Heves Megyei Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 100-124. szám)
1993-05-20 / 116. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1993. Mi a tétje a tb-önkormányzati választásoknak ? Beszélgetés Veress Pálmával, a Népjóléti Minisztérium szóvivőjével — Először is arra lennénk kíváncsiak, hogy a világ különböző országaiban hogyan működik a társadalombiztosítás rendszere? — A világ országainak többségében kötelező és általános társadalombiztosítási rendszer működik, amelynek alapelve a szolidaritás. A munkaadók és a munkavállalók a bérek egy meghatározott százalékát fizetik be társadalombiztosítási járulékként, a jövedelmek függvényében. Az emberek azért fizetnek, hogy ezáltal önmaguk számára időskorukra szociális biztonságot vásároljanak (nyugdíj). Másrészt betegségük esetere is megvegyék az egészségügyi szolgai- tatasokat, azért, hogy ez idő alatt jövedelemhez jussanak (táppénz). Itthon nehányan kifogásolják ezt a szolidaritási elvet, és szorgalmazzák, hogy legyen egységes a járulék, fizessen mindenki azonos összeget. Ez alapvetően igazságtalan lenne, hiszen a nagy jövedelműek így kivonnák magukat a szolidaritási elv alól. — Mit jelent pontosan a társadalombiztosítás reformja? — A rendszerváltás után a Népjóléti Minisztérium új vezetése átfogó egészségügyi reformot hirdetett meg. Ennek döntő állomása a társadalombiztosítás átalakítása. Ez a következő lépésekben valósul meg: el kell különíteni az állami költségvetéstől a társadalombiztosítás pénzeit, tisztázni kell, mennyi pénz folyik be a társadalombiztosítás kasz- száiába, és mindez mire elegendő? A társadalombiztosítás önálló gazdálkodásának feltételeit meg kell teremteni azért, hogy ezáltal is jobb anyagi helyzetbe kerüljön. A Parlament törvényt hozott arról, hogy a társadalombiztosítást 300 milliárdos vagyonhoz kell juttatni 1994 végéig. Az önállóság természetesen nem jelentheti az állami garancia feladását, hiszen törvények szavatolják azt, hogy mindenki hozzájut a nyugdijához, illetve a különféle egészségügyi szolgáltatásokhoz. Külön kell választani a társadalombiztosításon belül az egészségügyi és a nyugdíjalapot. Az egészségügyi szolgáltatások árának és a nyugdijak kifizetésének két külön alapból kell megtörténnie, hiszen két különböző szolgáltatásról van szó. Meg kell teremteni azt a világos irányítási rendszert, amely kettős célnak tesz eleget: egyrészt tisztázza az állam jogait és felelősségét a társadalombiztosítással kapcsolatban, másrészt biztosítja az érintettek beleszólási jogát abba, hogy pénzüket hogyan, miképp, mire használják fel. — Sokan azt sem tudják, melyek lesznek a tb-önkormányza- tok feladatai: felépítéséről pedig talán még kevesebb sejtésük van... — A társadalombiztosítási önkormányzati választásokról 1991-ben alkotott törvényt a Parlament: meghatározta a társadalombiztosítási önkormányzatok szervezetét, hatásköreit, feladatait, az állami szervek és önkormányzatok viszonyait. Ennek alapján az önkormányzatok feladatai: egyetértési jogot gyakorolnak a társadalombiztosításra vonatkozó törvények meghozatalában, koncepciókat készítenek a rendszer fejlesztésére; önállóan gazdálkodnak a társadalombiztosítási vagyonnal, tulajdonosként rendelkeznek ezzel, és kialakítják saját szervezeteiket is. Most két társadalombiztosítási önkormányzat megválasztására kerül sor. Az egyik a Nyugdíjbiztosítási Ön- kormányzat, amely a Nyugdíjbiztosítási Alappal gazdálkodik. Ez 60 tagú. Ebből 24-et a munkáltatók delegálnak (ez 9 szervezetet jelent, az ÉT munkaadói oldalán jelenleg ülőket), négyet a nyugdíjasok érdekvédelmi szövetségei, 32-t a választójoggal rendelkező magyar állampolgárok választanak. A másik testület az Egészségbiztosítási Önkormányzat, amely az Egészségbiztosítási Alap pénzeivel gazdálkodik. Ennek létszáma 60-as — 30 embert a munkáltatók delegálnak, 30-at a választójoggal rendelkező magyar állampolgárok választanak. Tehát május 21 - én a magyar állampolgárok 32 tagot választanak a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzatba, és 30- at az Egészségbiztosítási Önkormányzatba. — A választás a szakszervezetek bonyolítják. Felvetődik a kérdés, miért éppen ők? — Egyrészt, mert ez Nyugat- Európaban már jól bevált gyakorlat. Másrészt, mert a társadalom politikai stabilitása elengedhetetlenné teszi, hogy a nagy horderejű döntéseknél minél több érdekcsoport fejthesse ki véleményét, közösen jussanak konszenzusra. Az emberek érdekeit legjobban az érdekvédelmi szervezetek, azaz, a szakszervezetek képviselik. így ez a választás egyben megmerettetést is jelent. Az a szakszervezet, amely a legtöbb képviselőt juttatja be az önkormányzatokba, erkölcsi győzelmet is arat. A szakszervezetek szerepe ezáltal jelentősen megnőhet, hiszen az emberek az önkormányzat munkájába való beleszólási jogukat elsősorban a szakszervezetek képviselőin át érvényesítik. — Szólna néhány mondatot a választás technikai részletéről is? — A szavazólapon — amin az állampolgár szavaz — csak az első öt személy neve szerepel majd, a listát állító szakszervezetek jelvényével együtt. Mindenki két lapot kap, külön szavaz a nyugdíjbiztosítási, külön az egészségbiztosítási képviselőkre. A választás ideje: 1993. május 21., 6.00-20.00 óráig. Minden állampolgár értesítést kapott arról, hol kell szavaznia. A voksolás a lakóhelyéhez kötődik, de lehetőség nyílik munkahelyi választókörzetek felállítására is. A választás egyfordulós: csak akkor érvényes, ha a jogosultak 25 százaléka részt vesz azon. Ha ez nem történik meg, akkor 1994. december 31-ig új választást kell kiírni. — Végül Ön milyen érvekkel győzné meg az embereket azért, hogy elmenjenek szavazni? — A tb-önkormányzatoktól az állampolgár egyfajta párbeszédre kap lehetőséget: a biztosítottak részt vehetnek a rendszer szerkezetének alakításában, kifejthetik véleményüket a törvénykezés előtt, beleszólhatnak az egyes szolgáltatások fejlesztési koncepciójába. Ha az érintettek még arra sem veszik a fáradságot, hogy elmenjenek szavazni, később sem lesz erkölcsi alapjuk panaszkodni arra, hogy kicsi a nyugdija sok ágy van a kórteremben. Ez a testület a mi nyugdijunkról és a mi egészségügyi ellátásunkról fog dönteni, tehát óriási a tét. Ez egy demokratikus lehetőség, és nagyon fontos, hogy az emberek éljenek is a demokráciával. Havas András HANG-KÉP E Csak egy blokk? Az utóbbi időben egyre több figyelemre méltó riport, inteijú kap helyet a tartós hullámvölgyéből kievickélő Vasárnapi Újság egyes számaiban. Május léén délelőtt Juhász Judit kormányszóvivővel szembesülhettünk. Kellemesen csalódtam, mert — s ezt kár lenne tagadni — valamiféle koalíciós töltelékprogramra készültem fel. Néhány mondat után azonban kiderült, hogy ez a korábban szimpatikus újságírónő jóformán semmit sem változott. Másként fogalmazva: mostani rangos posztján is azt teszi, amit az előzőn: igyekszik lelkiismeretesen, felkészülten ellátni meglehetősen sokrétű feladatkörét. Portréja fokozatosan rajzolódott kerek egésszé. Nem tagadta kötődéseit, de arról is szólt, hogy alapvető teendője itt ugyanaz, mint másutt volt: a precíz szolgálat, az információk pontos továbbítása, magyarázata. Egy mozzanatra rögvest reagáltam. Hangsúlyozta: azért munkálkodik, hogy a miniszterek minél szélesebb körrel tartsanak kapcsolatot, vagyis markánsabbá váljon az a párbeszéd, amely nélkül aligha képzelhető el bármifajta előbbrelépés, illetve konszenzus. Tény, hogy a szándék erőteljesen megkésett, s majd a 24. órán túlra postáztatott. Mégsem szabad lekicsinyellni, mert egyértelműen hozzájárulhat ahhoz a tisztánlátáshoz, az annak nyomán fakadó esetleges megértéshez, ami eddig hiánycikk volt. Az sem árt, ha a sajtó berkeiben tevékenykedők tudják, hogy ha tárgyilagos szemlélettel közelítenek, akkor partnernek tekintik őket. Annak idején, jó három esztendeje innen kellett volna rajtolni. Mindkét félnek... Mert tévedések, félreértések mindkét oldalon adódhatnak. Annál is inkább, mert a zsurnaliszták körében is terjeng a szubjektivizmus, az indulatoskodás, s a mindezzel ötvözött szakmai analfabétizmus. Hétfő reggel hallottam — szintén a rádióban —, hogy az USA- ban egy pék nyerte meg a tehet- ségtelenségi Pulitzer-dijat. Még az a szerencse, hogy tőlünk nem lehetett nevezni, ugyanis jó néhányan kiütik az ottani győztest. Méghozzá az első lendületre. Az írói többlet Rémületes filmszömyelmé- nyekkel bombáznak bennünket az egyes adók. Egyre riasztóbban műrostos amerikai bugyuta- ságokkal. Odaát Hollywoodban akad pénz, s természetesen tapasztalat is. Ezt botorság lenne vitatni. Ebben a kasszasiker-gyárban elfeledkeznek arról, hogy csak az igazán nagy írók képesek csodákra. Azok, akik nemcsak a toliforgatás fortélyait sajátították el, hanem eredeti hangnemben tolmácsolják véleményüket az őket körülvevő sanyargató, megmosolyogtató, csipkelődésre késztető világról. Ez jutott eszembe 15-én este, amikor a kettes csatornán megnéztem a Trió című cseh produkciót. A három alapmunka Karel Capek novellái nyomán formálódott. Hamisítatlan krimikben gyönyörködhettünk. Nem maradt el a pergő cselekmény, felsorakoztak a bravúrosan festett karakterek, s valamennyi szituációból sugárzott az a bölcs humorral ötvözött keserédes melankólia, amely csak az avatottak, a kiválasztottak bűvöletes adottsága. Elég csak a Gandara báró halálára utalni. Ennek kissé fásult, megöregedett felügyelője esetlenségével babonázott meg minket, bizonyítva azt is, hogy nem mind arany, ami fénylik, s mindnyájunkban ott lakozik az a rejtett többlet, ami egyéniséggé, átlagon felülivé, humánussá, azaz hamisítatlan emberré gyúrhat valamennyiünket. Ilyen alapanyagból nem nehéz frappáns forgatókönyvet csinálni, s némi készség birtokában a celluloidszalagról az az érték villan felénk, amellyel teremtője kívánt megajándékozni mindőn- ket. Nézőként is. Pécsi István Ősbemutató Egerben: Ki a harmadik? Már a nősülés se könnyű Jenő, s a három nő (Blaskó Balázs, Simon Mari, Fekete Györgyi és Moravek Krisztina) A jeles írókat könnyen utoléri végzetük: hagyatékukból előkerülnek addig ismeretlen kéziratok is, hogy életművüket utólag gyarapítsák. Az élvonalbeli munkáik nagyrészt már közkézen forognak, a később föllelt alkotások valószínűleg nem véletlenül feküdtek a fiókban. Néha a korszakos műveknek is ez jut osztályrészül, de előfordul az is, hogy az alkotó nem érezte sikeresnek próbálkozását. Hasonlóképpen került elő Va- szary János vígjátéka, amelyet Egerben a Ki a harmadik? címmel mutattak be, Solymosi Ottó rendezésében. Nem tartozik a legnagyobb felfedezések közé, de azt sem lehet mondani, hogy felesleges volt a kéziratról lefújni a port. Néha olyan érzése támad a nézőnek, mintha egy túlméretezett kabarétréfát látna, máskor viszont egy jó vígjáték körvonalai is fölsejlenek. Ez a kettősség jellemzi a darabot, s ezért az előadás is hasonlóképpen kétarcú. A szöveg tág játéklehetőséget nyújt a színészeknek, nincsenek kész jellemek, jól körülhatárolt figurák, inkább úgynevezett átlagemberek kerülnek különös helyzetbe, amelyben érdekessé válhatnak, s ezáltal színpadszerűvé is. Egyszerre könnyű és nehéz a játszók helyzete: nem köti őket szigorúan a szerző, ezért saját magukat „hozhatják”, másrészt nem is könnyíti meg a dolgukat azzal, hogy fölépít számukra egy izgalmas karaktert. Napjaink aktora már elszokott az ilyen szabadságtól. A szigorú csapatmunka, a fegyelmezett, egymást segítő alakítás vált alap- követelménnyé. Nem csendül fel a taps, ha a szeretett bonviván vagy a naiva színpadra lép, teljesítmény nélkül a néző nem honorálja a megjelenést. A Vaszary János teremtette világ oszlopa éppen az a színész volna, aki egyetlen mozdulatával meghódítja közönségét, s még a színfalakon kívül is szerepet játszik. Feladta tehát a leckét ez a darab az egri társulat tagjainak. Ki így, ki úgy birkózik meg a feladattal, nem hiányoznak a kabaréból ellesett túlzások sem, s a végén természetesen nyakon kell önteni az egészet egy kis „generálszósszal”, a jópofaság, az ösz- szekacsintás hangulatával. A Jenőt alakító Blaskó Balázs a semleges kisembert igyekszik megformálni. Magabiztos jelenségként ismerjük meg, mint akinek már sínen van az élete. Ebből vált a zaklatottság, a zavarodottság állapotába, hogy aztán a történet végére egy másfajta megállapodottsághoz jusson el. Szépen formálja meg ezt az ívet, de kevés alapanyag áll rendelkezésre ahhoz, hogy megtudjuk: milyen ember is ez a Jenő. Ha túlzóan akarnánk fogalmazni, azt is mondhatnánk, olyan, mint egy középkori moralitás főszereplője: akárki... Általánosítható a darab tapasztalata, talán ezért nem is ruházzák fel önálló karakterrel ezt a bizonyos Jenőt. Bár a dolog akkor kezd igazából érdekessé válni, amikor elrettentésül karaktert „hazudnak” neki azért, hogy a vakul belészerető szomszédlány kiábránduljon belőle. Pillanatok alatt kiderül, hogy Blaskó kitűnően tud jellemezni egy figurát, ha teheti. Könnyebb helyzetben van Moravek Krisztina, mert neki sorsa, jelleme van. Jön valahonnan, és megy valahová. Megtudjuk, hogy milyen életet élt előzőleg, s azt is, hogy mi lett belőle. Ezért aztán több-kevesebb sikerrel kilép a sémákból, s a szerelmes áhítaton túl jellemet is formál. Ezért aztán elomlásai, gesztusai, sőt még hallgatásai mögött is érezhetjük a személyiséget. Az újdonsült feleség szerepében Fekete Györgyi egy modern, öntudatos nőt formál meg. Ellentmondásos dolgokat mond és tesz, nem könnyen birkózik meg a fordulatokkal. Csak úgy tudja sikeresen leküzdeni a szövegbe foglalt abszurditásokat, hogy egy belső küzdelmekkel megáldott és megvert teremtést állít elénk. Ha úgy tetszik, feminista ez a figura, aki lázad a férfiak által kreált hazug világ ellen, de más oldalról tudván tudja, hogy nem boldogulhat nélkülük. Vonzás és taszítás egységében él, s a szerepjáték során tudatosul benne, hogy nem a Jenő-féle se hús, se hal alak a végzete. Nincs sok fogódzója Kelemen Csabának sem, mert olyan orvost kell elénk állítania, aki túlontúl is lelkiismeretes, de tanácsai mindenfajta emberi és lélekbúvár! bölcsességgel ellenkeznek, csupán a darab konfliktusa szempontjából van hasznuk és értelmük. Megpróbálja valamiféle állandó jókedvvel, charmemal ellensúlyozni a logikai bakugrásokat, de nem mindig sikerül. A Simon Mari megformálta Mari is a kabarészínpadokról átmentett cselédlány. Széles mozdulatai, vehemens megnyilvánulásai sodró erejűek, egy meghatározott korhoz kapcsolják, ellentétben a többi szereplővel. A falusi bejárónő típusa, míg a többiek — mint a fentiekben jeleztük — inkább valamiféle elvont igazsághoz, szerencsés esetben jellemhez kötődnek. A legrutinosabb Bókái Mária, aki nem túlzásokkal és jellemfestéssel ér el sikert, de pontos jelzésekkel. Laura néniként nem sok ideje van a színpadon, mégis be tudja azt tölteni, jelenléte hangsúlyos. A másik véglet Balogh András, aki Szalóki házmester figuráját egyenesen valamiféle burleszkből hozta. Mind maszkja, mind pedig alakítása túlzó, valóságos kis magánszámot próbál előadni. Nagyon fontos a zene, amely Aldobolyi Nagy György szerzeménye. Sok mindent igazolnak, elfogadhatóvá tesznek a betétszámok, mert bennük olyasmit is elmondanak a szereplők, ami a darabból nem derülhetne ki róluk. ízléses, jól megformált zenei világ ez, amely fazont, karaktert ad a darabnak. Ebből a sokféleségből egy ellentmondásos előadás rajzolódik ki. Az egyértelmű szórakoztató szándék akkor érhetné el célját, ha lehetőség nyílna egységesebb játékra. De valahol a mo- ralizálás és a tréfa határvidékén bolyong ez a darab, amely néha unalmas perceket hoz, máskor viszont felélénkít, s jókedvvel tölt el. Annyi tanulságot azért hordoz magában, hogy már nősülni sem könyű, nemhogy a házasságot megélni. De ez az igazság nem hat a friss felismerés erejével. Gábor László Fehér sivatag Az új-mexikói Fehér sivatag sötét titkok nyugvóhelye. Az egyik kisváros serifije, Ray Dole- zaí (Wilhem Dafoe) minderről semmit nem tud. Békés egyhangúságban telnek a napjai, míg egy reggel egy halott FBI-ügy- nókre nem bukkan a kisváros határában. A tetem egyik kezében revolver, a másikban pedig aktatáska — félmillió dollárral... A seriff nem akarja elhinni, hogy öngyilkosság történt, ezért -- a sajat szakállára — nyomozni kezd. Az események nyomasztó fordulatot vesznek, és ő is hirtelen a törvény túloldalán találja magát. Rá kell döbbennie, hogy élete egy gátlástalan bűnöző (Mickey Rourke) jóindulatától függ. Veszélyes helyzetéből egyedül kell kivágnia magát... Az új krimit az egri Uránia mozi mutatja be. F ilmpr emier A gátlástalan bűnöző és a főhős
