Heves Megyei Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-06 / 284. szám
VILÁGTÜKÖR - HIRDETÉS HÍRLAP, 1993. december 6., hétfő 2. „Nem látszanak hozzá fogható utódok” Külföldi lapok írják Antall József betegségéről Antall József rákbeteg, s a legnagyobb kormánypártban egyelőre nem látszanak hozzá fogható utódok — irta szombaton „Magyar- ország sorsa” című kommentárjában a Die Welt. Carl Gustaf Ströhm emlékeztet rá, hogy a miniszterelnököt októberben egy német klinikán kezelték. Állapota azonban novemberi hazatérése után oly mértékben rosszabbodott, hogy Lezsák Sándor, az MDF elnök- helyettese (sic!) szerint számolni kell „a kormányfő tartós távollétével”. A német újságíró elismerően ír a miniszterelnökről, leszögezve, hogy nemcsak kiválóan képzett, művelt személy, hanem politikailag is kemény fából faragták: sikerült egybetartania az MDF-en belüli heterogén erőket. Antall „nemzettudatú magyar, ám idegen tőle minden szélsőség” — állapítja meg Ströhm, hozzátéve, hogy a kormányfő nagy tekintélyt élvez a nyugati államférfiak körében, s „mindenekelőtt a németek barátja”. „Egy kormányzás vége BudaE esten’’ — ezzel a címmel közölt osszabb cikket a La Croix l’Événementcímű, katolikus irányultságú francia napilap Antall József betegségéről, illetve a magyarországi politikai helyzet jövőbeni alakulásáról. A szerző, Florence Labruyere beszámol a magyar kormányfő kölni, gyógykezeléséről, annak budapesti folytatásáról, majd így folytatja: — Bár a magyarokat jobban foglalkoztatja életszínvonaluk csökkenése, mint a miniszterelnök egészsége, a politikai réteget most bizonyos nyugtalanság tölti el. Még ha az MDF szóvivője kijelentette is, hogy a miniszterelnök vezeti maja a pártot a következő választásokokon, a sajtó — bár szemérmes és homályos kifejezésekkel — nyíltan utal az utódlás kérdésére. A jövő kilátásairól szólva Labruyere leszögezi: a kormányfő nem akar lemondani, s így Antall elhúzódó távolléte esetén a jelenleg őt helyettesítő Boross Péter belügyminiszter irányíthatja majd a kormányt a jövő évi választásokig. Ha viszont a kormányfő meghalna, erre az esetre az Alkotmány elég homályosan fogalmaz. Elképzelhető, hogy az államfő új miniszterelnököt javasolna, akit azután a parlament jóváhagy — úja a francia újságíró, hozzátéve: félhivatalosan már felvetődött Szabó Iván pénzügyminiszternek és Surján László népjóléti miniszternek, a KDNP elnökének jelöltsége. Ugyanakkor a megfigyelők inkább azt feltételezik, hogy Göncz Árpád feloszlatná a parlamentet, s ebben az esetben kilencven napon belül új választásokra kerülne sor. Lengyel hetilap a magyar médiaháborúról A szélsőjobb bosszúja? Gorbacsov Gajdarékat Latorcai János izraeli tárgyalásai Harminc izraeli vállalat magyarországi terveit felölelő javaslatot kapott Latorcai János ipari és kereskedelmi miniszter izraeli látogatásán. Projektek megvalósítására, kivásárlásokra, privatizációs együttműködésre, közös vállalkozásokra vonatkoztak az ajánlatok, amelyeknek nagy része ipari cégektől származik. Az egyhetes látogatás során, amelyre Mose Sahal energiaügyi miniszter hívta meg, Latorcai vendéglátójával létrehozta a magyar-izraeli energetikai munka- csoportot. Jegy rendszer Grúziában Negyvenről harminc dekagrammra csökkentette a grúz kor- mámy az egy főre jutó napi kenyéradagot, s családtagokként havonta mindössze három kilogramm lisztet vihetnek haza a háziasszonyok. A rendkívüli intézkedés határidejét azonban nem jelölte meg a kormány. Otar Pa- dzadzia kormányfő sürgette a mezőgazdasági minisztériumot, hogy teát, citrusféléket és ásványvizet szállítson Türkmenisztánba, aminek ellentételezéseként földgázt adnának Grúziának. Eduard Sevardnadze államfő súlyosnak, de nem reménytelennek mondta az ország helyzetét. Grúziában a súlyos gazdasági helyzet következtében jegyrendszert vezettek be az alapvető élelmiszerekre. Bolgár-jugoszláv miniszterelnöki találkozó Bolgár-jugoszláv miniszterelnöki találkozó kezdődött szombaton Szófiában. Radoje Kontics jugoszláv miniszterelnök kezdeményezte a találkozót. Ljuben Berov bolgár kormányfő a küldöttség élen Szófiába érkezett Konticcsal mindenekelőtt annak a bolgár kezdeményezésnek a részleteit vitatja meg, amelynek alapján Bulgária szárazföldi tranzitszállításokat szeretne engedélyeztetni az ENSZ szankcióbizottságával „kis-Jugoszlávia” területén keresztül. A bolgár kezdeményezést már hónapokkal ezelőtt támogatásáról biztosította a belgrádi vezetés, Oroszország és Görögország is. A román ünnepen történtek utóhangja Traian Chebeleu elnöki szóvivő sajtóértekezletének ismertetése révén tovább visszhangzott szombaton a román sajtóban az ukrán és magyar nagykövet november 30-i gesztusa, amikor a parlament ünnepi ülésén elhangzott kijelentések és azok fogadtatása nyomán elhagyták az üléstermet. A magyar nagykövetség sajtóattaséja, akit az Adevarul telefonon hívott fel, kifejtette, hogy őszintén tiszteli és nagy költőnek tartja Mihai Emines- cut. Egyúttal azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a Tisza maf yar területen folyik, mintegy 50 ílométerre Románia határától. A népszerű lengyel politikai hetilap, a Wprost legújabb számában közölte Scipiades Iván írását a magyar médiaháborúról. A szerző ennek eseményeit ismertetve kifejti: megfigyelők szerint a tömegtájékoztatási tisztogatást vagy maga a kormány inspirálta, vagy az MDF jobb- szárnyának politikusai. Nem lehet kizárni azt sem, hogy a Csur- ka István vezette szélsőjobb „bosszújáról” van szó. A szerző megállapítása szerint nem véletlen, hogy az ellenzék ellen a médiában intézett támadásra Antall József távollétében került sor. Ekkor a kormányfőt Boross belA boszniai muzulmán vezetés nem tud megbarátkozni a gondolattal, hogy etnikai alapon osz- szák fel az egykor olvasztótégelyként működő Szarajevót. Ugyanakkor lehet, hogy rákényszerül egy ilyen megoldásra, mivel a muzulmán csapatok saját erejükből nem tudják megszabadítani a várost a szerbek fojtogató gyűrűjétől. A tél közeledtével az idő is sürget, külső segítségre pedig nincs kilátás. Szarajevó egy- harmadának átadása egyidejűleg a szerbek által bekerített keletboszniai muzulmán enklávék fennmaradásának ára is lehetne. A muzulmánok ellenőrzése alatt négy városrész maradna: Nyuügyminiszter helyettesítette, aki a „radikális jobboldal iránti szimpátiájáról ismert”. Mint Scipiades írta, még el sem ült a vihar a rádió és a televízió körül, amikor a kormányfő Alexa Károlyt nevezte ki az MTI élére. „Ez abból az okból is kétségeket ébresztett újságíró körökben, mert Alexa a valaha népszerű Magyarország című hetilapot jelentéktelen kormánylappá alakította, elveszítve a lap olvasóinak 90 százalékát.” A szerző kiemeli: a kormány azért tartja szükségesnek a médiumok feletti uralmat, hogy az ország helyzetéről pozitívabb képet rajzolhasson. gat-Grbavica, Dobrinja, Sken- derija és Bistrik. A boszniai főváros lakói közül sokan ellenzik a szerbek által több mint 20 hónapja ostromlott város felosztását. — Ha majd az amerikaiak felosztják New Yorkot, akkor az itteni lakosok is feloszthatják Szarajevót — vélekednek a helyiek. — Azért harcolok, hogy Bosznia-Hercegovina népei együtt élhessenek—állította egy szabadságos katona. Mások viszont szükséges engedményként értékelik a felosztást: — Nem akarom, hogy felosszák Szarajevót, de ha ez a béke ára... Bár az erőszak és a gyilkolás ezzel nem fog megszűnni — vélte egy fiatal anya. vádolja Mihail Gorbacsov a Rudé Právo című prágai lap szombati számában megjelent interjújában kételyeit hangoztatta azzal kapcsolatban, hogy a két hét múlva esedékes oroszországi választások lehetővé tehetnek valamilyen új politikai felállást. Erre csak a szabad viszonyok megléte esetén adódna lehetőség — vélekedett a volt szovjet vezető. Az interjút Zdenek Mlynár, az 196ö-as csehszlovák „Prágai Tavasz” főideológusa, Gorbacsov egykori diáktársa készítette. Gorbacsov szerint a választások csak akkor jelentenének tényleges esélyt a politikai változásra, dia a végrehajtó hatalom nem sebtében, saját maga számára készítené elő a választásokat, ha kellő felkészülési időt adnának a különböző politikai erőknek. Az egykori szovjet vezető igen negatívan nyilatkozott Jegor Gajdarról és csapatáról is. Szerinte ők a felelősek azért, hogy a „sokkterápia” végrehajtásának módja „bizonyos értelemben a kollektivizációra, a bolsevik módszerekre emlékeztet, csak éppen ellentétes ideológiai cim- kével”. Külpolitikai kérdésekről szólva, Mihail Gorbacsov úgy vélekedett: az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet koncepciójára alapozva — de az összes, alapvetően új tényező figyelembe vételével — ki kellene alakítani a kontinens biztonságának és együttműködésének új intézményes formáit. Személyes nézete az, hogy új szervet, Európai Biztonsági Tanácsot kellene létrehozni. A szerbek Szarajevó egyharmadát kérik Közi rév szerint ez moszkvai kezdeményezés Partnerség a békéért Az orosz külügyminiszter szerint az Észak-atlanti Együttműködési Tanács értekezletének egyik legfőbb eredménye, hogy eltemették a NATO bővítésének gondolatát. Andrej Kozirev a tanácskozást értékelő nyilatkozatában egyben azt állította, hogy a Brüsszelben is alaposan megvitatott „partnerség a békéért” valójában orosz elképzelés, amelyet Washington „új csomagolásban” teijesztett elő az ősszel. Kozirev szerint NATO nem gondolt komolyan az új tagok felvételére. Mindazonáltal rendkívül fontos, hogy a brüsszeli tanácskozás résztvevői, köztük a közép-európai országok képviselői is egyöntetűen támogatásukról biztosították a partneri együttműködésre vonatkozó elképzelést. A miniszter szerint ez lehetővé teszi, hogy már a jövő januári NATO-csúcs, illetve az orosz-amerikai csúcstalálkozó előtt megkezdődjék a konkrét együttműködés. A „partnerség a békéért” elnevezésű indítvánnyal kapcsolatban először beszélt Kozirev arról, hogy az elképzelés valójában Moszkvától szármázik. Mint mondta, Jelcin korábban a NATO, illetve Oroszország és a közép-európai országok teljeskörű együttműködéséről beszélt. Miután egyes közép-európai országok szorgalmazni kezdték a NA- TO-hoz való mielőbbi csatlakozást, Washington előállt a partnerség a békéért nevű elképzeléssel. Kozirev leszögezte: valójában az amerikai indítvány orosz elképzelés volt, csak más csomagolásban. A START-1 ukrán ratifikálásával kapcsolatban az orosz diplomácia vezetője leszögezte: Brüsszelben teljes egészében elvetették azt az ukrán beállítást, amely szerint fontos pozitív lépés volt a kievi parlament döntése. Kozirev emlékeztetett rá: az értekezlet záródokumentuma egyértelműen leszögezte, hogy teljes egészében ratifikálni kell a dokumentumot. Az orosz külügyminiszter szerint ennek elérésében nyilván szerepet játszott a római értekezleten kifejtett kemény moszkvai álláspont. Moszkva ugyanis kilátásba helyezte, hogy az EBEÉ külügyminiszteri értekezletének összes döntésével szembehelyezkedik, ha az EBEÉ tagállamai nem foglalnak egyértelműen állást a START-1 ratifikációjával kapcsolatban. rAKCIÓ! KARÁCSONYI VÁSÁR! RELUXA és SZALAGFÜGGÖNY tételtől és színtől függően 5—30 % kedvezménnyel. Díjtalan szereléssel, több év garanciával csak Egerben, a Kertész u. 125-ben. Tel.: 317-315, ^ 413-315. ^ HTM Bizsukiállítás és-vásár A kiállítás helye: Eger Ifjúsági Ház Eger, Széchenyi u. 16. HTM Bizsu jellemzője: fantasztikus tűzzománc színek, csodálatos drágakő-imitáció. Ezt karácsony előtt látni kell. Kiállítás: 1993. XII. 2-10-ig, 9-18 óráig. Kereskedők részére árusítás: Bp. II., .Szalamandra u. 26/b. Tel.: 187-1194 f STARTEX CUCC!!!*5} Rendkívüli akció Nagy télikabát, szőrme,- dzseki vásárt tartunk Egerben a Helyőrségi JUiiban. Kaphatók: nűi-férfi-gyermek holland ruházati cikkek, extra minőségben, olcsó áron. December 7-8-án kedden-szerdán 9-17 óráig i7 Viszonteladók, ^i vásározók, MEGNYITOTTUK PAGODA kínai ruha nagykereskedésünket PARÁDFÜRDÓN a Pavilonsoron (nagy parkolóban) Olcsó árak. Várjuk az egyéni vásárlókat is. Ezüst- és aranyvasárnap is nyitva. BOLDOG KARÁCSONYT A CENTRUMMAL! Lehel hűtőgépek reklám áron, amíg a készlet tart. 160 l-es 2 csillagos 21.100,- helyett 17.900,160 l-es 3 csillagos 22.700,- helyett 19.900,240 l-es 2 csillagos 26.600,- helyett 22.900,260/70 l-es kombinált hűtő 40.900,- helyett 35.900,6 típusú BRAUN borotvához ébresztőóra ajándékba. Egyes MOUNTAIN BIKE kerékpárok engedménnyel. l/ KARÁCSONYI Sl TURUL CSIZMA VÁSÁR! December 7-10-ig az egri Technika Házban. — Női, gyermek bokacipők és csizmák — Férfi MARC cipők \ Nagy választékban kaphatók! r ymm ........w A z Ádám és Társa KFT kukorica-silót értékesít. Érdeklődni: Debrecen, Tüzér u. 4. Tel/fax: 52/313-282 Tel.: 52/316-046, 342-027 w Telex: 72-629 A Kedves Gyerekek! Szeretettel vár Benneteket 1993. december 06-án HÉTFŐN 17 órakor MOO Áruház Mikulása, az áruház parkolójában! Gyerekeknek is és a felnőtteknek is Mikulás-napi meglepetés! Az áruház parkolója megközelíthető a Kertész-, Makiári-, Homok-, és Menház út útvonalon! Kérjük a kellemetlenségek elkerülése véget ne parkoljanak k a Napsugár úton! A WOLF HUNGÁRIA KKT. Raktárát bérelnénk Egerben élelmiszer tárolására. Feltételek:- 70-80 m2 — teheruatóval jól megközlíthető — őrzés, védelem Elsősorban cégek jelentkezését várjuk a megjelenéstől számított 5 napon belül. Levélcím: WOLF Hungária KKT. 9027 Győr, Heesepuszta II.