Heves Megyei Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-30-31 / 253. szám
4. SZEMTŐL SZEMBE HÍRLAP, 1993. október 30—31., szombat—vasárnap „Egy író a politikában” Beszélgetés Konrád Györggyel Az „Egy egri est” elnevezésű rendezvénysorozat egyik vendégeként járt az egri Ifjúsági Házban Konrád György író. Neve „A látogató” című kisregény 1969-es megjelenésével vált ismertté, hogy aztán két évtizedre el is süllyesszék. A hetvenes években, illetve a nyolcvanas évek első felében ugyanis Magyarországon csupán a szamiz- dat-irodalomban lehetett találkozni az írásaival, míg „A látogató”-t ezalatt 14 nyelven olvashatták szerte a világban. Konrád György: „ ...hogy egy író a politikában milyen jó, arról sokfélét lehet mondani” Konrád György azonban ezekben az években sem. tette le a tollat, hiszen szociológiai tanulmányai mellett megírta „A városalapító "című kisregényt, és évekig dolgozott a „Cinkos”című regényen, amely a nyolcvanas évek végén került a könyvesboltokba. Majd 1991-ben jelent meg az „Agenda 1. Kerti mulatság” című nagyregény, és azóta politikai helyzetértékelések, valamint a nemzetközi PEN-club elnökeként mondott beszédek publikációi jelzik tevékenységét az irodalmi (illetve politikai) életben. Konrád Györgyöt manapság inkább emlegetik politikai szereplései — gondoljunk csak a Demokratikus Charta megmozdulásaira —, mint írói munkássága kapcsán. Mindenesetre ő maga csak és kizárólag írónak titulálja magát. Többek között ezekről a kérdésekről is beszélgettünk vele. — Konrád úr, hogyan összegezné és értékelné a PEN-club elnökeként végzett munkáját? — Ezt a három évet?... Sokat tanultam. Azt hiszem, hogy a PEN-delegátusok meg voltak elégedve a munkámmal. Voltak néhányan, akik kevésbé, de ezek igazából csak a volt Jugoszlávia néhány PEN-központjából... Amúgy azt hiszem, rendben volt a dolog, hiszen nem olyan nagyon könnyű ma a világban egyhangú szavazatokat elérni százhúsz ország küldöttei között, és ezt én rendszeresen elértem. — Nem jelöltette magát újra, így ön jelenleg nem elnöke, hanem alelnöke a nemzetközi író- szövetségnek. így vélhetően több ideje maradt az írásra... Dolgozik-e mostanában valamilyen nagyregényen? — Igen. — Semmi bővebbet nem árul el róla? — Nem nagyon szeretek beszélni a készülő munkákról. Annak idején megjelentettem az Agenda 1. című könyvet, és most ennek a második és harmadik kötetét csinálom. De nem tudom még, hogy mi lesz a másodikban és mi a harmadikban, így ebben most fülig benne vagyok. — Egy időben sokszor elhangzott, hogy többen csalódtak a rendszerváltásban azért is, mert a fiókokból nem kerültek elő a várt remekművek. Véleményem szerint a Cinkos ugyan cáfolja ezt, de Konrád György is úgy látja, hogy az elmúlt évtizedekben nem születtek remekművek a magyar irodalomban? — A Cinkos néma fiókból került elő, hanem a szamizdatból. Az azonban csakugyan igaz, hogy olyan munka aránylag kevés volt, amelyik sehol nem jelent volna meg. Mert hát itt volt ez a két nyilvánosság, és a kísértés nagy volt, hogy aki az egyikben nem tudott megjelenni, akkor erre a másikban lehetősége volt. És ez mondjuk vonatkoztatható Petri György költészetére, akinek ugyanez volt a helyzete... De egyébként általános szabályként az igaz szokott lenni, hogy diktatúrák alatt a fiókokban nem halmozódnak azok a kéziratok, amelyeket nem lehet publikálni. így volt ez Spanyol- országban, így volt Portugáliában, Görögországban. Mert az írók szeretnék azért megjelentetni a munkájukat. — A napokban olvastam valahol, hogy a huszadik századi magyar irodalomban el kell különíteni az Esterházy Pétertlőtti, és az Esterházy utáni korszakot. Mi a véleménye erről? — Hát, én nagyon szeretem Pétert is, és a munkáit is, de nem tudom, hogy egy emberről lehet így mondani... Az biztos azonban, hogy ő egy stiláris fordulatot hozott az irodalomban... — Evezzünk át kicsit a politikai vizekre. Bihari Mihály politológus azt írta néhény hónappal ezelőtt, hogy Magyarországnak 1994-től liberális kormányra van szüksége... — Bihari? Hát..., ő most éppen az MSZP képviselőjelöltjeként indul... — ...Igen, de hozzátette, hogy erre azért van szükség, hogy előkészüljön a talaj az azután következő szociáldemokrata kormányzat számára... — Aha. Bizonyára úgy gondolja, hogy annak a kormánynak, amelyik most következik, megint beletörik a bicskája... S mivel ő az MSZP-hez jobban vonzódik, úgy gondolja, hogy a másik társaságnak törjön bele inkább. Nos, én azt gondolom, hogy kell egy liberális centrum, koalíció, de hogy az hogyan tud majd kibővülni erre-arra, azt még nem lehet tudni. Jó, ha az a szakértői réteg, amelyik ezekhez a pártokhoz aránylag közel van, szót kap a kormányzásban, de hogy aztán mit fognak majd csinálni, azt nem tudom. — Azt hiszem, hogy Ön is az emlegetett szakértői réteghez tartozik, mindenesetre igen sokan adnak a szavára. Vállalna-e aktív politikai szerepet a következő ciklusban? — Nem. — Ez a válasza várható volt, hiszen az Agendában azt írja, hogy az író inkább írjon, ne politizáljon, mert az nem tesz valami jót neki... — Az, hogy egy író a politikában milyen jó, arról sokfélét lehet mondani, mert vannak olyanok, akik szörnyetegek, és vannak olyanok, akik nagyszerűek. Végül is az írók nagyon sokfélék. De ha általánosítani lehet, talán a praktikus szervezési dolgokban ritkán szoktak nagyon jók lenni, ha egy író ebben is jó, akkor az egy különös eset. Hogy az irodalom szempontjából mennyire jó az író politikai szerepe, az eléggé evidens: nem jó. Sem Hável, sem Göncz Árpád nem jut ahhoz hozzá, hogy írjon. S végül is az irodalom és a politika két gondolkodásimód. Mert ha politikus akarok lenni, akkor azon vagyok, hogy olyasmit mondjak, ami minél több embernek tetszik. Ha meg író, akkor ez nem nagyon foglalkoztat, mértükkor csak közhelyekhez érkezem. Kácsor Zsolt A „senki” „Nem tudom, miért jelenthetnek fel...” Beszélgetés Lengyel Lászlóval „Nem éppen Wotan termetű, vasgyűrónak sem mondható. Cingár legényke, de azért legény a talpán. Ha nem is a vendégoldalt, de a mércét egyre magasabbra emeli. Olyan virtuozitással ír és vív ma már, úgy suhintja le nevezetes kortársainak fülét, orrát és bajszát, pengéje olyan elegáns könyörtelenséggel hatol a kipécézett hiúságok és butaságok, gőgök és hatalmaskodások szívébe, mintha újkori Cyranóként most pottyant volna le közénk a Holdról. Verseket idézget ő is, jókedvűen, vásottan vagy éppen Szép Ernő-s melankóliával. Elandalítja áldozatait, mielőtt megdöfné őket: a verse végén.” Hankiss Elemértíja ezt tanulmányában Lengyel Lászlóról, aki a Pénzügykutató Rt. vezérigazgatója, közgazdász, filozófus, politológus, közíró egy személyben. Meg kell hagyni: tekintélyesebb külsőt kölcsönöz a képzet egy ilyen embernek. Legalább egy nyakkendő, egy sudár termet, de Lengyel Lászlót három méterre álló kollégám például észre sem vette, amikor belépett a hatvani könyvtár ajtaján, hogy felnyargaljon a lépcsőn, majd előadást tartson. Majdnem lyukadásig kopott farmernadrág, olcsó ing, sötét mellényke — ez volt az öltözéke, s hozzá még a fizimiskája, amelynek nem kis szerepe volt abban, hogy a miniszterelnöktől megkapta az azóta alaposan elhíresült „politikai Miki egér” jelzőt. És akkor érkezik az újabb meglepetés: hazafelé a társaságunkban lévő hölgy Gyöngyösig áradozik az autóban, hogy ez a Lengyel micsoda férfi. Egyszóval nehéz eset, és ezt így ítélte meg a miniszterelnök is: feljelentette hivatalos személyek megsértéséért, s ezért akár börtönbüntetést is kaphatott volna a „ vívóbajnok”. Nem kapott. Első fokon megrótták, mivel a veszprémi bíró úgy ítélte meg: „...cselekménye veszélyessége elenyésző a társadalomra nézve. ” (Lengyel egyszer Veszprémben valami olyasmit mondott: a kormánytagok is meg- vesztegethetőek.) Lengyel számunkra úgy fogalmaz: „A bíró világossá tette, hogy itt nem történt bűncselekmény. Azért is hárította az államra a perköltséget, mert ezt az ügyet nem kellett volna a bíróság elé vinni. Ez egy tudományos, szakmai vita alapja lehetett volna, vagy legfeljebb polgári per. Éppen ezért a perköltséget annak kell állnia — a kormánynak —, aki ezt az egészet kezdeményezte, s nem annak, akit csak odacitáltak. Mi — a védőmmel — úgy ítéljük meg: ha nincsen társadalmi veszélyesség, akkor nincsen ok a megrovásra. Ez gondolom, a továbbiakban is így lesz, bár nem tudom, milyen költségek merülhetnek fel, hiszen nézetem szerint további nyomozásra nem nagyon van szükség.” Ez utóbbit azért jegyzi meg, mivel a védő és az ügyész is fellebbeztek a döntés után. Nincs előtte sem kávé, sem üdítő, amikor kérdezem. — A feljelentés és a tárgyalás között egyszer sem gondolt arra, hogy ebből baj is lehet? A kérdések után soha nem tűnődik a semmibe néhány másodpercig, hogy összeszedje magát, azonnal kész a válasz. — Nem rémültem ugyan meg, de hogy baj lehet belőle, azt végiggondoltam. Nekem Kelet-Európá- val kapcsolatban nincsenek illúzióim. Adott esetben egy kormány elmerészkedhet odáig, hogy befolyásolja az igazságszolgáltatást, s az az érzésem, hogy egy évvel ezelőtt ezt meg is tudták volna csinálni. De nem is elsősorban én ijedtem meg, hanem a hozzám közel állók, a családom. Gondoljon bele, mit szólna a felesége, ha kapna ön egy idézést, hogy jelenjen meg adott időpontban 1-től 3 évig teijed- hető büntetéssel sújtható bűncselekmény tárgyalására, elővezetés terhe mellett. És én azért átéltem néhány fenyegetettséget a nyolcvanas években, úgyhogy értékelni tudtam, hogy milyen elszánt a kormány most is, hogy nem viccelődik. Mert ha nem így lett volna, akkor az történt volna, mint máskor, hogy Antall József egy rádióinterjúban vagy személyesen — mert arra is volt példa — üzen nekem, hogy ne csináljam ezt. Ráadásul nem az a Lengyel László: „Nekem Kelet-Európával kapcsolatban nincsenek illúzióim” probléma, hogy ilyenkor én félek, hanem hogy az emberek megállítanak az utcán, és a saját félelmükként élik meg ezt az egészet. Hiszen ha ez vele előfordulhat, vélik, akkor miért ne fordulhatna elő velem is. Hiszen hogy tehetne ő bármit is — mondja —, ha még önt is előveszik. — Pedig hát ön is egy „senki”. Legalábbis ezt nyilatkozta a „ Kizárt a párt ” című kötetben, amikor éppen az MSZMP-ből távolították el a nyolcvanas évek végén. Barátai úgy fogalmaztak akkor, hogy „nem értik, miért önt zárták ki, egy lézengő rittert, akinek nincs is hatalma. Hát kit akarnak ezzel megfenyegetni?” Tényleg, kit akarnak az ön ügyeivel megfélemlíteni ? — Pontosan azokat az embereket, akikről az előbbJs beszéltem... A mikor az emberek azt látják, hogy a politikusok saját párttársaikat hazaárulóz- zákle, velük vannak ellentétben, vagy legfeljebb egy kormánypárti-ellenzéki egymástpofozás figyelhető meg, attól nem rémülnek meg, mert hát miért is? Attól ő még kinyithatja a száját. De amikor már azt látják, hogy olyannak esnek neki, aki a hatalom körein kívül van, akkor komolyan kétségbeeshetnek. — Önt sikerült-e megfélemlíteni, észreveszi-e magán, hogy azóta óvatosabban fogalmaz közönség előtt? Akár itt Hatvanban is, hiszen körülbelül egy ilyen rendezvényen elhangzottak miatt jelentették fel. — Nem veszek ilyesmit észre. — Korrupt a kormány? Itt a beszélgetés során először nagyon elneveti magát, pedig már nyaggatják, hogy induljon az előadóterembe. — Ez jó kérdés. Én is így kérdőjellel használom: korrupt a kormány ?Ezt meg szabad kérdezni. Kérdezni szabad. Egyébként ilyen kijelentést, így ebben a formában, én valóban nem tettem. Nem azért nem mondtam vagy mondom, mert félek, hanem mert nem ezt akartam ott sem mondani. Valami olyasmit mondtam, hogy olyan mértékű most Magyarországon a korrupció, hogy miniszterek is meg- vesztegethetőek. Ez nem ugyanaz. De tényleg nem kontrollálom magam azóta sem, nem is lehet. Hiszen most itt beszélgetünk, és én közben nem gondolhatok arra, hogy mit mondhatok és mit nem, miértjelenthetnek fel. Ráadásul fogalmam sincs, hogy ki és miért jelenthet fel ezek után. Lengyel elmegy előadni — az estről korábban már beszámoltunk, tudósításunk alapján nem indult ellene eljárás —, mi pedig, akárcsak a bíróság, újfent őt citáljuk, ahogyan egy nemrégen született cikkében, mintha önmagáról fogalmazná az alábbi mondatokat: „Csak ott vagy. Fölösleges lézengőként. Kíváncsiskodóként. Soha el nem utazóként. Nem kéredzkedsz be. De nem is mész el, ha elkergetnek. Vársz. Megszokod, hogy állandóan átbotla- nak rajtad. Beléd ütköznek. Rádförmednek... Rád csukják az ajtót. Rám csukják az ajtót. Ne csodálkozz! Nem gondolkozom... Vándorolsz. Mindenütt ott vagy, és sehol se. Kitagadtak... Nincs politikai otthonod. Az ilyen embert persze agyon kell lőni.” Kovács Attila (sIPOTÉKjí KÖNYVESBOLTOK] AJÁNLATA: Tomas Nicek: Lóbeszéd Révai Nagylexikona 14. kötet A Föld krónikája Rovarok és rokonaik (az Állatvilág enciklopédiája sorozatból) SIPOTÉKA KÖNYVESBOLTOK: Eger, Hatvani kapu tér 8. Tel: 36/316-998 Eger, Érsek u. 2. Tel: 36/323-393 Sipotéka Antikvárium: Eger, Bajcsy-Zs. u. 2. Tel: 36/323-562 k ___________________f E gyötödük kicserélődött Hogyan válasszunk polgármestert? A kérdésről — hogyan válasz- szunk polgármestert — megoszlanak a vélemények. A most hatályos jogszabály szerint a településen legtöbb szavazatot elért önkormányzati képviselők maguk közül választják meg. A gyakorlat nem minden esetben igazolta ennek helyességét. Dr. Skultéty Sándor címzetes államtitkárt, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest megye köztársasági megbízottját kérdeztük: tapasztalatai birtokában hogyan módosítaná az önkormányzati képviselők és a polgármesterek választását? — A magam részéről eltörölném a listás választást. Ne egy- egy párthoz való kötődés, sokkal inkább saját értéke, rátermettsége, a polgárok bizalma alapján lehessen valaki önkormányzati képviselő. Jogászként nincs kifogásom a listás választás ellen, viszont abban biztos vagyok, hogy a képviselők felelőssége jobban érződne, ha egyéni körzetben, a személyükre leadott szavazatokkal szereznének bizalmat. Személyre szóló választás esetén később azt lehetne' mondani: „amikor rád szavaztunk, nem ezt ígérted...” — Az ön által felügyelt három megyében milyen arányban cserélődtek a polgármesterek? — A képviselő-testületek által annak idején megválasztott 384 polgármester közül 67 új. Térségünkben sok a kis település, ahol nem függetlenítve, hanem korábbi munkájukat megtartva, társadalmi megbízatással dolgoznak a polgármesterek. Mára kiderült, hogy nem mindegyikük tudott megbirkózni a feladatokkal, ezért úgy érezték tisztességesnek, hogy lemondjanak. Kisebb részük pártpolitikai okok miatt mondott búcsút: nem tudott mit kezdeni egy olyan helyzettel, amikor saját pártjának elképzelései nem egyeztek mega lakosságéval. — A polgármesterek választásáról mi a véleménye? — Ha szavazati jogom volna ebben a kérdésben, közvetlen választásukra mondanék igent. Akkor a település összessége, és nem a képviselő-testület döntene személyükről. A polgármesterség a jegyzőével szemben nem szakmai rmlnka, ahhoz nem kell feltétlenül állam- igazgatási végzettség. Sokkal többet nyom a latba az illető rátermettsége, képessége, tisztessége. A polgármesternek olyan köztiszteletben álló embernek kellene lennie, akit személyiségként többre tartanak a település többi lakosánál... Ma gyakorlatilag a képviselő-testületben többségben lévő párt — pártok — tagjai jelölik, választják meg a polgármestert. És nem biztos, hogy minden esetben az arra legalkalmasabb személy mellett döntenek. Pedig a pártszempontoknál előbbre valók volnának a köz szempontjai.- szabó Ferenczy Europress
