Heves Megyei Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-17 / 139. szám

HÍRLAP, 1993. június 17., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP 3. Testületi ülés Zaránkon Tegnap került sor a zaránki önkormányzat testületi ülésére, amelyen több, a helyi közvéle­ményt élénken foglalkoztató kérdés is szerepelt. Géczi István zaránki polgármester elmondta, hogy tavaly ősszel kezdték el a helyi gázprogram megvalósítá­sának előkészítését, s a testületi ülésen meghallgatták az építke­zés kivitelezőjét, a Dunatrade cég képviselőjét, aki az aktuális teendőkről számolt be. A képvi­selők módosították a szervezeti és működési szabályzatot, majd megvitatták és jóváhagyták a szociálpolitikai rendeletet is. Pincegaléria Gyöngyösön A gyöngyösi Mátra Művelő­dési Központban június 23-án — szerdán — fél 6-kor nyílik meg Jakkel Mihály fafaragóművész és Jakkel Attila ötvösmester kö­zös kiállítása. A bemutatót Bodó Attila főiskolai tanár, önkor­mányzati képviselő köszöntő szavaival nyitják meg. Az érdek­lődők a nyár közepéig — ponto­sabban július 18-ig — hétfő kivé­telével naponta (10-től 12-ig, il­letve 14-18 óráig) tekinthetik meg az alkotásokat. Fotós alkotótábor Még lehet jelentkezni arra a fotós alkotótáborra, amelyet a Megyei Művelődési Központ rendez Kiskörén augusztus 3-tól 8-ig. A tábor résztvevőinek a helyszínen természet- és portré­fotózásra is lehetősége lesz. A je­lentkezők bővebb felvilágosítást kaphatnak Egerben, az MMK információján személyesen, vagy a 36/311-954-es telefon- számon, az intézmény nyitvatar­tási ideje alatt. Vegyszeres gyomirtás A Magyar Államvasutak szol­noki pályafenntartási főnöksége 1993. június 20-25. között vegy­szeres gyomirtást végez a Rákos- Hatvan, a Hatvan-Újszász vas­útvonal mentén, valamint az ál­lomásokon, a vágányok között. A szakemberek arzenál és garto- xin-szereket használnak majd az említett időszakban. Ezért a gyom­irtott területről származó ta­karmányt az állatok etetésére harminc napig tilos felhasználni. Az alkalmazott vegyszerek — áll a szolnoki pályafenntartási fő­nökség közleményében — a mé- hekre mérsékelten veszélyesek. Kerek egy esztendő Július 5-én kezdődik és 16-án ér véget az egri Ifjúsági Ház nép­művészeti tábora, amelyen a gyermekek „Kerek egy esztendő jeles napjait” élik át, tizenkét nap alatt. A szervezők megismertetik a kicsiket különböző mestersé­gekkel és népszokásokkal, to­vábbá a táborban elsajátíthatják a kézművesség gyakorlati fogá­sait (szövés, borözés, fazekasság, bábkészítés, fonás), de megis­merkednek megyénk népdalkin­csével és népművészetével is. A foglalkozásokat reggel fél 8-tól délután fél 5-ig tartják az Ifjúsági Házban. ÖMV-benzinkűt lesz Egerben Az ÖMV Osztrák Állami Olajtársaság Egerben — a Má­tyás király ut 2. szám alatti ingat­lanon — üzemanyagtöltő állo­mást létesít. Az állomás ünnepé­lyes alapkőletétele ma délután 15 órakor lesz. Megjelent a Ráció Megjelent a Ráció, a Liga Pe­dagógusok Demokratikus Szak- szervezetének lapja. A júniusi számban cikk található a peda­f ógusok közérzetéről, a májusi érfejlesztésről, valamint arról: elképzelhető, hogy ősszel sztráj­kolnak a tanárok. Az újságban összeállítás jelent meg a nemré­giben lezajlott tb-választásokról, emellett a közoktatási törvény­ről, valamint a közoktatási sza­bályzatról tudhatnak meg részle­teket a Ráció olvasói. Horgászverseny a Markazi-tónál A Visontai Hőerőmű és Bá­nya Dolgozóinak Horgászegye­sülete szombaton — azaz június 19-én — dr. Bazsek János hor­gász-emlékversenyt szervez a Markazi-tavon. Nevezni a hely­színen lehet, reggel fél 7-től az Erőkar-faháznál. Ezekben a napokban izgalmas pillanatokat élnek át a felsőoktatási intézmények végzősei. így az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola biológia-földrajz szakos hallgatói is, akik kedden államvizs­gáztak a dr. Varga János vezette bizottság előtt. (Fotó: Szántó György) „A nép ragaszkodott ’56 eszméihez” Kitüntetéseket adtak át a megyeszékhelyen Tegnap délelőtt az egri város­háza dísztermében rendezték meg azt az ünnepséget, amelyen az 1956-os forradalom és sza­badságharcban resztvettek, illet­ve hozzátartozóik vehettek át ki­tüntetéseket. Az eseményen megjelent töb­bek között dr. Ringelhann György, Eger város polgármes­tere, dr. Seregély István egri ér­sek, Jobb László, Eger egykori ’56-os városparancsnoka, a helyi TIB képviseletében pedig dr. Tóth Ferenc. Az ünnepségen dr. Gyulai Gábor címzetes államtitkár, Borsod-Abaüj-Zemplén és He­Pénz és üzemanyag hiányában Nem működnek az öntöző­berendezések A nagy szárazság ellenére szinte alig locsolnak a kiskörei öntözőrendszer térségében. A Közép-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság szakembereinek nemrég elkészített összegzése szerint a 86 ezer hektár — vízjo- gilag — engedélyezett területből mindössze 21 ezer hektár kap csapadék-utánpótlást. A térségben levő 110 korsze­rű, amerikai gyártmányú, úgyne­vezett lineár berendezés jelentős része pénz és üzemanyaghiány miatt áll. A vízügyi szakemberek véleménye szerint az Ipari és Ke­reskedelmi, valamint Közleke­dési, Hírközlési és Vízügyi Mi­nisztérium rendelkezése — amely a járulékfizetés alól men­tesíti az érintetteket — ugyan né­mi segítséget jelent, de miután késedelmesen lépett életbe, így csak „tűzoltásra” alkalmas. Á megoldás az lenne — vélik a szak­értők —, ha a drága berendezé­sek üzembe helyezéséhez, hasz­nosításához kapcsolnák a támo­gatást a vízszolgáltatók és a hasz­nosítók. vés megye köztársasági megbí­zottja mondott beszédet. Hang­súlyozta: a diktatúra az évtize­dek során minél inkább próbálta elnyomni a társadalom lelkiis­meretét, annál jobban ragaszko­dott a magyar nép 1956 eszméi­hez. Az ötvenhatosokról szólva elmondta: ők és hőstetteik tar­tották a lelket a nemzetben. Ezt követően emlékérmek és emléklapok átadására került sor. Posztumusz 1956-os Emlékér­met kapott Markó Miklós, Nagy Zoltán, Polonkai Béla, id. dr. Ringelhann György, id. Miskey Kálmán és Csollány Imre, akik nevében hozzátartozóik vehet­ték át az érmet. Ugyancsak ezt a kitüntetést kapta meg Koródi András és Fehér Béla. Az 1956-os Emlékérmet sze­mélyesen vehette át Csikász László, Szecskó Sándor, Vörös Aladár. Az ünnepségen nem voltak ott, de ugyancsak ezt a ki­tüntetést kapták: Király József, Guba Dezső, Kocsis István, Ló- czi Istvánná, Szekrényes Jenő, Tóth Bertalanná, Zarkaházi Jó­zsef és a már elhunyt Takács Márton. Az 1956-os Emléklapot Bodó Attila, Ludányi Ottó, valamint Pataki Lajos kapta meg a tegna­pi városházi ünnepségen. Szociológiai tábor Hevesen A pénzszűkébb világban is igyekszik gondot fordítani intéz­ményeire az önkormányzat Gyöngyöspatán. Nemrég került sor az iskolaépület és az orvosi rendelő, illetve szolgálati lakás szigetelési munkáira, amit a fes­tés követ. Egyidejűleg szépítik az óvodát is, s tervezik, hogy kellő előkészítés után a gyereklétesít­mény magastetőt kap, hogy alat­ta további szolgálati lakás épül­hessen majd községi célokhoz. A település központjában — a már készülő új tornacsarnokra is gondolva — parkolót terveznek a gépkocsik számára, sőt talán már a kivitelezést elvégzik az idén. A lakosság jobb ellátására tö­rekedve a helyi gázhálózat kiala­kítása is napirendre került. He­tek óta tart a belépési nyilatkoza­tok gyűjtése, s már az eddigi fel­mérések szerint is a pataiak mint­egy 75 százaléka támogatja a program megvalósítását. A csat­lakozási szándékok végleges be­jelentése, az igénylők teljes ösz- szeírása után kezdődik a vezeté­képítés a faluban, s az elképzelé­sek szerint — mint Molnár Ká­roly polgármestertől megtudtuk még — a jövő év őszén Gyön­gyöspatán a földgázt meg is gyújthatják. A Jetro vezérigazgatója megyénkben (Folytatás az 1. oldalról) Egy ilyen alkalom — a siker el­lenére — nem elegendő. Ez csak belépés volt az ottani piacra, amelyet további lépésekkel lehet meghódítani. A jövő évre is ki­terjesztik ezt az együttműködést, remélve, hogy az igazán jó ter­mékek kerülnek ki hozzájuk, hogy a családok megkóstolhas­sák, s megszerethessék a magyar ízeket. Alapvető gond, hogy földraj­zilag Japán távol esik Magyaror­szágtól. Meg kell ismerni az otta­ni fogyasztói szokásokat, s ezért részt vettek a budapesti élelmi­szer-ipari kiállításon is. Informá­ciós standot alakítottak ki, amely teli volt katalógusokkal, pros­pektusokkal : ismeretekkel a ma­gyar exportőrök számára. Ennek folytatásaként látogatott Eger­be, ahol a minisztérium és a me­gye felkérésére ismertetik az ex­portlehetőségeket az egri vásá­ron. Mint Hayato Taguchi hozzá­fűzte, Egert nagyon híres borvi­dékként ismeri. Azt szeretné, ha a jövő évi tokiói vásáron megje­lennének a nevezetes nedűk. Hirdetésekkel is segítik, hogy a fogyasztókhoz eljuthassanak ezek a borok. A kereskedőházak már foglalkoznak ezzel az im­porttal, de nagyon kevés meny- nyiség jut ki, ezért fontos a segít­ség. A minisztérium és a Jetro tá­mogatja, hogy lépésről lépésre meghódíthassa ez a termék a pia­cot. Végezetül azt is elmondta a ja­pán vendég, hogy ez lesz az első vidéki szereplésük, ezért is tart­ják jelentősnek ezt a jelentke­zést. Ők nem üzletemberek, nem eladnak és vesznek, hanem in­formálnak, szeretnék Japánt be­mutatni. (gábor) Hatvani nyári táborok A hatvani Ady Endre Könyv­tár és Közösségi Ház az egykori ifjúsági táborban egész nyáron gazdag programokat szervez. Június 12-től augusztus 31-ig különböző turnusokban például lovagolni tanulnak a gyerekek. Tóth István helyi vállalkozó ve­zeti a lovasiskolát, s a résztvevők azt is megtanulják, hogyan kell a lovat jártatni, ápolni, abrakolni, tisztán tartani. Á lovasiskola ide­je alatt a gyerekek kézművesség­gel is foglalkoznak. Július elsejétől 8-ig olvasótá­bor váija az általános iskoláso­kat, majd a városi vöröskeresztes vezetőség szervez életmód-tá­bort. Emellett a nyár folyamán várják a hátrányos helyzetű gye­rekeket is, akik színes progra­mokkal tölthetik el napjaikat. Június 14-től a következő tan­év kezdetéig folyamatosan — heti turnusokban — fogadják a sportnapközibe azokat a vakáci­ózó iskolásokat, akik szüleinek gondot jelent a gyerekek elhelye­zése. Kerékpártúrát szerveznek nekik, népi játékokkal ismerked­hetnek meg. Augusztus végén pedig az önvédelmi tábort szer­vezik meg, majd ezt követően az Ady Endre Városi Könyvtár és Közösségi Ház által szervezett pályakezdők speciális középis­kolája kapja meg a tábor terüle­tét, ahol tűzzománccal, fazekas­sággal és csipkeveréssel ismer­kedhetnek meg a fiatalok. Átvették a tód íj at Tegnap délelőtt az AS-M Heves megyei irodáján átadtuk nyeremény­akciónk fődíját. A Hygéna márkájú mikrohullámú sütőt egri elő­fizetőnk, Labró András — gyermeke társaságában — vehette át ter­jesztési vezetőnktől, Barta Imrétől. Gyöngyösi döntések A szociális ellátásról szóló rendeletet módosítják elsőként a gyöngyösi képviselő-testület ma délután három órakor kezdődő ülésén. Ezt követően szavaznak arról, elfogadják-e a Humán A lapellátások Intézetének létesí­tését. Ugyancsak döntenek ar­ról, hogy helyet biztosítsanak-e egy új belvárosi rendőrőrs szá­mára. Ezt a határozati javaslat szerint a Széchenyi út 1. szám alatti épületben hoznák létre. Szó lesz még a Vachott Sándor Városi Könyvtár igazgatójának megbízásáról — a jelenlegi veze­tő, Pelle Sándor pályázott egye­dül —, s a MEFAG átalakulásá­val összefüggő ingatlanrendezé­sekről is. Az ülés — mint mindig — nyil­vános, várják az érdeklődő ál­lampolgárokat is. Gáz a Berva-lakótelepen — Azért jöttem, hogy valami jót is közöljek — mondta Sándor Jó­zsef, aki az egri Berva-lakótelepről érkezett —, megkezdődtek a laká­sokban a gázbekötések. Lapunkban többször foglalkoztunk azzal, hogy miért nincs még gáz a vezetékekben a lakótelep lakásaiban. A tervek szerint a határidő tavaly november vége volt. Molnár Ferenc, a Tigáz egri kirendeltségvezetője megerősítette a hírt: — A Berva-lakótelep Felnémet részeként szerepel a tervekben. A Pásztor-völgyben januárban, Felnémeten februárban fejeződtek be a munkálatok. A bervai rész egy kicsit ezektől lemaradt, ugyanis a Cir- kobau késve készítette el a nyomásszabályozót. A lakótelepen június első napjaiban kezdődött meg a gáz bevezetése, és a mai napon be is fejeződött. Kisköre: indul a szezon (Folytatás az 1. oldalról) Az idegenforgalom persze nem a strandon kezdődik, leg­alább ilyen fontos az infrastruktú­ra is, amely persze a helyi lakos­ság érdekeit is szolgálja. A pol­gármester a fejlesztésekkel kap­csolatban elmondta: 70 milliót költöttek a szennyvízhálózat ki­építésére, amelyből 14 kilomé­ternyi távot építettek ki. Elké­szült az igazán ízléses és impo­záns buszmegálló, a szeméttelep, működik az új artézi kút, s né­hány héten belül az egész falut bekapcsolják a távhívási rend­szerbe. Aki a községben igényelt telefont — 600-700 ember —, az mind megkapta a készüléket. A kiskörei partokon már van mozgás, ám az igazi csúcsidény még csak ezekben a napokban kezdődik, hiszen most ért véget az iskola. Pintérné Bányai Kata­lin január 1-jétől üzemelteti a strandot, mint mondja, Buda­pestről azért költözött le ide, mert ő és családja is szereti a csendet, a nyugalmat és a har­móniát. Egyet hiányoltak csak igazán, azt, hogy a fiatalok — így a gyerekeik — sem tudtak szóra­kozni itt, ezért aztán azt tervezik, hogy pezsgőbb életet varázsol­nak a partra. Ez azt jelenti, hogy több koncertet is rendeznek a szabadtéri színpadon, amelyet most rendbe is hoztak. Az új bér­lő egyébként felújította az öntö­zőhálózatot, átalakította az ét­termet, sőt egy új épületben to­vábbi éttermet is nyitnak. A par­koló mögötti telken pedig szál­láshelyeket kívánnak kialakíta­ni. A területre növényeket ültet­tek, azért, hogy minél barátságo­sabb környezetben tölthessék el napjaikat azok, akik a Tisza-tó partját keresik fel. Az új bérlők eredetileg úgy tervezték, hogy két-három milliót szánnak a te­rület felújítására, ám már most túl vannak a nyolcmillión. A szomszédban található a Saturnus kemping, ahol az idei év ugyancsak változást hozott. A létesítményt Csepcsányi László bérli május 1-jétől, a Szentendrei Városgazdálkodási és Szolgálta­tó Részvénytársaságtól. Csep­csányi úr elmondta, hogy tizen­két faépületben 24 szoba várja a vendégeket: a felső szinten főleg kisdiákok alszanak, míg a föld­szinten — ahol fürdő is található — családok elhelyezésére nyílik mód. Persze a klasszikus kem­pingezőkre is számítanak, mint­egy 200 sátor-, illetve lakókocsi­hely található a parkban. A sze­zonkezdet előtt itt is elvégezték a karbantartási munkálatokat: rendbe hozták a vizesblokkot, és egy szalonnasütőhelyet is kiala­kítottak, ahol remélhetőleg óriá­si mennyiségű halászlé, illetve bográcsgulyás készül el az idei nyáron is. (havas) ségügyi szakközépiskola humán osztályának tanulói. A hevesi körze­ti általános iskola épületében huszonnyolc másodévfolyamos diák az év közben tanult elméleti tudnivalókat egészíti ki ezen a szakmai és terepgyakorlaton. A gyerekek a tanárok, illetve szakemberek segítségével a helyi tár­sadalom szociálpolitikáját, közművelődését, közigazgatását és az ot­tani közösségek önszerveződésének folyamatát vizsgálják. A cél az, hogy egy kisváros életén keresztül ismerjék meg a tanévben elsajátí­tott társadalom- és családtörténeti, valamint szociálpolitikai kurzu­sokon hallottakat. Az egyhetes program keretében a tanulók nem­csak Hevessel, de egy közeli kisközséggel — Tenkkel — is közelebbi kapcsolatba kerülnek, ezenkívül ellátogatnak a hevesi szociális ott­honba, a helyi rendőrkapitányságon pedig az ifj üsági bűnözés problé­Gyöngyöspata kedvére Államvizsgák ideje

Next

/
Thumbnails
Contents