Heves Megyei Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-06 / 155. szám

4.

HORIZONT

HÍRLAP, 1993. július 6., kedd

Látószög

Tüzes örömeink

A vidéki hirdetések közé is bekerült már a tűzijátékok szervezése. Ahogyan olvasom az ajánlatot, a legegyszerűbb parádét sem az átlagember konyhakertjébe szánták, a szívdo- bogtatóbb 500 ezresei pedig a legkevésbé.

Meglepne már az is, hogy hazai a reklám, még inkább pedig, hogy kisvárosi A texasi milliomosok világából forgatott, sugárzott ismert tévésorozat alapján eszembe sem jutna csodálkozni, nézőként ha éppen nem is mindnennapos, de minden hetes élményem nekem is a magas színvonalú életmód, a pompa, a fényűzés, aminek tanúja lehetek. Némely garden partyn — látom — igencsak sziporkáznak a színes rakéták, fényzuhatagukba tenyérnyi lakásunkban is valósággal beleszédülünk.

Dollármilliomosok — talán milliárdosok — a passziózó üzletemberek, többnyire régi, dúsgazdag családok tagjai. Igazán megtehetik, hogy olykor-olykor ne a bogrács, a szalonnás nyárs alá, hanem egy-egy jóval bőségesebb lakmározáshoz terített whiskys estély lényegesen emeltebb fényéhez gyújtsanak tüzet. Eszemben sincs, hogy számoljam a pukkanásokat, durrogásokat, s találgassam, vajon mibe kerül ez nekik. Biztos, hogy adózás után is mindegyiküknek bőségesen van pénze erre. S igazán, csakis rájuk tartozik, hogy mit, mire költenek.

Valószínű, hogy a szokás sem éppen mai, mélyebb gyökerű életformához tartozik. Aligha így kezdték valamikor, amikor telepesként megvetették lábukat a mesés, s mind máig legendás Amerikában. Mint, ahogy hasonló társaik még a Föld annyi más országában. Többet vagy kevesebbet dolgoztak, ügyeskedtek érte, nemigen egy-két esztendő eredménye, amit mutatnak magukról.

Okkal káprázik hát a szemem hazai tűzijátékainknak már a puszta hírétől is. Főleg, hogy nem a honi előkelőség budai villáit— palotáit — célozgatja az említett reklám, hanem a kevésbé ismert vidéki portákat. Vagy alig kíváncsiskodom kin- tebb is a panelnegyedből, vagy túlságosan naív vagyok felfogni, hogy igen, körülöttem is akadnak már — s talán szebb számmal, mint hinném — akik, ha úri kedvük tartja, igenis könnyedén elpuffogtathatnak akár kisvárosi udvaruk, parkjuk vendégei szórakoztatására, gyönyörködtetésére félmilliót is.

Hát persze! Ez is magyar csoda. Olyasféle ez napjaink változásaiból — akár a nemzetpropaganda számára is bátran felhasználható eredeményeiből —, amihez néhány esztendő is elég volt. S hitvány irigység helyett csak dagadhat a keblem a büszkeségtől, hogy lám, megint felülmúltuk valamiben a világot. Ez a parányi nép ismét megmutatta, hogy mire képes.

Szóval, örülhetnék a — különben még mindig csak szűk rétegként emlegetett, de valójában már most mindenfelől leginkább szóba jöhető fogyasztók —, a szerencsésebbek vigalmainak, amelyeken ha ugyan egyelőre még, vagy inkább soha nem osztozhatom, ám kétségkívül — honiak, magyarok. Azokéi, akikhez legalább a nemzetiségemmel feltétlenül tartozom.

Nem szép tőlem — de mégsem teszem. Valahogy az a tüzes reklám is lehűt. Majdnemhogy, jegessé dermeszt. Hiszen még találgatni sem tudom, hogy annyi társamnak mikor jut majd legalább a napi egyszeri étele alá kevéske is abból a melegből.

Gyóni Gyula

Újraszabályozzák a vízi motorozást

Mentőmellény és hajólevél kötelező

Folyóinkon, tavainkon egyre több, eddig nálunk ismeretlen vízijárművel találkozunk. Újfajta vízi motorbiciklik, motoros vízisiklók rohangásznak, olykor 60- 70 kilométeres sebességgel az üdülőtelepek környékén. Akad köztük sok olyan is, amelyik jtz országutakon közelkedő motor- kerékpároknál nagyobb, 850 köbcentis motorral működik.

A jogalkotásnak követnie kellett a technika fejlődését. Az 1979-ben kiadott hajózási szabályzatot eddig is többször módosították. Ezúttal az újfajta sporteszközök miatt kellett a Hajózási Felügyeletnek az érvényben lévő rendeleteket módosítania. Ezek a sporteszközök ugyanis nem minősülhettek eddig hajóknak, mert nem feleltek meg azok előírásainak. Ezeken ugyanis nem helyezhető el sem evező, sem csáklya, sem mentőöv, mert egyszerűen nincs hová tenni azokat.

A módosított szabályzat kimondja, hogy a továbbiakban azok a „ vízisport céljait szolgáló gépi meghajtású úszó létesítmények”, melyeknek motorteljesítménye meghaladja a 10 kilowattot, motoros vízi sporteszköznek minősülnek. Üzemeltetésükhöz a Közlekedési Felügyeleten elvégzett műszaki vizsga után úgynevezett hajólevelet kapnak.

Ezután e járművekre, illetve vezetőikre a „kisgéphajókra” vonatkozó korlátozások is érvényesek. Többek között a kikötők 200 méteres körzetében, fürdésre kijelölt vízterületeken és a Dunán csak kijelölt zárt vagy nyűt pályán közlekedhetnek.

Nyomatékkai hangsúlyozza a rendelkezés, hogy a vízi sporteszközökkel a menetben lévő hajó útját 300 méternél, a légpárnás hajó útját 1000 méternél kisebb távolságra keresztezni tilos, ezek a járművek 30 méternél kisebb távolságra nem közelíthetők meg.

A járművek vezetőinek — akik számára kötelező a mentő- mellény viselése — vezetői képesítést kell szerezniük. Ezt az erre kijelölt hat — Baranya-, Győr-, Miskolc-, Pest-, Szolnok- és So- mogy megyei — Közlekedési Felügyelet szervezetében működő hajózási hivatalokban lehet megszerezni. Lehet tanfolyam keretében, de lehet magánúton is vizsgázni. Ez utóbbi esetben vagy valamelyik sportegyesületnek, vagy már két, képesítéssel rendelkező sportolónak kell a vizsgázó tudását igazolnia. Ebben az esetben viszont, ha egy balesetet követő vizsgálat során kiderül, hogy „tanítványuk” nem ismeri a szabályokat, a „kezeseket” is felelősségre vonhatják a hatóságok.

(FÉR)

Egy európai polgár — Kocsis Albert

Kocsis Albert: „Mindig is azt tettem, amit szerettem volna tenni..

laló lélek felnyitja az embereket egymás iránt; innen ered Ipacs András, vagy Varga Mihály irántam érzett vendégbarátsága is, akik a fehér asztal melletti polgárt és annak a zenében is oldott lelkét, érzéseit tisztelik. És szeretik. ”Ez a néhány mondat még az egyébként kedélyes beszélgetésben is jelentős hangsúlyt kapott. Mert a vendégszeretet és a ro- konszenv, az egy-huliámhosszon való tartózkodás élteti leginkább, ezeket a világban utazgató művészeket. Emlékszik Kocsis Albert arra is, hogyan fogadták Japánban, mekkora siker kerekedett a két egymásra talált gondolat, a japánoké meg az övé, amikor diplomatáknak koncerteztek. Vagy ahogyan Rómában, a Szent István Ház apácái gondoskodtak róla és muvésztársai- ról. És, hogy könnyel lobogtatták zsebkendőiket a búcsúzáskor.

És, hogy milyen állapotban, mekkora éberséggel létezik, él, dolgozik, muzsikai egy világvándor? Ha azt kérdezem tőle, hogyan raktározza el magában vándorlásának, életének néhány szelvényét, szeletét, hiszen any- nyi-minden késztetés, netán erőszak szabadulhat egy-egy ilyen határozott, értékes egyéyniségre, mint ő? A válasz ra egyszerű: „ Mindig is azt tettem, am it szerettem volna tenni. A politika nem érdekelt. Akkor is, mindig is hegedűművész maradtam. Ha kérték, húztam a bonni hatalmasoknak, ha az volt a kívánság, hogy menjek Moszkvába, mert ott kíváncsiak rám, mentem.” Most, ahogyan az ő sajátos temperamentumával elővezeti akár Bartók, akár Csajkovszkij hegedű- versenyét, az mással nem pótolható. Éz az élete, ez a sorsa.

És mik a fogódzói az élet ki- sebb-nagyobb kanyaraiban, amikor művészi, emberi kétsé>gy minden egyes zenekari székre három-négy jelöltje akad a művészeti vezetőnek: nincs kényszermegoldás, ha netán bármelyik szólistája valahol koncertezne éppen.

Amióta — jó két évtizede — barátságot kötött Kocsis Albert az Egri Szimfonikus zenekarral, magam is örvendhetek kitüntető barátságának. Közvetlensége, villanó derűje, azonnali reagálása egy-egy megjegyzésre, elszólásra, akar próbakózben is meg- megpiszkálgatva a vonóval a hangokat, a foszlányokkal elját- szaoova, a le nem tagadható, a soha el nem tűnő kamaszos vonás mutatja-vallja az egyéniséget. Nem véletlen, hogy mostani találkozásunkkor is arra a képtelenül primitív kérdésre: „Hogy vagy? kinyílik az egész arc: „Mire vagy kiváncsi?” Én meg mondom, hogy: őrá. Erre a jó diák szorgalmával és az ismerős dinamikájával sorolja, ilyen bevezetéssel: „Köszönöm, jól. Amikor Egerbejövök, nemcsak az jut eszembe, hogy soha nem számoltam, hányszor nyitottam ki a hegedűtök fedelét itt, és azt sem olvastam meg, hányszor csuktam rá a hegedűre a tokot, amikor az egri zenészekkel külföldön, Finnországban, Németországban vagy bárhol turnézva örültünk együtt a sikernek. Boldog vagyok most is, mert nemcsak a közönség köszön vissza, nemcsak a zenészek között akadnak valóban hűséges társaim, ahogy Radnóti Tiborral is még Hatvanban, a hatvanas évek táján akadtunk össze, de a zenében megszógek, krízisek támadják meg a céltudatos, sikerre vágyódó küzdelemben? Jókedwelfújja, hogy őt Várhegyi József tanította hittanra; hogy számára felejthetetlen élményként él a gyerekkori táborozás az Eger melletti Berva- cserkészparkban; hogy benne egymást váltva játszanak a nagy dallamok, Vivalditól Schubertig, a XX. századi magyarokig, de beleékelődnek ebbe a rendbe a népdalok. Kívülről tudja a 38-as eucharisztikus kongresszus himnuszát (rá is zendít), képeket, arcokat keresetlenül lát és sorol azonnal, ha csak említés történik róluk; boldoggá teszi, hogy a postájában egv napon érkezett annak idején Grósz elvtárstól és egy magyar püspöktől levél, meghívás — most sem véletlenül játszanak az egri bazilikában.

Életforma ez? Igen, az. És még valami. Meggyőződés! Tudatos vállalása mindannak a belső parancsnak, ami benne az életet irányítja. Kocsis Albert elfogadta a sorsa által feltálalt lehetőségeket. És megbecsülte azokat. Azzal, hogy jól gazdálkodott velük. Ma ott tart, hogy az egységes Európát is szimbolizáló útlevéllel rendelkezik, amelyben a második helyet foglalja el a német státusz. Úgy német állampolgár, hogy magyar állampolgárságát is megtarthatta.

És na talán annyira nem is hisz a zene mindenhatóságában, az országhatárokra gyakorlandó hatásában, mint Kodály, de nagyon szilárdan tudja, hiszi, érti: a megértés az emberek között a nyelvek és határok felett, a megértésen túl azzal együtt az egymásért élni- és tenni-vágyás hitével, a generációk és a nemzetek közötti ellentétek, a testi és lelki nyomorúság ellen minden eszközzel tenni kell: ezért is támogatja az „S. O. S. Gyermekfalu- mozgalmat”, a két hazai koncert bevételét is odajuttatják, pedig könnyen lehet, hogy a kamara- együttesben szereplő japán kislány csak távolról sejti, mi is lehet az az „S. O. S.” itt, Magyarorszáf

on? Viszont a Teheránból évekei ezelőtt elmenekült Hossein Samieian-nak, a fuvolásnak nem kell kiselőadást tartani a kisem- mizettségről, hiszen minden nélkül vált földönfutóvá, mikor Európába jött.

Pátosz nélkül, rutinos mondatok nélkül jutottunk el a beszélgetésben a szeretetig, a hit dojgá- íg, az egymás megértéséig. És ő itt fészkelődni kezdett, mint akinek a folyó témán túl fontosabb közölnivalója akadt: „Tudod, nemcsak hazajöttem, hanem odaállhatok a nyolcvanhétesz- tendős Édesanyám elé. Tudod, mi ez?” Én ezeknél a szavaknál félve oldalt pillantottam, mert soha nem lehet tudni, mi és hogyan buggyan még ki ilyenkor, derűvel is, mosollyal is oldva. Hogy a szem párája ne fátyolozza be ennek az érdeme, értéke szerint is európai polgárnak a határozottságát, férfias fegyelmezettségét. Farkas András

Fesztiváli meghívó — Hokkaidóból

(Fotó: Szántó György)

Csökken a kórházak bevétele

Az egészségügyi reform újabb lépése

Az egeszsegugyi retorm alap- gondolata, hogy megoldást csak a meglévő pénzek ésszerű és igazságos átcsoportosítása hozhat, amely a teljesítményarányos finanszírozás általánossá válásában ölthet testet. Ezen az úton egy újabb fontos határkőnek számított július 1-je, amikortól az alapellátásban kiteljesedik, a szakellátásban pedig megkezdődik a teljesítményarányos finanszírozás.

Ez év áprilisában látott napvilágot az a Kormányrendelet, amely szerint az alapellátásban júliustól teljesen megszűnik a korábbi bázisalapú támogatás. Ezt az úgynevezett fix összegű támogatás váltja fel, amelynek értéke felnőtt körzet esetén 20-30, gyerekkörzetnél 25-35 ezer forint között mozog havonta. Ezzel párhuzamosan 40 forintra emelkedik a biztosítási kártya egy hónapra lebontott alapértéke, és megduplázódik a területi pótlék is. Úi elemnek számít a deereszszio, amellyel a tarca a mamutkörzetek kialakulását, és ezzel az ellátás színvonalának romlását szeretné megakadályozni. Ezután ugyanis — egy bizonyos kártyaszám felett — már csak minimális plusz pénzt kap az orvos.

Az alapellátásban tehát kiteljesedik, a szakellátásban pedig most kezdődik a teljesítményarányos finanszírozásra való áttérés. A járó- illetve a fekvőbeteg szakellátó intézetek ugyan már

lyen neavatKOzast vegezrex, ae először csak szeptemberben kapnak ennek megfelelő finanszírozást. Böjté Lajos, a Kórházszö- vetség főtitkára elmondta: a kórházak — a felkészülés jegyében — már egy ideje mérik sajat teljesítményüket, eddig azonban ennek nem volt pénzügyi vonzata. A megfigyelések alapján egyértelmű — mutatott rá —, hog\ csökkenni fog a kórházak bevétele, már csak azért is, mert ezentúl a kihasználatlan ágyak után

n Ki oito o

Tnűf o tni-í’n/inlomnntAí’itnf’

vt. egri Barokk Fesztivált szombaton este a székesegyházban a Nemzetközi Bartók Kamarazenekar'’ nyitotta meg, Vivaldi, Res- ighi. Bocherini, Mercadante alkotásaival. Az együttes művészeti ezetője Kocsis Albert „Liszt-díjas” hegedűművesz. Magyarorszá- on a keszthelyi Festetics-kastélyban még egy koncertet adnak, és űndkét esemény bevételét az „S. O. S. Gyermekfalu” javára aiánliák fel.

Ez az alkalom — ünnepi is, baráti is —, hogy néhány vonással közelebb hozzuk a művészt, az embert, a világjáró vándort a hazai közönséghez. Annyit lexikonszerűen le kell jegyeznünk, hogy Kocsis Albert hatvani származék. 1955-ben már az Országos Filharmónia szólistája, 1957. óta rendszeresen fellép külföldön. 1959-63 között a Bartók Béla Zenei Szakiskola tanára, 1968-tól a kölni Rheinisches Kammerorchester szólistája, első koncertmestere; 1977- től a Westdeutsche Kammersolisten művészeti vezetője, manapság a kasseli konzervatórium professzora.

Hogyan is jut el valaki arra a gondolatra, hogy létrehozzon egy kamarazenekart német, osztrák, japán, iraki, magyar és „kitudja-hany” nációból, nehezen kézben tartható, csak alapos adminisztrációval összetrombitálható társaságot csak, azért, hogy Bartók Béla nevét vigye zászlóként városról-városra, országról országra Európában, a tengeren túl is, nemcsak a minden zenei nemesért rajongó-lel- kesedő Japán? A válasz csaknem olyan egyszerű, mint a napjainkban ünnepelt Kolumbusz tojása. Kocsis Albert professzorként többszáz tehetséggel foglalkozott, akik szólistákként is barátai maradtak — így állt össze egy áldozatos művészgárda. Innen támadt a gondolat is! A név magyar, Kocsis Albert emlékezett Kodály és Bartók aforizmáira — a zene nem ismeri a politikai határokat. Ma már ott tartanak,