcsillagos hotel Budapesten. A legelőkelőbb, ami ma szoba jöhet. Túlzás ez — vélekednek róla —, akár a derék főtisztviselő fizeti, akár mások állják helyette a számlát. Hiszen — tessék csak utánaszámolni! — mibe kerülhet itt hónapokat tölteni, amikor egyetlen éjszakázás, s az ezt követő reggeli dija is tetemes? Számolgatni sem kell különösebben a válaszhoz: még egy- egy, jobban megbecsült közalkalmazottnak is aligha futhatná erre a zsebéből! Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a szállás még nem minden, korántsem jelentheti egy úriember fof yosztását. A hotellakó néhanapján például telefonál is a szo- ájából, s ez önmagában külön költség. Akár az ital, amit netán még megkíván mellette legláabb olykor, vagy aki meglátogatja. Aztán a vendég vendége meg is éhezhet, rácsodálkozhat a vacsorára vagy ebédre, ha nem éppen abban az ötcsillagosban, hát valahol másutt. S enélkül is odaülhet a terített asztalhoz, hiszen az invitálás nem csupán a jobb körökben természetes. Bizonyos szinten pedig egyenesen kötelező. Nos, mindez így együtt már igencsak meghaladhatja azt a bért, jövedelmet, amit az állampolgár feltételez. Akkorára rúg, hogy talán a legmagasabb méltóságok sem engedhetnék, vagy mernék megengedni maguknak. A főtisztviselők meg plane nem! Vagy mégis? Előfordulhat olyan fizetés is, amiről sem a közvélemény, sem a főméltóság nem tud? Van mód arra, hogy valahonnan elcsípve, eldugva biztosítsák a nagy summát a bér mellé, mintegy kiegészítésül, a nagyrabecsülés további kifejezésére? Lehetnek ilyen-olyan csatornák, amelyekből összegyűlik a fedezet a költségvetés láthatóbb terhelése nélkül? Akadhatnak nagyvonalú mecénások, akik a maguk pénztárcájából is könnyedén kiszorítják a szálló követelését? S megeshet, hogy pont a luxushotel a gáláns adakozó, gondolván: majd behozza gyanútlan többi lakóján, amit megkülönböztetett vendégén veszít? Akár így van, akár úgy — aligha lenne feltűnő a dolog, ha észrevenné a többi magyar, hogy a magasrangú hivatalnok rászolgáld kiemelt bánásmódra, sokak számára még irritáló jólétéből neki «jólét fakad, legalább valamikor. Ám bárhogyan szeretné, képtelen ezt felismerni, nem érzi, még csak nem is sejtheti. Mégis tart a kísérlet a hazahívogatott koponyákkal, mintha az itthon maradt szürkeállomány elégtelen lenne a jobbító elképzelésekhez, az előbbre vivő tervek megvalósításához. Pedig elegendő, válogatni is lehet belőle. Lehetne találni ide és oda is alkalmas hazait. Ráadásul olyant, akinek talán szállodázásra sincs szükséges, beéri — egyelőre, vagy sokáig — akár panelházi lakásával. S többet legfeljebb akkor kér — s akkor sem sok csillagos komfortot —, ha más is jogosnak érzi majd, amit kíván, kap. Gyóni Gyula A járadékszámítás rejtelmei Családok ezreit foglalkoztatja a kérdés: mennyi nyugdíjra számíthat az, aki tavaly — például az óév utolsó heteiben — fejezte be az aktív munkát, s mennyire, aki az idén vonul nyugdíjba. A válasz nem egyszerű, de a magánszámításokat megkönnyíti a fontosabb szabályok, előírások ismerete. A paragrafusok szerint tavalyi nyugdíjba vonulónak az számít, akinek legkésőbb 1993. december 30-án, ideinek az, akinek 1993. december 31-én vagy azt követően szűnt meg a munkaviszonya. A járadék összege alapvetően a szolgálati idő hosszától és a nettó átlagkeresettől függ. A járulékfizetéssel megszerzett szolgálati idő után akkor jár a nettó átlagkereset 75 százaléka, ha az illető 42 évi szolgálati idővel rendelkezik. Rövi- debb szolgálati idő esetén arányosan csökken a kereset beszámítása. A nyugdíj alapjául szolgáló átlagkereset számításának módja hosszú ideig az volt, hogy az utolsó 5 évből a jogosultnak legkedvezőbb hármat, továbbá a nyugdíjazás évét vették figyelembe. Ez a gyakorlat 1992-től változott; az erre vonatkozó országgyűlési határozat az átlag- számítási időszak meghosszabbítását és a korábbi évek keresetének az infláció alakulása szerinti valorizálását, „felszorzását” írja elő. 1993 márciusa óta az átlagszámítási időszaknak csak a kezdetét határozzák meg; ez jelenleg 1988. január 1. Ami annyit jelent, hogy az ettől az időpcyittól a nyugdíjazást megelőző napig fő- foglalkozásból szerzett keresetet kell figyelembe venni. Az infláció értékcsökkentő hatásának ellensúlyozására hivatott valorizáció, vagyis a korábbi keresetek fölszorzásának mértékét évente határozza meg az Országgyűlés. Az érvényes döntés szerint az 1993-ban nyugdíjba vonultak esetében az 1988-as átlagkereseteket 80, az 1989-eseket pedig 54 százalékkal kell megemelni. Azok esetében pedig, akik 1993. december 31-ét követően hagyják abba az aktív munkát, az 1988-ban elért átlagkeresetet 118.5, az 1989-eset 86.9, az 1990- eset 52.2 százalékkal növelik meg. Sokan kifogásolják, hogy az 1991- es és 1992-es átlagkereseteket nem szorozzák föl, jóllehet mindkét évben kétszámjegyű volt az infláció. Az észrevételt az illetékes fórumok egyértelműen indokoltnak, jogosnak tartják — a nyugdíjbiztosítási alapba befizetett járadékok alapján azonban jelenleg nincs mód arra, hogy minden évre vonatkozóan érvényesítsék a valorizációt. Fontos tudnivaló, hogy a járadék kiszámításakor a felszorzott átlagkeresetet csak bizonyos ösz- szeghatárig veszik figyelembe, azon túl pedig fokozatosan csökkentve. Ennek az úgynevezett degressziónak a mértékéről az Országgyűlés szintén évenként határoz. Az 1993. március 1-jétől hatályos rendelkezés szerint az 1993. december 31-ig nyugállományba vonultaknál a 14.000 forintot meg nem haladó átlagkeresetet teljes egészében, az e fölötti átlagkeresetnek pedig a táblázatban föltüntetett részét számítják be a nyugdíjba: a 14.001-16.000 Ft közötti keresetrész 90 százalékát, a 16.001-30.000 Ft közötti keresetrész 80 százalékát, a 30.001- 40.000 Ft közötti keresetrész 70 százalékát, a 40.001- 50.000 Ft közötti keresetrész 60 százalékát, az 50.001-60.000 Ft közötti keresetrész 50 százalékát, a 60.001-70.000 Ft közötti keresetrész 40 százalékát, a 70.001- 80.000 Ft közötti keresetrész 30 százalékát, a 80.000 forint feletti keresetrész 10 százalékát. S anezek a mutatók az idén jbavonulóknál a következőképpen alakulnak: 16.000 forintig az átlagkereset 100, a 16.001-18.000közötti rész 90, a 18.001-30.000 közötti rész 80, a 30.001-40.000 közötti rész 70, a 40.001-50.000 közötti rész 60, az 50.001-60.000 közötti rész 50, a 60.001-70.000 közötti rész 40, a 70.001-80.000 közötti rész 30, a 80.000 Ft feletti átlagkereset 10 százaléka számít a nyugdíjalapba. A 75 esztendős „Lenke néni” Komlós Juci a Szomszédokról, a szereptanulásról, titkos szerelméről és apai örökségéről Jó 70 éve már, hogy a szegedi színház egyik előadásán pöttöm kislány jelent meg a színpad bal oldalán. Fodros ruhácskájában, hajában hatalmas masnival végigtipegett a világot jelentő deszkákon, és a jobboldali kulisszáknál távozott a színről... Nem nagyon volt kedvére ez a színpadi séta, csak azért csinálta engedelmesen, mert a függöny mögött „csoki honoráriummal” várta a színész papa, a feledhetetlen Komlós Vilmos. A hajdani csöppség, Komlós Juci a napokban ünnepli 75. születésnapját — s a szegedi debütálás óta szinte megszámlálhatatlanul sok prózai és zenés szerepben állt a közönség elé. — A sok között a legkedvesebb mindmáig Roxán volt. Már csak azért is, mert olyan partnereim voltak, mint Benkő Gyula, Szendrő József, Hlatky László, valamint drága mesterem, Rózsahegyi Kálmán. — Es ha már a hajdani „játszótársakat” emlegetem, most, háromnegyed évszázados „fennállásom” alkalmával már bevallhatom, hogy titkos nagy szerelmem is kolléga volt. Úgy hívták: Feleki Kamill... — Az egykori Jucika-Roxán- ra bizonyára kevesen emlékeznek — Jucika-Lenke nénitannál többen ismerik... — Igen, a régi, s aztán természetesen fakuló népszerűséget megújította, talán fölül is múlja a Szomszédok közértes figurája. Közel állnak a szívemhez a képernyős családtagok is; az Öregem, Zenthe Ferenc, az unokám, Fehér Anna-Alma... „Hetven éve mást se csinálok, csak tanulok...” — Meglehetősen sok szövege van a teleregényben. Ne vegye zokon a kérdést: ebben a korban nem okoz gondot a tanulás? — Már hogy okozna? Hisz hetven éve egyfolytában mást sem csinálok, mint tanulok. Kü- lönbejáratú „csodamódszerem” nincs: olvasom a szerepet egyszer, kétszer... egészen addig, míg nem fújom kívülről. Mondogatom takarítás, mosogatás, kutyasétáltatás közben — de az az igazság, hogy annyira a „beszélt” nyelvre van írva, hogy könnyű megjegyezni. — A minap Lenke néni panaszolta, hogy fáj a lába. Nem az „ életből” merített a szövegíró? — Dehogynem. Csakhogy Lenke már meggyógyult, Juci még mindig bajlódik az ízületeivel. És hogy még panaszkodjak egy kicsit: fölszedtem pár fölösleges kilót — okvetlen fogynom kellene. Csakhát a koplalással úgy vagyok, mint apuka volt: majd holnap kezdem. Sajnos, édesszájú vagyok, és a finomságoknak nem tudok ellenállni. De most nincs pardon, tavaszra megszabadulok legalább három kilótól. — Speciális recept, speciális módszer? — Van. Egészen különleges. Úgy hangzik, hogy „egyél keveset”. Ezt, ha tornával nem is, de nagy sétákkal azért kiegészítem. Közel a Városmajor, négylábú kisbarátommal, ezzel az igazi árokparti „turmix”-szal bejáljuk a környéket. Az én koromban ennyi feltétlenül kell az erőnléthez. S ami legalább ilyen fontos: kell a derű, a humor. Méghozzá nem csupán egy „kávéskanállal”. Szerencsére én nem panaszkodhatok — valószínűleg apaij ágról bőven örököltem hajla mot a vidámságra és a nevetés re. Szabó Margit (FEB) >0 ■a c ■c v<U </] <u U5 N < * =3 “5 z-1 < UJ d I— UJ z a N C/3 N (fí ! Gyöngyösi hazalátogatók Az árvaszúnyogtól a domborműig Hogy min múlhat egy ember sorsa? Olykor egészen csekély apróságon. Bakos Ildikó szobrászművész esetében például az árvaszúnyogokon. Történt ahogy történt, megtudhattuk tőle, amikor a gyöngyösi Pincegalériában az egykori osztálytársak, tanárok és barátok körében a faggatódzó kérdésekre előadta, hogy ő majdnem biológus lett. Mert miután az első kísérletre nem vették fel a képzőművészeti főiskolára, jóismerősei révén egy biológiai intézetben helyezkedett el egy olyan kutató tudós mellé, aki egész életét az ár- vaszúnyogosok életének elemzésére szentelte. Ő volt a világon az a harminchatodik személy, aki ezzel a nagyon „fontos” problémával bíbelődött. Ha meggondoljuk, nem akármi: tudni mindent az árvaszúnyogokról, méghozzá úgy, hogy ezzel az alapvető kérdéssel csak alig néhányan töltik ébrenlétük jó részét ezen a sárgolyón. Bakos Ildikót végülis a sors kitüntette, mert átléphette egy év késéssel a főiskola küszöbét, és megindulhatott azon a pályán, ami a Munkácsy-díj elnyeréséhez is vezetett. A Hazalátogatók című sorozatba így került bele ő is, és így volt alkalma Jónás Zoltán kíváncsiskodó kérdéseire válaszolni. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez volt az az este, amikor csakugyan Bakos Ildikó került középpontba. A riportot érzékelhetően tudatosan szerkesztett vezérfonal mentén építette fel Jónás Zoltán, ami óriási fejlődés a korábbi találkozások improvizációihoz képest. Bakos Ildikó jó partnernek bizonyult. Minden kérdésre válaszolt, még az olyanokra is, amelyek alkotói módszereit kutatták. Kiderült, hogy munkáit hosszabb ideig érlelgeti agyában és szivében. Szereti a zenét, de a műteremben csak a csend öleli körül. Bár egészen fiatalon elvitte a sors a mátraalji városból, mégis sejtjeiben őrizte meg ennek a településnek minden emlékét. Ma is „nagyon kedves kisváros” az ő szemében Gyöngyös, amin nem sokat változtat a toronyház „fellegekig nyúló” építménye sem. Kiderült, hogy több városban láthatók a szobrai, domborművei, amelyek közül egy a Richter- gyógyszertár melletti falat ékesítik. Éz a tény is szorosabbra fűzi a kötelékét egykori, kedves emlékű lakóhelyéhez. Mellesleg, de nem mellékesen: jó volna végre annyi „haza- látogatás” után megoldani a terem hangosítását. A pódiumon úgy kell a szavakat megformálni, hogy azok megértése ne okozzon gondot — még a második széksorban sem a „kíváncsiskodóknak.” (gmf) Újjászületik a falugazdász-hálózat A mezőgazdaság tulajdoni és szervezeti átalakulása következtében ma már mintegy 300 ezer önálló mezőgazdasági vállalkozás működik, és többszázezerre tehető azoknak a száma is, akik nem főállásban foglalkoznak mezőgazdasági termeléssel. Ezek a vállalkozók magukra utalva keresik lehetőségeiket a piacgazdaságban. Problémáik enyhítése érdekében a kormány egy régi-új rendszer, a falugazdász hálózat bevezetését tervezi. Az e hálózathoz hasonló szervezetek már a múlt században is működtek. Az 1883-ban felállított tejgazdasági felügyelet tanácsokkal szolgált a tejgazdasági üzemek létesítéséhez, 1896-ban az akkori földművelésügyi miniszter állattenyésztési kerületi felügyelőket nevezett ki, akiknek elsődleges feladatuk szintén a tanácsadás volt. Az 1942. évi mezőgazdaságfejlesztési törvény az egyéni termelőkkel még közvetlenebb kapcsolatot kívánt kialakítani a gazdasági elöljáró révén, akinek a feladatköre hasonlítható leginkább a falugazdászhoz. A falugazdász hálózat létrehozását indokolja Magyarország csatlakozási szándéka az Európai Unióhoz, amelynek tagországaiban jól szervezett területi mezőgazdasági szaktanácsadó rendszer működik. De ki lehet majd falugazdász Magyarországon? A földművelésügyi miniszter előterjesztése szerint a falugazdász olyan felsőfokú végzettséggel és mezőgazdasági gyakorlattal rendelkező szakember lehet, aki a működési körzetéhez tartozó településen lakik, szakismerete és emberi tulajdonságai alapján az ott élők elfogadják, valamint azonosulni tud a magántulajdonon alapuló piacgazdaság létrehozását célzó agrárpolitikával. Az ilyen szakembereket nem kell nagyítóval keresni. A föld- művelési tárca elsősorban a szövetkezetek átalakulásával, illetve megszűnésével munka nélkül maradt, vagy saját földjüket művelő agrármérnökökre számít. Nagy számuk lehetővé teszi, hogy a legalkalmasabbakat bízzák meg ezzel a munkával. A falugazdász tájékoztatja a kormányzat ágazati döntéseiről a gazdálkodók legszélesebb körét, megismerteti velük a beruházási, fejlesztési, termesztési, illetve tenyésztési támogatásokat, pályázati rendszereket. Segít a támogatási kérelmek elkészítésében, és a földművelésügyi hivatalok irányítása alapján részt vesz az azokhoz kapcsolódó véleményezési és ellenőrzési feladatok megoldásában. Közreműködik az Agrárpiaci Rendtartás információs rendszerében: egyrészt tájékoztatja az Agrár- rendtartási Hivatalt a piac változásairól, esetleges zavarairól, másrészt a termelőket informálja az Agrárpiaci Rendtartás szabályairól. Részt vesz a terméktanácsok szervezésében, és kapcsolatot tart az élelmiszerfeldolgozó és -forgalmazó szervezetekkel. A gazdálkodókat érintő egyik legfontosabb feladata, hogy segít a hitelkérelmek megírásában, s a bankok igénye szerint közreműködik azok elbírálásában. A falugazdász hálózat alapegysége a település. Az egymáshoz közel eső kistelepüléseken azonban célszerű közös szakembert alkalmazni. A kormány első lépésként mintegy 700 fős hálózat kialakítását tervezi, de hosszú távon azt szeretné, ha az ország 3300 településén 1500 falugazdász segítené a termelők munkáját. Festett csirke, penészes zsemlemorzsa Nikkel a margarinban, ólom a tejben — kissé bizarrul hangzik. Pedig e toxikus anyagok jelenlétét is kimutatták a múlt év utolsó j negyedévében végzett élelmiszer- ellenőrzés során a szakemberek. A laboratóriumi műszeres vizsgálatok lelepleztek még rézt tartalmazó pálinkát és alumíniu- mos szikvizet is. Az ellenőrök a kifogásolt termékeket — és főként a gyártókat — a jövőben ' rendszeresen vizsgálni fogják. Az ellenőrzések során káros : anyagokat, ú.n. mikrotoxinokat találtak a müzliben, az almasű-. rítményben, a rizsben, egyes fű- 1 szerekben, a finom- és rétesliszt- í ben, valamint az állati takarmányokban. Ezek a termékek is felkerültek a szigorúan ellenőrzött I áruk listájára. A kirívó esetek között szere- • pel a Tolna Megyei Sütőipari Vállalat negyedkilós penész-1 gombás zsemlemorzsája, a szarvasi Elektriker Bt. előhűtött, „aranysárga” elnevezéssel reklá- j mozott, vágás után sárgára festett csirkéje, és a soltvadkerti pinceszövetkezet üledékes, él-, vezhetetlen Ezerjó asztali bora. Az apróbb szabálytalanságok között jegyezték fel a szakemberek a szintetikus színezékanyagok túladagolását a többi között a szörpökben, a töltött ostyákban, az üdítőitalokban és a cukorkákban. Az aranysárga néven forgalmazott száraztésztáknál is színezéssel pótolta a gyártó a kispórolt tojásokat. Ugyanezt tapasztalták a tartósítószereknél is. A kelleténél több nátrium-1 benzonátot mutattak ki a mustárban, a majonézben, az ételízesítőben... Az elmúlt negyedév élelmiszerellenőrzéseinek mérlege: 226 szabálysértés, 48 helyszíni bírság, 565 figyelmeztetés. Meg-I nyugtató, hogy a súlyos minőségi kifogás alá eső termékeket ki-; vonták a forgalomból. A vizsgá-1 lati eredmények és tapasztalatok ; megerősítették az élelmiszerellen- őröket abban, hogy mind a fo- - gyasztók, mind pedig az export | érdekében folytatni kell a koráb- i binál alaposabb, több kompo-1 nensre kiterjedő laboratóriumi í vizsgálatokat, amelyekkel ki kell szűrni az egészségre ártalmas | anyagokat az élelmiszerekből. J III H m > N (fí ■Ili GC (fí UJ ml III I< o K < D GC 0 UJ IL 2 < ui GC 111 h 111 ml UJ H N (fí h 0. < z >0 z