Heves Megyei Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-08-09 / 6. szám
HÍRLAP, 1994. január 8—9., szombat—vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN 13. Jacques és Raissa Maritain élete Kiállítás a Francia Intézetben Felvételt hirdet az R.S.9 stúdiója A színházművészet iránt érdeklődő tizenéveseket és a húszon tűliakat egyaránt várja az R. S. 9 Stúdiószínház saját „művészképzőjébe”. A foglalkozásokat Lábán Katalin rendező irányítja. Színpadi mozgást, beszédtechnikát, színészmesterséget oktatnak a tanodában. Jelentkezni január • 12-én, szerdán, és 19-én, hétfőn 17 órától lehet a VII. kerületi Rumbach Sebestyén utca 9. szám alatt működő független, alternatív színházban. Nyitott a honvédség A teljes nyíltság és nyitás jegyében ez évtől minden érdeklődő állampolgár hozzájuthat a Honvédelmi Közlönyhöz, a Honvédelmi Minisztérium hivatalos lapjához, amelyet eddig csak szűk körben és szolgálati használatra terjesztettek. Az elv: az állampolgárnak joga van ismerni hadseregét, s a nyitottság segíthet abban, hogy érezze, a hadsereg fenntartása nem kidobott pénz. A közlöny terjesztése még nem megoldott, de remélik, hogy az utcai újságárusoknál is hamarosan kapható lesz. Az első szám egyébként a honvédelemről szóló törvényt, annak végrehajtását szolgáló kormányrendeletet és az alkotmány módosítását tartalmazza. Jacques Maritain francia filozófusra, a XX, század egyik jeles gondolkodójára emlékeztet a budapesti Francia Intézetben „A nagy barátságok — Jacques és Raissa Maritain élete” címmel szerdán megnyílt kiállítás. Eredeti kéziratok, szövegrészietek, fotók, valamint a házaspár ismert személyiségekkel — például Cocteau-val, Chagallal — folytatott baráti levelezéséből látható válogatás a Fő utcai intézményben. A tárlat január 12- éig tart nyitva, majd Székesfehérvárott és Pécsett mutatják be. Jacques Maritain filozófus 1882-ben, Párizsban született, és 20 esztendővel ezelőtt hunyt el. Legismertebb munkái a KereszWolfgang Staudte rendező nevéhez fűződik a II. világháborút követően az első német filmsiker. A budapesti Goethe Intézet és a Magyar Filmintézet tisztelgő retrospektív sorozatot indít az alkotó halálának 10. évfordulóján, január 10-19. között. A vetítéseket az Erzsébet körúti Örökmozgóban tartják. A hétfői nyitóelőadáson Az alattvaló című 1951-ben készült munkáját vetítik, amelyet Heinrich Mnnrt reuénve nvnmán fnrtény humanizmus (1936) és a BergsontólAquinói Szent Tamásig (1944) című kötetek. Ezek jelentősen befolyásolták az európai gondolkodást a bolsevista és a náci totalitarizmus idején. Filozófiai hatását tükrözi például az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata. Maritain a II. világháborút követően, 1945- 48 között Franciaország vatikáni követekeként is tevékenykedett. A tekintélyes Nemzetközi Jacques Maritain Intézet szervezésében tudományos tanácskozás helyszíne volt Budapest, 1992 őszén. Egy évvel később hazai keresztény értelmiségiek alakították meg a Magyar Jacques Maritain Egyesületet. gatott. Rose Bemdcímmel készített 1956-os művét január 12-én, szerdán mutatják be. A Rózsák az államügyésznek — amely 1959-ben született — január 14- én, pénteken szerepel a programban. A Köztes vágányt 1978- ban forgatta, január harmadik hétfőjén játsszák. A sznob című filmjét halála előtt egy évvel készítette Staudte. Ez a munka zárja a sorozatot az Örökmozgóban január 19-én, szerdán. Telefonos lelki elsősegély-szolgálat Egerben Hívható: szerda, csütörtök, péntek, szombat, vasárnap este 7-től, másnap reggel 7-ig. A hívás ingyenes. Telefon: 36-314-321,36-321-488. Wolfgang Staudte filmsorozat az Örökmozgóban Téli vitaminok Megyénk nagyobb városaiban a következő árak fogadják a vevőket a piacon: Egerben a tojást 8,50-9, a burgonyát 32-40, a sárgarépát 40- 50, a zellert 60, a zöldséget 80, a lila káposztát 40, a fejes káposztát 20, a kelkáposztát 40, a karfiolt 150, a paradicsomot 200- 250, a zöldpaprikát darabonként 18-32, a salátát 45, a céklát 50, az uborkát 240, a fokhagymát 180-260, a póréhagymát 40, a gombát 100-120, a savanyú káposztát 70, az almát 18-50, a körtét 80-100, a szőlőt 250, a diót 400, a mákot 360, a fügét 120, a banánt 90-120, a narancsot 80- 100, a citromot 100, a datolyát 130, a kiwit 14-30, az ananászt 250-300 forintért szerezhetjük be. Hatvanban a tojás 7-8,50, a burgonya 25, a sárgarépa 30, a zöldség 40, a vöröshagyma 45, a fejes káposzta 20, a kelkáposzta 35, a saláta 38, a karalábé 40, a karfiol 80, a paradicsom 200, a zöldpaprika darabja 12-40, az uborka 250, a retek 35, a fokhagyma 150-200, a gomba 150- 200, a szárazbab 140-180, a savanyúkáposzta 50, az alma 45, a körte 75, a dióbél 400, a mák 420 forintba kerül. Hevesen a tojást 8, a burgonyát 25, a sárgarépát 40, a zöldséget 50, a vöröshagymát 30, a fejes káposztát 18, a kelkáposztát 30, karalábét 30, a karfiolt 160, a paradicsomot 190, az uborkát 220, a jégcsapretket 50, a fokhagymát 180, a gombát 180, a szárazbabot 130-150, a savanyú káposztát 40, az almát 25-30, a szőlőt 200, a tisztított diót 400, a mákot 360, a fügét 120, a datolyát 105 forintért kínálják az árusok. Napok Névnapok R. kát. naptár Protestáns naptár 10. hétfő Melánia Vilmos Ágota 11. kedd Ágota Tasziló Melánia 12. szerda Ernő Ernő Veronika 13. csütörtök Veronika Hilákrius Ernő 14. péntek Bódog, Viktor Bódog János 15. szombat Lóránt Pál remete Lóránt 16. vasárnap Gusztáv Marcell Gusztáv YURLAP-naptár 1994. január hó Január 9. Túra Kere- csend, a dem- jéni hőforrás és Galagonyás érintésével a Magyar Természetbarát Szövetség szervezésében. Indulás: 8.20kor az egri autóbusz-pályaudvarról. Január 10-20. Az „így szépíteném, építeném városunkat” című rajzpályázat kiállítása a Forrás Gyermek-Szabadidőközpontban. Január 11. 18.00: Környezetvédő klub. Téma: Környezetünk és a természeti katasztrófák. Megyei Művelődési Központ Január 12. 18.00: Világjárók klubja. Tunézia. Ifjúsági Ház. Január 13. 19.00: Necropsia- koncert az Ifjúsági Házban. Január 14. 19.00-22.00: Trend-Stúdió diszkó az Ifjúsági Házban. n r _____ L UU1 □ ilIUIlftl TOURIST INFORMATION H-3300 Eger, Dobó tér 2. Tel.: 36-36-321-807 Tel. & Fax: 36-36-321-304 Január 15. 9.30: Csodák napja az Ifjúsági Házban (filmvetítés: Aladdin, bűvészbemutató) Január 13. 18.30: Angol társalgási klub. Téma: Művészetek — filmművészet. Megyei Művelődési Központ. Január 14. 17.00: Lutra-klub. Cserebere és vásár a Forrás Gyermek-Szabadidőközpontban. Január 15. 10.00: TÖRPÖ- LŐ. Kicsik játszóklubja a Forrás Gyermek-Szabadidőközpontban. Január 15. Vándorló túra a Szépasszony-völgy és az egersza- lóki víztározó érintésével, a Forrás Gyermek-Szabadidőközpont szervezésében. Sportrendezvény: Január 8. 11.00: ESE - UK Bratislava női szuperliga röplabdamérkőzés a körcsarnokban. Átalakuló gazdaképző Átalakul a Nagyváthy János Gazdaképző Egyesület televízióban sugárzott gazdaképző tanfolyamának szerkezete ez év elejétől — tájékoztatta csütörtökön az MTI-t Antal András, az egyesület ügyvezető elnöke. A mezőgazdaságban vállalkozók számára két éve indult gazdaképző tanfolyam a Magyar Televízió 2-es csatornáján vasárnaponként a Nagyváthy Egyesület és a Magyar Televízió együttműködésében. Ennek célja, hogy azok a vállalkozók, akik agrárterületen szeretnének tevékenykedni, alapismeretekhez juthassanak. Ez évtől kezdve vasárnaptól a műsorokban nem az eddig megszokott témakörökkel — gazdálkodási, állattenyésztési, növénytermesztési és kertészeti ismeretekkel — találkozhatnak a nézők, hanem ejy-egy tevékenységhez — például a sertéstartáshoz — kapcsolódó bővebb információkat nyújtó blokkokkal. A témaköröket általában négy adásban dolgozzák majd fel. Egy-egy adást követően az elhangzottakat az érdeklődők a Magyar Mezőgazdaságban is olvashatják. A „tanév” összegyűjtött anyaga jegyzet és videokazetta formájában is hozzáférhető lesz. Emellett a felmerülő kérdésekre a szakemberek a konzultációs központokban válaszolnak. Ezek jelenleg már nemcsak az országhatárokon belül, hanem azon kívül is működnek. A megszerzett ismeretekből mindazok, akik ennek szükségét érzik, akár vizsgázhatnak is. Sőt, a gyakorlati tapasztalatok megszerzése érdekében az egyesület tanulmanyutakat is szervez. r Valuta- 'l ^árfolyamoké Pénznem Vételi Eladási árt. 1 egységre Ft-ban Angol font 149,96 152,96 Ausztrál dollár 69,18 70,52 Belga frank (100) 279,25 284,75 Dán korona 14,91 15,21 Finn márka 17,53 17,87 Francia frank 17,08 17,42 Görög drachma (100) 40,33 41,13 Holland forint 51,81 52,85 ír font 144,21 147,01 Japán yen (100) 89,52 91,38 Kanadai dollár 76,41 77,93 Kuvaiti dinár 337,81 344,47 Német márka 57,93 59,13 Norvég korona 13,43 13,71 Olasz líra (1000) 59,59 60,81 Osztrák schilling (100) 824,20 840,90 Portugál escudo (100) 57,16 58,30 Spanyol peseta (100) 69,62 71,08 Svájci frank 68,25 69,57 Svéd korona 12,27 12,51 USA-dollár 100,90 102,90 ECU (Közös Piac) 112,49 114,73 Gyermekvasutastanfolyam Gyermekvasutas-tanfolya- mot indít a Máv Rt, Széchenyi- hegyi Gyermekvasút Főnöksége a főváros környéki, de érdeklődés esetén a vidéki általános iskolák 4., 5. és 6. osztályos tanulói számára. Keszmann János, a Gyermekvasút vezetője kedden az MTI munkatársának elmondta: a hagyományosan az év első hónapjában induló tanfolyamra megközelítően száz nebuló jelentkezését várják. A ’80-as években a mainál sokkal népszerűbb gyermekvasúinak — akkor még úttörővasút- nak hívták — több mint 500 tagja volt, számuk azonban 1993-ra 330-ra csökkent. A Gyermekvasút vezetője azonban bizakodó, az elmúlt évben ugyanis újra gyarapodott a jelentkezők száma. (MTI) HÉTVÉGI ORVOSI ÜGYELET EGER ÉS KÖRNYÉKE RÉSZÉRE: Andomaktálya, Nagytá- lya, Makiár, Kerecsend, Demjén, Égerszalók, Egerszólát, Ostoros, Novaj, Felsőtárkány, Noszvaj, Bátor, Hevesaranyos, Égerbocs. HELYE: Eger, rendelőintézet, Knézich K. u. 1-3. Szombat reggel 8-tól hétfő reggel 8-ig. Telefon: 411-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig az egri gyermekek részére. HELYE: megyei kórházgyermekosztály földszintje, Eger, Árva köz 1. Telefon: 410-841. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szombaton reggel 7—13.30 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 14— 20 óráig, vasárnap 8 órától 20 óráig a Technika Házában 410-111 MEGYEI TISZTIORVOSI SZOLGÁLAT — készenlét munkaidőn kívül és munkaszüneti napokon a 06-60-52-170 számon hívható (Egerből is). GYÖNGYÖS ÉS KÖRNYÉKE RÉSZÉRÉ: Karácsond 1—2-es körzet, Gyöngyösoroszi, Gyön- gyössolymos, Gyöngyöstarján, Gyöngyöspata, Szűcsi részére. HELYE: Gyöngyös, Dózsa Gy. u. 18. szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Telefon: 313-162. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton 7-13 és 15-18 óráig, vasárnap 9-12 óráig. Helye: Gyöngyös, Dózsa Gy. u. 18. (Iskolafogászati rendelő). HATVAN ÉS KÖRNYÉKE: körzeti orvosi ügyelet szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8-tól másnap reggel 8 óráig. HELYE: Hatvan, rendelőintézet, Balassi B. u. 16. Telefon: 341-040. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton reggel 6.30-tól 14 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8.30-tól 11 óráig. HÉLYE: Rendelőintézet, Hatvan, Balassi B. u. 16. Telefon: 341-040. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombaton reggel 8-12 és 14- 18 óra között, vasárnap és munkaszüneti napon reggel 8-12 és 14-18 óráig. HELYE: Rendelőintézet, Hatvan, Balassi B. u. 16. Telefon: 341-899. HEVES ÉS KÖRNYÉKE RÉSZÉRE: Boconád, Tamabod, Tárnáméra, Tamazsadány, Tamaörs, Erk, Zaránk, Átány, Hevesveze- kény, Tamaszentmiklós, Pély, Erdőtelek, Tenk részére. HÉLYE: Heves, Vöröshadsereg u. 32. sz. alatt szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Telefon: 46-831. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton és vasárnap reggel 8 órától 12 óráig a Tanácsköztársaság tér 2-4. sz. alatt, a fogorvosi rendelőben. FÜZESABONY: Eü. központ Rákóczi út 36-40. T: 341-153 RECSKEN: szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Recsk, Párád, Parádóhuta, Bodony, Parád- sasvár, Mátraderecske, Mátraballa, Sírok, Sirok-Kőkútpuszta részére. HELYE: Recsk, Táncsics u. 9. Telefon: segélykérő. VÁMOSGYÖRKÖN: Vámosgyörk, Adács, Atkár, Gyöngyösha- íasz, Nagyréde, Visznek részére. HELYE: Vámosgyörk, Petőfi u. 25. IDEJE: szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Telefon: segélykérő. VISONTÁN: Visonta, Abasár, Detk, Ludas, Márkáz, Nagyfüged, Halmajugra lakosainak. HELYE: Visonta, Petőfi u. 20. szám alatti rendelőben szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Telefon: 60-083. ÁLLANDÓ KÉSZENLÉT: Mát- raszentimre, Mátraszentlászló, Mát- raszentistván községek részére. HELYE: Mátraszentimre orvosi rendelő, Arany János u. 7. Telefon: segélykérő. Matraszentimre és a hozza tartozó települések hétvégeken a gyöngyösi ügyelethez tartoznak. Állatorvosi ügyelet: GYÖNGYÖSI: Gyöngyös, Deák F. u. 17. Telefon: 13-991. HATVANI: Hatvan, Vágóhíd. Telefon: 341-901. HEVESI: Heves, Fő út 10. Telefon: 11-917. FÜZESABONYI: Petőfi szövetkezet, Zrínyi üt 32. T.: 341-533 RECSKI: Recsk, Kossuth L. u. 218. Telefon: Recsk 15. TARN AMÉRAI: Tarna-Holding Agrárszövetkezet központi iroda, Tárnáméra, Boconádi u. 50. Telefon: Tárnáméra 6. Az ügyeleti helyekhez tartozó állatorvosi körzetekről a területileg illetékes állatorvos ad tájékoztatást. ANIMED ÁLLATKÓRHÁZ KFT.: hétköznap 7-től 18.30 óráig, szombat de. 9—11.30 óráig, du. 16— 17.30 óráig, vasárnap és ünnepnap 9—11 óráig. Sürgős esetben a jelzett időpontokon túl készenléti szolgálat. HELYE: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 312-460. HÉTKÖZNAPI ORVOSI ÜGYELET EGERBEN: felnőtt betegek részére délután 18 órától reggel 8 óráig. Napközi sürgősségi ellátás ugyanott (11-16 óra között). HELYE: rendelőintézet déli szárnya, Knézich Károly u. 1-3. Telefon: 411-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától másnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: megyei kórház, Árva köz 1. Telefon: 410-841. GYÖNGYÖSÖN: felnőtt betegek részére ÁLLANDÓ 0—24 óráig. ÜGYELET HELYE: Dózsa György út. 18. Telefon: 004. HATVANBAN: délután 17 órától reggel 8 óráig, a város lakóinak napközben 12-16 óráig is. HELYE: rendelőintézet Hatvan, Balassi B. u. 16. Telefon: 341-040. HEVESEN: délután 19 órától reggel 7 óráig Heves, Vöröshadsereg u. 32. Telefon:- 46-831. FÜZESABONY ÉS KÖRNYÉKÉN: este 18-tól reggel 6-ig Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom, Mezősze- mere, Egerfarmos részére. HELYE: Füzesabony, egészségügyi központ. Telefon: 341-153. BÉLAPÁTFALVÁN: Bélapátfalva, Balaton, Bükkszentmárton, Mikófalva, Bekölce, Egercsehi, Szűcs, Mónosbél, Szilvásvárad és Nagyvisnyó részére. HELYE: Bélapátfalva, Lenin u. 24. IDEJE: este 6-tól reggel 6-ig. Telefon: segélykérő. PÉTERVÁSÁRA ÉS KÖRZETE: Összevont háziorvosi ügyeleti szolgálat helye: Pétervására, Szabadság tér 28. Hétköznap 19 órától másnap reggel 7 óráig. Hét végén, illetve ünnepnapokon: reggel 8 órától az ünnepet követő munkanap reggel 7 óráig. Telefon: 368-013. Ide tartozó települések: Pétervására, Erdőkövesd, Ivád, Kisfüzes, Váraszó, Istenmezeje, SzederkényC úszta, Szentdomonkos, Tamale- :sz, Bükkszenterzsébet, Fedémes, Bükkszék, Szajla, Terpes. TISZANÁNA: Tiszanána, Komló, Kisköre, Poroszló, Újlő- rincfalva, Sarud. Este 7-től reggel 7-ig. Tiszanána, Vöröshadsereg u. 106. Telefon: segélykérő. VERPELÉT: este 7-től reggel 7-ig. Verpelét, Feldebrő, Aldebrő, Tófalu, Kápolna, Kompolt, Kál, Nagyút, Tarnaszentmária, Vécs, Kisnána és Domoszló részére. HELYE: Verpelét, Szabadság tér 2. Telefon: segélykérő. MEGYEI TISZTIORVOSI SZOLGÁLAT — készenlét munkaidőn kívül és munkaszüneti napokon a 06-60-52-170 számon hívható (Egerből is). Megyénk templomainak vasárnapi miserendje Egerben Bazilika: 6, 7, 8.30, 10, 11.30 és 18.30 óra Kórház Szt.Anna-kápolna (Széchenyi u.29.): 10.30 óra valamint a kórházi betegeknek is, (akik az utcán át tudják a templomot megközelíteni). Fájdalmas Anya-templom (Szajcz Leó u.7.): 7, 9 és 18 óra Szent Bernát-templom (Széchenyi u.15.): 7, 8, 10 és 19 óra. Nagyboldogasszony-templom (Kossuth u.14.): 8, 9, 11.30 és 17 óra Jézus Szíve-templom (Makiári út 91.) 7 és 8.30 óra. Lajosvárosi-templom (Aradi u.): 7, 9 és 18 óra Minorita-templom (Dobó tér 4.): 12 óra K isboldogasszony-templom: fél 8 és 9 óra Eger Felnémet-templom: 8.00 óra Istentisztelet az egri református templomban (Deák F. út 56.) de. 10 órakor, hitoktatás du. 15 és 16 órakor a gyülekezeti teremben (Markhót F.u.2.), s ugyanott istentisztelet 17 órakor Baptista istentisztelet (Vörösmarty út 15.) vasárnap fél 10-től és 18-tól. Evangélikus istentisztelet (Vörösmarty út 28.) vasárnap 10-től. Hittanóra: vasárnap 8.45, konfirmandusoknak 11 óra. Gyöngyösön Gyöngyös-Felsőváros Szent Bertalan-templom: 7, 8.30, 10.30 és 18 óra Temetőkápolna: 15 óra Gyöngyös-Alsóváros: 7, 8.30, 10 és 18 óra Gyöngyöspüspöki: 11 óra Hatvanban 6.30, 8, 10, 11.30 és 18 óra Újhatvanban: 8, 10 és 18 óra Hevesen 8t 9.30 és 18 óra Újtelepen: 11 óra. A református templomban istentisztelet vasárnap 10 óra.