Heves Megyei Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-21 / 43. szám

HÍRLAP, 1994. február 21„ hétfő VÁLASZTÁSI FÓRUM 7. Az ország keleti felében: A pártok iránt érzett rokon- és ellenszenv „Ha most vasárnap lennének a parlamenti választások, Ön melyik pártra szavazna ?” (A válaszok százalékos megoszlása a választókon! népesség körében a keleti országrészben.) FIDESZ 13 SZDSZ8 MSZP 16 egyéb párt 6 \i nem szavazna, bizonytalan 40 KDNP 4 FKGP 6 MDF 8 Ifi® im (Éűi IIP SOS Az MDF VII. Országos Gyűlésén Boross Péter elemzése A Szonda Ipsos januári köz­véleménykutatása az ország ke­leti felének „politikai hovatarto­zásáról” szól, de az összehasonlít­hatóság kedvéért az országos adatokat is közöljük. Ahol lé­nyegesebb eltérések mutatkoz­nak, külön is kitérünk rá. Ha most vasárnap választásokat tar­tanának, legtöbben az MSZP-re adnák le szavazatukat. A keleti országrészben a polgárok 16%- a, az egész országban 18%-a cse­lekedne így. Ez az elmúlt hónap­hoz képest valamivel jobb ered­mény a szocialisták számára, de­cemberben ugyanis itt, keleten az emberek 14%-a támogatta őket. A második helyen a Fidesz áll, a megkérdezettek 13%-ával a háta mögött. E párt országosan ennél 1%-kal kisebb támoga­tottságot élvez. A harmadik-ne­gyedik helyet a jelenlegi parla­ment két legnagyobb pártja fog­lalja el: mindkettő 8%-os szava­zati arányt könyvelhet el. (Or­szágos szinten az SZDSZ 9, az MDF 8%-nyi szavazót mondhat magáénak.) Az FKGP-re a keleti megyékben az emberek 6%-a voksolna (az országban 5%), a KDNP-nek 4%-os bázisa van (mint ahogy országosan is). Más kép tárul elénk, ha csak a biztos szavazókat vesszük figye­lembe, hiszen az egyes pártok szavazóbázisai különböző mér­tékben mondhatók „aktívnak”, ha a választásokon való részvéte­li hajlandóságot vesszük figye­lembe. A legaktívabbak az MDF támogatói: 83%-uk mondta azt, hogy biztosan részt vesz a válasz­tásokon. A másik oldalon a Fi­desz szavazói találhatók, ők „iparkodnak” a legkevésbé: 56%-uk álh'totta, hogy biztosan elmegy szavazni. Ha a biztos szavazók közül csak azokat vesszük figyelembe, akik valamilyen pártot választot­tak, elmondható, hogy a legtöbb szavazatot az MSZP kapta. Igaz 4%-kal elmarad az országos eredményétől, de a keleti me­gyékre számított 29%-a még mindig messze kimagaslik a töb­bi párt közül. A második e tekin­tetben a Fidesz a biztos szavazók 17%-ával. Ez azonban csak itt, a Dunától keletre érvényes. Or­szágosan az SZDSZ és az MDF megelőzte a fiatal demokratákat — igaz csak 1-1%-kal. Az egész országot figyelembe véve ugyan­is a Fidesz csak 14%-ot ért el. Az MDF áll a „top-lista” harmadik helyén 15%-kal (országosan 15 %-kal). Szorosan a nyomában van az SZDSZ, amely párt az ak­tív választók 14%-ának bizalmát élvezi (országosan 15%-ot ér el). Utána következik az FKGP 10, majd a KDNP 7 százalékkal. (Az FKGP itt, az országos eredmény­nél 2 %-kal, a KDNP 1 %-kal ért el jobbat.) Egyetlen parlamen­ten kívüli párt sem j ütött el a 2 % - ig, az 5%-os parlamentbe jutási korlátról már nem is beszélve. A pártokról kialakult képet a „fonákjáról” is lehet nézni: egy- egy pártot mennyien nem ked­velnek, mekkora ellenszenvet „sikerült” kivívnia maga ellen. Ezen a téren az MDF a „legsike­resebb”. A keleti országrész la­kosságának 21%-a semmiféle­képpen nem szavazna rá a kép­zeletbeli választásokon. Ez az el­múlt hónaphoz képest 4%-os emelkedést jelent. A FKGP megőrizte ugyan második he­lyét, de ellendrukkereiből min­tegy 5%-ot „elveszített”. Az MSZP-vel szembeni ellenérzé­seikről a megkérdezettek 5%-a számolt be, két százalékkal keve­sebb, mint a tavalyi esztendő utolsó havában. A Fideszre 3, a KDNP-re 2, az SZDSZ-re 1 %-nyian nem szavaznának sem­milyen körülmények között sem. Ezen pártok esetében lényege­sebb elmozdulás nem tapasztal­ható. A parlamenten kívüli pártok nagy része közömbös az embe­rek számára: sem rokon- sem el­lenszenvtáboruk nem jelentős. Ez utóbbi esetében akad két ki­vétel: a Munkáspárt és a MIÉP. Az előbbitől a Dunától keletre fekvő megyék lakosságának 5, az utóbbitól 3 százalék idegenke­dik. Tehát a Munkáspárt veszített a tőle elfordulok sorából, a MI- ÉP „tartja a szintet”, pedig or­szágosan elindult felfelé az eluta­sítási indexe. (Országosan a de­cemberi 4%-nyi ellentáborral szemben januárban 6% volt a MIÉP-et elutasítók aránya.) Ferenczy Europress Az MDF hét végi VII. Orszá­gos Gyűlésén, annak péntek esti zárt ülésén lefolytatott vitáról Herényi Károly szóvivő elmond­ta: a párt választási programter­vezetéről 11 küldött fejtette ki véleményét. Az ülés végén Boross Péter alelnök, miniszterelnök elemez­te az elmúlt három és fél év mun­káját, szólt a jövő feladatairól és a programkészítés fontosságá­ról. Mint mondta: a programnak az a célja, hogy az elkövetkezen­dő évekre meghatározza az MDF cselekvéseinek irányát és céljait. Arra is rámutatott, hogy a hang­Két fontos esemény zajlott le a hét végén Gyöngyösön. Újjáala­kult-a Fidesz helyi csoportja 11 alapító taggal, akik élükre Boda Miklóst választották. A másik fontos esemény, hogy bemutat­koztak a megye egyéni választó- kerületének fiatal demokrata képviselőj elöltj ei. Tájékoztatót hallottunk Hor­váth László országgyűlési képvi­selőtől, a Fidesz megyei elnöké­től arról, hogy mind személyi, mind technikai szempontból „rajtra készen” állnak a választá­si kampány megkezdése előtt. Mindenütt van irodájuk és véle­ménye szerint megfelelő csapat áll a rendelkezésükre a választási feladatok jó elvégzésére. Ki­emelte, hogy a gyöngyösi szerve­zetbe többen jelentkeztek az SZDSZ-ből, azért is, mivel ez a pártcsoport Gyöngyösön felosz­lott. Azt is hangsúlyozta, hogy megfelelő politikai gyakorlattal rendelkeznek a mátraalji város fideszesei. Polgári foglalkozásuk tekintetében is széles skálát ölel­nek át. Szakmailag képzettek. Az egyéni választókerületek megyei jelöltjei a következők: 1. sz. kerületben dr. Sípos Péterb'A- eseti sebészorvos, aki 15 éve él Amerikai látogatásának utol­só részeként a washingtoni ke­reskedelmi minisztériumban tár­e alt Pozsgay Imre, a Nemzeti emokrata Szövetség elnöke. Mint szombaton az MTI was­hingtoni irodájának elmondta, a kelet-európai osztály vezető munkatársaival a térségbeli fej­lesztési lehetőségekről és ipan- kereskedelmi kéaésekről folyta­tott eszmecserét. (Az eredeti programban Ron Brown kereske­delmi miniszterrel való megbe­szélésszerepelt, de a találkozó vé­gül is elmaradt.) Pozsgay Imre tájékoztatása szerint amerikai részről elsősor­ban a beruházásvédelmi megál­lapodást szorgalmazták mint a befektetések további fellendíté­sének lehetőségét. Szóba került a Szerbiával kapcsolatos magyar súlyt most a program gazdasági fejezetére kell helyezni, hiszen a gazdaság megerősítése, a szociá­lis piacgazdaság megteremtése kulcsfontosságú feladat a nem­zet jövője szempontjából. Kije­lentette: az MDF-program egyik fő értéke az, hogy megvalósítha­tó, nem tartalmaz demagóg ele­meket, s — mint fogalmazott — nem akarja csalfa ígéretekkel megtéveszteni a választókat. Be­fejezésül a miniszterelnök rámu­tatott: „az MDF eddig is képes volt és ezután is képes lesz arra, hogy vállalt feladatait legjobb tu­dása szerint tisztességgel elvé­gezze”. Egerben. Célja az egészségügy mai elmaradottságát megfelelő színvonalra emelni. A 2.sz. kerü­letben Pétervásárán Horváth László, aki „civilben” az egri ta­nárképző főiskolán tarnt. A 3. sz. kerültnen Gyöngyösön Balázs József, aki jelenleg Nagyréde polgármestere. Közgazdászként arra törekszik, hogy a város régi G azdasági alapjait, a szőlészet- orászat és a kiskereskedelmi hagyományait újjáélessze. A 4. sz. kerületben Flatvanban Nagy Gyula a jelölt, akit családi kap­csolatok kötnek a városhoz. Ön- kormányzati tapasztalatait akar­ja kamatoztatni politikai tevé­kenységében. Az 5. sz. kerület­ben Hevesen Bódi Tamás köz­gazdász a jelölt. Jelenleg Buda­pesten lakik, de vissza akar köl­tözni nagy családja és szerteága­zó rokonsága körébe. A hevesi OB II-es sakkcsapat elismert tagja. A füzesabonyi6-os kerület jelöltje a poroszlói polgármester Halász Károly, aki agrármérnök, és arra nagyon büszke, hogy az elmúlt három és fél év alatt 200 új munkahelyet teremtettek a Ti- sza-parti községben. Programjá­ban a vidék mezőgazdaságának fejlesztése szerepel. (gmf) magatartás is: az NDSZ elnöke világossá tette a találkozón, hogy Magyarország nem akarja fel­rúgni az ENSZ által bevezetett szankciókat. Az amerikai törvényhozás Helsinki Bizottságának vezetői­vel folytatott megbeszéléséről Pozsgay Imre elmondta, hogy fő­képpen a közép-európai bizon- sági kérdésekről és az emberi jo­gok helyzetéről volt szó. Az NDSZ elnöke az utóbbi kapcsán arra hívta fel a figyelmet a beszél­getés során, hogy Magyarország megítélésében árnyaltabb, sok­oldalúbb és szélesebb körű tájé­kozódásra van szükség, hiszen az ország biztosítani tudja az embe­ri jogokat. — Amerikai részről nem is tettek ellenvetést a kérés­sel szemben — jegyezte meg Pozsgay Imre. Az SZDSZ és a nyugdíjasok Választási együttműködési megállapodást kötött szombaton a Szabad Demokraták Országos Szövetsége és a Magyar Nyugdí­jasok Egyesületeinek Országos Szövetsége. A megállapodás ér­telmében a két szervezet egyez­tet minden olyan területen, ame­lyekben kölcsönösen érintettek, es hangsúlyozzák, hogy közös érdekük .a választásokon való minél nagyobbá arányú részvé­tel. Munkáspárti fórum Pélyen A Munkáspárt Pély községi szervezete lakossági fórumot tart ma, hétfőn 18 órától a települé­sen. Az esemény szókoka Tajcs Ferenc, a Munkáspárt Heves me­gyei elnöke lesz. Az NDSZ az adósságkezelésről A Nemzeti Demokrata Szö­vetség február 22-én, kedden 10.30 órakor Budapesten, a Pil­vax Kávéházban sajtótájékozta­tót tart. Az esemény házigazdái között lesz Bíró Zoltán, az NDSZ társelnöke is. Az NDSZ célja az ország adósságszolgálati terheinek 4-5 évre szóló jelentős csökkentése, rendezvényükön az erre vonatkozó szakértői el­képzeléseket ismertetik. A MIÉP jelöltje a pétervásári választókerületben Kelemen József országgyűlési képviselő a 94-es választásokon a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) jelöltjeként kíván indul­ni a Heves megyei 2. sz. egyéni választókörzet mandátumáért. A politikus február 24-én Recs- ken (9-11 óráig), Mátraderecs- kén (11-13 óráig), Mátraballán (13-15 óráig), február 25-én Vá­raszón (9-11 óráig), Ivádon (11- 13 óráig), Kisfüzesen (13-15 óráig) tart fogadóórát a települé­sek polgármesteri hivatalaiban. A Fidesz vezetői válaszolnak Egerben Egerben, a Neumann Gábor Gimnázium és Szakközépiskola (Rákóczi út 48.) lesz a helyszíne február 24-én, csütörtökön 18 órától „A Fidesz válaszol” című politikai rendezvénynek. A fiatal demokraták ismert, vezető sze­mélyiségei közül vállalja a pár­beszédet Orbán Viktor pártel­nök, Deutsch Tamás alelnök, Po- korni Zoltán az oktatási kabinet vezetője, Száj er József az Orszá­gos Választmány elnöke és Ur- bán László a gazdasági kabinet vezetője. Attila hagyományokról az MDF-ben Mintegy évtizedes hagyo­mányt folytatva a régi magyarság értékeit felelevenítő előadásso­rozatot indított útjára az MDF Egerben. A Demokrata Fórum egri szervezete nagytermében február 24-én, csütörtökön 17 órától, Pap Gábor művészettör­ténész az Attila hagyományokról beszél hallgatóságának. Előadá­sának mottója: „Jött éve csodák­nak”. „Ha most vasárnap lennének a parlamenti választások, melyik pártra nem szavazna semmiképpen sem? (A választások százalékos megoszlása a választokom népesség körében az egész országban.) FKGP 13 KDNP 3 SZDSZ2 FIDESZ 3 MSZP 5 Isi fin egyéb párt 15 SO IÍPSÖS Z ' nincs ilyen, bizonytalan 38 Bemutatkoztak a képviselőjelöltek A Fidesz sajtótájékoztatója Pozsgay amerikai programja A fejlesztési lehetőségekről Torgyán és Csurka közös nagygyűlése Közös nagygyűlést tartott a Budapest Sportcsarnokban Tor­gyán József, a Független Kisgaz­da Párt elnöke és Csurka István, a Magyar Igazság és Élet Pártja elnöke vasárnap. A Talpra ma­gyar című nagygyűlést a Morvái Ferenc vállakozó vezette Állam­polgárok Érdekképviseleti Szö­vetsége szervezte. A szónoklatokat a tizenötez­res tömeg gyakran szakította fél­be tapssal, fütyüléssel és bekia­bálásokkal. — Magyarországon a legna­gyobb veszély a tájékozatlanság — kezdte beszédét Csurka Ist­ván. Később sorba vette, hogyan élnek a Németh Miklós vezette kormány egykori miniszterei. Felsorolta azokat a fontos gazda­sági állásokat, amelyeket betöl­tenek, majd kijelentette: az egy­kori hatalmasok irányítják ma a privatizációt, nagyobb hatalmuk van, mint a hajdani MSZMP KB-nak. Mindezt az MDF és Antall József — aki „ kifelé látott, de befelé vak volt” — hagyta, hogy így legyen. Rendszerváltás csak akkor lesz, ha a magát nem­zeti oldalnak nevezők szakítanak az antalli múlttal. Csurka után Torgyán József lépett a mikrofonhoz: — Az ezer sebből vérző szent hazáért jöttünk el ide, mert tol­vajok és rablók árusítják ki az or­szágot. Rámutatott: a kommu­nista tolvajok mesterei voltak a lopásnak, de a jelenlegi tolvajok­hoz képest csak elsőáldozók és ministráns-gyerekek lehettek. FKGP elnöke leszögezte: pártja nem engedi meg a kom­munista visszarendeződést; a ré­gi rendszer tagjai majd a kisgaz­dákkal és Torgyán Józseffel ta­lálják szembe magukat. Ez az or­szág ugyanis nem engedheti meg magának, hogy pogányok irá­nyítsák. A pártelnök ezután hosszan támadta Göncz Árpádot, majd előrebocsájtotta, hogy Boross Pétert is lemondásra szólítja fel. (MTI) „Nem hunyhatunk e fölött szemet...” Városunk és Megyénk Tisztelt Polgáraihoz! Az 56-os Szövetség alább felsorolt szervezetei tiltakozásunkat fejezzük ki az 1956. december 12-i egri sortűz gyanúsítottjainak szabadlábra helyezése ellen. Nekünk nincs és nem is volt szándékunkban bárkivel is leszámolni, nem lihe­günk bosszúért. Kinyilvánítottuk: a keresztény humánum elkötelezettjei va­gyunk, ennélfogva senkinek nem kell tartania a megtorlástól. Az azonban felháborító, hogy azok, akik "alaposan gyanúsíthatnak a terhűkre rótt cselekmények elkövetésével” még csak megbánást és lelkiismereti felelős­séget sem muttnak, és alighanem nem is éreznek. Mindeddig éppen ők vannak felháborodva, és emelnek panaszt már a gyanúsítás miatt is. Ez az intézkedés lehetőséget teremt arra — remélhetőleg azonban nem pre­cedenst — hogy a gyanúsítottak (avagy vádlottak) most már alapos jogi stratégi­ával, és évtizedek alatt begyakorlott fondorlattal megegyezésre jussanak vallo­másaik minden részletére vonatkozóan. És ezzel a további vizsgálatot nem csu­pán hátráltatják, hanem egyenesen lehetetlenné teszik. Függetlenül magas életkoruktól. Ebben a törekvésben, sajnos professzionista elvtársi erők állnak készenlét­ben, az ellentámadás pillanatára várva, akikre biztosan számíthatnak. Ezek az erők ma is serényen munkálkodnak azon, hogy ezeket az iszonyatos bűncselek­ményeket bagatellizálják és a szőnyeg alá söpörjék. Mi azonban az ország becsületes közvéleményével összhangban nem huny­hatunk e fölött szemet, és nem lehetünk partnerek abban, hogy ez a nyilvánvaló szándék zavartalanul megvalósuljon. Nem kívánunk az igazságszolgáltatás munkájába avatkozni, sem azt befolyásolni. Ilyen főbenjáró bűnök feltárásban és megítélésében azonban elvárjuk az illetékesek messzemenő körültekintését. Ezért ismételten tiltakozunkaz ellen, hogy a szabadlábra helyezéssel kedvező lehetőséget nyújtottak arra, hogy egy sok évtizde hamisan működő doktrína még napjainkban is megköthesse az igazságszolgáltatás kezét. Követelésünk nem több, de nem is kevesebb, mint törvényes igazságszolgál­tatás. Eger, 1994. február 15. 56-os Szövetség Egri Regionális Szervezete 56-os Szövetség Gyöngyösi Szervezete Pártbulletin Fidesz MSZP 1. sz. választókerületi irodája: 3300 Eger, Katona I. tér 7. Irodavezető: Szűcsi Katalin 2. sz. választókerületi irodája: 3250 Pétervására, Petőfi út 47. Irodavezető: Németh Mária 3. sz. választókerületi irodája: 3200 Gyöngyös, Jókai út 25. Irodavezető: Kalcsó Benedek 4. sz. választókerületi irodája: 3000 Hatvan, Bástya út 12. Irodavezető: Horváth Gábor 6. sz. választókerületi irodája: 3390 Füzesabony, Rákóczi 71. Irodavezető: Farkas Pál Republikánus Nemzeti Párt Heves megyei Területi Szervezete Elnöke: Jánosi Péter Megyei elnökség címe: 3242 Parádsasvár, Ságvári u. 4. Tel.: 36/ 364-179. 1. sz. (egri) választási irodája: 3300 Eger, Telekessy u. 2. Tel.: 36/ 312-319. Fax.: 313-205. Kampányfőnök: Merczel József 2. sz. (pétervásárai) választási irodája: 3250 Pétervására, Szent Márton u. 21. Tel.: 36/ 368-407. Fax.: 36/ 368-407. Kampányfőnök: Ipacs László 3. sz. (gyöngyösi) választási irodája: 3200 Gyöngyös, Fő tér 3. Tel.: 37/ 312-191. Fax.: 312-191. Kampányfőnök: Czövek Ágnes 4. sz. (hatvani) választási irodája: 3300 Hatvan, Pázsit út 39. Tel.: 37/ 341-105. Fax.: 341-105. Kampányfőnök: Sárosi Károly 5. sz. (hevesi) választási irodája: 3360 Heves, Hunyadi út 11-13. Tel.: 36/ 346-091. Fax.: 346-091. Kampányfőnök: Sztankovics Béla 6. sz. (füzesabonyi) választási irodája: 3390 Füzesabony, Baross út 12. Tel.: 36/ 341-408. Fax.: 341-408. Kampányfőnök: Varga Mihály

Next

/
Thumbnails
Contents