Heves Megyei Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-16 / 216. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1993. szeptember 16., csütörtök Tanévkezdet — pedagógus-hangulatkép Ki és miből fizessen...? A heves érzelmi megnyilvánulásoktól sem mentes tanévnyitó után sem csitulnak az óvónők, tanítók, tanárok, szakoktatók kedélyei. Szöllősi Istvánnét, a Pedagógus Szakszervezet főtitkárát kérdeztük a pedagógusok hangulatáról, s arról, milyen kérdések foglalkoztatják a PSZ-t ezekben a napokban? — Változatlanul a közalkalmazotti törvény, pontosabban a bértáblázat bevezetése. Nem értem a kormányzat és a helyi képviselő-testületek egymásra mutogatását, hogy ki, és főleg miből fizesse ki az összességben 72 milliárd forintnak megfelelő béremelést? Ez a törvény több mint egy esztendővel ezelőtt lépett hatályba, véleményünk szerint kicsit későn kapcsoltak az érintettek. Mi semmi mást nem teszünk ebben a kérdésben, mint ragaszkodunk a törvény betűjéhez, és nagy érdeklődéssel várjuk a szavak és az indulatok helyett végre a cselek vést... Alaposan tanulmányozzuk a jövő évre vonatkozó legizgalmasabb olvasmányt, a háromkötetes, több száz oldalas központi költségvetés-tervezetet. Ami első pillantásra szembetűnő: az iskolák dologi kiadásait az ideivel azonos szintre állították be. Kérdezem én, mi lesz a várhatóan 20 százalék körüli inflációval? A kétkulcsos áfával? Kíváncsiak vagyunk, miből fogják kifizetni a villany-, a víz- és a fűtési költségeket? — A pedagógusok egy részét már nem a bértáblázat bevezetése, sokkal inkább a munkanélküli-segély összege érdekli... — A legfrissebb információk szerint a regisztrált állásnélküli kollégák száma eléri az ötezret. Tudom, erre az a válasz, hogy ugyanakkor az önkormányzatok egyre-másra hirdetnek pedagógusállásokat, de egy biológia szakos tanár nem taníthat francia nyelvet. A szervezett átképzést hiányoljuk, ezért még tavaly letettük az Oktatási Érdekegyeztető Fórum asztalára az ezzel kapcsolatos elképzeléseinket. A választ részben meg is kaptuk a közoktatási törvényben: valóban csökkent a pedagógusok kötelező óraszáma, csak éppen nem annál a rétegnél, amelyiket leginkább sújtja a munkanélküliség. A felső tagozatosok óraszáma csökkent, az óvónőké és a tanítóké maradt a régi... Egyébként ezernél több óvónő van már munka nélkül, ugyanis a szocialista nagyipar felbomlásával megszűntek az üzemi óvodák, és az önkormányzatok is egymás után zárják be — elsősorban pénzhiányra hivatkozva — a gyermekintézményeket. Javasoltuk, hogy az óvónőket képezzék át saját szakmájukon belül logopédusnak, gyermekpszichológusnak. Ők foglalkoznának a sajnos mind több sérült, hátrányos helyzetű gyerekkel. A Világbanktól kapott „Emberi erőforrás fejlesztése” című program dollárjaiból, forintjaiból talán erre is jutna. — A tanárok, szakoktatók át- • képzése hol tart? — A volt napközis tanárok, mivel ezekből a gyerekintézményekből is egyre kevesebb van, döntő többségükben munkanélküliek. Ugyanakkor a közoktatási törvényből még nem derül ki, hogy mit fognak tanítani a 9. és a 10. osztályban. Egészen pontosan: az átmeneti rendelkezések között az olvasható, hogy a még készülő Nemzeti Alaptanterv hatálybalépéséig a nyolcadikat végzett gyerekek a speciális szakiskolák anyagát tanulják, vagyis az úgynevezett kisegítő iskolákét. Azt sem tudja senki, hogy mi lesz a szakoktatók sorsa. Ez a kérdés viszont már nem az oktatási tárca hatáskörébe tartozik, sokkal inkább foglalkoztatáspolitikai feladat, és ez már a kormány illetékessége. — Milyen a hangulat az egyházi tulajdonú iskolákban? — Még mindig nem kaptunk választ az Alkotmánybírósághoz beadott kérdésünkre: csak az önkormányzati iskolában közalkalmazott-e a pedagógus? Ugyanis, ha az adott iskolát visz- szakapta az egyház, akkor a pedagógusokra már nem vonatkozik a bértáblázat kötelező bevezetése, sőt hiába tanítanak tovább ugyanott, nem közalkalmazotti jogállásúak. Nagyon reméljük, hogy ebben a kérdésben partnerekre találunk az egyházakban. Egyáltalán nem lenne kívánatos, ha ebből a szigorúan munkajogi kérdésből ideológiai színezetű kérdést kreálnának. Szabó Margit Sommersby Dzsentlenianus Filmpremierek Eddie Murphy, a dzsentlemanus Thomas Jefferson Johnson (Eddie Murphy) jól hangzó neve ellenére sem más, mint szélhámos, bár annak kiváló. Amikor nehézségei adódnak, segítségére siet a véletlen... Diktálás közben, titkárnője combjai közt elhalálo- zik Florida állam kongresszusi képviselője. Jeff Johnson ekkor becsempészi a nevét a jelölőlistára, sőt meg is nyeri a választásokat, s így bekerül az USA legfőbb törvényhozói közé. Győzelmi mámora azonban nem tart sokáig. Amikor Washingtonba érkezik, rádöbben, hogy a honatyák ugyanazt a játékot űzik, mint ő otthon, csak a tét nagyobb, s a képviselőket nem üldözi a rendőrség. Mivel a rablóból lesz a legjobb pandúr, a csaló azon veszi észre magát, hogy egy igaz ügyet képvisel méltóságos kollégái ellen... Az új Eddie Murphy-vígjátékot az egri Uránia mozi mutatja be. (The Distingushed Gentleman, 122 perc, színes, feliratos, Intercom. Sommersby A polgárháborúból tér haza otthonába Jack Sommersby (Richard Gere), akit vegyes érzelmekkel fogadnak egykori ismerősei... Közvetlen családtagjai úgy érzik, nem Jack tért haza, hanem valaki más, aki a régi úr helyébe lépett. Legjobban a feleség (Jodie Foster) gyanakszik: régi félje kegyetlen és önző fickó volt, míg az „új” kedves, figyelmes... Jack nekilát a birtok felvirágoztatásának. Az első dohányszüret előtt azonban felbukkan a seriff, és közli, hogy egy néhány éve elkövetett gyilkosság miatt le kell tartóztatnia Jack Sommersbyt. Ha hősünk nem az igazi férj, megmenekül ugyan, de a parasztokkal kötött szerződések érvénytelenek, ha pedig igazi, akkor a biztos halál vár rá... A romantikus történelmi kalandfil- met az egri Uránia mozi nézői tekinthetik meg. (Sommersby, 112 perc, feliratos, színes, Intercom). Ki látná őket vendégül? Kárpátaljai gyerekek — magyar segítők A Szent István A lapítvány sorban 16. autóbusza érkezik meg október végén szegény sorsú kárpátaljai gyerekekkel. A 6-14 éves nebulók szamára eddig szinte elérhetetlen távolságban volt Magyarország, Budapest. Sokuk édesapja munkanélküli, édesanyja otthon gyermekeket nevel. Az alapítvány most olyan családokat keres, akik két hétre vendégül látnának egyet-kettőt a kárpátaljai általános iskolás korú fiúk, lányok közül. Terveik szerint, ha lenne elegendő fogadó család, úgy október végétől egészen karácsonyig kéthetente hozhatnának át újabb és újabb csoportokat. Tapasztalataik szerint ezek az itteni „üdülések” sikeresek, a gyerekek (és ezt kicsit szomorú kimondani) a jó környezetben végre magukra szednek néhány kilót, kikapcsolódnak, kevésbé zaklatottak. A vállalkozó kedvű családok jelentkezési szándékukat Átányi László tanárnak, a Szent István Alapítvány elnökének küldjék a következő címre: Budapest, Etele út 23. 1119. HANG-HEV Kábító szózuhatag Ebben a lassan fél évtizede tartó úgynevezett rendszerváltásban az egyre erősödő káoszt frappánsan jelzi a lassan elviselhetetlen, kábító szózuhatag. Záporoznak az egymást szélsebesen űző, az elhadart, az alig érthető mondatok, az émelyítő frázisok, a harsány, a szólamokkal tűzdelt kifejezések, s mögöttük ott lapul a kivagyiság, a tülekedés, a léprecsalás, a félrevezetés, a csakazértis magyarázkodás aligha rokonszenves indulattömege. Járványszerűen terjed ez a kór, nem kíméli a tömegkommunikációs őrhelyeket sem. Ennek jeleit éreztem legutóbb a szombati 168 órában, illetve annak néhány blokkjában. Az állítólag húszmilliárdos bankbotrány ügyében megkérdezték az Országos Hitelbank elsőszámú vezetőjét, aki aztán a tőle telhető legnagyobb buzgalommal kerülte a lényeget. Szólt erről-ar- ról, jelezte: náluk ilyesmi nem fordulhat elő. Aztán amikor sarokba szorították, utalt két-há- romszázmilliós vétségekre, mintegy apróságként kezelve az egészet. Ettől függetlenül megígérte, hogy utánanéz a dolgoknak, azaz széttekint „birodalmában”. Hát ez bizony megdöbbentő! Végtére is egy főnök alapvető kötelessége — többek között ezért kapja tetemes fizetését —, hogy tisztában legyen azzal: miként tevékenykednek munkatársai, feltérképezze erényeiket és hibáikat, s árgus szemekkel vigyázza azt a tisztességet, amely ebben a szakmában nélkülözhetetlen. Ha nem így cselekszik, akkor abba a havi borítékba legfeljebb alamizsna járna. Olykor a riporter választ rosz- szul témát, s akkor is szenzációt szimatol, ha annak semmi nyoma. „Lecsaptak” a Matávra, s mikrofonhoz kérték egyik képviselőjét, azt várva, hogy számoljon be az újságokban is sűrűn hirdetett nemzetközi szextelefonszolgálatról. Csodálkozott is az érintett, ám a legfontosabb nem jutott eszébe, mégpedig az, hogy ebben az agyonnyúzott kis honban mégiscsak demokrácia formálódik. Ehhez pedig hozzátartozik a személyes, a másokat nem sértő, zavaró extra óhajok, vágyak térítéses teljesítése is. Ha valaki úgy megy a „mennybe”, hogy egy repedt hangú, rozzant tyúk darálja a fülébe a felpezsdítő jelenetrajzokat, akkor az rá tartozik. Benyúlt a pénztárcájába, s megkapja azt, amit remélt. Ha csalódik, akkor az nem az említett cégre tartozik. Ezen megrökönyödni botorság. Méghozzá a javából. Gyilkosságdömping Katasztoófális a helyzet. Úgy hírlik — nem is olyan sokára —, emelik a tv-előfizetési dijat. Joggal dohogunk emiatt. Nemcsak azért, mert ki tudja hányadszorra vékonyítják egyébként is sovány pénztárcánkat, hanem azért is, mivel e fronton sem érvényesül az annyiszor emlegetett piacgazdaság. Jelenleg is nagy összegét kémek a zömében silány, műrostos, jellegtelen, értéktelen, sablonos, giccses kínálatért. Ráadásul estéről estére még ebből sem nyújtják az elviselhető minimumot. Nincs mit nézni. Az ócskaságokat, a ki tudja hányszori ismétléseket nem vehetjük semmibe, hiszen ezek az átverés balsikerű, bugyuta trükkjei. S most ezt a majdhogy nihilt dotáljuk nagyobb summával? Menedék lehetne a HBO, ám ha ide kapcsolunk, szembesülnünk kell az amerikai filmgyártás legsatnyább szörnyelményei- vel. A sztorik sületlenek, a cselekmény vánszorog. E hiányosságokat pótolnák a tehetségtelen mesteremberek az erőszak előtérbe helyezésével, a lövöldözések csatazajával, az öldöklések egymásutánjával. Az eredmény lesújtó. Bármennyire szeretnénk, de nem dobódunk fel, s eszünkbe sem j ut rémüldözni. Szombaton láthattuk A halál keresztútjánt, ezt a harmatgyenge krimicskét. Produkáltak legalább ötven hullát, folyt a vér patakokban, s mi egyre határozottabban unatkoztunk. Bevallom, nem ismerem a történet végét, ugyanis elaludtam. Oly mély álomba szenderültem, hogy tőlem aztán kattoghattak a géppisztolyok, a különböző kaliberű vastákolmányok. Ez is védekezésfajta. Ráadásul hatásos. Pécsi István Egyre népszerűbb a Mátra Múzeum A gyöngyösi Mátra Múzeumé hazánk második legnagyobb természetrajzi jellegű gyűjteménye, amely igen népszerű a látogatók körében. Dr. Füköh Levente múzeumigazgató elmondta, hogy az elmúlt évhez képest növekedett a látogatottság az idei nyáron. Leginkább a Brúnó névre keresztelt mamutra, a méhgyűjte- ményre, lepkékre, rovarokra, s még az erdei állatokat bemutató diorámára voltak kíváncsiak a látogatók, de sokak tekintették meg az intézmény pincéjében kialakított — öt terráriummal bővített — mikroáriumot is. Megtudtuk azt is, hogy tenge- ricsiga-gyűjteményüket jelenleg Marcaliban, majd Zalaegerszegen mutatják be, és hamarosan Egerben is rendeznek egy olyan kiállítást, amelyet a gyöngyösi intézmény természetrajzi anyagából válogattak. Munkatársaik a nyáron — amint az lenni szokott — gyűjtő-, kutatómunkát végeztek azért, hogy a múzeum anyagát, gyűjteményeit gyarapítsák. Tervezik egyébként, hogy a világkiállításra egy állandó vadászattörténeti és vadgazdálkodási bemutatót alakítanak ki Gyöngyösön. Erre egyébként annál is inkább igény van, mert a Mátrára igen jellemző ez a tevékenység. A közeljövőben készülnek arra az Orczy Lőrinc-emlék- napra, amelyre szeptember 18- án Tarnaörsön kerül sor, mert az Orczy-család történetének kutatásával munkatársuk, Báryné dr. Gál Edit foglalkozik. Ugyanaznap Gyöngyösön és Mátrafüre- den vadásznapra és Hubertus- emlékmisére is sor kerül, amelynek szervezéséből ugyancsak kiveszi részét a múzeum. Ha tehetem, eljövök Egerbe... Floridai beszélgetés Székely Árpád üzletemberrel — Több mint húsz éve élek Nyugaton, mostanában már gyakrabban járok Magyarországra és haza, Erdélybe, de ha csak tehetem, elmeevek Egerbe — kezdi mosolyt íz orlandói éjszakában e rendkívül szimpatikus úr, akit évek óta keresek már, hogy sikerének titkáról faggassam. Aztán csak beszél, beszél Egerről, arról, hogy igazán nem is tudja, miért szereti ennyire ezt a várost. Meg tudná magyarázni, érzéseit lefordítani, de ezt nem akatja, hanem inkább legközelebb is eljön a fiával, hogy megértse ő is: valamikor miért szólt a végvárak életéről a történelem? * „Életünk, családunk népe is talán olyan, mint a középkori bajnokoké: itt is, ott is vívtuk a harcot egy darabig, s ha várunkat bevették, továbbmentünk, és új kardforgató pázsitot kerestünk... 1944-ben születtem Gyergyó- alfalun, ebben az egyszer román, egyszer magyar, majd megint ez és újra amaz, és így tovább..., szóval ebben a gyönyörű székelyföldi faluban, egy nagy létszámú család sokadik gyermekeként. A kilencből végül is hatan maradtunk, mert a halál gyakran ritkítóúton járt a magunkfajta családoknál. Az új kor hajnalát apám éppen csak megvárta, neki a román szocializmusból annyi elég volt: ’45-ben átszökött Magyarországra azzal az elhatározással, hogy családja is hamarosan követi őt. Mi nem vállaltuk a szökést, inkább hivatalosan kértük — családegyesítési céllal — az útlevelet. 1947-ben indultunk el Erdélyből Tolna megye felé kicsi bőröndjeinkkel, hátunk mögött hagyva múltunkat és vagyonúnkat. Otthon csak legidősebb bátyám maradt, aki Csíkban, Gyergyóban, Dánfalván és Karcfalván paposkodott, próbálta maradásra bírni az elvágyókat. Egykor kicsi földet kaptunk, de 1952-ben azt is elvették. Ekkor fogtuk újra a vándorbotot, és Pest környékéig meg sem álltunk. Próbáltam egyetemre jelentkezni, de mind a Testnevelési Főiskola, mind a Budapesti Műszaki Egyetem igazgatósága úgy ítélte meg: ilyen gyanús elemet nem vehetnek fel, mint amilyen én vagyok, hiszen papi családból származom, és tolnai birtokunk miatt földbirtokosnak néztek. Műszaki területen segédmunkát végeztem évekig, s ennek köszönhetően máig szóló gyakorlatot szereztem az akkori keserves szakmában. Az Isten közben feljebb vitte sorsomat, és az irodai könyvelői munkák után felvettek az IBUSZ-ba. Itt elértem, hogy kaptam egy útlevelet, amellyel elkísérhettem az utasokat Németországba. Innen már nem tértem vissza, hanem maradtam, s ezzel elkezdtem a nyugati végeken való bolyongásomat. Felvettek rádiószerelőnek egy nagy hírű vállalathoz, és minden jól alakult, csak a pénz volt kevés. Ezért két év után úgy határoztam, átnézek egy kicsit Amerikába, ahol a „pénz a fáról jön”. Persze kiderült rögtön, hogy nem hull a levéllel együtt a százdolláros. Öt évet adtam magamnak, s már húsz éve itt élek. Talán jól választottam, máig így gondolom. Gyermekeim őrzik magyarságukat, feleségem vigyázza álmainkat, nehogy túl magasra szálljunk, mielőtt leesünk a földre, engem sikeres üzletembernek mondanak, mert a Siemens és más neves fogorvosi gyárak elismert üzletkötője vagyok immár 20 éve. Most fogorvosi székeket próbálok eladni a világ számos táján.” Minden rendben lévőnek látszik, csak egyet nem értek: miért akarok mind gyakrabban Magyarországra jönni, és miért látom olyan szépnek azokat a köveket, melyek a várkapuk bejáratánál fogadnak, és miért gondolkodom el, ha a harangok megszólalnak ilyenkor. Vajon kire gondol a harangozó...? Sziki Károly
