Heves Megyei Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-03 / 28. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1994. február 3., csütörtök Otthontalanul és hazátlanul, Hawaiiban Egy emigráns magyar óceánparti faggatása Zolival, immár boldogságban A honolului repülőtér is azt sugallja: Hawaii sem más, mint egy kis Amerika, egy kis amerikai utánzat. Aztán lejjebb haladva japán arcok tűnnek fel. Mondják, hogy itt minden üzlet az ő kezükben van. A főváros valóban tiszta. Kemény szabályok és rendőrök védik a harmóniát. A vörös színű földet ananász-, banán- és cukornád-ültetvények bontják. A tengerpart végig sziklás, mindenfelé bátor emberek lovagolják a tarajos hullámokat. Itt, a Csodák Birodalmában, a Polinéz-szigetvilág egzotikus kultúráját megelevenítő skanzen tövében, ahol a bambuszhangszerek hangja és a lányok tánca Új-Zélandot, Samoát, Margu- est, Tahitit, Tongát, Fijit idézi, él egy kis magyar közösség is, egy 100-120 főre tehető Hawaii- Hungary. Név és cím híján fellapoztam a telefonkönyvet, de egyetlen Magyar, Varga, Asztalos, Nagy, Szabó sem szólt vissza magyarul. Már reményt vesztve, utolsó próbálkozásként Horvát Zoltá- nék számát tárcsáztam. Egy kedves női hang szólt vissza: — Ha bármire kíváncsiak, jöjjenek ide, a lakásunkra. Csak igyekezzenek, mert kihűl a brassói! — így élünk, szerényen — kezdi a középkorú hölgy. Most csak a féljem dolgozik, mert engem leszázalékoltak. 47 évesen ott tartok, hogy már nem tudok munkát vállalni. Az elmúlt idő felmorzsolta az idegrendszeremet. Meglep ez a hirtelen kitárulkozás, de aztán lassan minden érthetőbbé válik, hisz oly egyszerű. A félj üdítőért megy, a háziasszony a folytatásba kezd. — Zoli, akivel élek, 21 évvel fiatalabb nálam. Neki köszönhetem, hogy vagyok, hogy egyáltalán talpra álltam. Pszichológushoz kell járnom, mert évekkel ezelőtt végső elkeseredésemben öngyilkos lettem. Istenem, micsoda élet végére akartam pontot tenni! Teljes alkoholizmusban, mindennapi részegségben teltek a hónapok, évek. Otthontalanul, mert fedél nem volt a fejem felett, egy autóroncsban laktam az óceán partján. így éltem két évet. Most megálltam. Már 76 napja nem ittam egy kortyot sem... Cigarettáról cigarettára gyújt, s gyakran kér elnézést a szaggatott ritmusú beszédért. Közben feltálalja az ízletes brassóit, és én tűnődöm. Az otthonról elszakadt emberek világának sokszínűségén tűnődöm. A multimilliomostól a legalsó szinten élőkig sokuk vendégszeretetét megpróbáltam már. Ez utóbbiban volt valami egészen különleges. Nem elsősorban az, hogy torokszorító, hanem valami más, melyet itt Hawaiiban értettem meg, hogy nincs az a mélypont, ahonnan ne lehetne felkászálódni valahogyan. Sziki Károly HANG-KÉP Sugárzó egyéniség Hatványozott érdeklődéssel hallgattam a szombat reggeli kopogtatóban neves színművészünket, Tolnay Klárit bemutató riportot. Ez nem véletlen, ugyanis a sors úgy hozta, hogy személyesen is megismerhettem ezt a rendkívül vonzó, ritka tehetséggel megáldott egyéniséget. Sokszor beszélgettünk, így aztán a programban emh'tett történetek zöme nem hatott újként. Mégis jólesett szembesülni velük, hiszen felidéződtek az emlékek, a több mint fél évtized előtti impressziók. Mégis ebből a helyzetből fakad hiányérzetem. Ez a csak látszólag zárkózott asszony számos alkalommal szólt arról, hogy neki Tháliánál is fontosabb az emberség, a szeretet, az, hogy segíthet a hozzá fordulókon. Említette: az esti előadások után a színészbejárónál panaszoktól senyvedő nézők váiják, akik felkarolást, tanácsokat remélnek, s ő bármennyire fáradt, soha nem utasít vissza senkit, ugyanis hisz abban, hogy úgy kell élni, ahogy azt a világot jelentő deszkákon bemutatott veretes produkciók sugallják, vagyis önzetlenségtől áthatva. Igaz, arról nem szólt, hogy vonzza az ezotérika, a buddhista filozófia, mégis minden reagálása sejttette, hogy alaposan áttanulmányozta az efféle tanításokat. A rádiós kolléga kétségkívül megfogalmazta, hogy aurát teremt maga körül, ő a pódiumra célzott, én viszont arról győződtem meg, hogy ezt teszi nap mint nap, megaranyozva ezzel oly sokunk borongás, szürke, szomorkás, ideges, zaklatott hétköznapjait. Kár, hogy ezek a motívumok kimaradtak, s ezáltal elmosódot- tabb lett az a portré, amely éppen markánsságával, elbűvölő, lenyűgöző voltával valamennyiünket arra serkent, hogy szakítsunk hibás nézeteinkkel, s kizárólag az örök erkölcsi értékekhez kötődjünk. Természetesen nemcsak szavakban... Hétvégi ajándékok Hát eddig is eljutottunk. Any- nyi jogos kritika, indokolt füstölgés után végre leírhatom: abban a Szabadság téri székházban legalább szombatjainkra, illetve vasárnapjainkra gondolnak. No nem mindig, de az utóbbi időben egyre sűrűbben. Az is előbbrelépés, hogy nem kell ilyenkor dühöngenünk amiatt, hogy semmitmondó, férces, műrostos a kínálat, hiszen akad egy-két film, amiért érdemes a készülék elé telepednünk, s feláldozni szabadidőnk egy részét. Harmincadikén este a TV 1 -en például az Evita Peron, ez az amerikai cégjelzésű produkció okozott kellemes meglepetést. A stáb tagjai nem akármire vállalkoztak, hiszen a közelmúlt történelmének égjük sajátos figuráját, illetve pályájának alakulását varázsolták celluloidszalagra. Argentínában bizonyára kísértettek az előítéletek, a pozitív, a negatív beállítások. Mégis sikernek örvendezhetnek, mert mesterei a légkörteremtésnek, a lendületes cselekménybonyolításnak, a históriai környezet felvillantásának, a fő- és mellékalakok frappáns megrajzolásának. Ennek köszönhetően kikapcsolódtunk, művelődtünk, megismerkedtünk a távoli ország atmoszférájával. És nemcsak egy részben, ugyanis a folytatás hétfőn várt ránk. A kettes csatornán a Mocskos életet, ezt a francia bűnügyi játékot kísérhettük figyelemmel. Rangjában meg sem közelítette az előbbi alkotást, mégis nem akármilyen élményt adott a türelmeseknek, hiszen a művet átható kesernyés, olykor akasztófahumor, a pesszimizmust hitelesítő kiábrándultság arra intett valamennyiünket, h<?gy olyan ösvényeken járjunk, ahol mentesülünk az ilyesféle ártalmaktól. Felesleges lelkendeznünk, mégis érzékelünk valamifajta kilábolásfélét. Ha a műsor-összeállítók okulnának a visszajelzésből, s még többet törődnének igényeinkkel, akkor az a tartós szkepszis is enyhülne. Ha nem is az egyik pillanatról a másikra... Pécsi István Szent-Györgyi-dq a teológusnak Az 1994. évi kultúra napja alkalmából január 21-én százhúsz pedagógus különböző kitüntetésben részesült. Ezek sorában „A magyar felsőoktatás területéről 20 nemzetközi elismertségű munkát végző, iskolateremtő személyiségnek” a művelődési és közoktatási miniszter Szent- Györgyi Albert-díjat adományozott. Köztük (a 120-at is értve ez alatt) egyetlen egyházi személy is volt: dr. Koncz Lajos, egri teológiai tanár, aki tehát a Szent- Györgyi Albert-díj kitüntetésben részesült a fent idézett hivatalos megokolással. Az „Arcok Egerből” — sorozatunkban már bemutattuk Koncz Lajost lapunk olvasóinak. Most e kitüntetés alkalmából arra kívánunk röviden rámutatni, hogy e hivatalos értékelés mit jelent konkrétan az ő esetében, az ő tudományos és irodalmi munkásságát illetően. Gyakorlatilag Koncz Lajos egész életét átszőtte az írói munkálkodás. Már budapesti egyetemista papnövendékként közölték írásait, például a Bangha páter legrangosabbnak számító lapjában, a Magyar Kultúrában. Kisebb-nagyobb tanulmányai később a Vigília és Teológia című folyóiratokban jelentek meg, illetve különböző gyűjteményes kiadványokban. Százat meghaladó kisebb teológiai esszéi az Új ember című hetilapban voltak olvashatók rendszeresen az utóbbi húsz esztendőben. Két nagyobb hittudományos könyve és egy Prohászka-válogatás szerkesztői munkája, illetve kísérő tanulmányai jelentettek kiemelkedő könyvsikert ugyanezen időszakban. Legszélesebb országos ismertségre és külföldi figyelemre főiskolai, teológiai kiadványai és jegyzetei révén jutott, amelyek a hetvenes évektől több kiadásban jelentek meg. Az ország minden hittudományi főiskoláján, de az erdélyi Gyulafehérváron is a Krisztus-kérdés és Kinyilatkoztatás fundamentál- teológiai témakörét ma is az ő műveiből tanítják nemcsak a papnövendékeknek, de a hitoktatói, teológiai kurzusokon, levelező tagozatokon, sőt a rendszer- váltás óta a tanárképzőfőiskolákon is a hittanár-szakosoknak. Ezeknek a könyveknek az a jelentőségük — más teológiai tantárgyak hasonló jegyzeteivel együtt —, hogy magyar nyelven és már a „zsinati teológiát” közvetítik. Az szinte már feledésbe merült, hogy a teológia elméleti, fő tantárgyait évszázadokon át latin nyelven tanulták a papnövendékek. És nemcsak az egyetemek magasabb tudományos szintjén, hanem a vidéki teológiai főiskolákon is. Az ötvenes évek végére viszont elapadt az az iijúság (nemcsak hazánkban, hanem egész Európában is), amelyik még értett latinul, ezért át kellett térni a (hazai) magyar nyelvű oktatásra. Ez a magyarra átültetés hazánkban a hetvenes években ment végbe Cserháti püspök vezetésével — egy munkaközösségben, az ország legjobb teológusainak a mozgósításával. A teológaia fundamentális (régi nevén hitvédelem) szakterületét ketten vállalták és végezték el: dr. Előd István és dr. Koncz Lajos. Ez a feladat nem pusztán fordítói munka, mert a szakterület témakörei (vallás, kinyilatkoztatás, Krisztus és az egyház) általában mindig konfrontációban állott a különböző országok, kultúrkörök szellemi adottságaival, tehát azokra tekintettel (nálunk például a marxista-ateista légkörben) kellett magyarra áttenni-átültetni a teológiai tárgyalást, érvelést, védekezést. Ráadásul a hatvanas években (1962-65) az egyházban is igen jelentős esemény zajlott le: ez a II. Vatikáni Zsinat, melynek ökumenikus, a keresztény egységet kereső, közelítő jellege, a világ felé való nyitása, századunk progresszív teológiájának befogadása, tehát az egész úgjmeve- zett „zsinati szellemiség” bedolgozást és átdolgozást követelt a teológiai szemléletben és oktatásban. E kettős feladat vállalása és teljesítése valóban „iskolateremtő” hatású lett a magyar egyházban. Erről az egész folyamatról, közben Koncz Lajos könyveiről, publikációiról is elismeréssel, pozitív kritikával emlékeztek meg a nyugati (magyar nyelvű) folyóiratokban. A vatikáni rádió adásai teológiai felfogását, szemléletét, a hazai adottságokra figyelő „mérsékelt haladás” minősítéssel illették. Mindennek az elismerése, egy életmű értékelése foglaltatik benne a Szent-Györgyi Albert-díj kitüntetésben. Nem árt manapság ezt a tudományágat népszerűsíteni! Farkas András Kis képek üzenete így köszöntött a világ Nagy István, a Kisgrafika Baráti Kör vezetője Egerben nem csupán gyűjti, cseréli, hanem készíti is az ex libriseket sajátos hobbijához. Gazdag, már mintegy 18-19 ezer darabosra tehető gyűjteménye mellett kiterjedt kapcsolatai révén nemzetközileg is számon tartják. Ki több, ki kevesebb lappal, de üzen neki minduntalan, az új esztendő közeledtével, vagy annak az elején pedig feltétlenül. Kisgrafikáinak legalább a hu- szada őrzi az ilyenkor szokásos megemlékezéseket, jókívánságokat. Ez utóbbi üdvözletek egyben a világ változásait is meglehetősen tükrözik. A küldeménycserékből is nyomon követhetők a korábbiaktól eltérő emberi viszonyok, a másfajta körülmények miatt történő, mind érezhetőbb befelé fordulások, a meglazult ismeretségek, barátságok. Amíg még néhány éve is száznál több képecskét továbbított a posta az egri gyűjtőnek decemberben, januárban, számuk tavaly már éppen hogy meghaladta az ötvenet, legutóbb pedig a tízet ha elérte. Jött lap ugyan még Floridából, de Ausztráliából, vagy a jóval közelebbi Spanyolországból, Olaszországból, sőt akár csupán Csehországból, vagy a szomszédos Erdélyből, s a volt Jugoszláviából — már egy sem. Déli határunk közelében hosszú hónapok óta hallgat a Zentán élő művész, a jeles Andruskó Károly is, aki annak idején — még néhány éve — többször vendégeskedett Egerben, megyénk több településéről készített kötött minikönyvbe ex libriseket. Tisztelői, barátai csak találgathatják, hogy mi történt vele a zivataros időkben, alkot-e még valamikor, kerül-e újabb műve szűkebb hazánkba. S megélén- kül-e megint másokkal is a gyűjtőket éltető kedves cserebere...? (-ni) Film- és videopremierek Az UFO-k nyomában Válogatás magyarországi UFO-esetekről Ez a műsoros videokazetta az első, UFO-król szóló magyar dokumentumfilm. Válogatást ad magyarországi UFO-esetekről. Megdöbbentő beszámolókat láthatunk az UFO-leszállások helyszínein. Láthatunk valódi UFO-felvételeket és hamis UFO-kat is. A film több találkozást is bemutat „kis szürkékkel”. A történet bemutatja, hogy fénygömbök és fénysugarak hogyan jelentek meg gyerekszobákban. A meglepő témájú film megtalálható az egri Videotop videotékában. Zsarulesen 2. Hat éve készült el a seattle-i nyomozópáros első filmje Richard Dreyfuss és Emilio Estevez főszereplésével. Akkor Chris, az idősebb zsaru beleszeret a csinos megfigyelt nőbe... Azóta hat év telt el, és a két hősnek újra kukkolni kell. Egy nyaraló, átlag amerikai családnak álcázzák magukat. A kerületi ügyész asszisztense lesz ebben a „tipikus” családban az anya, az idősebb rendőr, a félj, a fiatal rendőr pedig a „házaspár” felnőtt gyermeke. Úgy kell a megfigyelt személyek közelébe és bizalmába férkőzniük, mint az Ideális Család. A nagyszerű humorú akciófilmet az egri Uránia mozi mutatja be. Zsarulesen 2.