Heves Megyei Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 100-124. szám)
1993-04-30-05-02 / 100. szám
4. SZEMTŐL SZEMBE HÍRLAP, 1993. április 30—május 2., péntek—vasárnap A vállalkozásokról, illúziók nélkül Beszélgetés dr. Bogár Lászlóval, az NGKM államtitkárával Nemrégiben megyei vállalkozói iroda nyílt Egerben. Avatásakor dr. Bogár László, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának politikai államtitkára beszélt a vállalkozások esélveiről. Elmondta, hogy a felmérések szerint a magyarok 47 százaléka szívesen belevágna valamibe. A kezdeményezőkedv viszont kevés, sok másra is szükség lenne, s úgyis csak kis részük válhatna sikeressé. Mégis, milyen körülmények között indulhat el valaki, milyen feltételek fogadják, számíthat-e a külföldi segítségre, s hogyan kapcsolódhat a világgazdaság áramába? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ. — Államtitkár úr, a megnyitójában volt egy érdekes megállapítás: egy rendkívül kezdeményező szeflemű országban élünk, a felmérések szerint nagyon sokan vállalkoznának, viszont kevesen válhatnak sikeresekké. Miről tanúskodnak ezek az arányok? — Dicséretes, hogy van vitalitás, életkedv, akarás ebben az országban. Rettenetesen szükséges, hiszen történelmi erejű a kihívás. Amit a nyugat-európai országokban 150 év alatt valósítottak meg, azt mi 6-8 év alatt akarjuk behozni. Ehhez elképesztő lendületre, optimizmusra van szükség. Innen nézve ez egy nagyon pozitív dolog, másfelől viszont azt jelzi: illúziók közt élünk, nem megfelelő az informáltság. Az ország fele elhiszi, jó esélye van arra, hogy sikeres vállalkozó legyen. Nagyon sokan könnyűnek tartják ezt, úgy vélik, a vállalkozó a korszak hose, s a gyors meggazdagodás lehetőségét birtokolja. Ez részben igaz. A polgárosodásnak valóban a legfőbb hajtómotoija a vállalkozás. De arra társadalomSzerkezetileg itt semmilyen esély nincs (sehol a világon nem volt ilyenre példa), hogy a lakosság fele vállalkozó lehessen. Mivel az átmenet nagyon nehéz, reálisan 6-8 százalékkal számolhatunk. Tehát a vállalkozó kedvnek örülni kell, de az illúzióknak előbb-utóbb el kell oszlaniuk, maradjon csak a hit és az elszántság. — Ügy fogalmazott, hogy míg máshol 100-150 év állt rendelkezésre, addig nálunk 6-8. Ilyen élesnek latja a cezúrát gazdaságilag az elmúlt rendszerhez képest, nem voltak előzményei a magyar piacgazdaságnak? — A kérdés annál inkább is jogos, mert ebben a térségben voltak előzményei. Akkor vagyunk becsületesek, ha úgy fogalmazunk, hogy Magyarorszáf on a rendszerváltozás valami- or a'60-as évek végén már elkezdődött. Tehát az óvatos, nagyon precízen kimódolt, ellentmondásos és szigorúan a gazdaság terén jelentkező (a politikában már leblokkolt) reformtörekvések az eltelt két évtized során a magyar társadalom — legalábbis egy jelentős réteg — szamára komoly lehetőségeket teremtettek. Elkezdték kikísérletezni a piaci mentalitás, viselkedés különböző szabályait. Azt hiszem, hogy amikor ebben a térségben relatíve Magyarország a legsikeresebb (s ezt a nyugatiak is mondják), abban benne van az elmúlt negyedszázad ilyen típusú felhalmozása. Nem is elsősorban anyagiakban (bár a tőke is legalább 15 éve gyűlik ebben az országban), hanem a tudás terén történt ez. Az ismeretek, képességek, készségek fejlesztése, a kapcsolatok kiépítése, az információk begyűjtése a vállalkozás elindításához, működtetéséhez nélkülözhetetlen. A nagy illúziók egyike, hogy sokan úgy gondoljak, enélkül is lehet boldogulni. Az elmúlt három esztendőben az derült ki, hogy hiába volt sokaknak pénze, a tudást nem egyszerű megszerezni. — Visszatérve az előző problémára, az a bizonyos 47 százalék hogyan akar boldogulni, milyen niodon képzeli az indulást? — Egy ilyen időszakban vállalkozni nagyon sok mindent jelenthet. Normális esetben elsősorban azt, hogy — természetesen betartva a szabályokat — belefogok valamilyen termelésbe. De az elmúlt évtized tapasztalatai, s az utóbbi három évben meglódult változások alapján a vállalkozás sokak fejében a gyors meggazdagodást jelenti, akármilyen módon, bármilyen áron. — Tehát sokan kereskedelmi és egyéb közvetítő vállalkozásra gondolnak, s nem pedig a JDP- t, a nemzeti összterméket gyarapítják...? — Teljesen nyilvánvaló, hogy ha a döntő motiváció a meggazdagodás, akkor az illető megpróbál valami olyan területre beférkőzni, ahol ez a leggyorsabban biztosítottnak látszik. Ilyen természetesen a közvetítés, vagyis amíg a termelőtől a fogyasztóig eljut az áru. Az, hogy az elmúlt évben itt volt jelentős fellendülés, ennek reális alapja, hogy a kereskedelmi infrastruktúrája ennek az országnak a gazdasági fejlettségéhez képest relatíve tényleg elmaradottvcM.. Magyar- ország már a nyolcvanas évek végén is gazdagabb volt, mint amit a kereskedelmi infrastruktúra mutatott. Amikor a tőke ide tódul, abban nincs semmi különös, ha lényegesen kulturáltabb körülmények között zajlik az áruk és szolgáltatások kereskedelme. Ha ez különböző rejtett monopóliumok kihasználásával arra irányul, hogy minél többen „fosztogassák’’ azt a szférát, aminek következtében pórul jár a termelő és a fogyasztó, mert túl sok láncszem köti őket össze, akkor már baj van. — Egy kis- és középvállalkozásokat fejlesztő iroda, vagy a Phare-program nem eshet-e abba a csapdába, hogy ezt a törekvést támogatja? Mert az előbb is arra jutottunk, hogy a vállalkozó kedvű emberek java részének ilyenek az elképzelései... ' — De igen. Ugyanis elsőgenerációs vállalkozó nagyobb részük, ki kell mondanunk: kényszervállalkozó. Nagyon nehéz helyzetbe jutott, munkanélküliség fenyegeti, esetleg már munkanélküli, vagy egyszerűen családját nem tudja jövedelméből eltartani, tehát „muszájból” vállalkozik, mert úgy véli: ez kínálja egyedül a boldogulás lehetőséget. Nyilván ezekben az esetekben mindenféle tudás és kapcsolat nélkül indítja be vállalkozását, s ilyenformán nem lehet csodálkozni, ha sok esetben kudarcot vall. Egy ilyen központ, amely Heves megyében most megnyílt, abban segít, hogy a tudást megszereztesse a vállalkozóval, akár kényszer árán is. Amennyiben ez nem megy, még idejekorán visszaléphet, még mielőtt súlyosabb helyzetbe nem kerül. — Továbbhaladva ezen a gondolatmeneten, elképzelhető-e, hogy a most induló vállalkozások valamilyen formában a termékek előállításába kapcsolódjanak bele? — Mély meggyőződésem, hogy ez az egyetlen kilábalás ebből a helyzetből. Ugyanis három-öt éve egyre csökken a JDP, s talán ebben az évben ha sikerül megállítani, bár ezt még nem tudjuk pontosan. A visszaesés legalább 20-25 százalékos. Tehat mindennél fontosabb, az első számú cél, hogy a termelő beruházások fellendülésével induljon el a gazdasági növekedés. Azt gondolom, hogy ennek az alapvető feltétele, a megtakarítás rendelkezésre áll ebben az országban. A megtakarítások össz- mennyisége már lehetőséget ad arra, hogy egy stabil gazdasági növekedés kezdődjék. Azt hiszem, hogy ezek az összegek azért nem kerülnek a termeléshez — ez persze kritika —, mert tulajdonosai nem tartják a helyzetet megnyugtatónak, biztonságosnak. Lehet szubjektíve bírálni ezt a mentalitást, de végül is a kockázat vállalói maguk a vállalkozók. Tehát, ha ők a gazdasági szabályozásban, a gazdaságpolitika egészét tekintve (vagy esetleg politikailag is, bár remélem, hogy Magyarországon erről nincs szó) bizonytalanok, akkor ezt tudomásul kell venni. Egy kormányzat akkor cselekszik helyesen, na ebből azt a következtetést vonja le, hogy a vállalkozói réteg még mindig várakozó állásponton van. — Milyen esélyei vannak a kisvállalkozásoknak a nagy multicégek megjelenésével. Kapcsolódhatnak-e hozzájuk, s beférnek-e egyáltalán a piacra? — A nyugati országok példája is azt mutatja, hogy ez a kettő ösz- szeegyeztethető. Valóban az a globalizációs tendencia, hogy a világot, a világpiac egyes szegmenseit egyre inkább nehány hatalmas, multinacionális, transznacionális óriáscég uralja. De ezek rendkívül szoros, állandó kapcsolatban, majdhogynem szimbiózisban vannak a kis cégek ezreivel, százezreivel a Föld különböző részein. Ilyen értelemben kialakultak a kooperációs kapcsolatok mintái. Tehát Magyarországon is: például a Suzuki- vagy az Opel-gyár a kisvállalkozók tucatjainak, százainak adhat rendszeres munkát. Ez természetesen az ipari kultúra terén is igen jelentős igényeket támaszt (technológiai fegyelem, beszállítás), s ezáltal egyfajta rangot is ad. — Közbevetésül: ez bizonyára a kormányzatra is felelősséget ró, hiszen minden ország egyfajta iparvédelmi rendelkezéseket hoz, hogy védje a saját kistermelőit... — Azt hiszem, hogy ez a jelenlegi időszak legnagyobb dilemmája vagy kihívása: hogyan lehet nyitott módon a gazdaság egészséges feltételeit megteremteni. Legyen verseny, de a GATT-on, vagyis a nemzetközi egyezményeken belül, az adott jogainkkal élve — és nem visszaélve —, s legyen lehetőség az egészséges és dinamikus magyar vállalkozói kör megvédésére. A problémát az jelenti — mint mindenhol a világon —, hogy azok a vállalatcsoportok és gazdasági ágazatok, ahol ez az alkalmazkodás valami miatt lassan megy, nehézkes, vagy el sem indult, a piacvédelem ideológiájával követelnek maguknak előnyöket. Ebben nincs semmi különös, ez szociológiailag vagy szociálpszicho- lógiaflag természetes. De a kormányzatnak tárgyilagosan mérlegelnie kell, hogy hol vannak azok a pontok, ahol dönteni kell, hogy ez most reális, GATT-kon- form piacvédelem, vagy pedig az „...maradjon csak a hit és az elszántság” — hangoztatja az államtitkár fepgpil (botó: j2 Gál Gábor) flllllilsl „üvegház” biztosítása egy olyan termelési szférának, amelynek az életben tartása gazdaságilag nem indokolható. — Jelentős problémának érzik sokan azt is, hogy egy ilyen alapítvány, nemzetközi szervezet által kezdeményezett támogatási forma haszonélvezője, felhasználója maga a szervezet. Egy ilyenfajta pénzből mennyi jut el ténylegesen a támogatandókhoz? — Azt hiszem, hogy ez az arány mindenféleképpen kedvezőnek mondható. Hiszen a Pha- re-programon belül itt jellemző leginkább, hogy ez a magyar gazdaság számára egy ingyenes sef ély. De ebből olyan alapokat épeznek a központokban, amelyeket részben hitelként, illetve f aranciaalapként, mikrohitel- ént nyújtanak a vállalkozóknak. Tehát, úgy vélem, ha az egész segélypolitika elmúlt három évét tanulmányozzuk, akkor ez a pozitív példa effektiv pénzbeli támogatásként működik. Míg való igaz, vannak más formák is, ahol a pénz jelentős része kizárólag külföldi szakemberek, szakértők magyarországi ideiglenes állomásoztatását jelenti. Sok esetben olyasmire mennek el hatalmas összegek, melyeknek valójában tartalmi eredménye nincs. Például egy nyugati szakember ezer dollar körüli napidijért ad tanácsot, sok magyar honfitársunk megirigyelné ezt havi fizetésnek is. S voltaképp nem ő ad tanácsot, hanem később hasznosítható tapasztalatot nyer a keleti gazdaságról. — Kiderült az elmúlt évek alatt, hogy a gazdaság „nem hagyható magára”, mert az állam ma is a legnagyobb tulajdonos. De milyen módon vehet részt a folyamatokban, s szövetséget köthet-e az önkormányzatokkal? — Erre vonatkozóan nincs előzetes központi kotta. Hogy az önkormányzatokkal, térségekkel, megyékkel való minisztériumi, kormányzati együttműködés milyen konkrét formái a leginkább célravezetők, ezt ma nenéz megmondani. Azt hiszem, ez az évtized azzal megy majd el, hogy mivel nincs előzetes sémája ennek az átalakulási folyamatnak, ezért a felek együttműködési kísérletei fogják eldönteni. Azt gondolom, hogy a kormányzaton belül az NGKM kezdettől fogva nagyon gyakorlatias módon, menet közben kísérletezte ki az együttműködés technikáit. Munkatársaim számára nagyon fontos volt, hogy a megyékkel, önkormányzatokkal állandó kapcsolatot alakítsanak ki, s ezeken a különböző elkülönített alapokon keresztül a gazdasági átalakulási folyamatot minden lényeges ponton kedvezően tudják befolyásolni. Én csak ezt a meglehetősen lapos igazságot tudom elmondani. Heves megyével különösen sikeresek a kapcsolataink. Azt gondolom — s ezt végképp nem udvariasságból mondom —, hogy az északi régión belül Heves megyének vannak a legjobb lehetőségei arra, hogy viszonylag gyorsan meg tudja oldani az egész országban jelentkező gazdasági, társadalmi gondokat. Van vitalitás, tenniakarás az itt élőkben és az önkormányzataikban. Azt hiszem, hogy az együttműködés, ha lassan is, de meghozza a gyümölcsét. — Köszönjük a beszélgetést! Gábor László Elsősorban a szakemberképzésben segítenének a franciák Burgundia szdlész-borász nagykövetei A közelmúltban Egerben járt az Egri Mezőgazdasági Szakközépiskolával testvérkapcsolatban álló Lycée Viticole de Ma- con-Davayé (a inacon-davayéi szőlész-borász líceum) kéttagú küldöttsége. A francia létesítmény vezetőjét elkísérte magyarországi útjára a közvetlen helyettese is. Nem üres kézzel jöttek, hiszen együttműködési megállapodást is kötöttek megyeszékhelyünk oktatási intézményével. Ennek hátteréről, tartalmáról kérdeztük a két tanintézet igazgatóit. — A maconi líceum olyan iskola — hallottuk Zay Zoltán tolmács közreműködésével Alain Bolio igazgató úrtól amely kizárólag szőlészet-borászattal foglalkozik. Kétszázötven tanuló jár a francia mezőgazdasági minisztérium felügyelete alá tartozó intézménybe. A diákok elsajátíthatják e szakma mesterfogásait, de azt is megtanulják, hogyan kell jól eladni a termékeket. Ne felejtsük élj Burgundiáról, a szőlészet-borászat központjától van szó! — Mennyi időbe kerül a szakemberek képzése? — Létezik kétéves oktatás, ami a magyar szakmunkásképzésnek felel meg. Van három-, illetve négyéves is, ez technikusi képzettséget ad. Az utóbbi plusz két esztendővel megtoldva már felsőfokú technikusi minősítést tesz lehetővé. Felnőttek tanítását is végezzük, ez egyenrangú az önöknél a munkaügyi központokban szervezett átképzéssel. Emellett továbbképzéseknek is otthont ad létesítményünk. Rendelkezünk tangazdasággal is, ahol a gyakorlatban bizonyíthatják megszerzett tudásukat tanulóink. Harmincöt hektáros területről van szó, rajta 17 hektárnyi szőlővel, a többi szántó. S van egy kecsketenyésztésre alkalmas farmunk is. — Egri jelenlétük bizonyára annak köszönhető, hogy Macon és Eger régóta testvérvárosi kapcsolatban áll. De mi a két iskola együttműködésének története? — Nekik egy évtizedes kapcsolatuk volt az egri Gárdonyigimnáziummal — válaszolt ezúttal Fehérvári Andor, a hevesi megyeszékhely iskolájának vezetője —, ahol francia nyelvet tanítanak. Egy diákcsere apropóján az akkori igazgatónő, Nagy Andor- néhozott össze bennünket 1990- ben. Akkor vetődött fel a kooperáció gondolata. Bolio úr meghívott minket Franciaországba egy hétre. Tavaly májusban abban a szerencsében volt részünk, hogy részt vehettünk náluk az európai szőlész-borász iskolák nemzetközi termékbemutatóján. Hazánkat mi képviseltük azon a rendezvénysorozaton, amelynek az akkori miniszterelnök, Pierre Beregovoy \olt a fővédnöke. Érdekességként elmondom, azon az eseményen mintegy 11 ezer fajta bor versenyzett, s kétezren bírálták el azokat. Talán bekerült ez a Guinness-könyvbe is, mint különleges rekord. Idén májusra is kaptunk már meghívót tőlük. — Nálunk működik Eger- Macon Baráti Társaság is — vette vissza a szót a maconi igazgató. — Mi 1992 szeptemberében húsztagú iskoláscsoportot láttunk vendégül az egri tanintézetből. Nemcsak tájékozódni voltak persze, hanem részt vettek a szüreti munkában is. így még többet tapasztalhattak a mi módszereinkből. Nekem most van szerencsém először Egerben lenni. — Együttműködésüket ez alkalommal írásban is rögzítik. Mit tartalmaz a megállapodás? — Azt, hogy a diákok szakmai fejlődése érdekében cseréket hajtunk végre. Évenként egy-egy csoport jön Egerbe tőlünk, és megfordítva. Beleértendők e sajátos továbbképzésbe a tanárok és a szakoktatók is. A jövetelünk másik célja a Pannónia-project létrehozása. — Ebben mely elképzelések kerülnének előtérbe? — Ez a francia kormány és külügyminisztérium ajánlata Magyarországnak. Franciául legalább alapfokon beszélő, harmad-, negyedéves diákokat vinnénk ki Franciaországba. Egy év előkészítő után még két évet tanulnának odakint, s francia diplomát kapnának. Éhhez kérjük a magyar szakminisztérium támogatását. — Miért éri meg ez a segítség Önöknek? — A francia kormány elképzelése az, hogy így próbál segíteni önöknek, vagyis vállalja a szőlészet-borászatban a leendő szakemberek továbbképzését. Hisz létezik már egy sor francia-magyar vegyes vállalat. Ezen túl, amit önöknél láttunk, illetve termékeket megkóstoltunk, szerintünk az mind arra való, hogy támogatást adjunk! Nem titok, hogy szeretnénk széles körben bevezetni a magyar borokat a nemzetközi piacokra, s értékesítésükben is részt vállalni. — Akkor egy fontos kérdés: hogyan ízlettek a boraink? — Igazán jók a fehér- és a vörösborok egyaránt! Szakmailag minden tekintetben piros pontot érdemelnek. — Mekkora az esélye az együttműködés kiszélesítésének? Fogadókész-e az egri szak- középiskola a franciák segítő szándékú elgondolásaira? — érdeklődtük meg Fehérvári Andortól. — Úgy gondolom, komoly, reális alapja van az együttműködésnek— hangzott a felelet. — A maconiak rendkívül készségesek. Igaz, nemcsak hazánk felé nyitottak most, hanem egész Kö- zép-Kelet-Európa irányába is. Hiszen azon a bizonyos tavaly májusi fesztiválon a meghívottak között voltak csehszlovákok, románok is. Mi ugyancsak nagy reményeket fűzünk a rendszeres kapcsolathoz. Ezért is ösztönzőm külön a francia nyelv tanítását. Ez év őszétől ezt a nyelvet a tanterv szerint is oktatjuk majd, először kisebb csoportokban. Megteremtjük az alapját annak, hogy diákjaink kint szerezhessenek diplomát. Azt is el kell mondanom, hogy a szőlészet-borászati szakmában rengeteg szakszóban felfedezhető a francia eredet. Ezeket sem árt ismerni, hiszen ebben a régióban az egyetlen ilyen, szőlészettel és borászattal is foglalkozó középiskola található. Szóval, mindebből jól látható, hogy mi nagyon is fogadókészek vagyunk! Szalay Zoltán J. SIPOTEKA KÖNYVESBOLTOK AJÁNLATA Stephen King: Halálos árnyék Wilbur Smith: Napmadár E. M. Forster: Szellem a házban Antikváriumunkban kottavásárt tartunk 50 % árengedménnyel. SIPOTÉKA KÖNYVESBOLTOK: Eger, Hatvani kapu tér 8. Tel: 36/316-998 Eger, Érsek u. 2. Tel: 36/323-393 Sipotéka Antikvárium Eger, Bajcsy-Zs. u. 2. Tel: 36/322-562. V S
