Heves Megyei Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-28 / 174. szám

4. HORIZONT HÍRLAP, 1993. július 28., szerda

A falusi turizmus a tartalékok közé tartozik

Megkérdeztük az OIH vezetőjét:

Milyen az idegenforgalom első félévi mérlege?

Sok a panasz az idegenforgalom berkeiben: kongó vendéglátóhelyekről, zuhanásszerű forgalom- és bevételcsökkenésről szólnak a híradások. Indokoltak-e a vészjelek, valóban gyászosan gyönge idényt ígérnek a turisztikai prognózisok — kérdeztük dr. Téglássy Ferencet, az Országos Idegenforgalmi Hivatal vezetőjét.

— Lehetséges, hogy az eddigi tapasztalatok sok helyütt kedvezőtlenek, és a vendéglátó-kapacitások kihasználtsága elmarad a várakozásoktól. Az első fél év, illetve az előszezon forgalmáról még nincsenek teljes körű statisztikai adataink. A tapasztalati számok azonban nem támasztják alá a panaszokat, még kevésbé a borúlátó jóslatokat. Az eddigi forgalom ugyanis lényegében megegyezik a tavalyival — márpedig a múlt esztendő nem sorolható a rossz évek közé —, az pedig kifejezetten ígéretes tény, hogy például az iskolazárástól a szeptemberi tanévkezdésig számított főidényre a balatoni szállodáknak gyakorlatilag minden helye foglalt.

— A jugoszláviai események hogyan befolyásolják idegenforgalmunkat?

— A szakemberek egy része azt várta, hogy a déli szomszédainknál dúló háború miatt szinte a nullára csökkent adriai idegen- forgalom egy része átterelődik Magyarországra. Mások viszont azzal számoltak, hogy a véres események éppen ellenkező hatással lesznek: elriasztják, nyári programjuk megváltoztatására késztetik a hozzánk készülő vendégsereget. Nos, sem egyik, sem másik dőrejelzés nem igazolódott, illetve csak annyiban, hogy a két hatás a jelek szerint kiegyenlíti egymást.

— Idegenforgalmunk krónikus betegsége volt a szűkös szállodai kapacitás. A helyhiány most nem gátolja a forgalom növekedését?

— Régi szakmai tapasztalat, hogy a szállodai helyek számát tekintve mindig az igények előtt kell járni. A hiány „eltereli”, a bő választék mágnesként vonzza a vendéget. Jelenleg úgy tűnik, hogy a fővárosban nincs gond: négy- és ötcsillagos szállodai hely van elegendő; két- és háromcsillagosból viszont több kellene. Jó dolog, hogy számos panzió nyílt — ezek sok kispénzű turista megfelelő elhelyezéséről tudnak gondoskodni.

— Az ország más részeit „megcélzó” külföldi vendégek körében leginkább a gyógyfürdők melletti szállodák iránt van érdeklődés. Sajnos, a vidék szállodahálózata sürgős fejlesztésre szorul — de ezen a téren a recesz- szió erőteljesen érezteti hatását. A volt vállalati és szakszervezeti üdülők egy része viszont nagy férőhelytartalék. Vannak is vállalkozók, bár nem nagy számban, akik ezeket az üdülőket felújítják, feljavítják.

— Ugyancsak az idegenfor- alom tartalékaként számol- atunk a falusi turizmussal. A

fejlesztésre már ez évben is sok io kezdeményezés született; hozzáteszem: csaknem valamennyi magánvállalkozásként. Az önkormányzatok saját hatáskörükben dönthetik el, hogy — adott keretek között — hol, mekkora idegenforgalmi adót vetnek ki, s hogy abból milyen mértékben támogatják ezeket a kezdeményezeseket. Nos, aki életképes elgondolással, indokolt kérelemmel fordul hozzánk, az az Országos Idegenforgalmi Hivataltól is kaphat anyagi segítséget — mondta befejezésül dr. Téglássy Ferenc.

„Elégedett vagyok ezzel a világgal

Gyöngyösön az Alsóvárosi Plébánián a múltbéli és jelenlegi hitoktatásról, vallásgyakorlásról, azok helyi sajátosságairól érdeklődtünk.

— Három csoportban folyik itt a hitoktatás — kezdi Ágnes nőver, Körösi Erzsébet. — Az első csoportban a tavalyi elsőáldozók, a 10 évesek tanulnak tizenöten. A második csoportba 14 ötödik osztályos tanuló jár. Az iskolai hitoktatás bevezetése szükségszerűen magával hozta, hogy ide most kevesebben jönnek, bar a plébániai ma is értékesebb. Az itt tanuló diákok többnyire olyan családból valók, akiknek a szülei a nehez időkben is megtartották hitüket.

— Én a múltban pedagógusként dolgoztam, s csak titokban voltam szerzetesrendi. Ez persze kitudódott, s bosszúból a cigányközségekbe küldtek, Borsod-Ábaúj-Zemplén megyébe. Tgy dolgoztam Szalon, Csobágon, Felsődobszán, Gagybátorban, Alsógagyon, a tanfelügyelők állandó megfigyelése alatt. Ha úgy látták, hogy már sokáig voltam egy helyen, ülhettem a lovasszekérre kis motyómmal és egy matraccal. Busz arrafelé nem járt. Ha Szikszón élő szüléimét meglátogattam, 15 kilométert kellett gyalogolnom.

— A mellőzés és a gúnyolódás megedzi az embert, de felejteni az ezzel járó fájdalmat nem tudom. Emlékszem olyan járási értekezletekre, ahol így gúnyoltak: „Aki nem tud a babonáitól megszabadulni, bújjon a szekrény-oltárjába”. Olykor durva viccekkel is keserítettek az életem. Például egyszer a 1960-61-es tanévben beszállítottak egy autóba, megálltak az erdőnél, s azt mondták, hogy felakasztanak. Ezután bevittek az iskolaterembe, és ott tartottak egész nap. Követelték: adjam írásba, hogy nem megyek templomba, mert acídig innen el nem megyünk. Végül ráuntak a várakozásra, és estére hazavittek.

— Ma már nyugdíjas vagyok, s boldogan oktatom ezeket a gyerekeket, és elégedett vagyok ezzel a világgal, ami körülvesz, pedig 11 ezer forint a nyugdijam. Ötvenévesen vettem egy Trabantot, megtanultam vezetni. Örülök, mert a bojleremben van meleg víz, mindennap főtt ételt tudok enni, s fűtött szobában lakom. Gagybátorban és a többi faluban nem így volt, sőt minden az ellenkezője volt. Lehet, hogy kinevetnek sokan ezért, de én örülök ennek az életnek.

(Sz. K.)

Megszólalt a sírvilág

Leletmentó ásatás Boldogon

Leletmentő ásatást végzett a Dobó István Vármúzeum és az Eger Vára Barátainak Köre Boldogon. Az egri főiskolások részvételével folytatott kutatások során szórvány bronzkori és népvándorlás kori edénytöredékek kerültek elő. Kiástak egy kelta házat is, amelyet lakói az i. e. előtti III. században emeltek. Az utóbbi három esztendőben egyébként ebben a térségben 68, igen gazdag, késő avar (VIII- IX. század) sírt sikerült feltárni. A halottakat bronz fülbevalóval, üveggyöngyből készült nyaklánccal és bronz — griffes vagy leveles-indás díszű — övgarnitúrával temették el.

Barokk fesztivál

Szonáták

Corellitől

Schubertig

A Franciskánus-udvarban — a halkan suttogó platánok között — szólaltatott meg öt szonátát Guttman Zoltán (hegedű) és Marik Erzsébet (zongora) a fesztivál idő- és programkeretében. A két művésztanár már korábban jelentkezett együtt, és akkor sejteni lehetett, hogy az alkalmi együttzenélésből további vállalkozások születnek majd.

A műsort Corelli-darabbal, a LaFolliával indították. Ez remek muzsika, amelynek anyaga vándorol majd kézről kézre. Hegedűre írt áradó vallomás ez, a Kíséret inkább a támaszték szintjén szerepel. Majdnem úgy, mint a második számnál, Leclair D-dúr szonátájánál. Mindkét alkotásban derű, életelevenség, a kor játékossága, a művészek akkori megbecsült élete — ahogyan az arisztokrácia elhalmozta őket kegyesen javakkal —, a szellemi rang, az érzelmek szabadsága szólal meg. Ezekhez képest a következő e-moll szonáta Mozarttól a tragikum előszelét hívatja a hangok Közé; nem is panaszko- dás ez, sokkal több annál; fel is horkan többször a zongora mélyéről az aggodalom, a futamok drámát sejtetnek. S míg eltöprengünk az ismert sorson, Mozart arasznyi életén, máris átvált a zene ugyancsak nála egy más tartományba; a B-dúr szonáta sem mentes némi borongástól, de megnyugtató lelki tartalommal zárul. Es hogy az érzelmi kiegyenlítődés bekövetkezzék, a zarószámban Schubert g-moll szonatinája dalol nekünk, éb- resztgetve olyan reminiszcenciákat, amik visszaköszönnek Mozarthoz.

Guttman Zoltán karakteres szólista. Határozott felfogása alakul ki a műről, miközben azt is érzékelteti, hogy a benne lévő hajtóerő, dinamika fokozni képes a legdrámaibb helyzetekben is.

Ehhez az egyéniséghez párosul Marik Erzsébetnek az a simu- lékony, az elmélyült zeneértelmezésben is az alázat erejével közreműködő egyénisége, amely egyenrangúan, a női lélek lá- gyabb, finomabb fogalmazásával, érett technikai megoldásokkal járul hozzá a közös művészi teremtéshez. Mert ez a szonátaest ilyesmit eredményezett.

(farkas)

(fatk ccj<f mwfi

I

tt az új hős.

Az új hős fekete. Ezt azért merem leírni, vállalva, hogy akár még faji megkülönböztetésnek is tűnhet, mert maga az „57-es utas” hívja fel erre a nézők figyelmét, miközben a terroristának üzeni, hogy „a fekete mindig győz, a rulettben is...”

Ennyi tehát az újdonság, bár ez sem az, hiszen akár Sidney Poitier, akár Eddie Murphy már régóta gazdagítja a színes bőrű filmszínészek egyébként sem szűk körét.

Mostani hősünk Wesley Snipes, neves elődeihez méltón könnyen belopja magát a szívünkbe. Nem is csoda, hiszen szegénynek egy szál magában kell megküzdenie egy vérszomjas, ugyanakkor igen agyafúrt bűnözővel és a bandájával. Harcát egyetlen szolid légikisasszony segíti csupán, aki — minő véletlen (!) — megszólalásig hasonlít hősünk elhunyt feleségére. (Persze, a feleség nem természetes halállal halt meg, ez FBI-ügynököknél és légi biztonsági őröknél nem is csoda, a veszélyes munkakör olykor a családot sem kíméli. Ez esetben ráadásul a szép hitves épp férje hibájából volt kénytelen távozni az élők sorából, így adott az aktuális lelki depresszió, amit fel kell oldani. Mire is lenne jó egy akciófilm, pszichés gyötrelmek nélkül?)

Egy gyenge történetet látunk — ez rossz —, látványos kivitelezésben — ez jó —, a film tehát alkalmas arra, hogy egy kellemes kikapcsolódásként beiktassuk nyári programjaink közé. Mert ugyan semmiféle gondolatot nem tehetünk a magunkévá belőle, s még csak bizonyosjelenetek sem késztetnek ilyen-olyan asszociációkra bennünket, mégis nézhetünk, s ilyen szempontból — ha nagyon a periférián is — részt veszünk egyfajta játékban. Jobb lenne persze, ha bevonnának minket egy belsőbb körbe, amikor már valóban nézőnek érezhetjük magunkat, mert nekünk üzennek ezt-azt, de mindegy, elégedjünk meg annyival, hogy „levetítenek” egy történetet. Ebben az eseménysorban szép karaterúgásokat, jól fényképezett utasszállító repülőgépeket lehet látni, felvillan egy luxusétterem is, belülről. Megismerkedhetünk egy plasztikai sebészet enteriőrjével, egy kisvárosi légi irányító központ személyzetével, azonkívül bepillantást nyerünk egy ottani vidámpark színes forgatagába.

Szemlélődjünk hát nyugodtan, ezt osztották ki nekünk szerepül, törődjünk bele, és akkor tán még meglehetős elégedettséggel is állunk fel a filmszínházi székünkből.

Doros Judit

Utcai feliratok helyesírása

Egy-egy város műveltségi szintje többek között abban megmutatkozik, hogy az utcákon látható feliratok nyelvileg mennyire helyesek, és milyen helyesírási hibák fordulnak elő bennük.

Az egri utcákon járva a helyi lakosok is, a máshonnan idelátogatók is rengeteg különféle felirattal találkoznak. Megállapíthatjuk, hogy ezeknek a helyesírása nem rosszabb, talán inkább jobb az országos átlagnál. Mégis érdemes itt kritikus szemmel körülnéznünk, hiszen sokat lehet tanulni az írásos formában élő nyelvi hibák vizsgálatából, s a kijavításuk sem nagyon költséges.

Sok helyütt látjuk kiírva, hogy ott valamilyen szerviz működik (hosszú í-vel!), holott a szó helyes alakja szerviz francia-angol eredetű szó, amely gépek, járművek stb. javításával, alkatrészeinek pótlásával foglalkozó üzemet vagy műhelyt jelent.

Az itt-ott házilag készített házszámtáblákon gyakori hiba, hogy út van írva (rövid u-val) és utca (hosszú ú-val), holott éppen fordítva volna helyes: út, de utca formában. Rövidíteni pedig csak az utca szót lehet, u. alakban.

Kisebb helyesírási hibák a hivatalosan készített, de nyelvileg nem ellenőrzött utcanévtáblákon is előfordulnak: Bajcsy Zsilinszky utca (kötőjellel kellett volna írni: Bajcsy-Zsilinszky), Dajka Gábor utca (a költő neve y-nal írandó: Dayka Gábor), Eötvös Lóránd utca (helyesen rövid o-val: Loránd), Knézich Károly utca (az aradi vértanú neve „A magyar helyesírás szabályai” című könyv szerint e betűvel helyes: Knézich), Szúnyogköz (az utcák és közök nevét nem kötőjellel, hanem külön kell írni).

A Vitkovics Mihály utcából nyíló Gerinc utca sarki utcanévtábláin két szóba írva olvasható a városrész neve: Károly város. Ugyanezt a Rózsa Károly utcánál — helyesen — egybeírták: Károlyváros. (Vö. a szintén egri Lajos város vagy a budapesti Ferencváros nevével!)

Egy Petőfi utcai középületünk homlokzatán — mintha ma is a szocialista tanácsrendszerben élnénk — ezt olvashatjuk, két helyesírási hibával: HEVESMEGYEI TANÁCS CSECSEMŐ OTTHONA. (Két szóba kellene írni: HEVES MEGYEI; és viszont egybe — a TANÁCS szó nélkül — azt, hogy CSECSEMŐOTTHON).

Az Érsek utca 5. sz. alatti patika ablakán helytelen az APHO- TÉKA felirat. Ebben a görög szóban a h betűt nem a p-hez, hanem a t betűhöz kellett volna kapcsolni: APOTHEKA. A latinos formában is p és th betűvel írandó, de a k helyett c-vel: Apotheca vagy apothecarium. Más görög szavakban persze ph betűkapcsolat is előfordulhat, így Aphrodité nevében, aki a szépség és szerelem istennője az ókori görög mitológiában.

Dr. Hibay Károly (1890- 1924) emlékét őrzi Eger belvárosában egy új emléktábla, aranyozott betűkkel, de — sajnos — helyesírási hibákkal. Szövege a következő: AZ EGYKORI EGRI alapítványi női kórház ÖNZETLEN FŐORVOSA AKI HIVATÁSA TELJESÍTÉSE KÖZBEN ÉLETÉT ADTA BETEG ÉS SZENVEDŐEMBERTÁRSAIÉRT. Itt az alapítványi és a teljesítése szó belsejében nem rövid, hanem hosszú í betűt kellett volna írni. Az aki szó előtt hiányzik a vesz- isző. És nem egybe, hanem külön

kellett volna írni azt, hogy szenvedő embertársaiért. Nehezíti az olvasást a hosszú szövegnek végig csupa nagybetűkkel való írása. Indokolatlan, hogy a névelőt (AZ) a többi szónál nagyobb, az ÉS szót pedig a többinél kisebb betűkkel írták.

Egy ennyire szakszerűtlen írá- sú emléktáblát nem lett volna szabad elfogadni és kihelyezni. Dr. Hibay Károly emlékezetét hibátlan írású és esztétikus megoldású táblával illenék őriznünk. Talán egyszerűen meg kellene fordítani az emléktáblát, s a másik oldalán újraíratni, hibátlan és szép szövegírással. Úgy kellene véglegesen kihelyezni.

Eger történelmi belvárosában különösen nagy gondot kell fordítani arra, hogy az itteni feliratok nyelvileg pontosak és esztétikus kivitelezésűek legyenek.

A minap jelen voltam a Hatvani kapu téren Szakáts Antal múlt századi huszár szakaszvezető régi-új emlékművének avatóünnepségén. Örömmel nyugtázom, hogy városunk gazdagabb lett ezzel az egyszerűségében is megragadó hatású, oroszlános emlékművel. Az egri születésű Szakáts Antal 1859-ben a franciákkal harcolva halt hősi halált, a felirat szerint Rivoltánál ”áldo- za”, helyesen: ’’áldozá hősileg életét”. Csak egy betű fölötti vonás a különbség. Hajói láttam, a vonás vésete megvan az emlékművön; kár, hogy az újrafestéskor megfeledkeztek róla.

Ezt a hiányzó vonást köny- nyebb lesz pótolni, mint a városháza előtti szobron az egyik török katona kezéből kitört és ellopott kardot.

Dr. Pásztor Emil