Heves Megyei Hírlap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-24 / 274. szám
inüüAP, 1993. november 24., szerda Petofibányától Honoluluig Óceánparti beszélgetés Juhász Tiborral Juhász Tibor: „Szomorú kép fogadott otthon.. önyörű nyári éjszakán egy japán kisebbségű- többSégű városban, Honoluluban, Hawaii fővárosában sétálunk, hallgatjuk a szállodából kiszűrődő ősi dallamokat, megbámuljuk a tűzforgatókat, lázasan edző fiatalokkal váltunk szót éjfélkor egy konditeremben, s a hangos hullámok közelében Egerről, Hatvanról, Petőfibá- nyáról beszélgetünk. A huszonéves fiatalember, Juhász Tibor megpróbáltatásairól és tartósnak tűnő sikereiről beszél. — ...A hatvani szakközépiskola elvégzése után nem vettek fel az egri tanárképző főiskolára. Azért vágok így a közepébe, mert ez a lényeg, hiszen ez érlelte bennem a gondolatot mind erősebben: elhagyom az országot, ha tehetem. Szerettem volna testnevelő tanár lenni, de nem sikerült. Ettől kezdve rosszul éreztem magam a bőrömben. Az autószerelő szakmában keveset kerestem, egyre keserűbbé váltam. Gyors elhatározás után 1987- ben Ausztriából nem tértem visz- sza Magyarországra. És itt kezdődik az én nagy kalandom... Mivel nem voltam politikai menekült, a 13 ezer schillinget, a repülőjegy árát elő kellett teremtenem. Nehéz idő volt ez a lágerben. Feketén dolgoztam, mégpedig úgy, hogy kiálltam az út szélére stopolni, s aki felvett, attól munkát kértem. így festettem kerítést, ástam kerteket, és lassan gyűlt a pénzem, amit nap mint nap meg kellett védenem az erőszakos tolvajoktól. A lágerben ugyanis százból jó, ha húsznak sikerült munkát találnia, a pénz meg mindenkinek kellett volna. Ezért akinek volt, az nagy veszélyben élte az életét. Nekem is többször kellett verekednem, hogy a schillings elmet megvédjem. Néhány helyen összevagdaltak bicskával, s egyszer a kezem is darabokra törték. Végül is sikerült Ausztráliába repülnöm. Sidneyben kaptam munkát, egy raktáráruházbem. Amikor szabadságot adott a tulaj, elutaztam ide, Honoluluba. Megláttam egy gyönyörű japán lányt, belészerettem, feleségül vettem, és többé nem kívánkoztam vissza Ausztráliába. Szőnyegtisztító munkát végeztem évekig, s rövidnek mondható idő alatt annyira vittem, hogy most már saját üzletem van. A magam ura vagyok, jól érzem magam, de az osztrák lágert a mai napig nem tudtam elfelejteni. 964-es...—tz volt a nevem, és mint darab húst, adtak-vettek bennünket. — Az elmúlt évben úgy határoztam, hogy Magyarországra indulunk, nászúira. A lelkesedésem azonban csak Frankfurtig tartott, mert ott közölték velem, hogy nem bérelhetek Magyarországra autót, mert a kölcsönadott kocsik 40 százaléka onnan nem tér vissza. Azt hittem, ez csak akadékoskodás egy szabadságát kereső országgal szemben, de aztán rá kellett jönnöm, hogy mindez hiteles közlés volt. A határon átlépve még kicsurrantak az örömkönnyek a szememből, de hamarosan a bánat könnyeivel kezdtem küszködni. Szomorú kép fogadott otthon: osztálytársaim fele megőszült, többen az alkoholt választották jó barátnak. Az égig szökkent árak és a munkanélküliség emelkedésének árnyékában mára jobban megértettem apám filléres gondjait, aki 9 ezer forint nyugdijat kap, és anyám szorongását, amint 15 ezer forint fizetéséből húgomat taníttatja. — Igen szépen hangzik az, hogy független, demokratikus Magyarország — de ilyen irdatlan áron?Legalább 50 évvel kullog Hawaii után ez az elkeseredett nép. Mi néhányan küldünk hozzátartozóinknak pár dollárt, foldozgatjuk ezzel a szakadt nadrágot. De azokkal mi lesz, akik 15 ezer forintból élnek, s nem egy, de legalább három gyermeket tartanak el...? Ülünk még egy kicsit a gyönyörű ég alatt, messziről futball- labda döngése hallik, s keveredik a Csendes-óceán hullámaival. A csillagokat kémlelgetjűk, talán Petőfibánya irányából, hogy üzennek-e valamit a nyár végi pódiumjátékokról? Hallgatunk még egy kicsit, aztán csendben hazaballagunk... Sziki Károly Látogatóban a Szontágh-házaspárnál Varázslat üveggel és gyönggyel A Dobó teret évről évre színesítik a kézművesek sátrai, míves áruik, az ékszerek, díszes bőrtáskák, textilek, fonott lakásdíszek, kerámiák. Kézművesmesterségeinknek nincs is talán olyan ága, amihez Szontágh Pál ne értene. Az egykori hajógépészt vonzották a Dunából kikotort kavicsok. Gyűjtötte, rendszerezte, próbálta megmunkálni, melyikből mit lehetne kihozni. Csiszolta kézzel, majd géppel, a szebb kavicsokat fényezgette, s fülbevalóba illő követ formázott belőlük. Majd féldrágakövet, csigát, kagylót, üveggyöngyöt vásárolt, s fűzni kezdte őket... — Mindig aranyműves szerettem volna lenni, ékszereket készíteni — mondja. — Sokat olvastam a kövekről, érdekelt: milyenek, honnan erednek. Összeválogattam őket, formára, színre párosítottam. Próbáltam bőrből, rézlemezből, toliból, csontból, bivalyszaruból, esztergált gyöngyszemekből fülbevalót ösz- szerakni. Nem tudok a természetes anyagok varázsától szabadulni... Most a tengeri állatok háza a sláger nálam: a kagylóopál, a fülcsiga, a tengeri sün tüskéi. Tavaly nyáron lószőrékszer-készítő táborban jártam, megtanultam a honfoglalás kori díszfonást. Nagyon aprólékos, hosszadalmas munka, megtanítottam rá a feleségemet is, egy hónap alatt készült el egy hengeres lánccal. — Most szellemi szabadfoglalkozású üvegdíszítő, ékszer- és bizsukészítő. Előtte mivel foglalkozott? — Az egri Harlekth Bábszínházban voltam báb- és díszletkészítő. Mindent megcsináltam, a bábokon át a selyemvirágig, a pirotechnikai effektektől a kellékekig. — Melyik kézművesmódszerrel ismerkedett meg először? — Batikoltam, mert nagyon tetszett az afrikai eredetű technika. Kavicsokat kötöztem jó szorosan az anyagba, festékben kifőztem, s amikor készen lett, a kötözött rész fehér maradt. Díszítettem még textilt szálkihúzá- sos technikával is. Korongoltam, rajzoltam, festettem. S ezekből a munkáimból kiállításaim is voltak. — E sokféleség után mi az, aminél végleg kikötött? — Most Tiffany-üvegdíszeket készítek. Ez speciális, hengerelt, színezett síküveg, antik üvegnek, díszüvegnek is nevezik. Régen a templomok ólomüveg ablakait készítették belőle... — Akkoriban nagy felületekkel dolgoztak, ön éppen az ellenkezőjét teszi, kisebb tárgyakat, ékszereket alkot. — Nehéz és aprólékos munka a kemény üveg kivágása, csiszolása. Ezért először papíron megtervezem az egészet, például az ovális fürdőszobatükör köré a levélmotívumot és egy csokor virágot. Majd rámásolom az üvegre, és kivágom a darabkákat. — Olyan ez, mintha mozaikkép lenne... — Igen, csak a darabkákat rézfóliába foglalom, összerakom, úgy forrasztom össze. Nagy tervem egy lámpaernyő elkészítése. A díszüveget sokféleképpen lehet használni: épület szépítésére, térelválasztó falakhoz, ajtó- és ablakdíszítéshez. Még nem terjedt el eléggé, Egerben is csak néhány helyen láttam ilyet. A szecesszió korában virágzott az ólomüveggel való díszítés... Én most a mai életformának megfelelő tárgyakat díszítek: öv- csatokat, ékszereket. Mára már kialakítottam a saját stílusomat... Felesége, Ági építőipari üzemmérnök. Ügyes kezű, ismeri a gyöngyfűzés minden válfaját, polcain több százezer gyöngy több száz színben és formában váija, hogy nyakbavalóvá, lánccá, karkötővé, fülbevalóvá fűzze. Manuális képességeit szintén a Harlekin Bábszínházban hasznosította. — Bábszínész voltam a színház amatőr korszakában — mondja —, de a műhelyben is nagyon szerettem dolgozni, mindig bütyköltem valamit, sokat segítettem a bábkészítésben. Egyszer kaptam egy kiló gyöngyöt ajándékba, azóta vagyok a szerelmese. Erdélyben nagy hagyománya van a gyöngyékszereknek, valóságos kincsestár egy- egy mintakönyvük. Én felújítom, mai korunkra alkalmazom úgy, hogy akár hétköznapi, akár alkalmi ruhához hordható legyen. Minden ékszeremet zsűrizte a Népi Iparművészeti Tanács. S ami a jövőt illeti... Közös tervünk Palival a szövés. Reméljük, e téren is valami szépet alkothatunk majd... Császi Erzsébet Fogytán a föld és a pénz A kárpótlási célokra jóváhagyott 37,7 millió aranykorona- értékű termőföldből az eddigi árverések, során 21 millió 350 ezer aranykorona-érték kelt el. Eddig 453 ezren jutottak mint- egy egymillió hektár területen tulajdonhoz. A föld iránti „éhség” oly mértékben megnövekedett, hogy mára bizonyossá vált: a fennmaradó, valamivel több mint 16 millió aranykorona-értékű föld nem elegendő a kárpótlási célokra. A megnövekedett igényeket felmérni, azt számszerűsíteni — a Földművelésügyi Minisztérium illetékese szerint — pillanatnyilag lehetetlen. Amennyiben elfogadják azt a törvényjavaslatot, miszerint januártól 30 napon át ismét be lehet nyújtani a kárpótlási kérelmet, akkor az további földigényléseket szül. Márpedig jelenleg a kormány a földön kívül más fedezetet nem tud a kárpótlási jegyek „mögé” tenni. Az önkormányzati lakásvásárlás kivételével meglehetősen szegényes a kínálat. A nagy kérdés tehát az, honnan jelölhető ki állami tulajdonú földterület? A termelőszövetkezeteknél és a természetvédelmi területeken még akad állami tulajdon, de a Természetvédelmi Hivatallal ez idáig nem sikerült megállapodnia a minisztériumnak. Jelenleg folynak az egyeztetések az FM é§ az ÁVÜ között, hogy mekkora terület különíthető el a vagyonügynökség kezelésébe tartozó állami gazdaságok földjeiből anélkül, hogy működőképességük veszélybe kerülne. Kérdés, hogy jogilag egyáltalán el lehet-e venni termőföldet a privatizált, állami gazdaságokból már átalakult, saját tulajdonú gazdasági társaságoktól? A gondokat tetézi, hogy elfogyott a földhivataloknak az árverések előkészítésére biztosított pénze is. Értesülésünk szerint az FM a saját reorganizációs keretéből 500 millióval siet a földhivatalok kisegítésére. Ez az összeg azonban csupán arra lesz elegendő, hogy egyrészt kiegyenlítsék a vállalkozóktól rendelt munkák kifizetetlen számláit, másrészt lélegzethez jussanak a földhivatalok, amelyek az utóbbi időben saját működési költségükből előlegeztek az árverések előkészítéséhez. u.g. Ferenczy Europress épp tMfi I Sliver \-----------------------------------------------V >s»- ............ J B e valljuk vagy tagadjuk, de emberi gyarlóságaink közé tartozik a kíváncsiság. Ez hajtja a tudóst, amikor éjszakákon át fehér egereket figyel meg, vagy a kisgyermeket, aki napról napra, óráról órára fedezi fel a világ csodáit. Megfigyelünk, szemlélünk, elemzünk, következtetéseket vonunk le. És olykor bizony belenézünk, belefigyelünk, belebújunk, bele- óvatlankodunk mások zárt világába, abba az intim szférába, ahová általában csak a hozzá közel állókat engedi az ember. Egyszóval: kukkolunk. Ágaskodunk egy alacsonyabb ablakpárkánynál, meresztjük a szemünket, addig helyezkedünk, amíg a függöny széleinél belepillanthatunk egy előlünk elrejtett világba. Es ha érdekeset, izgalmasat látunk, nem hallgatunk a bensőnkben megszólaló hangra, hogy ez nem ránk tartozik, ehhez nincs közünk. Kéjes izgalommal isszuk magunkba mindazt, ami amott történik. Erre az emberi tulajdonságra, a titok megfejtése utáni vágyra épül a Sliver című amerikai erotikus krimi, amelynek főszerepében azt a Sharon Stone-t látjuk, aki már az Elemi ösztönben megörvendeztetett bennünket különleges szépségével, és nem kevésbé tehetségével. Partnere, William Baldwin hasonlóképp esztétikus példánya nemének, nem véletlen tehát, hogy párosuk már-már tökéletes. Igen. Ebben a filmben szerepe van a szexnek, a bujaságnak, a sikamlós intimitásoknak. És hát... a hálószobatitkok olykor a legérdekesebbek. Egy szerelmi fészekbe bekukkantani, főleg, ha azt nem a pornó szintjén tálalják, élmény a nézőnek. Ráadásul egy másféle izgalom is társul a puszta meglesés mellé: a krimi, vagyis a gyilkos keresésének izgalma. Másfél órán keresztül töprenghetünk, drukkolhatunk az ártatlanoknak, s csak a legutolsó, de tényleg csak a legutolsó pillanatban derül ki, hogy ki ölte meg a toronyház lakóit. Különleges dolgokra tanít ez a film, még akkor is, ha nem tartozik az úgynevezett művészi, s eme jelző által rögvest értékesnek is kikiáltott alkotások közé. Azt sugallja nekünk, hogy ne higgyünk az előítéleteinknek, s meijünk őszinték lenni akkor is, ha a félelem légköre lengi be a környezetünket. Es végül néhány apró dolog, ami talán részletkérdésnek tűnhet, mégis, az összhatást tekintve fontossá válik. A film operatőre a magyar származású Zsigmond Vilmos, akinek képei szépek, tiszták, pasztellesek. Ahogyan szinte pasztellesen lágy Sharon Stone magyar hangja, Básti Julié, és ugyanilyen kellemesen bársonyos a férfi, Cserhalmi György szinkronja. Mondom: nem a leglényegesebb dolgok ezek a mű szempontjából. Abban a megvilágításban érvényesülnek igazán, hogy nélkülük, helyettük egy más — és itt a vélemény igazán szubjektív —, rosszabb filmet láthatott volna a közönség. Doros Judit Az Egri Bazilikában Zsoltározás — magasfekvésben A Filharmónia idei egri hangversenysorozatát Elekes Zsuzsa orgonaművész nyitotta meg a bazilikában. J. S. Bachtól a g-moll fantázia és fúgát, a Babilon vizeinél korál-előjátékot, Hidas Frigyesnek 1956-ban írott szonátáját és Julius Reubke 94. zsoltárát vette fel műsorára. Jól tette, hogy a g-moll fantáziával és fúgával kezdte. Ezt a szárnyaló, a képzeletet újra meg újra fellendítő muzsikát a művészek minduntalan előveszik, mert Bach emberi méltósága, rendíthetetlen hite és alázata talán egyetlen alkotásban sem ötvöződik ilyen szenvedélyesen hatásos harmóniává, mint itt. Tudjuk, hogy a nagy barokk mestert az ünnepélyesség akár profán okokból is körülvette, hiszen nem egy alkotása alkalmakra született, de itt az ihlet legforróbb pillanatai „jöttek össze” számára, hogy megmutassa lelkének azokat a diadalait, amiket átélt. A Babilon vizeinél a bibliai zsoltár hangulatát ébreszti fel bennünk, amikor a zsidó nép fiai-lányai, a fogságban a nagy folyó mentén fűzfákra akaszt- gatták hegedűiket, citeráikat, s hallgattak a nyomorúságban- szomorúságban, noha a rabtartók ingerelték őket, hogy Sión dalaiból énekeljenek — nekik. Mintha a dal csak mulatság, lemorzsolandó feladat egy megoldása lenne csupán. Bach ebben a korál-előjátékban nem jut el az átkozódásnak addig a hőfokáig, ameddig a zsoltár szövege felforrósodik, inkább az érzelmek, az elfojtott szenvedélyek riogatásával árulja el, mennyire a lélek történései fontosak számára. Hidas Frigyes Szonátája nem lép ki ebből a hangulati sorból. Az 1956-os keletkezési dátum és a mű „tartalma” egybecseng bennünk, és ez a posztromantikus zene — ha nem is merészen — a lelki napló meghittségével kódol üzenetet a nemzet nagy pillanatáról. Pécsi Sebestyén szólaltatta meg 1957-ben, és mára sem öregedett el ez a mű. Befejezésként vállalta Elekes Zsuzsa J. Reubke 94. zsoltárát. A tehetséges Liszt-tanítvány (1834- 1858) ezzel a nagyszabású panasszal vált ismertté. Ezenkívül egy zongoraszonáta, dalok, kisebb zongoradarabok jelzik, mivé formálódhatott volna ez a zenész. Itt, a 94. zsoltárban minden felvonul, amit Liszttől tanulhatott, amit a h-moll szonátából vagy az Ad nos, ad salutarem un- damból kiolvashatott. De több is.. A csaknem a csendig elhaló pianóktól a tobzódó harsogásig szárnyal ez a zene, a harsogó romantika minden színét-izgalmát felvonultatva. Mintha csak a rövid élet sarkallta volna, minden erejét-tudását, lelki felbátorodá- sát belefektette ebbe a műbe. Összhangban mindazzal, amit a zsoltár szövege is mond: „ Uram, te a megtorlás Istene vagy. Megtorlásnak Istene, mutatkozz meg! Kelj föl, aki ítélkezel a föld felett, fizess meg az elbizakodot- taknak, ahogy megérdemlik... Meddig locsognak még arcátlanul, és meddig pöffeszkednek a gonosztevők?” Mert a zsoltár nemcsak a hatalmas Isten dicsérete, hanem párbeszéd is Vele, miután az emberrel szövetséget kötött a Teremtő, az ítélkező Isten. Mára ezek az évezredek óta felhangzó versezetek, szövegek a technika és az emberi nyüzsgés zsivajaiban nem érzékelhetőek úgy, mint korábban, amikor még az egészséges fülek és szívek az üzenet meghallására voltak hivatottak. Éppen ezért kétszeres öröm, hogy akadnak művészek, mint Elekes Zsuzsa, akik tudatos műsorszerkesztési szándékkal szólítják meg egy-egy hangverseny keretében azokat, akikben a hallás és a megértés igazodik ahhoz a rendhez, amit az emberi gyakorlat — vagy inkább az öntelt gőg, ami a tettek mögött meghúzódik — feledtetni igyekszik. Nem árt ilyesmire ráhangolódni legalább a zenehallgatás elmélyült perceiben. Farkas András
