Heves Megyei Hírlap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-06-07 / 259. szám
8 HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP, 1993. november 6-7., szombat—vasárnap Tóth-Máté Miklós: A szemközti lakásba egy fiatalember költözött. Jóképű, szőke, olyan harminc év körüli. Elvált ember. Az értesüléseit a házmes- temétől szerezte az öregasszony, aki részletesen beszámolt mindenről a férjének. — Felőlem a római pápa is odaköltözhet — nézett fel »rejtvényből az öregember. — Mi dolgod vele? — Csak úgy mondtam — felelte az öregasszony —, hiszen sokáig állt üresen az a lakás, amióta szegény Regina... Az öreg legyintett. Nem szerette a megboldogultat, pletykásnak, hazudósnak tartotta. Tudta ezt az öregasszony is, ezért inkább elhallgatott. Csak sóhajtott néhányat a barátnője emlékezetére. Egyik este a fiatalember csöngetett be hozzájuk. Tiszteletét kívánta tenni — mondta —, hiszen így illendő az új szomszédtól, még ha szemközti is, azonkívül meg akadna egy dolog, amiről szeretne szót váltani. Az öregek leültették, likőrrel, aprósüteménnyel kínálták, majd kis idő múltán megkérdezte a házigazda: — Aztán miről szeretne szót váltani, öcsémuram? — Tetszenek tudni — kezdte a fiatalember —, én egy szabadabb erkölcsű családban nőttem fel. Ne tessenek félreérteni, egészen egyszerű dologban nyilvánult ez meg. Nyitott ablaknál tornáztunk reggelenként. — Hiszen ebben nincsen semmi — szólt közbe az öregember —, ez nagyon egészséges cselekedet. — Igen, de mi meztelenül tornáztunk. — Jézus Mária! — lebbent ki a fohász az öregasszonyból, de a férje nyugalomra intette, akár egy gyereket, aki valami szörnyűségről hallott. — Ez a szokásom — folytatta a fiatalember — a mai napig megmaradt, viszont jól tudom, hogy közösségben élünk, és a Énekeskönyv — mint bélés A legnagyobb óvatossággal, lapról lapra választották el a szakértők az értékes pergament a templomi orgonalada fájától, s ezzel tulajdonképpen megsemmisítették a 18. századi orgonakészítő gondos munkáját. Az elzászi Saveme városka Recollet- templomában ugyanis Louis Dubois orgonakészítő annak idején egy régi énekeskönyv oldalaival Bélelte az embermagas- ságú orgonaládát. Annyi tény, hogy ha nem tette volna, akkor a XIII. századi pergamenből készült énekeskönyv Dubois korában az enyészete lett volna — hiszen akkor már mindenki vásárolhatott magának nyomtatott, modern énekeskönyvet. A felbecsülhetetlen értékű „pergamenbélést” másfél évvel ezelőtt fedezték fel, amikor hozzákezdtek az orgona felújításához. Gabriele Feyler, a városi múzeum restaurátora szerint ugyan már régebben tudták, hogy az orgonaláda bélése gregorián kottákat tartalmaz, de azt csak később állapították meg, hpgy_ úgynevezett „pulpitus- könyvre’*^ bukkantak, vagyis olyan énekeskönyvre, amelyet pulpitusra helyeztek használat közoen. A kották nagyobbak, mint a szokásos gregorián énekeskönyvek eseteben, tehát távolabbról olvashatók. Az énekeskönyveknek ez a fajtája a XIV. század végén kiment a divatból, s később már nem jelentek meg nyomtatásban. Ma már csak két ilyen „pulpitus-könyvről” tudnak a szakemberek. A nagy feltűnést keltő felfedezés hírére Párizsból két restaurátor utazott Saveme-be, és az ő közreműködésükkel sikerült a pergamenlapokat leválasztani az orgonaláda belsejéről. A tinta ugyan részben rajta maradt a fán, de a kották így is jól olvashatók. A kezdőbetűk piros vagy kék színnel íródtak, es 700 év elteltével is fénylenek. A restaurátorok szerint ahhoz, hogy a festék így megőrizte a színét, hozzájárult az orgonaláda belsejében uralkodó sötétség is. Az állandó fény a jövőben sem tesz jót az értékes kottáknak, amelyeket most — sorjába rakott 32 barnás színűjperga- menlepedőt — a városi múzeumban őriznek. Az alku közösségnek megvannak a maga szabályai. — Bizony, ez szent igaz — helyeselt az öregember, és várta, hová csavarintja a szót a látogatójuk. — Arra kérném önöket — tért a lényegre az ifjú —, hogy ha lehetséges, nézzék el nekem ezt a szokásomat. Ezt a tízperces meztelen testgyakorlást nyitott ablaknál. Cserébe az elnézésért felajánlanám, hogy felhordom a pincéből a fát, es segítenék a bevásárlásban is. — Szénnel fűtünk — szólalt meg hirtelen az öregasszony, de az ura pillantására másfelé fordította a fejét, mintha azt kutatná: ki szólalt meg az ő hangján? — Hát kérem — mondta aztán aZ öregember —, ez fölöttébb furcsa fivánság... Már közeledek a nyolcvanhoz, de ilyen kéréssel még senki sem állított be hozzánk... Éppen ezért ezt alaposan át kell gondolni, és meghanyni- vetni az asszonnyal... — Ez természetes — bólintott a fiatalember —, magam is így gondoltam. Holnap este ismét átjönnék a válaszért. A vendég távozása után az öregember ráripakodott a nejére. — Te már mindjárt belementéi volna! Azért kottyantottad el, hogy szénnel fűtünk! — Csak helyesbítettem — védekezett az öregasszony —, eszem ágában se lenne nélküled dönteni... De kérlek, gondolj a szívedre, meg a derekadra... Mindig panaszkodsz a szénhordás miatt... — Igaz — sóhajtott megadóan az öregember —, nagyon sok már nekem ez a két emelet... Kiszáll belőlem az erő, amire felérek... Másnap a pincekulcsot szorongatva várta a fiatalembert. Ezzel kívánta jelezni, hogy egyetértésre jutottak az asszonnyal, amit aztán szóban is közölt, mielőtt átadta a kulcsot. — Azt a ládát hordja tele — mutatta meg a konyhában —, az kitart egy hétig, így elegendő lesz hetente egyszer... — És nem fog tornázás közben fázni? — kérdezte kíváncsian az öregasszony, aki kijött a beszélgetésre. — Ilyenkor, télen könnyen meghűlhet az ember... Az ifjú megnyugtatta, hogy nem' szokott fázni, de különben is hozzáedződött a dologhoz. Ebben segít a sportolás is, hiszen röplabdázik a vállalati csapatban. Azonkívül, ha alkalma adódik rá, akkor szaunázik, amit még egy finnországi útja során szeretett meg. így ez a kis meztelenkedés igazán csak a legnagyobb felfrissülést jelenti neki. Hetek teltek el, és a fiatalemberre nem lehetett panaszuk az öregeknek. Szorgalmasan telehordta a szenesládát, és segített a bevásárlásban is. — Muszáj állandóan az ablaknál ülnöd? — támadt ingerülten a feleségére az öregember. — Azelőtt sose húztad oda a széket, most meg alig mozdulsz el onnan. — Jobban látok így kötni — mutatta a félig kész pulóvert az öregasszony. — Neked csinálom karácsonyra. — Közben meg kukucskálsz! Nem szégyelled magad? — Még ilyet...! Fel se emelem a fejem a kötésből. — Azt nem! Csak éppen a kötést tartod föl, és kikandikálsz a lyukacsokon. Azt hiszed, nem vettem észre? Szerencsére még nem vagyok vak! Vagy azt szeretnéd, ha vak is lennek? Az öregasszony szipogott, és tüntetőén elvonult az ablaktól. Aznap keveset szóltak egymáshoz, es — ami nem történt meg évek óta — elmaradt a hitvesi puszi elalvás előtt. Három napig kerülte az ablakot az öregasszony, de a negyediken, a postáról visszaérkezve, megint ott lepte meg az ura. — Szóval így állunk? Akkor jobb, ha az ablakkal kötsz házasságot! — Már azt is megtiltanád, hogy lemossam az üveget? Nem szórakozásból csutakolom! Nézd meg, csupa kosz, alig lehet kilátni rajta. Erre csak legyintett az öregember, és átment a másik szobába. Éste ott ágyazott meg magának a kanapén. Az öregasz- szony egyedül sírdogált a családi nyoszolyán. Negyven évig hűséges volt — forgolódott az öregember —, és most bolondult meg vénségére. Ketrecbe kéne engem zárni, amiért ráálltam erre az alkura. Kellett ez nekem? Reggel odaállt a felesége elé, és megkérdezte: — Mondd meg igaz lelkedre: mi a fészkes fenéért bámulod azt a fiút? — Nem bámulom. — Ne hazudj, mert bámulod. De miért? — Hát... veled. Hogy ifjúkorodban volt-e ilyen jó az alakod. — És mire jutottál ebben a mustrában? — Mire? Még kérdezed, te bolond? Hát persze, hogy neked volt jobb az alakod, de még menynyire. ..! Akár rólad is mintázhatta volna Michelangelo a Dávidot. Nézték egymást. Az öregember kicsit kihúzta magát, így nem tűnt annyira hajlottnak. És az öregasszony szeme is tisztábbra fényesedett, mintha az ifjúsága kíváncsiskodna elő onnan. Mint amikor a hamut megkotoiják, és egy régen eltemetett parázs újra felszikrázik. Másnap az öreg átment a fiatalemberhez, és felbontotta a megállapodásukat. — Tudja, kérem — mondta —, én férfiember vagyok, megértem ezt az egészet..., de a feleségem nehezen bír ebbe belenyugodni... Ő még az apácáknál tanult, és nagyon szigorú erkölcsű. Ezentúl hát ne pucérkodjon előtte... A szénhordást meg köszönjük, majd csak elboldogulok azzal magam is. És másnap már ismét ő cipelte fel a szenet, többszöri megállással ugyan, fújtatva, zihálva, de önmagával igen elégedetten. A Teatro Colon reneszánsza Üj lendülettel kezdte 85. évadját Argentína büszkesége, a Buenos Aires-i Teatro Colon. A válság és a művészi hanyatlás évei után — amely a hetvenes évek eleje óta tükrözte az ország általános politikai helyzetét — ismét harmonikus hangok hallatszanak a világhírű színpad kulisz- szái mögül. A színház két évtizeden át első oldalon szerepelt a lapok hasábjain, mert egyetlen nap sem múlt el konfliktusok és sztrájkok nélkül, rendszerré vált, hogy előadások maradnak el. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy bezárják a Colont — állapította meg azokról az időkről az El Cronista című lap. Amikor 1890-ben hozzáláttak a színház építéséhez, Argentína a jómódú országok közé tartozott. Az eredetileg 30 hónaposra tervezett építkezés azonban ennek ellenére 18 évet vett igénybe, míg végül 1908. május 25-én megnyitotta kapuit a Teatro Colon, Verdi Aida című operájával. Maga az építkezés története — pénzügyi problémák, politikai intrikák, a három építész közül egy időközben természetes halállal elhunyt, a másodikat meggyilkolták — már maga is témául szolgálhatna egy opera számára. Ezután az opera gyors fellendülésnek indult, és a magánbérlő már a második évadban büszkén jelenthette, hogy csupán a bérletek eladásából egymillió peso bevétele volt. 1931-ben a város vette át az opera igazgatását. A Colon 1925 óta állandó zenekarral, kórussal és balettkarral rendelkezik. Hosszú az énekesek névsora, akiket a Rio de la Plata vonzott. 1912-ben Toscanini, tíz évvel később Richard Strauss vendégszerepeit a Colonban. De dirigált ott Klemperer, Erich Kleiber, Furtwängler, Karl Böhm és sokan mások. Az énekesek névsora Lotte Lehmanntól Enrico Caru- són, Fjodor Saljapinon és Pataky Kálmánon át Monserrat Cabal- léig és Luciano Pavarottiig terjed. A nézőtéren 2500 ülőhely és 500 állóhely van. Érdekessége a nézőtérnek a néhány özvegypáholy az alagsorban azoknak a családoknak a számára, amelyek a gyászévben tulajdonképpen nem látogathatták volna a Colont, de így észrevétlenül mégis ott lehettek. A páholyokat sűrű rács takarta el, amely akkor nyílt szét, amikor felment a függöny. Ma már műszaki berendezések találhatók ezekben a páholyokban. Az opera átlagos látogatottsága 83, táncjátékok esetében 70 százalékos. Sergio Renan intendáns büszke arra, hogy a költségek mintegy 30 százalékát képes a bevételekből fedezni. 1989 óta áll az operaház élén, és nehéz esztendők vannak mögötte az infláció és az elengedhetetlen korszerűsítési munkálatok miatt. A svéd kormány kész támogatni a magániskolákat Csakis a szabad verseny és az egyéni kezdeményezés növelheti az iskolák hatékonyságát. Ez az alapgondolata a svéd iskolaügyi miniszterasszony közelmúltban beterjesztett új iskolatörvény-javas- latának. Legyen szabad iskolaválasztás — hirdette meg a svéd kormány. A magániskolák a jövőben az állami iskolákkal azonos anyagi támogatást kapnak, a magángimnáziumok valósággá válnak, és ez azt jelenti, hogy az önkormányzatoknak le kell majd építeniük a gimnáziumi oktatás egy részét. Éppen úgy, mint az általános iskolák esetében, a jövőben szabadon választhatnak a tanulók, hogy az önkormányzat középiskolájába, vagy pedig egy magániskolába kívánnak menni. Az önkormányzatoknak az alapvető képzést a helyi adókból kell fizetniük, függetlenül attól, hogy saját vagy magániskoláról van-e szó. A magániskolákat a hatóságoknak el kell fogadniuk, azok mindenki számára nyitva állnak, és az állami iskolákkal teljesen azonos értékű bizonyítványt adnak. Svédországban a magániskolarendszert egy évvel ezelőtt vezették be az általános iskolákban próbaképpen, és a tapasztalatok re- ménytkeltőek. A magániskolák száma óriási fejlődést mutatott az utóbbi időben, különösen a nagyvárosokban, ahol az összes diákok egyharmada tanul. A magániskolák támogatása jelenleg az önkormányzati iskolák költségeinek 85 százaléka. Ez egyben azt is jelenti, hogy ha romlik a gazdasági helyzet, a magániskolák esetleg „méltányos” tandíjat kell hogy kérjenek az ott tanulóktól. Akadnak azonban kivételek is, például a kormány fontosnak tartja, hogy egyes nemzetközi, illetve speciális bentlakásos iskolák mindenképpen működni tudjanak, így ezek különleges állami támogatásban részesülnek. A svéd iskolaügyi miniszterasszony külön kiemelte, hogy a gimnáziumok egyben szakmai képzést is adhatnak, de például nem az iskolába kell építeni „tanulókonyhát”, hanem a diákokat vigyék el egy étterembe, hogy a valóságban sajátítsák el a tudnivalókat. Erre jó példa a Volvo által támogatott gimnázium Skövdében, mivel egy átlagos gimnázium egyébként sohasem tudna hozzájutni egy nagy cég szellemi és anyagi eredményeihez. Újabb expedíció a Htísvét-szigetekre 1722-ben, húsvét vasárnapján, az állítólagos déli kontinens utáni kutatás közben, a Csendesóceán déli részén egy szigetcsoportot fedezett fel a holland Jacob Roggeveen. A helynek stílusosan a Húsvét-szigetek nevet adta. Amikor öt nappal később, április 10-én három hajójának 134 főnyi legénysége partra szállt, nem kis meglepetésükre meglátták az emberfej formájú kultikus szoborkolosszusokat. A szobrok azóta is sok fejtörést okoznak a kutatóknak, akik a fejek titkának megfejtésével a titokzatos sziget történetéről is szeretnének többet megtudni. A mindössze 165 négyzetkilométeres földdarabra ezért egy négy ország kutatóiból álló nemzetközi régészcsoport készül. A chileijapán, amerikai és olasz kutatók az 1500 éve lakott szigetek temetkezési helyein található csontmaradványokból az egykori lakosok DNS-ében hordozott genetikai kódot is szeretnék feltérképezni. A korábbi feltételezések szerint az 1888 óta Chiléhez tartozó Isla de Pascuán, kétezer kilométernyire a legközelebbi lakott szigettől és 3700 kilométerre a tőle keletre fekvő anyaországtól — Chile keleti partvidékétől —, dél-amerikai bevándorlók laktak. Ez a hipotézis azonban megdőlni látszik azáltal, hogy a szigeten talált szobrok és írásos emlékek egyetlen környező szigeten, illetve a latin-amerikai kultúrában sehol sem lelhetők fel. A Húsvét-szigeteken ugyanis nemcsak óriási mellszobrokat, de olyan írásjelekkel vésett fatáblákat is találtak, amelyekhez hasonlók a régió egyetlen más kultúrájában sem maradtak fenn. A szigeten ma élő mintegy 1600 lakos dél-amerikai származásának teóriáját mindenekelőtt Thor Heyerdahl képviseli. Más feltételezések szerint azonban az őslakosok ázsiai eredetűek voltak. Származásuk titkának pontos feltárásához — a kutatók véleménye szerint — a sírokban található maradványok örökítőanyagának vizsgálata nyújthatja a legnagyobb segítséget. A legtöbb fejtörést kétségtelenül a szigeten található, összesen mintegy 900 szobor, illetve szobortöredék okozza, amelyek átlagosan nyolcvan-száz tonnás súlyúak, s amelyeket mai tudásunk szerint az akkori technikai fejlettség mellett szinte képtelenség volt megmozgatni. Ezzel kapcsolatban elteijedtek olyan nézetek is, miszerint a szigeten élőket földönkívüli, fejlettebb ci- vüizációk tagjai segítették a szobrok felállításában. A 75 esztendős Astrid Yarnay A közelmúltban ünnepelte 75. születésnapját a világ operaszínpadainak egyik nagy drámai szopránja, a magyar származású Astrid Vamay... A Bayreuthi Ünnepi Játékok csaknem két évtizede ünnepelt csillaga ma is meggyőző erővel alakít drámai hősnőket, mint például legutóbb a Borisz Godunov dajkáját a Bajor Állami Operaházban. A magyar énekescsaládba Stockholmban született Astrid Ibolyka Maria Vamay az Egyesült Államokban kezdte énekesi pályafutását, ahová a család 1920-ban kivándorolt. 1941-ben beugrással került a New York-i Metropolitan színpadára — a megbetegedett Lotte Lehmann helyett Sieglindét énekelte A walkürben. Rövid időn belül elismert Wagner-énekes- ként tartották számon, de nagy sikerrel lépett fel más operákban is, így például Richard Strauss dalműveiben. Európában első ízben a második világháború után szerepelt vendégjáték során, a londoni Covent Garden operaházban. 1943-ban megkapta az amerikai állampolgárságot, és első amerikaiként lépett fel először 1951-ben a Bayreuthi Ünnepi Játékokon Brünhilde szerepében. Ezt követően 1968-ig állandó szereplője volt az ünnepi játékoknak. Astrid Varnay 1955-ben — tanárának és egyben fétjének — Hermann Weigertnek a halála után végleg Európába költözött, és Münchenben települt le. 1970 óta második nemzetközi karrierjének éveit éli. Gazdagabb, sötétebb hangja ugyanis lehetővé teszi, hogy olyan Stra- uss-szerepeket is énekeljen, mint a Salome Herodias-a, vagy Az árnyék nélküli asszony dajkája. A művésznő színpadi fellépései mellett mind a mai napig rendszeresen oktatja a Bajor Állami Operaház fiatal, tehetséges énekeseit... Kínai császár és orosz cár — hasonló életűt? Az eddigi kutatók mind tévútonjártak. II. Miklóst és családját nem ölték meg 75 évvel ezelőtt Jekatyerinburgban, s a Ro- manov-házból származó utolsó orosz uralkodónak hasonló sors jutott osztályrészül, mint az utolsó kínai császárnak: 1958-ban, természetes körülmények között bekövetkezett haláláig kertészként dolgozott. Az új, s bebizo- nyosodása esetén a történelem- könyvek átírását szükségessé tevő elmélet rigai történészektől származik, akik nemrégiben sajtóértekezleten ismertették kutatásaik eredményeit. Anatolij Grannyik, a Baltica Center munkatársa 1990-ben a Fekete-tenger partján levő Szu- humiban bukkant a cári család nyomára. A grúz fürdőhelyen megismerkedett egy öreg szerzetessel, aki valaha az uralkodói család házi gyóntatópapja volt. Ő közölte a történésszel, hogy a bolsevikok nem végezték ki az uráli városban az utolsó Roma- novokat, mivel tartottak attól, hogy a gyilkosság miatt még erőteljesebbé válik az antant országainak, köztük is elsősorban Nagy-Britanniának az intervenciója. II. Miklós végtére is unokatestvére volt VI. György brit uralkodónak. A cári családot tehat titokban Oroszország déli részére deportálták, és szigorú felügyelet alatt tartották. A Romanovoknak nevet is kellett változtatniuk, Ber- jozkin család lett belőlük, s az utolsó cár — akinek egyik kedvenc időtöltése a kertészkedés volt — 1958-ban bekövetkezett haláláig kertészként dolgozott. Grannyik birtokában van a Betjozkin család tagjairól készült fényképfelvételeknek is, amelyek Andrejs Kislis, a lett igazságügyi minisztérium kriminológiai laboratóriumának munkatársa szerint minden kétséget kizárólag a Romanovokat ábrázolják. Kérdés, hogy a cári család sorsával eddig foglalkozó és a jeka- tyerinburgi kivégzés tényét elfogadó történészek mit szólnak az új elmélethez. Ellenérveiket — márpedig azok biztosan lesznek — a közeli jövőben kifejthetik, mert mint Ionas Berggolts professzor, a Baltica Center igazgatója a sajtóértekezletén közölte, Rigában nemzetközi konferenciát tartanak. Igaz, a szervezők szándéka szerint már nem a cári család tragikus pusztulásáról, hanem sorsának további alakulásáról. 5# 'C í3 'N a u % p műi tt li Tvnmc
