Heves Megyei Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-22 / 143. szám

HÍRLAP, 1993. június 22., kedd MEGYEI KÖRKÉP 3 Karcsúsított vezetőség rp* a * • *a Tisztujitas az Autóklubnál Felújítás Szűcsön Az egykori általános iskola és a szolgálati lakás felújítása révén új polgármesteri hivatalt és művelődési házat alakítanak ki Szűcsön. A körülbelül kétmilliós beruházás tavaly nyáron indult, s mára már odáig jutottak, hogy csupán a belső munkák hiányoznak, így egy-két hónap múlva át is adhatják. (Fotó: Perl Márton) Szigorúan lefotózott utcai árusok Képviselők fogadónapja Egri „városatyák” fogadó­napja lesz június 24-én, csütör­tökön. Kovács Attila, a 12., és ifj. Révész Tamás, a 13. sz. választó- kerület képviselője egyaránt 17- 18 óra között várja az állampol­gárokat az északi-lakótelepi lila iskolában. Angoltábor Markazon A tavalyi érdeklődés alapján a markazi önkormányzat az idén is megszervezi a község diákjai­nak az angol nyelvi tábort. Az amerikai oktató ezúttal bányai­erőműi segítséggel a részvény- társaság helyi tavánál lévő ven­dégházban július 1-20. között két tíznapos turnusban foglalko­zik a fiatalokkal. Füzesabonyi véradás Az idei év első véradására ke­rül sor június 24-én, csütörtökön Füzesabonyban. Az önként je­lentkezők 9 és 13 óra között a Vá­rosi Művelődési Házban tarthat­ják tű alá karjaikat. Egri autósorsolás Pénteken sorsolják a Centrum Áruház törzsvásárló-akciójának nyereményeit az egri Dobó té­ren. A legszerencsésebb vevő Suzuki autóhoz jut, aki pedig nem nyer, zenés, mazsorettes műsorral vigasztalhatja magát délelőtt fél tíztől. Vízbővítés Gyöngyössolymoson Nemrégiben vezetékes vízhez juttatták az utolsó házakat is Gyöngyössolymoson. Az úgy­nevezett „kis Rákóczi utcában” a kivitelezők a szennyvízhálózati munkákkal egyidejűleg oldották meg a feladatot. Kórházavatás Kékestetőn Már megkezdődött a légző­szervi és pajzsmirigy-betegek gyógyítása, szanatóriumi rehabi­litációja a Kékestetőn másfél esz­tendeje felújított — korszerűbb­re, szebbre cserélt — kórházi „B” épületben. A hivatalos átadást jelentő bemutató ünnepséget csütörtökön tartják. Zagyvaszántói munkahelyekhez Zagyvaszántó önkormányza­ta közműves épület bérbeadásá­val segíti az új munkahelyek léte­sítésének lehetőségét. Kiírt pá­lyázatán elsősorban olyan vállal­kozót keres, aki könnyűipari te­vékenységben nőket foglalkoz­tat. Gitármánia — Felsőtárkányban Az egri Forrás Gyermek-Sza­badidőközpont „Gitármánia” címmel Felsőtárkányban rendez amatőr zenészeknek tábort júli­us 19-től a hónap végéig. Az in­tézményben mindazok jelentke­zését várják, akik valamilyen hangszeren játszanak. Értelmi fogyatékosok folklórtalálkozója A Speciális Művészeti Műhely és az Andornaktályai Szociális Foglalkoztató Intézet felnőtt ér­telmi fogyatékosok részvételével rendez országos néptánc- és népdaltalálkozót június 25-én 9.30 órától az egri Megyei Műve­lődési Központban. Az immár VII. ilyen fesztivál fővédnöke dr. Vass Géza megyei főjegyző. Bajtársi találkozó A Magyar Királyi 14. Dobó István Honvéd Gyalogezred egy­kori katonái bajtársi találkozót rendeznek június 25-én 11 órától az egri Dobó István Laktanyá­ban. Ezt követően Papp János őrnagy, az ezred volt parancsno­kainak egyike fogadást ad az ösz- szejövetel résztvevőinek tisztele­tére a Helyőrségi Művelődési Otthonban. Megyénk 11 és fél ezer szerve­zett autósa nevében negyvenné­gyen kaptak meghívást a Magyar Autóklub Heves Megyei Szerve­zetének tegnapi — egri küldött- és megyei vezetőségválasztó — közgyűlésére, amelyen számot vetettek az előző választás óta végzett munkáról, s megvitatták a szervezet új alapszabályának koncepcióját, és országos kül­dötteket, valamint új megyei ve­zetőséget választottak. A vendé­gek között volt dr. Csiky Ottó, a Magyar Autóklub elnöke is. Dér Béla megyei elnök beszá­molójából többek között kide­rült, hogy az autóklub kényszerű — 1991. évi — tagdíjemelése a megyei 19 ezres taglétszámot Magához tért a miskolci me­gyei kórházban Oláh Dezső, akit a múlt héten szerdán este táma­dott meg Egerben két — magát skinheadnek tartó — lány, majd egy hasonló nézeteket valló fiú baseball-ütővel leütötte, s a már magatehetetlen férfit meg is rug­dosta. Dr. Barla .Sarckor adjunk­tus szerint a sértett túl van az élet­veszélyen, ám egyelőre még tájé­kozatlan, nem tudja megítélni, hogy hol van. A hét végén kiemelkedő ese­ményt rendeznek az Egerhez kö­zeli kis borsodi üdülőfaluban, Bogácson. A művelődési házban tartják az az első bükkaljai bor­Í 'esztivált. Az ország valamennyi 'Őrvidékéről várnak érdeklődő­ket, így Eger környékéről és a Mátraaljáról is termelőket. A nedűkkel szombaton reggel hét és kilenc óra között nevez­hetnek a jelentkezők a helyszí­nen. A borokat délelőtt dr. Kál- lay Miklósnak, a Kertészeti és Élelmiszer-ipari Egyetem borá­szati tanszéke vezetőjének el­nökletével szakmai zsűri bírálja Közismert a hatvaniakról, hogy különös figyelmet fordíta­nak a határon túli magyarságra, egyre-másra szervezik a kirándu­lásokat a Kárpátaljára, a Felvi­dékre, a Vajdaságba és Erdélybe. Az idén nyáron főként erdélyi tájakat keresnek fel: szerveznek többek között egy olvasótábort a magyarlakta területen, ahová egyetemista fiatalokat várnak, olyanokat, akik a nyári pihenés alatt is szívesen kiegészítik az is­kolában tanultakat. A tervek szerint Marosvásárhelyen talál­koznak régi ismerősükkel, Sütő Andrással, Kolozsvárott pedig a drasztikusan csökkentette. A műszaki állomásokon megvaló­sított fejlesztések, a legfontosabb útjainkra kiteijedő segélyszolgá­lat, valamint az utazási szolgálta­tások azonban csaknem 12 ezer­nél megállították a lemorzsoló­dást, s újabban már kismértékű növekedést is hoztak. Ez a tény a szervezet szolgáltatásainak to­vábbi bővítésére, színvonalának emelésére ad reményt. A megyei küldöttek az orszá­gos tanácskozásra három képvi­selőjüket delegálták, s a tagsági ügyek bizottsága, valamint a számvizsgáló bizottság megvá­lasztása után az eddigi 16 helyett 7 fős vezetőséget választottak, élére pedig újra Dér Bélát. A kórházi kezelőorvos úgy vé­li, hogy Oláh Dezső legfeljebb tíz nap múlva hagyhatja el a kórhá­zat, ám úgy tűnik, hogy mara­dandó károsultsággal él tovább. A két lány egyébként az Egri Városi Bíróság döntése alapján szabadlábon védekezik, amíg B. Tibort életveszélyt okozó testi sértés miatt vették előzetes letar­tóztatásba. majd el. Délután két órától a bo­gácsi strand szabadtéri színpa­dán folytatódik a fesztivál. Előbb folklórműsort tartanak, majd sor kerül a borverseny ün­nepélyes eredményhirdetésére is. Ezt követően azok a termelők, akik beneveznek a versenyre, ne­dűikből a helyszínen borvásárt tartanak. Rajtuk kívül kereske­dők mezőgazdasági kisgépeket is felvonultatnak értékesítésre. A fesztivállal a rendezők szeretné­nek hagyományt teremteni, és a következő években — nyaranta — újra megrendezni. nemrégiben Kossuth-dijat ka­pott Kányádi Sándorral, s felke­resik Tamási Áron farkaslakai végső nyughelyét. Egy másik ut Kalotaszegre ve­zet. Ezt augusztus 4-9. között rendezik; itt főként népszoká­sokkal ismerkednek majd a résztvevők, elmennek lakoda­lomba, s részt vesznek a híres Ilo- na-napi találkozón is. Felkeresik Huny adót, Kőrös főt és Kolozs­várt, s a házsongárdi temetőben is tesznek sétát, ahol többek kö­zött fejet hajtanak Dsida Jenő, Szilágyi Domokos cs Misztótfa- lusi Kiss Miklós nyughelyénél is. Balesetek a hét végén Gyalogos és motoros halála Az elmúlt hétvége öt közleke­dési balesetérőlkaptunk tájékoz­tatást tegnap a rendőrségtől. A két halál mellett az anyagi károk is jelentősek. Szombaton hajnalban Eger­ben az idevalósi Hatala Hajnal­ka sebességváltás közben elesett biciklijével. A leány 8 napon be­lül gyógyuló sérülést szenvedett. Délután a 3-as úton, Kerecsend és Kápolna között a budapesti Mohos András — az előzetes rendőri megállapítás szerint — autójával szabálytalan előzéssel kényszerítette intenzív fékezésre a mögötte haladó Antal József kerepestarcsai lakost, aki így ugyan elkerülte a nagyobb bal­esetet, de az árokba csúszott, és felborult. Bacsó Pálné utas szin­tén könnyebben megsérült, de a pénzben mérhető kár legalább 200 ezer forint. Este Hevesara­nyoson az itteni Csomó Ottó At­tila figyelmetlenül vezetve el­ütötte teherautójával a falubeli Radics űezsőgyalogost, aki a gá­zolást követően, a kórházba szál­lítás közben meghalt. A pilóta kisebb sérüléssel megúszta az esetet, de járművében 30 ezer fo­rintkörüli a kár. Ugyancsak a ké­sei órákban Gyöngyöspatán a motorozó Céh Róbert helybeli lakos szaladt az útpadkára, ahol felborult, és a járda melletti tég­lakerítésnek csapódott. A sze­rencsétlenül járt fiatalember a kórházban életét vesztette. Vasárnap délelőtt Hevesen az egri Eperjesi A nikó személygép­kocsijával — az elsődleges meg­állapítás szerint — nem adott el­sőbbséget a jászszentandrási Czakó /ozse/autójának, s így ösz- szeütköztek, Czakó Józsefné 8 napon belül gyógyulhat sérülé­séből, míg a becsült anyagi vesz­teség 200 ezer forintos. A rendőrség a balesetek ügyé­ben folytatja a vizsgálatot. (Folytatás az 1. oldalról) — A könyvhetet kivéve, nem. Jelen pillanatban ugyanis elég ilyen jellegű üzlet van a belváros­ban, s nem indokolt további en­gedélyek kiadása. — Mit csinálnak a renitenske- dőkkel? — Ennek megvan a maga „koreográfiája”. Sokszor elég a szóbeli figyelmeztetés. Az az igazság, hogy már látásból ismer­nek bennünket. Elég a puszta megjelenésünk ahhoz, hogy el­pakoljanak. Ha elegendő a fi­gyelmeztetés, akkor nincs más következmény. Gyakran sza­bálysértési eljárást kell indíta­nunk, s van olyan, amikor elko­bozzuk az árut. A lakosság is se­gít bennünket, gyakori, hogy be­telefonálnak a hivatalba, s jelzik, ha megjelenik a hívatlan konku­rencia. — Igaz az, hogy fotóznak is, s így szereznek bizonyítékokat? — így van. Felvételeket készí­tünk az engedély nélkül árusí­tókról, erre alapozzuk a feljelen­tést. A fotókat iktatjuk, de csu­pán mi használhatjuk fel, szemé­lyiségi jogokat nem sérthetünk vele. Mihelyt kifizették a bünte­tést, a felvételeket megsemmisít­jük. — Az utóbbi időkben előfor­dultak-e nehéz vagy tipikus ese­tek? — Sok a külföldről érkező árus, aki nem ismeri a helyi viszo­nyokat. Legutóbb egy Kovászna megyei oláh cigány család lepte el a varost. A mama a lengyelpiacon árult, a papa a falvakat járta, a lá­nyok pedig a város több pontján „mutogattak a cuccot” a táskák­ból. Tipikus leneyelpiaci áruk voltak, afféle „ál-Adidas” termé­kek, ócska kések garmadával. Egyenként eredtünk a nyomuk­ba, s a végén derült ki, hogy azo­nos a családnevük. — Mi a helyzet a szeszesital­árusokkal? — Néha, leggyakrabban a Su- perettnél, az úgynevezett „gö­dörben” tűnnek fel, de többnyire nem idevalósiak. Az első figyel­meztetés gyakorta használ. Nincs velük nagy gondunk. Attól is függ, hogy mikent viselkedik a felszólított. Ha azonnal összepa­kol, nem vitázunk vele, de ha el­lenkezik, a pénze bánja. Amióta több a munkanélküli, több „ese­tünk” van. Nem engedhetjük a zsibvásárt a belvárosban. — Gondolom, más teendője is van a közterület-felügy eleinek... — Az úgynevezett kezelői hozzájárulások kiadása is a mi dolgunk. Az útfelbontásoknál azt ellenőrizzük, megfelelő-e a körbekerítése és kivilágítása a te­rületnek. A szemeteled lefülelé­se is ránk vár. Szinte hetente fo­gunk meg olyanokat, akik az épí­tési törmeléket a város széfén „felejtik”. Mi megtesszük a felje­lentest, a többi a szabálysértési csoport dolga. A plakátragasz­tókkal is van elég bajunk. Meg­jegyzem, száz eset közül 99-nél nem egri az „elkövető”. A múlt­koriban karatés tanfolyamot hir­dető plakáttal terítettek be a vá­rost egyetlen éjszaka alatt. A te­lefonszám ugyan titkos volt. Nem volt mit tenni, az egyik fia­tal kollégám bejelentkezett a tanfolyamra... A röplapok és plakátok „levakarásának” költ­ségeit egyébként kiszámlázzuk. Sajnos, vannak komolyabb ese­tek is. A sátáni kereszteket rajzo­lók keze nyomát is azonnal felfe­deztük, s jelentettük is a rendőr­ségnek. S itt vannak még a roncsautók és a kutyák is. Mindkettővel elég sok bajunk van. Az autókat el­szállíttatjuk, s ha egy hónap után sem jönnek értük, akkor vállal­kozóknak adják el őket. A ku­tyákról még egy mondatot: hiába hozta meg a rendeletet az önkor­mányzat, az Érsekkertben a ku­tyatartók szájkosár nélkül enge­dik el az állatokat, s joggal félnek a kisgyerekesek. Gondunk az is, hogy egyes üzlettulajdonosok minden további nélkül behajta­nak a védett belvárosi övezetbe, őket is és a taxisokat is megbün­tetjük, még akkor is, ha egyéb­ként jó ismerőssel van dolgunk... (jámbor) ELEN AZ ÁRVERSENYBEN! Nyár van és olcsóbb a csúcstechnika! jelentős árkedvezmény, ezek az új árak: CUORE Standard Vio.ooof/ 699.ooo Ft CUORE DE-LUXE $*5.oooJFt 799.000 Ft CHARADE 1.0 CS i.odb.o* Ft 099.000 Ft CHARADE 1.0 TD i.385yooFt 1.196.000 Ft CHARADE 1.3i CX i.i9f<*K) Ft 999.000 Ft CHARADE SEDAN i.3*.o*Ft 1.I69.000 Ft APPLAUSE 1.6i Li i./49.ooo\t 1.299.000 Ft APPLAUSE 1.6 Xi J730.000 f\ 1.499.000 Ft Az autóba ültetett japán csúcstechnika. Garancia: 3 év vagy 100.000 KM Részletfizetés: átlag 17,5% kamat. Nyitvatartás: kedd-péntek: 9-12,14-18; szombat: 9-13. SÁNDOR Autójavító Gyöngyös, Kolozsvári u. - Jászsági u. Tel.: (06-60) 352-1 31 DAIHATSU Kiskörei gondok Befejezetlen építkezések Kiskörén — mint nemrégiben beszámoltunk róla — az utóbbi időben számos új beruházással tették kényelmesebbé a helybeliek, valamint az ide láto­gató bel- és külföldi turisták mindennapjait. Dr. Orosz István polgármestertől azonban meg­tudtuk, hogy a településen gondot okoz több, eled­dig befejezetlen építkezés is, amelyeket még az elő­ző vezetéstől — tanácstól — örököltek. Az egyik ilyen a félbemaradt vízibázis, amelyet a jövőben talán német tőkével befejeznek. A másik a temetőben lévő ravatalozó: ennek ugyan állnak a falai, de számos teendő vár még a kivitelezőre. A község önkormányzata reméli, hogy hamaro­san megoldást találnak a félbemaradt építkezések befejezésére. SAROK SEHOL ILYENJÓT\ SEHOL ILYEN TERMÉSZETESET\ SEHOL ILYEN OLCSÓN! Kiváló minőségű ROMÁN bútorok kaphatók Kálban. Finn típusú konyhabútorok 46.500 Ft Styl íróasztal 3 fiókos 17.500 Ft 5 fiókos 18.500 Ft egyedi típusú étkezőszékek 2400 Ft ezenkívül konyhai sarok ülőgarnitúrák, kerti asztal paddal, gyermekágyak, vitrines, könyvesszekrények, kanapé, IKEA típusú fehér asztalok, székek, stb. Megvásárolható: Kálban, a Vetőmagüzem mellett, Kál, Főút-felső 104. Telefon: 39/341-830 % V J Túl van az életveszélyen a sértett Előzetes letartóztatásban a skinhead fiatal (kova) Várják az egrieket és a gyöngyösieket is Bükkaljai borfesztivál Bogácson Kalotaszegi barangolások

Next

/
Thumbnails
Contents