Heves Megyei Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-30-31 / 253. szám
HÍRLAP, 1993. október 30-31., szombat-vasárnap MEGYEI KÖRKÉP 3. Halottak napján Egerben a Hatvani temető kápolnájában november 1-jén fél 5-kor tartanak közös könyörgést az elhunytakért. Másnap reggel 8 órakor dr. Seregély István egri érsek misézik a bazilikában a halottakért. Pedagógiai napok Egerben A jövő héten is folytatódnak a megyei pedagógiai napok eseményei: a soron következő rendezvényre november 2-án 14 órától kerül sor a Heves Megyei Pedagógiai Intézetben, ahol pályaválasztási fórumot tartanak az általános iskolák osztályfőnökei, illetve pályaválasztási felelősei számára. A fórum vezetője Csi- vincsikné Nagy Erzsébet. Az egri uszoda terveiről November 2-án délután 5 órától találkozhatnak az érdeklődők Makovecz Imre építésszel, aki az egri uszoda terveiről tart előadást az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán. Ugyancsak ekkor rendeznek ankétot Csurka István országgyűlési képviselővel a Magyar Üt Körök mozgalom, illetve a Magyar Igazság és Élet Párt programjáról és elképzeléseiről. Keresztrejtvényünk nyertesei Az október 23-án közölt rejtvényünk helyes megfejtése a következő: „Ilyesmi bizony megeshet, de pénzhez sose nyúl.” A jó választ beküldők közűi ajándék- könyvet nyert Alföldi Lászlóné (Egercsehi), Bíró Tiborné (Istenmezeje) és dr. Tűivel Miklós- né (Eger). Gratulálunk! A mai 12. oldalon található feladványunk megfejtését november 4- í'gküldhetik el címünkre: 3301 Eger, Pf. 23. Distract Vibes és Fermentáció November 4-én este 6 órakor kerül sor a népszerű MÁS-klub következő rendezvényére az egri Ifjúsági Házban. Ezúttal egy holland punkzenekar, a Distract Vibes mutatkozik be az egriek előtt, előzenekaruk az egri Fermentáció lesz. MDF-választmányi ülés A Magyar Demokrata Fórum Heves megyei választmánya november 2-án este 6 órától tartja soron következő ülését. Az ösz- szejövetel helyszíne az egri MDF-székház, a Sándor Imre utca 6. szám alatt. A vendég: Békés Pál író Az egri Forrás Gyermek-Szabadidőközpontban november 5- én délután 4 órakor kerül sor a „Barátaink, az állatok” című vers-, mese- és novellapályázat eredményhirdetésére. A rendezvény vendége Békés Pál író lesz. Kegyeleti ünnepség a Hatvani temetőben November 1-jén délután 4 órakor kegyeleti megemlékezést rendez a Brinza és Társa temetkezési vállalkozás Egerben, a Hatvani temetőben. A kápolna előtti térségen a Gárdonyi Géza Színház művészei — Blaskó Balázs, Saárossy Kinga és Kelemen Csaba —, valamint a Movendó kórus ad műsort. Ezt követően — 17 órakor — kerül sor a kápolnában a mindenszentek napi katolikus misére. Van ötös a lottón! A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 44. játékhéten öt- találatos szelvényt találtak, melynek száma: G 1 832 721. A nyeremény nettó összege 100 millió forint. (MTI) Apó lánya, anyó lánya Két kedves bábfigura a darabból (Fotó: Szántó György) Vasárnap délelőtt 10 órakor az egri Gárdonyi Géza Színház Harlekin Bábszínházában bemutató lesz: az „Apó lánya, anyó lánya” című előadásnak tapsolhatnak a gyerekek, vendégeskedő felnőttek. Ion Creanga kedves meséjét a maros vásárhelyi bábszínház román tagozatának rendezője, Maria Mierlut alkalmazta bábszínpadra, és válogatta hozzá a megfelelő zenét. A fordítás és a tervezés művésztársát, Haller Józsefet dicséri. Az Agrobank csak a pénzügyeket kezeli A hitelnyújtó: a sárbogárdi ügynökség „Visszaéltek a pénzintézet nevével” címmel lapunk október 25-i számában cikk jelent meg. Ezzel kapcsolatban felkereste szerkesztőségünket Horváth Attila, a D-ROVER Bt. ügyvezetője. Mint elmondta, ő és munkatársai tevékenykednek Gyöngyösön és környékén, az Ügynökség A-Z-ig sárbogárdi központ megbízásából, amely hivatalos, és ezt be is mutatta. Az ügynökség valóban kamatmentes hitelt nyújt ügyfeleinek — kedvező feltételek mellett —, amely hitelforma vásárlói csoport rendszerben működik. Tehát nem az Agrobank, hanem az ügynökség nyújtja a hitelt ügyfeleinek. Az Agrobanknak — azon belül is az Agrobank egy más székhelyű kirendeltségének — csupáncsak mint a pénzügyek kezelőjének, számlavezetőnek van szerepe e hitelformában. Másként a bank neve sem a bt. vezetője, sem munkatársai részéről nem hangzott el egy tájékoztatón sem. A bt. nem falugyűléseket szervez — mint mondták —, csupán az érdeklődőknek tart tájékoztatókat. A cikkben „előtörlesztésként” említett 5-8 ezer forint nem előtörlesztés, hanem mint említettük, ez a hitelforma vásárlócsoport-rendszerben működik, ezért az ügyfelek belépéskor csoportba sorolási díjat fizetnek, melynek összege függ az igényelt hitel mértékétől. Erről az összegről az ügyfelek hivatalos számlát kapnak. Horváth Attila, a bt. ügyvezetője sajnálattal vette tudomásul, hogy rosszul értelmezték mindazt, amit ő a tájékoztatókon elmondott, és emiatt félreértések sorozatára került sor, illetve tévesen informálták az Agrobank egri területi fiókigazgatóját. Hangsúlyozta, hogy sem ő, sem munkatársai nem éltek vissza a pénzintézet nevével, hiszen ezt a kölcsönt a sárbogárdi A-Z-ig Ügynökség nyújtja ügyfeleinek. Békési László Egerben A gazdaságpolitika hat kulcseleme „Az elmúlt két esztendőben az exportnövekedésünk nem valódi teljesítményen alapult, s a költségvetés is túlköltekezett” — mondta csütörtökön este a Megyei Művelődési Központban dr. Békési László ex-pénzügymi- niszter, az MSZP országgyűlési képviselője, pártja egri szervezetének rendezvényén. A politikus szerint nem azért kell szembenézni a problémákkal, hogy a polgárokat riogassák, hanem mert csak azok ismeretében állhat ki egy párt reális programmal. Elmondta: a negatív folyamatok megállítása nélkül nem lehet megindítani a gazdasági növekedést. S hogy ez sikerüljön, ahhoz a szocialisták szerint hat pontot kell teljesíteni, úgymint: rendbe tenni a magyar bankrendszert, szanálni az államháztartást, új alapokra helyezni a privatizációt, rendbe tenni az agrár- gazdaságot, visszaszerezni az elvesztett piacokat, s fejleszteni az infrastruktúrát. Békési szerint azonban 1994- ben nem lehet még eredményeket elérni, hiszen akkor a választások miatt háttérbe szorul majd a gazdaság, s az is lehet, hogy kisebb fellendülés lesz, ám ennek következményeként 1995-ben lesz majd a mélypont, attól kezdve viszont tartós növekedést lehet megfigyelni, ha programjuk megvalósul. Ennek ellenére a következő ciklusban sem számíthatunk általános életszínvonalemelkedésre. Kérdésre válaszolva kijelentette: azért fontos kötődésünket hangsúlyozni a NATO-hoz, mert nem mindegy, hogy Európa egyetlen védelmi szervezete számára közömbös-e a térség. Kijelentette: Magyarország nem olyan fontos tényező, hogy bárki hazánk szuverenitására törne, ha ez megtörténik, akkor az csak annak lenne köszönhető, mert kiprovokáljuk azt, s ez az, amire valamennyi politikai erőnek vigyáznia kell. (kova) Eltemettük Koós Józsefet Mély részvét mellett — a katolikus egyház szertartásai szerint — tegnap délelőtt az egri Hatvani temetőben kísértük örök nyughelyére volt kollégánkat, Koós Józsefet, a Heves Megyei Hírlap újságíróját, aki hosszú betegség után, egy héttel ezelőtt hunyt el. A rokonok, barátok és tisztelők előtt a Hírlap és kiadónk nevében Kaposi Levente főszerkesztő búcsúzott munkatársunktól, majd a gyászoló sokaság a családi sírhoz kísérte Koós József hamvait. Emlékét megőrizzük. * Köszönetét mondunk mindazoknak, akik vigasztaló szóval, valamint táviratban részvétüket kifejezték, illetve a sírnál virágaikkal búcsúztak az elhunyttól. A gyászoló család A Heves Megyei Hírlap Szerkesztősége Emlékművet avatnak Hevesen Hevesen vasárnap délelőtt 11 órakor avatják fel azt az emlékművet, amelyet a II. világháború katonai és polgári áldozatainak emlékére állított a város lakossága. A fal a neveket tartalmazó márványtáblákkal már egy éve áll a város főterén, ám most kerül a posztamensre Kő Pál Mun- kácsy-díjas szobrászművész alkotása: így lesz teljes az az emlékmű-együttes, amely egyik dísze lesz Heves központjának. Az ünnepséget dr. Hegedűs György, a város polgármestere nyitja meg, majd dr. Józsa Fábián, a Belügyminisztérium politikai államtitkára tart megemlékezést. A beszédek után leplezik le a szobrot, majd az áldozatok hozzátartozói, Heves polgárai, valamint a vendégek róják le kegyeletüket az emlékműnél. Ülésezett a városi képviselő-testület (Folytatás az 1. oldalról) Ám ebben az esetben a Mor- vai-féle „bázis” mindenképpen bontásra ítéltetne. Még a zárt ülés előtt kaptuk azt a nem hivatalos információt, hogy feltehetően Morvái Ferenc a közeli jövőben kézhez is kapja a fatelepe, illetve bútorraktárai és egyéb létesítményei lebontásáról szóló papírost, mert a szabálysértésért kirótt bírságok „nem vezettek eredményre”. Túllépett költségvetési keretek Hatvan város képviselő-testületének legutóbbi ülésén elsőként arról határoztak, hogy a későbbiekben is működik majd a Városi Intézmények Gazdasági Szolgáltató Szervezete. Ezeddig csak az iskolák gazdasági feladatait látták el, ezután hozzájuk tartoznak majd a tűzoltóság és az önkormányzati lakások értékesítésével kapcsolatos teendők is. A testületi ülésen terítékre került a 2-es, a 3-as és a 6-os számú iskolák költségvetése. Ezek a tanintézetek összesen 8 millió forinttal lépték túl a keretet, s a hiány pótlására hitelt kényszerülnek felvenni a polgármesteri hivatal. Ismét napirenden szerepeltek az önkormányzati lakások, s határozat született arról, hogy ha az új tulajdonos hat hónapig nem fizeti a törlesztőrészletet, úgy a hivatal felbontja a szerződést, s a lakás továbbra is bérleményként szerepel majd. A tanácskozáson elhangzott, hogy az 1200 bérlakásból hétszázra már vételi ajánlatot tett a bent élőknek az értékesítéssel megbízott ügyvédi munkaközösség. A továbbiakban tájékoztató hangzott el a város lakosságának szociális helyzetéről, s a képviselők további hatmillió forint átcsoportosítását tartották szükségesnek, hogy az év végéig a rászorulók támogatásban részesülhessenek. Az óvodások ellátásáról Pétervására önkormányzata is megtartotta az esedékes, októberi ülését. A napirenden csak egy téma szerepelt: az óvoda és a konyha gazdálkodásáról szóló beszámoló. Ezt az anyagot Bódi Béláné, az intézmény vezetője terjesztette elő. A városi óvoda csaknem száz gyermek befogadására alkalmas, bár jelenleg csupán kilencven kis ovis jár oda. Mellette a 400 adagos konyha több mint 80 százalékos kihasználtsággal működik. Egy önkormányzati intézményt alkotnak, melynek éves költségvetése nyolc és fél millió forintnál több, de ez igen szűkös, nem kerülhetett sor például az idén sem oktatási eszközök, sem játékok beszerzésére. A beszámolóból kitűnt az is: az érintettek sérelmesnek tartják, hogy a város önkormányzata ebben az évben a központi béremelésen felül egyetlen százaléknyi bérnövekedést sem biztosított az intézményben dolgozók részére. A testület megvitatta, s végül elfogadta a beszámolót. ínyencek a HBH-ban Egzotikus vacsoraest, különlegességekkel Ha Ausztrália, akkor kenguru. S ha kenguru — akkor HBH... Nos, ne lepődjék meg a kedves olvasó, mert Vancsó Gyula, az egri bajor söröző vállalkozó kedvű vezetője arra gondolt, hogy a barokk város lakosai aligha ehettek még e távoli földrész kedvelt csemegéjéből, ezért tehát kóstolják meg, ha tehetik. A merész ötletet tett követte, s november 5-én és 6-án vacsoraesten ízlelhetik meg az érdeklődők a kengurufiiét aszalt gyümölccsel vagy Soboyon-mártással. De akinek még ez is kevés — az áfonyaszósszal. A konzervatívabb ízlésűek ehetnek persze cápahússzeletet fehérboros mártással, vagy füstölt lazacot. S nem hiányoznak az egri hírességek sem, lesz békacomb rántva vagy sörtésztában sütve. Az ínyencségekhez 1992- es évjáratú Chardonnay/91-es Cabernet Sauvignon és 91 -es export bikavér dukál majd az Egervin pincéjéből. S nem árulunk el titkot: a kengurut — ami állítólag az őzhúshoz hasonlít — az ötletekben gazdag Vancsó úr is most kóstolja meg először. Testünk-lelkünk titkai Az újságárusoknál a Hevesi Napló legfrissebb száma Már kapható az újságárusoknál megyénk irodalmi, közművelődési és szellemi környezetvédő folyóiratának legújabb száma. A Hevesi Napló — továbbra is őrizve pártsemlegességét — több témakörben kínál elgondolkodtató olvasnivalót. A beköszöntő jelzi, hogy a Testünk-lelkünk titkai, ezentúl rendszeresen jelentkező rovatban megnyilatkoznak majd azok az önzetlen szellemgyógyászok, alkotók, akik az elbizonytalan- kodók számára kínálnak iránya tűt, hogy minél könnyebben megleljék helyüket ebben a bru- talizálódott, zűrzavaros, átmeneti korban. Megkezdődik Brezovits László izgalmas tanulmányának közlése. Az Élet az Univerzumban & kulcskérdésekre keres választ, a lét értelmét kutatja, méghozzá a fizikus, az újra fogékony tudós szemszögéből. Majoros János villamosmérnök, természetgyógyász, feltaláló az általa kiötlőit auranövelő medált mutatja be, amely — s ezt tapasztalatok bizonyítják — igen hasznos egészség- javító eszköz. Kapor Elemér egy hajdani, 1913-as körmenetre emlékezik, Lőkös István egykori tanárának, Wolsky Istvánnak markáns arcélét villantja fel. Folytatódik Pécsi István felelős szerkesztő dokumentumregényének publikálása. A mű a zseniális pszichografológus, a nemrég elhunyt Rákos né Ács Klára alakját és munkásságát eleveníti fel. Chikán Zoltánná, Farkas A ndrás kritikus, társszerkesztő Mózes című misztériumjátékának tanulságos nyelvi vonatkozásait elemzi. Az előbb említett szerző értékeli az elmúlt barokk fesztivált. KonczLajosaz egri északi városrészen épülő templom tervét mutatja be. Sza- latnyay József egyik legnevesebb festőművészünk, a Magyar Képzőművészeti Főiskola címzetes egyetemi tanára két írással is jelentkezik. Az egyikben a természetelvű festészet jogait hangsúlyozza — ezt olvashatják mai lapunk 8. oldalán —, a másikban Szinnyei Merse Jenő kultuszminiszter magvas érdemeit taglalja. Az egri keresztényszocialista szakszervezetek történetéből idéz adalékokat Sugár István. Az abasári vasútügy krónikáját lapozza fel Misóczki Lajos. A számot változatos, illusztratív jellegű fotóanyag egészíti ki. Ma Ön nyerte az 5 ezerforintos élelmiszer-utalványt 320012069036 Minden érvényes betegbiztosítási igazolvánnyal rendelkező Heves megyei lakos kártyaszáma szerepel a játékban. Ma az Ön azonosító száma (vonalkód alatt) került kisorsolásra. Gratulálunk! Máris jöhet a kiadónkba a nyereményért. Címünk: Heves Megyei Hírlap Eger, Barkóczy u. 7. Telefon: 36/413-644, 36/410-880. Szerencsés olvasónk a megjelenéstől számított 90 napig átveheti nyereményét. Amennyiben a nyertesünk előfizetőnk is — vagy most, illetve a közeli hónapokban fizet elő lapunkra, mert játékunk várhatóan az év végéig tart —, az 5 ezer forint értékű utalványon kí- ---------- vül átveheti kiadónk Í tárgyjutalmát is. Ha előfizet, biztosan nem kerüli el a szerencse! MÁRKAKERESKEDÉS SZERVIZ AUTÓKOMPLEX KFT. EGER, TELEKESSY U. 2. TEL.: (36) 311-158 JÖJJÖN EL, MEGÉRI!