Heves Megyei Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-06 / 284. szám
„VALAMIBŐL ÉLNÜNK KELL” — AZ ASSZONY TILTAKOZIK, A RENDŐR SUHINT lT HEVES EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, MEGYEI 1993. DECEMBER 6., HÉTFŐ HÍRLAP LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA IV. ÉVFOLYAM 284. SZÁM ÁRA: 16,30 FORINT Gyümölcscentrifuga reklámár 4200,- Ft VAS-MŰSZAKI BOLT Eger, Hadnagy úti Szolgáltatóház Tel: 36/312-636 FKGP: új országalapító program A fórumot azért hívták össze, mert a párt választási programjának elfogadása óta — mint Tor- gyán József pártelnök hangsúlyozta — hazánk katasztrofális helyzetbekexü\t. Ennek bizonyítékaként az általa 3500 millió forintra becsült belső, és a 28-30 milliárd dollár körülire taksált külföldi államadósságot említette. Ilyen körülmények között az ország megmentésére alkalmas programra van szükség. Határozat született arról is, hogy hatalomra kerülésük után semmissé nyilvánítják a színleltnek minősített adásvételi szerződéseket. Ezt követően az elnök ismertette az új országalapítás programját. Az SZDSZ a választások előtt A Szabad Demokraták Szövetsége 15 kivételével már minden választókerületben megtalálta jelöltjét a ’94-es választásra, a tervei szerint az év végére, január közepére lezárhatja a jelöltállítás folyamatát — jelentette be a párt kampányfőnöke, Magyar Bálint. Elmondta azt is, hogy az SZDSZ kész közös jelölteket állítani az Agrárszövetséggel, a Fidesszel, a Köztársaság Párttal és a Vállalkozók Pártjával, elzárkózik azonban ettől a kormánykoalíció pártjai és az MSZP esetében. ítélet a körmendi gyilkosság ügyében Tizenhatórás tárgyalás után szombaton hajnali egy órakor hozott ítéletet a kismartoni tartományi bíróság egy három éve Körmenden elkövetett gyilkosság ügyében. A 22 éves dél-burgenlandi tettest tíz év börtönbüntetésre ítélte a bíróság, amiért 1991. január 17-én Körmenden megölte 40 esztendős magyar áldozatát. A vádlottat számos ellentmondó szakértői vallomás után az esküdtszék halállal végződő súlyos testi sértés bűnében találták vétkesnek — ezért a megfigyelők által túl enyhének tartott büntetés. Az ítélet nem jogerős. Kiraboltak két arabot A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint szombaton délután a XIX. kerületben a Kossuth tér egyik házának udvarán három ismeretlen férfi megtámadott és bántalmazott két arab fiatalembert. Elvettek tőlük 16 ezer dollárt és 4 millió forintot. Az-egyik megtámadott fiatalember sérülései nyolc napon túl gyógyulnak. Kivágták a páncélszekrényt Péntek délután 17 óra, illetve szombat délelőtt 10 óra között az Állami Vagyonkezelő Rt. X. kerület Ceglédi úti irodaházában, egy bérelt irodában ismeretlen tettes, vagy tettesek kivágtak egy páncélszekrényt és elvittek belőle 10 millió forintot és 1800 forint értékben Voltas elemeket. Egri MDF-ünnep: Öt év a történelemben A függés és a diktatúra rendszerét kellett meghaladni - hangsúlyozta a Parlament elnöke (Fotó: Gál Gábor) ,A politikában is az arasson, aki "/etett 99 Együtt maradt ez a baráti közösség, még a „kormányzás nehézségeit” is túlélte. Délután az Esz- terházy Károly Tanárképző Főiskola dísztermében folytatódott a rendezvény. A résztvevőket Szabó Pál köszöntötte, aki egyik kezdeményezője volt az indulásnak. Ezt követően dr. Ringel- hann György polgármester szólt az elmúlt ót évről, aláhúzva, hogy velünk és általunk formálódott a történelem. Az MDF olyan politikai mozgalom, amelynek építőelemei a helyi szervezetek, s ezért őrizte meg az összes külső és belső feszültség ellenére is egységét. Kifejezte azt a reményét, hogy a jelenlévők k hasznos gondolatot hallanak, vagy legalább megtanulják tisztelni a másságot. Elsőként dr. Szabad György, az Országgyűlés elnöke beszélt a rendnszerváltás történelmi jelentőségéről. Hangsúlyozta: a függés és a diktatúra rendszerét kellett meghaladni. Sem az embereknek, sem az intézményeknek nem volt meg az autonómiája, a termelés és a gazdaság is nélkülözte az önmozgás lehetőségét. Az előző struktúra nem volt alkalmas arra, hogy fölvegye a versenyt a szabad világ gazdaságával. A népek spontán vegye a versenyt ' ;■ 1.A ellenállásából egyre' tudatosabb szembenállás bontakozott ki. A diktatúráknak szükségképpen bukniuk kell, mert képtelenek az önkorrekcióra, a rugalmas alkalmazkodásra. Hozzáfűzte, hogy az elmúlt években kialakultak a jogállamiság feltételei. De három és fél év alatt egy kiépített sztálinista rendszerből nagyon nehéz a teljes fordulatot elemi. (Folytatás a 3. oldalon) A Magyar Művészetért Díj kitüntetettjei A Magyar Művészetért űí/kuratóriuma és a Magyar Nemzeti Bank közös szervezésében rendeztek gálaműsort szombaton a Várszínházban. A Nemzeti Gála azzal a céllal szerveződött, hogy elősegítse a művészek és a hazai gazdasági élet élenjáró képviselői, a lehetséges mecénások közötti kapcsolatteremtést. Az eseményen jelentették be az ez évi kitüntetettek névsorát is. A díjazottak: Buda Ferenc költő, Czimer József dramaturg, Dresch Dudás Mihály muzsikus, Finta József építész, Földi Péter festőművész, Kallós Zoltán erdélyi folklorista, Kányádi Sándor erdélyi költő, Kardos István filmrendező, Kozák András színművész, Melocco Miklós szobrászművész, Nagy-Kálózy Eszter színművész, Szokolay Sándor zeneszerző. Ketten — Hervay Gizella költő és Havasi István, a Gyulai Várszínház egykori igazgatója — posztumusz részesültek a Magyar Művészetért Díjban. Ünnepi szentmise Népfőiskola indul Tarnaleleszen Hajdanán egy iskola működött abban az épületben, amelyet nemrég kapott vissza a katolikus egyház a tarnaleleszi ön- kormányzattól. Hasonló funkciója lesz a későbbiekben is, hiszen a helyi templom melletti építményt rendbe hózták, s egy tantermet alakítottak ki ott, ahol a jövőben az elképzelések szerint népfőiskolát indítanak. Ebből az alkalomból — neves vendégek részvételével — tegnap délután ünnepi szentmise hangzott el a leleszi templomban. Emellett természetesen szó esett a népfőiskola tervéről is. Az eseményen jelen volt dr. Varga László, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke és dr. Lukács Tamás, megyénk kereszténydemokrata országgyűlési képviselője. A történtekről következő pé- tervásári körzeti összeállításunkban részletesen is beszámolunk. Tetszett a vasárnapi Hírlap Jól sikerült a főpróba „Köszönjük a meglepetést, nagyon szeretjük a lapot” — ezekkel az elismerő szavakkal illette újságunkat tegnap Veres István Poroszlóról, s a véleményével szerencsére nem volt egyedül, hiszen többen is telefonáltak szerkesztőségünkbe, hogy elégedettek vasárnapi különszámunk- kal. S nem csupán a megjelent írásokra vonatkozik ez a dicséret, hanem új terjesztőink, kézbesítőink munkájára is, annál is inkább, mivel elsősorban ők vizsgáztak az elmúlt hét utolsó napján. (Folytatás a 3. oldalon) Fórum a külpolitikáról Hamis az a feltételezés, miszerint Magyarország nemzetközi megítélése romlik, Európa kétségbe esik, ha a választások után a szocialisták kormányba kerülnek — hangzott el szombaton, Kecskeméten a Magyar Szocialista Párt külpolitikával, biztonságpolitikával foglalkozó országos vitafórumán. Az előadók hangsúlyozták: a szocialisták új külpolitikai stratégiát kívánnak meghirdetni mind a nyugat-európai, mind a kelet-európai országok irányába. Kiemelkedő fontosságúnak tartják, hogy ne romoljanak tovább a környező országokkal a kapcsolataink. Hasznos volt az eb „tanácsa” Nagy kábítós fogás Rekord mennyiségű kábítószert foglaltak le szombat hajnalra virradóan a nagylaki vámhivatal pénzügyőrei, Ä vizsgálat során a vámhivatal kábítószer-kereső szolgálati kutyájának „tanácsát” is kikérték. Nem is hiába. A „javaslata” figyelembe vételével megtartott alapos ellenőrzés nem várt eredményre vezetett. A fagyasztott zöldpaprikát szállító jármű plafonja 415 darab hasist és marihuánát tartalmazó csomagot rejtett. Az összesen 261,76 kilogramm kábítószert és a tehergépkocsit a nagylaki vámhivatal lefoglalta, a gépkocsivezető ellen pedig visszaélés kábítószerrel bűncselekmény alapos gyanúja miatt feljelentést tett. Az ÁÉSZ országos fóruma Gyöngyösön „Megálljt kell parancsolni az ország kirablásának” Az állampolgárokat tisztelő törvények között születnek törvénytisztelő állampolgárok!— ez a felirat is meghatározta a hangulatát annak az első országos nyilvánosfórumnak, amelyet az Állampolgárok Érdekképviseleti Szövetsége (ÁÉSZ) rendezett szombaton Gyöngyösön. Némi kavarodás előzte meg az eseményt. A meghirdetett helyszín a Mátra Művelődési Központ volt, ám az odaérkezőket a rendezők a helyi nagytemplom előtti térre irányítottak. Mint kiderült, a szervezők többezres tömegre számítottak (igaz, ez végül nem vált be, hiszen 500-600- ra volt tehető az érdeklődők száma), ezért kértek engedélyt a szanad ég alatti helyre. — Gyöngyös varos vezetői csak ma délelőtt járultak hozzá ehhez a helyszínhez, mert félnek..., s ez okozta a kezdés körüli bonyodalmakat — jelentette ki Morvái Ferenc, a szövetség elnöke beszéde elején. A továbbiakban a kazánkirályként ismert vállalkozó azokat az indokokat igyekezett megvilágítani hallgatósága előtt, amelyek az ÁÉSZ alapításához vezettek. Példákat hozott fel az állampolgárok nyomorára, a közbiztonság tarthatatlanságára, majd külön is hangsúlyozta: (Folytatás a 3. oldalon) A táblák tanúsága szerint országszerte létrejöttek a szövetség megyei szervezetei, ám szombatra a rendezők több embert vártak (Fotó: Perl Márton) KGB-ügynök a darabolás gyilkos? Ma kezdődik a tárgyalás Bécsben A bécsi tartományi esküdtbíróság mától nyolc tárgyalási napon december 22-ig tárgyalja a tavaly májusi, budapesti „dara- bolós” gyilkosság ügyét. Á nagy érdeklődéssel várt tárgyalás két vádlottja: Helmut Frodl, azORF ismert munkatársa, rendező és producer, valamint a magyar származású osztrák pénzügyi tanácsadó, Pesti Gábor. A per izgalmas lesz — nincs beismerő vallomás, ehelyett Frodl egy rejtélyes KGB ügynököt nevez meg gyilkosként. Az első napon Ernst Kloyber államügyész terjeszti elő a 30 oldalas vádiratot, amelyben a nyomozás lapján összeállt változat szerepel arról, hogyan csalta a két vádlott a Frodl számára anyagi okokból és szakmai féltékenységből feleslegessé vált filmrendezőt, Fritz Köberlt Budapestre. „Csaliként” a szép fo- tómodellt, Biza Novikovát használták, akibe Köberl terveik szerint beleszeretett, s akinek nagybátyjával kellett volna ott találkoznia. Ehelyett a XIII. kerületben bérelt lakásban elkábították, lelőtték, majd villamos fűrésszel feldarabolták és a csomagokat kukákban rejtették el. Kezdetben Frodl a tényleges gyilkosságot Pestinek tulaj dom- totta. Később Frodl vallomását visszavonta, s immár tíz hónapja ragaszkodik ahhoz, hogy egy bizonyos — megtalálhatatlan — Borisz Pjetkin nevű KGB-ügynök a tettes, ő legfeljebb a darabolásban vett részt kábultan. Az osztrák sajtó szinte példátlanul nagy teret szentel a vádlottnak — Pestiről alig esik szó, annál többet nyilatkozik Frodl, aki a sajtó tanúsága szerint felmentésre számít. Ezt egy magánorvosi szakvélemény alapján reméli, amely szerint — a hivatalos szakértői véleménnyel ellentétben — úgynevezett „borderline -szindrómában” szenved, vagyis számára elmosódik a határ a valóság és a mese között. Az Ut ev a történelemben című egri rendezvény szombaton iélelott az MDF Sándor Imre ut- :ai székházában kiállítás-meg- ayitóval kezdődött. Szarvas Béla, a város országgyűlési képviselje, az egri MDF szervezet elnö- <e bevezetőként elmondta, a párt eddigi történetének dokumentumait gyűjtötték össze. 1988. november 16-án az Arán) Oroszlán borozóban gyűltek ösz- >ze mintegy negyvenen, hogy ;gy új alternatívát teremtsenek íz addigi politikához képest. Felléptek több közérdekű ügyien, szerveztek uszodafórumot, munkásőrség-ellenes tüntetést, capcsolódtak az országos és a lelyi politikai élet történéseihez. A nyitás politikáját a hatodik országos gyűlésén hirdette meg a Magyar Demokrata Fórum, s ez az ünnep is ennek a részét jelenti — indokolta meg dr. Kónya Imre a szombati sajtótájékoztatón, hogy miért a helyi szervezetek emlékeznek meg az alakulás ötéves jubileumáról, s nem valamiféle központi rendezvényt tartanak. Hozzáfűzte azt, hogy „négyszemközt” az országgal lehet legközvetlenebbül megismerkedni a problémákkal.