Heves Megyei Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 177-202. szám)

1993-08-14-15 / 189. szám

8. HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP, 1993. augusztus 14—15., szombat—vasárnap Miként tartják fenn magukat a szlovákiai egyházak? Továbbra is a templomi perse­lyekben összegyűlt aprópénzek­ből tartják el magukat a szlováki­ai egyházak. Egyházi adó nincs, az egyházakról szóló törvény ké­sik, az állami költségvetésből származó támogatást a püspök­ségek osztják el, de hoj|y milyen összegekről lehet valójában szó, azt nem szellőztetik. Amíg Csehország és Szlová­kia közös állam volt, a Szövetségi Parlament napirendre tűzte az egyházi törvény megvitatását, de döntés nem született. A vita el­húzódott, majd elnapolták a kér­dést. Az ország kettészakadása óta pedig sem a prágai, sem a po­zsonyi parlament nem sorolta be újra az egyházi törvényről szóló javaslatot. A rendszerváltás után megszaporodott ugyan a temp­lomjára hívők száma, ezzel pedig valamivel hasasabbak lettek a templomi perselyek is, de szemé­lyenként nemigen adnak több énzt az emberek. Ha ehhez ozzászámoljuk az infláció té­nyét és a megháromszorozódott költségeket, akkor könnyen megérthetjük a papok pana­szát. A legtöbbje nem titkolja: a gondokat az egyházi adó intéz­ménye oldaná meg. Nem a köte­lező adóra gondolnak, hanem az egyházak saját adóbeszedési jo­gának gyakorlására. Ezt önkén­tes alapon, kizárólag a hívők so­raiban érvényesítenék, hasonló­képpen, mint Magyarországon. A püspökségek azonban ezért sem lelkesednek igazán, mert Németország és Ausztria példá­ját intőnek tekintik. Ott ugyanis az egyházi adószedés hasonló el­vének gyakorlata oda vezetett, hogy ott igen nagy tömegek ki­léptek az egyházból. Úgy hírlik, a püspökségek sem tudnák igazán bőkezűek lenni a „papi fizetésnapokon”. Mert­hogy fizetést csalás a papoknak folyósítanak. Az egyén egyházi alkalmazottak, kántorok, sek­restyések tiszteletdiját a helyi ke­retekből oldják meg — ha tudják. Ha nem tudják, akkor a kántor ingyen orgonái, a sekrestyés in­gyen harangozik és söpri a temp­lom kőpadloját. Mivel új törvény még nincs, nem sok egyházi ingatlan került vissza az eredeti tulajdonoshoz. Szlovákiában alig néhány száz rendház tulajdonjogát tudhatja ismét magáénak az egyház. Ilyen az előző rendszerben is volt, álta­lában műemlék jellegű épületek esetében. Manapság, ha lehet, a már saját tulajdonnak számító objektumokat, vagy azok egy ré­szét — nem kegyeletsértő célra — bérbe adják. így történhet meg az, hogy egy rendház pincéjében műtrágyát, egy használhatatlan sekrestyében gumicsónakot rak­tároznak, vagy szőnyeget árul­nak az egykori egyházi könyvtár­teremben. A helyzet minden­képpen jobb, mint régen, mert legalább valamilyen források vannak. Ha fél évszázad múltán templomot akarnak festetni, csatornát akarnak javíttatni, ak­kor legalább „módozatok” van­nak. Valamennyi pénz összejön a bérleti bevételből, valamennyit összeadnak a hívők, és ha tud, az önkormányzat is segít, mert se­gíthet — nem tiltják. A föld, az erdő azonban nem kell az egy­háznak. Csak gond lenne vele. Majd ha talpraall a mezőgazda­ság — mondták, miközben a me­zőgazdaság látványosan a szaka­dék szélén szédeleg. Az egyház másban sem vállalkozik. Ha megtenné, akkor adóköteles len­ne, meg aztán egyre kevésbé ér­demes vállalkozni. Külön gondokkal küzdenek a szlovákiai magyar és más nemze­ti kisebbséghez tartozó hívők papjai. A komáromi székhelyű magyar püspökség létrehozásá­nak szándéka erős ellenkezésbe ütközik. Kevés a magyar pap, utánpótlás nincs, az a néhány káplán, aki magyar nemzetisé­gűként kezdi el tanulmányait a pozsonyi szemináriumban, mire káplán lesz belőle — „kínosan prédikál az anyanyelvén”. A ma­gyar püspökséget szorgalmazó akarat mögött talán nemcsak az anyanyelven jobban gyakorolha­tó hitelet szándéka all, hanem a nagyobb gazdasági önállóság, a szelesebb önfenntartás lehetosé­§ e is. Az Együttélés és a Magyar Leresztényclemokrata Mozga­lom nyitrai területi végrehajtóbi­zottságai nemrégiben tettek köz­zé egy nyilatkozatot. Az ebben felsorolt sérelmek sokat elárul­nak az egyházon belül érvénye­sülő „nemzetiségi politikáról” is. Miből élnek a németországi egyházak? Németországban 58 millió ember vallja magát hívő kereszténynek: az evangélikusok száma 30, a katolikusoké 28 millió. Az állam és az egyház szét­választását még az 1919-es weimari alkotmány rög­zítette, anélkül, hogy a történelmi kötelékeket vég­leg szétszakította volna, ám Németországban nincs államegyház. Az egyházak közjogi testületek, az államhoz fű­ződő viszonyuk partneri, az alkotmány mellett konkordátumok és szerződések vetették meg en­nek a viszonynak az alapjait. Az állam vagyonjogo­kat biztosít az egyházak számára, hozzápotol a pa­pok pénzjárandoságához, részben vagy teljesen áll­ja bizonyos egyházi intézmények — óvodák, kórhá­zak, iskolák — költségeit, az allam fizeti a tábori lel­készeket. Az egyházak jogosultak adót beszedni, amelyet általában az állam hajt be. Egy kimutatás szerint az evangélikus egyház 1991-ben hatmilliárd márka adóbevételt könyvelt el — a katolikus hét és fél mil- liárdot —, tíz százalékkal többet, mint az előző év­ben, mert emelkedtek a fizetések. A legnagyobb egyháznál, az evangélikusoknál az egyházi adó a bér- és jövedelemadó kilenc százalé­ka volt 1992-ben. Az NDK-ban alacsonyabb volt az egyházi adó hányada, mint Nyugat-Németor- szágban, de 1991. január elsejétől a nyugatnémet modellt az egész országra kiterjesztették. Ennek következményeként megnőtt a kilépések száma, de ehhez hozzájárult az is, hogy 1991 nyará­tól egy évig „szolidaritási pótlékot” is lecsapoltak a jövedelmekből, s helyeztek el a kelet-németországi szanálás oltárán. Kínai pandák kölcsönbe Japánnak Májusban két óriáspandát in­dítottak útnak Japánba annak a megállapodásnak az alapján, amely szerint Peking tíz évre köl­csönadja az állatokat egy japán állatkertnek. Ellenszolgáltatás­ként Kína legkevesebb tízmillió dollárt kap, amiért közreműkö­dik a veszélyeztetett állatfaj vé­delmében. Mint az Új Kína hírügynökség beszámolt róla, ez az első eset, hogy Kína óriáspandákat bocsá­tott egy másik ország rendelke­zésére közös tudományos mun­ka céljaira. A két óriáspanda — egy hím és egy nőstény — négy-, illetve öt­éves. Amennyiben a pároztatási kísérletek sikerrel járnak, úgy a megszületett pandabocsok Kína tulajdonát képezik majd, és négy- vagy ötéves korukban ke­rülnek vissza Kínába. Tavaly egyébként már eladtak egy kínai óriáspandát egy tokiói állatkertnek. A szóban forgó tudományos együttműködés célja, hogy mes­terséges megtermékenyítéssel biztosítsanak óriáspanda utódo­kat. Ehhez elengedhetetlenül szükség van a fejlettebb japán technikára. Valamikor, nem is olyan ré­gen, szokás volt Pekingben, hogy allami vendégeket pandával ajándékoztak meg. A nemzetkö­zi környezetvédelmi szervezetek nyomására azonban felhagytak a „pandadiplomáciával”. Közép- és Délkelet-Kína vadonjaiban becslések szerint még mintegy 1000-1500 panda él. Ehhez járul még mintegy száz állat kínai és más állatkertekben. A pandákat mindinkább kipusztulás veszélye fenyegeti, és egyes kínai vélemé­nyek szerint fennmaradásukat csak azáltal lehetne biztosítani, ha állatkertekben tenyésztenék őket. Az ausztriai egyházakról... Ausztriában 13 bejegyzett egyház van. A bejegyzéshez mi­nimum 2000 hívővel és alapsza­bállyal kell rendelkezni. Az egy­házak és hívők szabad vallásgya­korlását az állam biztosítja és vé­di, az iskolai vallásoktatás költ­ségeit fedezi. Az egyházak anyagilag füg­getlenek, szükségleteik igen kis hányadát kapják állami költség- vetésből, s ezt sem közvetlen szubvenció formájában, hanem az egyes reszortokon belül. így például az egyházi sajtó is része­sül a kancellári hivatal költségve­téséből a sajtónak juttatott támo­gatásból. Ugyanígy a közoktatási tárca az egyházi iskolákat is anyagi szubvencióban részesíti, és az egyházak kulturális létesítmé­nyei, rendezvényei is kapják — más hasonlókkal azonos arány­ban — a költségvetési támoga­tást. Egyéb anyagi szükségletei­ket saját maguk teremtik elő, többnyire a hívők adományai­ból, esetenként kötelezően előírt hozzájárulásból és vagyonuk jö­vedelméből. A legnagyobb vallás a római katolikus, jelenleg a lakosság 78 százaléka tartozik hozzá, ami je­lentős csökkenés a korábbi 90 százalékhoz képest... A katolikus egyház anyagi forrásai három bevételből szár­maznak. A legnagyobb tétel az egyházi hozzájárulás, amely a hí­vők adóköteles jövedelmének 1,25 százaléka. Ez a tétel évi 3 milliárd schilling bevételt jelent a katolikus egyháznak. Az egyházi hozzájárulás fizetése kötelező, a katolikus hitre keresztelt hívők évről évre az adóbevalláshoz ha­sonló nyilatkozatot kapnak, amelynek kitöltése után jön az értesítés az adó mértékéről és a csekk a befizetéshez. Amennyi­ben ez elmarad, az egyház törvé­nyes úton hajtja be az adósságot. Az egyházi járulék fizetése alól nincs felmentés, csak az egy­ház kötelékéből való elbocsátás után szűnik meg a kötelezettség. A hivatalos eljárás lebonyolítá­sára a közigazgatási szervek megfelelő hivatala az illetékes. Á második bevételi forrás az a jóvátétel, amit az osztrák köztár­saság egy 1960-ban a Szentszék­kel kötött megállapodás alapján a nemzeti szocialista időkben el­kobzott vagyonért — pontosab­ban annak kieső hozamáért — évente fizet. Ez az összeg azon­ban nem több, mint a bevetelek 5 százaléka. Egy másik, hasonló megálla­podás alapján az állam — 1971 óta teljes egészében — fedezi az egyházi iskolák tanerőinek költ­ségeit. A harmadik, szintén nem túl nagy bevételi forrás a katolikus egyház vagyonának hozama. A második legnagyobb egy­ház, az evangélikus (mintegy 500 ezer hívó) hasonlóképpen gazdálkodik. A kisebb egyhá­zaknál értelemszerűen nagyobb súlyt kap a hívők és szponzorok adakozókészsége, egyes esetek­ben pedig jelentősebb bevételt hoznak az ingatlanok, a befekte­tések utáni részesedés, illetve a bankbetétek kamatai. Lengyelország: egyház és pénz Lengyelországban az egyhá­zakat híveik tartják el. A lengyel mormonok, hetednapi adventis­ták, evangélikusok és reformátu­sok jövedelmük 1-10 százalékát adják egyházuknak, arányuk azonban együtt sem haladja meg a lakosság 3 százalékát. A len­gyelek 95 százaléka római kato­likus, s a felmérések szerint 86 százalékuk támogatja rendszere­sen pénzzel az egyházát. Egyrészt fizetnek az egyházi szolgáltatásokért, mint az eskü­vő, keresztelő, temetés, s rend­szeresen adakoznak is. A plébá­nosok panasza, mivel alapvetően ez a megélhetési forrásuk, hogy az emberek anyagi helyzetének romlásával párhuzamosan csök­ken nagylelkűségük. A becslések szerint a hívők át­lag évente 450 ezer zlotyt adnak egyházuknak, ami még 30 dol­lárt sem tesz ki. Nem csoda hát, hogy miközben minden, Euró­pában épülő 3 templom közül 2 Lengyelországban emelkedik, a már meglévő templomokban is gondot okoz a fűtés és a villany- számla kifizetése. Nyilván ez az oka annak, hogy számos plébános kereskedelmi tevékenységgel igyekszik előte­remteni a templom fenntartásá­ra, a jótékony — és egyéb — cé­lokra szolgáló összegeket. Az ilyen akciók jelentős részét azon­ban a püspökök leállíttatták, mi­vel a hívok körében igen negatív volt a visszhangja a plébánosok személyautó-, műholdvevő an­tenna, sőt benzinimportjának, amit az tett kifizetődővé, hogy a hitélet támogatására, az oktatás­nevelésre, illetve a szegények megsegítését szolgáló adomá­nyok behozatalára az egyházak vám- és adómentességet élvez­nek. Jelentős anyagi erőforrása az egyháznak a hívők fizikai segít­sége, vagyis az, hogy a templo­mok általában adományozott építőanyagból, s a hívők keze munkájával épülnek, ők végzik a karbantartást és a takarítást is a templomokban. A legújabb rendeletek értel­mében a plébániák és a papi sze­mináriumok 50 hektárnyi földet visszakaphatnak eredeti birtoka­ikból, egyelőre azonban nem vi­lágos, hogy ki folytatna termelést ezeken a területeken, s mennyi hasznot hozna ez az egyháznak a mezőgazdaság nehéz helyzeté­ben. Pontos adatok a katolikus egyház anyagi helyzetéről nin­csenek, mivel a püspöki kar nem járul hozzá ezek nyilvánosságra hozatalához. Ezt a hívők közül sokan nehezményezik, mert — mint mondják — az emberek ezért az egyes felszíni jelenségek miatt úgy hiszik, hogy az egyház egyre gazdagabb, míg ők egyre szegényebbek, holott ez nem fe­lel meg a valóságnak. Ennivaló földönfutók A Föld legnagyobb madara repülni nem tud, ordít, mint az oroszlán, fut, mint a párduc, és rugdalódzik, mint az öszvér. A húsa pedig éppoly finom, mint a marháé, ráadásul kevesebb ko­leszterint is tartalmaz — állítják zimbabwei strucctenyésztők, akik mostanság azon fáradoz­nak, hogy részt szakítsanak ma­daraik számára az agrárvilágpi­acból. A strucchúsipar termelői első­sorban az egészséges étrendre törekvő és diétaközpontú nyu­gati országok kapuit döngetik re­ceptkönyveikkel, amelyekkel hazájukban már mérhető sikere­ket arattak. A struccgasztronó- mia igazán ínycsiklandozó ízeket kínál leendő híveinek: a futóma­dár-specialista szakácsok a pará­zson sült strucc-combtól kezdve a borban pácolt struccmellen és a strucc-hirtelensültön át a currys strucchúsig igen sok receptet ki­dolgoztak már. A legnagyobb si­kert azonban az avatott ínyencek szerint a borjúfarokhoz hasonla­tos zamatú struccnyak arathatja majd — ehhez legföljebb a finom struccpástétom ize fogható. A zimbabwei struccok máris betörtek a közismerten kényes konyhájú svájci és holland ven­déglők étlapjaira. Tenyésztőik akar heti 15 tonnányi strucchús kivitelére is képesek lennének, ha megkapnák a kellő engedé­lyeket és a megfelelő mennyisé­gű megrendelést. A farmerek azt váiják, hogy 5 év alatt 40 ezer struccot tudnak majd eladni. A 100 kilónál nagyobb testsúlyú és 2 méternél magasabb madarak eddig leginkább hatalmas tollá­ikról voltak ismertek, közülük is leginkább azokról, amelyek nem éppen túlöltözött bártáncosnők bájait takarják. Mellesleg a strucctenyésztés nem könnyű foglalkozásba ma­darakat 9-14 hónapos korukig vadállatokkal (többnyire párdu­cokkal) kell kordában tartani, és meg kell védeni őket — főképp a tojásokat — a leopárdok és ba- buinok orvtámadásaitól is. Emellett is fönnáll a veszély, hogy az állandó rettegésben éfő és lépten-nyomon menekülő madarak húsa idő előtt túlságo­san inassá, vagyis ehetetlenné válik. Persze, a tenyésztők még ebben az esetben is értékesíthe­tik a struccok bőrét, amelyből éldául Japánban drága táská- at, az Egyesült Államokban pe­dig cowboy-csizmákat készíte­nek. De betörtek már a struccok a számítástechnikába is, ahol a tolláikból készített különleges tolisöprűt használják. Éppen ideje már, hogy az élelmiszer- iparban is megjelenjenek. A struccoknak pedig eközben sem lesz más választásuk, mint hogy homokba dugják a fejüket... Vilmos császár valóban pénzelte a bolsevikokat? Mégsem lesz Zsivkov-kocsma Mégsem lesz Zsivkov-kocsma Pemikben, jóllehet, korábban a fél bolgár sajtó hírül adta, hogy az egykori „első számú párt- és állami vezető” nevével fémjelez­ve szórakozóhely nyílik a Szófiá­tól nem messze lévő települé­sen. Az étterem tulajdonosa nyil­vánosságra hozta, hogy a hírve­rés óta alaposan rájárt a rúd. Ét­termének ablakait éjszakánként bemázolták, stilizált sarlókkal és kalapácsokkal ékesítették, meg­vádolták azzal, hogy a Zsivkov- család mesésnek hitt, de még senki által sem bizonyított va­gyonából a piszkosabb pénzek tisztára mosására vállalkozott. Többször feljelentették, egy hét alatt három revizori bizottság is kiszállt hozzá ellenőrzésre. A tu­lajdonos már attól tartott, hogy terrorista merénylet célpontjává válhat. Ezek után döntött úgy, hogy a szórakozóhely semmi­képpen sem viseli majd Todor Zsivkov nevét. A megrettent kocsmáros egyébként arról panaszkodott, hogy esze ágában sem volt Todor Zsivkovról elnevezni a bányász- város kocsmáját. A közelmúlt­ban egy újságíró vendégeskedett a salátájáról és egykoron futball­csapatáról nevezetes Pemikben, s — az átépítés alatt álló éttermet látva — a tollforgató vetette fel, hogy nevezzék el Todor Zsiv­kovról a szórakozóhelyet. Ez­után kerekedett ki a történet olyan részletekkel, hogy az étte­rem falait az egykori vezér port­réi „díszítik” majd, hogy művei­nek kötetei sorakoznak a bárpult fölött, hogy videón lesz látható, magnóról lesz hallható a 33 esz­tendeig hatalmon volt Todor Zsivkov. A pemiki kocsmáros most ab­ban reménykedik, hogy erkölcsi károkozás címén beperelheti az újságírót, és bírósági ítélettel kártérítést kaphat. II. Vilmos német császár 1917- ben és 1918-ban tucatnyi millió márkát fordított Lenin, Trockij és más vezető bolsevikok pénze­lésére, hogy siettesse a háború végét Oroszországgal. Legalá­bbis ez derül ki az SZKP titkos okmányaiból, amelyeket a Stem magazin ismertetett a közelmúlt­ban. A történészek ugyanis számos nyugtára bukkantak szovjet le­véltárakban, amelyek azt bizo­Nagy-Britannia egyik legne­vezetesebb turista-attrakcióját, az évente csaknem kétmillió em­ber által felkeresett londoni To- wert tűzveszélyesnek nyilvání­tották nemrégiben. A The Times-ban megjelent írás szerint a Fehér Toronynak — a Temze partján emelkedő 900 éves erőd legrégibb részének — egyáltalán nincs tűzvédelmi be­rendezése, nem teszi lehetővé nyitják, hogy a németek nagy ösz- szegekkel pénzelték a szovjet forradalmárokat. Annak idején a bolsevikok ellenfelei már szel­lőztették ezt, de mind a szovje­tek, mind a németek határozot­tan cáfolták. A Stem nyilvánosságra hozta például a német Reichsbank (központi bank) értesítésének másolatát 1918. január 8-i kelte­zéssel arról, hogy „50 millió aranyrubelt utaltak át a népbiz­tűzriadó elrendelését, és vészki­járatai nem elégségesek. A To­wer más részei viszont — így pél­dául a koronaékszereknek ott­hont adó épületek — jó tűzbiz­tonsági berendezéssel vannak el­látva. A tekintélyes londoni lapban megjelent felmérésből kitűnik továbbá, hogy történelmi épüle­tek százaiban — köztük a Parla­ment épületében és a Bucking­tos szükségleteinek fedezésére” Leon Trockijnak. Egy másik dokumentum azt tanúsítja, hogy Emil Kirdorf Ruhr-vidéki iparbáró 1917. júni­us 18-án táviratilag 315 ezer márkát utaltatott át Leninnek Svédországba. A történészek szerint a néme­tek, tudva, hogy a bolsevikok vé­get akarnak vetni a háborúnak, remélték, hogy ily módon siet­tethetik Kerenszkij republikánus kormányának bukását. ham Palotában — nem megfele­lőek a tűzvédelmi berendezések, ami annak a joghézagnak tudha­tó be, amely a kormány és a kirá­lyi család tulajdonában levő épü­letek védelméről rendelkező tör­vényben található. Az ilyen épületeken keletke­zett tűzkárok költségeit a brit adófizetőknek kell megfizetni­ük. Ez a helyzet a windsori kas­téllyal is, ahol a tavaly novemberi tűz pusztításainak helyreállítási A német hatóságok 1917. áp­rilisban nyíltan segédkezet nyúj­tottak ahhoz, hogy Lenin és tu­catnyi közeli híve Németorszá­gon keresztül Svájcból visszatér­hessen Oroszországba. A német külügyminisztérium levéltári anyagai szerint azonban — amelyekbe a Stern magazin betekintést nyert — Lenin ra­gaszkodott ahhoz, hogy maga fi­zesse vasúti jegyét, nehogy meg­vádolhassák a Németországgal való együttműködéssel. költségei elérik a 40 millió font sterlinget. Ami konkrétan a Fehér Tor­nyot illeti, az épület második emeletéről — ahol fegyvergyűj­temény van elhelyezve----az e gyetlen jelzett kijárat egy csiga­lépcsőn át vezet. Más falépcsők és folyosók ki­járata is csak hiányosan jelzett — nyilatkozta a The Times-nak lan Jerome, a tűzvédelmi társaság tájékoztatási felelőse. — A Tower igencsak tűzveszélyes

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents