Heves Megyei Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 100-124. szám)
1993-05-05 / 103. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1993. május 5., szerda Parfüm, kölni, otkolon és társai Az illatokról „szagszerűen”... Nem árt kicsit közelebbről megismerkedni a parfümök, kölnik és egyéb szagosító szerek műltjának és jelenének érdekesebb mozzanataival. Kalauzunk az illatok világának egyik kitűnő ismerője: dr. Pálinkás Jánosné vegyészmérnök, a Caola parfüméria-laboratóriumának vezetője. — Az óegyiptomi papirusztekercsekből és a Gil- games-eposzból tudjuk, hogy őseink körében használatosak voltak növényekből préselt, illetve állati eredetű anyagokkal készült szagos vizek. Közülük a legismertebb a rózsaszirmokból préselt olaj és az olibánumfából származó tömjén. Ez utóbbi egyben a parfüm keresztapja: az olibánum fáját, gyantáját tűzre vetve, azaz füstön át — latinul: per fumum — nyerték a tömjént. Ősi illatszer az állatok szexuális vágyát jelző-fokozó mirigyek kivonata is; köztük a mosuszé, amely máig is a szenvedélyes szerelem illatbéli megtestesítője. — Ezekhez képest a nevével ellentétben nem német, hanem olasz földön született kölnivíz: kisgyerek az illatfamíliában; a XV111. században bizonyos Paul Feminis nevű olasz férfid keverte ki először déligyümölcsök héjából és levéből. A derék parfü- mör később Kölnbe költözve folytatta a szagos víz készítését — innen az elnevezés. Sőt innen az „otkolon” is, mert az Eau de Cologne (ejtsd odkolony) franciául annyit tesz, hogy kölni víz. Ennek mindmáig legnépszerűbb változata a 4711. A „számnév” ügy született, hogy a napóleoni háborúk idején ösz- szeírták Köln ingatlanait, s a gyár telke a 4711-es sorszámot kapta a listán. A mai, divatos parfümök őse több ezer éves — Napjaink kölnije és parfümje között a töménységben van elsősorban különbség. A kölniben az illatanyag 3-5 százalék, a parfümben az arány akár 25 százalék is lehet. Májusban döntünk: ki lesz a vagyonunk gazdája (1.) Amit a tb-választásokról tudni kell Május 21-én választja meg az ország a társadalombiztosítás egészségbiztosítási és nyugdíj-biztosítási önkormányzatának képviselőit. A tét nagy: ha a választások eredményesen zárulnak, a tb-járnlé- kot fizető munkavállalók és munkáltatók képviselői beleszólhatnak a biztosítók pénzalapjainak felhasználásába, a társadalombiztosítás mindannyiunkat érintő ügyeinek eldöntésébe. Mire szavazunk és hogyan? Miként ellenőrzik a választások tisztaságát, s mi történik, ha a szavazatra jogosult választópolgárok érdektelensége miatt nem vezet sikerre a szavazás? Erről, és néhány gyakorlati tudnivalóról szól összeállításunk. Kik szavazhatnak? A társadalombiztosítási ön- kormányzati választásokon nemcsak a társadalombiztosítási járulékot fizetők szavazhatnak, hanem minden olyan 18. életévét betöltött magyar állampolgár is, aki nem áll cselekvőképességét korlátozó gondnokság alatt, nincs eltiltva a közügyek gyakorlásától, és nincs intézeti kényszergyógykezelés alatt. Hol szavazhatunk? Mit kell tennie annak, aki a munkahelyén kívánja leadni szavazatát? A személyre szólóan kikézbesített „kopogtatócédulán” pontosan fel van tüntetve az ország- gyűlési egyéni választókerületben kijelölt szavazókor címe, ahol szavazni lehet. A választás napján minden településen legalább egy szavazókört felállítanak. Az egészségi állapota miatt mozgásában korlátozott állampolgárt kérésére a szavazatszámláló bizottság két tagja felkeresi. A választók a munkahelyükön is leadhatják a voksukat. Ahol a munkáltatóhoz benyújtott igények alapján legalább 500 dolgozó kíván a munkahelyén szavazni, és a munkáltató ezt a választás előtt 300 nappal hamarabb jelzi a lakóterületileg illetékes jegyzőnek, ott munkahelyi szavazókört létesíthetnek. Ott, ahol 500-nál kevesebb, de legalább 200 munkavállaló kíván a munkahelyén szavazni, a munkáltató — amennyiben vállalja a költségeket — a jegyzőnél kérheti a munkahelyi szavazókor kialakítását. Mi a teendője annak, aki nem kap értesítést? A választók nyilvántartásának névjegyzékét a polgármesteri hivatal helyiségében 1993. április 16-26. között nyilvánosan közszemlére teszik. A választópolgárokat április 23-ig bezárólag értesítik a nyilvántartásba vételről. Aki április 23-ig nem kap értesítést, és neve a kifüggesztett névjegyzéken nem szerepel, az április 16-26. között emelhet kifogást az önkormányzat jegyzőjénél. Ha a jegyző alaptalannak tartja a kifogást, azonnal át kell tennie az ügyet a helyi bírósághoz. A bíróságok csak a kifogást emelő állampolgár meghallgatása után hoznak döntést, a bejelentést követő 3 napon belül. A bíróság határozatait nem lehet megfellebbezni. Hogyan szavazzunk? Mikor érvénytelen a szavazat? A szavazólapon egymás mellett lesznek feltüntetve a listát indító szakszervezetek nevei és jelképük lenyomatai. A listát állító szervezet alatt a listán induló első öt jelölt nevét találjuk. A szavazólapon csak egy szövetségre lehet szavazni, a szervezet neve alatti körbe rajzolt X-szel. Választáskor két szavazólapot kapunk. Az egyiken az egészség- biztosítási önkormányzat képviselőire, a másikon a nyugdíj-biztosítási önkormányzat jelöltjeire adjuk a voksunkat. Érvénytelen az a szavazat, amelyet nem hivatalos szavazólapon adnak le, vagy amelyből nem derül ki egyértelműen, hogy a választó melyik listára szavazott. De érvénytelennek minősül az a voks is, melyet nem lebélyegzett szavazólapokon adnak le. Ha az urnába a választói névjegyzékben nem szereplő, az adott választókörzetben választójoggal nem rendelkező állampolgár szavazólapja kerül, akkor az érvényes szavazatok közül any- nyit nyilvánítanak érvénytelennek, ahány a jogosulatlan szavazók száma. Annak, aki elrontja a szavazócédula kitöltését, a szavazat- számláló bizottság új lapot ad. (Az elrontott szavazócédulát megőrzik, és ezt a tényt a nyilvántartásban is feltüntetik.) A szavazóhelyiségeket este 20 órakor bezárják. Mi a különbség a települési és a társadalombiztosítási önkormányzat között? Az elnevezés azonossága miatt sokan vélik úgy — helytelenül —, hogy a két társadalombiztosítási önkormányzat, amelyeket május 21-én választunk, a helyi vagy a területi, települési — községi, városi, megyei — önkormányzat valamilyen szervezete lesz. A települési önkormányzat az adott község, város, megye igazgatására szolgál, egyebek között közigazgatási, hatósági feladatokat is ellát; az egészség- biztosítás és a nyugdíj-biztosítás ügyeit gondozó két társadalom- biztosítási önkormányzat pedig a társadalombiztosítási járulékot fizető munkavállalók és munkaadók képviselőinek országos testületé. Hány képviselőjük lesz a társadalombiztosítási önkormányzatokban a munkavállalóknak, és mennyi a munkaadóknak? A két önálló társadalombiztosítási önkormányzat — az egészségbiztosítási és nyugdíj-biztosítási — 60-60 tagú lesz. Az egészségbiztosítási önkormányzatba 30, a nyugdíj-biztosítási önkormányzatba 32 főt választhatunk mi szavazók, a többieket a munkaadók országos érdekképviseletei delegálják. A nyugdíj-biztosítási önkormányzatba négy képviselőt a Nyugdíjasok Országos Kamarája is küldhet. (Folytatjuk) Plusz négyszáz forint Sem szombaton, sem vasárnap Ha valaki megnősül, abban semmi különös nincs. Ha valaki ilyen alkalomból dísztáviratban közli jókívánságait az ifjú párral, abban sincs semmi rendkívüli. De hogy fogjam fel azt a tényt, hogy a szombatra küldött táviratot a posta kézbesítője csak hétfőn vitte ki az örömszülőkhöz. — Miért nem kézbesítették szombaton a táviratokat? A fiatalok biztosan nagyon örültek volna neki. — Mert a hét végén nincs távirat-kézbesítés — így a postás. Hogy miért nincs, azt már a gyöngyösi posta érintett hivatalnokától érdeklődtem meg. — Azért, mert ilyen rendelkezést kaptunk — hangzott a válasz. — A rendeletet pedig be kell tartanunk. — Megoldás tehát nincs? — De van. Adja fel a táviratot néhány nappal hamarabb, vagy fizessen még négyszáz forintot azért, hogy a táviratot szombaton vagy vasárnap kivigyék. Hát ilyen egyszerű ez. így fejlődik nálunk a postai szolgáltatás. Bár ha emlékezetem nem csal, voltak idők, amikor a távirat-kézbesítő nem nézte a naptárt munkája közben. Igaz, akkor még a „főpostás” sem hozott a mostanihoz hasonló rendeletet. Pedig akkor is, most is Közép-Európa keleti részében laktunk, illetve lakunk. (grnf) Volt egyszer egy bál A Vidróczki-együttes buliján Április végén, egy gyönyörű tavaszi estén kicsiny karéjban megjelent már az űjhold is, hogy köszöntse a legendás, nagy Vid- róczki-bált. Öt év kihagyás után hát újra együtt egy korosztály, lassan közelebb már a 30-hoz, mint a húszhoz. Újra megtalálják a pártolók és barátok egymást — gondoltam. Mély izgalom fogott el, mert még emlékeztem azokra a „bulikra”, amikor délután bármikor már beálltak az emberek a sorba, hogy biztosan bejuthassanak. Akik kívülrekedtek, gyakran or- dítozásba csaptak, volt ügy, hogy az ajtót is beszakították. Ma már legenda talán ez is? Hiszen ezen az estén nagyon csalódtunk, akik elmentünk. Csalódtak a szervezők és a vendégek is egyaránt, mert a hatalmas táncteremben nem tapostak egymás lábára az emberek, nem kellett sorba állni a hódító bólékért, s jutott hely mindenkinek a rulettasztalnál és a black jack-nél is, éjjel 11 órakor megpróbálok választ kérni az egyik szervezőtől, aki a vendégekre várva tanácstalanul tapogatta azt a jegytömböt, mely csak nem akart fogyni. — Sajnos, mindössze 120 fizető néző jött el. Magam sem értem, mi történt, mit rontottunk el az előkészítő munkákkal? Jó, nem vagyunk profi szervezők, de ez azért mégiscsak érthetetlen. Hol vannak azok a már nem tinédzserek, a korunkbéli huszonévesek. Talán otthon tartotta őket a Bongó? Boldogok voltunk, hogy öt év kihagyás után újra együtt mulathatunk, és most kicsit szomorúak vagyunk. Pedig gyönyörűek voltak a nyitótáncok, melyeket a művelődési ház két tánccsoportja adott elő, a Forgách-duó remekül játszik, a hangulat jó, csak az emberek hiányoznak. Talán majd ősszel...! Reméljük! Remélhetjük-e, hogy a hagyományok jó emlékű útjain botorkálva, villogó diszkók és Bongók fényében újra megtaláljuk kedves báljainkat, régi búvóhelyünket? (sík) Steven Seagal azok közé a karatéző filmsztárok közé tartozik, akikben van némi báj, kellem, kecsesség. Ez utóbbi akkor is érvényes, ha pontosan egy mackómozgású, öles léptű fickóról van szó, lófarokkal vagy anélkül. (Most épp anélkül.) Á sztori maga nem túl eredeti: egy harcászati atomrakétákkal vagy valami hasonlókkal felszerelt hajót — a Missourit — utolsó útjára kíséri a legénység, s a fegyvereket leszerelve egy múzeumba irányítják majd. A párórás út nyugalmasnak tűnik, ám hamarosan megjelenik egy osztag, köztük néhány sértődött hajdani titkosügynökkel, s„átveszik a hatalmat”. Itt kezdődik a klasszikus amerikai akciózás, mégpedig az, amikor egyetlen ember száll szembe az összes ellenséggel. Ä harc kimenetele azért nem eleve kudarcra ítélt — mármint hogy győz a túlerő —, mert ez az egy szem ember — Seagal úr — a lehető legszuperebb ügynök, úgy ért a bombákhoz, fegyverekhez meg a telefon-összeköttetésekhez, mint az egész Egyesült Államokban senki. Az is egy közhelyszerű állapot, hogy a hadihajón ő mint szakács funkcionál, ugyanis egyszer nyakon legyintette a parancsnokát, s ezért lefokozták. Az ilyesfajta filmeknek kedvenc figurája a „bukott zseni” — ha ugyanis nem volna elég „átlagemberes", nem is szurkolnánk neki annyira. Mert gondoljunk bele, mennyivel kevésbé izgulnánk olyasvalakiért, aki hivatásos dzsolidzsókerként tűnik fel már az első pillanatban. Nos, egyetlen embernek köszönhetően tehát megint győz a jó — és az amerikai kormány —, ezt innentől kezdve már nem érdemes tovább részletezni. Térjünk át inkább egy másik alakra: 1989 „Miss Júliusára”, aki amolyan fiúvidítóként — vagy vadítóként — lép színre, megvillantva valóban formás kebleit. (Persze csak néhány másodpercre, ez a film ugyanis ízléses, nem ontja a csupasz részleteket...) A Playboy-szép- ség szintén közhelyes szereplője az ilyen filmeknek, ráadásul szinte minden esetben amolyan hétköznapi csoda játszódik le a szemünk előtt vele kapcsolatban. A lány ugyanis teljesen ártatlan babaarccal, sírós szemekkel vallja be félelmét a fegyverekkel szemben, s mit ad Isten, négy perccel később úgy biztosítja ki a pisztolyt, mintha reggeltől estig ezt csinálná. Ebbe a gödörbe valahogy mindig beleesnek ezek az akciófilmek, s onnéttól már nem annyira hiteles egyetlen jól kidolgozott, szakmailag megalapozott mozzanat sem. Mindezekkel együtt azért nézhető film az Úszó erőd, ne várjunk tőle túl sokat, akkor biztosan nem csalódunk. . „ Doros Judit „Ifjú szívekben élek...” Lesz-e Kepes-központ? Lapunk április 28-i számában jelent meg az az írás, amelyre Katona Józsefné egri alpolgármester a következő véleményt juttatta el szerkesztőségünk számára: Előrebocsátom, hogy nem szeretek olyan emberekkel vitatkozni, akik valamilyen témában tévedhetetlen szakértőnek hiszik magukat, hiszen a velük folytatott vita többnyire meddő. Hogy mégis megfogalmazom néhány gondolatomat Farkas András úr „Lesz-e Kepes-központ?” című cikkére, annak oka az, hogy a szerző javasolja a közgyűlési jegyzőkönyvek fellapozását azért, „hogy a tévedők és tévesz- tők nyomára leljünk”. Uram, nincs szükség nyomozásra! Élnek ebben a városban olyan emberek is, akik véleményükért, döntéseikért vállalják a felelősséget. De kell-e felelősséget vállalni bárkinek is azért, mert a Kepes-gyűjtemény a Vit- kovits-házban nyert elhelyezést? Ugyan mennyivel lélekemelőbb látvány, hogy Lenkey János aradi vértanú szülőházában baromfiüzlet és cukrászda működik?! Én nem vitatom, hogy Farkas úrtól és az általa említett „ékesebb előregondolkodóktól” idegen Kepes György munkássága, de azért ez a művészi munka még lehet világszínvonalú. Valamikor komoly viták folytak arról, ki a nagyobb költő: Ády Endre vagy Szabolcska Mihály? Tanulmányok jelentek meg, amelyek azt bizonygatták, hogy Babits Mihály nem költő. De maradjunk a képzőművészetnél! Szinyei Mer- se Pál, Csontváry Kosztka Tivadar művészetét is megkérdőjelezték annak idején az ékesebb, fontolva gondolkodók. Hadd ne folytassam! Vitathatatlan tény, hogy Eger és a barokk fogalma eggyé fonódott. Őszintén remélem azonban, hogy ezért még nem kell itt leengednünk a határsorompót valamennyi XIX. és XX századi stílusirányzat előtt, azzal az indokkal, hogy ezek „idegen testek, idegen lelkű anyagok” egy barokk városban. Szentendre idegenforgalmi vonzereje nemcsak csodálatos természeti adottságaiban rejlik, hanem abban is, hogy otthont adott a legkülönbözőbb irányzatokat képviselő művészeknek és műveiknek, amelyek ma látogatók tízezreit vonzzák. Nem tudom, mit szólnának az irodalom- kedvelők, ha kimondanánk, hogy Egerben Gárdonyi Géza után nem ajánlatos tollat fogni senkinek a kezébe? Ugyan ki tudná őt túlszárnyalni kortársaVéleményem szerint egy művészeti kiállítást soha nem lehet befektetési ügyletnek tekinteni (egyébként a kiállítás 2,8 millió forintba került). Sikerét, létjogosultságát nagy hiba lenne azon lemérni, hogy milyen gyorsan térül meg a ráfordítás, mert ez nemzedékek szellemi tőkéje. Végezetül őszintén kívánom, hogy a legközelebbi helyhatósági választáson az „előregondolko- dók” sikeresen szerepeljenek, hogy „az egri kulturális kérdések rozoga csónakjának” végre biztos kezű kormányosai legyenek. Akkor majd nem lesz „szájtépés”, a Kepes-műveket ki lehet pakolni a Vitkovits-házból, és megnyílhat helyette a szerb vendéglő. Abban nincs vita közöttünk, hogy ez behunyt szemmel is rentábilisabb befektetés. Hogy jobb-e, az más kérdés! Magam részéről ebben a témában további vitát nem kívánok folytatni. ink közül? * * * Igen tisztelt Asszonyom, a Gyorsuló Idő c. sorozatban, 1978-ban jelent meg egy másfélszáz oldalas válogatás Kepes György írásaiból „A közösségi művészet felé” címmel Haszonnal forgattam, akár kölcsön is adhatom. Nemcsak sejtettem, de értesültem is arról, hogy Kepes György nemcsak művész, de nagy lelkierővel rendelkező nevelő is. Most leértékelt hírlapi írásomban egy szót sem szóltam a Kepes- hagyaték értékéről. Ön, Asszonyom, erről oktat ki engem, személyemet díszítő feltételezésekkel. (Bodóné is másról beszélt, amikor... stb.) Csupán azt bátorkodtam glosszázni, hogy íme most egy szakember, Társy József — nem az? — keresi vagy keresteti a Kepes-kutatás lehetőségét máshol, Budapesten, mert itt, Egerben nem indult be. Nem is fog. A dolgok alaptermészete miatt. Szándékom csak azt célozta meg, hogy figyelmeztessek, a döntés hibás volt, amely pénzbe került. Nekünk, adófizetőknek. Asszonyom, az Ön által felhozott hasonlatok, párhuzamok több okból sántítanak, de ez ma nem téma. Csak az lett volna fontos, amiről írtam, a rossz határozat! Hogy mi lesz 1994-ben? Az új önkormányzattal. Meg mivelünk. A jo ég tudja! Az azonban bizonyos, hogy akkor is mérlegre teszik a köz ügyeit. Akár tetszik, akár nem! Tisztelettel: Farkas András
