Heves Megyei Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-16 / 216. szám
HÍRLAP, 1993. szeptember 16., csütörtök GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE 5. Tejipari képzés A gyöngyösi Mátratej Kft-nél az idei ősszel először kezdődött szakmunkásképzés. Az első évfolyamon 14 fiatallátott tanuláshoz azért, hogy szakmai oklevelet szerezzen munkájához. Színházi buszok Sólymosról A gyöngyössolymosi önkormányzat az idén is indít színházi buszokat a községből. Az ősszel kezdett új évadban legközelebb október 12-ére tervezik előadás megtekintését. A budapesti Mikroszkóp „Zsarukabaré”-jára gurul majd a társasgépkocsi. Utána pedig — megfelelő számú jelentkező esetén — a szilvesztert is színházzal ünnepelhetik az érdeklődők a fővárosban. Gyöngyszövösök — külföldön A Gyöngyszöv Áfész választott vezetőségeinek egy része — jutalmul — külföldi kirándulást élvezhetett nemrégiben. A háromnapos utazás során a résztvevők Szlovákia és Lengyelország nevezetességeivel ismerkedtek. Adácsi diákoknak Az adácsi önkormányzat is segíti a diákokat az űj oktatási évben. A 270 általános iskolásnak ingyen biztosította a tankönyveket, a középiskolások és szakmunkásképzősök 2-2, a főiskolások, illetve az egyetemisták 3-3 ezer forintot kaptak. Morvái levelez Miért küldtek rá ellenőröket? A napokban a nagyrédei kazánfejlesztő irodájából vaskos borítékok indultak útjukra. Kapott belőlük a belügyminiszter, a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője, gyöngyös polgármestere, illetve néhány újság szerkesztősége — így például a miénk is. Morvái Ferenc e leveleket azért küldte el, mert számos irat, dokumentum van a birtokában, amelyek (szerinte) az őt ért igazságtalanságokat bizonyítják. íme például egy részlet a Boros Péternek írott megjegyzések közül: „...engem mélységesen felháborít, hogy egy belügyminiszter szívességkérésnek megfelelően tollat ragad, és olyan ügyekkel foglalkozik, ami nem az ő feladata, miközben az országunkban nincs közbiztonság (agyonverik az éjjeliőröket), nem történik meg a bűncselekmények tisztességes kivizsgálása (lásd a két évvel ezelőtti Megamorv-páncél- szekrény-feltörést), ellopják a Dunánkat, kiárusítják és eltulajdonítják a közvagyont...” A Megamorv tulajdonosa részletesen elemzi a közte és a gyöngyösi polgármester közötti ellentéteket, ám ezt már lapunkban oly sokszor megírtuk, hogy most nem térnénk ki rá bővebben. Viszont csatol az anyagban jó néhány irományt, amelyek egyebek között az APEH, illetve a Környezetvédelmi Főfelügyelőség ellenőrzéseiről szólnak. Ezt ő úgy értelmezi, hogy megszaporodtak „a jóakarói”, ám büszke arra, hogy ezek az ellenőrzések általában rendben találták az ő cégeinek működését. Amikor már a Pa-dö-dö sem kell Egy gyöngyösi koncert margójára „Pedig minden együtt van: komolyabb szellemi bázist nem ostromló szöveg és zene, hangosan kopogó hatásmechanizmusok, feltűnő bohócfigurák, zajos reklámok, és mégis...! Hol tartunk, mi van az emberekkel, ha már ez sem kell igazán?” — így töprengtem Gyöngyösön szeptember 8-án éjjel tíz órakor, amikor a csendes éjszakában hazafelé indultam. Amerikában leértékelik a bestsellereket, és a homoszexuális AIDS-esek mennybe mennek. Felkapja őket a zsinórpad- ról leengedett angyal. (Szimbolikus képnek is jó, csak ne lenne ennyire ismerős valahonnan a történelem lapjairól!) Langyosan, selymesen itt készül, helyezkedik jó ideje, és premierre vár az importált egydolláros áru, s gurul közben a Mátra vonalán is, ahol mindössze 150 ember vásárol jegyet a csápoló hangos estére. Szélen megriad a négyszer huszonöt centes, és tovább imbolyog, mondjuk Debrecen határáig, ahol a mágia új könyvéből több mint 20 ezer példányt vásároltak a fiatalok, alig 10 óra alatt. Itt van hát Amerika, őslényparkjával, Asics és L. A. Gear cipőivel, melyeket a Távol-Keleten gyártanak átképzett földművelők és segédmunkások. És itt van nekünk egy koncert, amely után válaszra várunk, s titokban hisszük: nem tiltakozásból, csupáncsak a nemesebbre készülés okán maradtak otthon az emberek, és vigyázták a másfél kiló kenyér árát. (sz. k.) Kolping-iskola Gyöngyösön A gyöngyösi Kolping-család ismét közelebb került célkitűzéseinek megvalósításához azzal, hogy a város két egyházközségétől — eszmei áron — ötven esztendőre bérbe vehette a volt Katolikus Legényegylet épületét. Az ingatlant jó három hónapja különféle átalakításokkal, felújításokkal, berendezéssel, az idén összesen hét és fél millió forintos költséggel igazítják az elképzelésekhez. Látható már — mi több: két hétvégén már ki is próbált — tankonyha, amely a hátrányos helyzetű fiatalok házvezetőnő-képzéséhez szükséges, s gazdag felszereléséből az energiatakarékos, kerámialapos „tűzhely” sem hiányzik. Alakulnak ennek a kiegészítő létesítményei is, továbbá az oktatóhelyiség, valamint a nagyobb tanterem részei. Húsz gép számára készül a varroda, amelynek tanulói természetesen a szabászatot is elsajátítják majd a képzés során. Mint Kovács Gyulától, az Egri Egyházmegyei Kolping Szövetség titkárától értesültünk gyöngyösi irodájában: kilenc nevelővel— egy főállású igazgatóval és nyolc óraadó oktatóval — a kis „iskolának” már önálló tantestülete is van. A 15 hallgató — Bélapátfalvától Kápolnán át Gyön- gyösorosziig — szeptember 6-án kezdte az évet nagy akarattal és kedvvel. Ittlétük idején megtanulják a szabás-varrás és a sütésfőzés mellett a ruha- és lakásápolást, illetve a kertgazdálkodást, eligazítást kapnak különféle ügyes-bajos hivatali dolgaik intézéséhez, s megismerkednek a német, valamint az angol nyelvvel. A nevelői testületben jövőre négy főállású segíti a tervek megvalósítását, két új, 20-20fős csoport előrehaladását. Már az idén sikerült bizonyítani, hogy a Kol- ping-család berkeiben jó kezekben van a városi önkormányzattól üzemeltetésre, fejlesztésre kapott sástói tábor. Hiszen ha a kései átvétel miatti rövid idő nem is adott különösebben módot a hírverésre, szervezésre, a tervezett kilencezerből hatezer vendégéjszakával zárták a szezont. S 1,5 házat saját bútorzattal berendezve úgy biztosíthattak 54 személynek, hogy minden bizonnyal jövőre is vonzó lesz az érdeklődőknek. A gyöngyösi oktatási központ alatt a korábban ifjúsági klubnak használt helyiséget két új pincerésszel kiegészítve hamarosan a Kolping-család még kellemesebb szórakozóhelyévé változtatják, hogy a tanulás mellett a kikapcsolódást is lehetővé tegyék. (-ni) Menhely helyett Az otthont érzik Vámosgyörkön Marikának. — így sikerült még tovább csökkentenünk a hajdani zsúfoltságot, s az eredeti 100 helyett mindössze 40 személy maradt a kastélyépületben. Ma a legnépesebb „lakóegységünk” is csak hatágyas, sokban pedig már csupán ketten vannak. Konyhánk házi ízeit saját veteményesünkből, a mi befőzéseinkkel, tartósításainkkal is igyekszünk biztosítani, s őszinte örömünkre szolgál, ha az étkezőknek tetszik. Szakképzett gondozó- és ápolónők, bejáró orvos vigyáznak az egészségre. Rendszeresek a szórakozást szolgáló különféle rendezvények, azon vagyunk, hogy ki-ki jól érezze magát. Negyven férfi és 130 nő ma az otthon lakója. Van közöttük hat házaspár, akad, aki a leányávalé 1 együtt itt is, mint korábban. Harminckét éves a legfiatalabb, s 96 esztendős a legidősebb ember. Bármelyiket kérdezem, egyikük Akiben még él is a valamikori menhelyek rossz emlékű képe — biztosan elfelejti, ha a Heves Megyei Önkormányzat Szociális Ótthonába lép Vámosgyörkön. A rendben tartott régi kastély is megnyugtató benyomást kelt az emberben, a későbbiekben mellé emelt újabb, korszerűbb — egymással összekapcsolt — épületek pedig igazán jó érzéssel töítik el. Ha az itt lakó szeretteitől távol is került, többnyire hazatalált. Egy másikban ugyan, de családban érezheti magát, Kedves, nagyközösségben. Segít ebben a vonzó környezet, az új emeletes pavilonok hideg-meleg vizes, kétágyas, gonddal berendezett szobasora, a szintenként biztosított külön fürdőhelyiség, barátságos társalgó, a közlekedést könnyítő sok korlát, a nyilvános vendéglők részéről is megirigyelhető, faragott bútorzatú közös ebédlő. Akinek kedve tartja, a teakonyhában maga is főzőcskézhet, az ősparkban barkácsolhat, szalonnát süthet, akár fedél alól is élvezheti a természet szépségeit. Hogyha éppen nem a zöldségeskertbe kívánkozik egy-egy kis mozgásra a szabad levegőn. Nem utolsósorban pedig a 86 fős személyzet — élén Fari Gyu- lánéintézeti igazgatóval és Erdélyi Andrásáé gazdasági vezetővel — gondoskodik az ide került 170 lakó elégedettségéről. — A jövő hónapban lesz egy esztendeje, hogy 50 millió forintos beruházással otthonunk immár harmadik nagyobb fejlesztése befejeződött — magyarázza a gondjaikra bízottak örömét is sugárzó derűs tekintettebd főnökasz- szony, akit különben még a legidősebb beutalt is sokkal inkább édesanyának szólít, mintsem Anya és lánya: özv. Fehér Istvánné, Ilonkával, mostani otthonukban Erzsiké köszöntésén sem panaszkodik. Mintha a gondjaikat-bánataikat, tragédiáikat is ott hagyták volna sok más emlékükkel, ahonnan ide költöztek. Biztos, hogy ráncaik-re- dőik mindegyiküknél rejtenek előlem valamit — de nincs kedvem, szívem itt kutatni utánuk, vájkálni bennük. Ártanék vele. Olvasgatnak, kézimunkázgat- nak, beszélgetnek, rádióznak, saját vagy közös tévéiket nézik. S persze vannak, akik csak ülnek, fekszenek, álmodnak valamiről... Két óra tájban aki csak tud, mozdul. Az étteremben ugyanis röviddel az ebéd után újraterítették az asztalokat. Ezúttal a desz- szertet — mint hallom az utolért pártól, a karácsondi özv. Fehér Istvánnétól és leányától, Ilonkától — közszeretetnek örvendő társuk, özv. Pelyhe Bálintnérendelte a hófehér abroszokra. Abból az alkalomból, hogy éppen 30 éve lakik itt, s ma közösen köszöntik. Pelyhéné — Erzsiké — sorsa is regény. Gyönge látása miatt sem írni, sem olvasni nem tanult soha, de 16 esztendőn át mégis kántorkodott az egyháznál, s kitűnő hangjával azóta is vigasztalni tudja magát, meg hallgatóit. Nemrégiben az éneklésével különdíjat is hozott az idősek „Ki Mit Tud?”-járól, Gyöngyösről. Meghatóak az üdvözlő szavak, a jó kívánságok, a nem egyszer rímbe szedett — ki tudja, mikor tanult, vagy éppen költött — szavak Erzsikéhez, aki egyébként nemcsak, hogy itt töltötte élete jó részét, hanem itt is kötött házaságot, majd jutott 12 év után özvegységre. S kedves az őszintén mondott egyszerű válasz: „ Ha rossz lenne itt, nem maradok 30 esztendeig...” El kell hinnem, hogy tőle is hallom. . ... (gyom) Visszhang Ki a szegény? Az alábbiakban majdnem teljes terjedelmében közlünk egy levelet. * „Tisztelt újságírónő, kedves Judit! Nem szeretném már a megszólításommal megsérteni, s mivel nem tudom, Ön hány éves, ezért írtam kettős megszólítást. Ne lepődjön meg, hogy még csak most válaszolok (és egyáltalán reagálok) a cikkére, de bizony nagyon meg kellett rágnom magamban minden szót, és most is oda kell figyelnem, hogy senkit ne sértsek meg akaratlanul. Már pontosan nem tudom a cikk címét, ugyanis ketten járatjuk az újságot, de a szegénységről szólt és egy családról: illetve a családanya elbeszélése nyomán született az a cikk. Az első, ami bosszantott, hogy Ön örült annak, hogy nincs helyesírási hiba. Kérem tisztelettel, ha egy könyvtáros — akinek feltételezem: legalább érettségije van — sem tud helyesen és szépen magyarul írni, nagy szégyen. S merem remélni, hogy a/.ért szűkebb hazánkban azok '/annak kevesebben, akik nem udnak. Ahogy olvadtam a cikket, folyamatosan h 'orgott a lelkem. Én most nem akarom leírni az egész életemet — pedig volna mit hallgatnia, ha tesélnék —, csupán pár szeréi megj egyzést szeretnék tenni, z én szekrénysorom 1972 évben lett megvásárolva. Az ülőgarnitúra pedig 1974- ben. És bár a szekrénysorom nem a mai divatnak megfelelő, hanem úgynevezett „magasfényű” — rendes, nincs aládúcolva. Az ülőgarnitúrán sajnos már jobban látszik az idő foga, de talán csak azért, mert a bútorszövet silányabb minőségű. Nekem nincs videóm, magnóm, de még komolyabb rádióm sincs. Csupán egy pici, kézben elférő rádióm van, amit úgy kell forgatni, ha hallgatni akarom. Egyetlen „gazdagságom” egy színes tévé. Nekünk, kettőnknek az édesanyámmal nem jut fejenként 7000 forint havonta. Van két felnőtt gyermekem és 3 fiúunokám, ahová még nekem kell besegíteni. A legújabb ruhaneműm is legkevesebb 10 éves. De van olyan — és hordom, nem csupán a szekrényemben áll —, amit 1971-ben vettem, és meg merek jelenni bárhol. Nem vagyok ápolatlan sem. Higgye el nekem, soha nem panaszkodtam még senkinek, pedig nagyon sokszor lett volna rá okom. Nem is kértem segélyt sem, pedig de sokszor jólesett volna. Amikor nyugdíjba mentem, azt hittem, kiszakad belőlem a szív: 5600 Ft volt a járandóságom. S mivel tudtam róla, hogy a főnökök mit csináltak egy-egy nyugdíj előtt álló — természetesen csak osztályvezető — kollégával, mennyire nyomták felfelé a különböző prémiumokkal és jutalmakkal, csak sírni tudtam, hogy én 37 év után ennyi nyugdijat kapok. De nem nyalogatom a sebeimet, de ha érdekelné, s egyszer egy csendes délutánon vagy délelőttön megkeresne, élőszóval is elmondanám, hol kezdődik a kicsi szegénység. Mert az igazság az, hogy még tőlem is vannak sokkal szegényebbek. Én, látja, csak szeretném a szalonnát enni — akár fogyókúrás, akár nem — paprikával, paradicsommal. De nekem még a szalonna megvételét is meg kell gondolnom. S arra nem is tudok, nem is merek gondolni, mi lesz velem, ha egyszer az én 87 éves édesanyám meghal. Ami a gyerekeim segítését illeti, ezek egyszerű, hétköznapi dolgok. Például egész évben gyűjtögetek, hogy a nyáron, ha eljönnek a gyerekek, meglegyen minden. Hiszen azt Ön is nagyon jól tudja, hogy egy 11-12 éves fiú azért jó étvágyú. A legkisebbik unokámnak is, amit lehet, megveszek. Nekem csupán egy vágyam volt, amit luxusnak lehet nevezni, hogy láthassam a tengert. Sajnos, ez már nem válik soha valóra. Na de túl minden egyéni bánaton, ahogy azt a költő is mondotta, hogy „ha nem tudsz mást, mint eldalolni saját fájdalmad s örömed, nincs rád szüksége a világnak, ezért a szent fát félre tedd.” Ezzel az idézettel búcsúzom Öntől, s kérem, kedves Judit, ne haragudjon meg, ha esetleg kicsit erősebben fogalmaztam, mint ahogyan illett volna. Én becsülettel aláírom, de kérem, találjon ki nekem valami jeligét, ha esetleg mégis válaszolna az újságon keresztül, és finomítson levelemen, mert a stílusról talán sok volt kolléga megismerne...” * Kedves asszonyom! Sok válaszolnivalóm nincsen, hiszen igazából nem is kérdezett. Leveléből igyekeztem kihagyni a nagyon személyes részeket, nem akarnám, hogy önnek kellemetlensége legyen emiatt a környezetében. Tudja, a szóban forgó cikk után jó néhány levelet és telefon- hívást kaptam, s a legtöbbjük az önéhez volt hasonló. Leírták a saját sorsukat, a saját szegénységüket, nem titkolva azt sem, hogy nekik esetleg még rosszabb. Valószínűleg önnek és nekik is — igazuk van. Majd mindenki talál a környezetében nagyon sanyarú életeket, s azok lehetnek kevésbé vagy sokkal rosszabbak, mint azé a gyöngyösi családé, akikről néhány hete ez az írás megjelent. Tisztelem az ön küzdelmeit, mint ahogyan ugyanígy tettem a gyöngyösi hölggyel is. A szegénység önmagában is szomorú, függetlenül attól, hogy valaki mihez viszonyítva érzi szegénynek magát. Köszönöm, hogy bizalommal volt hozzám, és a sorsát megosztotta velem. Kár, hogy gondjait „orvosolni” nem tudom, de higgye el, együttérzek önnel. Üdvözli: Doros Judit
