Heves Megyei Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-20 / 296. szám
HÍRLAP, 1993. december 20., hétfő MEGYEI KÖRKÉP 3. MÁV-tanácsadó iroda Hatvanban Ünnepélyes keretek között nyitotta meg Területi Árufuvarozási-, Értékesítő- és Tanácsadó Irodáját a MÁ V Rt. Budapesti Üzletigazgatósága Hatvanban. A Boldog utca 1. alatt lévő „TÉTI” fő feladatai közé a MÁV Rt. helyi képviselete, szolgáltatásainak a kiajánlása, fuvarozási megállapodások kötése, a megbízások teljesítésének figyelemmel kisérése, valamint árufuvarozási reklamációk ügyintézése tartozik. Gyermekrajzok Gyermekraj z-kiállítás nyílt az elmúlt héten pénteken a Megyei Művelődési Központ galériájában. A kiállított alkotásokat a szilvásváradi Nemzetközi Gyer- mekrajz-kiállítás anyagából válogatta össze Debreczeni Zsóka és Pelcz Zoltán képzőművész. A tárlat január 21-ig tekinthető meg. Karácsonyi kavalkád A téli szünetet élvező gyerekek számára számos szórakoztató programot szervez a gyöngyösi Török Ignác Szabadidőközpont. Ma délután 3 órától a „Holle anyó” című zenés mesejátékot tekinthetik meg az érdeklődők a Pesti Meseszínkör előadásában. Ezután, fél 5-kor veszi kezdetét a karácsonyi kavalkád, amelynek keretében a gyerekek fenyőfadíszeket készíthetnek, majd megismerkedhetnek a mézeskalácsdíszítés fortélyaival is. Nyugdíjasok ünnepe Ma délután 2 órakor rendezik meg a nyugdíjasok karácsonyát az egri Megyei Művelődési Központban. Az ajándékműsort a Nyugdíjas Érdekvédelmi Szervezetsz MMK-val közösen szervezi a város nyugdíjasainak. A Forrás programjaiból Az egri Forrás Gyermek-szabadidőközpont a téli szünetben is váija a szórakozni vágyó gyerekeket. Ma délelőtt 10 órától bábkészítésre invitálják az érdeklődőket, holnap délelőtt 10- től pedig téü képeket készíthetnek a gyerekek a festékkel, viasz- szal, grízzzel. Szerdára videove- títéseket szerveznek 10-től: To- mot és Jerry t, délután 2-től pedig a „Reszkessetek betörők” című filmet tekinthetik meg. MÁS-videó: Twin Peaks A MÁS alternatív zenei klub decemberi programjának keretében ma este 6 órakor a Twin Peaks — Tűz, jöjj velem című filmet tekinthetik meg az érdeklődők az egri Ifjúsági Házban. Minden kedves szállíttatójónak, partnerének kellemes karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag, boldog új évet kíván ^valamennyi munkatársa/ Átadták a felújított hidat Poroszlón Hosszú hónapok munkájával elkészült a felújítás, s így már át is adták a forgalomnak a Tiszán átívelő — Poroszlót Tiszafüreddel — összekötő, felújított hidat. A festést, a rozsdátlanítást az egri útépítők végezték el. Csereprogramokat szerveznek Domoszló Losensteinnel barátkozik A domoszlóiakban még elevenen él Felső-Ausztria kedves települése, Losenstein népes delegációja őszi látogatásának emléke. Annál is inkább, mivel az 1800 lakosú helység küldöttségének tagjai — a polgármester, az alpolgármester, az iskola-, illetve kultúrigazgató, a sportvezető, s számos vállalkozó — hivatalos programjukon túl domosz- lói családokkal, szállásadókkal is megismerkedtek, barátságot kötöttek. A kapcsolatteremtés szándékával, az önkormányzat meghívására érkezett vendégeket csoportos látogatásuk során elsősorban a helyi fiatalok segítése vezette. A német nyelv tanulásán szeretnének a maguk módján könnyíteni. Ugyanekkor természetesen gazdasági együttműködést is próbálnak teremteni a községgel. Az első találkozó óta már levélváltások is történtek. Mint Krizsó Sándor polgármester erről érdeklődésünkre a minap elmondta: megállapodás született a két település vezetői között a fiatalok cserelátogatásairól. A tervek szerint 1994júliusában a domoszlóiak új osztrák barátai 40 általános iskolást fogadnak két hétre a nyelvgyakorlás lehetőségével, s a diákok nyelvtanárait külön «meghívták módszertani, gyakorlati útmutatásra. A vendéglátásról a házigazdák gondoskodnak majd, míg az útiköltséget a domoszlói önkormányzat vállalja. Az ausztriai gyermekek főleg a szép táj, s a tónál addigra teljesen kialakuló vonzó szabadidő- központ miatt vendégeskednének szívesen a Mátra alján. Mellettük pedig leginkább a vadászok keresnék fel nagyobb társaságban a hegyvidéket, s a falut. Nyugdíjasok jubileumi közgyűlése A napokban tartotta a gyöngyösi helyőrségi nyugállomá- nyúak klubjának választmánya 25 éves jubileumi és évzáró közgyűlését a Mátra Művelődési Központban. A közgyűlést Kása István ny. ezredes, a klub elnök- helyettese nyitotta meg, majd Sós Sándor ny. ezredes klubelnök emlékezett vissza a negyedévszázad munkájára, s azokra az alapítókra, akik már nem lehettek jelen. Nagy gondot fordítanak az elhunyt bajtársak sírjainak ápolására, és a betegek látogatására. A legrászorultabbakat segélyekkel támogatják. A továbbiakban dr. Tóth Sándor hadtörténész köszöntötte a 150 éves katonai múlttal rendelkező Gyöngyös nyugállományú klubtagságát, majd a Magyar Honvédség parancsnokának üzenete hangzott el, ezután pedig emléktárgyat vehetett át Sós Sándor, Ruskó Jenő ny. alezredes és Földi József ny. alezredes. Hó helyett - Hó- királynó Megkezdődött a téli szünet, de a hóra és a jégre várniuk kell a gyerekeknek. Hogy még se teljen unalmasan a vakáció, a hatvani Ady Endre Városi Könyvtár december 20-tól 30-ig minden áldott nap délelőtt 10 órától várja a kicsiket. Különböző filmek kerülnek a vevítővászonra, így többek között A dzsungel könyve, a Hókirálynő, a Kincses sziget és A brémai muzsikusok. A délelőttök nemcsak csendes — időnként kacagástól hangos — szemlélődéssel telnek majd, hanem a mozizás után vetélkedőkön is részvehetnek a látogatók. A Gyermekházban Karácsonyi készülődés A hevesi gyesrmekek is nagy izgalommal készülnek a közelgő karácsonyi ünnepekre. A Gyermekházban — a helyi háziipari szövetkezet közreműködésével — egy olyan rendezvényen látták vendégül a kicsiket, ahol a közelgő ünnepekre gondolva különböző ötletekkel látták el őket. Kosa Klára, a népművészet mestere saját munkáit mutatta be, majd vezetésével a gyermekek is tetszetős kerámiatárgyakat és képeket formázhattak. Pataki Miklósné népi iparművész segítségével pedig különféle ajándékokat, rojtozott térítőkét és filcdíszeket szabtak és ragasztottak. Az elkészült darabokat ezután a csaknem négy méter magas fára aggatták. A december 20-án délután 3 órakor kezdődő gyermekházi karácsonyi ünnepélyen minden érdeklődő megcsodálhatja ezeket a díszes alkotásokat. Nincs helyisége az APEH-nak Megszűnik a hevesi ügyfélszolgálat Korábban már írtunk arról, hogy az APEH Heves Megyei Igazgatósága gondokkal küzd Hevesen: a polgármesteri hivatalban lévő ügyfélszolgálati irodájuk bérleti szerződését dr. Hegedűs György polgármester felmondta. — Helyiséget azóta sem találtunk — tájékoztat Zagyva Béla, az APEH megyei igazgatója —, ezért az ügyfélszolgálatot kénytelenek vagyunk a városban megszüntetni. Szóban több ajánlatot is kaptunk, de hivatalosan senki sem keresett meg bennünket azzal, hogy irodát biztosít számunkra. így ügyfeleinket arról kell értesítenünk, hogy január 1-jétől ne menjenek adóügyekben a polgármesteri hivatalba. Gyakorlatilag már az ünnepektől szünetel az ügyfélfogadás, mivel a két ünnep között sehol nem fogadunk ügyfeleket. — Hová mehetnek ezentúl adóügyeikkel a hevesiek? — A legközelebbi irodánk Füzesabonyban van. De ott egy újabb félfogadási napot egyelőre nem tudunk biztosítani, mert a Hevesen dolgozó kolléganő nem tudja vállalni, hogy naponta átjárjon oda. Abonyban egyébként kedden és csütörtökön fél 9-től délután 3-ig van nyitva az iroda a Rákóczi út 62. alatt, a régi könyvtár épületében. Telefonon pedig a 341-055-ös számon érhetik el. Ha ott nem sikerül az ügyes-bajos dolgaikat elintézni, akkor Egerbe kell bejönniük.-síAdomány a fogyatékos gyerekeknek Az egri Lenkey János Általános Iskola nevelőtestülete és szülői munkaközössége karácsonyi koncertet szervezett 17-én este a Barátok templomában. Az est folyamán az intézmény tanulóinak műsorát hallgathatták meg az érdeklődők. Habár az előadáson belépőjegyet nem szedtek, a befolyt adományokat a szervezők az egri Móra Ferenc Általános Iskolában tanuló értelmi fogyatékos gyerekek számára, karácsonyi ajándékok vásárlására ajánlotta föl. Az intézmény tanárai és diákjai ezúton mondanak köszönetét a segítségért. Kétmilliárd kárpótlási jegyben (Folytatás az 1. oldalról) Ez egyébként csaknem 36 ezer hektárnyi területet jelent, — folytatta dr. Tóthpál Ferenc —, amelyen nyolcezerkétszázan osztoznak. Tavaly augusztus óta 430 árverést tartottak munkatársaim, ebből több mint három- százhuszat az idén. A legtöbb földterület ebben az évben is ötszáz forintos aranykoronánkénti értékben kelt el, de az idő előrehaladtával a licitár emelkedését tapasztaltuk. Érdekességképpen megemlítem, hogy a legmagasabb összeget eddig a parádi árverésen fizették: 200 ezer forintot adtak egy aranykoronnáért. — Lesznek-e még az idén árverések? — Még tizenkettőt tartanak a kollégák, a legutolsót december 23-án Adácson, Gyöngyöshalászon és Vámosgyörkön. Jelenleg egyébként tizenegy gazdálkodó szervezet területére nem lehet árverezni jogerős földalap hiányában. Ezek közül hatnak az ügye már bírósági szakaszban van, sőt az egri, a gyöngyösi, a mátraderecskei és a gyöngyös- solymosi termelőszövetkezetek, valamint az Egervin ügye már másodfokú eljárás alá került. — Említette, hogy egyes területeken nagyobb az igény, mint a kijelölhető földalapok. Mit lehet ilyen esetben tenni? — Az egyes térségekben — így Eger, Gyöngyös, Abasár, Márkáz, Poroszló, Besenyőtelek és Párád környékén — mutatkozó földhiány orvoslására szükségessé válik a törvény értelmében az állami tulajdonú földek árverésre bocsátása. A megyében működő ad hoc bizottság számba vette az igényeket, és a kijelölésre vonatkozó javaslatát megküldte a témakör egyik kormányzati felelősének, a Földművelésügyi Minisztériumnak, figyelembe véve természetesen a javaslatban az érintett gazdálkodó szervezetek működésének biztosítását. Megyénkben a Gyöngy ös-Domoszlói Állami Gazdaság földjéből 17 ezer aranykoronát, a. füzesabonyiéból 560, míg a MEFAG-éból 12 ezer 400 aranykoronát tervezenek kijelölni. Határozat azonban majd csak a jövő tavasszal várható ebben, mivel március 31-ig kell eldönteni, hogy mely állami gazdálkodó szervezetek földjéből lehet árverezni. Úgy becsüljük, hogy még legalább 150 licitet kell tartanunk jövőre, beleértve azokat is, amelyeket az idén különfélejogi problémák miatt nem sikerült lebonyolítani. — Mi lesz azokkal, akik nem adták be valami oknál fogva a kárpótlási igényeiket? Ők végleg kimaradnak? — A határidőn túl benyújtott ügyekben egyelőre nem hozható kedvező döntés, az országgyűlés azonban a közeljövőben tárgyalni fogja a pótbeadásra irányuló javaslatot. Kedvező döntés esetén ismét be lehet majd nyújtani a kérelmeket azoknak, akik az első hullámban ezt nem tették meg. — Ehhez a munkához már valószínűleg csak kisebb apparátusra lesz szükség... — Az apprátusunk jelenleg is fogy. A kérelmek elbírálásának vége felé haladva, szeptemberben és októberben több mint egyharmadával csökkent a létszámunk. Munkatársaink egyébként a legjobb tudásuk szerint végezték ezt a bonyolult munkát, amiben természetesen benne volt a hibázás lehetősége is. A megalapozott panaszok azonban a jogorvoslati eljárás keretében rendezést nyertek, így nyugodt szívvel várjuk az év végét, amely egy megfeszített munkával teli időszak végére tesz P0nt0t‘ (koncz) Ma Ön nyerte az 5 ezerforintos élelmiszer-utalványt 32001 207M4 4 Minden érvényes betegbiztosítási igazolvánnyal rendelkező Heves megyei lakos kártyaszáma szerepel a játékban. Ma az Ön azonosító száma (vonalkód alatt) került kisorsolásra. Gratulálunk! Máris jöhet a kiadónkba a nyereményért. Címünk: Heves Megyei Hírlap Eger, Barkóczy u. 7. Telefon: 36/413-644, 36/410-880. Szerencsés olvasónk a megjelenéstől számított 90 napig átveheti nyereményét. Amennyiben a nyertesünk előfizetőnk is — vagy most, illetve a közeli hónapokban fizet elő lapunkra, mert játékunk várhatóan az év végéig tart —, az 5 ezer forint értékű utalványon kívül átveheti kiadónk tárgyjutalmát is. Nevem:. Ha kézbesítőnk még nem járt Önnél, kérjük a keretezett részt fenti címünkre beküldeni. A Heves Megyei Hírlap előfizetője vagyok, és 1994-ben is az akarok lenni. Kézbesítőjük még nem keresett fel. Címem: *B _________ „__ l emetes-4——————p-4—r-|--~- i—————— lgyjtell temetni őszintén, szépen és árra Tígyelve, legalább ilyenkor, ami igazán fontos. Hogy mi a fontos?-----------------------------------r a]f«|d[ Aj szeretet. J [ I Ak ég.__j__________________________J________j_____ A bocsánat. — Mindaz, ami eze: c mellett vau, szinte mellékes körülmény-— nek tűnik az utolsó percekben. Amikor egy ország — innen és túl — egyszerre csendesedik el, akkor arra nagyon oda kelifidcncsctrc egy temetés kell ahhoz, hogy kiderüljön: mi a lényeges, és mi, ami kevésbe az. Hogy talán Csurká Istvánt legyelet, Hogy a kocsmában, ahóvá betértem -f a tévéközvetítés alatt — egyszeriben csend lett, az aTvokTeTcbrcdfeRrsTfeemberiek voltak vallahogy. Nem volt bennük túlzás, nagyítás politika, napi érdek lehull és ott marad az ember magában. csupaszon és természetesen, ott elkezdődik valami más. ijól — mondta Bolhelitz atya, és ezzel az egyetlen kijelentésé- vel úgy hozptt össze életet, halált, hogy az már tényleg maga a Világosság. I——----—--------4—4—---[—[—|——]— Lezsák Sándor pedig a napokban azt nyilatkozta: nemcsak a koalíción és a kormányon múlott, hogy ilyen megértő, ilyen a parlamenten kívüli pártok felelősséggel nyilatkozzanak és együtt gyászoljanak az országgal. Egyetlen politikus sem tett telelptlfn kijelentéseket, és ez vonatkozik a sajtóra is — mondta Lám, milyen érett, milyen elegáns tud lenni néha, majdnem az egész ország. ______________LJ__L_L .1__L_ | | | | | | I I j [HalasiAndrás i