Heves Megyei Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-09 / 132. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1993. június 9., szerda Erzsébetnél Miamiban a földbe rózsaszín, kék, sárga, piros műanyagból készült flamingókat szúrnak le, némelyik szárnyára propellert is szerelnek, hadd repüljön az a szegény madár...) Akadnak szerényebb házak is, de az úszómedence onnan sem hiányzik. Ez olyan arrafelé, mint ajtón a kilincs. Lennie kell. Akárcsak a jachtnak, ha már nyaralóra telik. Arra pedig telik, mert erre gyűjtenek, ugyanis aktív munkájukat befejezve sokan más államokból Floridába költöznek, hogy pihenjenek és élvezzék a nyugdíjaséveket. Maga Florida az USA egyik tagállama, területe másfélszerese Magyarországnak. A Ráktérítő mentén fekszik, Kubától alig 200 kilométerre. Sík vidék, délnyugati része lakatlan mocsárvi- lag, itt található a rezervátum. Floridát 1513-ban fedezte fel egy spanyol hajós, és a sok virágról (Flóra = virág), illetve arról nevezte el, hogy április 2-án, virágvasárnapon pillantotta meg a fm- szigetet. Florida állandó lakóinak száma 13 millió, jórészt spanyolok és kubaiak. Mintegy háromezer magyar él az államban, napjainkban egyre élénkebb a kapcsolatuk az óhazával. Miami — amelynek neve indián eredetű — Dade megye székhelye, a világ egyik legvonzóbb városa. Két részből áll, az üdülő- központ Miami-Beachből és a felhőkarcolós Nagy-Miamiból. Évente mintegy hatmillióan látogatják, és több tízmilliárd dollárt hoz az idegenforgalom. A környező településekkel összeépülve, sok-sok kilométeren nyúlik el az óceán partján. A várostól jó 80 kilométerre délnyugatra található a mocsárvilág. Szemre mintha egy nagy füves pusztaság lenne, holott víz borítja, csak a derékig érő növényzettől nem látni. Minden bizonnyal a jövő század nagy üzlete lesz ezek lecsapolása és lakhatóvá tétele. Légcsavaros hajóval száguldunk benne vagy 60-70 kilométeres sebességgel, és azt sem tudjuk, hogy Kapaszkodjunk, amikor a hajó kanyarodás helyett ugyanúgy megy oldalra, mint előre a fű fedte vízen. A derék kormányos egyszer csak megáll, és valami fantasztikus hangokat hallatva előcsalogatja a mocsárvilág látványosságait, az aligátorokat. Ezek már csak idegenforgalmi nevezetességek, mindenesetre így sem lenne jó közéjük pottyanni, mert nincs ember, aki kijutna a végeláthatatlan mocsárból. (Folytatjuk) Seleszt Ferenc 1. Disneylandi autóbusszal — vaskeréken Alkalmi csoportkép: Lőkös Zoltán, Peterdi Pál, Sas József, Czine Mihály, Esztergályos Cecília, Kiss Péter és a feleségek A z a szerencse ért, hogy az ismert művészeti alapítványtevő, Spéter Erzsébet meghívására a közelmúltban tíz napot tölthettem Amerika „verőfény államában”, Floridában, annak is legismertebb városában, Miamiban. Illusztris csapat jött össze erre az útra: Palotás János ország- gyűlési képviselő, a Köztársaság Párt elnöke, dr. Czeizel Endre orvosgenetikus, az Erzsébet-díj kuratóriumának elnöke, dr. Czine Mihály professzor, irodalom- történész, Esztergályos Cecília, a Família Kft. népszerű főszereplője, Moór Marianna, a Nemzeti Színház tagja, Oszvald Marika és Hídvégi Miklós, a Fővárosi Operettszínház tagjai, Sas József, a Mikroszkóp Színpad igazgatója (ő egyébkent békéscsabai születésű, édesapja ott volt színész), Kertész János zongorista, továbbá a televíziós Hetényi Borbála, Kiss Péter, dr. Lőkös Zoltán, a Vasárnapi Hírek fő- szerkesztője, az Erzsébet-díj kuratóriumának sajtótitkára, Peterdi Pa/jeles humorista, a Mai Nap munkatársa, Borzák Tibor a Kecskeméti Lapoktól, és e sorok írója, a Békés Megyei Hírlap felelős szerkesztője. Az együtt töltött 10 nap után azt mondhatom, nemcsak illusztris, hanem egymást segítő, jó csapat volt. Hiába, Erzsébet válogatni is tud. Az első meglepetés Miami repülőterén ér bennünket, amint meglátjuk azt a disneylandi autóbuszt, amellyel Erzsébet (a továbbiakban így szólítjuk valamennyien) elénk jött. A kocsi eleje gömbölyített, mint egy hajó orra, a hátulja nyitott és cúgos, oldalán piros-fehér-zöld zászló, merthogy ez lesz itt-tartózkodá- sunk idején a fő közlekedési eszközünk, hadd lássa mindenki: nem akárhonnan jöttünk. Látják is rendesen, mert 500 méterre a szállodától kapunk egy jobb első defektet, ám Truman, a pilótánk úgy dönt, ezt a kis távolságot így is kibírjuk, és vaskeréken csörtetünk a szálloda elé. Mi valóban kibírjuk, csak a járókelők nem bírják ki nevetés nélkül. A végén megtapsolják a produkciót. Mindenesetre kellemes a fogadtatás, a szívükbe lopjuk magunkat. Az első nap az akklimatizálódásra kell, hiszen az itthoni télutóból a nyárba érkezünk, és 7 óra az időeltolódás. Amikor Miamiban reggel hat óra van, Magyarországon délután egy. Márciusban a nőmérséklet reggel 20- 22 fok körüli, déltájra ez eléri a 30- 32 fokot. A paratartalom igen magas, ami az előttünk itt járt vihar utóhatása. A hurrikán — amelyről Erzsébet azt mondja, hogy még neve sincs, csak jött és randalírozott — jelentős pusztítást végzett, és sokakat közvetlen életveszélybe sodort azon a már- cins eleji éjszakán. Erzsébetnek a ház teraszán csak nagy nehezen sikerült megkapaszkodnia a korlátban, amikor az ablakot akarta becsukni. A tavalyi hurrikán a jachtját rongálta meg úgy, hogy már megjavittatni sem volt érdemes. Gyökerestül kitépett fák, felszaggatott háztetők, összezúzott lakókocsi-városképek jelzik a 140-150 kilométeres sebességgel tomboló orkán pusztítását. Első kirándulásunk helyszíne a híres bolhapiac, ahol a világ ösz- szes valamirevaló bóvlija megtalálható. Áttekinteni sem köny- nyű, hát még visszatalálni arra a helyre, ahol valamit láttunk, és meg akarjuk venni. Van itt minden: kínai porcelán, indiai selyem, alaszkai prém, spanyol cipő, amerikai farmer, hongkongi óra és ékszer, bár azt nem lehet tudni, hogy kicsit, közepesen vagy teljesen hamis. Akad persze sok értékes dolog is, csak jo szem kell hozzá. Végül is aki itt vásárol, nem jár rosszul. Másnap vízre szállunk, mondanom sem kell, szintén disneylandi hajóval és Trumannal. A milliomosok vagy inkább milliárdosok vízparti nyaralóit nézzük meg. Fittipaldi, Michael Jackson, Brook Shilds, Liz Taylor és mások palotái mellett hajózunk el. (Itt kell megemlíteni, hogy vannak azért egeszen furcsa dolgok is. A csodaszép házak előtt még csodálatosabb kertek, de mivel mindent túlharsognak, A psziché — és ezt különösebb előképzettség nélkül is ki lehet jelenteni — bonyolultabb szerkezet a legfejlettebb számítógépnél, s minden rezdülését nemhogy megfejteni, még tán regisztrálni se igen lehet. Brian De Palma rendezte ezt az érdekes lélektani krimit, amelynek igazi főszereplője a megzavart agy. Ellentétben például a klasszikussá vált „Pszicho”-val, ez esetben mesterségesen bolygatják meg a lelki működés központját: egy őrült apa kísérletezik fiával. Az eredmény a kiszámíthatatlan gonosz, a számos személyiségben megnyilvánuló férfi, aki apaként saját apja nyomdokaiba lép, illetve követi annak utasításait. Izgalmas kísérletnek vagyunk itt szemtanúi, amely már-már tökéletes. A főszereplő, John LiV/igow kiválasztásától a fokról fokra felépülő dramaturgiáig, a miliő megteremtéséig, az apró részletek megtervezéséig — mind-mind gondos iparosmunkát sejtet. Ha itt feltűnik egy köztéri lovasszobron egy dárdát tartó alak, és azt a dárdát közelről is mutatják — akkor bizonyosan lesz még egyszer egy ilyen motívum, s annak akkor már igazi szerepe is lesz. Es ez a jó ebben a filmben. Hogy a képek nem csupán önmagukért olyanok, amilyenek. Nem azért mutatnak valamit, hogy egy nem létező koncepciót elfedjenek: itt felnőttszámba vesznek bennünket, hagyják, hogy együtt játsszunk, az alkotókkal közösen gondolkodjunk. Talán épp ez utóbbi akarat az oka annak is, ha homályos pontokat hagynak. Ilyen lezserül kezelt kérdés, hogy miképpen mászott ki egy összevert, meggyötört asszony a kocsiból, amelyet vízbe süllyesztett a gonosz férfi. Vagy az utolsó képkocka: hogy ez most egy kisgyermek skizofrén agyának látomása, vagy tényleg az apja jelenik meg, női ruhába öltözve. Ennek ellenére legfőképp élvezzük a filmet, a fejtörés lehetőségét, s az izgalmat is. Nem sokat kockáztattak az alkotók: kicsi gyerekek vannak veszélyben, és emiatt még a legszőrösebb szívű néző is azonosul a „jó oldallal”, különösebb mérlegelés nélkül. így aztán akár példaértékűvé is válhat az egyetlen, meseszerű jelenet, ahol igen látványos körülmények között menekül meg az erkélyről lezuhanó kislány. Ez az a rész, ahol agyunk némiképp megáll, hasunkban bentszorul a levegő, nyelni sem merünk, nehogy zajt csapjunk — bár a megoldásról ordít a valószerűtlenség. Becsapnak, mi meg hagyjuk magunkat. Véres, ronda horrorok helyett „felüdülés” egy ilyen másfajta borzongást átélni. Még akkor is, ha hulla van bőven itt is. Nem beszélve arról a sejtelemről, hogy a normális külső bármikor rejthet a Káinéhoz hasonló szörnyeteg lelket. Esetleg épp a nézőtéri szomszédunk személyében... " Doros Judit Darázsfészek...?! Avagy: akinek nem inge, ne vegye magára „Budi helyett borozó” — a minap e címmel jelent meg lapunkban az a glossza, amelynek megírására a hatvani főposta mellett lévő illemhely italozóvá „lényegülése” ösztönzött. Nem jó kedvemből per- ' sze! Ám a cikk születésekor meg sem fordult a fejemben, hogy az említett „intézmény” átpasszolása feletti kitörésem szinte városi üggyé dagad. Márpedig ez történt. Telefonok, utcai leszólítások tucatjai döbbentettek rá, hogy milyen „veszélyes” területre tévedtem a téma megragadásakor. Volt * is, aki kerek perec kimondta: „...tudja maga, hogy darázsfészekbe nyúlt a budis cikkével?” Majd felhúzott szemöldököm láttán így folytatta: hiszen hetek, hónapok óta beszéli a fél város, hogy ennek meg annak a képviselőnek van benne a keze, s az önkormányzat érdekelt irodavezetőségének tagjai sem léphetnének szerzetesrendbe döntésük okán, miszerint a városközpont egyetlen nyilvános illemhelyének kocsmává építését támogatták. Na már most! Szeretek őszinte lenni. Valóban hallottam „harangozni” bizonyos személyekről, akik különböző kegyek révén mulatót nyitnak a főposta melletti parkban. Csakhogy! Van egy nagy hibám. Ha valamibe belefogok, az leginkább tiszta, közhasznú vállalkozás. Úgy vélem, erről bő 20 év során meggyőződhettek a hatvaniak. így aztán meglehetősen naivul — ez is gyermekbetegségem! — bedőltem az érveknek, illetve nem vettem komolyan a szóbeszédet, miszerint ez meg az a vállalkozó ennyit meg annyit nyomott a hivatalbéliek, netán egy-két képviselő markába a kocsmai engedély lekvittelése gyanánt. Ám most naiv jóhiszeműségemet szegre akasztva, no meg jómagam tisztaságát óvandó: szíves tudomására hozom a reklamálók százainak, hogy lámpát gyújtok. Lámpát, vagy inkább reflektort. És a polgármester úr további támogatására is számítva kérem, hogy tüzetesen vizsgálják ki a budinak épült, félig földbe süllyesztett „intézmény” átváltozásának az ügyét. Továbbá tájékoztassák a közvéleményt tisztességgel, általunk is megvizsgálható módszerrel a felderítés tényéről, pontos igazáról, ahogyan e téma kapcsán néhány képviselő már nékem hasznos véleményt, információt nyilvánított. Aki pedig pettyesnek találtatik: süssék a homlokára...! Moldvay Győző Változó szabályok nyomában Hogyan számolják az öregségi részjáradékot? A társadalombiztosítási törvény legutóbbi módosítása értelmében megváltozott az öregségi résznyugdíj ak számításának módja. Az Országgyűlés által szentesített módosítás szerint öregségi résznyugdíj annak jár, aki legalább 10 év, illetve az öregségi nyugdíjkorhatár 1993. június 30-án követő betöltése esetén pedig legalább 15 év szolgálati idővel rendelkezik, de a 20 éves szolgálati időt nem szerezte meg. Az öregségi résznyugdíj at is a nyugdíjskála alapján számítják ki, abból az átlagkeresetből, amely után az illető tb-járulékot fizetett. A számítási táblázat a következőkéjppen alakul: 10 év után átlagkereset 33 százaléka 11 év után 35 százaléka 12 év után 37 százaléka 13 év után 39 százaléka 14 év után 41 százaléka 15 év után 43 százaléka 16 év után 45 százaléka 17 év után 47 százaléka 18 év után 49 százaléka 19 év után 51 százaléka A törvénymódosítás azonban azt is kimondja, hogy a résznyugdíj 1993. január 1-jétől nem lehet kevesebb a rendszeres szociálisjáradéknál, vagyis 1993. január 1-je és március 1-je között havi 5840 forintnál; 1993. március 1-je és augusztus 31-e között havi 6240 forintnál, és 1993. szeptember 1-jétől havi 6440 forintnál. Résznyugdíj címén a mindenkori minimumot el nem érő öregségi nyugdíj is megállapítható; ennek legkisebb összege 6400 forintnál kevesebb is lehet, de csak szeptember 1-jéig. A vidék sem szorul háttérbe A tudomány nemcsak a fővárosé A Magyar Tudományos Akadémiaidei, sorrendben 153. közgyűlése újjáválasztotta a tudóstestület vezetőségét is. Elnöke ismét Kosáry Domokos történész, a reformkor jeles kutatója lett. A testületre új feladatok várnak, hiszen küszöbön áll az akadémiai törvény parlamenti szentesítése, ami várhatóan új fejezetet nyit az intézmény történetében. — De vajon lesz-e elegendő erejük a tudomány megőszült apostolainak véghezvinni a reformfolyamatot?— kérdeztük az elnököt. — A fiatalítás kérdése újra és újra felmerül. Emlékezetem szerint minden akadémiai közgyűlésen beszélünk erről, de érdemben nemigen történik semmi. Jelenleg is nagyon sok idős ember ül az akadémiai bársonyszékekben, ezért magam is azt javasoltam, hogy a következő alkalommal ne három, hanem két év múlva legyen tagválasztás. A létrehozott új tudományos továbbképző rendszernek az is a célja, hogy a kutatók minél hamarabb eljuthassanak a tudományos élet legfelső szintjeire. — Az idei közgyűlésen sokan amellett kardoskodtak, hogy csökkentsék az A kadémia túlzott főváros-központúságát. Ón is emellett voksol? — Ez bizonyos mértékig egybevág a magam elképzeléseivel is, bár azzal nem értek egyet, hogy a tudományos élet ma túlzottan a fővárosra épülne. Kétségtelenül Budapest a központ, de ez nem jelenti a vidék háttérbe szorulását. Eddig is működött, de kétségtelenül erősíteni lehetne a pécsi, a veszprémi, a debreceni, a szegedi körzeti központokat, a győri, a kecskeméti és az egri tagozatokat. Mihelyst lesz rá pénzünk, minden vidéki egyetem mellett kutatóbázist is szervezünk. A debreceni regionális központhoz külön csatlakozott több száz nyíregyházi szakértelmiségi is, amit örömmel üdvözöltünk. — Professzor úr mit vár az akadémiai törvény megszületésétől? — Az új törvény — várhatóan — kimondja majd egyebek közt azt is, hogy az MTA köztestületi önkormányzat, ami egyet jelent az önállósággal, azzal, hogy saját „játékszabályaink” szerint működhetünk. A törvény végre megerősíti majd az akadémiai kutatóhálózatot, szentesíti az egyetemek és a kutatóbázisok frigyét. — Ez nem jelenti majd egyben azt is, hogy az intézetek és az Akadémia kapcsolata meglazul? — Erről nincs szó. A kutató- intézetek továbbra is akadémiai irányítás alatt maradnak, alapkutatásaik megmaradnak a mi védőszárnyaink alatt, de lényegesen több szabadságot kapnak a korábbinál bővebb szakmai programokhoz. A gazdálkodás ezáltal szabadabb lesz, de egyben szigorodik a szakmai eredmények ellenőrzése. — Ez mennyiben érinti az irányítási mechanizmust? — Korábban az Akadémiát egy központi hivatal dirigálta, amelyet most majd megszüntetünk, s ezáltal mindenféle hivatali hierarchia megszűnik. Egyedül a titkárság marad meg, de egészen más feladatkörrel, mint korábban. (FEB)
