Heves Megyei Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-05 / 3. szám

HÍRLAP, 1994. január 5., szerda MEGYEI KÖRKÉP 3. A természeti katasztrófákról A Megyei Művelődési Köz­pontban működő környezetvé­dők klubja soros összejövetelét január 11-én este 6 órakor tartja Egerben, a Knézich Károly út 6. alatt. Ezúttal a „Környezetünk és a természeti katasztrófák” címmel Sütőné Koczka Ágota előadását hallgathatják meg az érdeklődők, akiket a további rendezvényekre is vár dr. Patkó György ny. főiskolai tanár, a klub vezetője. Kisbakancsos tóra „Hóember-túraként” illetik azt a kisbakancsos kirándulást, amely szombaton reggel 8 óra­kor indul az egri Mezőgéptől. Hó htján természetesen az esemény átkeresztelődik, ám az útvonal nem változik: Kőlyuktető — Demjéni hőforrás — Galagonyás érintésével jutnak vissza a vállal­kozó szellemű résztvevők Eger­be. Grafikus tanár kiállítása Borics József festő-grafikus tanár kiállítása pénteken délután 3 órakor nyílik meg a hevesi Mó­ricz Zsigmond Városi Művelő­dési Házban. A tárlat egészen a hónap végéig várja a művészetek kedvelőit. Jöjjön falura! Megjelent a Magyar Falusi- Tanyai Vendégfogadók Szövet­ségének szálláshelyeket kínáló prospektusa. Ebben az Őrségtől a Rábaközön, a Bakonyon át a Bükkig és a Mátráig számos ven­dégfogadó helyet felsorolnak, közöttük például a gyöngyös- solymosi lehetőségeket is. A szö­vetség egyébként többféle pályá­zatot is hirdet üdülési, pihenési alkalmak reklámozására — ezekről a budapesti 155-5333-as telefonszámon lehet bővebb in­formációkat szerezni. Batyusbál Gyöngyösön Hagyomány már, hogy a gyöngyösi Mátra Művelődési Közponíamolyan pótszilveszteri mulatságként batyusbált rendez a saját kiscsoportjai, klubjai ré­szére. Idén január 22-én kerül majd sor e rendezvényre, ahová az ételt, italt mindenki saját ma­ga viszi. A tervek szerint humo­ros műsorral lép fel a Vidróczki Néptáncegyüttes, a helyi Játék­szín, a Kobudoé s a Kung-fu cso­port, a pedagógusklub, a tánc- és balettcsoport. Rajzpályázat — január 15-ig Az egri Gárdonyi Géza Szín­ház az idei évadban is bemutat egy gyermekeknek szóló dara­bot: Móricz Zsigmond Lúdas Matyi című régimódi komédiá­ját. Ehhez kapcsolódva rajzpá­lyázatot hirdetnek általános is­kolás gyermekeknek, akik olvas­mányaik alapján megfesthetik a műhöz kapcsolódó élményeiket, esetleg a színpadi megvalósításra vonatkozó elképzeléseiket. A munkákat január 15-ig lehet el­küldeni a színház címére (Eger, Pf. 193.), vagy személyesen le­adni a titkárságon. Az alkotáso­kat díjazzák, a legjobb művek készítőit meghívják a premierre. J—1—s. HEVES MEGYEI HÍRLAP TERJESZTÉSRE fő- vagy mellékfoglalkozású KÉZBESÍTŐKET KERES GYÖNGYÖS TERÜLETÉRE. Jelentkezni a gyöngyösi kirendeltségünkön lehet személyesen, telefonon vagy levélben 3200 Gyöngyös, Rózsa u. 1. Irodát nyitnak Gyöngyösön Patika önerőből Hitelekhez juttatják a vállalkozókat A mátraaljai térség központ­jában is irodát nyit a Heves Me­gyei Vállalkozói Központ. Azért kezdeményezték ennek kialakí­tását, hogy a kis- és középvállal­kozásokat megfelelő módon se­gíthessék, egyebek között példá­ul információkkal, szaktanács- adói hálózattal, tanfolyamok szervezésével. Az iroda fő tevékenységéhez tartozik majd egy hitelprogram kialakítása, melynek révén ked­vezményes kamatozási kölcsö­nökhöz juttatják a kezdő vállal­kozókat. A hasznos vállalkozás egyelő­re ideiglenesen a városháza épü­letében működik, de végleges helye valószínűleg a Fő tér 10. alatt lesz. Amint az önkormány­zati értesítőből kiderült, Gyön­gyös egymillió forinttal járult hozzá a helyi iroda létesítéséhez. Kereskedő cégé lett a csomagolóanyag-gyár „Pelikán” Füzesabonyban Számítógépen tartják nyilván a patikaszereket (Fotó: Perl Márton) Elkelt a füzesabonyi Pikopack Némi huzavona után a mis­kolci székhelyű Kaldera Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. vásárolta meg a füzesabonyi Pi­kopack Rt.-t. Az export-import tevékenységgel foglalkozó társa­ság a sikeres üzleti kapcsolatokat követően úgy döntött, hogy be­fektetőként jelentkezik a csoma­golóanyag-gyárnál. A Kaldera 1990-ben alakult, és elsősorban kereskedelemmel foglalkozik. A szlovákiai Kassai Vasmű termé­keit például két évvel ezelőtt kezdték el értékesíteni Észak- Magyarországon, és ennek során kerültek kapcsolatba a füzesabo­nyi céggel. Időközben az abonyiak „el­váltak” a Mátravidéki Fémmű­vektől, és a gyár részvénytársa­sággá alakult. Ezt követően az Állami Vagyonügynökség meg­bízásából a Kossuth Holding pá­lyázatot hirdetett annak privati­zációjára. A múlt év tavaszán le­bonyolított első fordulóban egyetlen jelentkező sem akadt a Pikopackra, és a Kaldera Kft. csak a második kiíráskor kapcso­lódott be. A pályázat szerint 50 százalék plusz egy részvény tu­lajdoni hányadra kellett ajánla­tot tenni. Négy társaság jelentke­zett, míg végül is a Kaldera aján­lott a legtöbbet. Ennek ellenére sem tudhatta magát azonnali nyertesnek, miután a vesztesek egyike fellebbezett az ÁVÜ-nél. A vagyonügynökség két hó­napon keresztül vizsgálta a pri­vatizáció körülményeit, de rend­ellenességet nem talált. A Kalde­ra Kft. a Pikopack Rt. ezerforin­tos részvényeiért 1185 forintot kí­nált, és az adásvételt Egziszten­cia-hitelből finanszírozza. A szerződéskötés után a Kaldera tízszázaléknyi dolgozói tulaj­donlásról határozott. A füzesabonyi gyár megvásár­lását hosszú távú befektetésnek szánják, és arra törekszenek, hogy sikeres menedzseléssel még nagyobb eredményt hozzanak ki a cégből. Január 20-ig lehet jelentkezni Harckocsizó parancsnokok lehetnek A Magyar Honvédség pályá­zatot hirdet hivatásos tiszthelyet­tesi iskolájában harckocsizó pa­rancsnoki szakra. A képzésre mindazok jelentkezhetnek, akik most sorkatonák, vagy ilyesféle szolgálatot már teljesítettek, és középiskolai érettségivel rendel­keznek. Az egészségi és pszicho­lógiai alkalmassági vizsgálatokat februárban végzik majd. Jelent­kezni egyébként január 20-ig le­het, sorkatonáknak az alakula­tuk parancsnoksága személyügyi szervénél, polgári fiataloknak a Heves Megyei Hadkiegészítő Pa­rancsnokságon (Eger, Hatva­nasezred út 3.), ahol részletesebb információkkal is szolgálnak. A képzés a szentendrei Kos­suth Lajos Katonai Főiskola bá­zisán történik március 1-jétől nyolc hónapon át. A sikeresen vizsgázó hallgató­kat hivatásos tiszthelyettessé avatják, majd újabb három hó­napos intenzív tanfolyamra kül­dik. Régen várták már a helybeliek ezt a gyógyszertárat A füzesabonyi telepi ré­szen élők régi álma vált va­lósággá, amikor a napokban megnyitotta kapuit a „Peli­kán” patika a Szabadság ut­cában. A település első, önerőből épített gyógyszer- tárának tervét az Országos Gyógyszerész Intézet, a Tisztiorvosi Szolgálat és a polgármesteri hivatal is tá­mogatta, mert így nem kell gyakran kilométereket gya­logolni, jobbik esetben au­tózni orvosságért a város túlsó végén lévő, eleddig egyetlen patikába az arra rá­szorulóknak. És hogy miért éppen „Pelikán” az új pati­ka? Az üzletvezető, Kotán- né Orsó Erzsébet szak­gyógyszerész szerint róluk kapta a nevét, mivel a peli­kánt besenyő nyelven ko­ránnak mondják. Ey végi ajándék Halmajugrán Szokatlan gesztussal szerzett örömet a halmajugraiaknak a helyi képviselő-testület. Dönté­sük alapján ugyanis minden ál­landó lakásbejelentéssel rendel­kező, önálló háztartást vezető család 10-10 ezer forintot kapott lakásfenntartási támogatásként. A polgármester-asszonytól megtudtuk, hogy ez az ajándék 4 millió 320 ezer forintba került az önkormányzatnak, az összeget a tartalékalapból fedezték. Ugyancsak különleges az át­adás módja is, ugyanis a 10 ezer forintokat a képviselő-testület tagjai, illetve a hivatal dolgozói személyesen vitték ki a családok­nak. Épülnek-e új blokkok? Egri cégek is építik Kommunális beruházások Bogácson Az idei év a nagy kommunális fejlesztések éve lesz a gyógyvizé­ről ismert Bogácson. Kiépítik a teljes ivóvíz- és gázhálózatot, és a tervek szerint elkészül a szenny­víztisztítómű is (az ehhez kap­csolódó vezetékek valószínűleg 1995-ben kerülnek a földbe). A nagyszabású terveket Cserépfa­luval és Bükkzsérccel közösen valósítják meg. Az ivóvízvezetékek lefekteté­sét már megkezdték, és rövide­sen kezdődnek a gázberuházás munkálatai is, hiszen azt szeret­nék, ha az üdülési szezon kezde­tére a forgalmat akadályozó, a nyaralóknak kellemetlenséget okozó földmunkákkal végezné­nek. Elemi érdek ez ott, ahol egy nyáron több százezer vendég- köztük jelentős számú külföldi fordul meg. A lakosság a víztársulatba lé­pésért 12 ezer, a gáztársulati tag­ságért pedig ötvenezer forintot fizet. Ezek nem kis összegek, vi­szont ha az említett beruházások — melyekben egri cégek, így az ÉVTE Egri Kirendeltsége és a Tengely mű Kft. is részt vesznek — elkészülnek, teljes körű lesz az infrastruktúra Bogácson, ahol minden út szilárd burkolatú, és már két éve távkapcsolásos tele­fonhálózat is működik. Szót kért az olvasó... Üj lignitmezőbe kezdenek-e vajon a fejtőgépek? Minden előfizetői panasznak utánajárunk (Folytatás az 1. oldalról) — A 100 MW-os blokkokat az 1996. évi selejtezést követően még nem bontják le, az új terme­lőegység üzembe lépéséig a rendszer tartalékai lesznek. Az erőmű tüzelőigényét a nagy déli bánya megnyitásával szeretnénk biztosítani, de ha ez nem lehetsé­ges, akkor a Keleti-II-re is ala­pozhatunk. — Melyik lenne a kedvezőbb változat? — Mind a nagy déli bánya, mind a Keleti-II. fejlesztése mel­lett szólnak érvek. A déli terület bevonásának két fő indoka van: a Keleti-II-höz viszonyítva lé­nyegesen, mintegy 1000 kJ/kg- mal jobb az ott bányászható lig­nit átlagos fűtőértéke, kedve­zőbb a hőtakarási aránya. A má­sik ok, hogy a terület szénvagyo- na — ha a jelenlegi nyitott hely­zetet nem használjuk ki — elvész, s csak új nyitással lehetne hozzá­férni, ami tetemes költséggel jár. A déli bányából jó minőségű — 7400 kj/kg — lignitet lehet ki­termelni, amely egy 450 MW tel­jesítményű erőmű hőszükségle­tét biztosíthatja mintegy 25 éven át. Amennyiben viszont mégsem a déli bányamező művelésbe vo­nása mellett döntenek, akkor a Kelet-II. fejlesztése is biztosít­hatja a szükséges lignitmennyi­séget. A Keleti-II. mellett szól az, hogy például szükségtelen lenne a géplánc áttelepítése, s a fejlesz­tést könnyebben fogadja el a környék lakossága is. — Befolyásolhatja-e az itt dolgozók sorsát, hogy melyik változat mellett dönt az rt. veze­tősége? — A vertikum jövője mindkét változat megvalósulása esetén biztos. A déli bánya ügyében a technológiai kényszerhelyzet miatt most kell döntést hozni, de látni kell, hogy a déli és a Keleti- II. közötti alapvető különbség csupán a déli terület jobb fűtőér­tékében van, amelyhez viszont művelési nehézségek társulhat­nak az ott található homokkőpa­dok miatt. — Jelenleg az eltüzelt lignit mintegy felét a bükkábrányi bá­nyából szállítják Visontára. Ez a jövőben is így marad? — A visontai termelés növe­kedésével párhuzamosan meg­szűnik a bükkábrányi szállítás. Az ottani fejlesztés attól függ majd, hogy hol épül a jövőben erőmű. Molnár G. Krisztina Mint ismeretes, január 3-tól a Heves Megyei Hírlap saját előfi­zetői lapteijesztés útján jut el az olvasókhoz. A második nap kéz­besítésének mérlegét vonjuk meg ezúttal. Őröm számunkra, hogy az el­ső napi induláshoz képest a rek­lamációk száma csökkent, illetve még több előfizetőnk jelentke­zett kiadónkban. Szeretnénk fel­hívni közületi előfizetőink figyel­mét közös gondunkra: mivel kézbesítő hálózatunk nem hasz­nálja a postafiókos rendszert, ezért egymást segítve kell megta­lálnunk a megfelelő megoldást a lap eljuttatására. Kézbesítőink ugyanis igen korán, hajnali fél 5-től — különösen Egerben és Gyöngyösön — kezdik el a lapok kihordását, s ilyenkor még az in­tézményekben, ahol nincs éjsza­kai portaszolgálat, s postaláda sincs, gondot jelent a lap elhelye­zése. Ugyancsak vonatkozik ez azokra a nagy irodaházakra, ahol több cég is működik. Nos, ebben kétjük türelmüket, amíg egyér­telművé válik: hová kézbesítsék kora reggel lapunkat? Ehhez azonban még néhány napra van szükség. Ilyen hely például a He­ves Megyei Közlekedési Felügye­let, a Magyar Nemzeti Bank me­gyei igazgatósága, az Expressz Utazási Iroda és sorolhatnánk még tovább, ahol sikerült már közösen orvosolni a problémát. Ugyancsak a korai kézbesítés okoz gondokat az egyéni előfize­tőknél is, méghozzá olyan lakó­házakban, ahol ilyenkor még zárva vannak a kapuk — s nyil­ván, hogy nem zavaijuk föl csen­getéssel a lakókat. Tehát ahol er­re mód van, s megbíznak ben­nünk, kézbesítőink kulcsot kap­nak, hogy elhelyezhessék a lakók postaládájában az újságot. Saj­nos, akadtak olyan előfizetőink — bár elenyésző számban —, akik az induláskor nem kapták meg megszokott hírlapjukat — tőlük ezúton kérünk elnézést. A kirívó esetekben — akik napköz­ben többször kerestek bennün­ket — vállaljuk kezdeti hibáin­kat. Ám minden erőnkkel azon leszünk, hogy ilyenek többé ne forduljanak elő.

Next

/
Thumbnails
Contents