Heves Megyei Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-12-13 / 135. szám

HÍRLAP, 1993. június 12—13., szombat-vasárnap MEGYEI KÖRKÉP 3. Egri képviselői fogadóóra Fábián Béla, az egri 5. számú választókerület önkormányzati képviselője június 14-én fogadó­órát tart a városi polgármesteri hivatalban, az I. emelet 2. számú helyiségben. A választópolgárok este 6 és 7 óra között kereshetik fel ügyes-bajos dolgaikkal. Ifjúsági horgásztábor Az egri horgászegyesület, va­lamint Jedlovszki Lajos kiskörei magánvállalkozó június 24-től egyhetes ifjúsági horgásztábort szervez. A fiatalok a vízlépcső közelében lévő, úgynevezett „Dévér-szigeten” töltik el ezt az időt, s ebben a hét napban elmé­letben és gyakorlatban ismer­kednek meg a különböző hor­gászmódszerekkel, illetve a vízi közlekedés fortélyaival és szabá­lyaival. Tanévzáró táncvizsga Túl van az első tanévén a ta­valy szeptember óta működő eg­ri balettiskola, a „Tánciskola 13.” A különböző korosztályokhoz tartozó növendékek vasárnap záróvizsgán adnak számot meg­szerzett tudásukról a Gárdonyi Géza Színház színpadán. A vizs­gaelőadást budapesti dzsesszba- lettesek fellépése is színesíti. A „Ki mit tud?” továbbjutói Sikeresen szerepelnek a „Ki mit tud?” országos elődöntőire bejutott egri versenyzők. Réti Iringó, a Dobó-gimnázium má­sodikos tanulója a versmondók kategóriájában jutott tovább. A Moderntánc Stúdió tagjai, a „Hatka HB Duó” mozgásszín­ház (Bánhegyi Kati és Hegedűs Kati), valamint tánc kategóriá­ban Korponay Bereniké kapott jogot az újabb megmérettetésre. Ők már a televízió képernyőjén is bemutatkozhatnak. Amerikai előadó Noszvajon Az USA közigazgatásáról tart előadást kedden délelőtt a nosz­va ji továbbképző intézetben Ja­mes Nelson, a Nemzetközi Okta­tási Intézet munkatársa. A ren­dezvény a Magyar Közigazgatási Kamara megyei tagozatának és a köztársasági megbízott megyei területi hivatalának közös szer­vezésében zajlik majd. Keresztrejtvényünk nyertesei A június 5-én közölt rejtvé­nyünk helyes megfejtése: „Az embert megszülni nehéz, de jóra nevelni még nehezebb. ” A jó vá­laszt beküldők közül a követke­zők nyertek könyvutalványt: Bakondi Laura fSarud), Murá­nyi Éva (Detk) és Várhegyi Ti- borné (Éger). Gratulálunk! A mai 12. oldalon található felad­ványunk megfejtését június 18- ig küldhetik el címünkre: 3301 Eger, Pf 23. Palóc táj ház Bodonyban Új táncházzal gyarapítják a palóc vidék hagyományait Bo­donyban. A bemutatóhely meg­nyitására a tervek szerint június 26-án kerül sor. Javult a vízellátás A köszgéi vízhálózat további bővítésére került sor a közel­múltban Gyöngyöspatán. Ezút­tal a Béke tériek jutottak vezeté­kes, jó ivóvízhez. Kft (az AUDI Autógyár beszállítója) munkatársat k< SZÁMVITELI VEZETŐI munkakörbe. A német nyelv ismerete előnyt jelent. A fényképes pályázatokat a Kft. (^címére kérjük: 3301 Eger, Pf. 368.jj Megyei önkormányzatok vezetői találkoztak Randevú * Opusztaszeren A megyei önkormányzatok soros szakmai ülésüket Eszter­gomban rendezték meg, ahol megyénket dr. Jakab István, a közgyűlés elnöke és dr. Vass Gé­za főjegyző képviselte. Több kérdésben egyeztettek, így például értelmezték a gyógy­szertári központok tulajdoni helyzetének rendezésére vonat­kozó törvénymódosítást. De szó volt az augusztus 18-ára terve­zett találkozóról: Ópusztaszeren Magyarország megyéi adnak egymásnak randevút. A prog­ram kiemelkedő eseménye volt, amikor a tisztségviselők talál­koztak dr. Paskai László bíbo­rossal, aki tájékoztatást adott az egyházmegyék területi változá­sairól, szólt a katolikus egyház helyzetéről, ezen belül az önkor­mányzatokkal való kapcsolatai­ról. Az illetékes vízügyi igazga­tóságok szakemberei ismertették a bős-nagymarosi vízi erőmű je­lenlegi helyzetét, s beszámoltak a Duna hazai szakasza vízhozam­növelésének lehetőségeiről. Megtekintették a munkaterüle­teket is. Az idősek Ili. nemzetközi fesztiválja Európai találkozó Hevesen Hamarosan Heves ad otthont az „Idősek III. nemzetközi feszti­váljának”. A június 26-án meg­rendezendő eseményre — a ma­gyar házigazdákon kívül — szá­mos nemzet képviselőit várják. Igaz, ez utóbbi kijelentés ennél bonyolultabb, hiszen Erdélyből, a Felvidékről és Munkácsról is érkeznek vendégek, továbbá Ausztria, Belgium, Finnország, Franciaország, Görögország, Olaszország, Lengyelország, Svájc is elküldi népi kultúrájának képviselőit Magyarországra. A népzenei bemutató mellett fazekasok, fafaragók, hímzők, bútorfestők munkáival is megis­merkedhetnek a fesztivál vendé­gei, akik a tervek szerint a helyi népművészeti és háziipari szö­vetkezet tevékenységével is meg­ismerkednek majd. A nap végén a Móricz Zsig- mond művelődési házban gála­műsor zárja a színesnek ígérkező programot. A határidő: június 20. Éves adóbevallás az APEH-nál Az az adószámmal rendelke­ző, aki a tavalyi évre, mint mun­káltató — a munkavállalója, tag­ja helyett, annak nyilatkozata alapján —, személyi jövedelem­adó-bevallást tett a K/29-es szá­mú adatszolgáltatással, és 1992- re éves bevallást adott le a múlt év február 15-ig — amelyben a nyilatkozók teljes évi adókötele­zettségét nem tudta szerepeltetni —, az most június 20-ig köteles az APEH 102. r. sz. 10 jelzéssel ellátott nyomtatványon bevallást tenni. Az emh'tett nyomtatvány a ke­reskedelmi forgalomban kapha­tó. Az APEH Heves Megyei Igazgatóságán az ügyfélszolgálat legkésőbb június 2/-én fogadja a bevallásokat. Postán ugyancsak ezen a napon 24 óráig lehet kése­delem nélkül feladni az adatokat a hivatalnak. Játékkártyák Az elmúlt év nyarán valóságos tömegeket vonzott Hatvanban a Hatvány Lajos Múzeumban megrendezett babakiállítás. Most újabb, hasonló érdeklődés­re számot tartó tárlat várja a kö­zönséget. A „Játékkártyák Ma­gyarországon” című kiállításon a kecskeméti Szórakaténusz Já­tékmúzeum és Rodolfó gyűjte­ménye, valamint Jánoska Antal gyűjtő nemzetközi anyagának legérdekesebb darabjai szerepel­nek. Az ünnepélyes megnyitóra tegnap délután került sor a városi múzeum Kossuth téri kiállítóter­mében, ahol dr. Kriston Vízi Jó­zsef, a Szórakaténusz Játékmú­zeum vezetője ajánlotta a gyűjte­ményt az érdeklődők figyelmé­be. A különleges kártyák hétfő kivételével naponta megtekint­hetők. Turista­ösvényeken A természetbarátok megyei szervezete a hét végére két túrát javasol a szabadba vágyóknak. A Gyöngyösi Energia SC szakosz­tálya vasárnapa. Mátrába invitál­ja az érdeklődőket. A 10 kilomé­teres útvonal állomásai: Párád — Hársasköz-tető — Vályúskút — Somhegyi erdészház — Pisztrán- gostó — Kékes. Találkozás: reg­gel 7.25-kor a gyöngyösi autó­busz-pályaudvaron. Túravezető: Bitskey Ferenc és Simon Péter. A Bükki VM SE természetjá­rói vasárnap ugyancsak a Mátrá­ban túráznak a Sírok — Nyírjes- tó — Sírok vá. — Gazoskő — Harmados tanya — Hangácsbérc — Verpeléti vár — Verpelét útvo­nalon, amelynek hossza 18 kilo­méter. Találkozás: reggel 7.30- kor az egri autóbusz-pályaudva­ron. Túravezető: Nemes Gyula. „Elhúzták előttünk a mézesmadzagot7 9 (Folytatás az 1. oldalról) Ebben a helyzetben petíció írására határozták el magukat a térség településeinek képviselői, dr. Gyurkó János környezetvé­delmi és területfejlesztési mi­niszternek, és a régió köztársasá­gi megbízottjának, dr. Gyulai Gábor címzetes államtitkárnak. Sőt a másolatot eljuttatták An­tall Józ.ve/miniszterelnöknek is. A levél írói úgy érzik: nem­hogy a kiemelt térségi fejlesztés lehetőségét nem kapják meg, ha­nem még az esélyegyenlőségért is folyamodniuk kell. Azért, hogy ők is legalább olyan feltételek mellett éljenek a pályázattal, mint bármelyik önkormányzat. Mint írják: „A kormányhatáro­zat megjelenése után a nagy saj­tónyilvánosságnak köszönhető­en az érintett térségek lakossága széles körű, alapos tájékoztatást kapott a lehetőségekről. Nehéz dolog a lakosság körében ma­gyarázatot adni arra, hogy a kor­mányzati szándék és az önkor­mányzati akarat miért nem tudott találkozni, és miért marad min­den úgy, ahogyan eddig volt. Kérjük a Miniszter Urat, hogy a fent vázolt problémákat érté­kelve, legyen segítségünkre ab­ban, hogy a térségünk élhessen a kormány által felkínált lehető­séggel, és reális feltételekkel pá­lyázhasson az ott meghatározott fejlesztések támogatására... ” Erre a petícióra azonban több hét eltelte után sem érkezett meg a válasz, habár továbbra is várják a miniszteri állásfoglalást. Idő­közben felkerestük a köztársasá­gi megbízott megyei területi hi­vatalát is, ahol Gelsei Sándor te­rületfejlesztési referenst kérdez­tük erről az ügyről. — Természetesen megértjük, hogy az érintettek nehéz helyzet­be kerültek — mondja Gelsei Sándor, — de a kormányrendele­tet tudomásul kell venni, még ha azt meg is változtatták. A pályá­zatokat elbíráló szervek kényte­lenek betartani a rendeleteket. Ezek a települések egyébként az első helyen állnak a listán, de tény, hogy az új szituációban a hiány 61 millió 860 ezer forintot tesz ki. Sajnos hozzá kell tennem, hogy a legjobb esetben is csak a kiírt összeg 50 százaléka kérhe­tő, ez pedig 154 millió 650 ezer forint. Ez a maximum. A kor­mányhatározat természetesen általános érvényű, mindenkit egyforma mértékben sújt. Bár­mennyire is kellemetlen a módo­sítás, a régi rendelet érvényét vesztette, és akkor felvetődhet az a kérdés is, hogy miért pont ve­lük tennének kivételt. Ugyanak­kor el kell ismerni: ez a nettó 40 százalék valóban nagyon kevés. Havas András Alpinista módszerrel Felújítják a sástói kilatot Az ország legmagasabban fekvő tavának, a Sástónak köz­kedvelt nevezetessége az egykori fúrótoronyból kialakított kilátó. Aligha van olyan erre járó, aki meg ne mászta volna lépcsőit a gyönyörű látványért. Nos, a na­pokban megkezdődött a kilátó felújítása, amely szerencsére ke­vésbé érinti a nyitva tartást. Mint a gyöngyösi városházán Dala László főtanácsostól megtud­tuk: statikailag, illetve „szilárd- ságtanilag” — egy szakvélemény szerint — igencsak indokolt volt már ez a rekonstrukció, amely­nek célje az alaprész vízteleníté­se, valamint az egyes szerkezeti elemek, csavarok cseréje, korró­zióvédelme. Ezeket a munkála­tokat főként a reggeli és az esti órákban végzik — túlnyomórészt alpinista módszerekkel — egy miskolcigvak szakemberei. Emi­att nem szükséges lezárni a kilá­tót, csupán arra a kis időre, amíg sor kerül a szükséges hegeszté­sekre a sarokpontokon. A felújí­tás csaknem egymillió forintba kerül, ez az összeg csupán a szer­kezeti munkákra elegendő, így festésre például most nem jut. Sástón egyébként ezekben a napokban a zöldterületek ápolá­sát végzik, rendezik, csinosítják a nagyrétet is, amely ugyan a ME- FAG tulajdona, de — mint hírlik — szívesen átvenné az önkor­mányzat, hiszen jelenleg is ők gondozzák. Hatvani segítség a klubtagoknak Ismét forog a rádiós antenna Már az 1950-es években szép sikerekkel működött Hatvanban a városi rádiósklub, amelynek taglétszáma a százat is megha­ladta. Tanúsítják ezt azok a dí­jak, helyezések, amelyeket a job­bára diákfiatalokból, szakmun­kásképzősökből álló szervező­dés tagjai az eltelt évek, évtize­dek során begyűjtötték. A rend­szerváltást követően egy ideig pangott a klubélet, amelyet ko­rábban a tanácsvezetés anyagi­akkal is támogatott, ám most jól­eső érzéssel számolhatunk be ar­ról, hogy a több tízezer forint ér­tékű antennaforgatót, az ennél jóval értékesebb antennarend­szert ismét használatba vette az alig húsz főre csökkent rádiótáv- írász csapat. Mi több: a tagok Tardosra készülnek, ahol nem­csak összemérhetik tudásukat a megyebeli fiatalokkal, hanem megismerkedhetnek a távírász- kodás, a rádiótájékozódás, illet­ve rádiónyommérés új szabályai­val. Ugyanakkor a klub vezetői titkon arra is számítanak, hogy végül támogatni fogja hasznos sporttevékenységüket a helyi önkormányzat, miként tette ezt nem oly rég Nagy Pongrác, a messze földön ismert kovács­mester, a hatvani expók itthon és külföldön egyként ünnepelt „sztárja”, aki napi kenyérkereső munkája mellett, minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül végezte el a legkülönbözőbb antennák megszerkesztését, összevasalá- sát, aminek híján nem menne a „kocsi”. (m. gy.) Hesi-mintabolt Nyári táborok Az igényektől függően az idén is megszervezik az egri Ifjúsági Ház nyári táborait. Az első turnusban — június 14-25. között — főként játékos és sport- programokon vehetnek részt a gyermekek, akik gyakran kirándulnak is majd a közelben lévő neve­zetességekhez. A ház második tábori turnusa július 5-től 16-ig tart majd, s ez alatt az idő alatt a népmű­vészettel ismerkedve „kerek egy esztendő jeles nap­jait” élhetik át. Mint informálták lapunkat, jelent­kezéseket még elfogadnak. A közelmúltban mintaboltot nyitott Egerben, az Északi-lakótele­pen a Heves Megyei Sütő- és Édesipari Rt. A Vallon utcában talál­ható szaküzletben az igényeknek megfelelően igyekeznek a cég ter­mékeiből teljes választékot nyújtani. így például gazdag a kenyér- és a péksütemény-választék, amelyeket az átlagosnál olcsóbban kí­nálnak. Emellett a részvénytársaság által gyártott édesipari termé­kek is megtalálhatók a polcokon, de árulnak mirelit árukat és kon- zerveket is. (Fotó: Szántó György) ERDÉLYI ILDIKÓT házasságkötésének évfordulója alkalmából sok szeretettel köszönti: férje, veje és lányai ELEN AZ ÁRVERSENYBEN! Nyár van és olcsóbb a csúcstechnika! Jelentős árkedvezmény, ezek az új árak: GUORE Standard CUORE DE-LUXE CHARADE 1.0 CS u CHARADE 1.0 TD 1- CHARADE 1.3i CX i.iv CHARADE SEDAN 13 APPLAUSE 1.6i Li 1, APPLAUSE 1.6 Xi 699.000 Ft 799.000 Ft Ft 899.000 Ft Ft 1.196.000 Ft Ft 999.000 Ft Ft 1.169.000 Ft t 1.299.000 Ft 1.499.000 Ft Az autóba ültetett japán csúcstechnika. Garancia: 3 év vagy 100.000 KM Részletfizetés: átlag 17,5% kamat. Nyitvatartási kedd-péntek: 9-12,14-18; szombat: 9-13. SÁNDOR Autójavító Gyöngyös, Kolozsvári u. - jászsági u. SAROK Tel.: (06-60) 352-1 31 DAIHATSU

Next

/
Thumbnails
Contents