Heves Megyei Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-12 / 238. szám
HORIZONT HÍRLAP, 1993. október 12., kedd Látószög Becsületmunka Falvainkban talán a legszembetűnőbb a rendszerválás óta történt gyarapodás, többük olyat is felmutathat már, amire korábban legfeljebb csak gondolhatott. S bizonyos, hogy egyebekkel is szívesen megörvendeztetnék a lakosságot. Építenék, szépítenék tovább a települést itt és ott, ha lenne hozzá elég pénzük. Az anyagiakat illetően azonban — mindenféle más állítás, híresztelés ellenére — nincsenek túlságosan „elengedve” a községi önkormányzatok. Ha egyiküknek-másikuknak valóban van is pénze a takarékban, korántsem azért kamatozik, mert okosabbat nem tudnak kezdeni vele. A legtöbb helyen egy-egy célra hosszabb időn át olykor évekig is gyűjtik a szükséges összeget, ritkább, amikor nagyobb terv már az esztendős költségvetésből megvalósulhat. Természetes, hogy amig az álmodott beruházás fedezete nincs együtt, a banki kamattal is meg-megpróbálják valamicskét növelni. Ezzel is kevesebbet kell elcsípni az egyéb — a kötelező— kiadásokból. Önmagában is megterhelő önkormányzataink számára a szociális kiadás — de igazán tisztességgel viselik mindenütt, noha már igen sokféle. S számos helyen maguk is röstellik, hogy csak ennyit vagy annyit adhatnak, mivel érzik, tudják: a több sem lenne éppen sok. Ugyanekkor az is eszükbejut a polgármesteri hivatalok dolgozóinak, hogy persze, nem csupán nekik kellene mindig pironkodniuk. Éghetne talán azoknak az arca is, akik újra meg újra nemcsak átveszik, hanem egyenesen kikövetelik járandóságaikat. S eszükbe sem jut, hogy azért a pénzért talán tehetnének is valamit. Akár a munkanélküli segély letelte után, akár más címen jut az illető, a család valamiféle önkormányzati támogatáshoz, ha helye is van, s ráadásul megannyi, mindenképpen olyan pénzről van szó, amit csak „úgy ’’adnak. így azonban — tudjuk — egyébként nemigen fizetnek sehol. A pénzért mindenütt várnak valamit, vele valamilyen áldozatot, munkát fizetnek. A forintos válasz jobbára ellenszolgáltatás, vagy más esetben a megelőlegezett bizalom. Ne kerülgessük a témát! Bátortalanul ugyan, de itt is, ott is kimondják, előadják a polgármesteri hivatalban, hogy — bocsánat a kifejezésért — nem nagy kedvükre van a „potyapénz ”■ Jobban szeretnék, ha valamiféle csekély viszonzást is látnának érte. Ki-ki felismerné epésebb megjegyzés, feddés nélkül is, hogy — ha nem is éppen arányosan — legalább egy kevés közhasznú munkáivá Halnia kellene a segítségért. A mindennapi életünkből már száműzött társadalmi munka helyett, mondjuk becsületmunkát a település javára, az önkormányzati kassza kíméléséért. Mivel a sok kicsi is sokra menne, bizonyos, hogy lenne látszata mindenütt. Utóvégre pedig nem csupán másnak, hanem magának is csinálná az illető, amit tenne a helységéért. S mindjárt kinek-kinek a lelkiismerete is könnyebb lenne. Gyóni Gyula A lakástörvény és az önkormányzatok Érvényesül a piacgazdaság követelménye Horváth Tivadar keresztény- demokrata képviselő érdekes kérdést intézett a belügyminiszterhez, amely a következőképpen hangzott: — Társadalmunkban mindvégig nagy érdeklődés kísérte a július 2-án elfogadott lakástörvényparlamenti vitáját. A lakosság külön is megelégedéssel fogadta a törvényben intézményesített vételi jog megjelenését. Egyes közhatalommal rendelkező csoportok azonban ezzel ellenkező felfogást képviselnek, mellyel keresztül akarják húzni a többségi akarat érvényesülését. Néhány önkormányzat a törvény elfogadása és kihirdetése között eltelt rövid időt ugyanis arra használta ki, hogy lakás- és he- lyiségvagyonát — apportként — saját tulajdonú gazdasági társaságba vigye be, meghiúsítva ezzel a parlament döntését, illetve a törvény-eredeti szándékát, amely egyben a jogállamiság, az alkotmányosság szellemét, valamint a polgárok jogtudatának helyes formálását is sérti. Ráadásul az is tény, hogy az önkormányzatok lépésükkel felesleges konfliktusba kerültek a lakosság széles rétegeivel szemben. Mi tehát a Belügyminisztérium álláspontja ? A képviselő minden bizonynyal nem tipikus, de azért néhány hazai településre jellemző felvetésére Józsa Fábián, a BM politikai államtitkára válaszolt. — A lakások és a helyiségek bérletéről, továbbá elidegenítéséről szóló 1993. évi LXXVIII. számú törvény egyszerre több célt fogalmaz meg, illetve elégít ki. Legalapvetőbb a piacgazdaság követelményeinek érvényesítése, azaz a tömeges lakás- és helyiségprivatizáció. Természetesen lehetővé kell tenni, hogy a bérlők kedvező feltételek mellett vásárolják meg a lakásokat, ami a helyiségekre is vonatkozik. Ezt a társadalompolitikai érdeket a jogosultak körének, a vételár maximumának meghatározása szolgálja. Az államtitkár ezt követően így folytatta: — A törvény kihirdetése, azaz 1991. július 30-a után az önkormányzati tulajdonú lakások, továbbá a nem lakás célját szolgáló helyiségek gazdasági társaságba nem vihetők be. Ez a rendelkezés éppen a polgároknak nyújtott garanciákat hivatott erősíteni, tehát azt, hogy a hatálybalépés napjától, azaz 1994. január 1-től a bérlők gyakorolni tudják vételi jogukat... Bizonyos törvények az új lakástörvény hatálybalépéséig egyértelműen rendelkeznek arról, hogy ebben az intervallumban, milyen intézkedések megtételére van lehetőség. Ezek többek között kimondják: az ingatlan tulajdonjoga csak abban az esetben idegeníthető el, ha vásárlási jogával az arra jogosult bérlő nem akar élni. A gazdasági társaságokba történő apportálással nyilvánvalóan megszűnik a tulajdon, ami egyaránt ellentétes mind az önkormányzati, mind pedig a vagyontörvénnyel. Az államtitkár elmondta még, hogy ezekről az ügyekről a Belügyminisztérium tájékoztatta a köztársasági megbízottakat, akik néhány önkormányzatnál már meg is kezdték a vizsgálatot. Nagy Attila A Pro Vita díj tulajdonosa „Amíg erővel bírom...” Dr. Egres Jenő: „Szoktatom magam a gondolathoz, milyen lesz az életem a kórház nélkül...” (Fotó: Perl Márton) Kitüntetése napján találkoztam először Jenő bácsival. Aztán felkerestem őt otthonában, s a könyvekkel zsúfolt szobában (egyik falán látásvizsgáló-tábla) beszélt az életéről — különös tekintettel a hivatására — és az Albert Schweitzer Kórházról, ahol több, mint harminc éve dolgozik. Büszkén említette: ő az első, aki nem nyugdíjazása alkalmából kapta meg a Pro Vita Emlékplakettet. Igaz, már ő is 64 esztendős, de családjukban hagyomány: mindenki addig dolgozik, amíg búja erővel. Édesanyja például betöltötte a nyolcvanat, amikor visszavonult. Dr. Egres Jenő Egerben született — ahol édesapja és édesanyja is szemészorvos volt —, a ciszte- reknél érettségizett, Budapesten szerzett orvosi diplomát. Szemészeti szakvizsgájára ár. Varga Béla egri főorvos készítette fel. Néhány évig a megyeszékhelyen dolgozott, majd Hatvanban telepedett le, 1961-ben. (Akkoriban még a Grassalkovich-kastélyban gyógyították a betegeket.) 1967 nemcsak örömöt hozott — elkészült a több emeletes új kórház, s Egres doktor főorvosi kinevezést kapott —, hanem csalódást is. — Sajnos az új épületben szétesett a társaság. Azt nem állíthatom, hogy egymás ellen dolgoznánk, de hiányzik az a remek légkör, ami korábban, a szűk helyen jellemző volt. Ott mindenki ismerte, és szerette a másikat, itt pedig egy biccentéssel tovább megyünk. Szerencsére osztályomon belül sikerült megőrizni a régi szellemet, s ez leginkább Szőke Antalnénak, afőnővémek köszönhető. A szemészeten úgy érezzük magunkat, mintha otthon volnánk. A családias hangulat megteremtése Egres főorvos érdeme is. A díjátadó-ünnepségen munkatársa, dr. Bernáth Éva alorvosnő — miután ismertette felettese pályáját — így zárta mondandóját: „Mindnyájunkat, engem is ő tanított”. — Örömmel foglalkoztam a fiatalokkal. Nem is tudom, mikor voltam boldogabb: amikor az első hályogot operáltam, vagy amikor a tanítványaim tették ugyanezt... Számos betegen segített, országos hírnévre tett szert. Több lapban publikál, s nemcsak szakcikkeket ír. Ő szerkeszti a városi kórház évkönyvét is. Beszél angolul, németül, franciául és latinul. — Szívesen tartottam a kórházban nyelvórákat is. Az egyetemen már nem fordítanak erre elég gondot. Jó lenne, ha a hallgatókat megérintené a latin nyelv szépsége, s nem éreznék úgy, hogy ezzel csak bosszantani akarják őket. Hol vagyunk már attól, hogy Horatiusi olvassunk örömből...? Egres főorvos rendszeres hallgatója és játékosa a magyar nyelvhelyességi rádióműsoroknak. Ezenkívül foglalkozik még a címertannal, bélyeggyűjtő-kört vezet, s ’89-ben újjá élesztette a hatvani cserkész-csapatot. Rendkívül tevékeny, pedig bottal jár, Ízületei — sajnos — mind gyakrabban kínozzák. Ezért is fontolgatja, hogy jövőre kérni fogja nyugdíjazását. — Már most szoktatgatom magam a gondolathoz, milyen lesz az életem a kórház nélkül. Nagyon szeretek dolgozni, és borzasztóan sajnálom, hogy a betegségem miatt fel kell hagynom a gyógyítással. Szerencsére mellette van felesége, Ilike. Negyven év távlatából is pontosan emlékeznek az első találkozásuk dátumára, s körülményeire. Egresék fia nem követte a családi tradíciót. „Nincs affinitása a medicina iránt”, mondja Jenő bácsi cseppet sem keserűen. Béla azt választotta hivatásul, amit édesapja hobbiból űz, vagyis tervezőszerkesztő lett. Talán majd a kisunokák lépnek nagyapa nyomdokaiba. De az is előfordulhat, hogy a távoli ősökre ütnek, akik zenészek voltak. Négyessy Zita Tordai országgyűlés — anno 1568 425 éve deklarálták a vallásszabadságot és a hitbéli toleranciát Erdély magyar lakossága igen büszke arra, ahogy a széles skálán mozgó hitbéli elkötelezettség manapság semmiképpen sem széthúzó, ellenséges érzületet keltő, hanem sokkal inkább egy egész, létében veszélyeztetett etnikumot összefogó erő. Az ökumenikus szellem, legalábbis a magyar egyházak körében, kevés helyen érvényesül any- nyira, mint Erdélyben, hiszen itt életbenmaradásunkat csak az biztosíthatja, ha az egyes egyházak, felekezetek — hittételeiktől, szertartásaiktól függetlenül — egységesek a mindenható Isten szeretetében, annak tudatában, hogy nemzeti létük és fennmaradásuk az egész etnikum összefogásában rejlik, a vallási hovatartozásra valló tekintet nélkül. Ki kell mondanunk, és mindenütt népszerűsítenünk kell azt, hogy ennek a sajátos erdélyi öku- menizmusnak mély és a messzi múltba nyúló gyökerei vannak. Talán kevesen tudják, hogy 425 évvel ezelőtt, az 1568. évi Tordai (Kolozsvárközeli város) országy- gyűlés az egész világon elsőként meghirdette a vallásszabadságot és a vallási türelmességet. A Tordai országgyűlés haladó és előremutató múltját bizonyítja az a tény, hogy a XVI. század második felében, amikor Európa legnagyobb részében a vallásüldözések, a katolicizmus és a protestantizmus közötti — kegyetlenkedésekig elfajuló — elvi csatározások, sőt háborúskodások szedték ártatlan áldozataikat, akkor ebben a kis erdélyi város unitárius templomában (ahol éppen a létesítmény nagy befo- gadóképesége miatt is) gyakran tartottak erdélyi országgyűlést, szólásra emelkedett az unitárius egyház alapítója és első püspöke, Dávid Ferenc, aki Európa számára példátmutató beszédében ítélte el azt, hogy az embereket vallási hovatartozásuk, hitük miatt üldözzék. Dr. Kovács Lajos jelenlegi unitárius püspök a Tordán megtartott idei, rendkívüli emlékfő- tanácsi ülés megnyitó beszédében mondotta: „A hit- és lelkiismeret-szabadság elvének törvény általi kimondása, mely korábbi országgyűlési határozatok megkoronázása volt, amelyben Dávid Ferencnek döntő szerep jutott, örök dicsősége annak a szabadelvű, haladó lelkűiéinek, amely egyházalapítónk állásfoglalását ragyogó színben állítja elénk, mert a legnemesebb jézusi eszmények diadalát jelentve, az elkövetkező nehéz, válságos időszakokban az unitárius egyház szellemi színvonalát döntő módon meghatározta.” Az unitárius vallás — hangoztatták az emlékező főtanács ülésén — annak a gondolatnak a jegyében született és izmosodott Dávid Ferenc reformációjában, amit a tordai ediktum jézusi szellemben így fejez ki: „A hit Isten ajándéka, az hallásból lészen, mely hallás Isten igéje által van.” Ezért számára a vallásszabadság az ember legszentebb jogának az érvényesülését jelentette, mivel Isten előtt, az ő gyermeiként, mind egyformák vagyunk, ezt megélni csak mások iránti tiszteletben és szeretetben lehet. Dávid Ferenc szavaival: „A hit kérdésében nem a hatóság karjával, hanem az ige igazságával és a lélek szeretetével kell eljárni. ” Számunkra, erdélyi magyarok számára különös jelentősége volna a Tordai országgyűlés 1568. évi határozatának, hiszen az ott kimondott vallási és hitbéli toleranciához — gondolatainkban és érzéseinkben — mindig hozzátesszük, hozzágondoljuk az etnikai toleranciát is, és epekedve várjuk, hogy az, amit a nagy unitárius püspök 425 évvel ezelőtt megfogalmazott, az előbb-utóbb Erdély földjén a nemzet-nemzetiség (vagy kisebbség) viszonyában is érvényesülni fog. És arra gondolunk: mi lenne, ha Erdély, amely több mint négy évszázada élen járt az egész Európában a jó példával, a hitbéli tolerancia elfogadásában, most is az élre ugrana, és olyan példát mutatna az etnikai, a népek közötti toleranciából, amely egész Európát bámulatra késztetné, és csodálatos tekintélyt kölcsönözne annak a Romániának, amelyet jelenleg éppen a nemzeti-nemzetiségi villongások, a népek közötti tolerancia hiánya taszít a szakadék szélére. A Tordán az Unitárius Egyház rendkívüli főtanácsán közzé tett ünnepi nyilatkozat ezzel a gondolattal zárult: „Mi magunkénak valljuk a múltból mindazokat az értékeket, amelyek a jövő felé mutatnak. Hitvalló őseink szellemében pedig fokozottabb mértékben kívánjuk Istent és embertársainkat szolgálni, egyházunk és népünk előmenetelét munkálni, e népek közötti megértésért és Isten országa megvalósításáért dolgozni. Ezzel a fogadalommal emlékezünk a vallász- szabadság kihirdetésének 425. évfordulójára. Erre kérjük a mi egy Istenünk áldását és gondviselő segítségét. ” Szép gondolatok. Ó, bár minden ember lelkében megfogannának, és csírázásnak indulnának a Dávid Ferenc-i és az 1568. évi, az emberek szívét ma is melengető gondolatok! Okos György KÁRPÓTLÁSI JEGYE NÁLUNK TÖBBET ÉR! A Co-Nexus Értékház Rt. 1993. október 14-én (csütörtökön) EGERBEN a Füzesabony és Vidéke Takarékszövetkezet Egri Kirendeltségén, a Mátyás király út 102. szám alatt 9-15 óráig napi árfolyamnál magasabb áron kárpótlási jegyet vásárol. További információk: Budapest, CO-NEXUS Rt. Tel: 175-7137, 202-7019 Egri Kirendeltségén: Tel: 06-36/324-833
