Heves Megyei Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-07 / 208. szám
4 HÍRLAP, 1993. szeptember 7., kedd PÉTERVÁSÁRA ÉS KÖRZETE 5Az ivádiak és a víz Egy hónapos eső kellene Üj házhelyek Egerbaktán Bizonyára Eger közelsége is okozza, hogy Egerbaktát a terjeszkedő falvak között ártják számon. Sok új családi ház épült a községben az utóbbi években, és az építési kedv továbbra is erős. A közelmúltban hatvanhárom újabb házhelyet osztott ki az önkormányzat, amelyek közművesítettek. Tanszersegély Pétervásárán Egyre nagyobb összegeket kell fordítani a szülőknek tanév elején a gyermekek beiskolázására. Ezen a gondon enyhített a maga eszközeivel a pétervásárai önkormányzat, amikor tanszersegélyt juttatott a diákoknak. Az óvodások fejenként ezer forintot, az általános iskolások kétezer forintot, míg a középiskolások háromezer forintot kaptak a polgármesteri hivataltól a tanszerek és a tankönyvek megvásárlására. Elképzelhető, hogy a főiskolára és egyetemre járó diákok is hasonló juttatásban részesülnek, erről rövidesen döntést hoz majd a képviselő- testület. Kiállítás a lovakról Szeptember 4-én nyílt Szilvásváradon a. Ló- és lovasábrázolás a képzőművészetben című kiállítás, melyet az országos gyermek- rajz-pályázatra érkezett művekből állítottak össze. A tárlat stílszerűen a fedett lovardában tekinthető meg, szeptember 12-ig, 10 és 18 óra között. — Hát miért választottuk meg magát? — kérdezték az elmúlt napokban jónéhányan Ivád polgármesterétől, Bacsó Istvántól, nehezményezve, mellesleg joggal, hogy egy csepp nem sok, de annyi víz sem folyik a községi csapokból. Azóta, lévén eső, bizonnyal javult a helyzet, ám előzőleg mosakodásra, főzésre nemigen nyílott lehetőség a településen: a szárazság megtette a magáét. Amint a polgármestertől megtudtuk, 25-30 helybéli is felkereste őt a hivatalban, illetve a lakásán az említett problémával, A szociális ellátásról Parád- sasváron Szeptember 2-án ülésezett Parádsasváron a község képviselőtestülete. A napirenden számos fontos kérdés megvitatása szerepelt, többek között a szociális ellátásokról szóló rendelet- tervezet megtárgyalása, az ön- kormányzati telkek kimérésének megbeszélése, és a közgyógyel- látási igazolványok és a szociális segélyek iránti kérelmek elbírálása. Volt egy különleges témája is az ülésnek: a közeli község, Bo- dony polgármestere ugyanis kölcsönt kért faluja számára a pa- rádsasváriaktól, arra hivatkozva, hogy fizetési nehézségek ellenére egy fontos beruházást szeretnének az idén megvalósítani. Holló Henrik polgármester javaslatára a testület visszafizetési biztosíték mellett megadta a lehetőséget a kölcsönfölvételre, tekintettel a két település jó viszonyára, illetve arra, hogy a bo- donyiak a gyógyellátás fejlesztésére kívánják fordítani a kért ösz- szeget. mire a lehetőség szerint próbált cselekedni falu vezetés: egyrészt vízkorlátozást rendelt el — így locsolni például nem szabad —, másrészről pedig lezáratták a pétervásárai tsz ivádi tanyájának kútját, ahová ezután lajttal hordták a vizet. Ezek eredményeként a múlt héten Bacsó István már arról számolhatott be, hogy reggel és este van víz. Egyébként várják a csapadékot, legalább egy hónapig kellene, hogy essen az eső. A talaj ugyanis körülbelül két méteres mélységig száradt ki — mondta Árvái János, a Heves Megyei Előzetes lakossági felmérések alapján Egerbaktán a képviselő- testület a a gázvezeték kiépítésére voksolt az 1992-93. évi költségvetése terhére. Az építkezés derekán kiderült, hogy csak akkor lehet befejezni a faluban a gázvezeték lefektetését, ha a kivitelező (Cirkobau Rt.) megnövekedett anyagi követelését kielégítik. A szükséges rossz következett: 17 millió forint hitelt vett a vállára az önkormányzat, megspékelve a hosszúlejáratú kamattal. IJjra nekilendült a beruházás, hétköznap, hétvégén sötétedésig. Ezt látva, a családi házak tulajdonosai is jobban szorgalmazták a belső gázvezeték-rendszer mielőbbi befejezését. Örömmel jöttek a különböző szövetkezetek, vállalkozók „segíteni” — jó pénzért, gyors minőségi kivitelezést produkálva. És mégis gáz van Egerbaktán a gázzal! A családoknak nem jutott eddig belőle. A vezeték valóban teljes hosz- szában kiépült a föld alatt és föld felett. Vízmű Vállalat területi főmérnöke. A talaj adottságok is közrejátszottak egyébként az ivádi vízhiány kialakulásában, a szárazság mellett. A vízhozam eleve kevés, igazából egy új kút fúrására lenne szükség, ám ez eléggé sokba kerül, és nincsen rá az ön- kormányzatnak pénze. A község ivóvízhálózata egyébként jól működik, műszaki hiba nem volt, a vízmű „kiadott” minden csepp vizet, amit csak lehetett, de elosztani persze csak annyit tudnak, amennyi rendelkezésre áll. Az egri Tigáz az Egri út, Báto- ri út, Őrhegy út lakóinak igénylőit rákötötte a vezetékes gázhálózatra, a falu többi utcájának lakóit viszont nem. Arra a kérdésre, hogy a Dobó utca, Szabadság utca, az Újtelep utca, a Felszabadulás utca, a Si- roki út, a Szalóki utca, az Arany János utca miért nem kap engedélyt a gázóra felszerelésére, többféle magyarázatot adtak a Tigáz kis-, közép- és nagyfőnökei. Még ez sem lenne olyan nagy baj, hiszen a fűtési szezon kezdetéig (október 15.) még minden elintéződik, ám senki nem tudta a faluban, hogy a gázóra felszerelésének engedélye részleges. A Tigáz minden igénylőnek július 19-én elvégezte a műszaki nyomáspróbáját, ami annyit jelent, hogy a lakás belső vezetékrendszere készen áll a gáz fogadására, rá van kötve a melegvízbojler és a gáztűzhely is — mindez 25 perc és 2250 forint. Hegedűs János Kinek meddig fontos a gáz Egerbaktán? Kopott kőkeresztek a temetőben Terpesi múltidéző Az utóbbi negyven-öt- ven évben teljesen átalakult a magyar falvak képe, alig találnia régmúltra utaló építészeti emlékeket. A földbesüppedt kis házak helyét elfoglalták a nagy- ablakos, sátortetős épületek, melyek már egy másfajta életmódról tesznek tanúbizonyságot. Terpesen járva is alaposan korül kellett néznünk, hogy a múlt nyomaira leljünk: a málladozó, öreg kő- keresztekre a régi temetőben, a tornácos kisház pad- latán száradó kukoricára, vagy arra az épületre, ami a falu végén öreg fák közé bújtan vár arra, hogy valaki felújítsa és hangulatos nyaralót építsen belőle... Az élet jele a száradó kukorica a tornácon Az enyészeté lesz már ez a szép ház? Őszelő a közutakon Pétervására és Sírok között tisztítják a kőkorlátot (Fotó: Koncz János) A költővel szólva: „Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak”. Sőt, még esik is, ami merőben szokatlan mostanában. Rövidülnek a nappalok, lassan már délután öt orakor sötét lesz, olyankor pedig nem egy nagy élmény autózni. Főleg, ha megfelelő jelek híján a vezető néha nem tudja pontosan megállapítani, hol is hajt valójában, az úton van-e, vagy már mellette. A pontosabb tájékozódást segítendő a közúti igazgatóság dolgozói őszeleji takarításba, renoválásba kezdtek megyeszerte. Képünk a Pétervására és Sírok közötti úton készültek, ahol a régi, mohos kőkorlátot tisztogatták, majd fehérre festették, míg egy másik brigád az útmenti bozótost irtotta. A Vagyonügynökség jóváhagyására várnak Elkelt az istenmezeji bánya Kicsit furcsa, amikor az ember elmegy egy bányásznapra, ám ott mindösszesen harmincvala- hány embert lát, egy irodánál nem sokkal nagyobb helyiségben. Ez volt a helyzet a múlt heten, a 43. bányásznapon az istenmezejét bentonitbánya üzemi épületében, a remény azonban szerencsére megvan arra, hogy nemsokára a regi időkre emlékeztető ünnepi eseményeket rendezhetnek ott. A bánya ugyanis elkelt, új gazdára talált: erről beszélt az összegyűltek előtt Szántó László ügyvezető igazgató, s erről nyilatkozott később lapunknak is, elsőként a mai állapotokat vázolva. — Fluszonkilencen dolgoznak jelenleg nálunk, egy részük itt, más részük Pétervásárán. Mivel alapanyag-termelők vagyunk, ezért eleggé ki vagyunk szolgáltatva a feldolgozóüzemeknek: a mádi az egyik, a másik az ebegényi. — Szó volt régebben arról, hogy esetleg itt Istenmezején is építenek egy feldolgozót... — Úgynevezett „félüzemi méretekben” létre is hoztunk egy feldolgozót, nem új eszközökkel, hanem az egri kutatómű területén volt egy központi laboratórium, annak volt egy félüzeme, s annak a szárítója került ide. Véges mennyiséget tudunk havonta termelni, 10-12 ember foglalkozik ezzel a kis géppel, de ami itt készül, azt mindet el is tudjuk adni. Ez egy nagyon jó dolog, s így a munkalehetőség is biztosított. A többiekkel, akik a csomagolóüzemben dolgoznak — foként asszonyok — van sajnos egy kis gond: az utóbbi időben a csomagolni való anyagnak a mennyiséf e csökkent. De így sem gondol- ozunk elbocsájtáson, hanem próbálunk keresni má^ munkát, olyat, ami a képzettségi szintjüknek megfelelő. Például gomba- termesztés a felhagyott banyavágatokban... Az új tulajdonossal, aki majd kellő időben felfedi a kilétét, beszélgettünk erről, s mindenképpen találunk nekik olyan munkát, ami kézi munka. O a kollektív szerződésben is vállalta a foglalkoztatást, azt, hogy egy évig biztosan megtartja a jelenlegi létszámot. De egyébként sem számolunk azzal, nogy innen el kellene küldeni embereket. — Hallhatnánk azért bővebbet is az új gazdáról? — A bánya ma az Országos Érc- és Ásványbányák egyszemélyes kft-jekent működik. Az országos vállalatnak a Vagyonügynökséggel, s a minisztériummal történt egyeztetés alapján ez év december 31-ig az ösz- szes ilyen kft-jét értékesítenie kell. Pályázatot írtak ki, s a jelentkezők közül a legjobb ajánlatot tévő magánszemély kapta a bányát: ő immár a százszázalékos üzletrész tulajdonosa. Megegyeztek az árban, az adásvételi szerződést is megírták... — Mennyiért kelt el a bánya? — Nem tudom, én nem láttam a szerződést. Azt egyébként az ÁVÚ még nem hagyta jóvá, ez szeptember közepére varható, s akkor a tulajdonos személye, tervei sem lesznek titkosak. Any- nyi biztos, hogy egy korszak lezárult: a bánya nem egy állami vállalat kft-je lesz, hanem egy magánbánya. Az új tulajdonos a jóváhagyás után, ígérte, azonnal idejön, s elmondja az elképzeléseit: én ezeket valamennyire már ismerem, és jónak tartom. Arról is biztosított bennünket, hogy itt a szervezeti felállás is marad,! nem akar ebbe belenyúlni, nem hoz ide új embereket. Elégedett azzal, amit ebben az évben eddig tettünk. — Hol találnak ma piacot az itt készülő termékeknek, a különböző finomságú bentonit- nak? — A korábbi osztrák partner, akinek itt csomagoltuk a macskaalomnak való bentonitot, most szünetelteti a szállítást. Valamilyen más formában szeretnék folytatni, erről majd még tárgyalunk. Belföldre is adunk el valamennyit, nem túl sokat, ezekből a kis kiszerelésű termékekből. De maradtak a csak csomagolt termékek, a takarmányozási mészkőliszt, melyet belföldön értékesítünk, s az ömlesztett macskaalom — mondhatnám úgy is, osztályozott bentonit —, amelyet zsákokban adunk el egy vállalkozónak. Ezenkívül takarmányozási célra szállítunk szárított bentonitport: erre egy ötéves szerződésünk van. S ide tartozik még a nyersanyagértékesítés. Amint látszik, a piaci lehetőségek sajnos kicsit behatároltak. Egyrészt a nyersanyag tekintetében ahogyan említettem a feldolgozókra vagyunk utalva, másrészt a belföldi kereslet nagyon gyenge. Ilyen „luxusdolgokra”, mint a macskaalom, nem igazán telik az emberek pénzéből, a külföldiek pedig nagyon nyomott áron szeretnék ezt vásárolni. Ők vevők lennének, de minél kevesebbért, mondván, hogy itt olcsó a munkaerő, meg olcsó minden... Azt látni kell, hogy önmagában az alapanyag eladása nyereséges ugyan, de azokat a terheket, melyeket ennek az egységnek viselnie kell, nehezen fedezi. Ott lehet egy áttörési pont, ha az anyagot meg jobban, nagyobb kapacitással feldolgozzuk. Erre van ígéret, hogy az uj tulajdonosnak ez a célja: bizonyos bővítés... A másik, ami fontos, az az, hogy mindazt az ásványkincset, amit itt a környéken rejt a föld, bűn lenne otthagyni. Ha csak egy közepes árat veszek, s azzal számolva szorzóm be azt az ötszázezer tonna bentonitot, ami kibányászható, három és fél-négy- milliárdforintra jön ki az árbevétel összege. Bízom abban, hogy előbb-utóbb majd csak lábra állnak az öntödék is. Most a termelésük hatodrészére csökkent, míg öt évvel ezelőtt harmincezer tonna bentonitot eladhattunk, ma öt-hatezer tonna, ami elmegy. Rénes Marcell
