Heves Megyei Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 100-124. szám)
1993-05-13 / 110. szám
8. HÍRLAP, 1993. május 13., csütörtök Üzen a szerkesztő 5. B. Azt írja többek között: „Miután jól-rosszul képzett értelmiségiként végigéltem a diktatúrát, csak nem hagy nyugodni mindaz, amit csak úgy „lenyeltünk”. Elő is vettem néhány akkoriban eligazító kötetet, hátha utólag megvilágosodik bennem néhány, tabuként felfogott probléma. Hogyan is volt akkor a vakító mutatvány, a szóáradat, hogy mi már a végén oda se néztünk, csak hittünk. Lapozgattam a „Beszélgetések Magyarországról, a szocializmusról” című kötetet, 1982-ben adták ki. A négyszáz oldalas könyvben Aczél György, az akkori foideológus válaszolt a francia kommunista Francis Cohen kérdéseire. A patetikus, itt- ott megmagyarázó, elleplező válaszokban ott buzgólkodik az a társadalompolitikai szempontokat figyelő, a mélyebb gondolkodásra felkészületlen, vagy nagyon is tudatosan sekélyes színvonalon mozgó bölcselkedő, aki minden energiájával és ravaszkodásával hidat akar építeni az álom és a valóság közé, az eszme és a gyakorlat közé. Egy mondatát ide idézem: „Szándékunk az, hogy olyan társadalmunk le- yen, amelyben mindenki pótol- atatlannak, s minden vezető pótolhatónak érezze magát.” Erre az elképesztően hazug mondatra F. Cohen azt nyögi ki: „A formula nagyon szép.” Mire Aczél folytatja: „A megvalósítás annál nehezebb.” S ha én most, 1993-ban ezt olvasom és elgondolkodom rajta, sőt írok Önöknek, nemcsak azért van, mert az írás visszarúg annak, aki hazudik, hanem azért is, mert a hatalom korrumpáló erejére is szeretném felhívni a figyelmet. Ma is akadnak jelenségek, a többes szám első személy, a ragozás szintjén, amikor a hatalomba három évvel ezelőtt bekerülők némely helyeken csaknem megközelítik azt a magatartást, amit Aczélnál olvasunk. Lila ködkép alakul, és amikor valaki rákérdez, hát: „akkor, igen, majd, majd!” Kedves Olvasónk, örülünk, hogy az értelmiség nemcsak vélt vagy valódi sebeinek felemlege- tésevel, esetleg felvakarásával van manapság elfoglalva, hanem igyekszik megérteni, akár utólag is felderíteni, milyen társadalmi tájékoztatások, hiedelmek között tartották évtizedekig, használták fel, használták ki alkotóerejét olyanok, akik magukat pótolhatatlanoknak, elmozdítha- tatlanoknak tartották és tudták, miközben szemrebbenés nélkül olyasmiket írtak le, amiket ma már ők sem vállalnának pirulás nélkül. Egyetértünk abban is, hogy ezeket a puhuló diktatúra idején megjelentetett eszmefuttatásokat ma is haszonnal forgathatja bárki, annak igazolására, hogy a diktatúra hazai önkont- rollja hiányzott. Bátortalanul, de a hatalom erkölcsöket is felőrlő hatásáról beszélve mintha figyelmeztetné a T. Ház padsoraiban ülőket, ne alakítsák át magukat díszes szónoki emelvénnyé, ne vegyenek át a közelmúltból olyan magatartásokat, szövegrészeket, hangsúlyokat, gesztusokat, amiket a társadalom nem szeret, csak eltűr. Igaz, mondjuk-íijuk mi is erre ma, itt, a szerkesztőségben, hogy ezek a politikai kezdők még nem találták meg a saját stílusukat. Az áthallás az ideológiai szóképekben csuszamlásokhoz is vezethet. A szándékok és szólamok néha kificamulnak, éppen a gyakorlatlanság okából, mégis úgy gondoljuk: a mai politikai vezér- egyéniségek, eltekintve néhány, természeténél fogva túllengésre hajlamos személytől, már tudják, mi a demokrácia, megalapították, tisztelik annak intézményeit. Még akkor is így van, isy lehet ez, ha ezt a vezérlő gárdát 1990-ben aktívan, tehat ki- mondva-megszavazva, csak a fürge kisebbség igenelte. Ezért is várjuk türelmetlenül 1994- et... Az Agria Volán álláspontja Tisztelt Szerkesztőség! Hivatkozással az 1993. április 28-án „Állításainkat fenntartjuk” címmel közölt cikkre, az alábbiakról tájékoztatom Önö- kct* 1993. február 19-én kelt levelemben Fülöp Andrea Heves, Bem József út 34. sz. alatti lakos bejelentésével és a február 18-i „Néhány szó az ellenőr modoráról” címmel közölt cikkükre részletes választ adtam. Úgy vélem, az abban leírtak egyértelműek, úgy a panaszost, mint annak utastársait kielégítik, megnyugtatják. A lényeg: egy dolgozónk munkavégzésé során hibát követett el, ezért kivizsgálás, felelősségre vonás és a szükséges intézkedés részemről megtörtént, és ezt nem rejtettem véka alá. Ezt megelőzően Fülöp Andrea február 15-i keltezéssel — ugyancsak tőlem — érdemi választ kapott, amely valószínűleg nem elégítette ki. A bejelentésre megküldött levél tartalmából kitűnik: a szembesítést indokolatlannak tartottuk. Az ügyet ekkor, és nem most (mint erre Önök utalnak a cikkben), nyugodtan le lehetett volna zárni. Úgy néz ki, hogy Fülöp Andrea es utastársai nem elégedtek meg intézkedésemmel, és a hibát elkövető dolgozónk fejvételét akarják. Ezt nem tettem meg, és úgy ítéltem meg, hogy dolgozónk továbbra is alkalmas munkakörének betöltésére. Utóbb közölt cikkükben Fülöp Andrea már új váddal is előhozakodik, nevezetesen, hogy Tóth Józsefnek közvetlen köze van Madarász János volt autóbusz-vezetőnk munkakörének megszüntetéséhez. Pontatlanul fogalmaz, mivel dolgozónk közvetlenül volt érintett a témában, hiszen őt érte tetten az elkövetett jegy csalásnál, amelyet rövid időn belül kétszer követett el Madarász János. Nyitott kapukat dönget Fülöp Andrea a hevesi bérletváltás es az utazási lehetőség terén, hiszen én nem tagadtam a szolnoki és szegedi autóbuszok létét, csupán a Mátra Volánt emeltem ki, azaz, hogy nem közlekedtet járatot Heves és Eger viszonylatában. Továbbra is fenntartom véleményemet, hogy ez az egész ügy nem Tóth József és Fülöp Andrea, illetve utastársai között zajlik, hanem annál több: valakinek a védelme érdekében elmarasztalni az ellenőrt és az Agria Volán Rt.-t is. Én senkinek az állítását nem vontam kétségbe, sőt azt nagyon is tiszteletben tartva, rövid idő alatt intézkedtem, s az érdemi válasszal az ügyet le lehetett volna zárni. Sajnálom, hogy nem így történt, de nem tehetek róla. Azt, hogy ezek után a T. Szerkesztőség ismételten melyik félnek ad lehetőséget az ügy további tisztázására, már Önökre bízom. Egy biztos: a magam részéről befejezettnek tekintem az érdemi válaszom megküldése óta folyó érdemtelen csatározást. Füle István ügyvezető igazgató Agria Volán Rt. * * * Ezzel — mint azt korábban már jeleztük — a szerkesztőség a vitát a maga részéről lezártnak tekinti. Testünk-lelkünk harmóniája Egymásra figyelve A gondolatolvasás — ha egyáltalán létezne ilyen — különleges tudomány lenne. Ha a gondolatokban nem is, de az egymás érzéseiben való olvasás teljesen mindennapos dolog. Legalábbis azoknak, akik figyelnek egymásra. Szakszóval empátiának nevezzük azt a folyamatot, amelynek során beleérzünk a másik ember lelkiállapotába. Riadt tekintetéből láthatjuk titkolt szorongását, puszta testtartásából a reménytelenségérzést, elnyomott félmosolyából a jókedvét. Az érzelmek, a lelkiállapot főleg a nem szóbeli — és sokszor akaratlanul leadott — jelzésekből érzékelhető, de néha olyankor is, amikor az illető számára önmaga előtt sem nyilvánvaló, mi is zajlik benne. A figyelmes és érzékeny szemlélő előtt nemegyszer még az is feltárul, ami az aktuális lelkiállapot okozója. Az elejtett szavak, a viselkedés finom árnyalatai, a bizonyos helyzetekben adott reakciók elárulhatják, mi váltotta ki a félelmet, a haragot vagy az örömöt. Beleélésnek, beleérzésnek azért nevezzük találóan az empátiás folyamatot, mert ilyenkor a szemlélőt magát is megérinti az a bizonyos lelkiállapot, tehát szinte ő is érzi a síró ember szomorúságát, neki is felmegy a vérnyomása az igazságtalanság miatt mérgelődő ismerősével beszélgetve. Harmadik személy számára is tanulságos lehet a jelenet: megfigyelhető az empátiás folyamat beindulásának pillanata, mert a második ember (tehát akiben empátiás beleélés indult az első iránt) akaratlanul is átveszi az elsőnek az arckifejezését, testhelyzetét stb. Az empátiás beleélés egy folyamat, amelynek során fokozatos ráhangolódás alakul ki a másikember „hullámhosszára”, hogy tudjuk venni annak akaratlan, finom jelzéseit, és rezonáljunk rá saját érzelmeinkkel és gondolatainkkal. Az empátia képesség, amely nem mindenkiben fejlődött ki egyformán. Pszichológiai megfigyelések szerint a nők jóval em- pátiásabbak a férfiaknál (mivel érzékenyebbek, az emberi dolgok iránt érdeklődőbbek, érzelmileg erősebben reagálnak). Ezen belül egyénenként igen széles skálán mozog ez a képesség, a nők között is vannak „érzéketlenebbek”, és a férfiak közt is akad, aki szinte művésze az érzések olvasásának. A másokra figyelést gyermekkora óta észrevétlenül gyakorolja az ember. Igen sokat segít ezen, ha érdekli embertársa, az őszinte érdeklődés szinte megélesíti az ilyenfajta látást, hallást. Az empátia egyébként felnőttkorban is tanulható, a segítő foglalkozású szakemberek számára szerveznek speciális „érzékenyítő”, empátiafejlesztő tréningeket. Az empátiás ráhangolódás, bármennyire különleges jelenség, még mindig „féloldalas” dolog. Akkor válik teljessé, ha tükrözni is tudja a másik felé a figyelmét, érdeklődését, megértését, együttérzését. Ez az igazi empátiás kapcsolat, amely megindító élmény, s ritka pillanatok ajándéka az ember életében. Ilyen tapasztalásokra mindenkinek szüksége van örömében, bánatában egyaránt. Az empátia érzése mélyíti, szilárdítja az emberi kapcsolatokat, szinte „kovácsa” azoknak. Az érzelmek, ha megosztjuk az együttérző embertárssal, sajátosan változnak. A félelem, a szomorúság, a harag szinte felére apad, az öröm pedig szinte megkétszereződik. Dr. Ignácz Piroska Hadikhuszárok kerestetnek A nyíregyházi Jósa András Múzeum huszártalálkozót szervez ez év augusztus 14-15-én. A rendezők a lapunkhoz küldött levelükben leírják, hogy információik szerint Heves megyéből is sokan szolgáltak valamikor Nyíregyházán a m. kir. Hadik András 4. honvéd huszárezredben, s ezért kérik az érintetteket, hogy minél előbb jelentkezzenek a következő címen: Jósa András Múzeum Nyíregyháza (4401), Pf. 57. „Túlszervezett” testület? „Túlszervezettnek” tűnhet (sárközi)-nek az önkormányzati munka Füzesabonyban, mivel még sem a képviselő-testület, sem az egyes bizottságok ülésein — tudomásom szerint — nem vett részt, és ezért csak sugallt információkra hagyatkozik. Megteheti. Sajnos, ritkán fordul elő az, hogy a pontos tájékoztatás érdekében a másik fél véleményét is meghallgatják, közreadják. Kár, mert ha csak egy ülésen is megjelenik a szerző, érzékelhette volna azt, hogy a bizottságok által jól előkészített napirendek kevesebb zökkenővel és módosító javaslattal, rövidebb vitával fogadtatnak el, mint azok, amelyek ezt — valamilyen okból — nélkülözik. A cikkben szereplő bizonyítékok közül azonban nem egy „sántít”, ezért engedje meg az Ölvasó, hogy ezekhez néhány észrevételt tegyek... A képviselők nem azért hiányoznak az ülésekről, mert túl sok bizottságnak a tagjai, hiszen akkor legalább egy-egy bizottsági ülésen megjelennek hébe-hóba. Van olyan képviselő, aki pl. a gazdasági bizottságban 1992 májusától egyetlen ülésen sem vett részt... A képviselők számára nem volt kötelező kettőnél több bizottságban feladatot vállalni, a havonta egy testületi és két bizottsági ülés pedig nem bizonyíték a túlterhelésre. Igaz, azokra fel is kell(ene) készülni, de ezt vállalták, amikor átvették a mandátumot. Több képviselő a sok és felelősségteljes munkája mellett is részt tud venni — mert részt akar venni — a munkában. A képviselők egyáltalán nem kapnak tiszteletdíjat! Valameny- nyien költségtérítést kapnak csak, ennek a mértéke 3000 forint havonta, függetlenül attól, hány bizottságnak a tagjai. A tanácsnokok 2 ezerrel kapnak többet, mert ők készítik elő az üléseket (egyeztetnek a napirendek előadóival, szervezik az üléseket, vezetik a vitát, készíttetnek jegyzőkönyvet, és végzik az elfogadott napirendek „utómunkáit” — terjesztik be a testületi ülésre, stb.), informálódnak a polgár- mesteri hivatalban és a településen (esetenként azon túl is) a hatáskörbe tartozó kérdésekről. Kíváncsi volnék arra, hogy az a képviselő, aki ülésre sem jár el, milyen költségét számolja el a térítés ellenében? Ezek a költségek terhelik-e jobban az önkormányzat költségvetését, vagy azok az elhamarkodott döntések, amelyek megfelelő előkészítés nélkül kerülnek a testület elé? (Volt ilyen...) Az ügyintézés sem emiatt lassú, hiszen teljesen mindegy, hogy hány bizottság tárgyalja meg az előterjesztést, az esetek döntő többségében ugyanis a képviselő-testület dönt, havonta egy alkalommal, a munkaterve szerinti időpontban. A „bizottságvizsgáló bizottság” sem azt vizsgálta, hogy az egyes bizottságok hogyan működnek, mit csinálnak, az egyes képviselők valóban a bizottsági tevékenységük miatt túlterhel- tek-e, hanem csak azt nézték, hogy kinek a feladatkörét lehet (kell) más bizottságra átszervezni. Javaslatuk lényege az volt, hogy a 7 bizottság helyett legyen 4 (ebből egy „öszvér lenne, az ügyrendi és urbanisztikai (!) bizottság — tehát kettő együtt...). Elhangzott a javaslat testületi vitájában, hogy a felszámolandó bizottságok feladatait majd a „nyakába varijuk” a polgármesternek, vagy más bizottságoknak. Ezt valóban meg lehet tenni, de a feladatok száma ettől még nem lesz kevesebb! Ugyanakkor a bizottságok szakértő — külső — tagjainak a száma lényegesen csökken, és így nehezen várható el ettől az átszervezéstől a gyorsabb, eredményesebb, a lakosság véleményét jobban figyelembe vevő munka. Nemcsak engem nem győzött meg a javaslat arról, hogy a „bizottságvizsgáló bizottság” által elkégzelt átszervezés adja az „ész- szerusítő megoldást”. A javasolt és a jelenlegi gyakorlat között nem sok a különbség, talán csak annyi, mint amit a tevéről tartanak: vagyis, hogy az nem más, mint egy bizottság által megtervezett lo... Blahó István „túlszervezett” képviselő * * * Tisztelt Túlszervezett Képviselő! A füzesabonyi képviselő-testületi munka elsősorban nem nekem tűnt túlszervezettnek, hanem azoknak a képviselőknek, akik benyújtották módosító javaslataikat egyes bizottságok megszüntetésére. Amennyiben önnek a beadványok és a jegyzőkönyvek sugallt információk, úgy vállalom: ebből írtam meg cikkemet. A hír nem arról szólt, hogy a képviselő-testületi ülésen húzódnának az ügyek, hanem idézem: „sokszor a bizottságok között akadozik a megoldás”. De hogy még érthetőbb legyek, kedves Blahó dr, az előkészítő munka és az adminisztráció tűnik kissé soknak, amikor átfedések vannak a bizottságok hatáskörei között, ezért hónapokon át vándorolnak az ügyek. Ha figyelmesen elolvassa írásomat, rá fog jönni, arról egyáltalán nem szóltam benne, hogy kötelező lett volna kettő vagy ennél több bizottságban munkát vállalnia bárkinek is. Az ón helyében pedig nem hoznám fel érvként — képviselőtársaim lejáratására —, hogy egyáltalán nem járnak el az ülésekre, s ezt ráadásul nem azért teszik, mert a bizottsági munka foglalja le őket... Ezek után már nem is folytatnám tovább érvei gyengeségének bizonyítását, viszont kívánok önnek jó munkát a bizottságokban és azokon kívül egyaránt. Sárközi Judit Gondolatok a lokálpatrióta egyesülésről Az újságban megjelent, hogy április 7-én Egerben gyűlést tart a lokálpatrióták egyesülete — amely egyébként politikamentes —, ahol szó lesz a város fejlesztéséről, tisztaságáról stb. Kíváncsiságból elmentem, hogy megtudjam, miről lesz szó valójában. Gondoltam, a város vezetősége tartja majd, és kéri a lakosságot, hogy segítsen mindebben. Meglepve vettem tudomásul, hogy ez egy magánegyesülés, amelyet egy pár ember hozott létre. A legérdekesebb benne, hogy már maguk között meg is választották az elnököt és a vezetőséget, szakosztályvezetőt és városfejlesztőt, idegenforgalmi vezetőt és ellenőrzési vezetőt. Az általuk megválasztott elnök tartotta az előadást, amelyben kifejtette, hogy Eger történelmi város, s ezért elsőként előadás-sorozatot szerveznek, ahol a hallgatósággal megismertetik a város történelmét. Elmondta továbbá, hogy befelé fordult a nép, és megszűnt a kultúra. Ezt a fórumot Eger agórájának szánják, ahol mindenki elmondhatja észrevételeit, ötleteit. Az elnök hangoztatta, hogy ebbe az egyletbe 14 éves kortól bárki beléphet, a belépési díj 120 forint, nyugdíjasnak 60 forint. Adnak belépési nyilatkozatot, amelyet ki kell tölteni és beadni a vezetésnek, a bizottság felülvizsgálja, és megállapítja, hogy kit vesz be, és kit nem. Hogy milyen alapon válogatnak, azt nem tudom, ugyanis az elnök ezt nem fejtette ki. Ez a módszer már eleve furcsa... Ebben a városban mindenki lokálpatrióta, és joga van beleszólni a város életébe. Vagy talán nem mindegy, hogy fehér vagy fekete? A hozzászólások során volt, aki megkérdezte, hogy mikor alakult ez az egylet, és mekkora létszámmal... Az elnök válasza az volt, hogy februárban. Valószínű, ez a felszólaló is azt gondolta, hogy azért hívtak bennünket, mert most alakulnak majd meg. A létszámmal kapcsolatosan pedig felolvasott pár nevet. Ezt igen érdekesnek találtam, mármint, hogy februárban alakultak, és április 7-én hívják meg a város lakosságát tudatni velük, hogy ők mit akarnak. Nem az lett volna a helyes, hogy először megszervezik az egyletet, és amikor a létszám megvan, akkor a tagság választja meg a vezetőséget? A tárgyhoz én is hozzászóltam, és kifejtettem, hogy az alakulással egyetértek, de helyeselném, ha megvizsgálná az egylet, hogy miért befelé fordultak az emberek, s hogy miért szűnt meg a kultúra. Meg kellene nézni, hogy kik firkálják össze a falat, kik borítják föl a kukákat, kik teszik tönkre a telefonfülkéket, stb. Javasoltam, hogy hívják ösz- sze a fiatalokat, és kérjék őket arra, hogy ne tegyék tönkre a várost, hanem ügyeljenek annak rendjére és biztonságára. Az autóbusz-megállókban elhelyezett padokon ne a karfára üljenek, és ne az ülőkére tegyék a lábukat, mert arra az idősebbek tiszta ruhával ülnek. Azoknak pedig, akik még iskolába járnak, a tanárok tanítsák a helyes magatartást, és így tovább... E javaslataimra — szerintem — azt kellett volna válaszolni, hogy köszönjük a tanácsokat, és azokat bevesszük a programba. És mi lett a válasz? Az, hogy a fiatalok mindezt az idősebbektől látják. Még egyszer szót kértem, de az elnök nem adott lehetőséget. Meg akartam magyarázni, hogy nincs igazuk, mert aligha hihető, hogy az idősek firkálják össze a falakat, ők törik be a távbeszélőfülkék ablakait, és ők rongálják meg a telefonokat, stb. Azáltal, hogy nem kaptam szót ennek tisztázására, nemcsak engem ért sérelem, hanem városunk időskorú lakosságát is. Úgy vélem, aki egy olyan pozíciót tölt be, mint a lokálpatrióta egylet elnöke, az nem bánthatja meg ilyen módon a város lakosságának egy jelentős rétegét... Ignácz Géza
