Heves Megyei Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 177-202. szám)
1993-08-07-08 / 183. szám
8. HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP, 1993. augusztus 7—8., szombat—vasárnap Korrajz-morzsák De hol aludt Lohengrin? — Neve? — „...Mein Vater Parsifal...” — Neve?! — „...Ich Lohengrin genant...” — Ejnye, de nehéz felfogású! Mondja már, ember, maga egy baromfiólban aludt? Merő liba- toll... 1. A jósnő ezer ráncú arcából tűzzel villant a fekete szempár. Kezébe vette a fiú lányosán ápolt, ám keményre edzett kezét. Szótlanul és sokáig nézte tenyerét. Fejét lehajtotta. Aztán nem mozdult. — Szuronyt szegező sereget látok... Ágyúdörgést hallok, és a rohamra lendülő huszárszázadok robaját. Tavaszi szél csattogtatja a győzelmek felé úszó zászlókat. Vezért is látok az élen. Téged, fiatal uram. Nagy katona leszel, nevedet nem felejtik el sohasem, hiszen jó oldalon harcolsz. De bármilyen erős és elszánt had szolgáljon karod alatt... két helyet kerülj, mert mindkettőnél vereség vár. Aranypénz csörren a diák markában, amikor feláll. — És az a két hely? — Percei. És Mór. 2. „Ezt a háborút elvesztettük...” Már a Parlament falai is elhiszik gróf Tisza István szavait. A frontokon azért még sokáig dörögnek a fegyverek. A miniszterelnök a Szent György téren sétál. Mindenkinél jobban tudja, hogy haldoklik egy olyan magyar világ, amit sohasem lehet feltámasztani. Hibái, hiányosságai ellenére nem lesz jobb, ami utána következik. Sőt: egyik sem. „...Én megmondtam őfelségének még tizennégy előtt: erősítsük a Délvidéket és Erdélyt. Pánszláv izgatás Szentpétervárról? No nem. Inkább faltörő kos. A románok, szlovákok pedig... kitalálták a múltjukat. Most már nemcsak vicclap-téma. De rosz- szabb is lesz. Amikor leszakad Damoklész kardja. No kinek a nyakára? Mondtam: hiba a de- mars, a hadüzenet. Az erőt kell megőrizni, akkumulálni. S akik döntöttek? Berchtold és Holl- weg. Talán még nem is tökfilkók. Egyedül maradtam. Tisztelt Ház...! Én fáradt vagyok. Otthon „Este van, este van, ki-ki nyugalomba...” Tudják-e majd rólam, hogy mit akartam? Hogy nem vagyok „gyújtogató vad geszti bolond”, holmi „új, kan Báthory Erzsébet”... Úristen, az a költő... zsenije lángjánál idegen nyársak forgatják a férges húst, hogy majd magyar nemzedékek egyék, egyék... Mert ő már Szent István koronáját is betette megkedvelt frigyládájába...” Vastag szemüvegét törli, állandóan gyulladásos szemét dörzsöli. Aztán gyűrött, fáradt arca megsimul. Geszti ösvények... a Kerti ház. Parasztcitera hangját hallja, most — nagyon messziről. „Hull a szilva a fáról Most jöttem a tanyáról...” Aztán... semmi. Vagy mégis ki kellene bérelni azt a Hermina úti villát? 3. — Isten hozta, tábornok. Foglaljon helyet. Mi újság Francia- országban? Hogy van az én öreg barátom, Louis Pétain marsall? A kérdezett Charles de Gaulle, a „Szabad Franciaország” feje ritkán jön zavarba. Most azonban dadogva és villámgyorsan távozik amerikai vendéglátója, az agg és szklerotikus Pershing tábornok kérdésére adható válasz elől. Mert a nagy amerikai öreg számára Pétain neve már visszavonhatatlanul Verdunt jelenti, és nem — Vichy-t. 4. — Nézze, Standartenführer... Most lehet, hogy egy kicsit tévedek, de... — Az lehetetlen, Gruppenführer!-... de néha az az érzésem, hogy Bach csupán tökéletes mesterember. Beethoven robusztus, Mozart émelygős. De Chopin! Leng, lobog egy orgonaág, egy gyertyaláng... szép, álomszagú szőke gyermek tükrös szeme, első szerelmünk utolsó könnycseppjének amsterdami gyémántja... Mazurkát lépő, nagyon dekoltált, púderes vállú istennők ígéretes pillantása... Mein Gott, talán lila volt az a flandriai éjszaka akkor Waterloo előtt? Ez csak úgy eszembe jutott. Ó, suttog egy csokor ibolya? Kihabszik egy pohár Moet Chandon? Vagy hörögve lángol egy város? Hát nézzen ki! Ám akkorra Varsó... már kialudt. 5. Talán csak futó zápor... ám a lefolyók rácsain meggyűlt a szemét. Rengeteg szemét. Az Oktogonnál harsognak a falonbőgők: „Sződd a selymet elvtárs, Selyemből lobogót...” Örök szarvasbőr kabátját viseli az ősz szakállú férfi. Arcán szomorúság leplezi az undort. A szovjet egyenruhás rendőr sípol, szándékai igazak. — Hé, elvtárs! Álljon meg! — Nekem szólt? Nos? — A piros jelzést nem vette figyelembe. Helyszíni bírság tény- álladékát fogom képezni. Neve? — Kodály Zoltán. — Foglalkozása? * A butykoscsataki „Benvenuto Cellini” téesz sertéstelepe kigyulladt. A pulykákat kimentették, de a háromszáz boíjú bennégett. Súlyosabb sérülés nem történt, két személyt kórházba szállítottak. Alkoholmérgezéssel. Tóth Béla // ' \ Az Egri Közgazdasági Szakközépiskola felvételt hirdet gyakorlattal rendelkező férfi SZÁMÍTÁSTECHNIKUS TANÁR SZÁMÁRA Az alkalmazás előfeltétele: egyetemi vagy felsőfokú szakirányú végzettség. Előnyben részesülnek a felhasználói szintű számítástechnikai ismeretekkel rendelkező pályázók. Jelentkezési határidő: 1993. augusztus 20. Érdeklődni: 3300 Eger, Klapka u. 7. Tel.: 36/310-939, 312-304 Velence madártávlatból (Fotó: Pilisy Elemér) (A szerző a szabad energiát kutató csoport vezetője) Élet az Univerzumban (Részlet) Mindenkit izgatnak a világegyetem végtelenjének titokzatos lehetőségei, más civilizációk létezésének bizonyítékai, a kapcsolat- felvétel. Azt azonban kevesen tudják, hogy nem idegenekről, ellenségekről vagy megmentőkről van szó, hanem mindannyian egy gigantikus élő szervezet részeiként kapcsolódunk egymáshoz, s az EGÉSZ-hez. Globális szemmel nézve az összefüggéseket, értelmet kap az érthetetlen, világossá válik a megmagyarázhatatlan. Az UFO- és pa- rajelenségek csak addig idegenek tudományos és gondolati világunktól, amíg a részleteket nem csatoljuk az Univerzum folyamataihoz. Az ember — mint tudati lény — cselekedeteinek döntő részét gondolatok előzik meg. A sorrend: gondolat — cselekvés — eredmény. Életünk kívülről észlelhető eredményei, viselkedésünk, jellemünk mind gondolat- világunkban, tudatunkban gyökereznek. Fizikai tevékenységünk is zömmel gondolataink megvalósításaként fogható fel. Bátran kijelenthetjük, hogy az embert a szellemi tevékenység jellemzi. Az egyén tudata (lelke), mint alrendszer, természetesen rendelkezik kapcsolódási pontokkal, ki- és bemenetekkel. Ezen kapcsolatok egy része a világ fizikai részéhez kötődik. így tudjuk irányítani testünket, érzékelni az anyagi jellegű környezetet, annak jelzéseit. A kapcsolódások többsége azonban nem materiális. így kötődünk embertársainkhoz, családunkhoz, a társadalomhoz, a szellemi produktumokhoz (pl. művészetek, tudományok), az információkhoz, magunk és mások érzelmeihez. De ilyen szálak fűznek a természet más résztvevőihez, hálózati elemeihez is. Egyes állatokat, növényeket, égitesteket stb. szeretünk, másoktól félünk vagy irtózunk, esetleg felkeltik érdeklődésünket. A szellemi kapcsolatok összességét nevezzük lelki környezetnek. A környezet általános fogalmához hasonlóan a lelki környezet, mint alrendszer, szintén közvetlen (premier) és közvetett körökre tagozódik. Az első körbe tartoznak a velünk közvetlen kontaktusban levő emberek lelki behatásai, a televízió, rádió információárama, stb. Az általános rész tartalma messzire vezet, de ilyen például a társadalmi közhangulat, a „kor szelleme” is. A lelki kapcsolatrendszer a fizikaihoz hasonlóan a születés pillanatában az anya-gyermek viszonyra korlátozódik. Az élet során folyamatosan bővül, s a szellemi érettségnek megfelelően az egyéni tudat egyre nagyobb hálózati körökhöz kapcsolódik. * * * Az élet, vagyis az Univerzum általában pozitív. Ezt támasztja alá állandó terjedése és minőségi változása. Ha negatív, azaz csökkenő vagy változatlan jellegű lenne, akkor egyszerűen nem létezne. A pozitív Univerzum viszont minden eleme számára pozitív környezetet biztosít. Ez jelenti az alkotó létfeltételeit. A pozitivitás jelen esetben a hozzáadást, a gondoskodást jelképezi. A negativitásra az elvétel, a kizárás, a megszüntetés jellemző. Ilyen környezet akkor alakul ki, ha a hálózat valamelyik feleslegessé vált vagy rosszul működő elemét meg akaija szüntetni, esetleg korlátozni kívánja tevékenységét. A negatív környezet létrejöttével csökken vagy megszűnik az energiabevitel és -átadás. Az életfeltételek romlása az átalakító gyors változását, szükség esetén pusztulását eredményezi. Lényeges momentum, hogy a negatív környezetet többnyire maga a hibás elem hozza létre, nem megfelelő működésével. Összefoglalva tehát: a pozitív környezet az Univerzum alapvető tulajdonsága, maga az élet, míg a negatív környezet az önszabályozó mechanizmus eszköze. A lelki környezetben is megkülönböztethető pozitív, illetve negatív szféra. Pozitív a társadalmi közeg, ha az egyének döntő többsége ADNI igyekszik a többi ember, a világ számára hasznos produktumokat. Negatív, ha a többség elvenni, megszerezni akar. Egy hasonlattal élve: ha a közös tálból mindenki csak kivesz, akkor az hamar kiürül. A tál tartalmának csökkenésével egyre erősödik a harc az utolsó falatokért, majd végül mindenki élelem nélkül marad. Ha viszont az egyének célja, hogy minél többet tegyenek a tálba, akkor az sosem ürül ki, jut is, marad is bőségesen. * * * Korunk problémáinak talpköve a negatív lelki környezet kialakulása. A szerzési vágy kielégítése, az elvétel módjainak kifinomítása mára az össztársadalmi tevékenység jelentős hányadát teszi ki. Az arzenál a köztörvényes bűncselekményektől a „hivatalos” háborúkon át az üzleti, politikai csapdákig tart. Sajnálatos, de törvényszerű módon ez az általánossá vált mentalitás a maga mintájára formálta a közerkölcsöt és az értékrendet. A társadalmi, szakmai elismertséget a legkevesebb munkával a legtöbb bevételt produkálók kapják, mérce a felhalmozott vagyon. Nem ritka eset, hogy egy-egy „ügyes” szélhámost a közvélemény hősként csodál és ünnepel. A negatív lelki környezet természetes velejárója az agresszivitás növekedése, ami rendszerint háborúkban csúcsosodik ki. Az egyéni és társadalmi tudat egymásra hatásából adódó öngerjesztő folyamat egyre gyorsuló negatív változásokat eredményez. Kisebb léptékű közösségben, a családban mindenki jól érzékelheti a jelenséget. Ha a családtagok célja egymás és a közösség érdekeinek védelme, szolgálata, akkor eredményesebben birkóznak meg az élet feladataival, s jó közérzet, szeretet uralkodik. Ha viszont elsődleges az egyéni érdek, és mindenki csak elvár a másiktól, akkor a család nem segíti, hanem nehezíti a boldogulást. Állandósulnak a veszekedések, rossz hangulat alakul ki, s a közösség, mint szervezet, szétesik. Helyi, országos, etnikai, nemzetközi méretekben ugyanezen társadalmi törvényszerűségek hatnak, sőt az emberiség, a bioszféra és az Univerzum közti kapcsolatrendszerben is. A céhmesterek korában maga a munka minősége, a produktum jelentette az értéket, az elismerést. A mesterek többsége minden áldozatot meghozott, hogy tudása legjavát adja, minél tökéletesebbet alkosson. A kapott honorárium mértéke is ehhez igazodott. Az elsődleges az alkotás, a belső értékek, energiák átadása volt. Napjainkra a személytelen tömegtermelés jellemző. Fő motivációja a szerzési vágy, s ennek megfelelően a dolgozók zöme a legkevesebb munkabefektetéssel (hozzáadás) a legnagyobb bevétel (szerzés) elérésére törekszik. A jövedelem, az elismerés is ezt tükrözi. Nyilvánvaló, hogy a szerzésorientáltság kizárólag az egyed számára tűnhet nyereségesnek, s csak addig tartható fenn, míg a nagyobb szerveződésben elenyésző hányadot képez. Ha általánossá válik, komoly zavart idéz elő a hálózat működésében, s beindítja az önvédelmi reakciókat. A negatív lelki környezet leghatásosabb ellenszere az önismeret, a tolerancia és a szeretet. Brezovits László
