Heves Megyei Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 100-124. szám)
1993-05-15-16 / 112. szám
SZEMTŐL SZEMBE 4. HÍRLAP, 1993. május 15—16., szombat—vasárnap Századunk és a furcsa elszámolás Beszélgetés Szakály Ferenc történésszel A napokban Szakáiy Ferenc történész, kandidátus, az MTA Történettudományi Intézetének osztályvezetője tartott előadást Gyöngyösön. A város török kori történelmét felelevenítő „rendhagyó történelemóra” előtt beszélgettünk a neves szakemberrel. — Több kötete is megjelent már Magyarország török hódoltság alatti történelméről, s most is e témában tart előadást. Miért éppen ez a kor a legfőbb kutatási területe? — Ez egy gyerekes történet... Ugyanis kilencéves koromban annyira megragadott az Egri csillagok olvasmánya, hogy akkor elhatároztam, én fogom megírni a kor történetét. Gyermekfejjel persze még nem tudtam, hogy már addig is könyvtárnyit írtak róla. S hát az a ritka eset történt, hogy megvalósult egy gyerekkori álom, aminél az ember többet nem is kívánhat. Javamra vált az is, hogy elsőre nem vettek föl az egyetemre, mivel ellenforradalmi „származású” voltam, így egy évig dolgoztam a Pest Megyei Levéltárban, amelynek szép anyaga van a 16-17. századból. Akkor éreztem meg, hogy mennyivel fontosabb eredeti forrásokból, akkor élt emberek leveleiből dolgozni, mint mások által írt elméletekből... — A közelmúltban egy négyrészesre tervezett sorozat első három kötete látott napvilágot „Magyarok Európában” címmel. Ennek a második részét — amely a „ Virágkor és hanyatlás 1440-1711 ” címet viseli — Ön írta, a másik hármat pedig olyan szakemberek, mint Engel Pál, Kosáry Domokos és Glatz Ferenc. Úgy tűnik, összhangban voltak, mert a kötetek írása során mintha egy új történelemszemlélet megfogalmazására törekedtek volna... — Abszolút összhang van közöttünk, hiszen ez egy baráti társaság, dacára a nagy korkülönbségnek: Kosáry Domokos, az Akadémia elnöke például nyolcvanéves, én ötven vagyok, a többiek is hasonló korúak. S hogy mennyiben új szemléletű, menynyiben nem, az a történelemben úgy van, hogy rengeteg újdonság halmozódik föl anélkül, hogy bárki észrevenné. De én nem is ezt emelném ki, hanem azt, ami bennünket is megdöbbentett: soha még Magyarországon olyan, tankönyv nagyságú kötet nem készült, amelyik egyszerre adta volna előaz egyetemes történetet és a magyart. Szóval, ilyen „mozaikszinkron” nem készült, ami azért is meglepő, mert ebben az országban valaha hihetetlen magas szintű középiskolai oktatás folyt. — Ezek szerint ez a négy kötet tekinthető az új nemzedék oktatási alapművének? — Szerénytelenség volna, ha ezt mondanám. Ha valakinek ez a sorozat tetszett, vagy valakit meggyőzött arról, hogy érdemes ezzel a — tulajdonképpen rosz- szul jövedelmező — „szamársággal” foglalkozni, akkor a négy kötet már elérte a célját. Egy történelemkönyvtől ennél több egy olyan korszakban, amikor nincsen kötelező irányvonal, nem várható. Persze az ötvenes években, amikor egy kötelező ideológia, egy kötelező értékrend uralkodott, akkor el lehetett várni ilyet egy könyvtől. Ma, amikor a történelem — sajnos — mindig belekerül a pártharcokba, nem lehet azt várni egész nemzedékektől, hogy elolvassák ezt a történelem tárgyú könyvet, de ha egyáltalán elolvassák, már boldogok leszünk. Mint ahogy azok is vagyunk, hiszen sehonnan sem érkezett rossz visszhang: a diákok és a tanárok is haszonnal forgatják a kötetet. — Való igaz, a különböző felsőoktatási intézményekben már az Ön könyvéből vizsgáznak a hallgatók... — ...Igen, vannak, akik azt mondják, hogy ez az a minimum, amit egy egyetemi hallgatónak elölről-hátulról tudnia kell. — Az imént bizonyos pártharcokra utalt, ez sugallja a kérdést: milyennek látja a közelmúlt politikai történéseit Magyarországon? — A változások zavarosak és zavarba ejtőek. Én egy pesszimista alkat vagyok, s aligha véletlenül. Ez nyilván összefüggésben van az 1956 utáni eseményekkel, amikor apa nélkül és nagyon szegényen éltünk: az apám ugyanis börtönben volt... Tehát nem vártam csodát, nem vártam azt, hogy egy új garnitúra teljes fegyverzetben elő fog ugrani. De még ehhez képest is csalódtam. Jobbnak éreztem a készenlétben álló erőket, és főleg toleránsabbnak... De nem mindig igazságos, ha az ember kritikát gyakorol, hiszen ez egy tipikusan nem kikényszerített fordulat volt. És a nem kikényszerített fordulatoknak az a nagyon rossz tulajdonságuk, hogy nincsen program. Például ’56 egy mindenki számára váratlan, de nem kikényszerftetlen fordulat volt, hiszen a magyar társadalom 99,9 százaléka elutasította azt, amiben akkor élt. Tehát be kellett következnie valamiféle konfrontációnak. De a kádárizmus bukása nem volt ilyen nyílván való, az meg aztán a legkevésbé volt várható, hogy egy ideológiai alapokon nyugvó világrendszer önmagától föladja, föltegye a kezét, és azt mondja: „nem megy tovább, gyerekek...” Ilyen a világtörténelemben még nem fordult elő. Ezért nagyon mértéktartónak kell lenni azon szerencsétlen barátainkkal, kollégáinkkal és a többiekkel szemben, akik most belecsöppentek a politikába. Hiszen annyira specializálódott ez a hivatás, hogy csoda lett volna, ha itt egy kész politikus társaság ugrik elő egyszerre. — Hamvas Béla azt írja az egyik esszéjében, hogy a kommunizmus várható bukása után hatalomra kerülők meg fogják hamisítani ’56 történelmét, vagyis kidekorálják majd az abban játszott szerepüket. Lát ma erre utaló jeleket? — Sajnos, igen. Ötvenhat hajlamos arra, hogy egyfajta párttörténetté váljék, márpedig én nem szeretem a párttörténeteket. Ugye, azt szoktuk mondani, hogy a kommunistákat nem lett volna szabad kormányra engedni, mivel börtönviselt emberek voltak, s így bosszúvággyal hagyták el a börtönt. S ez vonatkozik nagyon sok ötvenhatosra is... Azokat az embereket, akiket megtörtek, megtiportak, nem szerencsés politikai vezető szerephez juttatni. A másik dolog az, hogy én már csak önzésből is tisztelem ötvenhat emlékét, mert ha nem tisztelném, az egész életemet tagadnám meg, hiszen ennek a következményeit nyögtem évtizedeken keresztül. De tudomásul kell venni, hogy ’56 csupán néhány nap volt, nem egész két hét a magyar történelemben, az összes kifutásával együtt alig több, mint másfél hónap. S ha ezt nagyon sokáig rágjuk, akkor úgy fogunk velejárni, mint az illegális kommunista párt történetével, ami azért vált lehetetlenné, mert 300 ember tetteiből kellett egy nép élére került párt történetét megcsinálni... — Történészszemmel lehet-e valamiféle prognózist adni az elkövetkező tíz-húsz év hazai alakulására? — Nem. Ez az a pillanat, amikor nem lehet, ugyanis nincsenek ideológiák, a huszadik század az ideológia-nélküliség százada. Rágcsáljuk a 19. században kitalált eszméket, e tekintetben századunk nem mutatott föl semmit. És úgy néz ki, hogy a 21. század változásai nem e hasadási pontok mentén fognak alakulni, hanem — bármilyen szomorú — a bőrszínek, esetleg a vallások határozzák majd meg. Olyan dolgok, amelyeket már mind le- küzdöttnek, beintegráltnak hitt egyfajta liberális demokratikus gondolkodás. Nagyon pesszimista vagyok a jövőt illetően, hiszen nagyon sok elszámolatlan kérdés vár még nagyon furcsa elszámolásra... — Köszönjük az interjút. Kácsor Zsolt Három éve nem történt semmi „Az egyház krisztusi indulatokkal túrt...” „Bennünket, kérem, nem vesznek komolyan. Bajban vagyunk az egyházzal, és senki nem mond vigasztalót. Még az sem, aki tehetné. Öt család hónapok óta bizonytalanságban él, a jövőnk kilátástalan. Félünk, azért fordulunk a nyilvánossághoz...” — az egri Markhot Ferenc u. 2. számú épületből telefonált egy férfi, aki az izgalomtól fuldokolva ontotta magából e keserű szavakat. A történettel és szereplőivel a ház egyik barátságosan berendezett lakásában ismerkedtünk meg részletesebben. íme! * Februárban, a lakóbizottsági ülésen egyértelműen elhangzott: a református egyház visszaigényli az épületet, méghozzá üresen... De mi lesz velük, meddig maradhatnak, hová költöznek? Ezekre a kérdésekre még a mai napig sincs válasz. Az itt élők többsége idős asszony, túl a hetvenen. A szószólójuk Márkus László, aki feleségével együtt mozgássérült. Két gyermeket nevelnek, nemrég költöztek Egerbe, s itt úgy érezték, igazi otthonra leltek. — Budapest belvárosában éltünk — mondta —, de sem a feleségem, sem pedig a gyerekek nem tudták megszokni az ottani levegőt, folyton orvoshoz jártunk. Vadonatúj lakásunkat cseréltük el az egriért, rengeteget költöttünk a rendbehozatalára, de úgy gondoltuk, megéri, hiszen a város szívében élhetünk, közel mindenhez. Sajnos, a cserepartner „elfelejtette” velünk közölni, hogy milyen veszély fenyeget bennünket, hogy ez a lakás egyházi tulajdonba is kerülhet. Néhány hónappal ezelőtt hallottuk, hogy valóban visszaigénylik az épületet... — sóhajtotta el mindezt szinte egy szuszra. És folytatta: — Ezen a beszélgetésen az is kiderült, hogy ez az ingatlan kincstári tulajdonban van, az EVAT szívességből veszi el tőlünk a lakbért, illetve látja el az egyéb feladatokat. Álmomban Eger, Markhot Ferenc utca 2. ne jöjjön elő az a gyűlés! A lelkész úr kijelentette, van egy jogszabály, amit nekünk is tudomásul kell vennünk, majd a város ad mindannyiunknak lakást, és kész. Tudom, hogy jogos a kérésük, de mégiscsak mérlegelni kellene a családok helyzetét. Azzal érvelt a tiszteletes úr, hogy „annak idején egy éjszaka alatt pakolták ki a reformátusokat, és senki sem kérdezte, akarnak-e maradni.” Először találkoztam a lelkész úrral, de ki merem jelenteni, ha rajta múlna, mi már nem lennénk itt. Érthetetlen számunkra a viselkedése, hiszen soha meg nem bántottuk őt vagy az egyházát. Szívem szerint maradnék, de ha menni kell, hát elmegyünk, de békésen és elégedetten szeretnénk távozni. Nem szebbet, nem jobbat kérünk cserébe, de legalább olyat, mint a mostani lakás, és itt a belvárosban. Igaz, még nincs a birtokunkban hivatalos iromány, de úgy tűnik, a folyamat visszafordíthatatlan... Sorra mondták érveiket a többiek is: dr. Gyulai Györgyné, Fodor Pálné, Berecs Jánosné, Kálmán Mihályné. A szavaikból kicsengett: ha az egyháznak visz- szaadják a házat, elmennek. A törvénnyel nem szegülnek szembe, pereskedésre sem pénzük, — ki lel itt igazi otthonra...? (Fotó: Szántó György) sem erejük. Csak egyet kérnek cserébe: olyan lakást, ahol nyugodtan és békében élhetik le öreg napjaikat. * A több mint ezer hívőt számláló egri református egyház lelkésze, Kádár Zsolt higgadtan, a tényeket sorolva mondta el véleményét az esetről: — Mindazok, akik sérelmesnek érzik most, hogy valamiben megkárosulnak, vagy az eddigi kényelmüket kénytelenek feladni, ne az egyházzal, a hosszú időn keresztül elnyomott emberi csoportosulással perlekedjenek, hanem forduljanak a magyar törvényhozáshoz, és kérjék, hogy változtassák meg az 1991/32. törvényt. Jogilag tehát teljesen tiszta az ügy, történelmi igazság- tételről van szó, amelyben vannak szenvedő alanyok, hiszen minden fény mellett ott van az árnyék is. A református egyház az Egerben visszaigénylendő ingatlanok közül mindössze egyet kér, míg egy másik egyház huszonhatot. Az utóbbiakból már nem egy visszakerült az egyházhoz, nem ilyen nagyságrendben és értékben, mint a miénk. Elérkezett az idő, hogy az egyház- község különböző kérelmeire — a minisztérium elidegenítési határozatának birtokában — a kincstári vagyonkezelő szervezet intézkedjen. Jogilag visszafordíthatatlan dologról van szó, és a bentlakók végképp nem fellebbezhetnek, hiszen ők ott bérlők. Ne az egyházat tekintsék ellenségnek, hiszen az krisztusi indulatokkal tűrte hosszú időn keresztül azt a kényelmetlen állapotot, amit az államosítás jelentett. Most, az igazságtétel idején az egyház a mindenki által elismert jogos igényét nyújtotta be. Sajnos, mi nem lehetünk bérlakások üzemeltetője, ezt éppen a magyar Parlament által hozott törvény tiltja. Az egyház már eddig is sok időt adott arra, hogy elgondolkozzanak, cselekedjenek az illetékesek, s hogy hová helyezik el az embereket, három éve azonban semmi sem történt. Az egyházunknak nem lakásokra van szüksége, hanem különböző termekre, ahol a hitéleti tevékenységet kiszélesíthetjük. Emberileg megértem az ott lakókat, és magam is azt szeretném, ha kompromisszum születne. Ne higgyék, hogy az egyház gonoszt gondol ellenük... * Ez tehát az érintettek véleménye. A legutóbbi információ szerint a Heves Megyei Vagyonátadó Bizottság az ingatlant a Kincstári Vagyonkezelő Szervezetkezelésébe helyezte. Ezt a határozatot azonban az utóbbi hivatal megfellebbezte. Abban az esetben, ha a minisztérium ennek helyt ad, az ügy visszakerül az önkormányzathoz. Ellenkező esetben viszont a kincstáriakra vár a megoldás. Amennyiben a kincstári vagyonkezelő az állami kasszából átutalt pénzből megfelelő, a famíliák igényeit kielégítő lakásokat tud vásárolni, mindenki nyugodt lélekkel zárhatja le az ügyet. Kimondani, leírni túl egyszerű, de nap mint nap bizonytalanságban élni...? Mi lesz velük, meddig maradhatnak, hová költöznek? Ezekre a kérdésekre ma még nincs válasz... Szüle Rita Ne fizessenek neki... Egy „kábelhajhász” Gyöngyösön A gyöngyösi Mátra Szálló presszója, ahol Nagy Lászlóné- val, a helyi lakásbérlők egyesületének megbízott elnökével és Nyerges Pál önkormányzati képviselővel ülünk, egyelőre „védett” attól a témától, amelyről éppen beszélgetünk. Azért keresték meg lapunkat, mert úgy tűnik, hogy a város bizonyos körzeteiben egy férfi, Sipos Károly többet ígért, mint amennyit abból megvalósított, és ráadásul eközben némi pénztől is megfosztotta a lakókat. * Arról van szó, hogy a fent nevezett úriember, aki egyébként Székesfehérvárról érkezett, de a gyöngyösi mellett még egy hatvani lakcíme is van, négy évvel ezelőtt, mint a Rendszer Gmk képviselője, kábeltelevíziós hálózatot kívánt létesíteni a déli városrész mintegy 1500 lakásában. Öt külföldi csatornát ígért, az RTL-t, a SAT 1-et, a PRO 7-et, a Music TV-t, az Eurosportot, illetve a Magyar Televízió 1 -es és 2-es adását. — A lényeg, hogy ez a férfi megbízhatatlan alak — mondja felhevülten Nagyné. — A bérlőket becsapja azzal, hogy három-, hat-, illetve kilencezer forintokat szed össze a kábelhálózat kiépítésére, aztán pedig eltűnik. Van, ahol ugyan beváltja az ígéretét, ám arról már elfelejt gondoskodni, hogy normális színvonalon lehessen nézni ezeket az adásokat. Amikor közöltük vele, hogy nem fizetünk előfizetési dijat, amíg megfelelő vételi lehetőséget nem biztosít, kijelentette: még 600 ezer forintot akar beszedni Gyöngyösön, aztán eltűnik. — Miért nem fordultak a Rendszer Gmk vezetőihez? — Nem láttuk értelmét, miután októberben a Magyar Közlönyben megjelent, hogy ezt a céget felszámolják. Február 20-a körül beszéltünk a felszámolóbiztossal, dr. Kricsfalusiné Pusztai Mariannái, és a szerződésről szóló papírokat is elküldtük neki. Nem kevesebb forgott kockán ugyanis, mint hogy a mi kiépített kábelhálózatunkat is a Rendszer Gmk tulajdonaként fogják fel, és esetleg a felszámolás során értékesítik azt. Nos, megegyezés született, hogy mi nem élünk követeléssel Sipos úrral szemben, mármint hogy építse ki végig a hálózatot, ám ennek fejében ő sem követelőzhet az előfizetési dijakért. S ami ennél is fontosabb, a felszámoló cég is „békén hagyja” Gyöngyöst. — Akkor most mi a baj? — Az, hogy mindezek ellenére Sipos úr továbbra is járja a lakásokat, és zaklatja főképp az idősebbeket. Azok meg nem mindig tudván, hogy miről van szó, esetleg kifizetik a dijakat. De ha nem, akkor Sipos fenyegetőzik, hogy még visszajön... Egyébként már tárgyaltunk a dél-kálvária-parii Parabolaklub vezetőjével, ők átvennék és tovább üzemeltetnék a rendszert. — Tulajdonképpen arra szeretnénk felhívni a figyelmet — mondja Nyerges Pál szocialista párti önkormányzati képviselő —, hogy ezeket a kábeltelevíziós rendszereket senki nem felügyeli, nem beszélve arról, hogy annak idején némelyikük kalóz módon épült ki, gyakorlatilag a lakók hallgatólagos hozzájárulásával. Egyetlen módunk arra, hogy az üyen embereket „elűzzük”, hogy a „fejállomás” ajtaján — ami a Patina Rt. tulajdona — kicseréljük a zárat, s onnantól már jogtalan behatolásnak is felfoghatjuk, ha valaki azt mégis kinyitja. * Megpróbáltunk Sipos úrral is beszélni, ám ez többszöri próbálkozásunkra sem sikerült. Természetesen lapunk bármikor készséggel ad helyet az őálláspontjának is. Doros Judit S \ SIPOTEKA KÖNYVESBOLTOK AJÁNLATA: Evelyn Marsh: A halál csak egyszer csenget Irwin Shaw: Egy amerikai Rómában A. T. Mann: Ezredéves próféciák A Magyar Nagylexikon I. kötete megrendelhető június 15-ig 3800 Ft helyett 3000 Ft-ért. SEPOTÉKA KÖNYVESBOLTOK: Eger, Hatvani kapu tér 8. Tel: 316-998 Eger, Érsek u. 2. Tel: 323-393 Sipotéka antikvárium: Eger, Bajcsy-Zs. u. 2. Tel: 322-562. V r
