Heves Megyei Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-08 / 131. szám

4

HORIZONT

HÍRLAP, 1993. június 8., kedd

Látószög

Osztódással

fogyunk

Mindennapi munkám során — dolgom közben, vagy végeztével — nem egyszer invitáltak politikai, gazdasági vezetőkkel közös asztalhoz, míg a gépkocsivezetőnek társai között terítettek. Megvallom, kevésbé tetszett a megkülönböztetett figyelem, annak pedig a legkevésbé örültem, amikor a hajdani húsosfazékhoz közelébb lévő bérpilótát ültették a falatozókhoz, jómagámra pedig a vendéglátók ügyet sem vetettek. Bárhogyan is kopogott már a szemem az éhségtől.

Nem vidított, amikor hivatalosan is kasztokra osztották a társadalmat, kitalálták az „egyéb” kategóriát, amelyben a „deklasszáltak” egy még jobban megvetett csoporthoz tartoztak. Aztán a „hitelesek” meg a kommunisták emlegetése sem tetszett, s később a magyarok meg a magyarabbak hang- súlyozását is meglehetősen ellenszenvesnek találtam. Majd, amikor a legmagyarabbak az öltözködéseikkel, s fejszőrzeteik sajátosabb forrná lásd va/kezdték bizonygatni nyomatékosabban, hogy másak, mint a többiek, a nyugtalanságom tovább nőtt. Ám reméltem, több már nem jöhet.

Tévedtem. Van folytatás is. Ha az Országgyűléssel sikerül eltöröltetni egy 1947-es törvényt, nemcsak személyesen, hanem a mindennapi szóhasználatban is előjönnek a „ nagyméltóságú, a kegyelmes, a méltóságos és nagyságos urak”. Legalábbis a miniszterelnöktől a plébánosig, feltétlenül. S talán lesz köztünk megint tekintetes és nemzetes, vitéz is, ahogy illik a tekinytélyelvhez.

Ha volt is valamiféle szimpatikusabb kicsengése, valójában sohasem értettem egyet azzal, hogy minden ember egyforma. Nincs, s nem lehet így már az akaratunktól független, a született külsőségek miatt sem. Az egyik szép, a másik csúf, van kicsi és nagy, kövér vagy sovány, s sorolhatnők tovább. Akadnak műveltebbek vagy csak tanultabbak, s szép számmal butábbak, meg kifejezetten ostobák. A vezető mellől nem hiányozhat a beosztott, akinek kevésbé sikerül az élete, tehát szerényebben, szegényebben pergeti éveit.

Magam is csak becsülni tudom, ha valaki a saját erejéből viszi valamire, smég inkább, ha másoknál is többre, az átlagot meghaladón. Aki többet dolgozik, hasznosabbat teremt, éljen jobban, mint a lusta, léha. Legyenek közöttünk arra érdemes kitüntetettek, rátermett, ügyes vezetők, főemberek, nagy tudású doktorok, akadémikusok, s példáikkal ragadjanak magukkal másokat is valamennyien. Ám az öröklött címek, rangok visszaadását s újbóli viselését valahogy nem siettetném, hiszen lenne még itt egyéb, sokkal fontosabb tennivalló is, ha alaposabban körülnézünk. S aligha attól lesz bárki is különb honfitársainál, ha másképp szólítják, mint eddig, s a titulust a neve elé is biggyesztik.

Címeik, rangjaik elvesztését alighanem csak az érintet- íe/: fájlalták, sajnálják, emlegetik még mindig. A nagy többség jól megvolt, magvan így is, s véletlenül sem attól lesz nyugod- tabb, boldogabb, ha az említettekkel megörvendeztetik honatyáink a kisebbséget, újra lesznek hercegek, grófok, bárók, s kutyabőrös kisnemesek is közöttünk. Hiszen elkülönülésük csak további megosztás nemzetünkön, amely már így is éppen eleget aprózódott, s valójában sohasem volt nagy.

ill lorfinŰ Gyóni Gyula

Kapaszkodó — munkanélkülieknek

Beethoven, Schubert, Liszt, Bartók

A zenekar névjegyén

Az Egri Szimfonikus Zenekar ebben az évben ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját, ennek jegyében a Gárdonyi Géza Színházban adott jubileumi hangversenyt.

Az együttes barátai is kíváncsian várták, milyen ünnepi műsort állít össze a művészeti vezető, a zenélő társaság lelkesedését és ügyszeretetét egyre magasabb szintre emelő karmester, Gémesi Géza. Gondoltak arra, hogy - mintegy összegzésül és emlékezésül — besorakoznak majd ebbe az ünnepi két órába azok a nyitányok, amelyeket Farkas Ferenc és Szokolay Sándor írt a zenekar számára. Mert témáik, hangvételük ideillettek volna. (Az egri hősökre való emlékezés sosem lehet időszerűtlen!) Az a szellemi vonulat, amely sokáig érdekelte a helyi szimfonikusokat, a barokkról beszélnénk a barokk városban, mára háttér-foglalkozásként, kamarajellegűen jelenik meg náluk? A változó korízlés, az emberek lelkiállapota ma ismét és igencsak hangsúlyosan a romantika iránt érdeklődik: a nagy szenvedélyeket, a magasra feltörő panaszkodásokat, a lelki kitárulkozásokat akarják hallani. Ezt az igényt nem felismerni - valóban hiba lenne. Még akkor is, ha egy ilyen méltóságteljes alkalommal összegzésként is érdemes lett volna elgondolkodni a megtett út fényesebb pontjairól. És utalni azokra!

A megszólaltatott művek, Beethoven Egmont nyitánya, Bartók Béla Béla Két arcképe, a Magyar induló Schubert-Liszt megfogalmazásában, Liszttől a Les preludes, valamint Sári József Concertinoja markánsan rajzolja meg a zenekar és Gémesi Géza törekvéseit: nagyszabású, mélyre szántó művekkel hatni a közönségre, a közösségre.

Gémesi Géza azt a vivőerőt keresi-találja meg az előadandó zenei alkotásokban, ami drámai hatást vált ki. Nem annyira a pátosz, az ünnepélyesség díszítő elemeit akarja megcsillogtatni a művekben, mint inkább azt a nagyon lényegeset felmutatni a zenére és zenében vele együtt gondolkodóknak, hogy a szerző a maga formanyelvén, a belső késztetés ellenállhatatlan ereje által kidobott vallomásokkal nemcsak a saját sorsát, vívódásaA legjobb úton haladnak a profivá válás izzasztó útján

A jubiláló zenekar fúvósai

it, tépelődéseit öntötte-teszi érthetően, felzaklatóan a lélekben társak elé, hanem választ is akar adni azokra a szorongásokra, amik az embert sorsának megértéséig terelik vagy terelnék. Ezért van az, hogy az „Egmont” után éppúgy felsóhajtunk picinyét, mint a „Les preludes” záróakkordjai után, mert a himnikus hangtömbök elfeledtetni igyekeznek azt a kétkedést, bizonytalanságot, amely töprengő óráinkban ugyancsak körülvesz minket. A Liszt-átiratban meg(Fotó: Gál Gábor)

jelenő Schubert-induló oldani szeretné ezt a töprengést, de a szenvedélyes hangok szomszédságában is ott marad bennünk Bartók borongásának tragikuma, amely nyugtalanító hullámzásával nemcsak a hegedűnek, mint szerszámnak juttat remek feladatot, hanem nekünk is. Nekünk, akik mára talán kezdünk ráérezni, mit hordozott idegeiben ez a Számkivetett. Mint ahogy Sári József Concertinojá- ban is — ősbemutatóként hangzott el —, ahogyan az ütőhangszerek vezettek be, egészen mélyen abba az idegállapotba, amikor és ahol a jókedély megszűnik, az öröm, mint távoli fényesség is csak ígéretként tűnik elő, mert a zenész nem tehet mást, mint kiárasztja magából mindazt, amit a kor miatt, a korban megélni kényszerült. (Más kérdés, hogy ennek a századvégnek a görcsei mikor, hogyan oldódnak majd!)

A jubiláns együttest — ma egyesületként működik — nagy szeretettel, megértéssel, sokáig tapsolta a közönség. Érezni lehetett, hogy itt nem protokolláris, udvarias jelenet zajlik, hanem egy kisváros szellemi közössége jött össze. Gémesi Géza és zenészei a legjobb úton haladnak a profivá válás izzasztó ösvényén: a karmesteri pálca nem a levegőbe integet, az irány és a szándék határozott.

Nemcsak sudár, elegáns megjelenésével, de mélyen átélt játékával is igencsak kellemes meglepetést keltett a Bartók-művel Fass Ágnes. Az Erdélyből és távolabbról gyűjtött dallamok fo- lyondáija és az az érzékenység, ahogyan Bartók ezeket ötvözte - a nép története-tragédiája hangokban.

Mi ennyit vittünk haza a színházból. És az ünnep mosolyát. Az mindig szép.

Farkas András

Csak orvosoknak

Kamara volt, van és lesz

— Látnia kell, hogy milyen remek lett az új helyünk — invitált dr. Domby Mária, a Heves Megyei Munkaügyi Központ pszichológusa.

Az egri Klapka utcában található iroda — ahol erre az invitálásra felkerestem, átcikázva a hosszú folyosón álldogáló munkanélküliek között — a nyugalom és meghittség szigete. A válogatott ízléses bútoroknak, s elhelyezésüknek külön szerepe van. A ruhafogas sem a szokott helyén, a sarokban áll, hanem jó néhány lépésnyire az ajtótól, így az addig sétáló, s a kabátját, kalapját felakasztó kliens mozdulataiból is sok mindent megtudhat a doktornő.

Előzetes bejelentkezés után — a munkaügyi központ tanácsadóinak javaslatára, de személyes indíttatásból is — jöhetnek az állástalanok. Az ajtóra kerül a tábla: „ Vizsgálat van, kérem, ne zavarjanak”.

*

Az első találkozás ismerkedő beszélgetéssel kezdődik: mióta munkanélküli az ügyfél, mivel foglalkozott korábban, s mi az a tevékenység, amiben eredeti szakmáján túl örömét lelné. (Nem mintha csak ezen múlna az elhelyezkedése. A kisasztalon listát pillantok meg, melyen a cégek létminimum körüli fizetésért keresnek szakmunkást, konyhalányt, sőt gazdasági vezetőt.) A társalgás során kitűnik: ki az, aki - nehéz helyzete folytán — depresszióssá vált, esetleg alkoholvagy drogfüggőségbe került, lelkileg sérült. Ezek a súlyosabb esetek, s kórházi ellátást igényelnek. A többségnél még segíthet a személyiség-erősítő, önismeretfejlesztő gyakorlat. A pszichikum „izmosításával” könnyebb megoldani az egzisztenciális gondokat is. Hogy mi lakozik a jelentkezőben, azt elárulják a ké- pességi és alkalmassági tesztek, az intelligencia- és gépi vizsgálatok, amelyek a folyosó másik oldaláról nyíló laborban Mosoni Lászlóné pszichotechnikus irányításával történnek.

*

Úgy érzem magam, mint Algernon, a kísérleti egér, amikor a gépek elé lépek. Feladatom: nyomogatnom kell a kigyulladó lámpák gombjait, figyelve a szín és hangjelzésre. Parányi gyöngyszemet rakosgatok csipeszek közé, millimétemyi golyócskát terelgetek egy kacskaringós vonalon. Egyensúlyoznom kell egy billegő dobogón — a monitort lesve —, hogy a célgömbtől ne térjek el.

Kérdésekre válaszolok és ábrákat egészítek ki - mindezt időre. Mosoniné Zsuzsi megdicséri az eredményeimet, együtt örül sikereim láttán.

— Sajnos, bizonyos gondokon mi nem tudunk segíteni. Amit tehetünk: megpróbáljuk visszaadni az emberek hitét, önbecsülését, s „előhívunk ” belőlük olyan pozitív tulajdonságokat, amikről eddig sejtésük sem volt. Sokan egy ilyen komplex vizsgálat után jutnak el odáig, hogy tanulniuk kell, s képesek is arra — mondja dr. Domby Mária. — Ezért biztatunk mindenkit, hogy „mérettesse meg magát”: naponta 8-tól 4-ig várjuk a jelentkezőket. A szolgáltatásunk ingyenes... Négyessy Zita

Valamikor „rangot” adott kamarai tagnak lenni. így volt ez a két háború közti években. És ma? Mintha kezdene ismét felfelé emelkedni ennek a tisztes társaságnak a tekintélye. Amikor a rendszerváltozás idején ismét megalakulhatott a kamara, voltak, akik elhúzták a szájukat és megkérdezték, minek ez? Mostanra azonban egyre többen érdeklődnek az orvosok közül a kamara iránt: a tagok száma emelkedik.

Megyénkben két szervezet van. Az egyiknek a székhelye Eger: ennek a regionális kamarának az elnöke dr. Kulcsár Dániel adjunktus, aki a Markhót Ferenc Kórházban dolgozik. A másik csoportosulás Gyöngyös nevéhez fűződik. Itt dr. Mánya Kristóf a kamarai elnök, aki a gyermekosztály főorvosa a Bugát Pál Kórházban. Mindebből kiviláglik, hogy együtt a kamarával kapcsolatos témakört akarjuk becserkészni. Hogy miért?

— Mert sajnos, kevés az információ erről... — mondta dr. Mánya Kristóf. — Az orvosok egy része nem is tud arról, hogy a készülő kamarai törvény mit tartalmaz, akik pedig tudnak arról, hogy a törvényjavaslat már létezik, azok se nagyon ismerik annak célját és tartalmát.

— A legfontosabbnak azt tartjuk — tette hozzá dr. Kulcsár Dániel —, hogy ez a szakmai ön- kormányzat képviselje az orvosok etikai, gazdasági és szociális érdekeit.

— Tehát afféle újabb szak- szervezetről van szó?

— Nem, nem...! A szakszervezet egészen más. Többek között azért is, mert annak tagja lehet mindenki, aki az egészségügyben dolgozik, a kamara csak az orvosokat fogja össze. Még valami nagyon fontos dolgot: politikamentes tevékenységet kell folytatnia a kamarának.

Éttől kezdve egymásnak adták a szót, válaszolva a kérdéseimre. Ezt a fajta eszmecserét visz- szaadni személyhez fűzve képtelenség. De hogy miről folyt a társalgás, annak töredékét megkísérlem felidézni.

Meglepetésemre azt is hangsúlyozták, hogy szükség van a betegekkel kapcsolatban is eljárniuk abban az esetben, ha a gyógykezeltek vagy azok hozzátartozói valamilyen panaszt fogalmaznak meg az orvosi tevékenységgel összefüggésben.

— Például akkor, ha a beteg hozzátartozója „X” orvosra azért panaszkodik, mert nem megfelelő módon bánik a beteggel. Vagy például: nem fogadta elég kedvesen a köszöntését.

— Ilyen panaszok is elhangzanak?

— De mennyire! És ilyenkor, vagy az ehhez hasonló esetekben az a hasznosabb, ha meghallgatják a panaszt, ha az illető „kiöntheti a lelkét” és orvosa „kibékíti”.

— Gondolom, súlyosabb esetek is előfordulnak. Elképzelhető, hogy az etikai csoport vagy tanács objektív tud lenni?

— Annak kell lennie. Csak így tudja megvédeni az orvostársadalom tekintélyét. Olyan magatartást kell tanúsítania, hogy

megelőzze a vétséget. Ez a megelőzés nagyon fontos... A kamara tulajdonképpen szolgáltat.

— De történhet olyan súlyos eset, aminek következtében az orvost ki kell zárni a kamarából, és akkor a praktizálásátsem folytathatja?

— Éz is megtörténhet. Sok vitát válthat ki az úgynevezett orvosi műhiba. Tegyük fel, van egy kiváló sebész, aki évtizedeken át nagyszerű munkát végzett. Az egyik reggel rosszul lett, mondjuk. Mégis operált. Aztán megtörtént a baj. Tiltsák el örökre a sebészettől, a praktizálástól? Pedig ő egy kiváló sebész.

— Szerintem, ha reggel rosszul lett, utána ne operáljon. Nekem ilyen egyszerű az egész. Egyébként: a fegyelmi eljárás lefolytatásával a kamara átvesz munkaadói jogokat?

— Nem. De, amilyen ügy a hivatalos szervekhez eljut, azzal a kamarának is foglalkoznia kell. Döntéseit a törvényes keretek között kell meghoznia.

— Van itt egy „kényes” téma. A hálapénz...

— Ha egy beteg vagy hozzátartozója a háláját akaija kifejezni, lehet az ellen bárkinek kifogása? Hozzáteszem: hálapénz nélkül a mostani körülmények között az orvos anyagilag lehetetlen helyzetbe kerülne. Például: adva van egy magasabb beosztású orvos két diplomával. A havi fizetése huszonhárom ezer forint — majdnem húszéves munkaviszony után.

Mi azt szeretnénk, ha az orvos a

szakmunkás-fizetéshez arányosan kapna munkabért. Ez körülbelül százezer forintnak felelne meg egy hónapban. De hol vagyunk ma még ettől...!?

— No és, ha vállalkozó lesz?

— Akkor például neki kell az asszisztensét is fizetnie... Kétségtelenül tapasztalható egyfajta kenyérharc az orvostársadalomban. A kamara arra törekszik, hogy a vállalkozó orvos etikus magatartást tanúsítson, s ne akaija „elcsábítani” a kollégája páciensét.

— A kamara tehát valami jótékonysági intézmény?

— Nem erről van szó. Talán a legkifejezőbb szó a kamara tevékenységére az, hogy: szolgáltat. Az orvosok, és egyben a betegek érdekében is.

— Uraim, önök miért csinálják ezt a nagyon időigényes kamarai munkát?

— Nem anyagi előnyökért. Inkább, mert hiszünk abban, hogy a kamara nagyon fontos szerepet tölt, illetve tölthet be... Ha arra gondolunk, hogy a kezdet kezdetén miként fanyalogtak a kollégák, amikor a kamara szóba került, és azóta hányán léptek be. Hogy a legutóbb szervezett informatív tájékoztatóra több mint ötvenen jöttek el úgy, hogy jelentős összeget kellett fizetniük a részvételért, ha ezt végiggondolom, akkor megnyugszom. Van értelme a fáradozásainknak.

G. Molnár Ferenc