Heves Megyei Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-07 / 208. szám

4. HORIZONT HÍRLAP, 1993. szeptember 7., kedd Látószög Pártfogyatkozások Fogyatkoznak a magyar pártok, vagy kilépnek, vagy ki- űzetnek tagjaik az egyikből és másikból is. Talán oda sem fi­gyelne az ember, ha ezek a szervezetek nem lennének eleve meglehetősen kicsik, s ilyenformán az apadásaik annyira fel­tűnőek. Észreveszi, bizony, hogy észreveszi hát az is, akit nem érdekel ma különösebben a politika, s úgyszólván akaratlanul értesül az eseményekről. Többnyire pedig el is gondolkodik rajtuk. Az még helyénvaló — tűnődik — ha valaki most ki mer lép­ni valamelyik pártból. A demokráciához tartozik az is, hogy rosszindulatú megjegyzés, hátrányos elmarasztalás nélkül, saját elhatározásából bárki, bármelyik politikai szervezetnek akár a legváratlanabbul hátat fordítson. Sehol nem gördíthet­nek már akadályt a szándék, a cselekedet elé. Egyszóval, üsse kő, ha valaki, valahol megunta. No, de ho gyan lehet ilyen hamar megunni amit, s akiket a távozó szaba­don, s mindössze néhány röpke esztendeje választott? Annyi­ra elhamarkodta a belépését, hogy valójában szét sem nézett, alaposabban nem is mérlegelte, hogy hová, kik közé megy? Akit pedig kizártak, ennyire rövid idő alatt kiérdemelte tag­vagy elvtársai haragját, megvetését? Önmagukban is azt sugallják ezek, hogy nem lehetnek va- j lami jó társaságok, ahol ilyesmik előfordulnak. Dehogy job­bak, mint amit ma annyira szidnak! Hiszen tiszteletre méltó, erény-e, ha a kilépő gyakran még szakítása előtt máshová iga­zol, vagy azokhoz áll magát függetlennek álcázva, akiket ko­rábban véletlenül sem érzett magához közelieknek, netalán akikről hallani sem akart? Hogyha éppen nem valamiféle új pártot alapít. Immáron a sokadikat... S ki félék azok, akik méltatlanná válnak a további együtt­működésre, barátságra? Nos, olyanok, akik nem csupán kife­lé piszkálódnak szüntelenül, hanem köreiken belül is marják a másikat. Korábban imádott vezetőiket sem tisztelve, kiméi­vé a kíméletlen csatározásokban. Esetleg egyebekkel is pró­bálkoznak. Akár az is, aki például pártja nevét és a tisztségét 1 — legyen az csupán városi szintű, s kicsi rang — szemrebbenés nélkül felhasználja egyéni üzelmeihez. Huszonötezer dollár érték« külföldi gyógyászati segélyküldeményt próbál eltulaj­donítani volt rendőrtársa szíves közreműködésével, noha nemcsak humanitárius zengedelmeiről ismert szervezetében, hanem szakmai esküjével is embertársai boldogítására köte­lezte el magát. Hogy csupán a legutóbbi történésekre utaljak | — mert sajnos, a hasonló gyengeségek sem éppen páratlanok. Valószínű, hogy a kilépetteknek, kizártaknak nincs helyük sem az egyik, sem a másik pártban. Ám az is igaz, hogy egy újabb szervezetben sem lehetne mindig. Talán az volt a legna­gyobb hiba eddig is, hogy túlzottan nagyvonalúan fogadtak ezt vagy azt a soraikba, fél sem vetődött, hogy utóbb esetleg csalódnak majd bennük. A kívülállók véleménye is ezért rossz ma róluk. Azoké, akik még mindig éppen ezért nem kívánkoznak egyik pártba sem. Noha a közelgő választásokba talán okosan beleszólhat­nának. Gyóni Gyula--------.;--------------------------------------------------------------------------------­■ t'Ty „Hátrányos helyzetű” iskolák „Senki nem elég nagy...” Beszélgetés a közoktatási törvényről dr. Dobos Krisztinával A települések szétválása szá­mos új iskola születését eredmé­nyezte. Ez érthető is, hiszen min­den község lakói szeretnék a sa­ját iskolájukba járatni a gyerekei­ket. Az elmúlt három evben or­szágszerte 40 új iskola nyílt vagy a hajdan bezárt „oskola” falai között, vagy valami erre a célra kinevezett alkalmi épületben. Új iskola építésére a kistelepülések többségének természetesen nincs pénze, ezért néhol igen rossz körülmények között tanul­nak a kisgyerekek. A 678 kistele­pülési iskola felében nincs folyó­víz, angol WC, nem egy helyen szükségtanteremnek kinevezett deszkabódéban kénytelenek ta­nulni a gyerekek. Ezeknek a hátrányos helyzetű településeknek a Belügyminisz­térium pályázati rendszer kere­tében támogatást nyújt, amelyet az életveszelyessé vált épületek felújítására, illetve új iskolák épí­tésere fordíthatnak. A Művelő­dési és Közoktatási Minisztéri­um idén a száz tanulónál keve­sebbet foglalkoztató iskolákat kiegészítő támogatásban részesí­ti. A támogatás mértékét a tanu­lócsoportok számától tették füg­gővé. Az egy, vagy két összevont évfolyammal működő iskolák — az országban 120 ilyen van — 300 ezer, a 3-4 osztállyal műkö­dők 350 ezer, az 5-6 osztállyal működők 450 ezer, a 7-8 osztaly- lyal működők pedig 500 ezer fo­rintot kaptak. A keretösszegből megmaradt mintegy 60 millió fo­rintra külön pályázatot írt ki a minisztérium. Ebből elsősorban „tűzoltásra” kérhették az önkor­mányzatok: az iskola elektromos hálózatának felújítására, a víz bevezetésére. A két pályázattal együtt nyert pénz azonban — is­kolánként — nem haladhatta meg az 500 ezer forintot. Az összesen 300 millió forin­tos támogatással az iskolák fenn­tartásán túl a pedagógusok terü­leti pótlékához is hozzájárult a költségvetés. A pénzt még július­ban átutalták a helyi önkor­mányzatoknak, így elvileg a nyá­ri szünet alatt elvégeztethették a legszükségesebb munkálatokat. A szinte minden családot érintő közoktatási törvényt két szavazat híján 2/3-os többséggel fogadta el a parlament. A T. Ház-beli döntő fölény nem min­den politikus nyilatkozataiban tükröződik, így a társadalom egy része bizonytalan: mi lesz az is­kolákban? Hogyan tanulhat a gyerek? Mit taníthat a tanár? Dr. Dobos Krisztina helyettes állam­titkárral e problémákról beszél­gettünk. — Nemrég azt nyilatkozta: nem jó pedagógus, aki minden­áron meg akarja buktatni a vizs­gázót. Nos, én nem ilyen szán­dékkal teszem föl a következő kérdéseimet. Sőt, azok nem is az én kérdéseim. És nem is kérdé­sek, hanem állítások. A törvény megjelenésének másnapján je­lentek meg a napilapokban, a különböző ellenzéki politikusok véleményeként. — Kormánypárti nem volt közöttük? — Talán nem véletlenül... Az első állítás így szól: rövid a beve­zetési idő, lehetetlen helyzetbe hozza a pedagógusokat. — Nagyon átgondolatlan vé­lemény, nem is hiszen, hogy ko­molyan mondta az illető. Hiszen tudnia kell: az 1993/94-es tan­évet már idén tavasszal előkészí­tettük, s az tartalmilag ugyanúgy fog lezajlani, mintha a törvény meg sem született volna. Egyet­len új feladatuk lesz a törvényből következően most az iskolák­nak: fél éven belül mindenütt lét­re kell hozni az iskolaszékeket. Lebecsüli a pedagógusokat, aki azt állítja, hogy ez lehetetlen helyzetbe hozza őket. — Következő állítás: nemzeti alaptanterv nélkül az egész tör­vény értelmetlen. — Az illető nem értette meg: ennek a törvénynek az a lényege, hogy az oktatás formai kereteit hozza létre. Tegye lehetővé, hogy minden gyerek legalább 16 éves koráig tanuljon, mégpedig adottságainak és céljainak meg­felelő iskolában. Ha akar általá­nosban, ha akar 4,6, vagy 8 osz­tályos gimnáziumban, netán szakiskolában. Hogy ott mit ta­nuljon? Azt majd a szakmai szer­vezetek segítségével a minisztéri­um által kidolgozott nemzeti alaptanterv mondja meg, amely­nek az elkészítését azonban nem szabad elkapkodni. Az angolok például öt évig készültek rá, az­tán évenként adták ki a különbö­ző humán, illetve reál területek alaptanterveit. Nekünk persze a rendszerváltás miatt sürgősebb, de semmiképp sem tervezzük robbanásszerűen bevezetni. Lé­pésről lépésre haladva, fokoza­tosan, ahogy a szakbizottságok­ban egy-egy részlet elkészül. — „ A tízosztályos iskolaszer- kezet egyenlő az elitképzéssel és az esélyegyenlőtlenség fokozásá­val.” — Nem igaz, hogy csak a kö­zéposztály íratja majd középis­kolába a gyerekeit. Beszéltünk róla, hogy ez már most sem így van. Kétségtelen, hogy az álta­lunk kidolgozott iskolaszerkezet az érettségi irányába tolja a gye­rekeket, csakhogy a középiskola nem elitképző. Az volt az ötve­nes-hatvanas években. De ha a ma tapasztalható tendencia erő­södik, s elérjük, hogy a gyerekek 65 százaléka érettségizzen, ak­kor a középiskola a mai általános iskolának felel majd meg rang­ban, hiszen a többség jár oda és nem az elit. — „A középfokú végzettségű óvónők visszaminősítése antihu- mánus dolog.” — Ha egyik napról a másikra, s korra, gyakorlatra való tekintet történne, akkor valóban az len­ne. De a törvény mentesíti a to­vábbtanulás kötelezettsége alól azokat a középfokú óvónőket, akiknek legalább 20 év gyakor­latuk vem, illetve akiknek ÍO évük van hátra a nyugdíjig. Csak a többieket kötelezi a diploma megszerzésre. Ám itt is nagyon megengedő, hiszen a tanulmá­nyokat öt éven belül kell meg­kezdeni, sőt ha valakinek speciá­lis családi problémája van, vagy kicsi gyermeke, hét évre is meg­nyújthatja a türelmi időt. Ugyan­akkor természetesen nem köte­les nappali tagozaton tanulni. — Miért szorgalmazták, hogy az óvónők egyetemet vagy főis­kolát végezzenek? — Nem tartható tovább az a szemlélet, hogy kicsi gyerekhez elegendő a kicsi tudás, közepes­hez a közepes, s csak nagy gye­rekhez kell nagy tudás. Kodály ezt így fogalmazta meg: „Senki sem elég nagy ahhoz, hogy a leg­kisebbeket tanítsa. ” — „A hitoktatás tanrendbe il­lesztése sérti a világnézeti semle­gességet.” — Azt hittem, hogy ezt már tisztáztuk, annyiszor elmond­tuk: a hitoktatás senki számára nem kötelező. De, ha egy iskolá­ban van hitoktatás, hadd döntse el maga az iskola, hogy délután­ra, vagy, mert mondjuk a tanulók többségét érinti — délelőttre te- szi-e, beilleszti-e a tanrendbe. — „A törvényben felvázolt is­kolaszerkezet kaotikus, áttekint­hetetlen.” — Úgy gondolom, legfeljebb szokatlan. Arra törekedtünk, hogy olyan koherens rendszert hozzunk létre, amely alkalmaz­kodik a gyerekek különböző adottságaihoz, ahhoz, hogy nem egyszerre érnek. Az iskolaszer- kezet újra és újra lehetőséget kí­nál az elindulásra is, anélkül hogy zsákutcába vinne. Remé­lem, sikerrel... , „. , Vigh Sándor FEB Együtt a gazdival a szabadba ges a kutyát naponta a szabadba vinni, egyúttal a saját egészsé­günknek is jó szolgálatot te­szünk, még akkor is, ha az időjá­rás nem túlságosan vonzó. Nincsen rossz idő, csak rossz öltözék van. Mindig az időjárás­nak megfelelően válasszuk ki öl­tözékünket és a lábbelit, így a legviharosabb időjárssal is da­colni tudunk. Sokan megfigyel­hették, hogy az egészséges ku­tyák különösen szeretnek esős, havas időben a szabadban lenni, szervezeti felépítésük segíti őket a leghidegebb időben is, ezért szinte soha nem fáznak. Ha nedves időben megyünk az állattal sétálni, hazatérés után dörgöljük le alaposan egy törül­közővel, mi magunk váltsunk száraz holmit és melegítsük fel lehűlt végtagjainkat. A nagyon erős fagyot vagy vi­haros szelet kivéve, nincs tehát „kutyaidő”, mely miatt le kelle­ne mondani a megszokott napi közös sétánkról. Közös nevezőn a kutyával A megerőltető tempó ellené­re, lehetőséget kell adni a kutyá­nak, hogy az útközben szembe­jövő eb társakat üdvözölhesse vagy a korábban elhaladtak szagnyomait megvizsgálhassa. Felhasználhatjuk e ténykedését néhány perces pihonőre, s vált­hatunk néhány szót a másik ku­tya gazdájával. Lehet, hogy ily módon új barátra teszünk szert, aki szívesen velünk tart ebben a sportágban. Az állatnak is akkor igazi öröm a játék a sportolás, ha abban a többi kutya és azok gaz­dái is részt vesznek. Igazi szóra­kozást a közös játék és rohangá­lás jelent a számára. Felgyorsult ritmusú városi éle­tünkben, a kutya telút nemcsak a testi erőnlétünk megőrzésében igazi társ, de segítséget jelent az oly ismert civilizációs ártalmak kivédésben is, mint a stresszz, a mozgáshiány és a magányosság. Hiba hiba hátán A televízió „Nemzeti értékeink” sorozatában A Magyar Televízió új kultú- rális sorozatot indított „Nemzeti értékeink” címmel, melynek nyi­tányát szeptember 1-én az egyes csatornán igazán nem nézett idő­ben, 12 óra 12 perckor indítot­ták. így azután nem láthattam az első adást. A háromrészesnek beharangozott egri „nemzeti ér­tékeink” második részét azon­ban felfedezve a műsorfüzetben, délután 16.10-kor szerencsém volt végigélvezni. Olyan hibák­nak — közel sem tévedéseknek — voltam szem- és fültanúja, hogy mellettük nem lehet szó nélkül elmenni éppen Egerben. Egy hallatlanul silány felvétel a vár Hősök Termében Dobó sír­emlékének vörösmárvány fedő­lapjának csupán a felső részét tárta az ország elé, s a kép alá tá­jékoztatásként, okulásul nem ki­sebb tudatlanság hangzott el, mi­szerint ott van Dobo István sír­helye. Nem zárom ki, hogy ezt a nagy sorozatot a Duna TV is su­gározni fogja majd, s nagyon-na- gyon kíváncsian várom, hogy mi­ként fognak erre az „emeletes tu­datlanságra” — miként Pataki Vidor ciszterci tanáromtól hal­lottam, ha valaki nagy-nagy mar­haságot mondott — a szlovákiai Ruska (Dobóruszka) magyar többségű lakosai reflektálni, akik nagy-nagy szeretettel őrzik a templomukban egykor ott elte­metett egri hős emlékét, tisztele­tét. Kíváncsian várom, hogy fo­gadta ezt az ostobaságot váro­sunk polgársága, pedagógusai, diákjai, s az a sok-sok millió láto­gató, aki megfordult a várban és tudja a történeti igazságot? Á szöveg szerzője hallott, vagy olvasott valahol a vár 1552- es ostromával kapcsolatban va­lamit Dobóról, a borról és vala­miféle azzal kapcsolatos financi­ális ügyről. Ebből azután azt sü­tötte ki, hogy a nagy ostrom so­rán a katonák borát Dobón kér­ték számon. Mi tehát az igazság azzal a fránya borral, meg Dobó­val és az ostrommal? A várkapi­tány 1549. október 17-én a vár­ban tartotta menyegzőjét Sulyok Sárával, s ez ünnepi alkalomból 75,5 akó bor fogyott el a vár pin­céjéből, amint azt a számadások rögzítették is. A fennmaradt ere­deti számadásokban azonban semmi nyoma sincs annak, hogy azt Dobóval ténylegesen megfi­zettette volna a Kamara. Ami pedig az ostrom során a katonák­nak és munkásoknak kiosztott bort illeti, az 142,5 akóra rúgott, és e tekintélyes mennyiséget térí­tés nélkül számolták el, amint azt az eredeti várszámadás tanúsítja. De had említsem meg, hogy ugyancsak 1549-ben, Pethő Já­nos esküvőjén 38, 1553-ban pe­dig Sukán János számtartó lako­dalmán 15 akó bort fogyasztot­tak el a vár nagy pincéjéből, térí­tés nélkül. Az egri sorozat második da­rabjának utolsó blokkja már át­nyúlt az 1940-es, sőt a háború utáni évekre is. Én igen kellemes viszonyban voltam Czapik Gyu­la érsek úrral, de nem tudom ma­gyarázatát adni annak, hogy az újonnan kinevezett főpapnak Eger város határából való ünne­pélyes bevonulása a székesegy­házba mennyiben képez nemzeti értéket, vagy pedig Kállay Mik­lós miniszterelnök szerepelteté­se. Vízisportunk nemzeti értékét úgy hiszem nem időmeghatáro­zás nélkül néhány pillanatra fel­villantott versenyrészlet képvi­selheti méltóan, hanem az úszó­sport múzeum messzeföldön hí­res trófeái. Bizonyosnak látszik, hogy az egri sorozat második részét a filmarchívumokból semmikép­pen sem igényesen összeváloga­tott csíkok alkották. Felhívom az egri szőlészek és borászok szíves figyelmét, hogy szerdáján, a beharangozás sze­rint, az egri bor kerül terítékre ..Nemzeti értékeink” című soro­zat zárásaként. Tehát egri borá­szok éles szemmel tessenek fi­gyelni, hogy miként mutatja be, mint „nemzeti értéket,” a világ­hírű egri bort. Szeretném hinni és remélni, nem ismétlődnek meg a második rész balfogásai. Sugár István Egy"j “ís sportdivat, a kutya­sétáltatás A legtöbb emberben feltámad a vágy a szabadban végezhető testmozgás után. Szeretnénk is­mét egészségesebbek, munkabí­róbbak, s nem utolsó sorban vonzóbbak lenni. Egyszóval, jobban érezni magunkat a bő­rünkben. Néhányunk ilyenkor fittness- klubokba kezd járni, hogy egy kicsit edzésbe lendüljön, ám nem­egyszer keserűen tapasztaljuk, hogy testi erőlétünk igencsak gyenge, keményen meg kell küz­deni a legkisebb tornagyakorlat közben is, így lassan abbahagy­juk az önkínzást, s a nagy elhatá­rozásból csak szép álom marad. Milyen szerencsés azonban, akinek kutyája van: a négylábú edzőpartnerrel a testmozgás két­szeres szórakozás. A kutyával rendszeresen sétára kell indulni, hogy a szükségét elvégezhesse, így mindig magától adódik a leg­egyszerűbb testmozgásféle, a naponta többszöri kutyasétálta­tás. A séta — az egészséges sport Egy új sportdivat van kialaku­lóban, melynek máris számos kutyatulajdonos a híve. Az USA-ból indult a 80-as években, mely egyfajta „kutyás jogging”. Ennek az új sporttrendnek, melynek neve „Walking” £séta), az egészséges, megerőltetes és a másfajta sportágakban oly gyak­ran előforduló sérülés nélküli testmozgás a filozófiája. Naponta kétszer húsz perc, hétvégeken kétszer egy-egy óra séta a kutyával, a stresszhelyze­tek elkerülése, teljes szellemi, idegrendszeri lazítás — ez a szel­lemi és fizikai erőnlét megőrzé­sének új formája. Természetesen a sétálás nem lazsálást, lófrálást jelent, hanem nagyon is komoly erőkifejtést. Akkor helyes a tempó, ha a séta végén kissé lélegzet után kapko­dunk. Segíthet ezt kialakítani, ha megfigyeljük a kutyánkat: meg­felelő gyorsasággal megyünk, ha a kényelmes lépegetésből lassan ügetésbe vált át. A fokozatos se­bességnöveléssel a szív és tüdő egészséges edzését biztosítjuk, nem pedig megterheljük munká­ját. Végezhetünk közben egy­szerű tomagyakorlatokat is, mint például a térdhajlítás, de­rék- es karkörzés, guggolás. A sportos sétához eppen ezért nem a nagyvárosok forgalmas aszfaltútjai a megfelelő környe­zet, igyekezzünk legalább hétvé­geken kiszabadulni friss levegőjű negyes-völgyes-erdős területek­re. Ugyanilyen fontos, különö­sen a városi lakásban tartott négylábú pajtásunknak is a rend­szeres testmozgás. Nemcsak bol­doggá tesszük a kutyát, ha a ki­rándulás közben fadarabot, lab­dát dobálunk neki, amit újból és újból „elfogva” letehet a lábunk elé, de a mozgás- és játékigényét is kielégítjük. „Kutyaidőben” se maradjunk otthon A sétálás egészséges hatásá­nak titka a rendszerességben rej­lik. Mivel mindenképpen szüksé-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents