Heves Megyei Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-01 / 280. szám

HÍRLAP, 1993. december 1., szerda MEGYEI KÖRKÉP 3. Ma: zene és utazás A Világjáró Klub ma délután 6 órakor kezdődő soros összejöve­telén Venezuelával ismerkedhet­nek meg az érdeklődők az egri If­júsági Ház klubszobájában. Ugyanezen a napon este 7 óra­kor kezdődik az intézményben a Kispál és a Borz együttes kon­certje. Holnap délután 5 órakor pedig ugyanitt a Gárdonyi Géza Színház fiatal művészei lépnek pódiumra, s „A Kérész napja” rímmel történeteket és dalokat adnak elő. A gázról, Mátrafüreden A mátrafüredi részönkor­mányzat és a Bene-egylet lehető­séget kínál a helybélieknek, hogy a gázberuházással kapcsolatos kérdéseiket szakembereknek feltegyék. Minden csütörtökön délután 2-től 4-ig a Mester Kft., míg 4-től 6-ig Matus Miklós vál­lalkozó fogadja az érdeklődőket. Tisztújítás rr az MSZDP-nél A Magyarországi Szociálde­mokrata Párt Heves megyei és egri városi szervezete tisztújító gyűlést tartott november 29-én, amikor is megválasztották az új vezetőséget. A megyei elnök az egri Kárpáti Gyula, míg a titkár a hatvani Kiss György lett. Nyugdíjas-találkozó a kórházban A Heves megyei önkormány­zat Markhot Ferenc Kórház Rendelőintézete, a nyugdíjas- klub és az EDDSZ ottani alap- szervezete közösen egy vacsorá­val egybekötött találkozót szer­vez ma délután fél 4 órától az in­tézmény nyugdíjasai részére. A központi étteremben a vidám beszélgetés mellett arra is módot találnak, hogy a hajdani dolgo­zókat beavassák az egészségügy mai problémáiba, s vázolják az intézmény aktuális problémáit Gyöngyösi képek A Mátra Művelődési Köz­pontban működő fotókör „Gyöngyösi képek” rímmel mu­tatja be legújabb kiállítását. A tárlatot december 3-án, pénte­ken délután fél 6 órakor nyitja meg Fehér Miklós fotóművész, és szakmai elemzés kíséretében mutatja be a közönségnek Mé­száros István, Sankovics András, Mészáros Domonkos és Schéda Gyula munkáit. A magyar nyelv kutatásáról Papp Gábor művészettörté­nész a magyar nyelv kutatástör­ténetéről tart előadást ma dél­után 5 órától az egri Forrás gyermek-Szabadidőközpont­ban. A program része az intéz­mény „A teremtő szó” című so­rozatának. Megcsalás vagy öncsalás? A Narancs Filmklub ma este 8 órától vetíti a „Tisztességtelen ajánlat” című amerikai filmet, Robert Redford és Demi Moore főszereplésével, a tanárképző fő­iskola 6-os számú előadótermé­ben. A bemutató után „Megcsa- l|s vagy öncsalás?” címmel Tóth Béla filmesztéta elemzi a mű­r ; Egészséges életmód, olcsóbban ! A Magyar Vöröskereszt egri Szervezete (Barkóczy u. 7.1/6.) égy akció keretében december 6-tól 11-ig jelentősen csökken­tett, jutányos áron kínálja a Bé- res-vitalin pezsgőtablettát, illet­ne az üveges Béres-cseppeket. Az érdeklődők az irodát a dél­előtti órákban kereshetik fel. Közlemény A rokkantak, fogyatékosok világnapján, december 3-án egész napos ingyenes kezelés a Pierrot stúdió természetgyó­gyász-kezelőben, Eger, Városfal , u. 5. Tóthné Böbe. TeL: 315- 704. (X) Új ruhát kaptak a Széchenyi úti kandeláberek (Fotó: Perl Márton) A város fenyőfája a Dobó téren Ünnepi hangulatot áraszt Eger, mert feldíszítették utcáit. A Városszépítő Egyesület, s a polgármesteri hivatal főmérnöki, illetve idegenforgalmi irodája fogott össze, hogy a város lakói s vendégei még szebbnek láthassák a települést. Hozzájárult a Cinóber Képesbolt a dekorációhoz, illetve más vállalkozók is segítettek. A Dobó térre egy olyan fenyő került, amely azelőtt a Bródy Sándor Megyei Könyvtár előtt állt, de sajnos kidőlt, ezért szolgál most díszül. így viszont „megúszta” ezt a szerepet egy erdei társa. A kivitelezés Nagy-Bozsoky Mária és Sós György munkája. A szervezők azt szeretnék, hogy az üzletek — tehetségük szerint — járuljanak hozzá saját arculatuk ünnepivé tételével is a szebb összképhez. Gáz Nagyiíton Már régóta felvetődött Nagy- úton is a gáz bevezetésének a gondolata, de a nagy távolság és összeg miatt kissé hátrább került a megvalósulás. Most azonban — figyelembe véve a környező köz­ségek ilyen irányú tapasztalatait — úgy döntöttek, hogy nekivág­nak a nem mindennapi feladat végrehajtásának. Falugyűlésre hívták a minap a község lakóit, akik meglepően nagy létszám­ban jelentek meg. Úgy döntöttek — 82 százalék arányban —, hogy vállalják a beruházásokkal járó költségek fedezését, azaz 60 ezer forintot fizetnek be lakásonként a számlára. A szerződéskötés fo­lyamatban van, amelynek végre­hajtására 1994-re az Ipari Mi­nisztériumtól az engedélyt meg­kapták. A beruházás költsége előre­láthatóan 60 millió forint lesz, mert a gázt Kálból nyolc kilomé­teren át hozzák, a községben pe­dig 6 kilométer hosszan kell majd csövet lefektetniük. A munkálatok az időjárás és a spe­ciális talajviszonyok miatt tavasz- szal indulnak, az ünnepélyes fák­lyagyújtást pedig augusztus 20- ra tervezik. A kedvezményes hi­telt a lakosoknak a Domoszló és Vidéke Takarékszövetkezet he­lyi fiókja adja. A higiénia betartásával Megelőzhető a májgyulladás Lapunk november 25-i szá­mában számoltunk be arról, hogy a megye több településén a járványügyért felelős szakembe­rek májgyulladás-vírussal fertő­zött személyeket találtak. Az Ál­lami Népegészségügyi és Tiszti- orvosi Szolgálatot a cikk megje­lenése után sokan felkeresték, az iránt érdeklődve, hogy kivédhe­tő-e a fertőzés. A járványügyi osztály vezető­jétől, dr. Borosznói Etelkától megtudtuk: a májgyulladást okozó A-vírus a beteg ember székletével fertőzött kéz, hasz­nálati tárgyak, élelmiszer, ivóvíz útján terjed. A lappangási idő 15-40 nap, majd ezután fejfájás, hasi fájdalmak, émelygés, há­nyás, nagyfogú fáradékonyság, majd később sárgaságjelzi a fer- tőzöttséget. Az is előfordulhat, hogy nem mindenkinél jelentke­zik sárgaság. A fertőzött ember már a tünetek jelentkezése előtt üríti a kórokozót. A baj ellen nincs aktív védőoltás, a labora­tóriumok jelenleg olyan oltó­anyaggal rendelkeznek, amely kész ellenanyagot tartalmaz, de ezt csak megbetegedés esetén adják azoknak, akik fertőzött embereket ápolnak, vagy kör­nyezetével, kollektívájával állan­dó kapcsolatban vannak. A máj­ba alapvetően betartjuk az álta­lános és személyes higiéniás sza­bályokat, elsősorban minden ét­kezés előtt és WC-használat után alaposan mossuk meg szappan­nal kezünket. Mosatlanul ne nyúljunk élelmiszerekhez, de tiszta, folyó vízzel minden eset­ben fogyasztás előtt tisztítsuk meg a gyümölcsöket, zöldségfé­léket. A szemetet zárt tárolóban gyűjtsük, ahol még űrgödrös ár­nyékszéket használnak, feltétle­nül ügyeljenek annak tisztaságá­ra, zárt voltára. Célszerű időn­ként klórmésszel kezeim. (szüle) Visontai ünnepség Borbála-napi rendezvények Visontán, a Mátrai Erőmű Részvénytársaságnál Borbála­napi ünnepi megemlékezésekre kerül sor december 2-án, csütör­tökön, amellyel tulajdonképpen folytatódik a több évszázados hagyomány. Az erőmű-bánya integráció után létrejött energe­tikai egység így kíván méltókép­pen megemlékezni a bányászok védőszentjéről, Szent Borbálá­ról. A program délelőtt vezetői ér­tekezlettel indul. Ezt követően 13 óra 30 perckor a központi iro­daház előtti téren ünnepi meg­emlékezésre kerül sor, amelynek keretében leleplezik a bányász hősök emléktábláját, amit dr. Nagy Lajos gyöngyösi apát-plé­bános fel is szentel. Ezt az ünnepi pillanatot koszorúzások követik. Az események a továbbiak­ban a Mátrai Erőmű Rt. ebédlő­jében folytatódnak, ahol a társa­ság központi ünnepségét tartják. Ezen a kiemelkedő munkát vég­ző munkavállalók — erőműve­sek és bányászok egyaránt — mi­niszteri kitüntetésben, vezér- igazgatói dicséretben részesül­nek a Borbála-nap tiszteletére. A Mátrai Erőmű Részvény- társaság idei tervét már most túl­teljesítve kívánja igazolni az in­tegráció célszerűségét, hisz a tár­saság küldetése a térségi hgnit va­gyon kiaknázása, gazdaságos hasznosítása villamosenergia­termelésre. Beatles­Nagy szenzációt keltett Paul McCartney bejelentése, misze­rint újra összeáll a hajdani nagy csapat. A Beatles-rajongók már kezdtek reménykedni, hogy a ré­gi stílus és dallamok ismét szárnyra kapnak. Ez már csak azért is lehetetlen, nyilatkozta McCartney, mert hiányzik a csa­patból John Lennon, aki egykori repertoárjuk nagy részének ze­néjét és szövegét írta. A közös muzsikálást egy évforduló hívta életre, hiszen 30 évvel ezelőtt léptek először a „gombafejűek” színpadra. Erről az eseményről emlékez­nek meg december 4-én délután 3 órától az egri Ifjúsági Házban is. Először videobejatszásokat láthatnak az érdeklődők Beat­délután les-filmekből és tévéfelvételek­ből, majd a közönség délután 5 órától a Beathoven együttessel találkozik. Este 7 órától Get Back címmel Paul McCartney nagy sikerű koncertjét vetítik. Á rendezvény ideje alatt Pop-cse­rebere várja azokat, akik megunt kazettáikat, lemezeiket, könyve­iket, posztereiket cserélnék el újakra. Vetélkedő is várja az ide­érkezőt: a házban még kapható az a totó, amellyel — ha helyesen töltik ki a versenyzők — műsoros kazettákat nyerhetnek. A bekül­dési határidő december 3., a le­veleket az Ifjúsági Ház rímére (Eger, Széchenyi u. 16.) várják, szombaton a sorsoláson a nyer­tesek neveit a Beathoven együt­tes tagjai húzzák ki. Morvái az állam­polgárokért Az Állampolgárok Érdek- képviseleti Szövetségének elnö­ke, Morvái Ferenc egy telefaxot juttatott el szerkesztőségünkbe, amelyen leírja, hogy december 4-én, délelőtt 11 órakor tartják első országos nyilvános fórumu­kat a gyöngyösi Mátra Művelő­dési Központban. Itt részletesen ismertetik majd a szövetség cél­jait, feladatait, valamint bemu­tatkoznak az ország területén megalakult megyei képviseletek is. Ugyancsak ebben a felhívás­ban szerepel az az ígéretük, hogy Gyöngyösön és vonzáskörzeté­ben december 4-től tavaszig na­ponta száz ember részére adnak ingyengulyást. Ugyancsak díj­mentesen házhoz szállítanak 2-5 mázsa tűzifát a környéken élő rá­szorultak részére. Mindezeken túl arról is értesí­tett bennünket az elnök, hogy várják mindazok jelentkezését — az ország bármely területéről, párt- és vallási hovatartozástól függetlenül —, akik ambíciót éreznek polgármesteri, jegyzői vagy képviselői poszt betöltésére, és indulni szeretnének a jövőre esedékes választásokon. Jelent­kezni lehet az ÁÉSZ irodájában Gyöngyösön, a Mátyás király út 2. szám alatt személyesen vagy írásban. Kérik, hogy a pályázók csatolják a szakmai önéletrajzu­kat is. Városokat nem említ a jogszabály Járnak-e a kedvezmények Pétervásárának? A közelmúltban jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormány- rendelet, amely a területfejlesztés kedvezményezett településeinek jegyzékéttartahnazza. Ebben — több más, a körzethez tartozó község mellett — szerepel Pétervdsdra is, ahol azonban még nem tudták pon­tosan értelmezni, hogy ez a besorolás milyen előnyöket hozhat szá­mukra. Az a jogszabály ugyanis — nyilatkozta lapunknak dr. Gyula Zoltánjegyzo —, amely tartalmilag határozza meg, hogy ez a kedvez­ményezettség mit is jelent, csupán falvakat említ. Tehat a jogi szabá­lyozás szerint „...azok a községek...”, melyek kedvezményezettnek minősülnek, kaphatnak különféle támogatásokat, pótlékokat, ám Pétervására köztudomásúlag nem község, hanem város. Pétervásárán most igyekeznek végére járni a dolognak, kideríteni, hogy akkor hát ők is tényleg részesulhetnek-e az említett kedvezmé­nyekből, avagy a városi rang miatt nem. Dr. Gyula Zoltán elmondása szerint a Belügyminisztérium illetékeseitől próbálnak ez ügyben fel­világosítást kérni. Válasz még nincs, de amint meglesz, természetesen beszámolunk róla. Téli körkép a Mátrában (Folytatás az 1. oldalról) — Persze, amikor november­ben szinte egy fél nap alatt járha­tatlanná váltak az utak, a vendég is nehezebben verekedte fel ma­gát hozzánk. Különben a hétvé­gék legtöbbször „teltházasak”, de ha még hó is van, az a hétköz­napokat jelentősen befolyásolja. Ha számokban kéne kifejeznem, azt mondanám, hogy a szép tél 25 százalékkal több embert csa­logat hozzánk, mint egyébként. — Melyek a kedvenc hónapja­ik, és melyeket nem szeretik? — Nyáron az augusztus a „leghúzósabb”, de jó méga július és a szeptember is. Ami nagyon pang, az a február és a november. Az idén ezzel az utóbbival sze­rencsésebbek voltunk, de nem szabad elfelejteni azt a tényt, hogy ha korábban köszönt be a hideg, akkor hamarabb kell el­kezdeni a fűtést, és ez minden­képpen megnöveli a költségeket. A szállodánkban egyébként 110 vendégnek tudunk szállást adni. Egy gyengébb hónapban negy- venen-ötvenen vannak, míg egy erősben még a hét elején is nyolcvan-kilencvenen. — Egy mátrai kisközségben, mint amilyen például Szentimre is, mennyire jelentős az idegen- forgalmi bevétel? — kérdezem Szabad Lajos polgármestert, ő egyébként nemcsak Mátraszent- imre első embere, de hozzá tarto­zik Szentlászló, Szentistván és Fallóskút is. — Nem olyan nagy összeg az — válaszolja, — de azért lehet ve­le gazdálkodni. Főként azért, mert minden, az idegenforga­lomból származó egy forint be­vétel után két forintot kapunk az államtól. Ezt körülbelül úgy ért­se, hogy egy évben az ilyen célú adókból bejön hozzánk 300 ezer forint, és emellé kapunk 600 ez­ret. — Mátraszentimre kedvelt célpontja a sportolni és pihenni vágyóknak? — Hiába szép a község, akik ide jönnek, nemigen töltik itt az éjszakát. Feljönnek, síelnek, ta­lán meg is vacsoráznak, de aztán hazamennek. Ez azért is fájdal­mas számunkra, mert az állandó lakosok közül viszonylag sokan adnak ki szobát a „szent falvak­ban”. Igazából annak a vendég­nek örülnek, aki nem 2-3 napra, hanem egy-két hétre itt marad. Az árak egyébként nagyon ol­csók, már 3-500 forint között ki lehet venni egy kétágyas szobát olyan helyen, ahol központi fű­tés és meleg víz is van. — Mennyit áldoznak idegen- forgalmi beruházásokra? — Ilyen irányú fejlesztésünk nem volt. Épp eléggé „nagy fa­lat”, hogy megpróbáljuk megol­dani a szennyvízkezeléssel kap­csolatos problémáinkat, illetve, hogy belefogtunk egy olyan álta­lános iskola és kollégium felépí­tésébe, ahol az országból minden évben negyven asztmás gyereket tudunk fogadni. Ugyanis az a be­teg gyerek, aki eltölt ezen a leve­gőn legalább két évet, szinte tel­jesen gyógyultan mehet haza... Doros Judit Ma ön nyerte az 5 ezer forintos élelmiszer-utalványt 8 9 ( U1 ) 811 0 5 7 6 Minden érvényes betegbiztosítási igazolvánnyal rendelkező He­ves megyei lakos kártyaszáma szerepel a játékban. Ma az ön azo­nosító száma (vonalkód alatt) került kisorsolásra. Gratulálunk! Már­is jöhet a kiadónkba a nyereményért. Címtlnb: Heves Megyei Hírlap Eger, Barkóczy u. 7. Telefon: 36/413-644, 36/410-880. Szerencsés olvasónk a megje­lenéstől számított 90 napig átve­heti nyereményét. Amennyiben a nyertesünk előfizetőnk is — vagy most, illetve a közeli hónapokban fizet elő lapunkra, mert játékunk várhatóan az év végéig tart —, az 5 ezer forint értékű utalványon kí­vül átveheti kiadónk tárgyjutalmát is. Ha kézbesítőnk még nem járt önnél, kérjük a keretezett részt fenti címünkre beküldeni. A Heves Megyei Hírlap elő­fizetője va­gyok, és 1994-ben is az aka­rok lenni. Kézbesítőjük még nem keresett fel. Nevem: .................................. C ímem:................................. Ö sszefogtak az egriek Ünnepi díszben a város

Next

/
Thumbnails
Contents